Showing posts with label hagyomány. Show all posts
Showing posts with label hagyomány. Show all posts

Saturday, April 4, 2015

Easter Brunch

Míg a magyarok sietősen pakolják befele a sonkát, tojást, kalácsot, és egyéb húsvéti ételek elkészítéséhez szükséges dolgokat szombaton az élelmiszerüzletekben, (hiszen vasárnap és hétfőn ugyebár minden zárva (és akkor itt most nem idézném az Apa zenél örökbecsűjét) és komoly főzőcskézésbe és sütésbe kezdenek húsvétkor... addig Amerikában válogathat a nép az Easter Brunch-ök közül.

A húsvéti brunch,azaz a húsvéti reggeli és ebéd egybevonásából származó tíz óra környékén elfogyasztott bőséges, fenséges fogások választéka minden valamire való amerikai városban széles. És lássuk be: kényelmes. Nem kell otthon vacakolni az ételek elkészítésével, hanem egyszerűen egy jó alvás után autóba ülni, és az előre lefoglalt éttermi asztalhoz járulni.

Az Easter Brunch azért drágább, mint egy sima vasárnapi változat, ebben az évben a fővárosban 27 ás 45 dollár között mozog személyenként, (nagyon frekventált helyen 100 dollár is lehet) de ebben az árban általában korlátlan fogyasztás vagy három fogásos menü, koktél és egy kis jazz-zene is benne van. A gyerekeknek a húsvéti csokicsomag jár, sőt egyes helyeken a húsvéti nyúl is meglátogatja a brunchölő gyerekeket.
Még menőbb variáció a Potomac folyón hajókázni, és így elfogyasztani a húsvéti fogásokat, a felnőtteknek tánccal, a gyerekeknek programokkal, van ilyen Brunch is.

Én nagyon könnyen el tudnám képzelni az ünnepet így. Egyszer voltam brunchölni, a sima brunchtől is úgy jól laktam, hogy este ettem csak egy kis vacsorát. Volt benne valami jól eső lustaság és hatalmas adag praktikum, mert a délelőtti ebéddel valóban két legyet ütöttem egy csapásra, már ami az evés iillette aznap.

