Nem is írtam, hogy elmentem a templomba, és nagyon kellemes meglepetés ért, és ennek nagyon örülök.Ezzel persze nem lettem vallásos, csak az egésztől való idegenkedésemen, az attitűdömön változtatott.Szóval nagy nehezen rávettem magam, hogy menjek, leültem a leghátsó sorba, a megadom magam fejjel, és vártam.
Az első dolog az amerikai templomban, ami feltűnik, hogy sok templom nem is templomjellegű, legalábbis európai értelemben.Kívülről gyakran lakóház egy kis toronnyal, mellette közvetlen valami óvoda-féle, meg ugye parkoló.Belül semmi régies díszítés, aranyozott giccsparádé, ódon illat leginkább egy művelődési ház színháztermére hasonlít, elmaradhatatlan szőnyegpadlóval, viszonylag kényelmes ülésekkel, a falakon bannerekkel, oltár nincs csak egy pódium, ahol a zenekar foglal helyet, dobbal, gitárral stb.
A pap sem csuklyában osztja az igét, normális hétköznapi ruhában van, és nagyon közvetlen. Az egész leginkább egy kellemes vasárnap délelőtti matinéelőadáshoz hasonlít. Énekekkel indítanak, amik modernek, korántsem Ave Maria hangulatúak, a pap mint egy énekes a zenekar élén énekel, három vokalistával, mindenki élvezi a dolgot, kivetítőn megy mögöttük a szöveg, és miért ne lehetne örülni, miért kéne ájtatos manó módjára savanyú arccal hallgatni a latin koraközépkori gyászos hangulatú énekeket, mint Európában?
Utána van egy kis beszéd, meg szőlőléivás, pászkaevés, aztán kb negyed óráig a hívek üdvözlik egymást, ez kicsit kínos volt, amikor vadidegenek odajönnek köszönni, meg hi, how are you-zni, de ahogy néztem, a közösség jól összeszokott, szóval ők élvezték ezt a kis szünetet. Aztán a gyerekeket elbocsájtják a vasárnapi iskolába, és a Bibliából kiválasztja a pap az aznapi olvasmányt, amit fel is olvas (színtiszta nyelvgyakorlás), és utána magyaráz.
Itt egy kicsit már elvesztettem a fonalat, el is fáradtam, már az órámat is néztem. Aztán, még egy ének a végére, és a pap felszólít, hogy akinek van valami nyomja a szívét, az kimehet az "oltárhoz", és ott másokkal imádkozhat a probléma megoldásáért. A tömeg tulajdonképpen nem oszlott, hanem átvonult egy másik terembe, ahol kávé fogadta a híveket, meg egy kis süti.
Ide már nem volt arcom bemenni, inkább elindultam hazafele.
Ha, valami ami itt sokkal jobb, akkor ez az egyház és az emberek közti kommunikáció. Egy biztos, engem otthon az a néhány kötelező jellegű dolog, amin részt kellett vennem, csak még jobban meggyőzött arról, hogy az egyház agresszív, és utálatos, és a vallásos emberek egy része pedig igencsak álszent.Itt ez a kép pozitívan módosult, és ez jó. Arra meg büszke vagyok, hogy képes vagyok valamiről felülvizsgálni az álláspontom, és bevallani, elismerni, hogy módosulhat.
Az első dolog az amerikai templomban, ami feltűnik, hogy sok templom nem is templomjellegű, legalábbis európai értelemben.Kívülről gyakran lakóház egy kis toronnyal, mellette közvetlen valami óvoda-féle, meg ugye parkoló.Belül semmi régies díszítés, aranyozott giccsparádé, ódon illat leginkább egy művelődési ház színháztermére hasonlít, elmaradhatatlan szőnyegpadlóval, viszonylag kényelmes ülésekkel, a falakon bannerekkel, oltár nincs csak egy pódium, ahol a zenekar foglal helyet, dobbal, gitárral stb.
A pap sem csuklyában osztja az igét, normális hétköznapi ruhában van, és nagyon közvetlen. Az egész leginkább egy kellemes vasárnap délelőtti matinéelőadáshoz hasonlít. Énekekkel indítanak, amik modernek, korántsem Ave Maria hangulatúak, a pap mint egy énekes a zenekar élén énekel, három vokalistával, mindenki élvezi a dolgot, kivetítőn megy mögöttük a szöveg, és miért ne lehetne örülni, miért kéne ájtatos manó módjára savanyú arccal hallgatni a latin koraközépkori gyászos hangulatú énekeket, mint Európában?
Utána van egy kis beszéd, meg szőlőléivás, pászkaevés, aztán kb negyed óráig a hívek üdvözlik egymást, ez kicsit kínos volt, amikor vadidegenek odajönnek köszönni, meg hi, how are you-zni, de ahogy néztem, a közösség jól összeszokott, szóval ők élvezték ezt a kis szünetet. Aztán a gyerekeket elbocsájtják a vasárnapi iskolába, és a Bibliából kiválasztja a pap az aznapi olvasmányt, amit fel is olvas (színtiszta nyelvgyakorlás), és utána magyaráz.
Itt egy kicsit már elvesztettem a fonalat, el is fáradtam, már az órámat is néztem. Aztán, még egy ének a végére, és a pap felszólít, hogy akinek van valami nyomja a szívét, az kimehet az "oltárhoz", és ott másokkal imádkozhat a probléma megoldásáért. A tömeg tulajdonképpen nem oszlott, hanem átvonult egy másik terembe, ahol kávé fogadta a híveket, meg egy kis süti.
Ide már nem volt arcom bemenni, inkább elindultam hazafele.
Ha, valami ami itt sokkal jobb, akkor ez az egyház és az emberek közti kommunikáció. Egy biztos, engem otthon az a néhány kötelező jellegű dolog, amin részt kellett vennem, csak még jobban meggyőzött arról, hogy az egyház agresszív, és utálatos, és a vallásos emberek egy része pedig igencsak álszent.Itt ez a kép pozitívan módosult, és ez jó. Arra meg büszke vagyok, hogy képes vagyok valamiről felülvizsgálni az álláspontom, és bevallani, elismerni, hogy módosulhat.
