Amit ne próbáljunk ki egy amerikaival, az a legkisebb kriticizmusa az amerikai rendszernek. Értve ezalatt az oktatást, egészségügyet, politikai intézkedéseket.Legtöbbjük egyszerűen megsértődik, és véletlenül sem gondolkodik más alternatívában, főleg, ha annak valamilyen "mindenkinek visszaosztó" jellege van. Nagyon sokan, főleg a középrétegben meg vannak győződve arról, hogy mindenki a maga szerencséjének a kovácsa, azaz a szegénysorsúak maguk tehetnek az életminőségükről. Hihetletlenül erős errefele a kisgyerekkortól a belenevelés az alábbiakba:
1.Minden, amit a politikusok tesznek, az helyes, külpolitikailag eléggé kifogásolható lépéseket is meg tudnak magyarázni, úgy, ahogy tanítják nekik.
2. A legkisebb esélye is annak, hogy mindenki egyformán részesüljön valamiben, vagy a szegényeket állami intervenciókkal segítsék, mély ellenérzést vált ki bennük, és képzeletükben egyből már vörös zászlót lengetnek. Hiába van sok fejlett Nyugat-európai országban ingyenes egészségügy, ami kiválóan működik, az amerikaiak meg vannak győződve, hogy az a sátán találmánya, azaz a kommunistáké.Szociális érzékük egyenlő a nullával.
3. Amerikában minden jól működik, itt van a legtöbb pénz, itt élnek a legjobban, ez az általános nézete a mérhetetlenül büszke amerikainak. Ha erre ellenpéldával szolgálnál, akkor az a válasz, hogy nem élhet mindenki jól (mert ugye annak egy ijesztő neve lenne), és arról az adott ember tehet, hogy nem él jól....Ha máshol valami jól működik, akkor sem működhet jobban, mint Amerikában. Olyan butaságot is hallottam már, hogy nem érti az adott (amúgy egyetemet végzett) illető, hogy a világon mindenhol törekednek arra, hogy Amerikától tanuljanak és utánozzák, és nem érti, hogy Európa miért nem teszi ezt.
4. Meg se próbáljunk velük korábbi történelmi korok tanulságairól, vagy régmúlt építészetének értekéről beszélni, mert egyáltalán nem mutatják azt az áhítatot bármilyen régi dolog iránt, amit az európai kultúrából érkező érez, (és itt ha keresi, nem találja).
5. Kubáról ne nyilatkozzunk, főleg ha szimpátiával viseltetünk iránta, ugyanis ott ördögök laknak.Az amerikaiaknak nagyon rosszul esett, hogy az általuk támogatott diktátort leverte Castro majd megjelent itt, és ahelyett, hogy behódolt volna, követelte az elcsatolt részeket.Attól még rosszabbul vannak, hogy évtizedekben mérhető mindenféle mesterkedések ellenére Castro él és virul, és a Disznó-öbölben is jól rájuk pirított, és az embargo alatt sem halt éhen a sziget.Noha semmit sem tudnak a szigetről, ahova be sem tehetik a lábukat, de mindegyiknek komoly elképzelése van valamiről, amit soha nem tapasztalt.
6. Nincsenek tisztában azzal, hogy Európában nem túl népszerűek, és sok "a demokráciáért", és a "terrorizmus ellen" szlogenű intézkedéseiket ott mélységesen elitélik.Ha szóba kerül, hogy az európaiak úgy érzik Amerika sok mindenbe beleüti az orrát, beleavatkozik, akkor mindig az a válasz, hogy őket hívják, és ők segítenek.És ezért mindenkinek kellően hálásnak kellene lennie.
7.A magyar ember a saját rendszerét is megkritizálja, megmondja a politikusairól, hogy korruptak, vélemény nyilvánít pro és kontra.Ezt egy amerikaitól ne várjuk, nem fog kritizálni a világok legjobbikában.
8.Az amerikai gondolkodására az jellemző, hogy mindig az a legjobb, amiért fizetni kell, méghozzá sokat.Ez a nézet érdekes módon az oktatásra is igaz, nem gondolkodnak el azon, hogy esetleg a pénz helyett az agyi kapacitás is lehetne a mérce.(Pedig otthon kiválóan lehet látni a felsőoktatás felhígulását a fizetős programok bevezetésével.) Faramuci módon azt mondják, mindenkinek joga van a felsőoktatában való részvételre, de ha azt kérded, és mi van azzal, aki nem tudja kifizetni, akkor azzal jönnek, nos, az legyen a legjobb, és akkor majd az állam fizet neki.(Ezzel kizárják a nem kiváló, de jó képességűeket, akiknek a szülei nem tudnak fizetni, erre az a válaszuk, hogyha valaki akar valamit Amerikában nincs lehetetlen, és ezzel elvarrják a beszélgetést...)
Tisztelet a kivételnek, (ilyennel eggyel találkoztam, és történész) ez az általános tapasztalatom, gondolom a kommentekben még sokan hozzzátesznek, esetleg rácáfolnak a gondolataimra.
Hogy miért rossz ez a gondolkodásmód, az tudjuk. Hogy miért jó?Mert egységet teremt, még akkor is, ha nem törődnek egymás sorsával, amerikainak lenni az egyfajta kegy, az a legjobb. Nem hiszem, hogy egy amerikai valaha is elgondolkodott, milyen más nemzet tagja szeretne lenni.
Thursday, December 30, 2010
Idiómák 13-16.
Címkék: Friends, idioms, nyelvtanulás
Kicsit felhalmozódtak az idiómák, ez azért van, mert sokkal többször nézem a Friendset, mint kellene, és gyorsan gyűlnek a kiváló idiómák....Most csak néhányat van időm blogolni.
Friends, Season 5, With all the kissing
Joey: Uh, Pheebs, you're leaking?
Monica: Oh my God! You're water broke!
The Guys: Ohh!
Phoebe: All right. Well, don't worry, I call shotgun! (She starts out the door.)
All: Whoa-whoa-whoa-whoa! Wait-wait!
Phoebenek elfolyik a magzatvize, és éppen Atlantic Citybe készülnek a jóbarátok, amit Phoebe annyira várt. Az I call shotgun annyit jelent, hogy lestoppolja a vezető melletti ülést a kocsiban, azaz ebben az esetben azt akarja érzékeltetni, hogy nem vesz tudomást a teste jelzéseiről, irány Atlantic City. Erre mondják a többiek, hogy várjon, ez nem vicc.
Friends, Season 5, One Hundredth
Joey: I think Saturday—(groans in pain again).
Frank: (To Phoebe) What's with him?
Phoebe: Umm, sympathy pains. I thought it was really sweet at first, but now I think he's just trying to steal my thunder.
Ez a kifejezés végigkíséri a sorozatot, a lányok gyakran mondják. A szó szerinti jelentése ellopja a villámomat, amit értenek alatta az az, hogy valakinek valamilyen fontos esemény van az életében, amikor ő van a középpontban, és egy másik ember próbálja a központi helyet megszerezni. Itt éppen Phoebe szül, és Joey is fájdalmasakat nyög. Először Phoebe aranyosnak találja és szimpátiafájdalomként értékeli, később már inkább bosszantónak érzi, hogy nem rá figyelnek, hanem Joey nyögéseire.
Rachel: (entering) Hi. (To Phoebe) Hey, hi! So uh, Frank and Alice wanted me to tell you that they're still outside making phone calls.
Phoebe: But umm, I mean, did you talk to them about, y'know…
Rachel: Yeah, umm, no honey.
Phoebe: Oh. It was a long shot. Hey, you guys can I just like have a second alone with the babies.
All: Yeah, sure yeah. Yeah.
Phoebe a szülés után szeretne egy kisbabát megtartani, noha tudja, erre kicsi az esélye, Frank és Alice valószínűleg nem mondana le egyik gyerekéről sem. Rachelt kéri meg, hogy kérdezzen rá, a válasz nemleges. A long shot egy olyan próbálkozás, vagy fogadás, melynek előre látható sikere nagyon alacsony.
Friends, Season 5, When Phoebe hates PBS
Rachel: (entering) Hi! Are you ready? We're gonna be late!
Ross: For what?
Rachel: For Stella! Remember? She's gettin' her groove back in like 20 minutes.
