Amerikai magyarok

Egyszer régen, még a másik blogon én is írtam erről a furcsa jelenségről, ahogy az emberek, akik elhagyták az országot bizonyos, az elhagyás pillanatában rögzített állapotban látják évtizedekkel később is.

Különös és bizarr volt számunkra mindig a Magyar Piknik, vagy a karácsonyi magyar vásár, ahogy a kint született, másodgenerációs magyarok, akiknek csak a szüleik által elmeséltek alapján állt össze a fejükben egy távoli, a valósághoz alig hasonlító Magyarország, beszéltek az országról, vagy lelkesen öltöztek népviseletbe és néptáncoltak, ami inkább "magyarkodásnak" tűnt, mint bármiféle reális tudásnak.
Én akkor különösen az 56-ban kivándoroltakon éreztem ezt a furcsa viselkedést, de Halász Péter könyvében ő a másodgenerációs, Magyarországot soha nem látott Veronról ír a következőképpen:

"Veron olyan volt, mintha egy olyan Magyarországról jött volna ide, amilyen Magyarország nincs a világon....tudom, nehéz ezt megérteni....ezekben az itt született magyarokban, a másodgenerációsokban, akik sohasem jutottak el Magyarországra, él valamiféle elképzelés...azt mondják, óhaza, és megjelenik előtük valami olyan, ami a valóságban nincs.
 Az emberek magyar nótákat énkelnek az utcán. Gémeskutak mindenfele. Hogy is mondjam neked?Egy olyan olajnyomat-Magyarország...tánclépésben....csárdásozva...Veron is tagja volt egy magyar tánccsoportnak...láttam is egyszer-másszor táncolni Bridgeporton...nincs olyan magyar tánc a világon, amit ők jártak....Itt született lányok, az amerikai nyelvet beszélik, azon álmodnak, de van valami homályos sejtés bennük egy országról...de egy olyanról, ami nincs a voilágon.
Veron beszélt magyarul. De nem azt a magyart, amit Magyarországon beszélnek...hat éves koráig, amíg iskolába nem ment, csakis magyarul beszélt, ahogyan otthon vitték a szót, Tokár Benjámin házában....Később már az angol lett a nyelve, de velem igyekezett azt a magyar-amerikait beszélni...Ilyen is maradt szegény Veron egész életében...Az "óhaza"mondta, és csillogott a szeme, de nem tudott róla semmit. Tokár Benjámin házában volt egy nyomat, valami ügynök sózta rá, "Petőfi halálát leli a segesvári réten".Veronnak szegénynek, egész Magyarország olyan volt, a segesvári rét, daliás emberek, magasra tartott zászlóval elhullanak a csatában... Bennel is talán ez volt az egyik baj, soha nem értette az anyját. Tudta róla, hogy itt született már, hát akkor miért nem olyan, mint a többi "mom"?Veron próbálta magyarra tanítani. Az "óhaza" mondta neki. Mit kezdesz egy gyerekkel, aki már harmadgenerációs, az anyja is itt születet és sohse járt abban  az országban...Ben eleinte a vállát vonogatta, aztán türelmetlen lett."

Szóról szóra így van, ahogy Halász Péter a Második Avenue-ban leírta. A harmadik generációt már egyáltalán nem érinti meg az, hogy a szülei honnan jönnek, legfeljebb tények szintjén.
Mi azt tapasztaltuk, hogy a később érkezők, akik nem menekültek, hanem tudatosan döntöttek Amerika mellett, már egyáltalán nem töltötték meg a gyerekeik fejét mindenféle furcsa elképzeléssel, vagy a gyerekeknek is volt lehetőségük nyaranta visszamenni Magyarországra. Ott már a második generáció jobban hasonlított Benhez, Veron fiához, (a könyvben ő már harmadik generáció) akit már ez a sztori nem érdekelt. Jó eltölteni pár hetet Magyarországon, de ezek a gyerekek már annyi minden mást is látnak a világból, hogy csupán egy kis szelet az életükben az a pár hét.
Míg a korábbi generációk gyermekei, akiknek szülei nem szabad akaratukból, hanem üldözés, rossz körülmények miatt távoztak, jobban rá lettek nevelve a magyar identitásra, már ha mindez kimerül a néptáncban és a népi öltözködésben, addig az elmúlt húsz évben távozottak gyerekei már kevésbé.

