Nem hittem volna hogy bármi különbség is lesz aközött hogy gyerekkel megyünk, vagy csak ketten, de nagyon nagy volt a különbség. Végre felszabadultnak láttam a férjem, nagyon várta a koncertet, és mivel kettesben voltunk, rám koncentrált a gyerek helyett. Még kis whiskey-s kólát is rejtegettünk a farmerkabátjában, hogy megiszogatjuk, amíg odaérünk, mert ott minden drága (magyar berögződés).Lényeg a lényeg odaértünk, tele volt Halloween jelmezbe öltözött tinikkel, és olyan szinten lejtett a stadion, mi pedig fent ültünk a legtetetjén, hogy halálfélelmem volt. Ki kellett jönnöm, amíg az előzenekar ment. Viszont utána sokkal jobb volt már, és a koncert úgy volt megcsinálva, hogy teljesen lekötötte a figyelmem, eszembe sem jutott lenézegetni a “szakadékba”.
Szóval rájöttem, hogy nagyon egyszerű elképzeléseim voltak a koncertekkel kapcsolatosan eddig.
Azt hittem, hogy ki van világítva a zenekar, és énekelnek. Ehhez képezt annyira látványos volt az egész, és olyan istenien illett a Coldplay nótákhoz, hogy szinte tátott szájjal bámultam végig. Először is volt egy hatalmas gömb, és több kisebb, arra rávetítettek forgó Jack-lámpákat, meg mindenféle mást. Három hatalmas kivetítő volt, és amikor a zenekar megjelent Delacroix A szabadság barikádokra vezeti a népet festménye jelent meg mögöttük. Utána mindig valami mást vetítettek mögéjük, így a két nagy kivetítőkön klipphatású volt az egész teljesen, ahogy a fényekkel eljátszottak. Minden dalnak más volt a stílusa, volt egy, ami japán beütésű volt, egy egész sztori váltakozott mögöttük, és utána őszi leveleket hullattak vastagon a színpad elé, annyira állati jól nézett ki, hogy megkövülve ültem és lestem.
A zenekar egyszer kijött és a közönség sorai közt is játszott egy dalt, meg elképesztő egyéb megoldások is voltak, lézershow, unplugged. Az énekes meg olyan, mint House fiatalabb kiadása, Jude Law-val keverve. Az egyik dalban a vége fele beletették Washington nevét.A hatalmas embertömeg állva csápolt végig, noha minden jegy ülőjegy volt.
