Spring Break

Tavaszi szünet....ez is kicsit más az USA-ban mint itthon, ugyanis jóval hosszabb, kb két hét. De nem emiatt más, hanem elsősorban a lehetőségek miatt kialakult jellemző uticélok és szórakozási lehetőségek miatt. Ezek a lehetőségek pedig sokkal szélesebb rétegek előtt nyitva állnak, nemcsak a dúsgazdagok kiváltságai.
A spring break kapcsán elsősorban óceánparton őrülten partizó egyetemisták jutnak az ember eszébe, sok filmben is van ilyen utalás.



Persze nemcsak az egyetemisták akarnak nagyon kikapcsolódni, hanem a családok, iskolás gyerekek is...

Ilyenkor gyakori a családi cruising, ami egy kéthetes, tíznapos óceáni hajókázást takar, nem is akárhogy. Az ellátás all inclusive, és a hajó alatt ne valami ladikot képzeljünk el...a kisgyerekek Disney figurákkal partizhatnak, de Spongya Bob, vagy Dora the Explorer, Shrek, Csizmás Kandúr stb. is szórakoztathatja a kicsiket, töménytelen programot, animációt szervezve, hogy a szülők nyugodtan koktélozhassanak és élvezhessék a napfényt és a különböző szolgáltatásokat.
A hajókon hatalmas vízi csúszdapark is van, kisebb és nagyobb gyerekek nagy örömére.
Természetesen minden este van program kicsiknek és nagyoknak egyaránt. A gyerekeknek csoportosan szerveznek programokat, érdeklődési kör és korosztály alapján, hogy a felnőttek maximálisan kikapcslódhassanak, míg a gyerekek is jól érzik magukat a luxuskörülmények között.
Hat hónapos kortól már lehet vinni óceáni hajókázásra babákat is, ugyanis rájuk is felügyelnek.
A kikötőkben, amíg a szülők mondjuk búvárkodnak, vagy vásárolnak, várost néznek, a gyerekekre szintén vigyáznak a hajón, ha ezt igénylik a szülők.
Ami az ételeket illeti, általában svédasztal van egész nap, de a vegánok és a laktózintoleranciában szenvedők ugyanúgy megtalálják a számításaikat, mint a pizzaimádó tinik.
Van olyan cruise, ahol 29 vacsoraopció van...és akkor még nem beszéltünk a bárokról és azok hatalmas választékáról.

Ha nem luxushajókon múlatják az időt a családok, akkor is igyekeznek óceánközelbe jutni.
Nagyon gyakori uticél Orlando, Florida és a Disney World, San Diego, California és a San diegoi Állatkert, vagy akik éppen cowboy-életre vágynak két hétig, azok meglátogathatják az arizoniai Ranchos los Caballos-t, és a Bahamák is kedvelt uticél, az Atlantis Paradise Islands.



(Picit más ez, mint a tojásfestegetés, de biztos vagyok benne, hogy könnyen meg lehet szokni....:)

Castro, az elpusztíthatatlan

Imádom az USA-t, de kétségtelen, hogy vannak és voltak nagyon sötét tervei, például ami a kubai forradalmár eltávolítását illeti, beleértve a hat évtizede tartó gazdasági embargót, de még ez sem "használt".

Nézzük csak a számokat!

Az Eisenhower-kormányzat alatt  38-szor, a Kennedy-rezsimben 42-szer, a Jonhson-kormányzat alatt 72-szer, a Nixon-elnökség idején 184-szer (!),Carter elnöksége idején 64-szer, Reagen regnálása alatt 197-szer(!), Bush elnöksége alatt 16-szor, Clinton elnöksége idején 21-szer próbálták megölni Castrot!

Castro, 89 éves, és ugyan visszavonult a közélettől, de köszöni jól van. Lehet-e hibáztatni őt, amiért nem kedveli az amerikaiakat? Aligha....

A lehető legkülönfélébb módszerekkel próbálták megölni a titkosszolgálat emberei pénzt és időt nem kímélve....a legelső ilyen terv a Disznó-öböl beli rajtaütés lett volna, amit még a pszichológia könyvek is felhoznak példaként a csoportgondolkodás csapdáiról: hogyan tud megszületni egy ennyire rosszul előkészített terv pusztán azért, mert a csoport vezetője (Kennedy) karizmatikus, a tanácsadók saját maguk is cenzúrázzák a véleményüket, nem fogalmazzák meg esetleges ellenvetéseiket, így az egész csoport egyszerre jut rossz döntésre....

