Egyszer régen, még a másik blogon én is írtam erről a furcsa jelenségről, ahogy az emberek, akik elhagyták az országot bizonyos, az elhagyás pillanatában rögzített állapotban látják évtizedekkel később is.
Különös és bizarr volt számunkra mindig a Magyar Piknik, vagy a karácsonyi magyar vásár, ahogy a kint született, másodgenerációs magyarok, akiknek csak a szüleik által elmeséltek alapján állt össze a fejükben egy távoli, a valósághoz alig hasonlító Magyarország, beszéltek az országról, vagy lelkesen öltöztek népviseletbe és néptáncoltak, ami inkább "magyarkodásnak" tűnt, mint bármiféle reális tudásnak.
Én akkor különösen az 56-ban kivándoroltakon éreztem ezt a furcsa viselkedést, de Halász Péter könyvében ő a másodgenerációs, Magyarországot soha nem látott Veronról ír a következőképpen:
"Veron olyan volt, mintha egy olyan Magyarországról jött volna ide, amilyen Magyarország nincs a világon....tudom, nehéz ezt megérteni....ezekben az itt született magyarokban, a másodgenerációsokban, akik sohasem jutottak el Magyarországra, él valamiféle elképzelés...azt mondják, óhaza, és megjelenik előtük valami olyan, ami a valóságban nincs.
Az emberek magyar nótákat énkelnek az utcán. Gémeskutak mindenfele. Hogy is mondjam neked?Egy olyan olajnyomat-Magyarország...tánclépésben....csárdásozva...Veron is tagja volt egy magyar tánccsoportnak...láttam is egyszer-másszor táncolni Bridgeporton...nincs olyan magyar tánc a világon, amit ők jártak....Itt született lányok, az amerikai nyelvet beszélik, azon álmodnak, de van valami homályos sejtés bennük egy országról...de egy olyanról, ami nincs a voilágon.
Veron beszélt magyarul. De nem azt a magyart, amit Magyarországon beszélnek...hat éves koráig, amíg iskolába nem ment, csakis magyarul beszélt, ahogyan otthon vitték a szót, Tokár Benjámin házában....Később már az angol lett a nyelve, de velem igyekezett azt a magyar-amerikait beszélni...Ilyen is maradt szegény Veron egész életében...Az "óhaza"mondta, és csillogott a szeme, de nem tudott róla semmit. Tokár Benjámin házában volt egy nyomat, valami ügynök sózta rá, "Petőfi halálát leli a segesvári réten".Veronnak szegénynek, egész Magyarország olyan volt, a segesvári rét, daliás emberek, magasra tartott zászlóval elhullanak a csatában... Bennel is talán ez volt az egyik baj, soha nem értette az anyját. Tudta róla, hogy itt született már, hát akkor miért nem olyan, mint a többi "mom"?Veron próbálta magyarra tanítani. Az "óhaza" mondta neki. Mit kezdesz egy gyerekkel, aki már harmadgenerációs, az anyja is itt születet és sohse járt abban az országban...Ben eleinte a vállát vonogatta, aztán türelmetlen lett."
Szóról szóra így van, ahogy Halász Péter a Második Avenue-ban leírta. A harmadik generációt már egyáltalán nem érinti meg az, hogy a szülei honnan jönnek, legfeljebb tények szintjén.
Mi azt tapasztaltuk, hogy a később érkezők, akik nem menekültek, hanem tudatosan döntöttek Amerika mellett, már egyáltalán nem töltötték meg a gyerekeik fejét mindenféle furcsa elképzeléssel, vagy a gyerekeknek is volt lehetőségük nyaranta visszamenni Magyarországra. Ott már a második generáció jobban hasonlított Benhez, Veron fiához, (a könyvben ő már harmadik generáció) akit már ez a sztori nem érdekelt. Jó eltölteni pár hetet Magyarországon, de ezek a gyerekek már annyi minden mást is látnak a világból, hogy csupán egy kis szelet az életükben az a pár hét.
Míg a korábbi generációk gyermekei, akiknek szülei nem szabad akaratukból, hanem üldözés, rossz körülmények miatt távoztak, jobban rá lettek nevelve a magyar identitásra, már ha mindez kimerül a néptáncban és a népi öltözködésben, addig az elmúlt húsz évben távozottak gyerekei már kevésbé.
Persze ez nagyban függ a szülők vélekedéséről, és kötődéséről. Ma is léteznek vasárnapi iskolák, ma is van magyar nyelvű foglalkozás a gyerekeknek, és vannak, akik minderre viszik a gyerekeket és fontosnak tartják, hogy a gyerek beszélje a nyelvet, és az ottani helyi közösség magyar felnőttjei által összeszedett tudást átadják nekik Magyarországról (ne felejtsük, ez nem a valóság, csak az egyes fejekben leképzett elképzelés és tudás).
Mások inkább úgy gondolkodnak, hogy a gyerekük inkább illeszkedjen be a lehető leggyorsabban az amerikai társadalomba, és legfeljebb otthoni nyelv szintjén marad a magyar. A gyerekek pedig bizonyos kor után már nem kötelezhetőek vasárnapi iskolai foglalkozásokra, addigra vagy kialakul bennük valamiféle kötődés, és maguktól mennek, vagy elhalványul a magyar eredet, ahogy a könyvbéli Bennel is történt. Nagyon gyakori, hogy mihelyt bekerülnek az iskolába, a gyerekek már angolul beszélnek egymás között, és egyre nehezebben fejezik ki magukat magyarul. A szülőknek két választása van, vagy hagyják ezt a folyamatot kiteljesedni, vagy rendelik otthonról a könyveket, tanárt fogadnak a gyerekek mellé, stb.
Azt mindenki érzi, hogy a nyelv elsorvadásával az identitás is elsorvad. De megeshet ez fordítva is, amikor tökéletes magyar beszéd mellett egy ember inkább kötődik már az új hazájához, ha abban megtalálta a számítását és boldogan, elégedetten él. A kutatások szerint öt év külföldi tartózkodás után ez nagyon gyakran megtörténik, a visszatérések száma erőteljesen csökken.
Showing posts with label magyarként. Show all posts
Showing posts with label magyarként. Show all posts
Saturday, April 9, 2016
Friday, January 24, 2014
Attila Amerikája
Vendégposzt
New York - Statue of Liberty from the ferry towards Staten Island
https://drive.google.com/file/d/0B8nq_Li_2GZ_LVc1c3E4TVdXM1E/edit?usp=sharing
Baltimore – Fort McHenry
https://docs.google.com/file/d/0B8nq_Li_2GZ_V3lMSm5JbWRWQmc/edit
Washington DC - Lincoln Memorial
Üdv mindenkinek,
A blogomban már korábban többször is
említettem, http://challengeoflearningusenglish.blogspot.hu hogy hosszabb ideig az Egyesült Államokban
éltem. Többen kérték, hogy írjak erről egy teljes bejegyzést. Nemcsak a saját
blogom látogatói kérték ez, hanem ennek a nagyszerű blognak a szerkesztője,
szerzője is. Ezért elhatároztam, hogy ezt a bejegyzést (nem szó szerinti
fordításban) megírom magyarul és angolul is. Angol nyelven már az első rész meg
is jelent. http://challengeoflearningusenglish.blogspot.hu/2014/01/my-american-life-part-one.html#more
Ez a blogom második kétnyelvű írása „A kommunista hadsereg és az angol nyelv” http://milstory.blogrepublik.eu/2014/01/17/464-az-angol-nyelv/
& “The Communist Army and the English Language” páros után.
Összefoglalni azt az időt, amit az Egyesült
Államokban töltöttem rendkívül nehéz. Egész sorozatot írhatnék róla. Inkább a
lehetetlen megpróbálva megfogalmaztam 8 kifejezést melléknévből (helyenként
sorszámnévvel) és főnévből.
- A legnagyobb kihívás
Mi mással is kezdhetném, mint a legnagyobb
kihívás. A kihívás szó szerepel a blogom nevében, amelyet az első bejegyzésben
meg is magyaráztam. http://challengeoflearningusenglish.blogspot.hu/2013/12/opening-why-began-writing-this-blog.html
Mint ahogy a sikeres prezentációról szóló írásban említettem http://challengeoflearningusenglish.blogspot.hu/2014/01/my-presentation-in-english.html,
2013-ban egy nagyszerű lehetőséget kaptam: részt vehettem egy nemzetközi
képzésen az Egyesült Államokban. A világ minden tájáról érkezett
osztálytársaimmal, húszan elvégezhettünk egy több hónapos tanfolyamot.
Nagyszerűen éreztem magam, ismét iskolás fiú voltam. Órákon kellett részt
vennünk hétfőtől, péntekig, E-Learning vizsgákat kellett teljesíteni,
szakdolgozat szerű összefoglaló dokumentumot kellett írni és végül, de nem
utolsó sorban záró prezentációt kellett tartani.
Nem vagyok angol anyanyelvű, de angol nyelvű
órákon voltam jelen. Nagyszerű osztálytársaim voltak és jó néhányan angol
anyanyelvűek, akikkel lépést kellett tartanom. Eleinte ez kifejezetten nehéz
volt, de napról napra könnyebbé vált. Nagyon jó érzés, hogy meg tudtam felelni
a kívánalmaknak.
Az angol nyelvű órákon kívül, az életemet is
ebben a környezetben éltem. Eleinte problémáim voltak a hétköznapi
beszélgetések megértésével, mert nagyon gyorsan beszélnek és sok kifejezést
(idiómát) használnak az amerikaiak. De Phoebe blogja sokat segített.
A nyelvi
készségeim sokat fejlődtek, de nem értem el a végcélomat. Ez az egész egy lépés
volt a tanulási folyamatban, amit azóta is folytatok, amióta haza tértem. Ez az
út, mindazonáltal, óriási lökést adott.
