Halloween Special Edition

Idén arra vállalkoztam, hogy a Halloweent igazán megünnepeljük, a magyar körülményekhez képest. Hiszen nyilván nehezebb úgy ünnepelni, hogy minden évben menetrendszerűen jön a "Nekünk nincs Halloweenünk, nekünk Halottak Napjánk van" (link:az amerikaiaknak is van...) nyomasztás, és az egyéb utálkozások, a kevés dekor, hiányzik a Trick or Treat hagyomány, ami a gyerekek fő szórakozása ilyenkor.

Szerencsére azért egyre többen szeretik ezt az ünnepet, egyre többet látják benne a potenciált, hogy búslakodás helyett nevessük szembe a halált, ne féljük. 
A beöltözés, arcfestés is kezd már, leginkább a fiatalok körében terjedni, akik kihasználják az október végi töklámpás ünnepet egy jóízű közös bulira.
Ezért aztán úgy döntöttem, hogy körbejárok gyerekestül néhány meghirdetett budapesti programot, és megmutatom a gyerekemnek, mitől is igazán remek ez az ünnep.

29-én este volt a Hősök terére meghirdetve a Töklámpás Fesztivál, melynek végtelenül egyszerű szemlélelete van: vigyél egy töklámpást, gyönyörködj a többiben, esetleg hozz néhány konzervet a rászorulóknak. Évek óta nem éreztem a magyar tömegben ilyen jól magam. Tényleg ennyi volt a kijövő emberek célja, nem egymásra való acsargás valamelyik párt színeiben. Megnézni, mások miket faragtak.  Valljuk be, ritka. És bizony volt jó néhány nagyon tehetséges, klasszul megvalósított ötlet. Kicsi és nagy egyformán élvezte, ahogy a tér népét elnézegettem.

Aznap délután, ha nem is tökfaragásban, de festésben és ragasztásban mi is serénykedtünk, hogy legyenek ha nem is ijesztő, de kedves, hangulatos dekorációink. A Kifli és Levendula blog filléres gurigafiguráit állítottuk elő. Közben megbeszéltük a Halloween színeit, szimbólumait stb.

30-án egy leginkább külföldiek számára meghirdetett Halloween Food Truck Shown jártunk, méghozzá a Gundel kertjében. Ez számomra azért is volt különleges, mert a Gundel, brutális árai miatt amolyan bakancslistán szereplő, "majd egyszer azért talán elfogyaszthatok ott egy vacsorát" típusú helynek számított, és most jól esett, hogy a kertjében megrendezett Halloween a kaja jegyében eseményre ellátogathatok. Nem vagyok otthon ebben a műfajban, azért nem kifejezeten olcsó mulatság itt eszegetni. Az egyik helyütt a narancsos tökleves ugyan csak 590 volt cserében nem volt íze és nem leves sűrűségű volt, hanem a guargumit túltolták? A szenvdiccsel se jártunk jobban, a "pulled chicken" szétáztatta a ciabattát, mindez 1600 ft-ért (ketten azért legyűrtük) és ugyan ki hagyná ki ha végre ott jár a Gundel palacsinta Street Editionjét, végre valami, amit meg tudok fizetni az étlapról 990-ért. Finom volt, de nem estem ettől se hanyatt (ketten ettük meg). Talán nagy volt az elvárásom, vagy leginkább drágálltam a dolgot. Azért tetszett a hangulat, és elsősorban ezt kerestük.

Ezután elsétáltunk a Cirkuszba, ahol gyerekkoromban voltam utoljára, és a munkáltatói, sehol el nem fogadott ...kultúrautalványnak köszönhetően megint mehetek, legnagyobb meglepetésemre ez a látvány fogadott:

Mennyire profi már a fiatal vámpír úr és a kifaragott tökök is?

Ma, azaz Halloween napján az Állatkertbe mentünk, ahol Halloween-mulatságot ígértek az ifjúságnak. Nem mentünk be, annyira sokan álltak sorban, hogy előre láttam a szülők rémálmát, a gyerek azért megy, hogy valami kis Halloween-dekort készítsen, de annyira nagy a tömeg, hogy vagy oda se fér, vagy nem sok köszönet van benne, hogy bement. Letettünk erről a programról. Én az Állatkert helyében vagy fizetőssé tenném, vagy minden őszi szüneti napon megszervezném ingyen.

