Monday, May 23, 2016

11.22.63

Egész vasárnap, majdnem egy ülésben néztem végig a 11.22.63-at, a Stephen King regényéből elkészült sci-fi-thriller sorozatot, amely 2016 februárjában  a Hulun mutattak be először a közönségnek. Nyolc részes sorozat. Én itt néztem.(Legutolsó értesüléseim szerint valamelyik magyar csatornán is megy már, és az utolsó rész még várat magára. Aki meg akarja nézni, az ne olvassa el az írásom, mert biztos lelövöm a poént.:)
Jake Epping azaz James Franco (az Annapolis óta toplistán van nálam) egy Maine, Lisbonbeli irodalomtanár kissé monoton életéből 2015-ben egyszerre időutazó lesz James Amberson néven. Igen, baromságnak tűnik, amíg le nem ülünk megnézni az első részt...

Image result for 11.22.63
avclub.com
Az időkapu, ahogy a Narnia-ban is, egy closetben van, csak itt éppen a barátja Dinerjében nyílik ki, és akárhányszor is halad át rajta, mindig ugyanabban az időben pottyan le, 1960 októberében. Al Templeton, Jake barátja az elmúlt 35 évét azzal töltötte, hogy megpróbálja megakadályozni John F. Kennedy gyilkosságát abban a hitben, hogy akkor, ha ezt az egy történelmi eseményt megakadályozza,sok Amerika és a világ számára rossz esemény nem történik meg. Alnek nem sikerül, minden egyes visszatérésekor valami közbejön, noha éveket tölt a hatvanas években, az csak pár perc kiesést jelent a jelenből.
Al rákos beteg, és miközben beavatja barátját részletekbe menően a Kennedy-gyilkosság feltételezett elkövetői köréről, meghal. Jake egyedül marad a küldetéssel.
moviepilot.com

A Kennedy-ügy azért érdekes, mert  többféle feltételezett konspiráció és elkövető (Castrotól és a KGB-től kezdve a CIA, a Maffia, az alelnök Lyndon B. Johnson és még jó néhány lehetséges elkövető van a listán), a hivatalos Warren-jelentés után is sok megválaszolatlan kérdés maradt fenn, mind a mai napig.
A történet Harryvel (Jake egy felnőtt tanítványával), indul...

avclub.com
 Harry egész életét tönkretette 1960 Halloween éjszakája, Kentuckyban, amikor szadista apja kiirtotta egy baltával két testvérét és az anyját. Ő életben maradt. Jake 1960-ban először a Kentuckybeli Holdenbe látogat (ahol a madár se jár, kitalált helység), hogy megállítsa a mészárlást. Sikerül megállítani a szadista férfit, miközben ő maga is élete első gyilkosságát követi el a szadista családjának megmentése érdekében.
Itt Holdenben "szedi fel" Billt, akinek a nővérét és annak a gyerekét is megölte Harry apja, így Bill számára Jake tettével hősnek látszik. Jake beavatja Billt, és elmeséli neki, hogy a jövőből jött, a fiú pedig társává szeretne szegődni. Unszolásának Jake enged, noha Al többször elmondja Jake-nek, hogy senkit ne avasson a tervébe, és senkivel ne kerüljön közelebbi kapcsolatba, mert ezek mind akadályozzák a misszót.
Bill maga is akadály lesz, mert később beleszeret Oswald Szovjetunióból importált feleségébe, és innentől nem akarja megölni a férfit sem, Jake-nek nincs választása, egy elég etikátlan húzással az elmeosztályra juttatja társát, aki ott aztán hiába meséli, hogy Jake a jövőből jött, és ők meg akarják akadályozni a Kennedy-gyilkosságot....
Az egyszerűség kedvéért King a Lee Harvy Oswald-sztorit választja, Oswald lesz a gyilkos, de még maga Jake is három évet tölt az üggyel, mire Oswald alsó szomszédjaként tonnányi poloskával felvett beszélgetés alapján  Billel arra a következtetésre jutnak, hogy Oswaldot kell megállítani (ki más is lehetne az, mint a Szovjetúnióból visszajött, ijesztően kommunista eszméket hangoztató ex-marine, ha az átlagos amerikai fejével gondolkodunk...).Az Oswaldot játszó színész meglepő hasonlóságot mutat Oswalddal.