Ross: Yeah, I uh, totally forgot about that. You mind if I take a rain check? I'm waiting for a call from Emily.
Rachel és Ross moziba készülnek, a How Stella got her groove back című filmre. A cím egyben egy kifejezés is, akkor mondják, amikor valaki depresszióból, vagy nehéz élethelyzetből mászik ki.
Kicsit felhalmozódtak az idiómák, ez azért van, mert sokkal többször nézem a Friendset, mint kellene, és gyorsan gyűlnek a kiváló idiómák....Most csak néhányat van időm blogolni.
Friends, Season 5, With all the kissing
Joey: Uh, Pheebs, you're leaking?
Monica: Oh my God! You're water broke!
The Guys: Ohh!
Phoebe: All right. Well, don't worry, I call shotgun! (She starts out the door.)
All: Whoa-whoa-whoa-whoa! Wait-wait!
Phoebenek elfolyik a magzatvize, és éppen Atlantic Citybe készülnek a jóbarátok, amit Phoebe annyira várt. Az I call shotgun annyit jelent, hogy lestoppolja a vezető melletti ülést a kocsiban, azaz ebben az esetben azt akarja érzékeltetni, hogy nem vesz tudomást a teste jelzéseiről, irány Atlantic City. Erre mondják a többiek, hogy várjon, ez nem vicc.
Friends, Season 5, One Hundredth
Joey: I think Saturday—(groans in pain again).
Frank: (To Phoebe) What's with him?
Phoebe: Umm, sympathy pains. I thought it was really sweet at first, but now I think he's just trying to steal my thunder.
Ez a kifejezés végigkíséri a sorozatot, a lányok gyakran mondják. A szó szerinti jelentése ellopja a villámomat, amit értenek alatta az az, hogy valakinek valamilyen fontos esemény van az életében, amikor ő van a középpontban, és egy másik ember próbálja a központi helyet megszerezni. Itt éppen Phoebe szül, és Joey is fájdalmasakat nyög. Először Phoebe aranyosnak találja és szimpátiafájdalomként értékeli, később már inkább bosszantónak érzi, hogy nem rá figyelnek, hanem Joey nyögéseire.
Rachel: (entering) Hi. (To Phoebe) Hey, hi! So uh, Frank and Alice wanted me to tell you that they're still outside making phone calls.
Phoebe: But umm, I mean, did you talk to them about, y'know…
Rachel: Yeah, umm, no honey.
Phoebe: Oh. It was a long shot. Hey, you guys can I just like have a second alone with the babies.
All: Yeah, sure yeah. Yeah.
Phoebe a szülés után szeretne egy kisbabát megtartani, noha tudja, erre kicsi az esélye, Frank és Alice valószínűleg nem mondana le egyik gyerekéről sem. Rachelt kéri meg, hogy kérdezzen rá, a válasz nemleges. A long shot egy olyan próbálkozás, vagy fogadás, melynek előre látható sikere nagyon alacsony.
Friends, Season 5, When Phoebe hates PBS
Rachel: (entering) Hi! Are you ready? We're gonna be late!
Ross: For what?
Rachel: For Stella! Remember? She's gettin' her groove back in like 20 minutes.
Ross: Yeah, I uh, totally forgot about that. You mind if I take a rain check? I'm waiting for a call from Emily.
Rachel és Ross moziba készülnek, a How Stella got her groove back című filmre. A cím egyben egy kifejezés is, akkor mondják, amikor valaki depresszióból, vagy nehéz élethelyzetből mászik ki.
Monday, December 27, 2010
Singles (1992)
Kerestem a valami könnyedet és nézhetőt a Netflixen, és akkor jött velem szembe a Singles. Huszonévesek, párkeresés a kilencvenes évek elején Seattle-ben, azaz a mai negyven felettiek huszonévei. Szinte biztos vagyok, hogy később ez adta az ötletet a Beverly Hills 90210-hez, itt is fiatal szomszédok élete a téma.
Érdekes volt az, hogy húsz év alatt milyen hatalmasat változott a világ, pedig nekem 1992 nem tűnik annyira őskornak. A randizás alapkellékei a kazettával működő üzenetrögzítő, a munkahelyeken a klasszikus amerikai cubicle (biztos most is sok helyen létezik, én még nem futottam bele), benne még a fekete képernyős gépek a rettenetes és szemrontó zöld számsorozatokkal, mobiltelefon nincs, de nagy sláger a távirányítós garázsnyitó. Még megtörtént, hogy az emberek egyszerűen csak megjelentek az ajtó előtt és becsöngettek telefon és bejelentés nélkül, ha éppen rájöttek, hogy a másik az igazi....Ugye, milyen furcsa? Az amerikaiak még mosogattak 92-ben, és törölgettek is, amit ma már talán rég elfelejtettek. A terhességi tesztek még sokkal bonyolultabban működtek, kétféle kis kémcső tartalmát kellett összeönteni, és várni a színesedésre. A munkahelyeken leginkább villanyírógépek voltak, a nők kockás inget hordtak, válltömést, de kezdett bejönni a szűk top is. Senki nem szedte a szemöldökét. Sláger volt a fekete fehérnemű. Az autók még Amerikában sem voltak áramvonalasak, és a rózsa ára az egekben volt.
Volt ebben a filmben valami más, amin elnosztalgiáztam, és ez az emberek közötti normális kommunikáció volt. A mobiltelefon, az internet, és a közösségi oldalak előtti szűz időszak. Csak a telefon zavarhatott be, vagy éppen az üzenetrögzítő kazettája, amiben elszakadt a szalag. Nem voltak félreértések, nem kellett szmájlizni, hogy a másik értse, viccből írok valamit, vagy nem, nem csekkolták az emberek egymást, hogy online van-e a másik, és ha igen, miért nem mondja azt, hogy szia, vagy miért nem jelöl be a virtuális valóságban ismerősének. A régi kapcsolatok le voltak zárva, ugyan ott volt a telefon, és az emberek néha felhívták az eggyel előtti exet, de nem tudtak a tíz évvel ezelőttiről semmit. Viszont ahelyett, hogy otthon csücsöltek az okosgépeik előtt, ahogy ma valamennyien tesszük, kimentek az utcára. Összefutottak az újságosnál, a boltban, a koncerten, üldögéltek a kávéházakban, laptop, mobiltelefon nélkül, egyedül, vagy másokkal, és beszélgettek.
Ódivatúnak tűnt. De sokkal emberibbnek. Itt meg kellett volna állni. Bármennyire is szeretek blogolni például, vagy gyakran örülök, hogy a mobillal egy perc alatt megoldhatok egy kérdést, vagy haza tudok telefonálni a neten, vagy érdekes, hogy régi ismerősöket fellelek a közösségi oldalakon, és hogy újakkal online teremtek barátságot, nekem rettenetesen hiányzik az a fajta világ. Mert mindig elképzelem, hogy ez, ami most van fejlődőben, hova vezethet majd egy újabb húsz év múlva. És bár a kényelmünk szintje napról napra nől, nem vagyok optimista.
Hogyan készül el egy hasonló film húsz év múlva? Két kamera lesz ráállítva a randizók laptopjának vagy okostelefonjának a képernyőjére?
Érdekes volt az, hogy húsz év alatt milyen hatalmasat változott a világ, pedig nekem 1992 nem tűnik annyira őskornak. A randizás alapkellékei a kazettával működő üzenetrögzítő, a munkahelyeken a klasszikus amerikai cubicle (biztos most is sok helyen létezik, én még nem futottam bele), benne még a fekete képernyős gépek a rettenetes és szemrontó zöld számsorozatokkal, mobiltelefon nincs, de nagy sláger a távirányítós garázsnyitó. Még megtörtént, hogy az emberek egyszerűen csak megjelentek az ajtó előtt és becsöngettek telefon és bejelentés nélkül, ha éppen rájöttek, hogy a másik az igazi....Ugye, milyen furcsa? Az amerikaiak még mosogattak 92-ben, és törölgettek is, amit ma már talán rég elfelejtettek. A terhességi tesztek még sokkal bonyolultabban működtek, kétféle kis kémcső tartalmát kellett összeönteni, és várni a színesedésre. A munkahelyeken leginkább villanyírógépek voltak, a nők kockás inget hordtak, válltömést, de kezdett bejönni a szűk top is. Senki nem szedte a szemöldökét. Sláger volt a fekete fehérnemű. Az autók még Amerikában sem voltak áramvonalasak, és a rózsa ára az egekben volt.