Hogy ma is a Halloween nyomában maradjunk, a Körút üzleteinek kirakatait figyeltük, hogy hol tűnik fel  Halloween-dekoráció. Azt mondanám, úgy az üzletek harmadában már igen! Főleg az éttermek jeleskednek ebben.

Sőt, egy gyöngyszemre is rábukkantunk, valahol az Oktogon és a Wesselényi utca között, kifejezetten Halloween-bolt, nézzétek csak:

A kapuőrzőknél már sejteni lehetett...bár itt még lovasbolt, agy lóruhabolt(?) is lehetett volna :D

Beljebb lépve ez a látvány fogadott

Egy virágüzlet a Körúton ilyen kaktuszokat árult. Sokaknak talán nem tetszik, nekem annál jobban, hogy a Halloween így vagy úgy, de beágyazódott a magyar köztudatba. 
Ezzel a képpel kívánok mindenkinek boldog Halloweent! 

Az utolsó elnöki kampányvitában az abortusz került szóba

Múlt héten szerdán volt a harmadik és egyben utolsó kampányvita a két jelölt Hillary Clinton és Donald Trump között. Az amerikai közhangulatot én leginkább a cikkek alatt megjelent kommentekből és a Facebookon saját ismerőseim megnyilvánulásaiból valamint azokra adott kommentekből érzékelem, eléggé vegyes, körülbelül elmondható, hogy kellene egy harmadik jelölt, akire valóban szívesen szavaznának, most úgy áll a helyzet, hogy a két rossz közül a számukra kevésbé rosszat kellene kiválasztani.Rengeteg szerkesztett kép és gif kering a két választható elnökjelöltről, ami a cinizmust mutatja meg a választók részéről. Az Obama.kampány idején olyan kristálytiszta volt a levegő, most indulatokkal fűtött, elégedetlen, lemondó.

