Showing posts with label michaelmoore. Show all posts
Showing posts with label michaelmoore. Show all posts

Tuesday, April 27, 2010

Sicko

Legszívesebben másolnám és postáznám a filmet milliónyi példányban a világon, amit láttam.A teljes döbbbenet nemcsak a filmben szereplő átlagpolgárokat érte, de engem is.Ezt a filmet mindenkinek meg kell néznie, de elsősorban Magyarország amerikai mintát követő politikusainak, mert a jövő, ha így haladnak, rémisztő lesz otthon is.
A film Michael Moore Sicko-ja, amely az amerikai egészségügyi rendszert mutatja be.Tátott szájjal bámultam, és azon gondolkodtam, hogy lehet, hogy nem lett belőle hatalmas botrány itt. Hát úgy, hogy akkor jó sokan megnézték volna, és talán  a birkanép fellázad, és kifüstölik az erkölcstelen bagázst, amely életekről dönt.
Kérem szépen, egészségügy. Mint tudjuk, itt biztosítási cégek vannak, azaz profitorientált vállalkozások, akik fizetnek az egyes betegek után a kórházaknak és az orvosoknak. De, és itt jön a lényeg, nem mindenért. Csak azért, ami megéri nekik.Biztosításért folyamodni úgy, hogy valakinek a folyamodás előtt már van egy komolyabb betegsége, mondjuk cukorbeteg, rákos, AIDS-es, leukémiás, lehetetlenség. Az ilyen embert a biztosító elküldi, hiszen ez nagyon sok pénzébe kerülne....Pedig ugyan kinek lenne jobban szüksége az egézségügyi szolgáltatásokra, mint a betegnek...50 millió amerikainak nincs biztosítása a világ leggazdagabb országában.
Aztán vannak azok az emberek, akiknek van biztosításuk. És mondjuk levágja egy gép két ujjuk tetejét. A helyreállítás töredékrészét fizeti a biztosító, majd ír egy levelet a páciensnek, hogy a középső ujj visszavarrása 60,000 dollár, míg  gyűrűsujjé 12,000 dollár, melyiket választja, csak egyre van lehetőség visszavarrni....
Adott egy család, férfi és nő, pici gyerekek. A férfinek veserákja lesz. Jelentkezik kemoterápiára, elutasítja a biztosító a fizetést, a kórház pedig nem csinálja meg. Jelentkezik csontvelőátültetésre, tökéletes donor lehet az öccse, a biztosító megint elutasítja. Mindkét esetben elutasítás oka:talán sikerül meggyógyulnia, talán nem. A férfit végül eltemeti a felesége.
Másik család: felneveltek három gyereket, egyetemre küldték őket, középkorú pár, a férfi három infarktust kap, nem tud tovább dolgozni, a nő rákos lesz. A biztosító  túl kockázatosnak tartja a két ember betegségét, így az összeadott pénz, amit ki kell fizetniük, mert a biztosító az összegek egy részét rájuk terheli annyira sok lesz, hogy a házukat el kell adniuk, és hajlkéktalanná válnának, ha nem lakhatnának a három gyereknél felváltva....
79 éves bácsi, munkából hazajövet. WC-ket takarít, kukákat borogat, emel-cipel. Mint mondja, ez már így lesz, amíg meg nem hal, a felesége gyógyszerei olyan drágák, havi 2000 dollárba kerülnek, hogyha ő nem dolgozik, akkor nem tudná kifizetni, a biztosító pedig csak töredékét fizeti az árnak.
Moore megszólaltat egy orvosnőt, aki egy ideig az egyik nagy biztosítótársaság executive igazgatója volt. A nő elmondta, hogy nem tudta csinálni a munkát egy idő után, akkor sem, ha fizetése hat számjegyre rúgott...Meg volt előre határozva, hogy minimum tíz százalékban el kell utasítani az embereket. Minél több ember kérelmét utasíta el, annál nagyobb bónuszt kap a évvégén. Hiszen az elutasított embere természetesen fizetnek a biztosításért, viszont nekik nem kell fizetni a kezelésekért, azaz a biztosítónak ez tiszta haszon. Kérdezhetitek, akkor az emberek miért nem fizetik ki maguk a kezelést, miért halnak meg? Mert nem tudják. Olyan hatalmas összegeket fizetnek ki az orvosoknak, amit egy átlagember nem képes fizetni.
Egy telefonos operátor lány is megszólal, az interjú közben elsírja magát. Egy biztosítónál dolgozik, ahova az emberek betelefonálnak, hogy biztosításért folyamodjanak. Ő nem mondhatja meg nekik, noha pontosan tudja, hogy egy kisebb meglévő betegség, vagy akár egy meglévő terhesség esetén sem fogják elfogadni őket. Az a telefonhívás hetekkel később fog megtörténni. Ő csak hallgatja az emberek sorsát, és leginkább saját bevallása szerint bunkón viselkedik, mert akkor hamar le tudja tenni a telefont, mielőtt még megszakadna a szíve egy-egy sors hallatán.
Moore ezek után a Gitmo orvosi ellátásáról érdeklődik, kiváncsi, hogyha az amerikai polgárok egy része meghal, vagy olcsó gyógyszereken évekig szenved mert nincs pénze a drágára, mi a helyzet a világ terroristáival?Az orvosi ellátás és ellenőrzés kitűnő, büszkélkedik az egyik főkatona egy beszámolón, a rabokat minden három hónapban ellenőrzik, az ellátás teljeskörű, még operálóterem is van.
Mi a helyzet a 9/11 hőssé nyilvánított tűzoltóival? Azóta szenvednek a füstmérgezés következményeitől, a legtöbbjük már nem tud dolgozni, de a haza nem hálás eléggé, sem az orvosi ellátásukról, se a lerokkantosításukról nem gondoskodik. Moore a lehető legnagyobb pofont adja az amerikai egészségügynek, összeszedi ezeket az embereket, és elmennek Floridából a Gitmo-hoz.Miután nem jön válasz, kikötnek, és az egyik havanai közkórházban kötnek ki. Ahol a kubai orvosok a nevüket és a születési idejüket kérdezik meg, majd ingyen és bérmentesen kivizsgálják őket.Mindenki totál le van döbbenve a felszereltségen és az orvosok segítőkészségén és szaktudásán.Az egyik nő, aki heti gyógyszereiért kénytelen volt 120 dollárt fizetni amerikában, elsírja magát, amikor 2.5 pesoért megkapja ugyanazt, és még adnak neki egy jópárat a kórházban, hogy vigye magával. A kubai tűzoltók pedig kellő tisztelettel fogadják őket, nem törődve a nemzetiségükkel, mert szerintük minden tűzoltó a világon testvére a másiknak.
Moore ezután a nagyon erős csavar után körülnéz Európában. És azt találja, hogy Svédországban, Franciaországban, Dániában, és Kanadában is tökéletesen működik az ingyenes orvosi ellátás, és legnagyobb ledöbbenésére a francia orvos, akit az állam foglalkoztat egymillió dolláros házacskában, BMW-vel és és öt hét fizetett szabadsággal tengődik, és még bónuszt is kap, ha valakit leszoktat a dohányzásról...
Mindenki vonja le a saját következtetéseit, hogy jó-e az amerikai egészségügyi rendszer....
Nekem személyesen jelenleg semmi panaszom nincs vele, de ez azért van, mert a férjem ott dolgozik, ahol, és olyan vízumunk van, amilyen. Szeptembertől változik a vízum.