Ez történt a Disznó-öbölben is, ami az amerikai katonaság történetében a legnagyobb bukás volt, nem számoltak azzal, hogy Castro és emberei nagyon komoly helyismerettel rendelkeznek, és nagyon kemény ellenfelek.

Ezután még sunyibb módszerekkel próbálkoztak...például tudták, hogy Castro imád búvárkodni...egy időben a titkosszolgálat kemény pénzeket invesztált a nagy testű karib tengeri puhatestűek megfigyelésébe, a cél az volt, hogy egy ilyet színesre festenek, és az állat helyett bombát rejtenek bele, amikor Castro figyelmét felkelti a furcsa lény bammm.....Még a Clinton-rezsim is foglalkozott ezzel a tervvel.

Szintén Castro búvárszenvedélyét kihasználva egy olyan búvárruhával szerették volna megörvendeztetni, amitől súlyos bőrfertőzést kaphat....de Castro mondta, hogy köszöni, a búvárruhája tökéletes, nem akar másikat.

Próbálták megölni olyan injekcióval, amit tollba rejtettek..nem sikerült..

Egyszer felbérelték az egyik szeretőjét is... a terv az volt, hogy a méregkapszulákat a nő elrejti, és megfelelő időben adagolja. Belerejtette az arckrémébe, de a kapszulák feloldódtak. A nő azt gondolta, hogy éjjel bekeni vele Castro száját. De Castro, mintha csak megérezte volna, odadta neki a saját pisztolyát, és mondta neki, hogy lője le, ha meg akar szabadulni tőle. A nő nem volt rá képes, sírva borult a forradalmár vállára.

A méregkapszulák máskor is csődöt mondtak...baktériummal fertőzőtt mérget juttattak a teájába, a kávéjába, sőt a zsebkendőjébe, de semmi baja nem lett tőlük. 

1963-ban egy tejshaket akartak neki felszolgálni, méregkapszulával. A felbérelt pincér elügyetlenkedte a dolgot.

2000-ban Castro panamai látogatásán is serénykedtek, a pódium aljában rejtettek el kilencven kiló robbanószert abban bízva, hogy a beszéde alatt fel tudják robbantani.Castro emberei megtalálták és hatástalanították a bombákat. Castro ezután  nagy nyugalommal megtartotta a szokásos, órákig tartó beszédét, amit egyébként az amerikai egyetemeken retorika tárgyban tanítanak. Beszédei azok, ami miatt elsősorban annyira karizmatikus vezető volt hívei számára.

Az amerikai titkosszolgálat alvilági személyeket is felbérelt Castro megölésére, a kubai elnököt agyon akarták lövetni az utcán fényes nappal, amolyan maffiamódra.Castro okosabb volt náluk...

Castro 1985-ig nagy szivaros volt,jó pár kép is készült róla. Kedvenc szivarmárkájának néhány példányát botulinum toxinnal mérgezték meg, de nem jutott el hozzá, a kubai biztonságiak a mai napig nagyon komoly teszteknek vetik alá az idős Castronak küldött ajándékokat.

Az amerikaiak egy idő után már úgy hitték, valami különleges ereje van, biztos a szakállában. Több kísérletet dolgoztak ki, hogy a szakállát eltávolítsák, hátha akkor a nép kevésbé hűen követi.

Egyik rádióbeszédének stúdiójában befújták a levegőt valami lsd-hez hasonló spayvel, hogy a beszéde ne sikerüljön, és az emberek ellene forduljanak. Az embereknek még jobban tetszett a beszéd!

Castro elpusztíthatatlanságáról dokumentumfilm is készült, a 638 ways to kill Castro, valamint számos vicc kering róla.
Az egyik ismert ezek közül, hogy Castro kap ajándékba egy Galapagos teknőst, de ahogy megtudja, hogy a teknős száz évig él, visszautasítja az ajándékot, és így szól: "Látja, ez a baj a házikedvencekkel, az ember megszereti őket, és aztán meg temetheti őket el."