Amiről viszont ma akartam írni, az egy olyan jelenség, amit Magyarországon ha jól tudom, nem engedélyeznek, noha elolvasva a cikket elgondolkodtam, hogy ezt is ideje ellen átgondolni.
A kampányvita az abortuszról szólt, Trump természetesen ellene, míg Hillary mellette voksolt, (mégiscsak nő.) Az abortusznak azonban egy speciális formájáról, amely Magyarországon szóba se kerülhet, a késői abortuszról, tehát mondjuk egy nyolc hónapos terhes esetében.Kérdésként merülhet fel az olvasóban, hogy hát nem tudták megállapítani addig, hogy minden rendben van azzal a gyerekkel odabent? És ha körbenézünk magunk körül, akkor látjuk, hogy az ultrahang sem mindenható.
Jöjjön egy sztori. Egy egészséges gyereke már volt a cikkben szereplő asszonynak, de ahogy az lenni szokott, akartak kistestvért, és ezután néhány korán elment terhesség következett, nem sikerült teherbe esnie. Mikor végre újra sikerült, határtalan volt a boldogság. Amerikában jóval többször ultrahangoznak, mint idehaza, és ha az anyuka maga kissé aggódós, egyből mehet a több dimenziós ultrahangra is (én eléggé aggódós voltam), jóval előrehaladottabb eszközeik vannak, de mégsem lehet soha teljesen kiszűrni a szomorú eseteket.
Itt a sztoriban szereplő nőnél a 18. héten láttak valamit, ami nem tetszett az ultrahangosnak, így egy magasabb szintű ultrahangra küldték, ahol a gyereket egészségesnek ítélték.
A kismama az egész terhességet nehezebben élte meg, tovább tartottak a rosszullétek, a gyerek nem valamiféle minta alapján rugdosódott odabentről, hanem random módon, nem úgy reagált, mint az első gyerek, de az anya úgy gondolta, egyszerűen más, mégis volt végig egy kis rossz érzés benne... A 35. héten, hogy megnyugodjon ultrahangra küldték.
Valljuk be, az már nagyon a vége, az ember lánya készül egy egészséges kisbaba fogadására lélekben, várja, már szereti, kötődik hozzá,szenvedett, hányt miatta eleget, jól meg van hízva, vizesedik a lába, fáj a melle, jön a tej, készül a teste is a fogadásra stb. Szóval ekkor jött a hír, hogy a gyerek bizony Dandy- Walker szindrómában szenved, egy ritka és nehezen felismerhető, súlyos szellemi és testi fogyatékosságot okozó betegségben, se beszélni, se járni nem lesz képes, viszont gyakoriak lesznek nála az epileptikus görcsök. Az anyának egyből eszébe jutott, hogy mennyire furcsán rugdosódott odabent a cseppség. Őszintén, tegyük a szívünket a kezünkre, akarjuk-e ezt az életet a gyerekünknek? Magunknak és a családunknak? Egy kommunkálni nem képes lény, aki ágyhoz kötötten, kiszolgáltatottan, teljes súllyal nehezedik majd a családra..nem fogja látni örülni, nevetni, beszélni, iskolába menni, más gyerekekkel játszani...
Az anyát MR-re is elküldték, hogy a bébi agyát jobban meg lehessen vizsgálni, az kimutatta az agyban a holt tereket, és nem volt corpus callosumja sem.
Az anya könnyes, fájdalmas vívódás után úgy döntött, hogy elveteti a gyereket.Ez gyakorlatilag az eutanázia eszközével történik, a gyereknek olyan anyagot injekcióznak be, hogy lassítják a szívdobogását, majd elhal. Ezután meg kell szülni, ahogy egy egészséges gyermeket, csak éppen ez a gyerek halott.Természetesen a beavatkozást nem mindenhol végzik el, így az anyának még azt a terhet is fel kellett vállalnia, hogy az amúgy is utolsó pillanatban levő terhességet hol vetesse el, illetve az összege ennek 25 ezer dollár volt, nem fizeti a biztosító. A beavatkozás végül megtörtént.
Az anya sokáig gyászolta ezt a gyermekét, de tudta, hogy jobb, hogy nem hozta a világra. Két év múlva lett terhes újra, egészséges gyermeke lett.
Bennem mindig az a kérdés merül fel, hogy miért a férfiak kardoskodnak folyamatosan az abortusz ellen?Gyakorlatilag semmi közük a terhesség alatt átéltekhez, a szüléshez sem, és szinte mindig kisebb részt vállalnak a nevelésben, mint a nők?Miért kardoskodnak esetleg akkor is, ha a nő erőszak áldozata lett, vagy a gyerek ilyen súlyos terhet róna a családra és a társadalomra?Miért nem döntheti el a nő, és ő egyedül, hogy mit szeretne, ő aki a terhet viseli és viselni is fogja?

Öt év

Ez is eljött. Öt éve, hogy visszajöttünk, és hat évet voltunk kint.
Hm, visszailleszkedési folyamat ötödik születésnapja. Napok óta vártam, hogy jöjjön ez a nap, hogy majd miket fogok leírni. Aztán most semmi nem jut eszembe.
Most van a boldognak nem nevezhető hontalanság időszaka. Az ottani dolgok már emlékkonzervvé sűrűsödtek. Az itteni dolgoktól naponta kapok hányingert. Az ottani dolgok már jóval kevésbé vannak a tudatom felszínén. Az itteni balkáni állapotok nagyon bántanak, azaz már vége a külső szemlélő állapotnak, sajnos. De egyre kevésbé hasonlítok. Tehát nem úgy kezdődik minden, hogy bezzeg Amerikában, inkább csak a felháborodás szintje van, az elnyomott állampolgáré. Tegnap olvastam egy nagyszerű dolgot, ami egyből megértette velem, miért is érezzük mi magyarok a nagyszerűséget, akárhova tesszük ki a lábunkat. Íme az idézet Csepeli György könyvéből Hankiss Elemértől:

"Hankiss Elemér szerint „a magyar társadalom tagjai évszázadok óta élnek a társadalmi hierarchia minden szintjén erős és egészségtelen függőségben a fölöttük lévő hatalmasságoktól, s ez a történetileg állandósult függőségviszony rányomta bélyegét a társadalmi viselkedésformákra és a társadalmi tudatra” (Hankiss 1983c, 396). Hankiss infantilizmusként írja le a tanult tehetetlenség történelmileg áthagyományozott mintáját, mely lehetetlenné teszi a személy számára a szimmetrikus, kölcsönös függésen alapuló kapcsolatok kialakítását. Az infantilizálódott személy kapcsolatait a szélsőséges függés vagy szélsőséges függetlenség jellemzi. Az első esetben a személy képtelen szabadulni a szülő vagy a szülőt helyettesítő más személy, szervezet, csoport által képviselt tekintély hatalma alól. A második esetben a személyből teljes egészében hiányzik a függésre való készség, melynek következménye a valósághoz való alkalmazkodás képtelensége, a szituatív, spontán, „szalmaláng” típusú cselekvés dominanciája.

A közép-kelet-európai elmaradottság századokon át olyan hatalmi viszonyokat örökített át, amelyek lehetetlenné tették az alávetettek számára a teljes értékű felnövekedést. A közép-kelet-európai társadalmakban az emberek megtanulták és gyermekeiknek is áthagyományozták, hogy a túlélés záloga az alávetettség elfogadása, a kérés, a panaszkodás, a könyörgés, a hálálkodás, illetve a sértődés, a zúgolódás, a búslakodás. Mint Hankiss írja, ezekben a társadalmakban az alávetettek tudatlanságban, tehetetlenségben, kiszolgáltatottságban éltek, megfosztva jogaiktól és jogaik tudatától. Mindent felülről kellett kérniük, kikönyörögniük (Hankiss 1983c, 401)."

Kedves olvasók, ez nagyon fontos, hogy honnan jöttünk, és milyen sémák mentén próbálunk evickélni a nagyvilágban. És azért könnyen belátható, miért annyira más az amerikai gondolkodás a fentiek tükrében...
 Ma a cukrászdában ültünk, a gyerek meghagyta a süteménye felét, jó magyar belénk ivódott szokás szerint már szóltunk volna rá, hogy azonnal tömje be, amikor megszólaltam: A gyerek engedje meg magának azt a "luxust", hogy annyit egyen, amennyi jól esik neki. És itt a jól esik neki, az a kevesebb. Hát nem abszurd ez? Nemcsak itt, ebben az országban hangozhat ez el? Hogy itt még azt se dönthetjük el, hogy mennyit együnk, mert gyerekkorunktól belénknevelte a háborút átélt generáció, hogy mindent meg kell enni az utolsó morzsáig?És ez aligha változik, nagyon lassan csak.Csak akkor, ha tudatosan akarjuk változtatni. Nem könnyű.

Egy biztos, a hat év egyértelműen az identitásom részévé vált kint, nem elfelejthető, az ott elsajátított minták, ha egy részüket felül is írta az itthoni légkör, azért nem kitörölhetőek a személyiségemből, sőt, nem is akarom, hogy eltűnjenek.
Vannak dolgok, amik kikoptak, vagy nem annyira erősek már, például a kinti ünnepek megünneplése. Az első években erre odafigyeltünk, aztán halványodott, ma már említés szintjén maradtak meg csak.
A jóhoz könnyű volt hozzászokni, nagyon nehéz volt feladni, és visszatérni a kis takarékos középszerű élethez, sz*r fizetéssel. Eközben azért eléggé szembetűnő itthon is egyfajta luxusréteg kiépülése, akik biztos nem a nemzeti nettó átlagfizuból éldegélnek. Ezeket nehéz elengedni, nehéz a társadalmi igazságtalanságon, az egymás taposására, rokonok panamájára épülő társadalmat elfogadni azok után, amikor valami egészen mást is megtapasztalunk. Végsősoron ez az, ami nem tud eltűnni, elfelejtődni. Sőt, nem is szabad, jó arra gondolni, hogy működhet másképp.