Thursday, November 9, 2006

Világszemlélet-változás: bepillantás az amerikai templomba

Nem is írtam, hogy elmentem a templomba, és nagyon kellemes meglepetés ért, és ennek nagyon örülök.Ezzel persze nem lettem vallásos, csak az egésztől való idegenkedésemen, az attitűdömön változtatott.Szóval nagy nehezen rávettem magam, hogy menjek, leültem a leghátsó sorba, a megadom magam fejjel, és vártam.
Az első dolog az amerikai templomban, ami feltűnik, hogy sok templom nem is templomjellegű, legalábbis európai értelemben.Kívülről gyakran lakóház egy kis toronnyal, mellette közvetlen valami óvoda-féle, meg ugye parkoló.Belül semmi régies díszítés, aranyozott giccsparádé, ódon illat leginkább egy művelődési ház színháztermére hasonlít, elmaradhatatlan szőnyegpadlóval, viszonylag kényelmes ülésekkel, a falakon bannerekkel, oltár nincs csak egy pódium, ahol a zenekar foglal helyet, dobbal, gitárral stb.
A pap sem csuklyában osztja az igét, normális hétköznapi ruhában van, és nagyon közvetlen. Az egész leginkább egy kellemes vasárnap délelőtti matinéelőadáshoz hasonlít. Énekekkel indítanak, amik modernek, korántsem Ave Maria hangulatúak, a pap mint egy énekes a zenekar élén énekel, három vokalistával, mindenki élvezi a dolgot, kivetítőn megy mögöttük a szöveg, és miért ne lehetne örülni, miért kéne ájtatos manó módjára savanyú arccal hallgatni a latin koraközépkori gyászos hangulatú énekeket, mint Európában?
Utána van egy kis beszéd, meg szőlőléivás, pászkaevés, aztán kb negyed óráig a hívek üdvözlik egymást, ez kicsit kínos volt, amikor vadidegenek odajönnek köszönni, meg hi, how are you-zni, de ahogy néztem, a közösség jól összeszokott, szóval ők élvezték ezt a kis szünetet. Aztán a gyerekeket elbocsájtják a vasárnapi iskolába, és a Bibliából kiválasztja a pap az aznapi olvasmányt, amit fel is olvas (színtiszta nyelvgyakorlás), és utána magyaráz.
Itt egy kicsit már elvesztettem a fonalat, el is fáradtam, már az órámat is néztem. Aztán, még egy ének a végére, és a pap felszólít, hogy akinek van valami nyomja a szívét, az kimehet az "oltárhoz", és ott másokkal imádkozhat a probléma megoldásáért. A tömeg tulajdonképpen nem oszlott, hanem átvonult egy másik terembe, ahol kávé fogadta a híveket, meg egy kis süti.
Ide már nem volt arcom bemenni, inkább elindultam hazafele.
Ha, valami ami itt sokkal jobb, akkor ez az egyház és az emberek közti kommunikáció. Egy biztos, engem otthon az a néhány kötelező jellegű dolog, amin részt kellett vennem, csak még jobban meggyőzött arról, hogy az egyház agresszív, és utálatos, és a vallásos emberek egy része pedig igencsak álszent.Itt ez a kép pozitívan módosult, és ez jó. Arra meg büszke vagyok, hogy képes vagyok valamiről felülvizsgálni az álláspontom, és bevallani, elismerni, hogy módosulhat.

Wednesday, November 8, 2006

2006-ban történt

avagy néhány bejegyzés egy ősblogról....

Sausage McGriddle


Nem tudom létezik-e a fenti fogalom a magyarországi McDonaldsok listáján, de gyanítom, hogy nem, mert ez nem magyar embernek való kaja.Én még a kóbor kutyának is kelletlenül adnám.

Világvége hangulatom lévén, gondoltam, megreggelizem valahol máshol, mint a négy fal közt, és mivel a Meki osztogatott kuponokat, gondoltam,megnézem már mi az a McGriddle szendvics, ami beszerzéséért ingyen kávét adnak.
Nos először is a méretének szokatlansága ütött meg, mert kb öt harapásnyi, még európai ember számára is.
Aztán rájöttem, ez azért van, hogy ennyi idő alatt nem indul az ember el kihányni.
Ugyanis a dolog a következőképpen fest:két, bucinak álcázott, valójában csokidarabokat tartalmazó waffel közé egy fűszerezett húspogácsát tesznek.
Nyami.