Papírmexikó

Nagy lelkesedéssel mentem el a Néprajzi Múzeumba, mert a neten a gyűjtemények között volt Amerika-gyűjtemény. A 2100 forintos jegy kifizetése után kiderült, hogy a gyűjtemény a raktárban van, szóval csak kiírják, hogy létezik, de megnézni nem lehet....Nos, ha már ott voltunk, és nemcsak az állandó kiállításra vettük meg a méregdrága jegyet, megnéztük az Angyalok és Koponyák kiállítást, Mexikóról.
Elöljáróban hadd jegyezzem meg, hogy a kiállított olcsó papírdíszeket valószínűleg fillérekért meg lehet vásárolni a kinti boltokban is, tehát ez kb olyan, mintha a kínai boltban kapható bólogatós macskát bevennénk a kiállításba...Egy apró terem volt mindössze a kiállítás, tele a színes, bolti papírdíszekkel, azért a leírások mellettük egy kicsit megdobták a szerénységét, és ahogy az USA-ban is általában, a papírdekorációk egyes ünnepekhez kötődtek, tehát mégiscsak megtudtunk Mexikóról néhány dolgot, még ha maga a kiállítási anyag elég szerény is volt.A muzeológusok szerint az olcsó papírdíszek hűen visszaadják a mexikói népművészetet.

Néhány érdekességet azért összegyűjtöttem, ha már ott jártam, gondoltam a blog olvasóira is.
Október 12-e például amerikai felfedezésének gyásznapja, hiszen a spanyol hódítók megérkeztével az őslakos indiánok kipusztítása is megkezdődött. Szó sincs ünneplésről, szomorú napként tartják számon....

A forradalom napja náluk november 20-a, a XX. századi Mexikó történetének talán legfontosabbja, 1910 november 20-án Diaz 34 éven át tartó diktatúráját döntötték meg, és új alkotmányt hoztak létre, felvonulás és esti petárdázás, valamint sok-sok tequila jellemzi ezt az ünnepet.

A halottak napja, Dia de Muertos, hasonlóan az USA-beli ünnephez inkább egy vigasság, mint szomorú ünnep.Ételeket, italokat visznek ki a temetőbe a halottaknak, hogy azok elégedettek legyenek, és ne térjenek vissza szellemként kísérteni.A huszadik század elején José Guadalupe Posada karikaturista csontvázfigurája Catrina nagyon népszerű lett, általában széles kalapban ábrázolják az elegáns csontvázhölgyet,az ünnep szimbólumává nőtte ki magát. Az amerikaiakhoz hasonlóan a mexikóiak is csontvázakkal, sírokkal, és egyéb rondaságokkal dekorálják ki a házaikat. 

Trick or treat, vagy jelmezbe öltözés viszont nincsen, az USA-ban az adja meg a gerincét az ünnepnek.

Filléres Catrina öltöztetőbaba gyerekeknek

A tavasz ünnepei közt szerepel az importált Valentin-nap, itt a muzeológusok megjegyzik, hogy a papírdíszek között ezek a legkommerszebbek.

Az Anyák napja fontos ünnep Mexikóban is, szintén amerikai gyökerei vannak, (erről már egyszer írtam).Zenével, virággal és jó ételekkel köszöntik az anyákat. Papírvirágokkal díszítik fel a házakat ezen a napon (lásd Feliz Dia Mama virág).

Ha mást nem a Feliz Navidad-ot még az is megjegyzi az USA-ban, aki semmit se beszél spanyolul, ez ugyanis a hispán boldog karácsonyt, az alábbi dalt minden karácsonykor unásig játszották az USA-ban:

Nos, akkor jöjjön a Santa mexikói változata, és a mexikói Betlehem:

Mexikórajongóknak ajánlott, a többiek meg úgy menjenek, hogy nézzék meg a többi kiállítást is, azt mondjuk nem értettem, hogy a Betlehem-kiállításon mit keresett a nagymagyarországos filmhíradó, de igyekeztem túllépni ezen, ahogy azt se értettem, hogy a sokszoknyás, csikós, szűrös magyar parasztbabák közt egyszercsak felbukkant egy 42-es deszkás cipő, hozzá tartozó leírással. Nem hiszitek?Nézzétek meg holnap, ingyenes a belépő!

