Divatozás?

Elgondokodom mindig így az Oskar-gálák után, hogy milyen kettős is a ruhakérdés Amerikában.
Egyfelől a hírességek ruhakölteményei egy Oskaron legalább olyan fontosak, mint a díjak maguk, online és nyomtatott sajtó képes agonizálni egy-egy jobban vagy rosszabbul álló öltözeten, de ugyanígy figyelik a First Lady minden egyes ruháját is, ki a designer, mennyibe került, hogy áll rajta, jó vagy rossz...

Photo credit: Elisaveta Porodina

Ennek hírértéke van?Mondjuk még mindig jobb, mint a darabolós gyilkos a Fókusz Pluszból...
Számomra ez valami döbbenetesen üres, felületes, és teljesen lényegtelen kérdés.
Talán mert a nyolcvanas évek Magyarországán, kislány koromban anyukám mindig azt mondta, az a lényeg, hogy a ruha tiszta legyen, és ne legyen rongyos. Ezzel be is fejeződött a "divatra" nevelésem, anyám csak nagyon ritkán sminkelt, és mivel természetes szépség volt még idősebb korában is, így teljesen mindegy mit vett fel. Hát valahogy én sem sokat fejlődtem a divatozás terén, szemmel tartom a ruháimat, hogy ne legyenek rongyosak, és mindig tiszták legyenek...
És ez bőven elég is a hétköznapi életben, Amerikában. Ugyanis éles váltás, a hírességeken lehet csámcsogni, de az amerikaiak kifejezetten kényelmesek. A nők reggel a kosztümhöz simán felveszik a fehér edzőcipőt, hogy utána a munkahelyükön, ahol már keveset kell mozogni átváltsák a tűsarkúra.
Ha az ember az edzőterembe készül, nem visz magával hatalmas sporttáskát, az autóból nyugodtan kiszállhat az ezdőcuccában, senki nem fogja megszólni, még akkor sem, ha mondjuk ebben az összeállításban megy be a Bloombergbe...
Egyszer döbbenetes élményem volt  a Bloombergben. Szeles idő volt, farmerben, széldzsekiben sodort be a sors oda, ahol csodálatos estélyi ruhákat is lehet kapni. Annak idején ilyeneket a budapesti Westend egy erre specializálódott üzletén kívül nem nagyon árultak, ahogy most se nagyon van estélyi ruha a nagyobb ruhaüzletekben.
Alig mertem bemenni a Bloombergbe, mert eszembe ötlött, hogy Magyarországon a farmer-széldzsekiben kinéznének még egy közepes butikból is. Aztán csak győzött a kíváncsiság. Legnagyobb, pozitív megdöbbenésemre senki nem nézett fitymálóan rám, bőven elég volt a tiszta és nem rongyos öltözetem a világ egyik legmenőbb ruhaüzlet-hálózatába. Sőt, készségesen jöttek megkérdezni, melyik estélyi érdekel.
Amerikában nem feltétlenül mutatja külsőségeikben a gazdag ember, hogy pénze van. Így tehát egy széldzsekis, farmeros nőből is kinézték, hogy akar venni estélyit, és ami a nagyon fontos, és mindig szem előtt tartott szempont, hogy a potenciális vevő a király. Még álruhában is.

Természetesen ott is előfordulnak a plázacicák több tonna arcfestékkel, de elég kevesen, és leginkább a feketék körében népszerű a hivalkodóbb stílus. Azt mondanám, az amerikaiak meglehetősen prűdek, a cicivillantó dresszek kifejezetten ócskának tűnnek, a nők nagyon szolidan sminkelnek. És a fehér edzőcipő, hát az egyszerűen nem tud leszakadni a ruhatárukból. Igazuk van, kényelmes. Minden bizonnyal kevesebb a bütykös láb és a feltört sarok.