Visszailleszkedési napló: 3 év négy hónap

Régen dokumentáltam a saját visszailleszedésemet.

Tegnap egy furcsa érzés kerített hatalmába, sőt igazából egy ideje ezt érzem: megszűnt bennem az ellenállás azzal kapcsolatban, hogy Magyarországon legyek. Sőt, nem gondolok folyamatosan arra sem, hogy vissza kéne menni Amerikába.Bennem van, hogy majd visszamegyek, meg persze ott szeretnék élni, de ez nem egy fájdalmas kínzó érzés, csak egy gondolat, cselekvési mag nélkül.

Ez talán betudható annak is, hogy olyan mértékű változások álltak be az életemben, hogy csak néztem magam elé, és próbáltam a napi eseményeket követni. Azért persze ezek az események jobbára pozitívak voltak, azaz elviselhetővé tették a jövőképemet ebben az országban. Azt hiszem, ez a kulcsa a visszailleszkedésnek, lássunk perspektívát. Hiszen akik ma kivándorolnak, ők nem a visszailleszkedés kultúrsokkjában élnek, mégis elvágynak, mert nincs perspektívájuk.

Elmúlt az állandó honvágyam visszafele. Emlékszem, fordítva, amikor kint éltem, úgy a harmadik év elején kezdtem teljesen honvágytalanul élni. Szívesen foglalkozom Amerikával, ahogy látjátok, a blog is íródik, érdekel, olvasok, kutatok vele kapcsolatban, de nem vesz elő már az a "bárcsak ott lennék, istenem miért itt vagyok?" érzés.

Visszatért-e a lelkesedésem a saját hazám irányába? Nos nem. De talán ami megszűnt: az az ellenállás. Igyekszem kialakítani magam körül egy olyan alkotó állapotot, valami olyasmit, ami számomra fontosabb, mint az, hogy hol vagyok. Van, aki ilyenkor gyereket szül, van, aki a munkájába temetkezik, van aki új hobbit keres és komolyan űzi, nekem is vannak olyan preferenciáim, amiket igyekszem úgy kialakítani, hogy kevesebb jöjjön be a külvilág negatív eseményeiből és több maradjon abból, ami engem foglalkoztat, amit szeretek. Hogy ez önvédelem-e? Minden bizonnyal. De nem kell ahhoz címkéznem, hogy azt elérjem, amit szeretnék: értelmesnek lássam az életemet itt is.

Természetesen ha most azt mondaná valaki, hogy pakoljak a bőröndbe, mert itt a repjegy vissza a régi életembe, akkor visszamennék. De értelmet találtam a hazai életemben is. Ami nagyon fontos: egyfajta kontinuumnak látom újra az életem, persze van az Amerika előtti, az Amerikában töltött és az utána levő szakasz. Azzal, hogy az Amerikában töltött életszakasz elmúlt, az életem folytatódik tovább, és nem kettétört és véget ért, marad a vegetálás, ahogy sokáig éreztem. Új értelmeket kutatok és találok. Azt hiszem, a sok nehézség és szomorúság ellenére visszataláltam önmagamhoz, és ez a legfontosabb.