Volt ebben a filmben valami más, amin elnosztalgiáztam, és ez az emberek közötti normális kommunikáció volt. A mobiltelefon, az internet, és a közösségi oldalak előtti szűz időszak. Csak a telefon zavarhatott be, vagy éppen az üzenetrögzítő kazettája, amiben elszakadt a szalag. Nem voltak félreértések, nem kellett szmájlizni, hogy a másik értse, viccből írok valamit, vagy nem, nem csekkolták az emberek egymást, hogy online van-e a másik, és ha igen, miért nem mondja azt, hogy szia, vagy miért nem jelöl be a virtuális valóságban ismerősének. A régi kapcsolatok le voltak zárva, ugyan ott volt a telefon, és az emberek néha felhívták az eggyel előtti exet, de nem tudtak a tíz évvel ezelőttiről semmit. Viszont ahelyett, hogy otthon csücsöltek az okosgépeik előtt, ahogy ma valamennyien tesszük, kimentek az utcára. Összefutottak az újságosnál, a boltban, a koncerten, üldögéltek a kávéházakban, laptop, mobiltelefon nélkül, egyedül, vagy másokkal, és beszélgettek.
Ódivatúnak tűnt. De sokkal emberibbnek. Itt meg kellett volna állni. Bármennyire is szeretek blogolni például, vagy gyakran örülök, hogy a mobillal egy perc alatt megoldhatok egy kérdést, vagy haza tudok telefonálni a neten, vagy érdekes, hogy régi ismerősöket fellelek a közösségi oldalakon, és hogy újakkal online teremtek barátságot, nekem rettenetesen hiányzik az a fajta világ. Mert mindig elképzelem, hogy ez, ami most van fejlődőben, hova vezethet majd egy újabb húsz év múlva. És bár a kényelmünk szintje napról napra nől, nem vagyok optimista.
Hogyan készül el egy hasonló film húsz év múlva? Két kamera lesz ráállítva a randizók laptopjának vagy okostelefonjának a képernyőjére?
Sunday, December 26, 2010
Karácsonyi látnivalók az amerikai fővárosban 1.
Minden évben nagy esemény december elején a National Christmas Tree Lighting, azaz a nemzet karácsonyfájának hivatalos kivilágítása, ahol az ünneplő tömegek mellett az elnök és családja is jelen van, és világsztárok szolgáltatják műsort.Jegyeket előre kell rendelni, de ez még nekem sohasem sikerült, mindig jóval előbb elkapkodják a jegyeket, mint ahogy én gondolnám.
A nemzet karácsonyfája, amit White House Christmas Tree-nek, azaz a Fehér Ház karácsonyfájának is hívnak, ott díszeleg a Fehér Ház Ellipszisében.
A hagyomány még a múlt században kezdődött, 1923-ban, előtte a Fehér Ház nem ünnepelte hivatalosan a karácsonyt. 1939-től tartották az ünnepséget az Ellipszisben, előtte a Fehér Ház másik oldalán levő Lafayette Parkban és más helyeken díszítettek.
1978-ban egy harminc láb magas azaz 914 cm-es Colorado Blue Spruce került oda, és azóta is ez a fa a nemzet karácsonyfája december elejétől az ünnepek végéig. A telepítéssel előbb is próbálkoztak, de a hatalmas méretű fenyők előbb-utóbb pusztulásnak indultak, így cserélgették őket. Gondolom, a szokatlan körülmények közt (meleg éghajlat, és nem veszi körbe semmi) nem bírták sokáig.
A fa díszítése nyilván méretei miatt úgy van megoldva, hogy egy hatalmas hálót húznak rá, ezen van a világítás is, és a díszei is.
A fa körül pedig kis karácsonyfák sorjáznak, minden állam küld egyet, és a kisebb fákon egyengömbök vannak átlátszó műanyagból, a gömbök díszítése pedig az egyes államok jellegzetességét mutatja. Érdemes megnézni a nagy fa és a normál karácsonyfa méretű kis fák közti méretkülönbséget.
A nagy fa közvetlen udvarában kis elektromos vonatok mennek körbe-körbe.
Kissé háttérben Santa's Workshop, azaz a Télapó műhelye is ott van, ahol nyitvatartási idő is van, ekkor lehet megtekinteni a joviális öreg bácsit munka közben. A Télapó műhelye mellett van egy Betlehem is, amit kicsit bizarrnak éreztem. Valahogy a kettősség volt furcsa, most vagy télapó legyen, vagy a vallásos rész.
A nagy hidegben odalátogatók, és a fagyoskodó biztonsági emberek egy hatalmas tűzgödör mellett melegedhetnek, ami a Betlehem mellett van elhelyezve.
Ezt még bizarrabbnak találtam, valahogy a hatalmas monumentális fa és udvara mellett kialakíthattak volna egy kissé díszesebb melegedőt az erre látogatóknak. Kockára fagyva hagytam el a terepet idén, de legalább vannak képeim, az előző években mindig fényképezőgép nelkül mentem.
A nemzet karácsonyfája, amit White House Christmas Tree-nek, azaz a Fehér Ház karácsonyfájának is hívnak, ott díszeleg a Fehér Ház Ellipszisében.
A hagyomány még a múlt században kezdődött, 1923-ban, előtte a Fehér Ház nem ünnepelte hivatalosan a karácsonyt. 1939-től tartották az ünnepséget az Ellipszisben, előtte a Fehér Ház másik oldalán levő Lafayette Parkban és más helyeken díszítettek.
1978-ban egy harminc láb magas azaz 914 cm-es Colorado Blue Spruce került oda, és azóta is ez a fa a nemzet karácsonyfája december elejétől az ünnepek végéig. A telepítéssel előbb is próbálkoztak, de a hatalmas méretű fenyők előbb-utóbb pusztulásnak indultak, így cserélgették őket. Gondolom, a szokatlan körülmények közt (meleg éghajlat, és nem veszi körbe semmi) nem bírták sokáig.
A fa díszítése nyilván méretei miatt úgy van megoldva, hogy egy hatalmas hálót húznak rá, ezen van a világítás is, és a díszei is.
A fa körül pedig kis karácsonyfák sorjáznak, minden állam küld egyet, és a kisebb fákon egyengömbök vannak átlátszó műanyagból, a gömbök díszítése pedig az egyes államok jellegzetességét mutatja. Érdemes megnézni a nagy fa és a normál karácsonyfa méretű kis fák közti méretkülönbséget.
A nagy fa közvetlen udvarában kis elektromos vonatok mennek körbe-körbe.
Kissé háttérben Santa's Workshop, azaz a Télapó műhelye is ott van, ahol nyitvatartási idő is van, ekkor lehet megtekinteni a joviális öreg bácsit munka közben. A Télapó műhelye mellett van egy Betlehem is, amit kicsit bizarrnak éreztem. Valahogy a kettősség volt furcsa, most vagy télapó legyen, vagy a vallásos rész.
A nagy hidegben odalátogatók, és a fagyoskodó biztonsági emberek egy hatalmas tűzgödör mellett melegedhetnek, ami a Betlehem mellett van elhelyezve.
Ezt még bizarrabbnak találtam, valahogy a hatalmas monumentális fa és udvara mellett kialakíthattak volna egy kissé díszesebb melegedőt az erre látogatóknak. Kockára fagyva hagytam el a terepet idén, de legalább vannak képeim, az előző években mindig fényképezőgép nelkül mentem.
Thursday, December 23, 2010
Boldog karácsonyt!
Holnap itt van a Szenteste, a gyertyagyújtás, gyönyörködés a karácsonyfában, ajándékozás, és ritka, remélhetőleg nyugalmas, meghitt percek.
Ha a karácsonyra gondolok, akkor arra is gondolok, hogy mennyi szeretet kaptam tőletek ezen a blogon, félig ismeretlenül is. Sok kommentet, sok kedves szót, és sok levelet, sok kérdést. És néhányatok igazi barátommá vált! Ez jó, mert volt célom a bloggal, az, hogy megosszam mindazt, amit errefele tapasztalni, hogy ezt a másságot Ti is lássátok, ne csak az én tapasztalatomként süllyedjen el.
