Paráim a tengeren túlról 2.

Folytatódik a külföldspecifikus parasorozat.
Az első részben a repülésparáról írtam, most pedig arról, ami szintén felerősödik külhonban, főleg olyan távolságban, ahol éltem: az otthon maradt család iránti aggodalom.

Ez természetesen főleg olyan családtaggal kapcsolatban jelentkezik, akinek az egészségéért amúgy is van aggódnivaló. Mégis, amikor messze kerülünk, úgy érezzük, még annyi ráhatásunk sincs az eseményekre, mintha közel lennénk.
 Olvastam ezzel kapcsolatban tanulmányokat, hiszen a probléma az amerikaiakat is érinti, mivel ott jellemzően a szülőket és a már felnőtt gyerekeket akár több államnyi távolság választja el egymástól. A tanulmány szerint, amennyiben két testvérből az egyik vállalja a gondozó szerepet idős szülők esetén, és a másik él messzi államban, a gondozóra ugyan nagyobb teher hárul, lelkileg mégis ő boldogul jobban, ugyanis olyan érzése van, hogy tud segíteni, míg a másik testvér szorongási szintje sokkal magasabb, mivel minden eseményről másodkézből értesül.

Szerencsére a mai filléres internetes telefonprogramok (Voipstunt, Voipdiscount) lehetővé teszik a napi kommunikációt hazafele, ez azonban mégsem tudja helyettesíteni a személyes jelenlétet. Hazatérni pedig a tengeren túlról, egy már felépített életből egyik-napról a másikra, mintha csak egy turistaúton lennénk, nem lehetséges. Sokan ezt nem fogják fel, nekik egy példával tudok érvelni, képzeljék el, ha most azon nyomban lakóhelyüktől csak 200 kilométerre kéne országon belül költözni: VÉGLEG otthagyni a lakásukat, vinni a háztartást, ismeretlen albérletet keresni, munkát keresni, barátokat, ismerősöket otthagyni, és az összes személyes ügyüket lezárni, családtagok iskoláját, óvodáját, elhelyezését menedzselni stb....

Az amerikaiak maguk is küzdenek ezzel a problémával, ahogy írtam is, a legritkább esetben költöznek államot emiatt, amennyire lehetséges, menedzselik távolról, vagy ha az idős beteg családtagot lehetséges, magukhoz veszik (itt most ne a panel két szobás lakást képzeljük el, hanem az amerikai több szintes otthont.) Külföldiek esetében ez sem mindig lehetséges: az idős családtag esetleg nem is repülhet az ő állapotában, vagy ha igen, nem tud angolul, és egyáltalán nem tudna funkcionálni egy másik országban, mégazon a szinten sem, ahogy egy nyelvet beszélő gyerek boldogulna.