Wednesday, January 29, 2020

A semmi közepén


Képtalálat a következőre: „the middle”

Több csatorna is sugározza a semmi közepén (angol nevén The Middle) című sorozatot.
Azon kívül, hogy nagyon szórakoztató, különösen a családosok találhatnak benne sok olyan jelenetet, amikor kimondják a kimondhatatlan kínokat, ami a család menedzseléssel, házassággal, idő múlásával jár, mindezt teszik sok humorral és remek karakterekkel.
Még a magyar szinkron is rendben van, néha döcög csak, politikailag korrekt azaz píszí helyett piszét fordítottak... :D
Azonban, ha ennél is mélyebbre ásunk, akkor egészen jól bemutatja a 2009-2018-as időszakot az amerikai családok életében, sok-sok apró részletre lehetünk figyelmesek.

Ez egy olyan család, ahol mindkét szülő dolgozik, az anyuka leginkább kényszerből a három gyereke mellett. Így is nagyon nehezen jönnek ki, a klasszikus szitut is mutatják, amikor az egyik hitelkártya arra van, hogy egy másikon felhalmozódó adósságokat fizessenek, és így tovább.

Ennek ellenére a gyerekek, amikor elérik a jogosítványos kort, mégis kapnak autót, és a család minimum három autót tart fent, mert "ciki" az iskolabusszal menni a középiskolába. Több olyan szokást is láthatunk, amit magyar fejjel biztos elhagynánk a spórolás jegyében, de nekik teljesen természetes: báli ruha, halloween jelmez vétele, medence fenntartása a ház kertjében stb. Ugyanakkor soha sem nyaralnak, mert az már olyan jellegű megtakarítást igényel, amire nem futja nekik.
Láthatjuk azt is, hogy szinte mindig gyorskaját esznek, a főzés nem tartozik a mindennapi tevékenységek közé, a sorozatban gyakran cikizik is az anyukát, hogy rosszul főz. Ott van persze a háziasszony szomszédnő, aki csodálatos ételeket kreál. Azt azért érdemes tudni, hogy odakint a gyorskaja filléres dolog.
Sok-sok nagyon egészségtelen étkezési szokás  is felvonul, tortabevonós kenyér, kukoricagolyós szendvics, pop tart, chipses zacskók tömege. Ez is a szegényebb rétegekre jellemző, a módosabban jóval egészségtudatosabbak.
A szegénységük azért relatív, amikor az anyukát kirúgják az autókereskedéses munkájából, akkor simán megoldható, hogy továbbtanuljon és a férj fizetéséből kijöjjenek kilenc hónapig.
A két nagyobb gyerekük főiskolára megy, az egyiket "fociösztöndíjjal" veszik fel, ez is nagyon amerikai, hogy a rosszabb szellemi képességű sportolókat a sporteredményeik miatt rugdossák végig az egyetemeken. A lányuk állami ösztöndíjas, és a relatív szegénységük miatt többször kerül kínos helyzetbe a főiskolai évei alatt.
A fikció kidolgozása brilliáns, még Orson sem létezik, ez csupán egy nem létező, álmos kisváros Indiánában. Szinte minden rész elején van egy pár perces bevezető, ami vagy az amerikai kisvárost mutatja be, vagy az USA-beli gondolkodást.
Ami megdöbbentő, rengeteg a Friends-áthallás, sok koppintott jelenet van! Ennek ellenére vagy éppen ezért (?) mindenkinek ajánlom, akit nemcsak a három gyerekes családok mindennapjai érdekelnek, hanem nyitott az USA-beli életmód befogadására is.

No comments:

Post a Comment