Friday, April 9, 2010

Michael Moore: A GODSEND

Ha valaki a cukros máz mögé akar nézni, amit megetetnek az emberekkel Amerikában (és Európában is sok vonatkozásában), a propaganda bölcsőjében, akkor nagyon ajánlatos megnézi Michael Moore filmjeit.A Fahreinheit 9/11 lerántja a leplet a "terrortámadásról" és annak hátterében meghúzódó üzleti érdekekről, a Sicko a gyógyszeripar "mérgező" hatásait mutatja be.
A szenzációs Capitalism:A love story bemutatja, hogyan is lehetett az embereket, és hogyan lehet még mindig a jó régi "better be dead than red" szlogennel meggyőzni, hogy a kapitalizmus a világok legjobbika, holott csak egy szűk réteg számára kedvez valóban, akiknek a kezükben a pénz van.Szépen elmagyarázza nekünk a tavalyi amerikai bankbotrányok hátterét, és megmutatja, hogy milyen összefonódások vannak a háttérben, micsoda őrületes korrupció megy, egy olyan országban, ahol az átlagember engem kiröhögött, amikor az adópapírjaimhoz egy intézeti pecsétet kértem.Hiába magyaráztam, hogy az a papíros, amit lemásolva a kezembe adtak érkeztetési pecséttel, meg egy egyszerű firkával, ami az aláírást jelenti, ilyet én otthon bármikor csinálhatok.Erre jött a felháborodott válasz, hogy ez itt Amerika, itt ilyen nem fordulhat elő.Hát, csak figyeljetek, itt fordulnak elő a legmocskosabb dolgok...
A történelem pedig valóban ismétli önmagát, a kizsákmányolók ellen előbb utóbb fellázadnak a kizsákmányoltak, akárhogy nevezi őket a történelem.Lehetnek földesurak, lehetnek gyárosok, nagytőkések, politikai-gazdasági elit, és lehetnek rabszolgák, jobbágyok, proletárok, munkások, a név mindegy.A kapitalizmus tarthatatlan.Még Michael Moore sem mer mást mondani, csak demokráciát javasol a kapitalizmus helyébe, ami azért nem állja meg a helyét, mert kapitalizmus egy gazdasági rendszer, a demokrácia meg egy történelmi rendszer.Szocializmusnak mégsem hívhatja egy olyan országban a dolgot, ahol better be dead than red, és Obamát már többen leszocialistázták...A név mindegy.Azt azonban mindenképpen tanulságnak le kell vonni, hogy a kormányzat nem vonulhat ki mindenből, mert akkor hatalmi hiénák marakodnak a koncon a kisember meg éhenhal.Érdekes, ahogyan kitér arra, hogy vajon miért lett a konzervatív jobboldal állandó csatlósa a vallás, amikor Jézus egész életében a szegényekért küzdött...
A film zárszavai:"I remember thinking during the Cathrina flood, why is it always the poor , who have to suffer misery?Why isnt ever Bernie Madoff up on the roof screaming for help?Or the head of Citibank or the hedge fund guys at Godlman Sachs?Or the CEO at AIG?It never is these guys, is it?It is always those who never get a slice of the pie because these men took it all, and left them with nothing left them to die.I refuse to live a country like this.And I am not leaving.
We live in the richest country in the World.We all deserve a decent job, healthcare, a good education,a home to call our own,we all deserve FDR's dream,and it is a crime that we dont have it.And we never will, as long as we have a system, that enriches the few at the expense of many.Capitalism is an evil. And you cannot regulate evil.You have to eliminate it and replace it with something that is good for all people.And this something is called democracy."
Mindenkinek ajánlom a filmet.Elképesztően tanulságos.