Tuesday, July 19, 2016

Jóska menni Amerika (2008)

A youtube-on lehet elérni a Jóska menni Amerika című örökbecsűt, amely egy 2008-as magyar-amerikai rajzfilm arról, hogyan próbál egy magyar orosz barátjával boldogulni Los Angelesben

Kiváncsiságból belenéztem, aztán meg már arra voltam kíváncsi, hogyan folytatódik...Nem tudom miért, de valahogy nagyon csúnyák benne a figurák, nekem az egésznek a hangulata emiatt olyan nyolckeres. Ugyanakkor Jóska angol hangja Hank Azaria,tudjátok, ő David, the scientist guy a Friendsből!

Picit furcsa volt a magyar-orosz barátság, de tetszett, hogy döntögetik a tabukat. Aztán az is vicces volt, hogy a magyar Jóska egy ideig nem tudni miből élt, míg orosz barátja kb minden aljamunkát elvállalt, hogy Anját, kamaszkorú lányát már taníttatni tudja. Ahogy el is hangzik, ha kemény a munka, bízd az oroszra.
Azzal is indul a film, hogy Take our Daughters and sons to work Day van, és az orosz Vlad szégyenkezik a szarmunkákon, amit végez, de szerencsére a lánya értékeli mindezt.
A két jó barát próbál valamiféle businesst indítani, hátha nekik is bejön az amerikai élet.
Először a tengerparton akarnak borscsot árulni, de valamiért senkinek nem kell a negyven fokban a gőzölgő leves.
Vlad nagyon elszánt és a Glutcoba is beállna dolgozni, ez utóbbi a Costco nevű diszkontlánc paródiája. A Costco lényege az, hogy hatalmasak a kiszerelések mindenből, emiatt nagyon olcsó árak vannak. A Glutcoban Vlad boldogan vesz meg egy egész évre való WC-papírt, és érzekeltetik, hogy a régi Moszkvában mindig hatalmas sor állt mindenért, és most itt egyszerre megvehet mindent több hónapra előre. Jóskával filozófiai vitába keverednek, mert Jóska szerint nem a mammutvállalatok tették naggyá Amerikát, hanem az emberek családi üzletei. Ezért aztán Jóska fogja magát, és kiáll a Clutco elé a Jóska shoppal, ahol kap egy törlésre való WC-papírt, akinek épp rajzol a vége, vagy adag mustárt, akinek csak annyi kell. Jóska nagyon menő lesz, még Christina Aguilera is vesz nála egy bikinit, ami aztán rendőri rajtaütéssel végződik.

A barátok nem adják fel, a Vista del Marban, ahol laknak jó kis bevándorlóközösségben mindenféle jó tanácsot vagy viselkedésmintát leshetnek el. Ott van a pakisztáni atomfizikus, aki éppen idegenvezető-buszvezetőként tevékenykedik, vagy a kínai étteremtulaj, aztán egy mexikói figura, és egy fekete strici.
Jóska egy ideig diszkós kidobóember-karriert fut be, egy magyar diszkótulajnál. Egészen addig, amíg a magyar diszkóban vodkaivó versenyt rendeznek, és Vlad lelkesen gyakorol, hogy megnyerjék a verseny fődíját, 5000 dollárt, a magyar diszkótulaj viszont nem akar fizetni Vladnak, mert "komcsi".Jóska kiáll barátja mellett, mert Amerikában végre mindegy, hogy ki milyen nemzetiségű, a barátság nem az előítéletek függvénye.

A srácok végül leragadnak az étterem gondolatánál, ehhez azonban nem kapnak hitelt, de bevásárolnak egy hatalmas adag húst, amit vissza már nem tudnak vinni, mert a húsüzlet óraüzletté változott egy fél nap leforgása alatt, mutatván, hogy nem olyan könnyű az amerikai álmot megtartani. Szóval nyakukon a rengeteg hússal romkocsmajellegű egy napos éttermet nyitnak a lakóház kertjében, amely majdnem óriási siker, de persze megint történik valami.

A srácok ezután picit félreteszik az egyéni ügyességen múló meggazdagodás koncepcióját, és rástartolnak a zöldkártyára, méghozzá ismerkedéssel próbálkoznak. Nagyon jó rész, és örültem, hogy belekerült, amikor nőt próbálnak szerezni, és rájönnek, hogy a zsíros, egészségtelen kaják, amiknek a szeretetét otthonról hozták, na meg a mértéktelen ivászat nem szimpatikus az itt élőknek, azok ugyanis egészségesen élnek és sportolnak. Végre nem a "hamburgerzabáló kövér amerikaiak " sztereotípia került elő, hanem a valóság egy szelete! Barátaink derekasan próbálkoznak a sportemberré válással, ugyanakkor a másik oldal is kap egy nagy adag kritikát, amikor már minden bio-null kalóriás- fűízű étel, és nincs semmi öröm a nagy egészségben.


A film alapvetően bemutatja a célt, ami minden kiköltöző szeme előtt lebeg, és azt, hogy milyen módokkal próbálkoznak a bevándorlók a beilleszkedésben. Jól látszik azonban, hogy mindenki az marad, aki volt, mindenki hoz egy másik életet, és meg is őriz belőle valamit, ha más nem azt, hogy mit eszik, vagy azt, hogy hogyan gondolkodik, annak ellenére, hogy nyilvánvalóan formálja őt a környezete, amibe belekerül. Kap kritikát bőven a vágyott világ is, legalább annyira mint a bevándorlók maguk.

A fiúk, teljes elkeseredésben, hogy nem sikerül beilleszkedni és amerikainak lenni, éhségtől és speciális vodka alapú energiaital hatására delíriumba kerülnek és három óriásplakát meséli el nekik, hogy nem kell ennyire erőlködni, jó az egészséges élet (jó az, ha próbálnak alkalmazkodni), de nyugodtan tartsák meg saját szokásaikat, csak mértékkel. Ez talán az a tanács, amit minden kifele igyekvőnek érdemes lenne megfogadni. Így senki nem esne a naponta gulyásleveseket posztolgató magyar vagyok lássátok típusú be nem illeszkedő, magát rosszul érző honfitárs csapdájába, de a másik oldal sem feltétlenül jó, amikor hirtelen elfelejt a  pár hete/hónapja kivándorolt delikvens az anyanyelvén, és már csak kritikán aluli angolja maradt, látványosan azzal kommunikál mindenkivel, mutatván, mennyire amerikai is lett ő.