Az év, amelyben Anusha először látott karácsonyfát

A karácsonyi időszakban volt időm kissé visszarévedni régi karácsonyokra.

 Sajnos ez az első olyan karácsony, amikor a szüleim már nincsenek velem, és számomra a karácsony már soha nem lesz a régi. 

Persze eszembe jutottak azok az idők is, amikor a lányom kisbaba volt, ez pedig Amerikához kötődik.Végignéztük, mosolyogtuk a karácsonyokat....azt, amikor még a földön kúszott-mászott...

 ....aztán azt, amikor már a cumival a szájában saját lábán közelítette meg a fát, amit az angyalkák este feldíszítettek. Ő maga emlékezett a harmadik karácsonyára, és az akkor kapott ajándékokra, és így tovább.

Aztán eszembe jutott, hogy hoppá, de két karácsony kimaradt a nézegetésből, a 2006-os és a 2005-ös, ez még a gyerek előtti időszak volt, de már Amerikában.

2005 volt az első, külföldön töltött karácsonyunk. Nálam fel sem merült az, ami a Határátkelő blog tanácsaiban egyáltalán szóba került, a 2005-ös karácsony az egyik legboldogabb volt. Sem szakpszichológusra, sem zsebkendőkre nem volt szükségem.

Akkoriban már negyedik hónapja éltünk odakint, és én leginkább két dolgot csináltam, önkénteskedtem a helyi könyvtárban, ahol két tanítványra is szert tettem, és babyszitterkedtem a magyar szomszédainknál. Így aztán rövid idő alatt megismertem egy nagy csomó nyugdíjas korú amerikait és több kisgyerekes magyar családot. 

Hatalmas élmény volt a Christmas-party a könyvtárban, ahol az volt a szokás, hogy azon a napon potluck-party volt, azaz mindenki hozott valami otthoni készítésű (méghogy az amerikaiak nem főznek, haha) ételt. Én akkor kókuszgolyót vittem, mert még nem igazán igazodtam el a Safeway (helyi szupermarket) kínálatában, az kb elronthatatlan. Mivel senki nem ismerte, HATALMAS SIKER VOLT:). Akkor ettem először pumpkin pie-t, és persze más nemzeteknek is a különböző édességeit is mind megkóstoltam. Könnyekig hatódtam, amikor kaptam ajándékba, hasonlóan más önkéntesekhez, egy nagy kék bögrét, a felirata nagyon megható volt, amiben megköszönték a munkámat.Úgy éreztem, rövid idő után, hogy tartozom valahova, amit őszintén szólva Magyarországon ritkán érzek.

Aztán eljött a karácsony, mi akkor csak 24-én állítottunk fát, noha tudtuk, hogy az országban mindenhol már vagy egy hónapja állnak a fák feldíszítve az otthonokban. Hevenyészett díszeink voltak, nem akartunk nagyon költeni rá, így aztán sokat én készítettem. Nagyon pénzem sem volt még vásárolni, az önkénteskedés nem fizetett, a babyszitterkedés és a tanítás is csak a zsebpénz szintje volt, vezetni nem tudtam, így az első karácsonyon egy saját díszítésű fadobozt ajándékoztam a férjemnek. Még mindig megvan, és még mindig tele van apró tárgyi emlékekkel Amerikából.

A beigli nem hiányzott, akkor ismerkedtünk meg a Panettonéval és a Stollennel, ezek ma már Magyarországon is elérhetőek.Mi azóta is ezeket esszük inkább.

Amit viszont soha nem fogok elfelejteni, az első kinti barátom rácsodálkozása a fenyőfára.

Anushával, az indiai lánnyal, akivel egy emeleten laktunk, egy szerencsétlen véletlen miatt ismerkedtem meg. Egyik délelőtt egyedül voltam otthon, mosni indultam és kizártam magam. Ez talán az első héten volt. Kétségbeesve csöngettem be az ajtókon, hátha valaki otthon van és tud annyira angolul, hogy segítsen.Ő otthon volt, és mivel Indiában az angolt kis koruk óta tanulják, angolul is kiválóan tudott...így indult a barátságunk, az egyik legkülönlegesebb barátságom odakint, mert annyira mások voltunk, annyira más kultúrából jöttünk. 