Wednesday, December 31, 2014

Amerika No. 1 partydesszertje: Jell-O

Körülbelül egy évszázada, hogy a Jell-O az amerikai gasztronómiai kultúra elválaszthatatlan része lett. A zselatin alapú, gyümölcs ízű ikon, amely meglehetősen gyakori minden partin, így szilveszterkor is, meglehetősen érdekes történettel bír.
Photo: jellomoldmistress
A 15. században a gazdagok vacsorájának zárásaként már édességként fogyasztották a zselatint, ami nem más, mint egy ízetlen, és szagtalan matéria, az állati szövetekből kinyert kollagén proteinje, gyakran disznó és marha csonjainak főzésével nyerték ki (nyami:).Eléggé időigényes foglalatosság volt ez. A főzés után a csontokat kidobálták a szubsztanciából, és hagyték állni, majd a zsírt leszedték a tetejéről, ízesítették, és kész is volt a finom desszert! (Ha nem tesszük meg a zsír és a hús kidobását, akkor kész a magyar kocsonya).
A 19. századra Európában és Amerikában egyaránt elterjedt desszertként a zselatin.Thomas Jeffersonról köztudott, hogy virginiai otthonában a hivatalos estélyeken zselatint szolgált fel a vendégeinek.
A 19. század második felére már olyan mértékben népszerű lett a zselatin, hogy kinyerésének eljárását egyszerűsíteni próbálták.
1845-ben a már ismert feltaláló Peter Cooper, akinek a nevéhez fűződik az első Amerikában megépített gőzmozdony, feltalálta a zselatinpor előállításának módját. Szabadalma (US Patent 4084)  a "hordozható zselatin"  melyhez csupán forró vizet kellett hozzáadni, hogy elkészülhessen a zselatin belőle.Cooper nem húzott nagy hasznot a találmányából, kereskedelmi forgalomba nem került,, szakácsoknak adta el alkalmanként.
Photo:craftalamode
Pearl és May Wait egy New York melleti kis városkában, Leroyban éltek, és egy kisebb gyógyszertárat üzemeltettek, nem túl sikeresen. Pár év után úgy döntöttek, valami másba kell belefogniuk, ekkor döntöttek áruforgalmazás mellett.May nagyon szeretett sütni és főzni.Megszerezték a poralapú zselatin szabadalmát, most már csak azt kellett kitalálni, hogyan ízesítsék. Erőteljes cukortaltalommal és gyümölcsízesítéssel sikerült a zselatinport kellemessé varázsolni.
May nevezte el a a terméket Jell-O-nak. A zselatin azaz jelly szó alkotja az összetétel elejét, az "O" pedig abban az időben  trendként gyakran szerepelt különböző termékek nevének végén.Ez a hagyomány állítólag azért kezdődött el, mert az O betű egész egyszerűen szép formájú és könnyen lehet vele márkanevet gyártani, ennek az érának a terméke a Grain-O is.
Sajnos a pár ugyan megalkotta a Jell-O-t, de sem tőkéjük, sem tudásuk nem volt a termék marketingjéhez. Így 1889-ben eladták a szabadalmat, a formulát és a nevet Orator Frank Woodwardnek, aki a Genesse Ford cég tulajdonosa volt, és 450 dollárt fizetett érte (ez manapság 12 ezer dollárt jelentene).
Woodward tudta, hogyan kell eladni, hiszen már felépített egy sikeres üzletet.Értékesítőit csinos ruhába öltöztette és ingyenes termékmintákat kínált a háziasszonyoknak. Kitartó marketingtevékenységgel meggyőzte az élelmiszerhálózatokat, hogy a Jell-O kerüljön az üzletek polcára, a Wait házaspár eredeti ízeit használva: eper, málna, citrom és naracs ízekben.Az üzlet mégsem ment úgy, ahogy Woodward képzelte. Egy elkeseredett pillanatában tovább akarta adni a szabadalmat egy szomszédjának, már csak 35(!) dollárért, de utólagos szerencséjére annak nem kellett.
1904-ben minden megváltozott azzal. Woodward döntő lépésre szánta el magát, és 336 dollárért a Ladies Home Journalban elhelyezett egy hirdetést a Jell-O-ról.Ebben a hirdetésben egész egyszerűen azt állította, hogy az akkor még helyi szinten is alig ismert Jell-O Amerika kedvenc desszertje. És így is lett. A hirdetés hatására az emberek vásárolni kezdték, mint a cukrot...az éves eladás 250 ezer dollárról hirtelen 6.2 millióra ugrott meg...
Woodward felbuzdulva a nem várt sikeren receptes könyvet jelentetett meg a háziasszonyoknak, amelyben természetesen a Jell-O volt az egyik főszereplő. A bevándorlóknak az Ellis Islanden ingyenes Jell-o kiöntő formákat kezdett osztogatni.Képbe került a Jell-O arca, Elizabeth King az akkor négyéves kislány, akinek apja rajzolta a hirdetéseket.
Ahogy a rádió népszerűsödött a Jell-O az első cégek között volt, akik rádióban reklámoztak..
A hetvenes évek közepéig töretlen volt a menetelés, akkor azonban elkezdtett csökkenni az eladás. Ekkor szerződtették az akkor 37 éves Bill Crosby-t, az amerikai TV egyik ikonját, hogy legyen a Jell-O reklámebere, ez megint előrelendítette a Jell-O eladását.A Jell-O és Crosby kapcsolata több, mint harminc évig tartott, a leghosszabb  híresség-cég kapcsolat volt az amerikai marketing történetében.
1964-ben a General Foods, mai nevén Kraft Foods (Amerika egyik legnagyobb élelmiszeripari vállalata) vette át a Jell-O előállítását a Leroyban levő kis gyártól, de a mai napig megtekinthető a Jell-O kis múzeuma Leroyban.
Ha egy kis amerikai hangulatot akarsz varázsolni szilveszterre íme egy recept, melyet itthoni alapanyagokból is elkészíthetsz, az instrukciókat a képve kattintva megtalálod! Vigyázat,részeges!

Monday, December 13, 2010

Holiday ringers

Ma olyat láttam, amit még sohasem! Elvittem a gyereket az óvoda templomába, ahol karácsonyi koncertet és bábshowt ígértek.
A koncert valójában, akár a videón is látható, csengőszólamokból állt, gyönyörűen szólt! A szépséges csengődallamok után pedig bábok énekeltek, nagyon tetszett, hogy a templom nem veszi magát túl komolyan, nehezen tudtam volna ezt elképzelni egy magyar katolikus templomban, ahol minden régi és szomorú. Az öröm nem idegen az amerikai gyülekezetektől, ahol egyébként egyből kiszúrják az újonan érkezőt, és többen kedvesen bemutatkoztak, és örömüket fejezték ki, hogy mi is csatlakoztunk.