Amikor ma elolvastam Száva kommentjét, tudtam, hogy már megérte:
"Sok erőt ad a blogod abban, hogy az ember továbbmenjen napról napra és érezze, hogy ahol él, az csak egy csöppnyi szelete egy sokszínű világnak."
Nagyon köszönöm, nekem meg az ilyen kommentek adnak sok erőt az itteni nehézségeimhez, mert azok is vannak, és persze kedvet ahhoz, hogy folytassam a blogírást.
Mindegyikőtöknek ezúton kívánok nagyon meghitt, stresszmentes, nyugodt karácsonyt! Az lenne jó, hogy az ünnepek alatt tényleg mindenki a kezébe vehessen egy jó könyvet, vagy elmehessen korcsolyázni a gyerekeivel, vagy aludjon egy jó nagyot délután. Ha a hajszoltságunk megszűnik egy pillanatra, szabaddá válunk. Én ezt kívánom Nektek!
Wednesday, December 22, 2010
A kilöttyintett kávé
Kicsit eltűntem, ünnepek előtti rohangálás, évösszegzés, ilyesmi.
A mai napom különösen érdekes volt...délután kicsit kifacsarva érkeztem a Starbucksba, és éreztem, hogy egy White Chocolate Mochat meg kell innom....
Közben a lánykám ügyetlenkedett mellettem, melynek következtében a már megkapott, fedeles kávémat véletlenségből fejreállítottam, és egy része a padlón végezte.
Piros arccal néztem körül, kerestem a nemlétező papírzsebkendőmet, és nagyon szégyelltem magam. Odamentem a pulthoz, és szóltam az eladónak, várva egy kellemetlen megjegyzést, vagy egy arcvágást...Természetesen azért szóltam, hogy adjon valamit, amivel felszedjem....Értetlenül mosolygott, és mondta, hogy adjam vissza a kávém, csinál másikat. Hitetlenkedve hebegtem.
Hirtelen rájöttem, hogy megint két világ talákozott, az egyik, amelyben úgy szocializálódtam, hogyha az iskolában leejtettem valamit, annak nem jó következménye volt, vagy ha egy boltban levertem valamit, minimum megfizettették, és még érzékeltették is, hogy rosszat csináltam. És itt a másik világ, ahol ezek a dolgok nem számítanak. Egyrészt, mert nem fontos. Nem ez a fontos. Másrészt, én vagyok az, aki fizet, ezért ha kilöttyintem a kávét, noha az az én hibám, felajánlanak egy újat, és természetesen a személyzet dolga, hogy feltakarítson. Mert tudják, hogy jövök máskor is, és otthagyom a pénzem.
A hosszú délutánban a lányom valahol elhagyta a sapkáját...Jól megdorgáltam, ő pedig görbülő szájjal követett a hatalmas vásárló tömegben. A kávézóban arra gondoltam, többet nem fogom ilyesmiért megdorgálni. Mert tényleg nem fontos, van még neki két sapkája otthon, kicsi még, és főleg, mert szeretném, ha felnőttként, ha kilöttyint egy kis kávét a földre, ne érezze világvégének.
Inkább többet mondogatom neki, hogy ügyes vagy, jól csinálod, szép ez a rajz. Nincs több jó, de, semmi baj, de....Ha addig élek is, eltanulom az amerikai mentalitásból a jót, és akkor már megérte itt lennem. Hátha egyszer majd sikerül rossz érzés nélkül mosolyognom azokon, akik a kákán is csomót keresnek.
A mai napom különösen érdekes volt...délután kicsit kifacsarva érkeztem a Starbucksba, és éreztem, hogy egy White Chocolate Mochat meg kell innom....
Közben a lánykám ügyetlenkedett mellettem, melynek következtében a már megkapott, fedeles kávémat véletlenségből fejreállítottam, és egy része a padlón végezte.
Piros arccal néztem körül, kerestem a nemlétező papírzsebkendőmet, és nagyon szégyelltem magam. Odamentem a pulthoz, és szóltam az eladónak, várva egy kellemetlen megjegyzést, vagy egy arcvágást...Természetesen azért szóltam, hogy adjon valamit, amivel felszedjem....Értetlenül mosolygott, és mondta, hogy adjam vissza a kávém, csinál másikat. Hitetlenkedve hebegtem.
Hirtelen rájöttem, hogy megint két világ talákozott, az egyik, amelyben úgy szocializálódtam, hogyha az iskolában leejtettem valamit, annak nem jó következménye volt, vagy ha egy boltban levertem valamit, minimum megfizettették, és még érzékeltették is, hogy rosszat csináltam. És itt a másik világ, ahol ezek a dolgok nem számítanak. Egyrészt, mert nem fontos. Nem ez a fontos. Másrészt, én vagyok az, aki fizet, ezért ha kilöttyintem a kávét, noha az az én hibám, felajánlanak egy újat, és természetesen a személyzet dolga, hogy feltakarítson. Mert tudják, hogy jövök máskor is, és otthagyom a pénzem.
A hosszú délutánban a lányom valahol elhagyta a sapkáját...Jól megdorgáltam, ő pedig görbülő szájjal követett a hatalmas vásárló tömegben. A kávézóban arra gondoltam, többet nem fogom ilyesmiért megdorgálni. Mert tényleg nem fontos, van még neki két sapkája otthon, kicsi még, és főleg, mert szeretném, ha felnőttként, ha kilöttyint egy kis kávét a földre, ne érezze világvégének.
Inkább többet mondogatom neki, hogy ügyes vagy, jól csinálod, szép ez a rajz. Nincs több jó, de, semmi baj, de....Ha addig élek is, eltanulom az amerikai mentalitásból a jót, és akkor már megérte itt lennem. Hátha egyszer majd sikerül rossz érzés nélkül mosolyognom azokon, akik a kákán is csomót keresnek.
Friday, December 17, 2010
Angol és munka
Címkék: nyelvtanulás
Top 10 overused buzzwords in LinkedIn Profiles in the USA — 2010
Top tíz unásig használt divatszó a LinkedInről az USA-ban, 2o1o-ben:
1. Extensive experience: nagy tapasztalat vmiben
2. Innovative: újító
3. Motivated: motivált
4. Results-oriented: eredményorientált, eredményközpontú
5. Dynamic: dinamikus
6. Proven track record: leellenőrizhető, bizonyítható referencia régi és hasonló munkakörben
7. Team player: csapatjátékos
8. Fast-paced: gyors (gondolkodásában, tempójában)
9. Problem solver: probléma-megoldó
10. Entrepreneurial: vállalkozó szellemű(nyitott új dolgokra a munkaterületén)
A szavakat 85 millió felhasználó profiloldalának analizálásával választották ki. A gyakori használat miatt az amúgy HR-szempontból fontos kvalitások egyszerűen klisékké váltak, és már nem igazán jelentenek semmilyen eligazítást a munkaadónak, akár odaírják őket, akár nem.A szakértők inkább részletesebb leírásokat javasolnak az amerikai munkavállalóknak, nem pedig ezeknek a használatát.
Kezdő nyelvtanulóknak azonban kötelező a fent felsorolt tíz alapszó!
Aki a munka világának zsargonját kívánja tanulmányozni angolul, annak ajánlom ezt a linket, ahol megtudhatjuk, mit jelent például az action item, air it out, eat a reality sandwich, walk-trot-run és egyéb csemegék.
Haladóknak magasabb szinteken nagyon ajánlott!
