Ezer éve nem írtam ide, de úgy éreztem, a Friends Reunion mellett nem mehetek el, a blogom egy része, az amerikai életem egy része, az angol nyelvtudásom egy része mind a Friendsnek köszönhető. Volt az életemben tíz olyan év, amikor minden este Friendset néztem, és mindig újra és újra tudtam nevetni vagy épp elérzékenyülni a részeken. Az egyetlen sorozat, amit soha nem lehetett megunni, ahol a karakterek maguk egyedül is elvitték volna az egész show-t. Az egyetlen szuperhosszú sorozat, ahol tudom, ki mit fog mondani (természetesen angolul), és miért fogok nevetni fél perc múlva.
A blog írójának álneve is Phoebetől jön, kétségtelenül sokáig vele tudtam leginkább azonosulni, de Joey és Chandler így együtt és külön-külön is, a szívem csücskei voltak. Chandler volt talán a legösszetettebb személyisége a shownak, imádtam. Nemrég a lányom is elkezdte nézni, kicsit úgy éreztem, valami komolyat adok át neki azzal, hogy megnézzük együtt a showt. Most Rosst fedeztem fel magamnak, rádöbbentem, hogy az összes számomra legviccesebb jelenet tőle származik.
Az elmúlt három évben hagytam fel a Friends nézésével, úgy éreztem, kicsit kinőttem életem ezen gondtalan részét, de most megint újra jó nézni, a gyerekemmel, aki szerintem magzatkorában unásig hallgathatta a felcsendülő "I"ll be there for you"-t.
 |
| The Reunion, HBO GO |
A Reunion elején bizony elő kellett vennem a zsebkendőt, 17 év után felállították újra a helyszínt, és megjelentek a karakterek, egyesével, megöregedve. Ezt nagyon fájt végignézni, aztán pár perc múlva hozzáedződtem az ötvenes jóbarátokhoz, megállapítva, hogy Joey ugyan jó húsban van, de még mindig nagyon sármos, Ross viszonylag keveset változott, ahogy Phoebe is. Monica és Rachel kissé túlplasztikázva, de hozzák a bájukat, Chandlert látni fájt, egyrészt plasztika, másrészt nem volt jó bőrben, pedig mindegyik közül számomra ő volt a legkedvesebb.
Érdekes volt a show mögött meglátni a mastermindokat, Marta Kauffmant és David Cranet, aki elmondják, hogy a Friends valójában az ő New Yorki fiatalságuk lenyomata, nagyon szoros baráti körük volt, és innen mintázták a karaktereket. Furcsa, hogy mennyire kevés jut el a nézőhöz azokról, akiknek az egész sorozatot köszönheti.
Először Rosst csábították el, aki egy rossz TV-s szereplés után kizárólag színpadon játszott, azzal, hogy írtak rá, a hangjára egy szerepet. Később csatlakozott Phoebe, aki olyan jó volt a meghallgatáson, hogy azonnal megkapta Phoebe szerepét. Monicát eleinte Rachelként tudták elképzelni, ő azonban jobban tudott azonosulni Monica szerepével. Ő volt az egyetlen kicsit már ismert színész közülük. Rachel és Chandler már leszerződtek egy másik sitcomhoz, de néhány epizód után a Jóbarátok mellett döntöttek. Kaufmannék keresték a szépfiút, volt rengeteg, de olyan vicces, mint Joey egy sem akadt, így ő is megérkezett a showba.
Mint kiderült, a hat színész valóban jóbarátokká váltak a mindennapi forgatások során, és Ross és Rachel között nemcsak a sorozatban, de a való életben is volt valamiféle vonzalom. Az első csókjuk azonban a sorozatban történt, a híres kávéházi csók. Chandler és Monica eleinte a forgatókönyv szerint csak egy estére jöttek volna össze, de akkora volt az élő közönségováció, hogy végül megváltoztatták ezt a részt, (a forgatókönyvet úgy vettem ki, hogy ha nem is részről részre, de nem egyszerre készült el, hanem folyamatában alakult). Több részt is megelevenítettek, és több szereplő is megjelent, én nagyon hiányoltam Davidet a Scientist Guyt (Frank Azaria), Phoebe nagy szerelmét a felvonultatott mellékszereplők közül. Viszont megjelent Janice, és a Geller szülők, ez utóbbi jelenet is könnyfakasztó volt.
Meglepő volt egyébként a szereposztás nélküli visszaemlékezés, Joey sokat beszélt, és sok dologra emlékezett, a karaktere alapján valahogy nem ezt vártam tőle. Chandler viszont nagyon csendben volt. Ross ugyanúgy beszél, ahogy a sorozatban.
A legérdekesebb mégis az volt, hogy sokféle zömében mai fiatalt kérdeztek meg a világ legkülönbözőbb országaiból, hogy hogyan hatott rájuk a Friends. Amikor Monica megkéri Chandler kezét, az például az erősen patriachális társadalmakban felnőtt fiatal lányoknak egyfajta kapaszkodó, hogy az életük az ő kezükben van, egy indiai srác élete legnehezebb évét úgy vészelte át, hogy a jóbarátokat nézte, egy lány pedig arról számolt be, hogy megmentette az életét a sorozat, olyan depressziós volt, hogy ez volt az egyetlen, ami életben tartotta. Valaki azt mesélte, hogy nem voltak barátai, de a Friendset nézve úgy érezte, hogy vannak, ha másnem a televízióban. Rosszabb napjaimon nekem is rengeteget segített a hat jóbarát története.
Egyszer minden jó véget ér, és az emberek életében lezárul az a fiatal felnőttkor, amikor még a barátok a legfontosabbak, és első lépéseinket tesszük meg a munka világában. A Friendset nem lehetett volna folytatni a nagy családalapításokkal, hiszen az már egy másik élethelyzet, és ezek az évek lezárulnak. Talán ezért is szeretjük annyian, mert a fiataloknak a saját jelenük, az idősebbeknek meg a hősi múlt.