- Az első kellemes benyomás
Március végén érkeztem az USÁ-ba. A tanfolyam
kezdete előtt volt egy napom, hogy megszervezzem az amerikai életemet, például
kerestem egy élelmiszer boltot. A Trader Joe’s egyik üzletét a szállás
közelében találtam http://www.arlnow.com/2011/11/18/trader-joes-opens-in-clarendon/
, amely a kedvenc boltommá vált. Az első napomon amikor betértem ide, hogy
vegyek egy pár dolgot magamnak, problémáim adódtak. Próbáltam fizetni a
kártyámmal, de nem tudtam hogyan kell. Ez könnyű lehet az amerikaiaknak, de
eltér attól, ahogy Magyarországon csináljuk. Kicsit ideges lettem, de a
pénztáros nyugodt maradt. A sorban senki nem kezdett el kiabálni, hogy „Menjen
már” , „Idióta” vagy „Fizessen készpénzzel”. Sokkal inkább mindenki türelmesen
várta a sorát. Végül ez nekem öt percig is eltartott, de megtanultam, hogy
hogyan működik.
Valamit még
hozzá szeretnék tenni. Amikor beléptem egy üzletbe, az eladók hangos “How are
you?”-val köszöntöttek. Gyorsan megtanultam a korrekt választ “Fine, and you?”.
Az eladók általában segítőkészek voltak és ha nem tudtak segíteni, akkor
kerestek olyat aki tudott.
3. A leggyakoribb szó: sokszínűség
A tanfolyami
osztályunkban, mint már említettem, húszan voltunk a világ minden tájáról.
Különféle kulturális és vallási környezetből érkeztünk. Ki kell mondanom, hogy
semmiféle probléma nem volt az osztály sokszínűsége miatt. Éppen ellenkezőleg!
Az hiszem ezt mindannyian élveztük. Hasonlót tapasztaltam mindenhol máshol az
Egyesült Államokban. Különféle emberek élnek és dolgoznak együtt. A bőr színe,
a vallás és az anyanyelv nem számítanak. Mindenki tolerálja a másik hitét és a
szokásait. Ők Amerikaiak és ez a legfontosabb dolog, amely összeköti őket. Ezen
felül, persze mindenkinek van egy származása, amelyre büszkék is. Azt hiszem ez
a sokszínűség és tolerancia teszi az Egyesült Államokat egy erős és büszke
nemzetté.
- A legszebb helyek
Az amerikai utam 120 napjának nagy részét (110
napot) Washington DC-ben töltöttem (az Amerikaiak DC-nek hívják a fővárosukat a
hétköznapi nyelvben, amely a District of Columbia rövidítve). Jártam ezen kívül
Philadelphiában, New Yorkban, Buffaloban, a Niagara vízesésnél és Baltimore-ban.
Gyönyörű helyeket láttam és nagyon nehéz kiválasztani a legszebbeket, de
megpróbálom.
Washington Monument and Reflecting pool from
Lincoln Memorial
Philadelphia - Independence Hall
New York - Statue of Liberty from the ferry towards Staten Island
https://drive.google.com/file/d/0B8nq_Li_2GZ_LVc1c3E4TVdXM1E/edit?usp=sharing
Baltimore – Fort McHenry
https://docs.google.com/file/d/0B8nq_Li_2GZ_V3lMSm5JbWRWQmc/edit
Washington DC - Lincoln Memorial
Niagara Falls - The power of nature –
Horseshoe Falls
- A legszebb nap
A Smithonian Fesztivál keretein belül ”A magyar örökség, a gyökerek felelevenítése”
című programon Magyarország bemutathatta a zenei, tánc, művészeti, kézműves,
gasztronómia.
Azt hiszem nem túlzás azt mondani, hogy
ezekben a napokban Budapest után a második legnagyobb magyar város Washington
DC volt. Jó érzés volt látni az amerikaiakat, hogy mennyire érdeklődnek
Magyarország iránt.
Az óriási puli szobor mindenkinek nagyon
tetszett.
A programot gyakran meglátogattam és többnyire
nem voltam egyedül. Egyszer azok is velem tartottak akik segítettek a záró
előadásom összeállításában http://challengeoflearningusenglish.blogspot.hu/2014/01/my-presentation-in-english.html.
Nagyon tetszett nekik is a program. Amit csak tudtam tolmácsoltam, habár néhány
népdal szövegét nehéz volt angolul visszaadni. Beszéltünk néhány mesterrel és
igazán élveztem a fordítást. Remélem a kollégáim is jól érezték magukat. Nekem
mindenesetre ez volt a legszebb nap az Egyesült Államokban.
- A legnagyobb kritika
Mielőtt az Egyesült Államokba utaztam nagyon
tartottam a közlekedéstől. Nem tudtam, hogy fogok közlekedni a városokon belül.
Később megtudtam, hogy Washington DC fejlett tömegközlekedéssel rendelkezik
(metro és busz hálózat). Gyakran utaztam a metrón, amivel a város legfontosabb
részei elérhetőek. Részben nagyon jó volt. Másrészről viszont nem szerettem a
hektikus menetrendet (különösen csúcsidőn kívül), a majdnem állandó
zsúfoltságot, az orwelli megállókat és a gyakori meghibásodást. A kritikám
ellenére, használtam a metrót, mert így alig 30 perc alatt a szállodából az
irodába értem. Mindez busszal több mint egy órát vett volna igénybe. Mindent egybevetve,
a helybéliek és a turisták számíthatnak a metróra, de távol van a tökéletestől.
- A legnehezebb dolog (ezzel nehéz volt megküzdeni)
Bár hiányzott a család és az otthonom, a
program vége felé erőtt vett rajtam egy nagyon keserédes érzés. Többen mondták
nekem, hogy a legnehezebb dolgokkal a hazatérés után fogok szembesülni. Az
USÁ-ban kialakult egy mindennapos rutin amihez hozzászoktam. Ez stabil volt,
igaz elég zsúfolt, de nagyon élvezetes magában foglalva a képzést és a szabad
idős programokat.
Figyelmeztettek, hogy ami nekem élmény az
másoknak semmit sem jelent. Frusztráló lehet mások számára, túl sokat hallani
az USÁ-ról, főleg ha valamiről azt mondom milyen jó volt. Beleestem abba a
hibába, hogy helyenként túl sokat beszéltem arról, hogy mit láttam az Egyesült
Államokban.
Persze jó volt együtt lenni a családommal, de
nagyon hiányzott az Amerikai életem, amit nagyon szerette. A hazatérés utáni
napokban, amikor a volt osztálytársaknak, kollégáknak, barátoknak írtam,
gyakran megtelt a szemem könnyel. Nehéz volt újra megszokni itthon. Ma már nem
sírok. Az USÁ-ra gondolni mindig örömmel tölt el. Nagyon szeretek beszélni
bárkivel, akinek köze volt a programhoz. Ráadásul újabb amerikaiakkal
találkoztam az interneten keresztül a hazatérésem után. Jól eső érzés angolul
(amerikai angolul) beszélni.
- A leggyakoribb kérdés
Amióta hazatértem egy kérdést már számos
alkalommal megkaptam. „Visszamennél az USÁ-ba, ha lehetőséged lenne rá?” A
válaszom: TERMÉSZETESEN IGEN, feltéve ha a család együtt mehetne.
Végezetül annyit mondhatok, hogy óriási
ajándék volt a sorstól, hogy az Egyesült Államokban élhettem hosszabb ideig.
Szándékosan használom a szót „éltem”, mivel az jóval több volt mint egy turista
út. Amit az Egyesült Államokban átéltem most is minden itt van velem. Most más
újabb feladataim vannak: felhasználjam a munkámban és minden napjaimban azt,
amit ott tanultam. És ez is egy érdekes, izgalmas és nagyszerű kihívás.
Sunday, July 31, 2011
2011. július-augusztus
2011. aug. 4. 0:34 - írta Phoebe
Vajon milyen plakát van az amerikai postán, a falon? Őszirózsás dísztáviratos? Kedves postás integet a kocsijából? Legújabb bélyegek plakátolt változata?
Ugyan dehogy. A félelemgyár még a postán is működik, a gyanús küldemények vagy levelek nevű plakát van kint. A meglepő számomra, hogy ezek után az amerikaiak nyugodtan és boldogan élik a hétköznapokat, és szerintem magasról tesznek rá az óvintézkedésekre. Ha folyamatosan farkast kiáltanak, egy idő után már senki nem veszi komolyan a hatóságokat.
Na de mégis mi számít gyanúsnak?
-a plakát szerint gyanús a külföldi bélyeg...
-elírt címzés, beleértve, ha az illető mondjuk nem névre küldi a levelet, hanem valamely titulusra
-ha nincs feladó
-ha oda van írva valamilyen speciális felbontásra vonatkozó restrikció, mondjuk személyesen csak egy illető bonthatja fel
- a papír elszíneződése, zsíros folt a borítékon, vagy kristályos üledék
-túlzott ragasztgatás
-túl kemény a levél, vagy alaktalan
-furcsa a szaga
-csálé vagy nem egyenletes a formája
Mit kell ekkor tenni?
1. Nem szabad rázogatni. 2. azonnal el kell szeparálni 3. Se kinyitni, se szagolni, se megízlelni(!) nem szabad 4. hívd a helyi rendőrséget
Képzeljük el a következőt! A nagymama, Magyarországról szeretne küldeni a kisunokájának egy kis könyvecskét. A bélyeg magyar lesz, azaz külföldi. A nagymama nem tud angolul, ezért elírja a címet. Felhívja a figyelmet,hogy csak a kisunoka nyithatja ki a borítékot (restictive mark). Rárajzol egy virágot a gyereknek(elszínezi a papírt), közben süteményt eszik, és véletlen rámorzsázik a borítékra (zsíros folt), hoppá, a porcukor is rászóródott, remegő kézzel úgy-ahogy lesöpri(kristályos üledék). Jól leragasztja, hogy nehogy a kisnyugdíjból vásárolt könyvecske elvesszen út közben, vagy a magyar postából kiindulva félti, nehogy kilopják. A levél túl kemény lesz, és mivel a könyvön kívül egy kézzel írt levél is van a borítékban, meg egy matrica a kisunokának, mindez kimeríti az alaktalan és egyenetlen jelzőt is.Végezetül, ahogy még jó régen tanulta, rácseppent a borítékra egy kis levendulaparfümöt, hogy jobb legyen az illata(anno a nagypapával is így levelezett, amikor az még udvarolt).Természetesen nem ír rá feladót, hogy igazi meglepetés legyen...
