Showing posts with label Friends. Show all posts
Showing posts with label Friends. Show all posts

Thursday, May 27, 2021

Friends: The Reunion

 Ezer éve nem írtam ide, de úgy éreztem, a Friends Reunion mellett nem mehetek el, a blogom egy része, az amerikai életem egy része, az angol nyelvtudásom egy része mind a Friendsnek köszönhető. Volt az életemben tíz olyan év, amikor minden este Friendset néztem, és mindig újra és újra tudtam nevetni vagy épp elérzékenyülni a részeken. Az egyetlen sorozat, amit soha nem lehetett megunni, ahol a karakterek maguk egyedül is elvitték volna az egész show-t. Az egyetlen szuperhosszú sorozat, ahol tudom, ki mit fog mondani (természetesen angolul), és miért fogok nevetni fél perc múlva.

A blog írójának álneve is Phoebetől jön, kétségtelenül sokáig vele tudtam leginkább azonosulni, de Joey és Chandler így együtt és külön-külön is, a szívem csücskei voltak. Chandler volt talán a legösszetettebb személyisége a shownak, imádtam. Nemrég a lányom is elkezdte nézni, kicsit úgy éreztem, valami komolyat adok át neki azzal, hogy megnézzük együtt a showt. Most Rosst fedeztem fel magamnak, rádöbbentem, hogy az összes számomra legviccesebb jelenet tőle származik.

Az elmúlt három évben hagytam fel a Friends nézésével, úgy éreztem, kicsit kinőttem életem ezen gondtalan részét, de most megint újra jó nézni, a gyerekemmel, aki szerintem magzatkorában unásig hallgathatta a felcsendülő "I"ll be there for you"-t.

The Reunion, HBO GO

A Reunion elején bizony elő kellett vennem a zsebkendőt, 17 év után felállították újra a helyszínt, és megjelentek a karakterek, egyesével, megöregedve. Ezt nagyon fájt végignézni, aztán pár perc múlva hozzáedződtem az ötvenes jóbarátokhoz, megállapítva, hogy Joey ugyan jó húsban van, de még mindig nagyon sármos, Ross viszonylag keveset változott, ahogy Phoebe is. Monica és Rachel kissé túlplasztikázva, de hozzák a bájukat, Chandlert látni fájt, egyrészt plasztika, másrészt nem volt jó bőrben, pedig mindegyik közül számomra ő volt a legkedvesebb.

Érdekes volt a show mögött meglátni a mastermindokat, Marta Kauffmant és David Cranet, aki elmondják, hogy a Friends valójában az ő New Yorki fiatalságuk lenyomata, nagyon szoros baráti körük volt, és innen mintázták a karaktereket. Furcsa, hogy mennyire kevés jut el a nézőhöz azokról, akiknek az egész sorozatot köszönheti.

 Először Rosst csábították el, aki egy rossz TV-s szereplés után kizárólag színpadon játszott, azzal, hogy írtak rá, a hangjára egy szerepet. Később csatlakozott Phoebe, aki olyan jó volt a meghallgatáson, hogy azonnal megkapta Phoebe szerepét. Monicát eleinte Rachelként tudták elképzelni, ő azonban jobban tudott azonosulni Monica szerepével. Ő volt az egyetlen kicsit már ismert színész közülük. Rachel és Chandler már leszerződtek egy másik sitcomhoz, de néhány epizód után a Jóbarátok mellett döntöttek. Kaufmannék keresték a szépfiút, volt rengeteg, de olyan vicces, mint Joey egy sem akadt, így ő is megérkezett a showba.

Mint kiderült, a hat színész valóban jóbarátokká váltak a mindennapi forgatások során, és Ross és Rachel között nemcsak a sorozatban, de a való életben is volt valamiféle vonzalom. Az első csókjuk azonban a sorozatban történt, a híres kávéházi csók. Chandler és Monica eleinte a forgatókönyv szerint csak egy estére jöttek volna össze, de akkora volt az élő közönségováció, hogy végül megváltoztatták ezt a részt, (a forgatókönyvet úgy vettem ki, hogy ha nem is részről részre, de nem egyszerre készült el, hanem folyamatában alakult). Több részt is megelevenítettek, és több szereplő is megjelent, én nagyon hiányoltam Davidet a Scientist Guyt (Frank Azaria), Phoebe nagy szerelmét a felvonultatott mellékszereplők közül. Viszont megjelent Janice, és a Geller szülők, ez utóbbi jelenet is könnyfakasztó volt.