Indiában nincs karácsony, és Anusha abban az évben először látott ilyet. Soha nem felejtem el azt a gyermeki boldogságot,amikor átjött hozzánk, és hozott egy végtelenül giccses, arannyal befújt, átlátszó műanyagból készült galambpár díszt a fára, és nagyon boldogan feltette.Amíg a fa állt nálunk, sűrűn megjelent, hozott mindenféle indiai finomságot (mango lassi, óóó, de szerettelek), és minden alkalommal megcsodálta a fát.

Ez a kép az első találkozását őrzi egy karácsonyfával. Boldog vagyok, hogy ez a karácsonyfa hozzám tartozottt. Minden évben, amikor felteszem a díszeket, és meglátom a műanyag galambpárt köztük, elmosolyodom: eszembe jut Anusha, és az a boldogság, ahogy rácsodálkozik a karácsonyra.

Belefogysz

Tapasztalati uton igazolhato teny, hogy az Egyesult Allamokba kikoltozve az emberek meghiznak. Nemcsak en, hanem sokan masok is tapasztaltak ezt. Nem tudom megmondani, mennyit szedtem fel, mert a terhessegem miatt rengeteg maradt rajtam, de mar elotte is felkuszott par kilo. A ferjem legalabb nyolc kiloval lett "gazdagabb".Ennek fobb okai:
1. Igen olcson elerheto finom ettermek, filleres (centes) gyorsettermek, melyek latogatasa heti egyszeri-tobbszor alkalommal termeszetesse valik.
2. Rengeteg felkesz etel, etelmennyiseg nagysagrendileg tobb bevasarlasa az etelfelesegek mennyisegi elosztasa miatt (a tej gallonnal merendo es nem literrel , 1 gallon = 3.78 l stb.) es a huto- valamint kocsi-, spejz-es lakasnagysag miatt is.
3. Az autoval valo kozlekedes es a beszerzett aruk autoval valo hazavitele miatt a mozgas es cipekedes teljes elhagyasa.
4. Az etel olcso, relative barmit megvehetsz. Az havi kosztpenz az Allamokban tobbe nem sporolasi tenyezo.
5. Az uj etelek izgalmasak, mindent ki akar az ember probalni, igy aztan tobbszoroset is megeheti az amugy megszokottnak. Az adagok pedig sokkal nagyobbak a megszokottnal.
Tapasztalati tenykent kijelenthetem, hogy hazaterve fogyni lehet, meg olyanoknak is, mint en, akik evekig kemenyen fogyoztak odakint, es nehezen olvadnak le roluk a kilok. Ket honap alatt 3.5 kilot fogytam le, ugy, hogy tepertokremet is szoktam enni, meg nagy kakaos csigakat hetente tobbszor. Most kb harom-egy kilo valaszt el a hat evvel ezelotti sulyomtol.
Okok visszafele:
1. Ettermi kaja piszok draga, gyorsetterem nevetsegesen draga, ilyen helyeken valo etkezes teljesen megszunt.
2. Auto hianyaban a kb fel-haromnegyed kilometerre levo Sparbol csak a legszuksegesebbeket cipekedem haza a szatyorban, amit magammal kell vinnem odaig. Etelek csomagolasa mindenben a fele, negyede a kintinek.
3.A bkv-n valo torodes, es az autos kozlekedes teljes hianya miatt a gyaloglas es a cipekedes es az alldogalas mindennapossa valt.
4. Az elelmiszerek dragak, erosen megnezem, mit vasarolok, ezert is sokkal kevesebbet veszek meg, mint odakint tettem.
5. A visszaszokassal jaro lelki megterheltseg miatt nem kivanok enni, sok etel mar egyszeruen nem izlik, vagy nem olyan, mint regen.
Ami Magyarorszagon komoly hizlalo tenyezo, az a peksegek kinalata. Ilyen jellegu kinalat nem letezik az Allamokban. Vannak persze francia peksegek, meg fankosok,de retesek, kakaos csigak, turos buktak es tarsaik ismeretlenek.
Kiegeszites:hazalatogatasok alkalmaval alig eves mellett mindig hiztunk, de ez a jetlag-hatasnak is betudhato.Viszont ket honap mar nem tudhato be ennek.

Kultúrsokk visszafele?

Kultúrsokk visszafele?1.