Szegény kölök várhatja a nagymamától a könyvecskéjét....
Vajon milyen plakát van az amerikai postán, a falon? Őszirózsás dísztáviratos? Kedves postás integet a kocsijából? Legújabb bélyegek plakátolt változata?
Ugyan dehogy. A félelemgyár még a postán is működik, a gyanús küldemények vagy levelek nevű plakát van kint. A meglepő számomra, hogy ezek után az amerikaiak nyugodtan és boldogan élik a hétköznapokat, és szerintem magasról tesznek rá az óvintézkedésekre. Ha folyamatosan farkast kiáltanak, egy idő után már senki nem veszi komolyan a hatóságokat.
Na de mégis mi számít gyanúsnak?
-a plakát szerint gyanús a külföldi bélyeg...
-elírt címzés, beleértve, ha az illető mondjuk nem névre küldi a levelet, hanem valamely titulusra
-ha nincs feladó
-ha oda van írva valamilyen speciális felbontásra vonatkozó restrikció, mondjuk személyesen csak egy illető bonthatja fel
- a papír elszíneződése, zsíros folt a borítékon, vagy kristályos üledék
-túlzott ragasztgatás
-túl kemény a levél, vagy alaktalan
-furcsa a szaga
-csálé vagy nem egyenletes a formája
Mit kell ekkor tenni?
1. Nem szabad rázogatni. 2. azonnal el kell szeparálni 3. Se kinyitni, se szagolni, se megízlelni(!) nem szabad 4. hívd a helyi rendőrséget
Képzeljük el a következőt! A nagymama, Magyarországról szeretne küldeni a kisunokájának egy kis könyvecskét. A bélyeg magyar lesz, azaz külföldi. A nagymama nem tud angolul, ezért elírja a címet. Felhívja a figyelmet,hogy csak a kisunoka nyithatja ki a borítékot (restictive mark). Rárajzol egy virágot a gyereknek(elszínezi a papírt), közben süteményt eszik, és véletlen rámorzsázik a borítékra (zsíros folt), hoppá, a porcukor is rászóródott, remegő kézzel úgy-ahogy lesöpri(kristályos üledék). Jól leragasztja, hogy nehogy a kisnyugdíjból vásárolt könyvecske elvesszen út közben, vagy a magyar postából kiindulva félti, nehogy kilopják. A levél túl kemény lesz, és mivel a könyvön kívül egy kézzel írt levél is van a borítékban, meg egy matrica a kisunokának, mindez kimeríti az alaktalan és egyenetlen jelzőt is.Végezetül, ahogy még jó régen tanulta, rácseppent a borítékra egy kis levendulaparfümöt, hogy jobb legyen az illata(anno a nagypapával is így levelezett, amikor az még udvarolt).Természetesen nem ír rá feladót, hogy igazi meglepetés legyen...
Szegény kölök várhatja a nagymamától a könyvecskéjét....
2011. aug. 3. 9:04 - írta Phoebe
Egy olyan országban, ahol a fogyasztás nagyon magas szintű, a használt dolgok mennyisége is többszöröse a magyar környezetben megszokottnak. Ugyanakkor az amerikaiakra nem jellemző a kidobálás, nem véletlen virágzik ebben az országban a home organizing business, vannak szakértői a témának, sőt, TV-műsorokat is szentelnek egyes nagy házakban levő elképesztő mennyiségű szemét és tárgy felhalmozóinak "megmentésére". A másik ok, amiért virágzik ez az üzletág, erre tegnap egy jóbarátom is rávilágított, egy átlag amerikai úgy öt évente költözik, sokkal mobilisabb a munkavállaló errefele, mint otthon. Minden költözés kidobálással jár. Nagyon gyakran a költöző nem viszi a bútorait a másik államba, hanem megveszi újonan ott, itt pedig eladja.
De hogyan?Magyarországon még csak az utóbbi években kezd a teszvesszel és a vaterával beindulni valami, ami itt már nagyon régóta működik, a kisközösségi cserebere, pénz alapon. Ha valakinek nincs szüksége valamire, akkor természetesen adományozhatja, erre millió egy lehetősége van. A ruháit bedobhatja a minden sarkon álló Clothes and Shoes Donation konténerekbe, a többi holmiját elviheti a legközelebbi thrift store-ba, vagy ha nagyon lusta, a kuka mellé, és már kész is van. Az emberek azonban szeretnek arra gondolni, hogy azok a tárgyak, amiket egyszer szívesen használtak, nem a kuka mellett kötnek ki, hanem jó kezekbe kerülnek.
Erre való a craigslist.org, ami helyi közösségek cserebere és hirdetési fóruma.Teljesen ingyenes a használata. Mivel kisközösségek hirdetnek, kis földrajzi távolságban, így a postaköltség helyett az eladó és a vevő egyszerűen megbeszél egy időpontot, és a vevő helybe megy a megvásárolandó termékért. A meglepő az, hogy a Craigslist Budapesten is jelen van, csak éppen senki nem tud róla és senki nem használja, pedig kiváló lehetőség lenne mindenki számára.
De vannak olyan boltok, ahol készpénzt fizetnek helyben a bevett termékekre.
(Forrás: a készpénzes boltok szekciójához a Womas World, March, 2oo9 cikkét használtam fel, a craigslisthez pedig saját több éves vevői és eladói tapasztalataimat)
De hogyan?Magyarországon még csak az utóbbi években kezd a teszvesszel és a vaterával beindulni valami, ami itt már nagyon régóta működik, a kisközösségi cserebere, pénz alapon. Ha valakinek nincs szüksége valamire, akkor természetesen adományozhatja, erre millió egy lehetősége van. A ruháit bedobhatja a minden sarkon álló Clothes and Shoes Donation konténerekbe, a többi holmiját elviheti a legközelebbi thrift store-ba, vagy ha nagyon lusta, a kuka mellé, és már kész is van. Az emberek azonban szeretnek arra gondolni, hogy azok a tárgyak, amiket egyszer szívesen használtak, nem a kuka mellett kötnek ki, hanem jó kezekbe kerülnek.
Erre való a craigslist.org, ami helyi közösségek cserebere és hirdetési fóruma.Teljesen ingyenes a használata. Mivel kisközösségek hirdetnek, kis földrajzi távolságban, így a postaköltség helyett az eladó és a vevő egyszerűen megbeszél egy időpontot, és a vevő helybe megy a megvásárolandó termékért. A meglepő az, hogy a Craigslist Budapesten is jelen van, csak éppen senki nem tud róla és senki nem használja, pedig kiváló lehetőség lenne mindenki számára.
- A craigslisten kategória szerint lehet eladni pl gyerekholmit, vagy bútort, hobbitermékeket, ruhákat stb.
- Van szolgáltatási része is, óraadás, vagy takarítás vállalása stb. Munkáltatók is használják.
- A jó benne az, hogy akkor is lehet hirdeti, ha keresünk valamit, a wanted szekcióban.
- Társkereső része is van.
- Van egy Ingyenes rész is, ide teszik fel azokat a holmikat, amiket sajnálnak kidobni és még másnak jól jöhet.
- Külön szekció a moving sales-garage sales ami egyszerűen ismeretlen otthon. Mint mondtam, itt a költözés munka miatt gyakori és egyik államból a másikba nem cipelnek dolgokat. Ha lakásban laktak, egyszerűen kiárulják a holmijaikat (ha házban, azt lezárják vagy kiadják, de itt, aki lakásban lakik az szinte mindig bérel).Ez a moving sale.
- A garage sale kicsit más, általában egy nagytakarítás eredményeként előkerül egy csomó dolog, gyakran a tulajnak is ismeretlen(!), amire nincs szükség. Ezeket összegyűjti, és mond egy időperiódust, szinte mindig hétvégén pár óra erejéig, amikor meg lehet nézni a dolgokat, és vásárolni belőlük. Elképesztően jó dolgokhoz lehet hozzájutni pár dollárért, mert sokszor még bontatlan dolgok is előkerülnek a basementből...
De vannak olyan boltok, ahol készpénzt fizetnek helyben a bevett termékekre.
- Ruhákat a Buffalo Exchange vagy a Plato's closet franchise alapú bolthálózatokba lehet vinni, itt persze kiválogatják, hogy megfelelően trendi legyen, szóval nagyon ócska holmikkal nem érdemes próbálkozni.
- Kinőtt gyerekruhákat vesz be a Kid to Kid és a Once Upon a Child bolthálózat, mely szintén több államban van jelen.
- Könyveket a Half Price Books hálózatba lehet vinni, ahol szintén helyben fizetnek értük. Ennek nemesebb változata a betterword.com, ahol használt könyveket megvesznek, és online eladják, ezzel segítve a analfabétizmus felszámolási programokat is a világban.
- Megunt CD-ket a cashforcds.com-nál lehet eladni. A dolog úgy működik, hogy online az eladó bemondja, hogy mije van, a bolt ad rá egy ajánlatot, ha ezt elfogadja az eladó, a bolt ingyen borítékot küld, amiben ingyenesen elküldi a bolt raktárába a megunt CD-t az eladó, a bolt pedig online árulja. Az EB Games Store-ban egyszerű besétálás után is el lehet adni, vagy store-creditet igényelni, és levásárolni az árát.
(Forrás: a készpénzes boltok szekciójához a Womas World, March, 2oo9 cikkét használtam fel, a craigslisthez pedig saját több éves vevői és eladói tapasztalataimat)
2011. aug. 3. 8:06 - írta Phoebe
Forrás: Season 3. The One with the Jam
Emlékeztek arra a részre, amikor Monica úgy akarja túltenni magát a Richarddal való szakításon, hogy lekvárt tesz el, aztán túl drágának találja a lekvárosüvegeket, és új tervvel áll elő:gyereket akar donorspermával. Ekkor derül ki, hogy Joey is a spermadonorok közt szerepel....
