Au-pair in the US avagy kicsiny (blog)kultúra

Nemrég belefutottam néhány au-pair blogba, fiatal magyar lányok beszámolói kinti munkájukról.
Nagy érdeklődéssel kezdtem az olvasásba...

Talán azért, mert ezeknél a leányoknál minimum 15 évvel idősebb vagyok, és egy másik generáció, vagy más oka lehetett, nem tudom, de úgy tűnt számomra, hogy hiába voltak esetleg érdekes helyeken, azokról vajmi keveset tudtak meg, mert a látványon kívül semmi más nem érdekelte őket. Az amerikai életbe nemhogy bele nem kóstolnak ez alatt az idő alatt, egyáltalán semmilyen érdeklődést nem mutatnak iránta. Ami szembejön velük, azt esetleg megkóstolják, kipróbálják, megnézik, de nem néznek a dolgok mögé, nem érdekli őket a "miért?".

Magyarként élnek tovább odakint, és egyszerűen nem tapasztalnak meg többet néhány látványosság külső megfigyelésénél, szigorúan pár kattintás erejéig. Az elképesztően érdekes hátterű helyek így lesznek "cukik, barók, kedvenc hidam (egyből egy)" és társaik. Az egyik blogger lány megjegyzi egy helyen, hogy egy lengyel társa először volt New Yorkban, és egyből elment vásárolni egy diszkontüzletbe, még a város sem érdekelte, mert nem fényképezett. Számomra az is elkeserítő, hogy valakit csak odáig érdekel egy város,-és kivétel nélkül ezt láttam a blogokban,- hogy fényképezzen. Amit szépnek, érdekesnek, cukinak vagy barónak talál, azt sem keresi meg a neten, ahol perceken belül ott a tudnivaló, így marad minden cuki, baró meg kedvenc.

Kicsit olyan ez, mint a Facebook folytatása, kiteszi a menő képeket, de nincs mellettük mondanivaló.

Ami ennél is érdekesebb, ha megemlítenek egy helyet vagy egy tárgyat angolul, nem fűznek hozzá magyarázatot, noha nyilvánvalóan ők is akkor találkoztak először vele, és aki a blogot olvassa mondjuk Magyarországról, annak esetleg fogalma sincsen, mi is lehet az (pl.: shuttlellel mentünk a TJMaxbe -,nekem ez egy értelmes mondat, mert ismerem az üzletet és tudom mi az a shuttle, de aki nem járt odakint, honnan a búbánatból kéne tudnia?)
Ugyanez igaz a nevekre, rengeteg névvel dobálóznak, miközben nem gondolnak arra, hogy az olvasónak fogalma sincsen kik ezek, és talán az események szempontjából lényegtelen is.Meglepően hamar megtalálják egymás a magyar lányok, neten vagy egyéb fórumokon, így az együtt bandázás lehetősége ugyan adott de más kultúrájú emberek megismerése igencsak háttérbe szorul.

Nem lenne ezzel semmi baj, a blog is egy műfaj, meg kell szokni. De ezek a blogok elvileg azért jöttek létre, mert az írójuk közölni akart. A kinti élményeiről. Másoknak. Sem a közlés, sem a kinti élmények nem jönnek át, és nem veszik figyelembe az olvasót sem.


Szomorú, de igaz, hogy nem ők az egyetlenek. Erre fele halad a világ, a felületesség, az instant megoldások fele. Nemrég tapasztaltam ezt az Állatkertben, úgy mennek az emberek oda, hogy odaállnak a majom ketrece elé, mobiltelefonnal a kézben, kettőt kattintanak, a majom ki van pipálva, mehetünk tovább. Kattintgatni már tudó öt éves gyerek is így járja a kertet. Nagyon kevés olyan szülőt láttam, aki el is olvasta volna  a gyereknek amit az állatról tudni lehet, esetleg vár öt-tíz percet, hogy megfigyelje a viselkedését, a mozgását.
Pedig megszeretni, megismerni valamit nem lehet két perc alatt, két kattintgatással. Soha nem szerettem volna meg az USA-t annyira, ha nem olvasok annyit azokról a dolgokról, amelyeket egyszer érdekesnek találtam, a mobiltelefonom kamerája nélkül. És egészen biztosan nem kezdek blogírásba sem, ha nincs mondanivalóm az új dolgokról.