Top 10 overused buzzwords in LinkedIn Profiles in the USA — 2010
Top tíz unásig használt divatszó a LinkedInről az USA-ban, 2o1o-ben:
1. Extensive experience: nagy tapasztalat vmiben
2. Innovative: újító
3. Motivated: motivált
4. Results-oriented: eredményorientált, eredményközpontú
5. Dynamic: dinamikus
6. Proven track record: leellenőrizhető, bizonyítható referencia régi és hasonló munkakörben
7. Team player: csapatjátékos
8. Fast-paced: gyors (gondolkodásában, tempójában)
9. Problem solver: probléma-megoldó
10. Entrepreneurial: vállalkozó szellemű(nyitott új dolgokra a munkaterületén)
A szavakat 85 millió felhasználó profiloldalának analizálásával választották ki. A gyakori használat miatt az amúgy HR-szempontból fontos kvalitások egyszerűen klisékké váltak, és már nem igazán jelentenek semmilyen eligazítást a munkaadónak, akár odaírják őket, akár nem.A szakértők inkább részletesebb leírásokat javasolnak az amerikai munkavállalóknak, nem pedig ezeknek a használatát.
Kezdő nyelvtanulóknak azonban kötelező a fent felsorolt tíz alapszó!
Aki a munka világának zsargonját kívánja tanulmányozni angolul, annak ajánlom ezt a linket, ahol megtudhatjuk, mit jelent például az action item, air it out, eat a reality sandwich, walk-trot-run és egyéb csemegék.
Haladóknak magasabb szinteken nagyon ajánlott!
Angol és munka
Címkék: nyelvtanulás
Top 10 overused buzzwords in LinkedIn Profiles in the USA — 2010
Top tíz unásig használt divatszó a LinkedInről az USA-ban, 2o1o-ben:
1. Extensive experience: nagy tapasztalat vmiben
2. Innovative: újító
3. Motivated: motivált
4. Results-oriented: eredményorientált, eredményközpontú
5. Dynamic: dinamikus
6. Proven track record: leellenőrizhető, bizonyítható referencia régi és hasonló munkakörben
7. Team player: csapatjátékos
8. Fast-paced: gyors (gondolkodásában, tempójában)
9. Problem solver: probléma-megoldó
10. Entrepreneurial: vállalkozó szellemű(nyitott új dolgokra a munkaterületén)
A szavakat 85 millió felhasználó profiloldalának analizálásával választották ki. A gyakori használat miatt az amúgy HR-szempontból fontos kvalitások egyszerűen klisékké váltak, és már nem igazán jelentenek semmilyen eligazítást a munkaadónak, akár odaírják őket, akár nem.A szakértők inkább részletesebb leírásokat javasolnak az amerikai munkavállalóknak, nem pedig ezeknek a használatát.
Kezdő nyelvtanulóknak azonban kötelező a fent felsorolt tíz alapszó!
Aki a munka világának zsargonját kívánja tanulmányozni angolul, annak ajánlom ezt a linket, ahol megtudhatjuk, mit jelent például az action item, air it out, eat a reality sandwich, walk-trot-run és egyéb csemegék.
Haladóknak magasabb szinteken nagyon ajánlott!
Top 10 overused buzzwords in LinkedIn Profiles in the USA — 2010
Top tíz unásig használt divatszó a LinkedInről az USA-ban, 2o1o-ben:
1. Extensive experience: nagy tapasztalat vmiben
2. Innovative: újító
3. Motivated: motivált
4. Results-oriented: eredményorientált, eredményközpontú
5. Dynamic: dinamikus
6. Proven track record: leellenőrizhető, bizonyítható referencia régi és hasonló munkakörben
7. Team player: csapatjátékos
8. Fast-paced: gyors (gondolkodásában, tempójában)
9. Problem solver: probléma-megoldó
10. Entrepreneurial: vállalkozó szellemű(nyitott új dolgokra a munkaterületén)
A szavakat 85 millió felhasználó profiloldalának analizálásával választották ki. A gyakori használat miatt az amúgy HR-szempontból fontos kvalitások egyszerűen klisékké váltak, és már nem igazán jelentenek semmilyen eligazítást a munkaadónak, akár odaírják őket, akár nem.A szakértők inkább részletesebb leírásokat javasolnak az amerikai munkavállalóknak, nem pedig ezeknek a használatát.
Kezdő nyelvtanulóknak azonban kötelező a fent felsorolt tíz alapszó!
Aki a munka világának zsargonját kívánja tanulmányozni angolul, annak ajánlom ezt a linket, ahol megtudhatjuk, mit jelent például az action item, air it out, eat a reality sandwich, walk-trot-run és egyéb csemegék.
Haladóknak magasabb szinteken nagyon ajánlott!
Wednesday, December 15, 2010
Kisgyermek angolra tanítása
Biztosan sokan elgondolkodnak otthon fiatal szülők, hogy a kisebb gyereküket tanítassák-e angolra, vagy várják meg az iskolaérettséget, esetleg hagyományosan, még később, mikor már a magyar nyelvtan szabályaival tisztába kerül?
A helyzet az, hogy Magyarországon nagyon nehéz bármelyiket is igazán jól megvalósítani, ugyanis a végeredmény egy napi szinten nem használt, izolált passzív tudás lesz. A kisgyerekek látszólag gyorsan megtanulnak szavakat, majd el is felejtik. Főleg, ha nem használják, és csak l'art pour l'art módon kapják az ismeretet, márpedig egy mindennapokban magyarul beszélő közösségben nincs jelentősége annak az egy-két órának.
A fenti három lehetőség közül, kisgyerekkel kezdeni, iskolaérettel kezdeni, vagy már a magyart írásban és nyelvtanjában ismerővel kezdeni, a középsőt nem ajánlom. Ha tényleg kitartó a szülő, és leginkább maga is olyan szinten beszéli a nyelvet, hogy naponta egyszerűbb utasítások szintjén autentikusan vissza tudja a gyereknek adni, érdemes kisebb korban kezdeni. A már iskolai szinten tanított angol a felnőttek tanulási modelljére van kiépítve, megérteni szabályokat, megtanulni a szavakat, építeni a nyelvet. Ez is egy lehetőség, és nem is rossz kezdetnek. Butaság azonban valamikor hatévesen elkezdeni a gyerekkel az angolt, amikor a magyar már nagyon erős, a gyerek pedig már nem úgy "szedi fel", mint kisebb korában, még nincsenek meg az eszközei (magyar nyelvtan, kettő összehasonlítása, stb.)
Ha egy szülő elkezd a gyerekkel foglalkozni, akkor csinálja következetesen, mint már említettem, a gyerekek nagyon gyorsan felejtik el ebben a korban az új nyelvet, így rövid kihagyás után is látványos a leépülés. A heti háromszori minimum egy-két óránál kevesebb pedig nem igazán fog látványos eredményt hozni.
Az én háromévesem egy speciális helyzetben van, anyanyelvi környezetben nő, ugyanakkor idejének nagy részét két kizárólag magyarul beszélő szülővel tölti. Nem kívántam magam angolra tanítani, mert bármilyen jól is beszélem a nyelvet, az, aki hat éves kora után tanul egy nyelvet, már akcentussal beszéli, és az akcentus mértéke exponenciálisan emelkedik, minél idősebb az illető.
Az én lányom óvodásként ismerkedik a nyelvvel, és mivel az itteni óvodahelyzet teljesen más, mint az otthoni, így heti kétszer négy órája van, amikor kifejezetten anyanyelvi környezetben van, illetve a mindennapokban megszokta, hogy apán és anyán kívül a boltos nénik-bácsik, a könyvtáros nénik-bácsik, a szomszédok angolul beszélnek. Tehát ahhoz képest, hogy Amerikában él, nagyon keveset talákozik az angollal. Őszintén szólva úgy gondolkodtam, hogyha maradunk, úgyis megtanul, ha haza kell mennünk, akkor meg úgyis el fogja felejteni mire iskolás korba ér azt a keveset, amit itt magára szedett. Magyarországon volt olyan középiskolás diákom, aki Franciaországban járt két osztályt, hazajöttek, eltelt jó pár év, mire középiskolában újra előkerült a francia, és két év anyanyelvi környezet hatása mintha soha nem is létezett volna.