MONICA: Joey, this is you!
JOEY: Let me see. Oh, right.
RACHEL: When did you go to a sperm bank?
JOEY: Well, right after I did that sex study down at NYU. Hey, Remember that sweater I gave you for your birthday?
CHANDLER: And that's how you bought it?
JOEY: Noooo, that's what I was wearing when I donated. I'm kinda surprised there's any of my boys left.
MONICA: Well, honey, it is pretty competitive. I mean I've got an actual rocket scientist here.
JOEY: Maybe, I should call this place and get them to put my 'Days of Our Lives' on here. You know, juice this puppy up a little.
Joey "anyagából" egyetlen egység sem fogyott, szóval az a terve, hogy be kellene írni a leendő szülőkhöz kerülő önéletrajzába a Days of Our Life-ban nyújtott feledhetetlen alakítását, hogy "felturbózza" az esélyeit. Ezt jelenti a juice up kifejezés valaminek energiát adni, érdekessé tenni, felturbózni.(Mindez szleng, szóval ne az értekezleten próbáljuk először használni.:D)
Emlékeztek arra a részre, amikor Monica úgy akarja túltenni magát a Richarddal való szakításon, hogy lekvárt tesz el, aztán túl drágának találja a lekvárosüvegeket, és új tervvel áll elő:gyereket akar donorspermával. Ekkor derül ki, hogy Joey is a spermadonorok közt szerepel....
MONICA: Joey, this is you!
JOEY: Let me see. Oh, right.
RACHEL: When did you go to a sperm bank?
JOEY: Well, right after I did that sex study down at NYU. Hey, Remember that sweater I gave you for your birthday?
CHANDLER: And that's how you bought it?
JOEY: Noooo, that's what I was wearing when I donated. I'm kinda surprised there's any of my boys left.
MONICA: Well, honey, it is pretty competitive. I mean I've got an actual rocket scientist here.
JOEY: Maybe, I should call this place and get them to put my 'Days of Our Lives' on here. You know, juice this puppy up a little.
Joey "anyagából" egyetlen egység sem fogyott, szóval az a terve, hogy be kellene írni a leendő szülőkhöz kerülő önéletrajzába a Days of Our Life-ban nyújtott feledhetetlen alakítását, hogy "felturbózza" az esélyeit. Ezt jelenti a juice up kifejezés valaminek energiát adni, érdekessé tenni, felturbózni.(Mindez szleng, szóval ne az értekezleten próbáljuk először használni.:D)
2011. aug. 1. 23:19 - írta Phoebe
Amerikában se szeri se száma a folyóiratoknak, némelyik neve Magyarországon is ismerős, mások híre nem jutott el a tengeren túlra.
Arra gondoltam, egy rövid sorozatot indítanék ezeknek az újságoknak az ismertetéséből, hiszen soknak van online elérhetősége is, és így akár otthonról is hozzáférhető bizonyos tartalom belőlük. Bízom benne, hogy azok, akik nyelvet akarnak tanulni, is hasznát veszik, azok pedig, akik külföldi pletykákat szeretnének eredetiben olvasni, vagy komolyabb témákban böngészni, kapnak egy nagy adag linket, amelyekből biztos vagyok benne, hogy sok teljesen új lesz.
Most egy nagyon könnyeddel kezdem, a Woman's World magazinnal, aminek az egyik érdekessége, hogy a weboldala a kőkorszakot idézi, gyakorlatilag feliratkozáson kívül semmire nem jó, meg lehet nézni, hogy milyen az újság kívülről.
A Woman's World kísértetiesen hasonlít a Kiskegyedre, még a két újság piros logója is igencsak hasonlít, pedig nincs közük egymáshoz, a Woman's World csak az USA-n belül jelenik meg.
Tematikájában is hasonlatos, az biztos, hogy minden hétre jut egy szuper-fantasztikus-tuti fogyókúratipp, természetgyógyászati csodaszerek, foglalkoznak apró boldogságnövelő trükkökkel, persze azokkal, amiket mindenki ismer, van gasztrorovat, romantikus regényrészlet, sztárok ruhái és hajdivata, egyszóval semmi komoly. Amolyan strandra való olvasmány, és a jó benne az, hogyha pár példányt elteszek, és előveszem két hónap múlva újként olvasom, annyira nem hagy nyomot, és annyira egyforma minden lapszám.
Az újság tárgyi minősége is elég gyenge, de sok kép és kis rövid cikkek vannak benne. A címlapmodellek mindig mosolyognak, az újság borítója mindig színes, azt kapjuk, amit ígér, könnyed női témákat, jelenleg $1.79-ért.
Néhány lapszám:
Elképesztő leleménnyel tudják variálni hétről hétre a fogyókúratippeket, ugye?
A logónak van egy érdekessége, a Woman's World nagybetűje mellett kis fehérrel szerepel a szlogen "a great week made easy", felül a kis sárga árkarika, és nagyon halványan lehet látni egy fekete írást a Woman's felirat felett: God Bless America, felette a dátum. Még egy ilyen igazán könnyed újság sem felejti el "megáldani" a földet, ahol a vevőköre hozza a bevételt.
Nyelvi szint: középfok alatt is sikerélmény lehet, rengeteg rövid cikk van benne, azaz könnyű akár szótározni, de a cikkek szóanyaga sem nehéz. Nagyon alkalmas az idiomatikus angol tanulására.
Arra gondoltam, egy rövid sorozatot indítanék ezeknek az újságoknak az ismertetéséből, hiszen soknak van online elérhetősége is, és így akár otthonról is hozzáférhető bizonyos tartalom belőlük. Bízom benne, hogy azok, akik nyelvet akarnak tanulni, is hasznát veszik, azok pedig, akik külföldi pletykákat szeretnének eredetiben olvasni, vagy komolyabb témákban böngészni, kapnak egy nagy adag linket, amelyekből biztos vagyok benne, hogy sok teljesen új lesz.
Most egy nagyon könnyeddel kezdem, a Woman's World magazinnal, aminek az egyik érdekessége, hogy a weboldala a kőkorszakot idézi, gyakorlatilag feliratkozáson kívül semmire nem jó, meg lehet nézni, hogy milyen az újság kívülről.
A Woman's World kísértetiesen hasonlít a Kiskegyedre, még a két újság piros logója is igencsak hasonlít, pedig nincs közük egymáshoz, a Woman's World csak az USA-n belül jelenik meg.
Tematikájában is hasonlatos, az biztos, hogy minden hétre jut egy szuper-fantasztikus-tuti fogyókúratipp, természetgyógyászati csodaszerek, foglalkoznak apró boldogságnövelő trükkökkel, persze azokkal, amiket mindenki ismer, van gasztrorovat, romantikus regényrészlet, sztárok ruhái és hajdivata, egyszóval semmi komoly. Amolyan strandra való olvasmány, és a jó benne az, hogyha pár példányt elteszek, és előveszem két hónap múlva újként olvasom, annyira nem hagy nyomot, és annyira egyforma minden lapszám.
Az újság tárgyi minősége is elég gyenge, de sok kép és kis rövid cikkek vannak benne. A címlapmodellek mindig mosolyognak, az újság borítója mindig színes, azt kapjuk, amit ígér, könnyed női témákat, jelenleg $1.79-ért.
Néhány lapszám:
Elképesztő leleménnyel tudják variálni hétről hétre a fogyókúratippeket, ugye?
A logónak van egy érdekessége, a Woman's World nagybetűje mellett kis fehérrel szerepel a szlogen "a great week made easy", felül a kis sárga árkarika, és nagyon halványan lehet látni egy fekete írást a Woman's felirat felett: God Bless America, felette a dátum. Még egy ilyen igazán könnyed újság sem felejti el "megáldani" a földet, ahol a vevőköre hozza a bevételt.
Nyelvi szint: középfok alatt is sikerélmény lehet, rengeteg rövid cikk van benne, azaz könnyű akár szótározni, de a cikkek szóanyaga sem nehéz. Nagyon alkalmas az idiomatikus angol tanulására.
2011. júl. 29. 22:23 - írta Phoebe
Ernő László neve nem cseng ismerősen kishazánkban, azonban ismerősebben cseng az USA-ban, kozmetikai körökben. Ő ugyanis egy olyan kivándorolt hazánkfia, aki a század elején a királyi család nőtagjainak arcát szépítette, majd ezen felbuzdulva meg sem állt Amerikáig.
Ernő László foglalkozására nézve bőrgyógyász, bár ez utóbbi tézis napjainkban már csak legendának tűnik. Állítólag ő volt az, aki kikísérletezte az első naptejeket, aki férfiak és tinédzserek számára is készített termékeket, és különböző rituálékat írt elő a pácienseinek a bőrük minőségének feljavítása céljából. Mondanom sem kell, büszkén olvastam mindezt Lászlóról.
Sajnos azonban már a cége weblapján is akkora blődség áll, ami mint laikusnak is szemet szúró, és kisebb kutatások után kifejezetten rosszul kezdtem érezni magam, hogy a kozmetikai cég magyar nevet visel. László "rituáléja" tulajdonképpen nagyon egyszerű: az arc nagyon meleg vízbe való megmosása szappannal. Nos a nagyon meleg víz egészen biztosan nem használ a hajszálereknek, a szappant pedig már az én gyerekkoromban kivonták a forgalomból a szárító hatása miatt...Sajnos a honlap ebből a századból való, és büszkén hirdeti a "módszert". Mindenesetre ez a "módszer" segített Stefánia hercegnőn, László pedig egyből megalapította a tudományos Kozmetológiai Intézetet ezen felbuzdulva.1937-ben Hollywoodba ment, ahol többek közt Greta Garbo, Audrey Hepburn, Ava Gardner is tőle kapták a tanácsokat bőrük szépségének megőrzése érdekében. 1939-től NY-ba költözött a jó doktor, és 1962-ben dobta piacra a kozmetikai termékvonalát. A termékvonal még mindig egyik vezető pontja a ma már arcra egyáltalán nem használatos szappan. A Laszlo-Matic online bőrfelmérőt alkalmazva egyből egy szappant dobott ki nekem, arcra.
