Kicsit más: kínai

Ennek a posztnak őszintén szólva semmi köze Amerikához, mégis megírom, mert köze van ahhoz, amitől Amerika számomra, és bizonyára a blog követői számára annyira nagyszerű: a multikulturalitáshoz.
Tegnap tanulmányi okokból kifolyólag a Magyar-Kínai Két Tanítási Nyelvű Általános Iskolában jártam, amely egyedülálló jelenség az országban. Van ugyan amerikai iskola is, sőt több angol iskola is, francia gimnázium, de azokra általában az jellemző, hogy a hazánkba érkező amerikaiak, britek, franciák és más külföldiek járatják oda a gyerekeiket azzal a céllal, hogy ha visszatérnek a hazájukba, akkor ugyanazt az oktatást elérhessék itt is, mintha otthon lennének. (Ráadásul ezek az iskolák alapítványi fenntartásúak, és rengeteg pénzbe kerül az oktatás a diákoknak, jó pár éve néztem az amerikai iskolát, milliós tételről beszélhetünk évente, de a brit sem sokkal olcsóbb.)
A kínai-magyar suli annyiban más, hogy felvállaltan magyar is, tehát a diákok fele magyar, a másik fele kínai, a kínai tanulja a magyart, mint idegen nyelvet, a magyar kisdiák pedig az angolon felül még a kínait is. Van kínai civilizáció óra, de a magyar tantervnek megfelelően haladnak a többi tárgyban. Az iskola még a Medgyessy-kormány alatt jött létre azzal a célllal, hogy a két kultúra találkozzon, nem alapítványi, hanem állami támogatású, és nem a KLIK uralja.

Az iskola maga első látásra ugyanazt a szomorú képet mutatja kívülről mint sok más lakótelepi iskola, vacakul megépített kornyadozó szocreál épület, körbevéve tízemeletes házakkal. Kint két kínai sárkány álldogál a bejáratnál, ha belépünk , akkor látjuk már, hogy  más ez az iskola, mint a többi. A folyosón  nagyon sok kínai dísztárgy, kép, plakett van. Kínai mate teával fogadtak minket, a tanári helységben kínai kimonók vannak felakasztgatva, kínai hangszerek, emléktárgyak sorjáznak.

 Két órát tekintettünk meg, egy magyar mint idegen nyelv órát, olyan vegyes korosztályú csoportban, akik három-négy hónapja tanulnak, és egy kínai órát, harmadikos magyar kisdiákok számára.
A magyar óráról csak annyit érdemes elmondani, hogy szemmel látható, hogy a kínai gyerekek mennyivel szorgalmasabbak, és mennyivel fegyelmezettebbek, mint magyar társaik, az óra maga nem sok érdekességet tartogatott, a diákok mégis lelkesen gyakoroltak. Mivel egész más hangokat képez a kínai, a magyar kiejtés nagyon nehéz számukra, de ezt mindegyikünk tapasztalhatja, amikor a "szok kici olcóbb"-at hallja a piacon. Olyankor, a bajszunk alatt mosolyogva, bele se gondolunk, hogy a magyar mint idegen nyelv az egyik legnehezebben tanulható nyelv, és ők mennyi energiát fektetnek abba, hogy megtanulják.

A kínai óra, amit magyar gyerekeknek tartottak az fantasztikus volt!Döbbenetes volt számomra, hogy milyen sikerrel tanított a magyarul nem beszélő  kínai tanító. Harmadikosok óráján ültünk, 12-en voltak. A kínai tanító olyan módszergazdagsággal pörgette az órát, és olyan alapossággal tanította a gyerekeket, hogy 10 év nyelvtanítás után is izgatottan figyeltem.
Nincs közvetítő nyelv, ő nem tud magyarul, vagy csak néhány szót (láttam beleírva a kínai könyvbe, ami amúgy angol közvetítő nyelvvel íródottt meg), így aztán a gyerekeknek maximálisan alkalmazkodniuk kellett. A kínai nyelv a képjelei miatt brutál nehéznek tűnt számomra, minden képjel minden egyes vonalának más neve van, ezeket projektor segítségével kivetítette, és utána az egyes vonalakat a projektoron egy program egymás utánban mutatta, a gyerekek pedig a levegőbe rajzolták, és hangoztatták közösen.  A modern módszerek, a képek, a számítógép sokféle használata végig jelen volt az órán.
A képjelek szavakat jelentettek, a diákok a legváltozatosabb formákban gyakorolták őket be. A kínaiban nagyon fontos a hangsúly, szinte énekelnek, a tanító képes volt külön arra is figyelni, hogy mindenkinek egyénileg javítsa a kiejtését.
Amikor az ember számára teljesen idegen nyelvet hall, hajlamos azt hinni, hogy az azon megszólalni tudók tudása hatalmas lehet. Nyilvánvalóan nem tudhat egy harmadikos gyerek még folyékonyan idegen nyelven, mégis úgy tűnt nekünk kívülállóknak, hogy  sokat tudnak már most is.

Belegondoltam, hogy micsoda versenyelőnyre tesznek majd szert felnőtt korukra, ha folytatják a kínai tanulását az általános iskola után is. Akkor már nehezebb dolguk lesz, mert csak fizetős nyelvtanfolyamok formájában elérhető a kínai és nem is annyira gyakori.

Az iskola abban is egyedülálló, ahogy fogadja a gyerekeket, sokan érkeznek év közben, sokan mennek el, van, hogy pár hónapig járnak, majd kimennek Kínába.Az iskola mégsem érzi lehetetlennek az integrációjukat, bár minden megjelenő gyerek először szinte csak magyar mint idegen nyelvet tanul, hogy a későbbiekben más tárgyakat is képes legyen megérteni. Mivel nagy a mozgás az iskolában, a tanároktól is azt követeli, hogy a különböző tudásszintű gyerekeket is képesek legyenek oktatni, ami nagyon nehéz dolog.
Kínai és magyar gyerek együtt játszik, teljesen természetes módon szövődnek a barátságok , ahogy a két oldal a nyelvi hátrányait lebontja. Minden bizonnyal egy egész más gondolkodással kerülnek ki innen a magyar gyerekek is majd, sokkal elfogadóbbak lesznek, és egész más szemmel néznek majd a kínaiakra, akiket nemcsak a piacról és a kínai étteremből ismernek. Többé nem csoportként néznek rájuk, hanem megismerik őket egyénenként, ami a kulturális előítéleteket a leginkább lebontja. (Ezt én is megéltem kint Amerikában, amikor több homoszexuális barátom is lett. Egészen lebontotta bennem a csoport iránti előfeltevéseimet azaz ismeret, amit egy egyén barátságán keresztül kaptam.)
Valószínűleg a tanári is egész más lehet, hiszen kínaiak és magyarok együtt kell, hogy dolgozzanak, és az igazgatónő elmondta, hogy az angolt is igyekeznek anyanyelvi tanárokkal oktatni.
A gyerekek jókedvűek voltak, de nyugodtak, nem láttam azt a fajta ordítozást, rohangálást rendetlenkedést, ami sajnos egyre megszokottabb látvány még a jobb általános iskolákban is. Egyszerűen más volt a légkör.
Több ilyen iskola kellene. Mennyivel másabb lenne a társadalom beállítódása.És mennyivel egészségesebb.