0 (0)
Jelentkezz be a szavazáshoz!

Meglátogattuk New Yorkot, pontosabban Manhattant az ünnepek után, mintegy karácsonyi ajándékként.
Már régen megtehettük volna, mert öt óra autóút tőlünk, de a férjemmell elindulni valahova, az mindig hosszas győzködést igényel.

Napok óta gondolkodom a kérdésen, végül tetszett-e nekem a híres New York.
Annyira más, mint az európai nagyvárosok, Prágába, Brüsszelbe és Párizsba volt szerencsém eljutni, és mindig lenyűgöződtem.
New York más, és nem lenyűgöző. Kevés olyan része volt, talán a Soho, ahol el tudtam volna képzelni magam, hogy ott éljek.(Brüsszelnek kevés olyan része volt, ahol nem.)
Leginkább ugyanazt éreztem vele kapcsolatban, amit minden más amerikai dologgal, a hangzatos nevek, az unásig istenített helyek mögött végül várakozáson aluli dologgal szembesültem.Nem csalódás volt ez, inkább csak jellemzően amerikai.
Például a Rockefeller Center az Erzsébet téri Gödör mulatót juttatta eszembe, egy akkora helyen volt egy kis korcsolyapálya, szépen feldíszítve, körülötte nem különösebben impozáns épületekkel. Én meg valami nagyon nagy dolgot vártam.
Egyébként meg vannak New Yorknak kevésbé emlegetett, de nagyon szép régi épületei, amelyek nekem sokkal jobban tetszettek, mint a Times Square-i reklámdíszbe öltöztetett felhőkarcolók. A lakóépületek pedig kifejezetten hangulatosak.
Mégsem éreztem olyat, mint például Brüsszel esetében, hogy akár otthon lehetnék ott is. New York idegen maradt, a mindenhol hömpölygő tömeg arctalan és ugyanakkor magányos.

Azért megérne még egy próbát, nem a double deckerről nézni végig a várost, ahogy most tettem, hanem leszállni néha, és kézzel foghatóvá tenni, talán barátságosabbnak tűnne.



0 (0)
Jelentkezz be a szavazáshoz!

Akinek ki vannak az idegei, vagy csak kellemes csöndes kikapcsolódásra vágyik, feltétlenül látogasson el egy zárt botanikai kertbe, üvegházba, azt hiszem ez télen is nyitva van, például a budapesti állatkertben is.

Én a washingtonit láttam tegnap, mert nagyon szeretem az ilyen helyeket, és most téli látványosságként még a Washington DC nagy nevezetes épületeit is megformázták mindenféle terméseikből, fadarabokból, meg volt két nagy villanyvasút is téli tájjal.
Persze nem ezek voltak a lényegesek, hanem a dzsungelkert, meg az orchideakert, a sivatagi kert, az orvosi növények kertje, ahol jó meleg van, finom növényszag, és egy percre újra a természet részének érezheti magát az ember, ha leül egy padra, és csak nézi a sok szépséget.
Mindegyik üvegházi teremben van valami patakféle kialakítva a megfelelő vízellátás végett, ami kellemesen csobog, hogy méginkább elfelejtsük, hogy egy amúgy kipufogó gázoktól büdös város kellős közepén ücsörgünk a növényházban.

Elfelejtjük. Az idegek és a ráncok kisimulnak, megnyugszunk, gyönyörködünk a formák-színek-illatok kavalkádjában. Még az is csak kicsit irritáló, hogy a japán turisták fényképezőgép kattogtatással érzik magukat relaxálva, ahelyett, hogy egy percre nem a későbbi fotóalbumra koncentrálnának.

Az amerikai múzeumok sajátjaként itt is vannak nagyon ötletesen kialakított oktatógalériák, ahol illatokat szagolhatunk, teafőzés csínját-bínját ismerhetjük meg, vagy dióféléket és mogyoróféléket ropogtathatunk, ha kézzel fel tudjuk őket törni... Itt férjem nagy sikert könyvelhetett el, miután a diókat puszta kézzel sorra összeroppantotta, és eleszegettük őket, míg a kattintgatós húzott szemű barátnőink csak lestek, hiába na, ehhez férfierő kell.