Érdekes, ahogy a lányom tanulja az angolt. Először is, emlékezzünk rá, a kisgyerek a saját anyanyelvét is először érti, sokáig nem beszéli, csak az utasításokat hajtja végre, majd egyszavas, két szavas, végül rövid mondatos a beszéde, majd folyékonyan beszél, de rendre szabályosan alkalmaz mindent, a kivételeket is (fog lenni, nem van, bagolyok), és úgy öt éves korára perfekt a saját anyanyelvéből is. Angolban sincs ez másképp, az utasításokat csinálja, de nem beszél még, illetve amit mond, az kifejezetten emócionálisan megtanult. Nagyon hamar megtanulta, hogy Mommy, Daddy, no, stop, it's mine....Gyakran hallott dolgokat, (hi, bye, thank you, sorry), vagy amelyek meg vannak erősítve képpel, dallal is hamar megjegyez, (Christmas tree, turkey, Santa, ball). Felismeri, hogyha váltani kell, játszótéren odaköszön a gyerekeknek angolul, aztán lehet, hogy a másik gyerek kiegészítendő kérdésére is bőszen yes-ezik, mert azért nagyjából fogalma sincs, miről van szó.
Nyilván már ekkora korban is meghatározó a nyelvérzék, de leginkább az exposure, azaz az idő, amit nyelvi környezetben tölt. Sok hasonló korú gyerek szüleit ismerem, mindenhol más a történet, de ahol a család egyik fele amerikai, ott a gyerek ilyen korára már kétnyelvű, sőt, a magyarja sokkal gyengébb, mint az enyémnek. Ahol a gyerek minden nap egésznapos oviba jár, szinte felejti a magyart, és csak angolul beszél. Gyakori jelenség, a sajátomon is megfigyeltem, hogy a másik nyelv elsajátításának korai szakaszában a gyerek halandzsázik. Már tudja,hogy az a másik nyelv valami furcsa, számára nem érthető és beszélhető teljesen, így gyakran halandzsával váltja fel. Ez lehet teljes halandzsa, vagy az én gyerekemnél részleges, az ismert szavakból alkotott értelmetlen szöveg.
Monday, December 13, 2010
Kekszízű kakaó
Belefutottam egy bögrére csomagolt kakaóporokba, mindegyik más ízesítésű, vettem hármat. A legjobban a chocolate graham, azaz a kekszízű kakaó ízlett nekünk. A málnás is nagyon finom.
Egyébként tizenkét ízből lehetett választani:
Egyébként tizenkét ízből lehetett választani:
- Amarettos kakakópor
- Fehércsokoládé ízesítésű
- Vajkaramella ízesítésű
- Karamella ízesítésű
- Vanília ízesítésű
- Fahéj ízesítésű
- Mogyorós
- Irish cream
- Menta
- Kávés
- Málnás
- Klasszikus
Holiday ringers
Ma olyat láttam, amit még sohasem! Elvittem a gyereket az óvoda templomába, ahol karácsonyi koncertet és bábshowt ígértek.
A koncert valójában, akár a videón is látható, csengőszólamokból állt, gyönyörűen szólt! A szépséges csengődallamok után pedig bábok énekeltek, nagyon tetszett, hogy a templom nem veszi magát túl komolyan, nehezen tudtam volna ezt elképzelni egy magyar katolikus templomban, ahol minden régi és szomorú. Az öröm nem idegen az amerikai gyülekezetektől, ahol egyébként egyből kiszúrják az újonan érkezőt, és többen kedvesen bemutatkoztak, és örömüket fejezték ki, hogy mi is csatlakoztunk.
A koncert után "International Christmas Dinner" volt, aminek internacionális jellegét az amerikai mellett felsorakoztatott dél-amerikai meleg ételek adták. Kissé szégyelltem magam, hogy bemegyek enni is, de mindenki kedvesen invitált, és vacsoraidő volt, a gyerekem sem bánt egy csirkecombot. Gondolatban megveregettem a vállam, Phoebe, te a mérhetetlen kiváncsiságoddal fogod még vinni valamire. Húsz perc múlva lelkesen segédkeztem a tányérok eltakarításában, és nagyon meg voltam dícsérve, hogy segítek, hamarosan a pap hölgy is bemutatkozott. Amúgy ketten paposkodtak, a főnök amerikai volt, és a fordítója dél-amerikai, de ő is pap. A gyülekezet nagy része amúgy spanyol ajkú, így nem csoda, hogy nem tudtunk a szőke fejünkkel észrevétlenek maradni.
A vacsora után kézműveskedés következett, amit véletlen sem hagyott volna ki egyikünk sem, mézeskalács házikókat lehetett dekorálni, és persze villámsebességgel elfogyasztani, (annyira isteni volt a tésztája, hogy csakhamar kiderült, a félkész ételek hazájában is vannak süteménykészítő mágusok,) meg kis papírdíszeket lehetett csinálni.
A spanyol gyerekek játszottak, a szülők beszélgettek, jókedv volt, együtt a családok, értelmes tevékenységgel, a gyerekek közül sokan a zenélésben is részt vettek. A lányomat csak úgy tudtam indulásra bírni, hogy megígértem neki egy kis esti fénynéző túrát, hiszen nem lenne karácsonyi szezon, ha a kertes házak előtt a szerény kivilágítástól kezdve a legvadabb giccsig nem fordulna elő minden.
Néha sajnálom, hogy nem vagyok vallásos, az amerikaiaknak a saját gyülekezetük a szociális életük fontos része, és tényleg látszik még így kivülállóként is az összetartásuk.
A koncert valójában, akár a videón is látható, csengőszólamokból állt, gyönyörűen szólt! A szépséges csengődallamok után pedig bábok énekeltek, nagyon tetszett, hogy a templom nem veszi magát túl komolyan, nehezen tudtam volna ezt elképzelni egy magyar katolikus templomban, ahol minden régi és szomorú. Az öröm nem idegen az amerikai gyülekezetektől, ahol egyébként egyből kiszúrják az újonan érkezőt, és többen kedvesen bemutatkoztak, és örömüket fejezték ki, hogy mi is csatlakoztunk.
A koncert után "International Christmas Dinner" volt, aminek internacionális jellegét az amerikai mellett felsorakoztatott dél-amerikai meleg ételek adták. Kissé szégyelltem magam, hogy bemegyek enni is, de mindenki kedvesen invitált, és vacsoraidő volt, a gyerekem sem bánt egy csirkecombot. Gondolatban megveregettem a vállam, Phoebe, te a mérhetetlen kiváncsiságoddal fogod még vinni valamire. Húsz perc múlva lelkesen segédkeztem a tányérok eltakarításában, és nagyon meg voltam dícsérve, hogy segítek, hamarosan a pap hölgy is bemutatkozott. Amúgy ketten paposkodtak, a főnök amerikai volt, és a fordítója dél-amerikai, de ő is pap. A gyülekezet nagy része amúgy spanyol ajkú, így nem csoda, hogy nem tudtunk a szőke fejünkkel észrevétlenek maradni.
A vacsora után kézműveskedés következett, amit véletlen sem hagyott volna ki egyikünk sem, mézeskalács házikókat lehetett dekorálni, és persze villámsebességgel elfogyasztani, (annyira isteni volt a tésztája, hogy csakhamar kiderült, a félkész ételek hazájában is vannak süteménykészítő mágusok,) meg kis papírdíszeket lehetett csinálni.
A spanyol gyerekek játszottak, a szülők beszélgettek, jókedv volt, együtt a családok, értelmes tevékenységgel, a gyerekek közül sokan a zenélésben is részt vettek. A lányomat csak úgy tudtam indulásra bírni, hogy megígértem neki egy kis esti fénynéző túrát, hiszen nem lenne karácsonyi szezon, ha a kertes házak előtt a szerény kivilágítástól kezdve a legvadabb giccsig nem fordulna elő minden.
Néha sajnálom, hogy nem vagyok vallásos, az amerikaiaknak a saját gyülekezetük a szociális életük fontos része, és tényleg látszik még így kivülállóként is az összetartásuk.
Friday, December 10, 2010
A Télapó neje
Címkék: karacsony, szimbolum
Már kezdtem elszégyellni magam, amikor a gyerekem karácsonyi könyveiben sorban szerepelt Mrs. Claus, hogy én miért nem hallottam még a Télapó feleségéről, amikor elég régóta vagyok már Mikulás-váró korban????....amikor kiderült, hogy a Télapó neje amerikai "találmány". Hát ezért nem hallottam még a hölgyről.
Legelőször szintén amerikai forrásban olvashatunk róla, "A Christmas Legend" (1849), James Rees tollából, aki egy Philadelphiában élő misszionárius volt.
