Monday, December 6, 2010

Virgács helyett szén?

 

2010. dec. 6. 2:36 - írta Phoebe
Megdöbbenve láttam pár hete, ahogy a boltok elkezdtek a karácsonyra készülni, két kis széndarabot, mellette egy bársony tasakkal,"For the Naughty" - a Rosszcsontnak - felirattal.
 Persze, mert a magyar gyerek virgácsot kap, az amerikai meg széndarabot, ha rosszalkodik. Illetve ez nem egészen igaz, seprűféle ágakat is kaphat a rosszalkodó amerikai gyerek, de a köztudatban leginkább a szén elterjedt. Hasztalan próbálok egyértelmű "tudományos" magyarázatot találni a dologra.
Egyesek szerint azért szenet hoz, mert ahogy a kéményen leereszkedik, és látja, hogy a házban rossz gyerek lakik, akkor egyszerűen csak felnyúl a kéménybe, és egy darab kormot hagy ott a gyereknek ajándék helyett. Más magyarázat szerint azért szenet hoz, mert azt nem lehet megenni. Megint más elmélet szerint azzal lehet fűteni, azaz mégsem teljesen nagy kitolás a rossz gyerekkel, mert a hideg téli estéken melegen tarthatja magát, ha befűt a szénnel.
Az amerikai Télapót, -Santa Claust- hiába is várnám december hatodikán, nem is tudja, hogy a magyar naptár szerint névnapja van, erre nincsenek névnapok. Itt a Télapó karácsonykor ereszkedik le a kéményen, 24-én este a gyerekek kirakják a nagy zoknikat, amibe várják az ajándékokat, és 25-én reggel pedig megtalálják őket megtömve, ajándékokkal, vagy szénnel...Éjjel ugyanis a Télapó a rénszarvasaival a hatalmas szánján körberepült, és kiosztotta az ajándékokat. Így kapcsolódik össze a Karácsony ünnepe itt a Télapóval.
Visszatérve a szénre, egész iparág épült a szén modernkori ajándékká avanzsálására, lehet kapni szénrágógumit:
j
De szénszappannal is tisztálkodhatunk:
l

No comments:

Post a Comment