Meglepő volt egyébként a szereposztás nélküli visszaemlékezés, Joey sokat beszélt, és sok dologra emlékezett, a karaktere alapján valahogy nem ezt vártam tőle. Chandler viszont nagyon csendben volt. Ross ugyanúgy beszél, ahogy a sorozatban. 

A legérdekesebb mégis az volt, hogy sokféle zömében mai fiatalt kérdeztek meg a világ legkülönbözőbb országaiból, hogy hogyan hatott rájuk a Friends. Amikor Monica megkéri Chandler kezét, az például az erősen patriachális társadalmakban felnőtt fiatal lányoknak egyfajta kapaszkodó, hogy az életük az ő kezükben van, egy indiai srác élete legnehezebb évét úgy vészelte át, hogy a jóbarátokat nézte, egy lány pedig arról számolt be, hogy megmentette az életét a sorozat, olyan depressziós volt, hogy ez volt az egyetlen, ami életben tartotta. Valaki azt mesélte, hogy nem voltak barátai, de a Friendset nézve úgy érezte, hogy vannak, ha másnem a televízióban. Rosszabb napjaimon nekem is rengeteget segített a hat jóbarát története.

Egyszer minden jó véget ér, és az emberek életében lezárul az a fiatal felnőttkor, amikor még a barátok a legfontosabbak, és első lépéseinket tesszük meg a munka világában. A Friendset nem lehetett volna folytatni a nagy családalapításokkal, hiszen az már egy másik élethelyzet, és ezek az évek lezárulnak. Talán ezért is szeretjük annyian, mert a fiataloknak a saját jelenük, az idősebbeknek meg a hősi múlt.


Saturday, June 4, 2016

Titkok, amelyeket a Jóbarátok szereplőiről nem tudtunk

Noha úgy tűnt a hosszú sorozat alatt, hogy minden a legnagyobb rendben van a Friends háza táján, azért mégsem volt ez így.

Rachel- Jennifer Aniston egy évtizedig nem nagyon kommunikált az anyjával, a modell Nancy Dow-val. Az ok a mama 1999-ben megjelent könyve volt a Mother, Daughter to Friends, amelynek kapcsán Aniston több interjút is kényszerült adni. Noha úgy nyilatkozott, hogy minden rendben van közte és az anyja közt, nem hallgatta el, hogy bizony rengeteg konfliktus volt köztük, amikor Aniston gyerek volt: az anyja nagyon kritikus volt vele, és  nehezen bocsátott meg apróságok miatt. A mama elvált John Anistontól, aki a Days of our Lives (igen, volt ilyen, nem csak a Friendsben) sztárja volt, a papa Aniston egyik esküvőjére sem kapott meghívót. Sőt a Jóbarátaiból is csak a lányokat hívta meg, a fiúkat "elfelejtette".

Chandler-Matthew Perry évekig függőségben szenvedett (a részekben is hol nagyon sovány, hogy nagyon meg van hízva). Kétszer is volt rehabon a Friends forgatási idejében. A függőségnek köszönhetően három év forgatás törlődött a memóriájából...

Joey-Matt LeBlanc a Friends ideje alatt kétszer lett büntetve ittas vezetésért. Egy későbbi interjúban azt nyilatkozta jóval többször, mint kétszer büntették meg ittas vezetésért. 2006-ban elvált a feleségétől, ami az asszonyt és közvetlen környezetüket is sokként érte. A Friends után elkészült a Joey sorozat, és ott a kolléganőjébe szeretett bele, akivel aztán hamar nyilvánosságra hozták a kapcsolatukat és nyolc évet töltöttek együtt.

Monica-Courtnerey Cox lefújta a Cougartown nevű sorozatban való főszerepét a sorozat közepén családi okokra hivatkozva. 2009-ben egy hétig állt miatta a forgatás, de soha nem adott magyarázatot rá, hogy miért.
2010-ben elvált David Arquette-től, akihez a Friends ideje alatt ment feleségül.