A koncert után "International Christmas Dinner" volt, aminek internacionális jellegét az amerikai mellett felsorakoztatott dél-amerikai meleg ételek adták. Kissé szégyelltem magam, hogy bemegyek enni is, de mindenki kedvesen invitált, és vacsoraidő volt, a gyerekem sem bánt egy csirkecombot. Gondolatban megveregettem a vállam, Phoebe, te a mérhetetlen kiváncsiságoddal fogod még vinni valamire. Húsz perc múlva lelkesen segédkeztem a tányérok eltakarításában, és nagyon meg voltam dícsérve, hogy segítek, hamarosan a pap hölgy is bemutatkozott. Amúgy ketten paposkodtak, a főnök amerikai volt, és a fordítója dél-amerikai, de ő is pap. A gyülekezet nagy része amúgy spanyol ajkú, így nem csoda, hogy nem tudtunk a szőke fejünkkel észrevétlenek maradni.
A vacsora után kézműveskedés következett, amit véletlen sem hagyott volna ki egyikünk sem, mézeskalács házikókat lehetett dekorálni, és persze villámsebességgel elfogyasztani, (annyira isteni volt a tésztája, hogy csakhamar kiderült, a félkész ételek hazájában is vannak süteménykészítő mágusok,) meg kis papírdíszeket lehetett csinálni.
disz
A spanyol gyerekek játszottak, a szülők beszélgettek, jókedv volt, együtt a családok, értelmes tevékenységgel, a gyerekek közül sokan a zenélésben is részt vettek. A lányomat csak úgy tudtam indulásra bírni, hogy megígértem neki egy kis esti fénynéző túrát, hiszen nem lenne karácsonyi szezon, ha a kertes házak előtt a szerény kivilágítástól kezdve a legvadabb giccsig nem fordulna elő minden.
Néha sajnálom, hogy nem vagyok vallásos, az amerikaiaknak a saját gyülekezetük a szociális életük fontos része, és tényleg látszik még így kivülállóként is az összetartásuk.

Wednesday, December 8, 2010

A diótörő hagyománya az Államokban

A karácsony közeledtével a boltokban furcsa figurák sorjáznak, ezek a Nutcrackek, azaz diótörők...
ka
(Kurt S Adler Nutcrackers)
Diótörő...Nos Csajkovszkij darabját mindenki ismeri, és a legtöbben azt is tudják, hogy Hoffmannak köszönhetjük a Diótörő történetét, egy kislány karácsonyi álmát, azután, hogy ajándékba kapja ezt a furcsa fababát...
De mi köze az amerikaiaknak egy európai  irodalmi műhöz, és miért annyira népszerű a Diótörő balett ilyenkor karácsonykor az USA-ban?
Ez a kérdés bennem is felmerült, miután éveken keresztül nézegettem a boltokban a kissé ijesztő katonaszerű figurákat, és miután se szeri-se száma az ilyenkor kínált Diótörő előadásoknak, elkezdett a dolog nagyon érdekelni...
Ebben az esetben a fababák ihlették a művészeket, és nem meglepően a játékgyártásban világelső Németországban születtek meg az első diótörők. A diótörőket a német néphagyományok szerint akkor adják ajándékba, ha az ajándékozott házának védelmét, és családjának szerencséjét akarják kívánni. A diótörő, mint egy jó házörző kutya, kimutatja a fogait, de kizárólag a rossz szellemek elijesztése érdekében.
A diótörők hagyománya ihlette meg aztán E.T. A. Hoffmant, amikor megírta a Diótörő és egérkirály művét 1816-ban, mely Csajkovszkij szerzeményének lett alapja, 1892-ben. A Szentpétervárott bemutatott balett aztán világszerte karácsonyi hagyomány lett, mégis, elsősorban az USA hagyományaként tartjuk számon.
A Németországban népszerű diótörő figurák az 50-es években kerültek Amerikába, amikor a második világháborúból hazatérő katonák magukkal hozták az első fababákat. Szerették volna a szomorú évek után saját családjaikat is megóvni, és a babák hagyományával is megerősíteni ezen kívánságukat. Csajkovszkij balettje ekkor soha nem látott népszerűségnek kezdett örvendeni az USA-ban, és a babák hamarosan egyre többféle formában, színben, ruhában jelentek meg a boltokban, csakhamar collectible, azaz gyűjthetővé váltak.
A német Steinbach család nevéhez fűződik a diótörők gyűjthető kollekcióvá fejlesztése. A babák megalkotása 130 mozzanatból áll.
Manapság a diótörő elsősorban karácsonyi dekorációként funkcionál az amerikai családokban. Karácsony táján a babák széles választéka kapható az üzletekben, képeskönyvek százai mesélik el a gyerekeknek a Diótörő egyszerűsített verzióját, és családok ezrei tekintik meg különféle előadásokban a balettet.