Where is your Happy Place?

Aki kicsit is járatos a meditációban, az bizonyára ismeri azt az imaginációs technikát, amikor a még relaxáltabb, boldogabb állapot érdekében el kell képzelnünk magunkat a kedvenc helyünkön, vagy ahogy az angol mondja, a boldog helyünkön.
A negyedik hónapja tartó, őrületbe kergető alvásmizériám egy pontján persze a relaxációval is próbálkoztam, sőt ha nem is minden nap, de azért igyekszem alkalmazni, (a kemikáliákkal együtt), mert talán hasznos.
Sokat vacilláltam viszont, hogy HOL legyen az én Happy Place-m? Hol éreztem magam otthon?Hol éreztem magam maradéktalanul boldognak? Hol éreztem azt, hogy igazán élek?
Hol éreztem azt, hogy nagyon jó élni?
Sok szép helyen jártam életemben, de a Happy Place szerintem egy olyan hely, ahol azért az ember legalább néhányszor előfordult, kicsit jobban ismeri, és mindenképpen nagyon jól érezte magát ott.

Nos, egy igazi Happy Place számomra Zánka, a Balaton partján, ahova egy éves koromtól minden nyáron lejártunk nyaralni, hosszú évekig volt egy kis faházunk ott.
A másik két Happy Place viszont Amerikához kötődik.
A Smithsonian Múzeumok főépületéhez tartözó kert, az Enid Haupt Garden a második otthonom, Washington DC narancssárga és két metróvonalának Smithsonian állomásától nem messze helyezkedik el, a jellegzetes vörös téglából épült, a Castle (vagy Kastély) azaz a főépület háta mögött. A Castle korai román és gótikus motívumokkal kevert ódon épületnek tűnik, pedig 1855-ben épült fel, és aztán néhány tűzeset miatt többször restaurálták.

2008, Columbus Day, azaz október 10-én készítettem a képet, szikrázó napsütésben és melegben

A kertet magát 1987 május elején hozták létre, Enid Hauptról kapta a nevét, aki 3 millió dollárt adományozott a kert kialakítására. Hauptot a mai napig az amerikai kertkultúra legnagyobb patrónusaként tartják számon, noha ő volt a Seventeen magazin kiadója is.

Az alábbiakon pár saját kép a nagyon szépséges kertől, ahol tényleg öröm és nyugalom, egyfajta Zen hangulat uralkodik. (A Kismanó nem a kert tartozéka, hanem az enyém:).

A kertbe többször ellátogattunk, itt van egy kicsit későbbi, 2011 februári állapot:

Sajnos a kert többi részéről nincs saját képem, de ezen a linken elég sok kép van még, illetve ezt is érdemes megnézni, mert jobban látható a növények gazdagsága és a Zen Garden rész is.
Itt elég gyakran elképzelem magam, egy olyan szépséges, napsütéses napon, amiből még októberben is bőven van DC-ben.

A másik Happy Place New Yorkban van, méghozzá a Central Parkban, ott is a Bethesda-kút. Ennek azonban filmelőzménye van, az Angels in America, az egyik kedvenc filmem, amiben a főszereplő szerint ez a legszebb hely az univerzumban. A helyről már írtam, ezen a linken képekkel ellátott bejegyzést olvashatsz.

2011 április

Hasonlóan kellemes emlékek fűznek még a párizsi Rodin Múzeum áprilisi kertjéhez, vagy  Lignano Sabbiadoro kora reggeli, júliusi tengerpartjához.

És szerencsére a képzelet határtalan, bármikor elutazhatok ezekre a helyekre, ha erősen koncentrálok.:)

Divatozás?

Elgondokodom mindig így az Oskar-gálák után, hogy milyen kettős is a ruhakérdés Amerikában.
Egyfelől a hírességek ruhakölteményei egy Oskaron legalább olyan fontosak, mint a díjak maguk, online és nyomtatott sajtó képes agonizálni egy-egy jobban vagy rosszabbul álló öltözeten, de ugyanígy figyelik a First Lady minden egyes ruháját is, ki a designer, mennyibe került, hogy áll rajta, jó vagy rossz...