Nos, a honlap egyáltalán nem győzött meg arról, hogy komoly szaktudás állna a termékek mögött, a termékek árai pedig egyenesen elborzasztottak (élesztős kréme, a phormula deluxe 3-9 már 550 dollárért kapható, jó hogy lehet kapni). Sajnos a beautypedia.com, a legnagyobb, kozmetikai termékeket véleményező oldal még szomorúbb képet tárt elém.
"Further, anyone with any skin type who adheres to routine use of Laszlo’s products is only setting themselves up for trouble, whether it’s persistent irritation or a dry, tight feeling that will have you reaching for a moisturizer in desperation (and possibly making oily or breakout-prone areas worse as a result). There are some reliable, well-formulated products in this line, but following Laszlo’s regimented routine is a path to skin irritation and dryness—and that’s not the way to “worship your skin.”
Engem érdekelne, miért nem jutott el a termékvonal Magyarországra? Esetleg kiderült volna hamar, hogy nem is volt bőrgyógyász?Csak egyszerűen annyira hihetetlenül drága, hogy nem lett volna ember, aki megvásárolja?Miért van minden haza vonatkozású történetben bűzlő hal?Miért nem árulják a László termékeket a boltokban?
Az Ernő László vélhetően nem a közembernek lett kifejlesztve. Az enyémnél sokkal jobb review-kat is kapott a valódi felhasználóitól, akik egytől-egyig neves lapokban nyilatkoztak.Mindenesetre egy eléggé ambivalens téma ez. Az átlagos amerikai nem hallott erről a kozmetikai családról, ahogy az átlagos magyar sem.Ha egyszer sztár leszek, beszámolok a tapasztalataimról:D.
Következik a Max Factor sztori!
Ernő László foglalkozására nézve bőrgyógyász, bár ez utóbbi tézis napjainkban már csak legendának tűnik. Állítólag ő volt az, aki kikísérletezte az első naptejeket, aki férfiak és tinédzserek számára is készített termékeket, és különböző rituálékat írt elő a pácienseinek a bőrük minőségének feljavítása céljából. Mondanom sem kell, büszkén olvastam mindezt Lászlóról.
Sajnos azonban már a cége weblapján is akkora blődség áll, ami mint laikusnak is szemet szúró, és kisebb kutatások után kifejezetten rosszul kezdtem érezni magam, hogy a kozmetikai cég magyar nevet visel. László "rituáléja" tulajdonképpen nagyon egyszerű: az arc nagyon meleg vízbe való megmosása szappannal. Nos a nagyon meleg víz egészen biztosan nem használ a hajszálereknek, a szappant pedig már az én gyerekkoromban kivonták a forgalomból a szárító hatása miatt...Sajnos a honlap ebből a századból való, és büszkén hirdeti a "módszert". Mindenesetre ez a "módszer" segített Stefánia hercegnőn, László pedig egyből megalapította a tudományos Kozmetológiai Intézetet ezen felbuzdulva.1937-ben Hollywoodba ment, ahol többek közt Greta Garbo, Audrey Hepburn, Ava Gardner is tőle kapták a tanácsokat bőrük szépségének megőrzése érdekében. 1939-től NY-ba költözött a jó doktor, és 1962-ben dobta piacra a kozmetikai termékvonalát. A termékvonal még mindig egyik vezető pontja a ma már arcra egyáltalán nem használatos szappan. A Laszlo-Matic online bőrfelmérőt alkalmazva egyből egy szappant dobott ki nekem, arcra.
Nos, a honlap egyáltalán nem győzött meg arról, hogy komoly szaktudás állna a termékek mögött, a termékek árai pedig egyenesen elborzasztottak (élesztős kréme, a phormula deluxe 3-9 már 550 dollárért kapható, jó hogy lehet kapni). Sajnos a beautypedia.com, a legnagyobb, kozmetikai termékeket véleményező oldal még szomorúbb képet tárt elém.
"Further, anyone with any skin type who adheres to routine use of Laszlo’s products is only setting themselves up for trouble, whether it’s persistent irritation or a dry, tight feeling that will have you reaching for a moisturizer in desperation (and possibly making oily or breakout-prone areas worse as a result). There are some reliable, well-formulated products in this line, but following Laszlo’s regimented routine is a path to skin irritation and dryness—and that’s not the way to “worship your skin.”
Engem érdekelne, miért nem jutott el a termékvonal Magyarországra? Esetleg kiderült volna hamar, hogy nem is volt bőrgyógyász?Csak egyszerűen annyira hihetetlenül drága, hogy nem lett volna ember, aki megvásárolja?Miért van minden haza vonatkozású történetben bűzlő hal?Miért nem árulják a László termékeket a boltokban?
Az Ernő László vélhetően nem a közembernek lett kifejlesztve. Az enyémnél sokkal jobb review-kat is kapott a valódi felhasználóitól, akik egytől-egyig neves lapokban nyilatkoztak.Mindenesetre egy eléggé ambivalens téma ez. Az átlagos amerikai nem hallott erről a kozmetikai családról, ahogy az átlagos magyar sem.Ha egyszer sztár leszek, beszámolok a tapasztalataimról:D.
Következik a Max Factor sztori!
2011. júl. 29. 9:21 - írta Phoebe
Vannak filmek és sorozatok az életemben, amiket tudatosan kihagytam. Valahogy éreztem hogy nem kell megnéznem. Vannak olyanok, amelyeket "társadalmi nyomásra" megnéztem később, és utána értetlenül meredtem magam elé, hogy ez miért lett közönségsiker (ilyen volt a Ponyvaregény).
Az Sex and the City sorozat is kimaradt, de gondoltam, legalább a filmet megnézem, hogy mégis tájékozódjak erről az annyira amerikainak titulált és a magyarok közt is nagy népszerűségnek örvendő témáról. Nagy reményekkel ültem le.
Az első húsz percben erősen kellett akadályoznom saját magam, hogy ne kapcsoljam ki az egészet. Viccesnek humortalan volt, a karakterek sekélyesek, a főszereplő Carrie "Lófej" Bradshaw valami nagyon gyenge Rachel Green-utánzat próbált lenni, de nem állt jól neki, főleg, hogy több tonna festék, és a bemondott negyven év feletti életkor mellett is nagyon nem illett már a korához ez a karakter. A barátnői mintha egy fokkal jobban mintázottak lettek volna, talán mert egy tulajdonságukat kiemelték, és legalább ezzek az eggyel lehetett azonosítani őket, Miranda a nem-szexelő férjezett, Samantha az állandóan szexelni akaró ötvenes, és végül, akitől sikítófrászt kaptam minden egyes sikításánál (ezt is valami humornak szánták?) a naiva boldogasszony Charlotte.
Nem csodálom, hogy a magyar nézőkben ezután a sorozat után (ha feltételezem, hogy hasonló szintű volt, mint ez a szerencsétlen film) millió és egy előítélet alakult ki az amerikaiakról.
A négy nő megtestesítette azt a réteget, mert ez csak egy réteg, ami körülbelül a Real Housewifes TV-show, amikor bemutatják, hogy a házasságra készülő Bardshownak a legfontosabb a closetroom (az a külön szobaszerű helység, ami a luxuslakásokban és családi házakban a nő (és a férfi) hatalmas ruhatárának a helye,) az életben azonban valóban egy szűk réteg engedheti meg magának, hogy egy külön szobája legyen a felhalmozott ruháinak és cipőinek, mondjuk úgy, egy kisebb butiknyi cuccát el tudja helyezni.
Az sem az átlagra jellemző, hogy 5o ezer dolláros gyűrűre licitáljon, amikor 1oo ezer dollár évi fizetés már nagyon jónak számít.
A ruhák teljesen szürrealisztikusak, senki nem öltözik így, és divatshowra is egy réteg jár.
Négyük közül kettő dolgozik, (bár az írónő sem a napi nyolc óráról ismert,) kettő nem. Az átlag amerikai nő, ha gyereket szül valóban nem megy vissza dolgozni, mert annyi pénzbe kerül a daycare, mint egy kisebb fizetés, de nagyon sokan ahogy a gyerek eléri az iskolás kort, megint munkába állnak, és ennél is többen valóban hat hét után visszamennek dolgozni, mert nem akarják elveszteni a munkájukat (és meg tudják oldani a felvigyázást).
Ha valaki ezt a sorozatot országismeret nélkül nézi meg, könnyen kialakulhat benne az az érzés, hogy ez a norma, pedig ez a normától olyan távol áll, mint Makó Jeruzsálemtől. Az üresfejű és humortalan szereplőkbe pedig könnyen beskatulyázható egy egész nemzet, ha azonosítjuk velük az amerikaiakat és a New York-i életet. Ne tegyük. Sem New York, sem az átlagos amerikai nem ilyen, sőt, az amerikaiak eléggé prűdek és zárkozottak a magánéletüket illetően. Láttam már closetroomos házat a gazdagnegyedben és is, meg a budai XII kerületben is palotát, azért nem így él a magyar sem...Találkoztam olyan feleséggel, aki közölte, hogy az a dolga, hogy a napsütésben relaxáljon és szép legyen, de ez sem az átlagra jellemző gazdagság, mint inkább az amerikai férfiak elképesztő domesztikáltsága és segítőkészsége a házasságban, ahol teljesen természetes, hogy a házimunkából és a gyereknevelésből legalább ötven százalékban, és egyes szerencsések esetében, mint ez a hölgy, több, mint 8o százalékban részt vesznek: ez alatt azt kell érteni, hogy az esetek felében a férfi főz, mos, takarít, hordja-viszi a gyerekeket, játszótereztet, és még nagyon kedves is. Ilyet sokat ismerek!
