Thursday, June 9, 2016

Aimee Copeland-sztori

Még mindig küzdök a rettenettel és a csodálattal, ahogy Aimee Copeland történetét olvasom. Mondjam azt, hogy ez is csak Amerikában történhet meg?

A 24 éves szépség épp diplomázni készült a Georgia Egyetemen pszichológiából, amikor barátaival a közeli folyóhoz mentek megmártózni, 2012 májusában. A fürdőzés után az erdőben találtak egy összetákolt drótkötélpályát.
A második csúszásnál Aimee nekiesett egy nagy kőnek és egy csúnya seb keletkezett a lábán. Húsz öltéssel bevarrrták a kórházban, majd hazaküldték. Három nap múlva a seb elkezdett rohadni és Aimee nagyon beteg lett. Kiderült, hogy húsevő baktérium támadta meg, amely nagyon gyors halálhoz vezethet, ha nem amputálják a szervet, amelyen megjelent, szó szerint megeszi a szöveteket.
A lány mindkét lábát és mindkét kezét amputálták.
Ahogy az lenni szokott, az akkori barátja eleinte nagyon támogató volt, azonban nem tudta feldolgozni a lány testének változását, és két év múlva elhagyta. A lány úgy érezte soha többet nem lesz kapcsolata senkivel, hogyha az élete szerelmének hitt férfi sem tartott ki mellette, és nem volt képes vele intimitásra.
A lány élete legnehezebb időszaka következett, de mivel a fiatalsága, az élni akarása erősebb volt, mint a rettenetes fizikai-lelki állapot, amibe került, nem adta fel. Már a rehabilitáción is más volt, mint a többiek. A kéz nélküli nőknek rövid hajat szoktak tanácsolni, hiszen nem tudják fésülni a hajukat. Aimee nem fogadta el, hogy szép szőke hosszú hajától megváljon. Még a rehabon megtanult kézcsonkjaival lófarkat kötni.
Az életéből három év telt el intim kapcsolat nélkül, hiszen testére nézve maga is visszaborzadt önmagától.
Aztán döntött.
Egy online társkeresőn felvállalva önmagát elkezdett kapcsolatot keresni. Végül összeismerkedett egy 29 éves tanárral, egy álló héten keresztül napokig leveleztek, mintha regényeket írtak volna meg egymásnak. "Úgy éreztük, mindent tudunk egymásról"-kommentálta a lány. Olyan harmónia volt köztük az első pillanatban, ami nem hagyott kérdést arra nézvést, hogy találkozzanak, és randizni kezdjenek. Egy éve vannak együtt, boldogan.

Mindenhhez hozzátartozik, hogy a lánynak a rehabilitáció során maximális mentális segítséget, és egy szuper minőségű önműködő rokkant széket biztosítottak, valamint az is, hogy családja maximálisan tudta támogatni ebben a helyzetben.
Angliában az ilyen embereknek 24 órás segítőik vannak. A megváltozott szexualitással kapcsolatos információkat is átadják ezeknek az embereknek.
Magyarországon jelenleg egy négyvégtagbénult fiatalembert ismerek, aki emberi körülmények között, módos szüleinek köszönhetően személyi segítőkkel felszerelkezve él, önálló cégei vannak, és próbálja a legtöbbet kihozni ebből az állapotból. A többiek sajnos valamelyik szociális otthonban tengődnek, semleges nemre ítélve, gyerekként kezelve, egy rossz minőségű, legolcsóbb finanszírozású, kézileg tolható tolószékkel, és teljesen függővé válnak a fásult kiszolgáló személyzettől, beleértve a napi két pelenkacserét is.

No comments:

Post a Comment