Persze ez nagyban függ a szülők vélekedéséről, és kötődéséről. Ma is léteznek vasárnapi iskolák, ma is van magyar nyelvű foglalkozás a gyerekeknek, és vannak, akik minderre viszik a gyerekeket és fontosnak tartják, hogy a gyerek beszélje a nyelvet, és az ottani helyi közösség magyar felnőttjei által összeszedett tudást átadják nekik Magyarországról (ne felejtsük, ez nem a valóság, csak az egyes fejekben leképzett elképzelés és tudás).
Mások inkább úgy gondolkodnak, hogy a gyerekük inkább illeszkedjen be a lehető leggyorsabban az amerikai társadalomba, és legfeljebb otthoni nyelv szintjén marad a magyar. A gyerekek pedig bizonyos kor után már nem kötelezhetőek vasárnapi iskolai foglalkozásokra, addigra vagy kialakul bennük valamiféle kötődés, és maguktól mennek, vagy elhalványul a magyar eredet, ahogy a könyvbéli Bennel is történt. Nagyon gyakori, hogy mihelyt bekerülnek az iskolába, a gyerekek már angolul beszélnek egymás között, és egyre nehezebben fejezik ki magukat magyarul. A szülőknek két választása van, vagy hagyják ezt a folyamatot kiteljesedni, vagy rendelik otthonról a könyveket, tanárt fogadnak a gyerekek mellé, stb.
Azt mindenki érzi, hogy a nyelv elsorvadásával az identitás is elsorvad. De megeshet ez fordítva is, amikor tökéletes magyar beszéd mellett egy ember inkább kötődik már az új hazájához, ha abban megtalálta a számítását és boldogan, elégedetten él. A kutatások szerint öt év külföldi tartózkodás után ez nagyon gyakran megtörténik, a visszatérések száma erőteljesen csökken.

Magyar Bazár: kik az amerikai magyarok?

A Magyar Bazárt nemcsak Washingtonban, hanem mindenhol Amerikában, ahol van kézzelfogható magyar közösség, és cserkészcsapat megrendezik.Tulajdonképpen a házigazdák a cserkészek, és a pénz az ő támogatásukra folyik a be a kasszába
 New Brunswickben például havonta van, mert ott magyar üzletek, magyar templom, és sok-sok magyar van. Itt csak egy évben egyszer rendeznek ilyet.
Szokott lenni magyar konyha, néptánc, árulnak könyvet, mindenféle csecsebecsét, na nem kell utcahossznyi vásárra gondolni, egy kisebb házban kerül megrendezésre. Őszintén szólva én a kaja meg a könyvek miatt mentem tavaly is.A kaja nagyon jó, csupa magyaros étel, a könyvek meg egy pasi pincéjének elfekvő készletei, amit a cserkészek kiárulnak minden évben. Jó régi könyvek, de azért mindig találni olyat, amit érdemes elhozni. Idén Szabó Magdát, Galgóczy Erzsébetet, Jókai Annát, sőt még Vámost is találtam. De a legjobban Fejes Endrének és O.Nagy Gábornak örültem.Aki olvas, az tudhatja, hogy Fejes Endre könyveit gyűjtöm, A Mi fán terem, O.Nagy Gábor szólásos könyve meg minden általános iskolát végzettnek ismerősen kell, hogy csengjen, én személy szerint nagyon szeretem, de az otthoni bolti ára mindig elriasztott a házi könyvtáramba való beillesztésétől.
Az abszolút unikum, két darab Nők Lapja évkönyv, az 1983-as,és az 1984-es évből.

 Szociológiai szempontból is érdemes körbenézni: a közönség fele angolul beszél. A néptáncos cserkészgyerekek, akik magyar papával és mamával rendelkeznek egymás közt kizárólag angolul beszélnek, és ha magyarul szólnak hozzájuk erősen koncentrálnak, hogy értsék. Aztán itt van a kedvencrétegem, az 56-os szuperhérók.Törve ugyan, de megy nekik a magyar.Mintegy felsőbbrendűen közlekednek, hiába, a hősök azok hősök. Akkor is, ha három évesek voltak az esemény idején, és a szüleik hozták őket ki....
Egy csomó vegyes házaspár is van, általában magyar nő, amerikai pasi, ezeket arról ismerjük fel, hogy a nő erősen faggatja a darlingot, hogy mit akar enni, majd minden fogást próbál elmagyarázni a műanyagkajákon felnőtt darlingnak. Aztán vannak a NIH-esek, vagyis mi, nem is kevesen, akik egy-két-három-öt évre idejöttek, és nem szoktak hozzá a néptáncos magyarsághoz, mert otthon nem sikk magyarnak lenni.Ez most a néptáncosok javára irandó mondat volt. De, mi beszélünk legobban magyarul! És persze nem kevés szerencsét próbálni induló honfitársunk, kétes vízumhelyzettel több éve a "menjek vagy maradjak" állapotban, hiszen, ha egyszer is hazamennek, a határon fény derül a nem jogszerű itt tartózkodásukra, és búcsút inthetnek a visszatérésnek Colombus földjére.