 

2010. okt. 27. 23:53 - írta Phoebe

10 komment
Kategóriák: 2010-ben történt
Címkék: kultursokk

Megdöbbentő élményben volt részem, kultúrsokk ért a saját hazámban. Ez volt az első év, hogy bizonyos dolgok, amik mindig is hasonlóan zajlottak Magyarországon, nem automatikusan kerültek bele a magyar fiókba az agyamba, hanem megrökönyödtem rajtuk. Az ok valószínűleg a sokkal pozitívabb itteni példa ezekben az esetekben.
Hazafele a repülőn néhány Nők Lapját olvastam. Az egyikben a most Németországban élő Gryllus Dorka mondott egy nagyon okosat, mikor megkérdezték tőle, jobb lenne-e Magyarországon élnie?
"Amit itthon normálisnak érzünk, az másutt picit sem az. Normális az, amiben egy adott helyen megállapodnak."
Ekkor jöttem rá, mi történhetett. Amit, amíg otthon éltem, összehasonlítási alap nélkül, normálisnak fogadtam el, az nem biztos, hogy az is.
Mik történtek?
Gyógyszertár: este nyolckor szükségem lett volna egy recept nélküli szerre. Itt egyszerűen elautózom a legközelebbi CVS-ig, besétálok leemelem a polcról, és megyek haza. Tudtam, hogy otthon ez nem lesz egyszerű menet, szerencsére sikerült is megtalálni az ügyeletes gyógyszertárat, viszonylag gyorsan. Ám utána jött az, ami nem esett jól. Ha otthon lennék, akkor sem esne jól, de legyintenék rá, ah, ez így van, így normális. Igen, csakhogy nem így normális.
Csengetek. Öt perc múlva, már kissé elárvultan állok ott, én és mögöttem egy öttagú család, mire kijön a hölgy.- Jó estét, -köszönök. Válasz nincs. Hát mondom tovább. Mikor elmondtam, még mindig nincs válasz, bevágja a gyógyszertár kiadóablakát, és elviharzik. Öt-hat perc csend. Nem tudom eldönteni, hogy visszajön-e, mivel egy árva szót sem szólt hozzám, vagy vissza sem jön? Mögöttem a család egyre türelmetlenebbül topog. Visszajön,- 1800 ft lesz-szól hozzám, első és utolsó ízben. Kifizetem, majd én köszönök. Ő nem.
Gyerekügyelet: A gyerek egyből belázasodott az út után. Nyilván nincs otthon körzeti orvosunk, miután egyre inkább fájlalta a torkát, randán köhögött, kihívtam az ügyeletet. Amerikában nincs ügyeleti szolgálat, de el lehet vinni a közelbe egy nonstop orvosi szolgálathoz a gyereket bármikor, és mindig nagyon készségesek, és szülőnyugtatóak. Már a telefonban jelzem, hogy a kapucsengőnk jó ugyan, de le kell, hogy szaladjak a kilencedikről, mert a beengedő nem.
Megérkeznek, kb fél óra múlva, nyomják a csengőt, kiabálok, hogy szaladok le, lélekszakadva liftezek le, talán három perc telik el. Ötven körüli orvosnő, nem viccesen megjegyzi, hátha tovább váratott volna egy percet, bizony elindultunk volna vissza a kocsihoz. Mit mondjak erre? Elnézést kérek.
Bemegyünk, megvizsgálja a gyereket, elmondom a helyzetünket, és kérem, hogy írjon fel antibiotikumot, mert a gyereknek rendszeresen a fülére megy a dolog. Amint megemlítem, hogy hogyan kerültünk ide, és miért nincs körzeti orvos, egyből nyíltan ellenséges lesz. Kioktató, fennhéjázó, véletlen sem megnyugtató a tónusa. Pár perc után közli:Most olyat teszek, amit egy átlagos magyar gyereknél nem tennék, felírok egy gyógyszert...Édes Isten, hát nem ezért van?Hogyha a gyereknek gyógyszerre van szüksége, akkor felírja? Megköszönöm, kicsit lassan összekészül, vár valamire. Várhat, nincs se borítékom, se hálapénzem. Egy beteg gyerekem van, aki számára luxusnak tűnik feliratni egy antibiotikumot Magyarországon.

 

 

Kultúrsokk visszafele?2.

