Sokfelek vagyunk. Miota szo szerint egyik bajbol esunk a masikba, nulla szabadidovel, betegsegekkel, minden nap szakitok ki valahol egy negyed orat, ededidoben, vagy keso este, hogy visszamenjek az idoben, es fenykepeket nezegetek arrol az idorol, amikor meg volt normalis eletunk es korulmenyeink. Jo visszanezni a kepeket, visszaemlekezni, visszarepulni az idoben, es vegre egy kicsit kiszakadni a mostanaban igen szomoru valosagbol. Akarhogy is szepitem, nagyon nem jol alakulnak a dolgaink, miota vissza kellett jonnunk Magyarorszagra.
Szamomra sokat jelentenek a kepek, de tegnap belemhasitott, hogy lehet, hogy soha tobbet nem lesz valosag, ami egeszen a kozelmultig az volt. Ugy dontottem, csak azert sem adok hitelt ennek a realisnak tetszo lehetosegnek. Azzal a megtepazott optimizmusom utolso csirajat is eltaposnam.
Elmelaztam peldaul a Central Parkban az egyik, ott elok szamara talan atlagos, vagy mindennapi, szamomra pedig orok elmenykent megmaradt delelotton, amikor a Bethesda Angyalhoz igyekeztunk, hogy meg egyszer megnezzuk
Prior Walter szerint a legszebb helyet az Univerzumban, es egeszen meglepo dolog fogadott minket.
A szobor kornyeken nem meglepoek a happeningek, maganyos jogakiralyok, vagy zeneszek, de a negy fekete srac minimum fel oras musora nagyon feldobta az amugy kisse melankolikus, edeni helyet.
Ragyogo volt a delelott, meg meleg, husz fok koruli homerseklettel, az angyalt korbevevo kis medenceben tavirozsak, a ter csendes volt, de megis zsongott a napfeny fele fordulo, szepseges kornyezetet elvezo mersekelt sokasagtol.
Ezen a kepen latszik, hogy valami mar keszulodik, valaki felakasztotta a kabatjat a keritesre, es egy piros nadragos ferfi rendezkedik. De mit is csinal ott?
A rendezkedes csak resze volt az elokeszuleteknek. Hamarosan a sracok, mind a negyen egyszerre beszelve ugyanazt, elkezdtek toborozni az aznapi kozonseguket. Nem tudom, hogy tudtak szinkronban ilyen hosszan egyformat mondani, az esetek tobbsegeben rimeltek is, de ugyanakkor az is latszott, ez nem egy szerep, amelybol konnyen kiesnek, ugyanis a folyamatosan valtozo helyzethez igazitottak a poenokat, ahogy szerveztek a lepcsore a nezoket. Ez egyfajta adottsaguk lehet, vagy tul sokat gyakoroltak, de mintha egymas gondolataival ossze lettek volna kotve, teljesen erolkodesmentesen beszeltek korusban. Ez aztan nem keves nezot vonzott a lepcsore, de azt is lehetett tudni, hogy a sracok elsosorban valami kozos tornas-tancos dolgot fognak bemutatni.
Mikor mar jo otven ember varta, hogy kezdjenek, kezdtek is. Sajatos humorral, minden egyes mozdulatsor elejen valami nyelvi poennal is gazdagitottak a szinten igen osszehangolt mutatvanyt.
Sajnos a produkcio legizgalmasabb reszerol, az elolancrol nem keszitettem kepet. Ket holgyet, egy magas urat, es egy gyereket kertek meg, hogy jojjenek a rogtonzott macskakoves szinpadukra, egymas moge allitva oket. Igy korulbelul egy jo masfel metert tettek ki, plusz a ferfi magassaga minimum 180 cm volt.
Meg jo, hogy az elolanc a nezokozonseg fele fordult (a kepen nem latszik, hiszen en is onnan fotoztam), es nem lattak, mi keszul. A sracok nekifutasbol atszaltoztak oket ebben a magassagban es szelessegben, amit fentebb irtam. Ekkorra mar hatalmas volt az ovacio, a sracok pedig tovabbra is rimes szinkronbeszedben nyomtak a kiseroszoveget.
Ugyesen megoldottak a tiszteletdijuk osszegyujteset is, nagy reklamszatyrokkal jartak korbe a kozonseget, ugyelve arra, hogy valamelyikuk szorakoztasson is kozben, azaz ne oszoljon a tomeg. Mikor kello mennyisegu papirpenz osszejott, es a kozonseg lathatoan nem akart tobbet adni, megkerdeztek az utolso penzt ado ember nemzetiseget. Amikor az megmondta, akkor elkezdtek, hogy az az oszag a legjobb, az adakozott a legtobbet. Jo pszichologiai erzekkel csinaltak, mert erre meg akadt adakozo, aki nem turte, hogy az o hazaja mas orszag moge szoruljon. Ezzel elindult egyfajta licit es a sracok egeszen biztosan kaszaltak meg vagy otven-szaz dollart.
Performance-okban nincs hiany mas helyeken sem, peldaul a Washington Square Parkban sem, ahol a Jobaratokbol elhiresult diadaliv all.
Itt egyik este futottunk bele egy fuvos zenekarba. Na de nem valamilyen komoly, esetleg unalmasba, hanem egy olyanba, amelyik slagereket adott elo.
A zeneszek nem mentek ra a dijazasra, egy igen szereny kalapocska fekudt csak a foldon. Emlekszem, eloadtak az Europe Final Countdown dalat, amin kicsit mosolyogtunk is, valahogy illett a helyzetunkre akkoriban.
New Yorkban nem lehet unatkozni. Eleg, ha megyunk az utcan, mindenfele elore eltervezett program nelkul. A programok megtalalnak minket.