Ami pedig az amerikaiak öltözködését illeti, a kisgyerekes anya ugyanúgy a kitérdelt tréningnadrágjában megy vásárolni, a dolgozó nő pedig ízlésesen (de szigorúan edzőcipőben) baktat a munkahelye fele, és csak álmában engedhet meg magának 545 dolláros cipőt, amilyennel Lófej akarta elárasztani a closetroomot.
A Jóbarátokat többek közt azért szeretem, mert a humora mellett valóban életszerű, tele millió egy utalással az itteni életre és kultúrára, amerikaiak körében jellemző szokásokra és hagyományokra, bevásárlóhelyekre, mindennapi dolgokra.
Azt hiszem, kidühöngtem magam, köszönöm a figyelmet.
Az Sex and the City sorozat is kimaradt, de gondoltam, legalább a filmet megnézem, hogy mégis tájékozódjak erről az annyira amerikainak titulált és a magyarok közt is nagy népszerűségnek örvendő témáról. Nagy reményekkel ültem le.
Az első húsz percben erősen kellett akadályoznom saját magam, hogy ne kapcsoljam ki az egészet. Viccesnek humortalan volt, a karakterek sekélyesek, a főszereplő Carrie "Lófej" Bradshaw valami nagyon gyenge Rachel Green-utánzat próbált lenni, de nem állt jól neki, főleg, hogy több tonna festék, és a bemondott negyven év feletti életkor mellett is nagyon nem illett már a korához ez a karakter. A barátnői mintha egy fokkal jobban mintázottak lettek volna, talán mert egy tulajdonságukat kiemelték, és legalább ezzek az eggyel lehetett azonosítani őket, Miranda a nem-szexelő férjezett, Samantha az állandóan szexelni akaró ötvenes, és végül, akitől sikítófrászt kaptam minden egyes sikításánál (ezt is valami humornak szánták?) a naiva boldogasszony Charlotte.
Nem csodálom, hogy a magyar nézőkben ezután a sorozat után (ha feltételezem, hogy hasonló szintű volt, mint ez a szerencsétlen film) millió és egy előítélet alakult ki az amerikaiakról.
A négy nő megtestesítette azt a réteget, mert ez csak egy réteg, ami körülbelül a Real Housewifes TV-show, amikor bemutatják, hogy a házasságra készülő Bardshownak a legfontosabb a closetroom (az a külön szobaszerű helység, ami a luxuslakásokban és családi házakban a nő (és a férfi) hatalmas ruhatárának a helye,) az életben azonban valóban egy szűk réteg engedheti meg magának, hogy egy külön szobája legyen a felhalmozott ruháinak és cipőinek, mondjuk úgy, egy kisebb butiknyi cuccát el tudja helyezni.
Az sem az átlagra jellemző, hogy 5o ezer dolláros gyűrűre licitáljon, amikor 1oo ezer dollár évi fizetés már nagyon jónak számít.
A ruhák teljesen szürrealisztikusak, senki nem öltözik így, és divatshowra is egy réteg jár.
Négyük közül kettő dolgozik, (bár az írónő sem a napi nyolc óráról ismert,) kettő nem. Az átlag amerikai nő, ha gyereket szül valóban nem megy vissza dolgozni, mert annyi pénzbe kerül a daycare, mint egy kisebb fizetés, de nagyon sokan ahogy a gyerek eléri az iskolás kort, megint munkába állnak, és ennél is többen valóban hat hét után visszamennek dolgozni, mert nem akarják elveszteni a munkájukat (és meg tudják oldani a felvigyázást).
Ha valaki ezt a sorozatot országismeret nélkül nézi meg, könnyen kialakulhat benne az az érzés, hogy ez a norma, pedig ez a normától olyan távol áll, mint Makó Jeruzsálemtől. Az üresfejű és humortalan szereplőkbe pedig könnyen beskatulyázható egy egész nemzet, ha azonosítjuk velük az amerikaiakat és a New York-i életet. Ne tegyük. Sem New York, sem az átlagos amerikai nem ilyen, sőt, az amerikaiak eléggé prűdek és zárkozottak a magánéletüket illetően. Láttam már closetroomos házat a gazdagnegyedben és is, meg a budai XII kerületben is palotát, azért nem így él a magyar sem...Találkoztam olyan feleséggel, aki közölte, hogy az a dolga, hogy a napsütésben relaxáljon és szép legyen, de ez sem az átlagra jellemző gazdagság, mint inkább az amerikai férfiak elképesztő domesztikáltsága és segítőkészsége a házasságban, ahol teljesen természetes, hogy a házimunkából és a gyereknevelésből legalább ötven százalékban, és egyes szerencsések esetében, mint ez a hölgy, több, mint 8o százalékban részt vesznek: ez alatt azt kell érteni, hogy az esetek felében a férfi főz, mos, takarít, hordja-viszi a gyerekeket, játszótereztet, és még nagyon kedves is. Ilyet sokat ismerek!
Ami pedig az amerikaiak öltözködését illeti, a kisgyerekes anya ugyanúgy a kitérdelt tréningnadrágjában megy vásárolni, a dolgozó nő pedig ízlésesen (de szigorúan edzőcipőben) baktat a munkahelye fele, és csak álmában engedhet meg magának 545 dolláros cipőt, amilyennel Lófej akarta elárasztani a closetroomot.
A Jóbarátokat többek közt azért szeretem, mert a humora mellett valóban életszerű, tele millió egy utalással az itteni életre és kultúrára, amerikaiak körében jellemző szokásokra és hagyományokra, bevásárlóhelyekre, mindennapi dolgokra.
Azt hiszem, kidühöngtem magam, köszönöm a figyelmet.
Tuesday, January 4, 2011
Milyen Amerikában élni?
Sok ilyen kérdést hallok, és őszintén szólva nagyon nehéz erre válaszolni. Ilyesmiket szoktak mondani az emberek, hogy más az életstílus. Vagy, hogy nagyok a távolságok. Gyakran azt mondjuk, hogy kedvesek az emberek, vagy csak kínlódva annyit mondunk, más. De mégis miben más?
Nyilván egyénfüggő a dolog, ezért a válaszom is szubjektív, de arra gondoltam, hogy megvizsgálok egy munkanapot és összevetem a nem amerikai előéletemmel. Meglátjuk, tudok-e válaszolni a kérdésre.
A reggeli csúcsidő egy kicsit eltolódik, itt mindenki kilencre jár dolgozni. Jó ez, legalábbis nekem, aki mindig nyolc órára jártam Budapest másik végébe, és lóhalálában buszoztam, közben azon szorongtam, mi lesz, ha elkések? Itt soha nem szorongtam a késéstől, semmilyen komment nem ért, ha a metró miatt késtem tíz percet, és ezért annyira hálás voltam, hogy bőven rátettem a munkaidőm végére a tíz percet. A budapesti metró miatt viszont soha nem lehetett elkésni, ugyanis az pontosan jár, nincs track maintenance, meg paranoidcity, hogy mikor és hol találnak gyanús csomagot, ami miatt kiürítik a washingtoni metrót. Balesetről sem hallottam soha otthon, itt sajnos az is volt bőven az elmúlt években. A Kontroll óta nem állok közel a peronhoz, itt még azt a szokást is felvettem, hogy nem szállok az utolsó kocsiba, mert tavaly halálos baleset áldozata lett egy csomó ember, amikor az álló metróba beleszaladt egy éppen fékét kezelni nem tudó...
A reggel sok embernek egy kávézóban indul, milliók sétálnak papírpohárral a munkahelyük fele.Könnyű erre a szokásra rákapni, de nehéz megszabadulni hájpárnácskáktól, amit okoz, és a pénztárcát sem kíméli meg. Rászoktam. Leszoktam.
Bent, a munkahelyemen mindenki köszön és mosolyog. Nekem ez sem volt egyértelmű tapasztalat Amerika előtt. Nem félek a főnökömtől. Tudom, ha jól csinálom a munkámat, megbecsülik. Sőt levélben meg is köszönik az év végén. Apró gesztusok, de sokat jelentenek. Egy idő után észreveszem, hogy javasolhatok dolgokat, és nem akarnak rögtön kidobni az irodából. Ha véletlen beteg leszek, nem aggodalmaskodom otthon, hogy te jó ég, mi lesz, ha visszamegyek. Az is igaz, hogy emiatt a hozzáállás miatt sokkal kevesebbet vagyok beteg.És ha beteg vagyok, akkor is megyek dolgozni.Soha nem telefonálnak rám, ha véletlen beteget jelentek (kizárólag 38 feletti lázzal). Azt mondják, nem akarják zavarni a felgyógyulásom, majd jelentkezem, ha jobban vagyok. Ez új.Otthon mandulaműtétről jöttem ki, még hangom sem nagyon volt, de már pénteken érdeklődtek, hogy megyek-e hétfőn tanítani harminc gyereket. Munkából kifele megint mindenki köszön, és mosolyog. Aggodalom nélkül várom a következő napot.
Értelemszerűen kevesebb az ismerős és a barát, mint otthon volt. Négy évig nincs mobiltelefonom. Azután is csak azért, mert valaki hazament és itt hagyta. Igen,ez jellemző még, jönnek és mennek a honfitársak. Kevesen vagyunk.Meglepően nagy az összetartás. A jóval kevesebb baráti és a nulla családi kötelezettségek miatt több az ember ideje. Embere válogatja, hogyan használja ki, van, aki a skype-ról le sem szakad, amíg a hat óra időeltolódás miatt a hazai rokonok le nem fekszenek. Van aki tanul, vagy éppen a régóta dédelgetett álomként hanyagolt hobbiját valósítja meg.Megszűnik a rohanás. Nincsenek frusztrált emberek.
Elmegyek bevásárolni. Kocsival. Mert távolságok vannak. Birkán állok a többivel a dugóban. Nem dudálnak. Hasonlóan az élelmiszerboltban a sorban. Nem anyáznak. Egy idő után én sem dudálok, hátha épp egy tanuló vezető szerencsétlenkedik elöl. Leszokom a magyar káromkodásról is (úgysem értik alapon), mert a., elképzelhető, hogy valaki érti és b., nem halad előre vele a sor, viszont mindenki furcsán bámul rám.