Két óra az üvegházban, és a világgal megbékélve indultunk haza...



0 (0)
Jelentkezz be a szavazáshoz!




0 (0)
Jelentkezz be a szavazáshoz!
 



0 (0)
Jelentkezz be a szavazáshoz!

Wednesday, September 20, 2006

Magyar Bazár: kik az amerikai magyarok?

A Magyar Bazárt nemcsak Washingtonban, hanem mindenhol Amerikában, ahol van kézzelfogható magyar közösség, és cserkészcsapat megrendezik.Tulajdonképpen a házigazdák a cserkészek, és a pénz az ő támogatásukra folyik a be a kasszába
 New Brunswickben például havonta van, mert ott magyar üzletek, magyar templom, és sok-sok magyar van. Itt csak egy évben egyszer rendeznek ilyet.
Szokott lenni magyar konyha, néptánc, árulnak könyvet, mindenféle csecsebecsét, na nem kell utcahossznyi vásárra gondolni, egy kisebb házban kerül megrendezésre. Őszintén szólva én a kaja meg a könyvek miatt mentem tavaly is.A kaja nagyon jó, csupa magyaros étel, a könyvek meg egy pasi pincéjének elfekvő készletei, amit a cserkészek kiárulnak minden évben. Jó régi könyvek, de azért mindig találni olyat, amit érdemes elhozni. Idén Szabó Magdát, Galgóczy Erzsébetet, Jókai Annát, sőt még Vámost is találtam. De a legjobban Fejes Endrének és O.Nagy Gábornak örültem.Aki olvas, az tudhatja, hogy Fejes Endre könyveit gyűjtöm, A Mi fán terem, O.Nagy Gábor szólásos könyve meg minden általános iskolát végzettnek ismerősen kell, hogy csengjen, én személy szerint nagyon szeretem, de az otthoni bolti ára mindig elriasztott a házi könyvtáramba való beillesztésétől.
Az abszolút unikum, két darab Nők Lapja évkönyv, az 1983-as,és az 1984-es évből.

 Szociológiai szempontból is érdemes körbenézni: a közönség fele angolul beszél. A néptáncos cserkészgyerekek, akik magyar papával és mamával rendelkeznek egymás közt kizárólag angolul beszélnek, és ha magyarul szólnak hozzájuk erősen koncentrálnak, hogy értsék. Aztán itt van a kedvencrétegem, az 56-os szuperhérók.Törve ugyan, de megy nekik a magyar.Mintegy felsőbbrendűen közlekednek, hiába, a hősök azok hősök. Akkor is, ha három évesek voltak az esemény idején, és a szüleik hozták őket ki....
Egy csomó vegyes házaspár is van, általában magyar nő, amerikai pasi, ezeket arról ismerjük fel, hogy a nő erősen faggatja a darlingot, hogy mit akar enni, majd minden fogást próbál elmagyarázni a műanyagkajákon felnőtt darlingnak. Aztán vannak a NIH-esek, vagyis mi, nem is kevesen, akik egy-két-három-öt évre idejöttek, és nem szoktak hozzá a néptáncos magyarsághoz, mert otthon nem sikk magyarnak lenni.Ez most a néptáncosok javára irandó mondat volt. De, mi beszélünk legobban magyarul! És persze nem kevés szerencsét próbálni induló honfitársunk, kétes vízumhelyzettel több éve a "menjek vagy maradjak" állapotban, hiszen, ha egyszer is hazamennek, a határon fény derül a nem jogszerű itt tartózkodásukra, és búcsút inthetnek a visszatérésnek Colombus földjére.

