Saturday, May 14, 2016

Toleráns kormányzat

Ahogy a linken levő cikket olvastam, arra gondoltam, édes istenem, ez Magyarországon soha nem történne meg, sőt, minden az ellenkező irányba halad.:(

A tolerancia magas fokáról van szó.Kormányzati szinten levő, magas fokáról.
North-Carolinaban egy ellentmondásos "bathroom-bill" jelent meg,melynek lényege az volt, hogy a transzneműeknek azt a WC-t kell használniuk, amilyen neműnek tűnnek kívülről, és nem amilyennek megélik saját magukat.
 Válaszul pénteken az Obama-kormányzat mind az ötven állam public schooljába eljuttatott egy nyílt levelet. A levél tárgya a transznemű diákok támogatása volt. Egyből megugrott a google-ban a "transgender" szóra való rákeresés az USA-ban, ahol ugyan jóval nyíltabban és toleránsabban kezelik a nemiségből adódó másságokat, az átlagember szintjén mégis még mindig kérdéses, ki is az a transznemű. A kormány máris nyert, méghozzá azt, hogy sokan a tudásukat erről a kérdésről a levél hatására kissé pallérozták.

A másik nyereség pedig az, hogy egy "magasról" érkező toleránsságot hirdető direktívának jóval nagyobb ereje van, ráadásul mindenkire nézve kötelező érvényű. A transznemű tinédzsereknek a korukból adódóan így is sok nehézségük akad, és emellett nyilván jólesik a támogatás és az elismerés ilyen formája számukra, az ellenkező előjelű intézkedések, mint a bathroom-bill csak az irányukba mutató agresszivitást, intoleranciát növelheti meg, és erősítheti meg.

Dúlnak-fúlnak a texasiak a mindenkire kötelező érvényű toleranciát hirdető állami levél miatt, mondván, hogy Obama nem király, és harcolni fognak a transzneműek szerintük "előnybe" részesítése miatt. Ezzel Texas elesik azoktól a dollármillióktól amelyeket a kormány a public schooloknak utal ki, hogy a transznemű fiataloknak WC-problémáját megoldja.

Talán viccesnek hangzik elsőre, de gondoljunk bele, hogy a WC-n végzett tevékenységek mennyire a magánszféránkba tartoznak. A kormány támogatja a transzneműeket abban, hogy őket is megillesse a jog, hogy ezeket a tevékenységeket a számukra megfelelő helyen végezzék. Aki ezen mulatna, annak ajánlom, hogy képzelje el azt, mondjuk ha férfi, hogy mindig a női WC-be kellene járnia, vagy ha nő, akkor mindig a férfiba. Ugye így máris könnyebb átérezni a helyzetet?
A trangender WC jele nem a kis nőfigura vagy a kis férfifigura lenne, hanem a női és férfi szimbolikus jel, együtt, esetleg feliratozva, hogy inclusive (befogadó).Más jelek is vannak forgalomban.






Aki úgy érzi, hogy ez felháborító, és a transzgenderek és másságukat nyíltan felvállalók számára továbbra sem tolerálhatóak, azoknak ezt a filmet ajánlom megtekintésre: Boys don't cry, magyarul A fiúk nem sírnak. Angol verzióját itt tudjátok megnézni. Számomra annak idején egy életre eldöntötte, hogy toleránsan álljak hozzá az ilyen kérdésekhez, aztán Amerikában pedig közelről is megismerhettem "más"embereket. Azóta is úgy gondolom, minden ilyen híradás jól jöhet a magyarok szemléletének formálásához.

3 comments:

  1. Aki valóban transznemű, annak tényleg nem egyszerű az élete. Viszont az USA Statisztikai Hivatalának honlapja szerint ez a teljes népesség mindössze 0,3-3%-át érinti. (http://ojp.gov/ovc/pubs/forge/transgender_numbers.html) E szerint az oldal szerint: http://www.census.gov/popclock/ az USA lakossága 323 millió fő, tehát akkor ebből 969ezer – 9millió 690ezer főt érint a probléma. (Mert én ezt problémának tartom, még ha nem is PC ezt így hívni.) Ez a link: http://nces.ed.gov/fastfacts/display.asp?id=372 azt mondja, hogy 2015 őszén 14,9 millió gyerek volt középiskolás public school-ban USA-szerte. Ez azt jelenti, hogy 45ezer-450ezer iskolást érint az említett törvény.

    A probléma nem azzal van, hogy segíteni akarunk ezeknek az embereknek. A probléma azzal a 14.450.000-14.855.000 iskolással van, akik vissza akarnak élni a helyzettel. Ha elég annyit mondani, hogy „I identify as…” és ezen az egy mondaton kívül semmi egyéb bizonyíték nem kell ahhoz, hogy valaki bemehessen az ellenkező nem mosdójába, akkor hirtelen minden tesztoszterontúltengéses rugby quarterback ott fog tolongani a női zuhanyzóban, ha pedig ki akarják őket tessékelni onnét, akkor még be is perelik az iskolát, hogy dehát ők transzneműek. Ja, hogy iskolán kívül mindig csak nővel látják őket? És tökéletesen funkcionál minden testrészük, aminek funkcionálnia kell egy férfin olyan nő esetében, aki bejön nekik? Hát akkor ők leszbikusok is, nem csak transzneműek. Az egyik férfinek született, heteroszexuális férfi kollegám (Ausztráliában élek), akinek eszében nincs nőnek lenni, azt mondta nekem a hír kapcsán, hogy milyen kár, hogy amikor ő volt gimnazista, akkor nem volt ilyen törvény, mert akkor egyfolytában a női zuhanyzóban stírölte volna a csajokat zuhanyzás közben.

    Obamától meg milyen elegáns, hogy közli az iskolákkal, hogy vagy azt csináljátok, amit mondok nektek, vagy nem kapjátok meg a nektek alanyi jogon járó pénzügyi támogatást… Ez mennyiben jobb, mint Orbán Viktor politikája?

    ReplyDelete
    Replies
    1. Nem az allami normatol esnek el, hanem a WC atalakitasra szant penztol, ami termeszetes, ha nem akarnak transznemu WC-t. A transznemu WC-nek és oltozonek az lenne a lenyege, hogy lenne egy harmadik hely. Igy nem tudnanak senkit stirolni, csak sajat magukat.

      Delete
    2. A transzneműségnek nem épp az a lényege, hogy valaki mondjuk nő de a másodlagos nemi jegyei alapján férfinek néz ki? Tehát a férfi test ellenére a nőiben lenne a helye? Ha létrehozunk egy harmadik helyiséget, ahová bárki bemehet, akármilyenek a másodlagos nemi jegyei, akkor az miben különbözik attól, hogy mindenki oda megy, ahová a másodlagos nemi jegyei alapján tartozik?

      Delete