Senkit nem érdekel, hogy kire szavaztam. Ez nem téma. És hihetetlenül felszabadító. Megbeszéljük az időjárást, és gyakori az érdeklődés a külföldi hazája iránt. Hogy ott milyen az idő. És milyen szép helyek vannak. És milyen jó a magyar konyha. És tényleg. Néha elhiszem, hogy ennyire jó minden. Amíg nem nézem meg a híreket, vagy olvasom el az újságot, addig minden rendben is van. Egy időben teljesen leszoktam a hírolvasásról. Isteni időszak volt.
A nap valahogy meghosszabbodik itt. Talán azért, mert az üzletek tízig nyitva vannak. Nem kell loholni a bevásárlással, nincs cipekedés, mivel kocsi nélkül el sem lehetne indulni, nem kell zacskót vinni. Nem beszélve arról, hogy a tej is egy gallonnál kezdődik, ami több, mint három liter, az arányok kicsit mások. Igazából soha nem szoktunk le az ugorjunk ki egy kenyérért mentalitásról, talán azért, mert olyan rossz itt a kenyér, hogy alapból nem vágyom a másnaposra.
Ma találtam egy könyvet a könyvesboltban, ez volt a címe:Don't sweat the small stuff-- and it's all small stuff. Azaz: ne aggódj a kis dolgokon---minden kis dolog. Ilyen itt az élet.
Tuesday, April 20, 2010
Amerika esete a nagyvilággal
Az előző bejegyzésre sokan reagáltatok, talán kissé megbántva is, ami a tényeken nem sokat változtat, sajnos. Ahogy írtam, nemzeti büszkeségem tehát több helyen csorbát szenvedett, amikor sok mindenről kiderült, hogy nem is hungaricum.
A másik, amit szoktam "szeretni", általában magyar országismertető lapokban, a "World-famous", "well-known all around the World", és egyéb ajánlások, vonatkozván az Unicumra, a borainkra a szaláminkra. Nos, mi ismerjük, hogy a világ ismeri-e, ezt ellenőrizni kéne..Egy biztos, Amerika nem hallott ezekről a dolgokról, tehát már nem állja meg a helyét jelző.Nem hallott sem a Pickről, sem a Tokajiról....Mert Magyarországról sem nagyon.Ezt kell látni, az újsághírek számára nemcsak Magyarország de Európa mint olyan, sem jellemző. Az újságban leginkább Ázsia alkotja az amerikaiak számára a világot, illetve Afrika. Ahol az érdekeltségeik vannak.Teljesen tájékozottak olyan országok politikájában, történelmében, földrajzában, problémáiban, amiben mi magyarok egyáltalán nem, mert a mi újságjaink leginkább Európával vannak tele, elvétve sztárhírek, és politikai döntések Amerikából, az ázsiai országok meg maximum technológiai és gasztronómiai szempontból, vagy természeti katasztrófa miatt nagy ritkán részesei a lapoknak.
Mióta itt élek, és olvasok újságot, kétszer volt otthoni hír a legátlagosabb, mindenki által olvasott népújságban, mind a kétszer a választásokról, mind a kétszer a rövid hírekben. Politikusaink neveiről csak nekünk van fogalmunk ( talán jobb is..).A nagyobb európai országok vezetői azért ismertek.
De tovább megyek, nemcsak mi nem létezünk számukra, de rengeteg európai dolog sem.Minden évben, minden diákom eljut a tankönyvben ahhoz a részhez, ahol Alain Delon és Belmondo szerepel, valami dialógus alapjaként.Minden diákomnak el kell mondani, hogy ezek francia színészek, és ebben és ebben a filmben játszottak. Mert nem ismerik őket. Az ok prózai, egészen a legutóbbi időkig nem jöttek be európai filmek ide, hiszen a hollywoodi hazai ipar kitermelte a látnivalót.Ugyanígy a nagy olasz filmek sem ismertek számukra, de most kapaszkodjatok meg, a Volt egyszer egy Vadnyugat sem, amiben Henry Fonda, Charles Bronson is játszott, de mivel maga a film olasz, ide nem érkezett meg....
Nem ismerik az európai irodalom nagyjait sem, akkor mit szomorkodom én, hogy mit sem tudnak a magyar irodalomról, talán egy-két francia költőnek ismerik a nevét, és ennyi. Ne kérdezzétek, mit tanulnak az iskolában, magukról tanulnak, vagy például Irán részletes földrajzáról. Más tudnak, és a tudásuk nem kompatibilis a mi műveltségünkkel. Számukra Európa nem különleges, és nem is nagyon fontos.
A boltok polcain nincsenek európai termékek, maximum gourmet boltban, és akkor is leginkább olasz ételek. Az ország akkora, hogy nem szorulna importra, de délről sok gyümölcs és zöldség érkezik. Gondoljatok a következőre:a magyarok is csak egy öt éve nagy mogyoróvaj-rajongók, amióta az Auchan meg a Cora behozta ezeket, és aztán meg a divat (ami az internet terjedésével egyre gyorsabban és egyre átfogóbban terjesztette a külföldi kultúrelemeket, gasztrokülönlegességeket), akkor hirtelen mindenki elkezdett ilyet tartani a polcán.
Egy olyan helyen dolgozom, ahol nem az átlag lakosság tanul.Az átlag feletti, az elit.Ez a poszt személyes élményeimen alapul. Az átlagembernek, amikor megkérdi honnan jövök, és mondom, hogy Magyarországról, (homályos szem, bamba arc) az utóbbi három évben már hozzáteszem, hogy ez egy kis ország Kelet-Európában. Akkor kezd nekik rémleni Csehország, Szlovákia, Ausztria, és ha mindez megvan, akkor azt mondom, na, azoknak a szomszédai vagyunk...
A másik, amit szoktam "szeretni", általában magyar országismertető lapokban, a "World-famous", "well-known all around the World", és egyéb ajánlások, vonatkozván az Unicumra, a borainkra a szaláminkra. Nos, mi ismerjük, hogy a világ ismeri-e, ezt ellenőrizni kéne..Egy biztos, Amerika nem hallott ezekről a dolgokról, tehát már nem állja meg a helyét jelző.Nem hallott sem a Pickről, sem a Tokajiról....Mert Magyarországról sem nagyon.Ezt kell látni, az újsághírek számára nemcsak Magyarország de Európa mint olyan, sem jellemző. Az újságban leginkább Ázsia alkotja az amerikaiak számára a világot, illetve Afrika. Ahol az érdekeltségeik vannak.Teljesen tájékozottak olyan országok politikájában, történelmében, földrajzában, problémáiban, amiben mi magyarok egyáltalán nem, mert a mi újságjaink leginkább Európával vannak tele, elvétve sztárhírek, és politikai döntések Amerikából, az ázsiai országok meg maximum technológiai és gasztronómiai szempontból, vagy természeti katasztrófa miatt nagy ritkán részesei a lapoknak.
Mióta itt élek, és olvasok újságot, kétszer volt otthoni hír a legátlagosabb, mindenki által olvasott népújságban, mind a kétszer a választásokról, mind a kétszer a rövid hírekben. Politikusaink neveiről csak nekünk van fogalmunk ( talán jobb is..).A nagyobb európai országok vezetői azért ismertek.
De tovább megyek, nemcsak mi nem létezünk számukra, de rengeteg európai dolog sem.Minden évben, minden diákom eljut a tankönyvben ahhoz a részhez, ahol Alain Delon és Belmondo szerepel, valami dialógus alapjaként.Minden diákomnak el kell mondani, hogy ezek francia színészek, és ebben és ebben a filmben játszottak. Mert nem ismerik őket. Az ok prózai, egészen a legutóbbi időkig nem jöttek be európai filmek ide, hiszen a hollywoodi hazai ipar kitermelte a látnivalót.Ugyanígy a nagy olasz filmek sem ismertek számukra, de most kapaszkodjatok meg, a Volt egyszer egy Vadnyugat sem, amiben Henry Fonda, Charles Bronson is játszott, de mivel maga a film olasz, ide nem érkezett meg....
Nem ismerik az európai irodalom nagyjait sem, akkor mit szomorkodom én, hogy mit sem tudnak a magyar irodalomról, talán egy-két francia költőnek ismerik a nevét, és ennyi. Ne kérdezzétek, mit tanulnak az iskolában, magukról tanulnak, vagy például Irán részletes földrajzáról. Más tudnak, és a tudásuk nem kompatibilis a mi műveltségünkkel. Számukra Európa nem különleges, és nem is nagyon fontos.
A boltok polcain nincsenek európai termékek, maximum gourmet boltban, és akkor is leginkább olasz ételek. Az ország akkora, hogy nem szorulna importra, de délről sok gyümölcs és zöldség érkezik. Gondoljatok a következőre:a magyarok is csak egy öt éve nagy mogyoróvaj-rajongók, amióta az Auchan meg a Cora behozta ezeket, és aztán meg a divat (ami az internet terjedésével egyre gyorsabban és egyre átfogóbban terjesztette a külföldi kultúrelemeket, gasztrokülönlegességeket), akkor hirtelen mindenki elkezdett ilyet tartani a polcán.
Egy olyan helyen dolgozom, ahol nem az átlag lakosság tanul.Az átlag feletti, az elit.Ez a poszt személyes élményeimen alapul. Az átlagembernek, amikor megkérdi honnan jövök, és mondom, hogy Magyarországról, (homályos szem, bamba arc) az utóbbi három évben már hozzáteszem, hogy ez egy kis ország Kelet-Európában. Akkor kezd nekik rémleni Csehország, Szlovákia, Ausztria, és ha mindez megvan, akkor azt mondom, na, azoknak a szomszédai vagyunk...