Phoebe- Liza Kudrow igen sokat kellett, hogy kifizessen korábbi menedzserének, aki beperelte, mert pont a Friends miatt szereplése kapcsán nem fizette ki rendesen. Végül Kudrowt 2014-ben a bíróság 1.6 millió dollárt kifizetésére kötelezte, ami alig volt több, mint epizódonkénti keresete (!) 2004-ben a sorozat vége fele.

Ross- David Schwimmer, kiborította a szomszédainál a bilit, amikor elhatározta, hogy egy 1852-ben épített NYC-beli sorházat teljes egészében lebonttat, majd újra építteti, amivel nagyon felhergelte a szomszédjait. Közülük az egyik az egyik hangot adott haragjának, egy közeli kerítésre rágraffitizte, hogy "Ross is not cool". Ez már a sorozatból is kiderült. :)


Angol nyelvű forrásom volt:

Wednesday, August 5, 2015

Idiómák: 38.

Ó, a drága jó Chandler, ez az idióma még nem volt, pedig könnyen megjegyezhető!


Itt van:
Season 7, The one with Rachel's Book

Mónika  esküvőelképzelései bizony meghaladják a szűkös büdzsét, Chandlernek ugyan van pénze, de nem akarja erre mind elkölteni.
I have to put my foot down - Ekkor "kell letennie a lábát" szó szerint értelmezve, valójában a kifejezés azt jelenti, hogy valaki  egy vitában szigorúan tarja magát az elképzeléseihez.

Chandler: Well, you’re not suggesting that we spend all of the money on the wedding?
Rachel and Monica: Ah, yeah!
Chandler: Well, come on, I’ve been saving this money for six years and I kinda had some of it earmarked for the future, not just for a party.
Phoebe: (reading the slip of paper) Wow! (In a sultry voice) Hello, Mr. Chandler.
Monica: This is the most special day of our lives.
Chandler: No, I realize that honey, but I’m not gonna spend all of the money on one party.
Monica: Honey, umm I-I love you, (laughs) but umm, if you call our wedding a party one more time, you may not get invited. Okay? (Laughs) Listen, we could always earn more money, okay? But uh, we’re only gonna get married once.
Chandler: Look, I understand, but I have to put my foot down. Okay? The answer is no.
Monica: You-you’re gonna have to put your foot down?
Chandler: Yes, I am!

És akkor jön Phoebe egy újabb idiómával:
Phoebe: Wow, money and a firm hand. Finally a Chandler I can get on board with.

I can get on board with somebody a jelentése annyi, hogy egyetértek valakivel, egy a véleményünk.

Saturday, June 6, 2015

Frankie say relax - avagy mit tanulhatunk egy póló feliratából a pop-kultúráról?




Ki az a Frankie és miért mondja, hogy relax?

Frankie a Frankie goes to Hollywood banda, és az ő 1984-es igen népszerű számuk a Relax. A pólók egy részének hátuljára még a don't do it is rá van írva, a relax után következő szakasz a dalban.

De miért say is miért nem says?

Erre vonatozóan évek óta keresem a magyarázatot. Máskor is elhagyják az egyes szám harmadik személyt jelző s-et, mint például a New York never sleep pólófelirat esetén.

Az angolban akkor elfogadható a harmadik személy jelének elhagyása, ha az úgynevezett subjunctive módot használjuk, ez rendre bekövetkezik, ha a főmondat igéje valamilyen kívánságot, akaratot, parancsot fejez ki, akkor a mellékmondatban subjunctive mód lesz. Ez a francia nyelvben is hasonlóan van (mellesleg az amerikaiaknak fogalma sincs erről, soha nem felejtem el, amikor én korrepetáltam egy anyanyelvit ebből a TESOL képzésen, nekem a francia miatt  könnyebb volt.)

Példamondat lehet:
I suggest that he go to the doctor.
She demands that he leave the house.

Viszont sem Frankie sem New York esetén nincsen subjunkctive!

Ami a relax pólókat illeti nagy számban lehetett őket kapni a nyolcvanas években (Ross pólója is azért kicsi, mert középiskola elején kapta, a nyolcvanas években). A New York never sleep pólót most is lehet kapni pl a C&A-ban, ennek is van háttere a pop-kultúrában, méghozzá egy 1924-es némafilm, a The City that never sleeps (igen sleeps!), később pedig Frank Sinatra dala, az 1977-es Theme from New York, New York.

