Sunday, November 27, 2011

Black or bloody?

Az idei Black Friday egy kissé erősebbre sikerült, mint kellett volna, a vásárlók szerzési szenvedélye egyes helyeken bizony átcsapott agresszivitásba.
Az üzletekben eddig az early bird-ök, azaz a hajnalok hajnalán érkezők tarolták a legjobb deal-eket, de a boltok azért hajnal 5-nél, vagy hatnál előbb nem nyitottak ki. Idén már voltak boltok, amelyek éjféltől álltak a vásárlóközönség szolgálatára, azaz valaki éppen csak lenyelte a pulykáját, leöblítette egy borral, és már ült is a kocsijába, hogy ott legyen a filléres LCD-TV-ért, monitorért, okostelefonért, ruháért, cipőért, háztartási felszerelésért, játékért, könyvért stb.
A Black Friday valójában két napos szokott lenni, sok üzlet két napos majdnem-ingyen napot tart, vannak azonban termékek, amelyek valóban pár óra alatt elfogynak, illetve üzletek, ahol a pénteki vásár valóban csak pénteken van.
Az  idei túlkapásokat egyébként pont a rohanással, a korai keléssel, és az ezzel járó nyűgös hangulattal magyarázták, vásárlók egymás sprézték szemen, hogy előbb érkezzenek célba, lövöldözések is akadtak, a szokványos tülekedés nem éppen kötelező velejáróiként.
Erős a fekete péntek pszichológiája: "If you don't get there in time, it's going to be gone."
Az árak pedig olyan szinten vannak lenyomva, hogy nem csoda, hogy megőrülnek az emberek a szerzésvágytól. Az éjféli vásárlás azonban jó terep a rablóknak is, hiszen a sötétben könnyebb lesben állni a boltok körül, és azokat támadni, akik a több holmival igyekeznek a parkoló fele. Márpedig sokan, és sok cuccal jönnek kifele, ez olyan, mint amikor valamiféle mennyei országban bármit megengedhetsz magadnak, vagy majdnem bármit (főleg ha Kelet-Európából jöttél, és két pulóver egyidőben való megvásárlása már több, mint sok számodra).
Aggódni pedig nem kell, ugyanis hétfőn Cyber Monday van, azaz online lehet elképesztően piti összegért hozzájutni a vágyott vagy kevésbé vágyott dolgokhoz. Cyber Monday 2005 óta létezik.
Azért azt az anyukát nem tudom feledni, aki tavaly a gyereke összes társasát lecserélte a Targetben, mondván, kicsit  elhasználódtak... Igaz, más a Guess Who négy dolláros(tavalyi Targetes, kétszázas dollár-Ft mellett) egységára (800 Ft), és más az Auchanban, ahol "az árak a földön járnak", de azért ötezer forint körül van, jó, hogy lehet kapni. Úgyhogy szépen fogom a celluxot, és megragasztgatom, a lassan harminc éves Otthontól az Iskoláig társast, amivel még én is játszottam, meg a gyerek is fog. Mert vannak dolgok, amiket ott meg lehet tenni könnyűszerrel, itt pedig elképzelhetetlenek, vagy csak egy igen szűk réteg számára elképzelhetőek.
(A poszt kiinduló pontja az AP cikke volt)

No comments:

Post a Comment