Friday, April 16, 2010
Kislány esete a nagyvilággal
Az alábbiakban néhány jellegzetes magyar tájékozatlanságból fakadó tévedést szeretnék eloszlatni.Mikor kijöttem ide, akkor nagyon sok mindenre azt hittem, ó, ilyen csak Magyarországon van.Pár év itteni lét után rájöttem, hogy vannak olyan dolgok, amivel a magyarok otthon egymást hülyítik, hogy ilyen nincs ám máshol, ez bizony hungaricum...aztán egy ilyen jellegzetesen multikulturális környezetben, mint ami itt van, rengeteg néppel és az ő ételeikkel, szokásaikkal, lassan-lassan minden jellegezetesen magyarnak gondolt dologról kiderült, hogy nem egyedülálló a világon, azaz nem hungaricum.
Csak néhány gyakori tévedés:
Túró Rudi: a túró rudit mindig hungaricumnak gondoljuk, én azóta nem, mióta felfedeztem orosz társát az orosz boltban, Sirok a neve, és jobb mint a magyar Pöttyös.Tényleg.
Lecsó:lecsóból az orosz boltban van magyar orosz, bulgár, és lengyel változat.
Mézeskalács: szintén nem egyedülálló jelenség, itt a gingerbread nagyon hasonlít rá, illetve az időszak is a karácsony környéke, amikor árusítják, a díszítése is hasonló.Szív alakú tükrös nincs, de értitek, nem soha nem látott dolog ez itt.
Bundáskenyér: francia változtát lehet itt kapni mélyhűtötten, French Toast a neve.
Húsvéti locsolkodás: a környező országokban, Szlovákiában, Csehországban és Lengyelországban is élt ez a hagyomány, a vizes változata is falun.
Pálinka: Romaniában Palincannak mondják, Szlovákiában is létezik.
A sor szabadon folytatható, és talán a magyar vizslán kívül nincs olyan dolog, de az is csak azért, mert nem emberalkotta, ami egyedülállóan csak Magyarországra lenne jellemző. Ma már, ha kérdeznek erről-arról, akkor azt mondom, van nekünk egy ilyen valami, és megvárom, hogy mit válaszolnak, hogy nekik is van olyan valamijük, csak utána kezdem mondani mi is az.A legtöbb eseteben a másik nemzetnek is van megfelelője, ha nem is száz százalékosan egyezik a kettő.Ez van.Odafigyelni meg azért kellene rá, hogy ne tűnjünk tájékozatlannak
Thursday, March 19, 2009
Gazdasági recesszió
Amig ilyen hirdeteseket latok a craigslisten, addig valahogy nem tudom sajnalni az amerikaiakat a “nnaaagy” valsagban (nemkulonben a sielos, Horvatorszagba nyaralos rinyalokat otthon):
“I have a brand new cherry color crib with attached changer/shelf for sale. We’ve never even assembled it. when we opened the box we didn’t like the color. We wanted a darker color so we got an espresso color crib instead. This is a beautiful and sturdy make and comes with a changing pad for the table. it is just as shows in the picture but the color is cherry not brown. I tried to take a picture of the color myself but I don’t think it does it justice. It’s a beautiful color but we needed darker.
Asking $330 or best offer. MUST GO!!!!!!”
Megveszi a meregdraga gyerekbutort a szobaba, mikor mas ugy szedi ossze hasznaltan, de annyi esze sincs, hogy a boltba eldontse, hogy tetszik-e neki a szin, nem!Hazaviteti, utana kinyitja, fujjog egyet, es vesz egy masikat, es a “mindent-vissza-lehet-vinni-a-boltba-es-visszaadjak-a-lovet” orszagban o arra sem kepes, hogy visszavigye, inkabb egytizedeert probalja eladni.Ez olyan, mint az a no, aki a nyolcadik honapban rajott, miutan mindent berendezett, hogy nem tetszik neki a halvanysarga gyerekszoba, es utana tul akart adni a dekoracion, hogy uj arnyalatot vegyen.
Ezek azok, akiket az apjuk yachttal vigasztalt, amikor lebetegedett a ponijuk…
Asking $330 or best offer. MUST GO!!!!!!”
Megveszi a meregdraga gyerekbutort a szobaba, mikor mas ugy szedi ossze hasznaltan, de annyi esze sincs, hogy a boltba eldontse, hogy tetszik-e neki a szin, nem!Hazaviteti, utana kinyitja, fujjog egyet, es vesz egy masikat, es a “mindent-vissza-lehet-vinni-a-boltba-es-visszaadjak-a-lovet” orszagban o arra sem kepes, hogy visszavigye, inkabb egytizedeert probalja eladni.Ez olyan, mint az a no, aki a nyolcadik honapban rajott, miutan mindent berendezett, hogy nem tetszik neki a halvanysarga gyerekszoba, es utana tul akart adni a dekoracion, hogy uj arnyalatot vegyen.
Ezek azok, akiket az apjuk yachttal vigasztalt, amikor lebetegedett a ponijuk…
Wednesday, November 8, 2006
2006-ban történt
avagy néhány bejegyzés egy ősblogról....
Sausage McGriddle
Nem tudom létezik-e a fenti fogalom a magyarországi McDonaldsok listáján, de gyanítom, hogy nem, mert ez nem magyar embernek való kaja.Én még a kóbor kutyának is kelletlenül adnám.
Világvége hangulatom lévén, gondoltam, megreggelizem valahol máshol, mint a négy fal közt, és mivel a Meki osztogatott kuponokat, gondoltam,megnézem már mi az a McGriddle szendvics, ami beszerzéséért ingyen kávét adnak.
Nos először is a méretének szokatlansága ütött meg, mert kb öt harapásnyi, még európai ember számára is.
Aztán rájöttem, ez azért van, hogy ennyi idő alatt nem indul az ember el kihányni.
Ugyanis a dolog a következőképpen fest:két, bucinak álcázott, valójában csokidarabokat tartalmazó waffel közé egy fűszerezett húspogácsát tesznek.
Nyami.
Meglátogattuk New Yorkot, pontosabban Manhattant az ünnepek után, mintegy karácsonyi ajándékként.
Már régen megtehettük volna, mert öt óra autóút tőlünk, de a férjemmell elindulni valahova, az mindig hosszas győzködést igényel.
Napok óta gondolkodom a kérdésen, végül tetszett-e nekem a híres New York.
Annyira más, mint az európai nagyvárosok, Prágába, Brüsszelbe és Párizsba volt szerencsém eljutni, és mindig lenyűgöződtem.
New York más, és nem lenyűgöző. Kevés olyan része volt, talán a Soho, ahol el tudtam volna képzelni magam, hogy ott éljek.(Brüsszelnek kevés olyan része volt, ahol nem.)
Leginkább ugyanazt éreztem vele kapcsolatban, amit minden más amerikai dologgal, a hangzatos nevek, az unásig istenített helyek mögött végül várakozáson aluli dologgal szembesültem.Nem csalódás volt ez, inkább csak jellemzően amerikai.
Például a Rockefeller Center az Erzsébet téri Gödör mulatót juttatta eszembe, egy akkora helyen volt egy kis korcsolyapálya, szépen feldíszítve, körülötte nem különösebben impozáns épületekkel. Én meg valami nagyon nagy dolgot vártam.
Egyébként meg vannak New Yorknak kevésbé emlegetett, de nagyon szép régi épületei, amelyek nekem sokkal jobban tetszettek, mint a Times Square-i reklámdíszbe öltöztetett felhőkarcolók. A lakóépületek pedig kifejezetten hangulatosak.
Mégsem éreztem olyat, mint például Brüsszel esetében, hogy akár otthon lehetnék ott is. New York idegen maradt, a mindenhol hömpölygő tömeg arctalan és ugyanakkor magányos.
Azért megérne még egy próbát, nem a double deckerről nézni végig a várost, ahogy most tettem, hanem leszállni néha, és kézzel foghatóvá tenni, talán barátságosabbnak tűnne.
Akinek ki vannak az idegei, vagy csak kellemes csöndes kikapcsolódásra vágyik, feltétlenül látogasson el egy zárt botanikai kertbe, üvegházba, azt hiszem ez télen is nyitva van, például a budapesti állatkertben is.
Én a washingtonit láttam tegnap, mert nagyon szeretem az ilyen helyeket, és most téli látványosságként még a Washington DC nagy nevezetes épületeit is megformázták mindenféle terméseikből, fadarabokból, meg volt két nagy villanyvasút is téli tájjal.
Persze nem ezek voltak a lényegesek, hanem a dzsungelkert, meg az orchideakert, a sivatagi kert, az orvosi növények kertje, ahol jó meleg van, finom növényszag, és egy percre újra a természet részének érezheti magát az ember, ha leül egy padra, és csak nézi a sok szépséget.
Mindegyik üvegházi teremben van valami patakféle kialakítva a megfelelő vízellátás végett, ami kellemesen csobog, hogy méginkább elfelejtsük, hogy egy amúgy kipufogó gázoktól büdös város kellős közepén ücsörgünk a növényházban.
Elfelejtjük. Az idegek és a ráncok kisimulnak, megnyugszunk, gyönyörködünk a formák-színek-illatok kavalkádjában. Még az is csak kicsit irritáló, hogy a japán turisták fényképezőgép kattogtatással érzik magukat relaxálva, ahelyett, hogy egy percre nem a későbbi fotóalbumra koncentrálnának.
Az amerikai múzeumok sajátjaként itt is vannak nagyon ötletesen kialakított oktatógalériák, ahol illatokat szagolhatunk, teafőzés csínját-bínját ismerhetjük meg, vagy dióféléket és mogyoróféléket ropogtathatunk, ha kézzel fel tudjuk őket törni... Itt férjem nagy sikert könyvelhetett el, miután a diókat puszta kézzel sorra összeroppantotta, és eleszegettük őket, míg a kattintgatós húzott szemű barátnőink csak lestek, hiába na, ehhez férfierő kell.
Két óra az üvegházban, és a világgal megbékélve indultunk haza...
Subscribe to:
Posts (Atom)