És visszatérve arra, hogy miért hagyják el az s-et, őszintén, nagyon várom a választ rá valakitől!
Elképzelhető, hogy feliratokban elhagyható, de akkor filmcímekben miért marad benne?

Image result for frankie say relax ross

Wednesday, August 21, 2013

Idioms: 32.,33.,34.,35.,36.

Kifogyhatatlan kincstárunkból, a Friendsből hoztam ma újabb idiómákat.

Aki most kapcsolódna be a blogba, annak elmesélem, hogy a Friends angol változata az én nagy szenvedélyem, és ebből szoktam mazsolázni olyan hasznos mindennapi kifejezéseket, ami kifejezetten az angol anyanyelvi környezet sajátja. A gyűjtemény elég tetemes már:
egy része itt található meg, illetve ezen a blogon is van néhány.


A mai napra abból a részből idéznék, amelyik a tizedik évad egyik klasszikusa, a barbadosi epizód, és Phoebe kedvenc szereplőmmel, Daviddel, az ő nagy szerelmével készül Barbadosra, de sajnos Mike emléke erősebbnek bizonyul az újra bimbózó kapcsolatnál a fizikussal. A Central Perkben beszélget Monica, Chandler, Phoebe és David.


 Phoebe:
I'm gonna go pick up a few things for the trip.
I should go too.
Now, tomorrow do you want to share a cab to the airport or should Mike and I meet you? Mike? David:
Who's Mike? - Mike's your ex-boyfriend.
Phoebe:
 That's right! Oh, yeah.
Wow, I had totally forgotten about him.
  That's a blast from the past, huh?

A kifejezés blast from the past arra utal, hogy valami vagy valaki a múltből újra előbukkan, miután jó ideje nem hallottunk róla. Az amerikai rádiósoktól terjedt el, akik régi dalokat vezettek fel ezzel a rímes kifejezéssel.

A beszélgetés folytatódik:

Phoebe:
  It really doesn't mean anything.
I mean, you know Monica refers to Chandler as Richard all the time.
 Monica:
She does? - Let's get you out of here. (Monica and Phoebe are going out).
  Well, at least you took me down with you.
Phoebe:
I'm so sorry.
I just I keep thinking about Mike.
I'm crazy about David, and we're having so much fun together.

David (To Chandler):
  Boy, Phoebe's still pretty hung up on that Mike, huh?
Chandler:
 I wouldn't read too much into it.

  • take somebody down ez annyit jelent, hogy magával ránt valakit valami csúnya ügybe.
  • have fun together azaz nagyon jól érzik magukat együtt
  • be hung up on somebody kötődik valakihez. Vigyázni kell, mert a "be" nélkül azt jelenti, hogy lecsapja a kagylót és befejezi a beszélgetést pl: Don't hang up on me!Ne tedd le a telefont!
  • read something into something - belelátni valamit valamibe
Íme, ebből a rövid részletből is látható, hogy mennyire idiomatikus is az angol nyelv, és milyen nagy szerepe van a kifejezéseknek a mindennapi beszédben.

Sunday, January 6, 2013

Idioms: back on track (28.,29.,30.,31.)

Nagyon régen nem voltak idiómák, pedig a Friendset azóta is folyamatosan nézem...
(Aki a blogot nemrég kezdte követni, annak mondom, hogy a legsúlyosabb Friends-függő vagyok, több, mint hat éve mindennap nézek egy-két részt, kizárólag angolul, magyarul élvezhetetlen, és nagyjából lefordíthatatlan a sok utalás miatt.)
Valami oknál fogva a régi blogon az Idiómák 22. után a 27 jön, talán a köztes öt más címke alatt lett elmentve. Mindenesetre a nagy részét a már kivesézett idiómáknak itt találjátok.

És akkor nézzük a maiakat.
Season 5. The One Where Ross Can't Flirt
Ez az a rész, amikor a rövid hajú pizzafutárlány megtetszik Rossnak, és flörtölni akar vele, de elég szerencsétlenül megy neki a dolog.
Közbelép Chandler, akinek a kedves mondatait Ross flörtölésnek minősíti, és beárulja barátját Monicának. Monica azt mondja, nincs gond, ő is szokott flörtölni, mire Chandler kiakad.

Monica: Chandler! Okay, let me get this straight, it's okay for you to flirt, but not for me.