Mrs. Claus alakját egy amerikai dalíró hölgy egyik verse tette népszerűvé, a "Goody Santa Claus on a Sleigh Ride" című, 1889-ben.
Később egyre több mesekönyvben és történetben szerepelt, mint a Mikulás segítője, kissé kerek, fehér hajú, idős hölgy, aki süteményeket süt, és irányítja a krampuszokat (Amerikában manókat). A lánykori neve talán Mary Christmas.
A televíziózás elterjedésével már TV-ben is rendszeresen megjelent, és mozifilmekben is szerepelt, képeslapokon, díszként, és mindenféle karácsonyi marketingtárgyon, mintegy Télapó jobbkezeként.
Általában ilyennek ábrázolják:
De sokan szeretnék ilyennek látni:
Mivel a Télapót eddig amolyan magányos farkasnak képzeltem, kicsit megnyugodtam, hogy mégsem egyedül viseli ezt a nagy ajándékozási macerát a vállán. Jó, hogy a manói, és a szarvasai mellett még egy takaros felesége is van.:D
Már kezdtem elszégyellni magam, amikor a gyerekem karácsonyi könyveiben sorban szerepelt Mrs. Claus, hogy én miért nem hallottam még a Télapó feleségéről, amikor elég régóta vagyok már Mikulás-váró korban????....amikor kiderült, hogy a Télapó neje amerikai "találmány". Hát ezért nem hallottam még a hölgyről.
Legelőször szintén amerikai forrásban olvashatunk róla, "A Christmas Legend" (1849), James Rees tollából, aki egy Philadelphiában élő misszionárius volt.
Mrs. Claus alakját egy amerikai dalíró hölgy egyik verse tette népszerűvé, a "Goody Santa Claus on a Sleigh Ride" című, 1889-ben.
Később egyre több mesekönyvben és történetben szerepelt, mint a Mikulás segítője, kissé kerek, fehér hajú, idős hölgy, aki süteményeket süt, és irányítja a krampuszokat (Amerikában manókat). A lánykori neve talán Mary Christmas.
A televíziózás elterjedésével már TV-ben is rendszeresen megjelent, és mozifilmekben is szerepelt, képeslapokon, díszként, és mindenféle karácsonyi marketingtárgyon, mintegy Télapó jobbkezeként.
Általában ilyennek ábrázolják:
De sokan szeretnék ilyennek látni:
Mivel a Télapót eddig amolyan magányos farkasnak képzeltem, kicsit megnyugodtam, hogy mégsem egyedül viseli ezt a nagy ajándékozási macerát a vállán. Jó, hogy a manói, és a szarvasai mellett még egy takaros felesége is van.:D
Wednesday, December 8, 2010
A diótörő hagyománya az Államokban
A karácsony közeledtével a boltokban furcsa figurák sorjáznak, ezek a Nutcrackerök, azaz diótörők...
(Kurt S Adler Nutcrackers)
Diótörő...Nos Csajkovszkij darabját mindenki ismeri, és a legtöbben azt is tudják, hogy Hoffmannak köszönhetjük a Diótörő történetét, egy kislány karácsonyi álmát, azután, hogy ajándékba kapja ezt a furcsa fababát...
De mi köze az amerikaiaknak egy európai irodalmi műhöz, és miért annyira népszerű a Diótörő balett ilyenkor karácsonykor az USA-ban?
Ez a kérdés bennem is felmerült, miután éveken keresztül nézegettem a boltokban a kissé ijesztő katonaszerű figurákat, és miután se szeri-se száma az ilyenkor kínált Diótörő előadásoknak, elkezdett a dolog nagyon érdekelni...
Ebben az esetben a fababák ihlették a művészeket, és nem meglepően a játékgyártásban világelső Németországban születtek meg az első diótörők. A diótörőket a német néphagyományok szerint akkor adják ajándékba, ha az ajándékozott házának védelmét, és családjának szerencséjét akarják kívánni. A diótörő, mint egy jó házörző kutya, kimutatja a fogait, de kizárólag a rossz szellemek elijesztése érdekében.
A diótörők hagyománya ihlette meg aztán E.T. A. Hoffmant, amikor megírta a Diótörő és egérkirály művét 1816-ban, mely Csajkovszkij szerzeményének lett alapja, 1892-ben. A Szentpétervárott bemutatott balett aztán világszerte karácsonyi hagyomány lett, mégis, elsősorban az USA hagyományaként tartjuk számon.
A Németországban népszerű diótörő figurák az 50-es években kerültek Amerikába, amikor a második világháborúból hazatérő katonák magukkal hozták az első fababákat. Szerették volna a szomorú évek után saját családjaikat is megóvni, és a babák hagyományával is megerősíteni ezen kívánságukat. Csajkovszkij balettje ekkor soha nem látott népszerűségnek kezdett örvendeni az USA-ban, és a babák hamarosan egyre többféle formában, színben, ruhában jelentek meg a boltokban, csakhamar collectible, azaz gyűjthetővé váltak.
A német Steinbach család nevéhez fűződik a diótörők gyűjthető kollekcióvá fejlesztése. A babák megalkotása 130 mozzanatból áll.
Manapság a diótörő elsősorban karácsonyi dekorációként funkcionál az amerikai családokban. Karácsony táján a babák széles választéka kapható az üzletekben, képeskönyvek százai mesélik el a gyerekeknek a Diótörő egyszerűsített verzióját, és családok ezrei tekintik meg különféle előadásokban a balettet.
(Kurt S Adler Nutcrackers)
Diótörő...Nos Csajkovszkij darabját mindenki ismeri, és a legtöbben azt is tudják, hogy Hoffmannak köszönhetjük a Diótörő történetét, egy kislány karácsonyi álmát, azután, hogy ajándékba kapja ezt a furcsa fababát...
De mi köze az amerikaiaknak egy európai irodalmi műhöz, és miért annyira népszerű a Diótörő balett ilyenkor karácsonykor az USA-ban?
Ez a kérdés bennem is felmerült, miután éveken keresztül nézegettem a boltokban a kissé ijesztő katonaszerű figurákat, és miután se szeri-se száma az ilyenkor kínált Diótörő előadásoknak, elkezdett a dolog nagyon érdekelni...
Ebben az esetben a fababák ihlették a művészeket, és nem meglepően a játékgyártásban világelső Németországban születtek meg az első diótörők. A diótörőket a német néphagyományok szerint akkor adják ajándékba, ha az ajándékozott házának védelmét, és családjának szerencséjét akarják kívánni. A diótörő, mint egy jó házörző kutya, kimutatja a fogait, de kizárólag a rossz szellemek elijesztése érdekében.
A diótörők hagyománya ihlette meg aztán E.T. A. Hoffmant, amikor megírta a Diótörő és egérkirály művét 1816-ban, mely Csajkovszkij szerzeményének lett alapja, 1892-ben. A Szentpétervárott bemutatott balett aztán világszerte karácsonyi hagyomány lett, mégis, elsősorban az USA hagyományaként tartjuk számon.
A Németországban népszerű diótörő figurák az 50-es években kerültek Amerikába, amikor a második világháborúból hazatérő katonák magukkal hozták az első fababákat. Szerették volna a szomorú évek után saját családjaikat is megóvni, és a babák hagyományával is megerősíteni ezen kívánságukat. Csajkovszkij balettje ekkor soha nem látott népszerűségnek kezdett örvendeni az USA-ban, és a babák hamarosan egyre többféle formában, színben, ruhában jelentek meg a boltokban, csakhamar collectible, azaz gyűjthetővé váltak.
A német Steinbach család nevéhez fűződik a diótörők gyűjthető kollekcióvá fejlesztése. A babák megalkotása 130 mozzanatból áll.
Manapság a diótörő elsősorban karácsonyi dekorációként funkcionál az amerikai családokban. Karácsony táján a babák széles választéka kapható az üzletekben, képeskönyvek százai mesélik el a gyerekeknek a Diótörő egyszerűsített verzióját, és családok ezrei tekintik meg különféle előadásokban a balettet.
Monday, December 6, 2010
Termésekből alkotott világhíres épületek
Címkék: DC, látnivalók
Érdekes kiállításon jártunk a hétvégén. Az USA Botanic Garden, amely a Smithsonian múzeumokhoz tartozik, legközelebb esik a Capitolhoz, minden évben valamilyen szépséges kiállítással ünnepli a decembert és a közelgő karácsonyt.