Photo credit: Elisaveta Porodina

Ennek hírértéke van?Mondjuk még mindig jobb, mint a darabolós gyilkos a Fókusz Pluszból...
Számomra ez valami döbbenetesen üres, felületes, és teljesen lényegtelen kérdés.
Talán mert a nyolcvanas évek Magyarországán, kislány koromban anyukám mindig azt mondta, az a lényeg, hogy a ruha tiszta legyen, és ne legyen rongyos. Ezzel be is fejeződött a "divatra" nevelésem, anyám csak nagyon ritkán sminkelt, és mivel természetes szépség volt még idősebb korában is, így teljesen mindegy mit vett fel. Hát valahogy én sem sokat fejlődtem a divatozás terén, szemmel tartom a ruháimat, hogy ne legyenek rongyosak, és mindig tiszták legyenek...
És ez bőven elég is a hétköznapi életben, Amerikában. Ugyanis éles váltás, a hírességeken lehet csámcsogni, de az amerikaiak kifejezetten kényelmesek. A nők reggel a kosztümhöz simán felveszik a fehér edzőcipőt, hogy utána a munkahelyükön, ahol már keveset kell mozogni átváltsák a tűsarkúra.
Ha az ember az edzőterembe készül, nem visz magával hatalmas sporttáskát, az autóból nyugodtan kiszállhat az ezdőcuccában, senki nem fogja megszólni, még akkor sem, ha mondjuk ebben az összeállításban megy be a Bloombergbe...
Egyszer döbbenetes élményem volt  a Bloombergben. Szeles idő volt, farmerben, széldzsekiben sodort be a sors oda, ahol csodálatos estélyi ruhákat is lehet kapni. Annak idején ilyeneket a budapesti Westend egy erre specializálódott üzletén kívül nem nagyon árultak, ahogy most se nagyon van estélyi ruha a nagyobb ruhaüzletekben.
Alig mertem bemenni a Bloombergbe, mert eszembe ötlött, hogy Magyarországon a farmer-széldzsekiben kinéznének még egy közepes butikból is. Aztán csak győzött a kíváncsiság. Legnagyobb, pozitív megdöbbenésemre senki nem nézett fitymálóan rám, bőven elég volt a tiszta és nem rongyos öltözetem a világ egyik legmenőbb ruhaüzlet-hálózatába. Sőt, készségesen jöttek megkérdezni, melyik estélyi érdekel.
Amerikában nem feltétlenül mutatja külsőségeikben a gazdag ember, hogy pénze van. Így tehát egy széldzsekis, farmeros nőből is kinézték, hogy akar venni estélyit, és ami a nagyon fontos, és mindig szem előtt tartott szempont, hogy a potenciális vevő a király. Még álruhában is.

Természetesen ott is előfordulnak a plázacicák több tonna arcfestékkel, de elég kevesen, és leginkább a feketék körében népszerű a hivalkodóbb stílus. Azt mondanám, az amerikaiak meglehetősen prűdek, a cicivillantó dresszek kifejezetten ócskának tűnnek, a nők nagyon szolidan sminkelnek. És a fehér edzőcipő, hát az egyszerűen nem tud leszakadni a ruhatárukból. Igazuk van, kényelmes. Minden bizonnyal kevesebb a bütykös láb és a feltört sarok.

Óriások földjén

A Nyugati partvidék legnagyobb előnye, hogy minden van, amit akarsz: a kanyonok után (Grand Canyon, Bryce Canyon, Red Canyon stb.), a sivatagos Arizona után, ahol az Utah-Arizona határán levő Monument Valleytól eláll a lélegzeted, kibulizhatod magad a Mojave sivatag középére épült Las Vegasban, Nevadában.
Ezután elutazhatsz Hollywoodba, ahol inkább mediterrán az éghajlat, hiszen közel az óceán. Süttetheted a hasad a Santa Monica Beachen, vagy Malibuban, és ha vágysz rá, akkor viszonylag rövid utazás után a negyven fokos nyárból szépen-lassan a hegyvidékre tévedsz, ahol elő lehet venni a meleg ruhákat. A Sierra Nevada hegységen keresztül eljuthasz a Sequoia National Parkba, Califoniába. És ezzel megint elérkeztünk egy leg-leg-leghez, ugyanis a Sequoia-erdő lakói a világ leghatalmasabb fái.