Sunday, August 20, 2006

Nyár, klíma, meleg, lakótelep

Washington klímája nem európai embernek való. A nyár rettenetesen fülledt, párás, és meleg.A legrosszabb, hogy mindig fülledt a levegő.
Ezen kívül a cikádák egyfolytában zúgnak.Nem tudom, láttatok-e cikádát valaha, én tavaly igen...ez a zúgás, amit hallatnak nem túl fülbemászó, de nem gondoltam volna, hogy a cikáda Freddy kistestvére az Elm utcából.Egy rémálom, annyira ronda.Amúgy szeptemberig zúgnak, utána elkezdenek leesni a fákról, és akkor szembesül az ember a valósággal, én csak azért imádkoztam, nehogy rajtam landoljon egy, mert meghalok.
Amúgy is nagyon érdekes állatok vannak itt.Ez erdő mellett lakásnak több hátránya van, többek közt a nemkívánt állatsereglet, mint óriáspókok, lombszöcskék, sáskák és egyéb azonosíthatatlan undorító dolgok.Szerencsére őzeket is sűrűn látni, főleg ősszel jönnek be a lakótelepre eszegetni.Nagyon félénkek sajnos. Aztán van itt menyét meg borz is, meg színes madarak.
Mindenhol ezerrel megy a klíma, mert elviselhetetlen a hőség.Persze az se jó, hogy a negyven fokról a húszba megyünk át minden alkalommal. A lakások is klímások, bár én leginkább éjjel kapcsolom be, mert a melegben nem tudok aludni.
Minden lakótelepnek van egy medencéje, ami júniustól szeptember elejéig, Labor Day-ig van nyitva. Nekem nagyon tetszenek az itteni lakótelepek.Köszönőviszonyban sincsenek az otthoni tízemeletes tömbökkel.Nagyon ügyelnek rá, hogy sok növény legyen, mindig gondozzák a növényeket, van medence, és a mienken van egy közösségi ház, ahol szokott lenni néha valami a gyerekeknek, pl Mikulás-ünnepség meg ilyesmi. Ha valami gond van a lakásban, akkor hívni kell a maintenance-teamet, és aznap jönnek megcsinálni(elvileg).Amit nem szeretek, hogy itt laundry van, azaz minden lépcsőházban egy mosókonyha van, egy vagy két mosó-és szárítógéppel.Először elég furcsa elfogadni, hogy más emberek is mosnak abban a gépben, de mindent meg lehet szokni.A szárítógép pedig nagyon jó dolog.Minden mosásért fizetni kell, és minden szárításért is.Viszont mindkét gép óriás, szóval egy héten egyszer-kétszer használjuk.Itt  más az élet.Minden más, az ételek, a lakás, a szokások, az utak, az emberek.Mi is mások lettünk

Elfeledett világ


Hétvégén valami különös világba csöppentem. Pennsylvaniaba, az Amishokhoz mentünk el.Érdekes és elgondolkodtató volt.Ezek a népek a németek és a hollandok leszármazottjai, és nem használnak semmi modern dolgot, beleértve az elektromosságot, a telefont, mosógépet, mosogatógépet, porszívót, hajszárítót stb.
A ruházatuk pedig olyan, mint az 1800-as években, a férfiak házasság után elkezdik növeszteni a szakállukat, amit elvileg nem is vágnak,a nők pedig főkötőt viselnek, aki házas, az fehéret, aki nem az feketét, meg kék ruhába járnak. Baptisták.
Lovaskocsival közlekednek.Ugyan fizetik a public school taxet(kötelező iskolai adót), de ennek ellenére saját iskolájuk van, és nyolc osztályt járnak.A saját iskola  egy osztálytermes, és egyszerre oktatják a kis elsőst meg a kamaszt is.
Csend, nyugalom, méhzümmögés, és kukoricaföld.Tettünk egy lovaskocsis sétát mi is, az amish férfi, aki vezette a kocsit, nagyon közvetlen volt.Szerintem ezek az emberek TV és internet híján még beszélgetnek egymással, és sokat.
Megebédeltünk egy amish étteremben, mióta ezen a földrészen vagyok, ez volt az első normális kaja, amit ettem, és nem volt műízű.Csodajó volt
Elgondolkoztam, hogy vajon tudnék e itt élni ebben a háborítatlan természetben, de az elkényelmesedett civilizált kis nyafka egóm leintett.Mint ahogy otthon falun sem bírnám sokáig, mert mióta az eszemet tudom megszoktam a pesti forgást.Pedig lehet, hogy sokkal boldogabb lennék?