Általában megtekinthetőek DC legnépszerűbb épületei - termésekből újraalkotva. Idén ennél is tovább mentek, Dél-Amerika, Európa és Ázsia híres épületei lettek megalkotva termésekből, közöttük villanyvasúton szaladgáltak a kis Thomas-vonatok, a kiállítást meglátogató ovisok nagy örömére. Felnőttnek is lenyűgöző volt látni a Taj Mahal-t, vagy az Eiffel-tornyot, a Kínai Nagyfalat, a Tikalt, vagy a Machu Picchu-t, vagy a Schloss Neuschwansteint, a Gizai Piramist stb.
A termésépületek hűen tükrözik a turizmus áhított csodáit, mind méretarányban, mind részletességben. Nem beszélve a project ötletességéről, arról a kreativitásról, ami kellett az egyes építmények megalkotásához, és az összehangoláshoz.
A kedvenceim mégsem az épületek, vagy a kis, bőszen rohangáló villanyvonatok voltak, hanem három kis terményekből kialakított szobácska. Úgy tetszett, aki oda belép (csak valami bogárméretű lény lehet), az már közel van ahhoz, hogy a Narnia titkos bejárata kinyíljon előtte.
A karácsonyi dekor sem maradhatott el, sok család errefele fényképből készített képeslapot küld a szeretteinek, így aztán hemzsegett az előtér fodros ruhácskákba bújtatott, valószínűleg a tüdőgyulladásukat akkor beszerző gyerekektől, akik korán idomítva vannak, hogy cheeeeese jelszóra úgy széthúzzák a szájukat, hogy hátul is körbeérjen. Ugyanis egy hatalmas fenyő volt feldíszítve az előtérben, a fotózó szülők nagy örömére, de sokan valamelyik impozáns amerikai termésépületet választották háttérnek.
A farkasordító hidegben az sem volt hátrány, hogy a DC-tél rettenetes szárazságát a pálmaház párájára és melegére lehetett cserélni, hacsak egy órára is. A hidegért kárpótolt az esti kivilágítás.
Aki még több képre vágyik, az tegyen fel egy fazék vizet párologni, készítsen egy bögre forró citromos teát, és élvezze a slideshow!
Érdekes kiállításon jártunk a hétvégén. Az USA Botanic Garden, amely a Smithsonian múzeumokhoz tartozik, legközelebb esik a Capitolhoz, minden évben valamilyen szépséges kiállítással ünnepli a decembert és a közelgő karácsonyt.
Általában megtekinthetőek DC legnépszerűbb épületei - termésekből újraalkotva. Idén ennél is tovább mentek, Dél-Amerika, Európa és Ázsia híres épületei lettek megalkotva termésekből, közöttük villanyvasúton szaladgáltak a kis Thomas-vonatok, a kiállítást meglátogató ovisok nagy örömére. Felnőttnek is lenyűgöző volt látni a Taj Mahal-t, vagy az Eiffel-tornyot, a Kínai Nagyfalat, a Tikalt, vagy a Machu Picchu-t, vagy a Schloss Neuschwansteint, a Gizai Piramist stb.
A termésépületek hűen tükrözik a turizmus áhított csodáit, mind méretarányban, mind részletességben. Nem beszélve a project ötletességéről, arról a kreativitásról, ami kellett az egyes építmények megalkotásához, és az összehangoláshoz.
A kedvenceim mégsem az épületek, vagy a kis, bőszen rohangáló villanyvonatok voltak, hanem három kis terményekből kialakított szobácska. Úgy tetszett, aki oda belép (csak valami bogárméretű lény lehet), az már közel van ahhoz, hogy a Narnia titkos bejárata kinyíljon előtte.
A karácsonyi dekor sem maradhatott el, sok család errefele fényképből készített képeslapot küld a szeretteinek, így aztán hemzsegett az előtér fodros ruhácskákba bújtatott, valószínűleg a tüdőgyulladásukat akkor beszerző gyerekektől, akik korán idomítva vannak, hogy cheeeeese jelszóra úgy széthúzzák a szájukat, hogy hátul is körbeérjen. Ugyanis egy hatalmas fenyő volt feldíszítve az előtérben, a fotózó szülők nagy örömére, de sokan valamelyik impozáns amerikai termésépületet választották háttérnek.
A farkasordító hidegben az sem volt hátrány, hogy a DC-tél rettenetes szárazságát a pálmaház párájára és melegére lehetett cserélni, hacsak egy órára is. A hidegért kárpótolt az esti kivilágítás.
Aki még több képre vágyik, az tegyen fel egy fazék vizet párologni, készítsen egy bögre forró citromos teát, és élvezze a slideshow!
Virgács helyett szén?
Megdöbbenve láttam pár hete, ahogy a boltok elkezdtek a karácsonyra készülni, két kis széndarabot, mellette egy bársony tasakkal,"For the Naughty" - a Rosszcsontnak - felirattal.
Persze, mert a magyar gyerek virgácsot kap, az amerikai meg széndarabot, ha rosszalkodik. Illetve ez nem egészen igaz, seprűféle ágakat is kaphat a rosszalkodó amerikai gyerek, de a köztudatban leginkább a szén elterjedt. Hasztalan próbálok egyértelmű "tudományos" magyarázatot találni a dologra.
Egyesek szerint azért szenet hoz, mert ahogy a kéményen leereszkedik, és látja, hogy a házban rossz gyerek lakik, akkor egyszerűen csak felnyúl a kéménybe, és egy darab kormot hagy ott a gyereknek ajándék helyett. Más magyarázat szerint azért szenet hoz, mert azt nem lehet megenni. Megint más elmélet szerint azzal lehet fűteni, azaz mégsem teljesen nagy kitolás a rossz gyerekkel, mert a hideg téli estéken melegen tarthatja magát, ha befűt a szénnel.
Az amerikai Télapót, -Santa Claust- hiába is várnám december hatodikán, nem is tudja, hogy a magyar naptár szerint névnapja van, erre nincsenek névnapok. Itt a Télapó karácsonykor ereszkedik le a kéményen, 24-én este a gyerekek kirakják a nagy zoknikat, amibe várják az ajándékokat, és 25-én reggel pedig megtalálják őket megtömve, ajándékokkal, vagy szénnel...Éjjel ugyanis a Télapó a rénszarvasaival a hatalmas szánján körberepült, és kiosztotta az ajándékokat. Így kapcsolódik össze a Karácsony ünnepe itt a Télapóval.
Visszatérve a szénre, egész iparág épült a szén modernkori ajándékká avanzsálására, lehet kapni szénrágógumit:
De szénszappannal is tisztálkodhatunk:
Sunday, December 5, 2010
Meaning of important Christmas Ornaments
The Star: A heavenly sign of prophecy fulfilled long, long ago- The shining hope of mankind.
The Color Red: The first color of Christmas, symbolizing that Savior's sacrifice for all.
The Fir Tree: Evergreen- the second color of Christmas shows everlasting light and life. The needles point up to heaven.
The Bell: Rings out to guide lost sheep back to the fold, signifying that all are precious in His eyes.
The Candle: A mirror of starlight, reflecting our thanks for the star of Bethlehem.
The Gift Bow: Tied as we should all be tied together in bonds of goodwill forever.
The Candy Cane: Represents the shape of the shepherd's crook, used to bring lost lambs back to the fold.
The Wreath: A symbol of the never ending eternal value of love… having no end
![]()
The Color Red: The first color of Christmas, symbolizing that Savior's sacrifice for all.
The Fir Tree: Evergreen- the second color of Christmas shows everlasting light and life. The needles point up to heaven.
The Bell: Rings out to guide lost sheep back to the fold, signifying that all are precious in His eyes.
The Candle: A mirror of starlight, reflecting our thanks for the star of Bethlehem.
The Gift Bow: Tied as we should all be tied together in bonds of goodwill forever.
The Candy Cane: Represents the shape of the shepherd's crook, used to bring lost lambs back to the fold.
The Wreath: A symbol of the never ending eternal value of love… having no end
Subscribe to:
Posts (Atom)