A Sequoia National Parkhoz vezető út a Sierra Nevadán keresztül lenyűgöző. (A képek kattintásra megnőhetnek.)

A Sierra Nevada sárga lankás, pampás vidéke uralja egy jó ideig a tájat, elképesztő nagyságú virágokkal, furcsa füvekkel, gyors folyású hegyi patakokkal, aztán változik a táj, inkább erdők lesznek a jellemzőek, és végül megérkezünk a Sequoia National Parkba!

Itt még csak picit hűvösnek érezzük a rövidnadrágot és a pólót, hamarosan azonban szidni kezdjük magunkat, hogy a hónadrágot otthon hagytuk.... De hiszen az előbb még negyven fokos nyár volt!

Csodálatos flóra és fauna a hűvösben, ahogy a tábla is hirdeti, itt már medvékkel is lehet találkozni. Még nem képedtünk el, csak ámulunk, és vesszük fel a pulóvereket.

Aztán kezdődik. Mintha hirtelen az óriások országában találnánk magunkat!

A következő képeken próbálom érzékeltetni, mekkorák is ezek a fák....

A Sequoiadendron giganteum a földön kizárólag a Sierra Nevadában található meg, az Egyesült Államok területén.Csak és kizárólag a Sierra Nevada bizonyos pontján, ahol megfelelőek a klimatikus viszonyok: nem nő 1520 m alatt, mert túl meleg van, és nem nő 2290 m felett, mert túl hideg van számára. Csak egy bizonyos földnyelven nő ez az erdő, ahol a meleg nyár ellenére is nedves marad a termőtalaj, de nem túlzottan.

Na de mégis mekkorák ezek a fák? Ha az előző képek nem szolgáltak volna megfelelően, akkor itt van egy, a látogatócentrumban érzékeltetésképpen kirakott magasságmérő. A Szabadság-szobrot bizony bőven beárnyékolnák.

(Még szerencse, hogy a magyar stadionépítőknek nem kell vele számolniuk)

És milyen súlyosak?

Több mint tíz kék bálna súlyával egyezik meg csak a fatörzs súlya.

Ha kinőne egy amerikai méretezésű autópályán, három sávot foglalna el!

(Nem tudom feltűnt-e hogy milyen érdekes hasonlatokkal és látványosan mesél a kis látogatócentrum a faóriásokról, semmi ásítóan unalmas növénytani terjengős szöveg, az amerikaiak szeretnek szórakozva tanulni, és nem mellesleg a tartalom is jobban megmarad így.)

Ez az erdő ha azbesztből nem is, de tűznek meglehetősen ellenálló faanyagból van, nehezen pusztítja a fákat az erdőtűz, és képesek a tűznyomokat önmagukon gyógyítani.

Majdhogynem halhatatlanok. Csak becsült adatok vannak, de kb. 3000  éves is van köztük. Sokkal gyorsabban nőnek, mint átlagos társaik. A legöregebbek eldőlnek, ami roppant nagy zajjal jár.

Tobozaik elég aprók a fák termetéhez képest.

Van néhányuk, amelyeknek nevük is van, ilyen a Sentinel (őrszem), noha hatalmasnak tűnhet, társaihoz képes átlagos méretű, kb.2200 éves fa, a látogatócentrummal szemben helyezkedik el.

Hátulról:

Itt át lehet autózni egy kidőlt példány alatt:

Itt van General Sherman:

Ezen a furcsa növényekkel is teli tisztáson bizony találkoztunk barna medvével is! Sajnos nem hagyta magát lencsevégre kapni.

Nem igazán tudtam betelni velük, fényképezni is nehéz volt őket a roppant magasságuk miatt.

Felejthetetlen élmény volt. A nyugati parton járva ne hagyjátok ki ezt a látványosságot. A Vadnyugati napló korábbi epizódjait, ennek az utazásnak más érdekes részeit a vadnyugat címkére kattintva olvashatjátok el.