Chandler: Oh, I'm so glad we cleared that up. Look, I'm sorry, some things are different for men and for women.

get something straight-- annyit jelent, hogy valamit jól érteni, világosan érteni
clear something up--tisztázni valamit


A flört katasztrófálisra sikerül a pizzás lánnyal. Szegény még a pizzát is kifizetné, hogy Ross gagyogását gázokról ne kelljen hallgatnia...

Ross: Oh but I-I-I haven't paid you yet!

Caitlin: Y'know what? That's okay, you guys have ordered so many that this one is on me!

this one is on me-- ezt én fizetem, ezt én állom, a vendégem vagy


Ebben a részben jön át Tribbiani nagymama, hogy megnézze Joey-t egy új szerepében, de a TV-ből derül ki, hogy kivágták azt a részt, amiben szerepelt, így  a nagymamát át akarja verni egy kis házilag készített videórészlettel:

Ross: (To Phoebe) And she's supposed to buy this?!

Grandma Tribbiani: Joey, bravo!

A buy nemcsak vásárlást jelent, hanem ebben a szövegkörnyezetben annyit tesz: ezt neki(nagymama) el kéne hinnie.
Gyakran mondják: I am not gonna buy this. Jelentése kb ennyit tesz: ezt nem veszem be,
ezt nem eteted meg velem, azaz nem hiszem el.










Sunday, December 18, 2011

Karácsonyi díszek Jóbarátok-módra

Aki a legnagyobb Friends-relikviaüzletbe akar ellátogatni, annak a New York városbeli NBC Universal Store-ba kell mennie, erről már volt szó itt a blogon.
A karácsonyi szezonra is készült két fenyőfadísz, Friends-témában, íme:


Áruk 9 és 12 dollár, megrendelhetők, de arról fogalmam sincs, mik a magyarországi szállítás feltételei, és kell-e ugyanannyi vámot ráfizetni, mint amibe kerül. :(
(Nemrég jöttem rá, mennyire nehézkes is a tengeren túlról bármit beszerezni, ha már nem ott él az ember. Annak idején, amikor hazafele jöttem, és még egészen laza ismerősök is próbáltak a bőröndömbe belegyömöszölni számukra fontos dolgokat, soha nem értettem, miért nem rendelik meg, és miért nyaggatnak valakit, akinek összesen egy bőröndbe kell elszállítania a saját családjának az ajándékokat, és még ruhákat is bepakolni két hétre. Mióta itt vagyok, döbbentem meg, hogy szinte lehetetlen az EU-n kívülről bármit is behozni. Ugyanakkor az egy bőröndös szabályzattal tényleg nagyon nehéz bárkit is megkérni dolgok behozatalára, ezzel is tisztában vagyok.)

Friday, December 2, 2011

Chandler Washington DC-ben


Matthew Perry egy hónapja beszélt DC-ben a National Association of Drug Court Professionals and the House Addiction, Treatment and Recovery Caucus nevű rendezvényen. Chandler, a számomra legkedvesebb jóbarát sokaknak feltűnő módon igen rosszul nézett ki, pedig a híres társaságból ő a legfiatalabb, most 42 éves.
Matthew Perry Attends The National Association of Drug Court Professionals
(Fotó forrása és még több fotó itt)
Na de mit keresett egy ilyen rendezvényen?
Az már a sorozatban is nagyon feltűnő volt, hogy a súlya brutálisan ingadozott, és ugyan a játékán mit sem változtatott, hogy éppen kövér vagy sovány, nagyon nem volt rendben a színész,(így szerintem még értékesebbé válik az alakítása.)
1997-ben Vicodin-függőség miatt kezelték. 2001-ben majdnem tíz kilót fogyott hasnyálmirigy-gyulladás miatt, majd ugyanebben az évben újabb elvonókúra következett: alkohol és drog.
2002-ben újra kórházba került, filmforgatás közben.
A Friends 2004-ben ért véget, de Chandler élete és színészi karrierje nem lett jobb. Ebben az évben nagy figyelem kísérte az induló Mr. Sunshine című saját produkcióját, mely nem aratott sikert, és nézettség hiánya miatt egyetlen szériát ért meg.
Most két ingatlanját is értékesíteni akarja, a Malibu-ban (Hollywoodtól nem mesze) levő villája 13.5 millió dollárért eladó, míg a Sunset Strip-en , Hollywoodban levő másik házát 5.9 millióért hirdeti. Annyira azért nem kell aggódni, nemrég vett egy házat a Sunset Stripen, csak nem akar kettőt...
Szerelmi élete rendben, hosszú kapcsolata 2005-ben ért véget Rachel Dunnal, most pedig Lizzy Chaplan színésznővel randizik, a Mr Sunshine egyik epizódja okán találkoztak.
Chandlert nemrég Californiában kapták lencsevégre, szintén igen elhanyagolt külsővel.
(A többi barát szebben öregszik, Phoebe a legidősebb, most 49, de nem látszik rajta, a 48 éves Monica szebb, mint valaha, Rachelről tudjuk, hogy mindig szenzációsan néz ki, Ross szinte nem változott semmit, Joey pedig mint a jó bor, a korral nemesedik. Az összes barát közül Matthew Perry aka Chandler a legfiatalabb, de ő tűnik majdnem a legidősebbnek.
Hogy Joey milyen fantasztikusan néz ki Phoebevel együtt egy tavaly decemberi képen, azt most nem tudom, csak linkként jelezni, de érdemes megnézni őket.)
És, hogy miről beszélt Chandler a konferencia alkalmával?
Itt megtekinthető. Chandler nagyon komoly, de azért szerintem korántsem olyan súlyosan rosszul fest, mint ahogy sikerült elkapni pár igen rossz képpel.Íme:

Tuesday, September 20, 2011

Idiómák 25-26.

Címkék: Friends, idioms, nyelvtanulás
Forrás: Season 5. The One With the Ridealong
Gary elviszi egy felderítésre Joey-t, Chandlert és Rosst. Joey viszi a kedvenc szenvicsét is. Hirtelen egy nagy durranásra, amire azt hiszik, lövés volt, Joey Ross fele vetődik, és mindenki azt hiszi, Ross életét akarja megmenteni. így válik Joeyból, aki csak a szendvicsét akarta menteni, a nap hőse, Ross pedig elelmélkedik az élete fontosságán.
Rachel: What's going on Ross?
Ross: The most amazing thing happened tonight. I thought my number was up. I had an actual near death experience!
Somebody's number is up jelentése annyi, hogy valakinek eljött az ideje a halálra, esetleg valami nagyon kellemetlen eseményre.
Forrás: Season 5. The One With Joey's Big Break
Joey-t felkérik egy filmben főszereplőnek. Chandler nem hiszi, hogy ez lesz a nagy áttörés, amire a barátja vár.

Joey: You don't think this is going to be a big break for me?
Chandler: No! (Realizes) Ahhh!!!
Joey: I don't believe this!
Chandler: Look Joe, I just, I just don't want to get your hopes up real high.
Joey: What are you talking about?! I'm the lead in a movie!
Get somebody's hopes up (high) :annyit tesz, mint valaki (nagy) reményeket fűz valamihez.

Sunday, September 4, 2011

Idiómák 23-24.

2011. szept. 4. 0:00 - írta Phoebe
Forrás: Season 5: The One With All the Kissing
A banda Londonba megy, Ross balul sikerült esküvőjére Emily-vel. Kivéve Phoebe, aki igencsak a terhessége végén van a hármasikrekkel. Amikor a többiek visszatérnek az USA-ba, akkor állandóan Londonról beszélnek, és Phoebe eléggé kirekesztve érzi magát. Akkor jönnek elő a barátok azzal az ötlettel, hogy csináljanak valamit közösen, amibe Phoebe is részt vehet.
Monica: Well, we thought we would all go to a picnic, in Central Park!
Phoebe: (excited) Central…(not so excited) Park!
Joey: Yeah, all of us! All day!
Phoebe: That sucks! That's not a trip! I just came from the park! What are we gonna high five about at the stupid Central Park? "Well, it's right by my house, all right!"
Chandler: Well, I'm gonna go home and bask in the triumph of my Central Park idea.
Mit jelent Phoebe mondatában a high five?A high five-ot nagyon hamar megtapasztalja az, aki az USA-ban egy rövid időt is eltölt, valaminek a sikerét, jó dolog megtörténtét szokták a tenyerek összecsapásával jelezni, miközben a kezüket magasra emelik. Sporteseményeken gyakran látni ezt a gesztust. A való életben is nagyon gyakori, sőt, ami a magyaroknál, ha kisgyerekkel találkoznak az "adj egy pacsit", az az amerikaiaknál a "give me a high five". Itt ebben a mondatban Phoebe igésítette, high five about stg annyit tesz, mint örülni vminek, lelkesedni valamiért.
Ha megnézzük ezt az epizódot, a végén, amikor elfolyik Phoebe magzatvize, akkor örömükben high five-olnak.
Chandler utolsó mondatában a bask in the triumph annyit jelent, mint fürdeni a győzelemben, azaz győzelemben úszni, ha a magyar megfelelőt keressük. A bask (in)jelentése az, hogy valamilyen kellemes tevékenységben elmerülni.
                                                       ***
Fanatikusok figyelmébe ajánlom: Egy igen érdekes oldalt találtam, filmekben levő hibákat gyűjt össze, a Friendsben is van jó néhány, ezen a linken érdemes belenézni.