Eközben persze Jake beolvad Jodie (nem létező texasi kisváros) életébe, sikerül tanárként elhelyezkednie, és hamarosan találkozik  a könyvtárosnak oda érkező szőke Sadievel, akivel természetesen szerelmesek lesznek egymásba. Hogy ez se legyen egyszerű, Sadie elválófélben levő asszony, az akkori időkben páriaként kezelt nő, egy szexuálisan beteges férjjel....Elég véres a jelenet, amikor Jake leszámol a férjjel.
indiewire.com

 Jake-nek sikerül megállítani Oswaldot, Kennedy életben marad. De az ár nagy, amit Jake fizet: Oswald megállításakor Sadie meghal (nem értettem, hogy miért kell húsz centis sarkú cipőben magával hurcolnia a nőt a küldetéshez). Érdekes rész a filmben, hogy fel van graffitizve az "I am a patsy" szöveg a texasi School Book Depository épületében, ezek voltak a valóságban Oswald utolsó szavai.
Jake küldetését teljesítve, megtörve visszatér a jelenbe, ahol kb a Zongoristában látott pusztulatba érkezik vissza, házak helyett romok és emberek helyett néhány egymást pusztító nyomorék csóró meg egy veszett róka fogadja.
Miután látja, hogy a múlt megváltoztatásával a jelenben rettenetes állapotok urakodnak. Ráadásul a pusztulatban összetalálkozik Harryvel, aki bombázásokról és menekülttáborokról mesél neki,a családja így is meghal, az anyja influenzában, a testvérei közül az egyik eltűnik, a másik a miliciához csatlakozik, és soha nem látja viszont. A férfi családja tehát a szadista apa meggyilkolása ellenére is széthullik.
Jake ekkor úgy dönt még egyszer visszamegy, és "visszacsinálja" a dolgokat, azaz nem csinál semmit. Egy dolgot akar, ez pedig Sadie szerelme.
A sorozatban mindvégig jelen van egy furcsa alak (ha az ő angolját valaki száz százalékig érti, akkor le a kalappal, brutális magas, beteges hangon beszél), a sapkáján egy sárga cetli van, aki folyton megkérdi Jake-et mikor "leesik" 1960-ban, hogy miért van itt?Időnként előkerül, amolyan vészjósló figura. Valójában ő a kulcsa a történetnek.

Add caption
A gyilkosság előtti éjjelen is megjelenik Jake kocsijában (előtte az autórádió adása zavarossá válik és a lámpa is csak pislákol), akkor meséli el, hogy a saját négy éves lánya halálát "jár vissza" megakadályozni de mindig közbejön valami, és neki újra és újra végig kell néznie, ahogy a gyerek meghal. A múlton nem lehet változtatni, az egyfajta hurok, újra és újra ugyanaz fog történni.
Jake persze nem hallgat rá, és később látjuk, hogy Kennedy életben maradása a jelenre nézve rettenetes következményeket generál.
Mikor utoljára visszatér Jake, hogy "ne csináljon semmit", csak Sadiet akarja újra megszerezni, a vészjósló figura újra megjelenik. Ezt a beszélgetést többször is visszajátszottam, mert a vészmadár szövege a hangja miatt alig érthető, de nem egyértelmű, hogy mi az üzenete,
"It ends the same, over and over and over.She'll always die."
Véleményem szerint itt a saját esetéről beszél, a saját kislányáról, de érthető úgy is, hogy Sadie fog meghalni, ha Jake megváltoztatja a múltat (hiszen a jelenben  Sadie egy öregasszony, Jake pedig egy 37 éves férfi).
Nem végződik tehát sziruposan a sztori, Jake "otthagyja" Sadiet a múltban , még férjhez menés előtt álló lányként, majd a jelenben google-n rákeres, és elutazik a Jodie középiskola eseményére, ahol az öreg Sadie-t ünneplik, aki a texasi kormányzat kitüntetettje lett munkássága miatt. Jake meghallgatja az öreg Sadie beszédét, majd felkéri táncolni és megkérdezi, boldog volt-e az élete.

Érdekes kérdés, miért a JFK gyilkosságot választotta megváltoztatandó eseménynek az író. Mindenesetre a visszarepülés a hatvanas évek boldognak tűnő békebeli világába korántsem az. Látjuk, hogy a feketék jogai még erősen korlátozottak, ahogy a nők jogai is, kicsit sok a szadista-beteges hajlamú kisvárosi férfi száma is... Természetesen felmerül mindenkiben kérdésként, jó lenne-e változtatni a múltján, a saját, személyes múltján. A film megnyugtató tanulsága, hogy nem lehet változtatni rajta. Ennek ellenére én biztos változtatnék néhány dolgon, ha lenne egy gardróbszoba, amin keresztül távozni lehet. És ti?

No comments:

Post a Comment