2010. okt. 28. 0:17 - írta Phoebe

10 komment
Kategóriák: 2010-ben történt
Címkék: kultursokk

Megdöbbentő élményben volt részem, kultúrsokk ért a saját hazámban. Ez volt az első év, hogy bizonyos dolgok, amik mindig is hasonlóan zajlottak Magyarországon, nem automatikusan kerültek bele a magyar fiókba az agyamba, hanem megrökönyödtem rajtuk. Az ok valószínűleg a sokkal pozitívabb itteni példa ezekben az esetekben.
Hazafele a repülőn néhány Nők Lapját olvastam. Az egyikben a most Németországban élő Gryllus Dorka mondott egy nagyon okosat, mikor megkérdezték tőle, jobb lenne-e Magyarországon élnie?
"Amit itthon normálisnak érzünk, az másutt picit sem az. Normális az, amiben egy adott helyen megállapodnak."
Ekkor jöttem rá, mi történhetett. Amit, amíg otthon éltem, összehasonlítási alap nélkül, normálisnak fogadtam el, az nem biztos, hogy az is.
Mik történtek?
SZTK 1: Reggeli időpontra megyek az SZTK-ba. Időm van, gondoltam  beugrok a mellékre. Már épp a tetthelyen vagyok, papírülőke nincs, sebaj, eddig sem láttam itthon, de WC-papír sincs. Kiugrok a mellékről, be a gyógyszertárba, ahol előttem két nénivel trécsel a gyógyszerész hölgy. Nekem meg nagyon kéne. Mennem a WC-re. Kb öt perc, mire sorra kerülök, egy tizes papírzsepiért 42 forintot számolnak, gyorsan távozom. Visszamegyek a WC-re, elvégzem a dolgom, jövök ki, és megmerevedek a látványtól. A melegvizes csavarintója a vízcsapnak le van szerelve, és egy parafadugó van a helyén. Sajátos spórolás a melegvízzel.Nem baj, hideggel is lehet kezet mosni, nyúlnék a felszerelt folyékonyszappan adagoló alá...de csak nyúlnék, semmi...hát sebaj, vízzel kezet mostam, ennyit a sok figyelmeztető kiírásról, hogy hogyan szappanozzuk a kezünket mosdóhasználat után, keresem a papírtörölközőt, az sincs.Még jó, hogy marad a papírzsepijeimből. Anyukámnak otthon mesélem, hogy tiszta balkán van az SZTK mosdóban, csak nevet, ugyan már, legalább kinyitották, fél évig zárva volt....
SZTK2: sajátos reggeli mosdóélményem után beesek a váróba, leülök. Hamarosan megjelenik egy idős bácsi. Kedvesen köszönünk egymásnak, jaj de jó, csak ketten várunk. Megszoktam, hogy Amerikában az emberek könnyeden eltársalognak, az időről, mit csinál, hol lakik a másik. A bácsi konkrétan elsorolja a betegségeit, és a patikaárakat, majd elkezdi szidni a dokikat, és hirtelen már 56-ban vagyunk, amikor a mocskos komenisták....Reggel kilenc van.2010. Nem érdekel, mi volt 56-ban, sem most, sem soha. Unom, és elegem van abból, hogy még mindig itt tartunk, és hogy egy idegen bácsi mondja és mondja és mondja.Kérem szépen, mikor lépünk már túl ezen?Nincs még egy ország, ahol két ember egy reggeli rendelésre várva tíz perc után az országban több mint ötven éve lezajlott, sok szempontból még feldolgozatlan és kényes történelmi eseményekről beszélne.
Kínai bolt:Hatkor zár a bolt, lassan hat óra.Ilyenkor Amerikában zárás előtt negyed órával hangosbemondón felhívják a kedves vásárlók figyelmét, hogy zárnak, majd zárás előtt a biztonsági őrök óvatosan kiterelik a népet. Itt egyszerűen bejön egy ember, és lekapcsolja a villanyt, miközben próbálom a gyerekre a téli csizmáját. Ott állok, kezemben az egyik csizmával, gyerek a másikat épp venné le, de nem lát, és még a cipőjét is a ránk szakadt sötétségben keresgéljük, most aztán azt sem tudom eldönteni, vegyem a csizmát, vagy ne, meg sem tudom vizsgálni a sötétben. Mi van, ha bezárnak minket?Lélekszakadva kapkodunk, hogy kiiszkoljunk.Mi történt volna, ha az alpári módszer helyett mondjuk bejelenti a férfi, ha nem hangosbemondón, akkor hangosan?Esetleg megvettem volna a csizmát, és ő nyer 3500 forintot, és urambocsá, ráhúz két percet....

Pontszám:

 

 

0 (0)

Jelentkezz be a szavazáshoz!