Thursday, December 30, 2010

Idiómák 13-16.

Címkék: Friends, idioms, nyelvtanulás
Kicsit felhalmozódtak az idiómák, ez azért van, mert sokkal többször nézem a Friendset, mint kellene, és gyorsan gyűlnek a kiváló idiómák....Most csak néhányat van időm blogolni.
Friends, Season 5, With all the kissing
Joey: Uh, Pheebs, you're leaking?
Monica: Oh my God! You're water broke!
The Guys: Ohh!
Phoebe: All right. Well, don't worry, I call shotgun! (She starts out the door.)
All: Whoa-whoa-whoa-whoa! Wait-wait!
Phoebenek elfolyik a magzatvize, és éppen Atlantic Citybe készülnek a jóbarátok, amit Phoebe annyira várt. Az I call shotgun annyit jelent, hogy lestoppolja a vezető melletti ülést a kocsiban, azaz ebben az esetben azt akarja érzékeltetni, hogy nem vesz tudomást a teste jelzéseiről, irány Atlantic City. Erre mondják a többiek, hogy várjon, ez nem vicc.
Friends, Season 5, One Hundredth
Joey: I think Saturday—(groans in pain again).
Frank: (To Phoebe) What's with him?
Phoebe: Umm, sympathy pains. I thought it was really sweet at first, but now I think he's just trying to steal my thunder.
Ez a kifejezés végigkíséri a sorozatot, a lányok gyakran mondják. A szó szerinti jelentése ellopja a villámomat, amit értenek alatta az az, hogy valakinek valamilyen fontos esemény van az életében, amikor ő van a középpontban, és egy másik ember próbálja a központi helyet megszerezni. Itt éppen Phoebe szül, és Joey is fájdalmasakat nyög. Először Phoebe aranyosnak találja és szimpátiafájdalomként értékeli, később már inkább bosszantónak érzi, hogy nem rá figyelnek, hanem Joey nyögéseire.
j
Rachel: (entering) Hi. (To Phoebe) Hey, hi! So uh, Frank and Alice wanted me to tell you that they're still outside making phone calls.
Phoebe: But umm, I mean, did you talk to them about, y'know…
Rachel: Yeah, umm, no honey.
Phoebe: Oh. It was a long shot. Hey, you guys can I just like have a second alone with the babies.
All: Yeah, sure yeah. Yeah.
Phoebe a szülés után szeretne egy kisbabát megtartani, noha tudja, erre kicsi az esélye, Frank és Alice valószínűleg nem mondana le egyik gyerekéről sem. Rachelt kéri meg, hogy kérdezzen rá, a válasz nemleges. A long shot egy olyan próbálkozás, vagy fogadás, melynek előre látható sikere nagyon alacsony.
 pheebs
Friends, Season 5, When Phoebe hates PBS
Rachel: (entering) Hi! Are you ready? We're gonna be late!
Ross: For what?
Rachel: For Stella! Remember? She's gettin' her groove back in like 20 minutes.
Ross: Yeah, I uh, totally forgot about that. You mind if I take a rain check? I'm waiting for a call from Emily.
Rachel és Ross moziba készülnek, a How Stella got her groove back című filmre. A cím egyben egy kifejezés is, akkor mondják, amikor valaki depresszióból, vagy nehéz élethelyzetből mászik ki.