Monday, November 28, 2011

Head-to-toe vagy top-to-toe?


Azt már tudjuk, hogy a kóla más ízű Amerikában, mint itthon. Az is gyakori, hogy más csomagolású egy termék egyik kontinensen, mint a másikon.Olyan is létezik, hogy megváltoztatják a termék nevét, ha új kultúrában akarják eladni, vagy éppen bizonyos színeket változtatnak meg rajta, mert esetleg vallási vagy más okokból azok a színek sértőek az adott országban.
De hogy az angol is változzon?
Pedig így van. A Johnson's univerzális babafürdetője, Amerikában ez a Head-to-toe babywash. Head-to-toe, azaz a gyerek feje búbjától a lába ujjáig használható, samponként is.

Ugyanez a terméket Magyarországon így forgalmazzák: top-to-toe.
A két termék ugyanaz, csak a Top-to-toe wash Olaszországban készül. A magyarázat egyszerű, a top-to-toe brit variációja az amerikai head-to-toe kifejezésnek.
Ha már itt tartunk, éppen au pair-angolt tanítok egy kedves diáknak, és a téma specialitása miatt sok anyagot keresek a neten, erre az összeállításra bukkantam egy amerikai oldalon. 10 fura dolog, amit a brit au pair mondhat, és az amerikai anyuka nem foghat elsőre. Hasznos lehet mindenkinek, aki kifele készül:
  • “We spent some time out in the garden today.” But we don’t have a garden, you say. What she means is that they spent some time out in the yard today. The open space our the home is generally referred to as the garden by the British.
  • Az amerikai angolban a garden szó nem azonos a ház mögött levő területtel, míg a briteknél igen. Az amerikai a garden-t virágoskert, park értelemben használja.
  • “They missed their mum.” This is one that most people are familiar with; it is the British version of mom or mother. It is very close, just the replacement of one vowel with another.
  • A mum az leginkább a krizantén virág az amerikai angolban, és mom az anya.

  • “We took a little bumble today.” No, that doesn’t mean a ‘tumble’. It actually means that they went for a stroll, a leisurely walk. They just ‘bumbled’ along.
  • A go for a stroll az amerikaiban, take a bumble a britben:séta.
  • “Her fringe was falling in her eyes, so we put barrettes in to hold it back.” What fringe? The ‘fringe’ of her hair. It is the shorter hair over the forehead, what we would refer to as her bangs.
  • Frufru: britben fringe, amerikaiban bangs.
  • “I was a real gump, today.” The movie “Forest Gump” could give you a clue on this one. We would likely replace the word gump with the word, idiot.
  • A hülye sem azonos: gump a britben, idiot az amerikaiban.
  • “My sister’s on holiday this week.” What holiday is that, we might ask. The British use the term ‘holiday’ in the same manner that we use the term vacation. It doesn’t mean that they are celebrating a holiday; they are simply enjoying some time away from work.
  • Ez egy fontos különbség!Az amerikai angolban a holiday nem más, mint ünnepnap, a karácsony, a Thanksgiving stb, ezeket holidaynak hívják, míg, ha szabadságra mennek, az vacation. A britben a holiday az maga a nyaralás.
  • “It appears, we could use some more kitchen roll.” In other words, we’re out of paper towels. It makes perfect sense, once you realize what they’re referring to, but it might take you off guard the first time or two.
  • Konyhanyelv: a magyarban "konyhai papírtörlő", a britben kitchen roll, az amerikaiban paper towel.

  • “He spent a lot of time in the loo, today.” This term has been heard fairly often on the television, so most people realize that the loo is the bathroom. The source of this term has been debated over the years. There are those that say it comes from the fact that the shared bathroom in hotels was usually in Room 100, which, when converting the numbers to letters, becomes loo. .
  • A loo az a WC, amit az amerikai bathroomnak hív, ha otthoni toalettjére utal, hiszen az a fürdőszobában van, míg rest roomnak, ha akárhol máshol mennie kell. E forrás szerint a loo eredete az lehetett, hogy egyes hotelekben létezik a megosztott fürdőhelység, és ez általában a 100-as szoba, amit könnyen loo-nak lehet "olvasni", ha a számokat betűkkel helyettesítjük.
  • “I’ve just changed the baby’s nappy.” Nappy is the British term for a baby’s diaper.
  • Nappy, soha nem hallottam róla addig, amíg a gyerek be nem került a magyar kórházba, és ott láttam egy anyuka kezében a papírpelenka-csomagot, és az volt ráírva, hogy nappy.Ez odakint diaper.
  • “It’s a good thing you have a people carrier.Most families do have one of these, these days. It’s the British term for a mini van or other similar vehicles.
  • A mikrobusz számomra vicces brit változata a people carrier, amit az amerikai mini van-ként emleget.
    Érdekes különbségek, ugye? És rengeteg ilyen van!Számomra a brit gyakran viccesnek vagy archaikusnak tűnik, például ez a people carrier is olyan furcsa. Bizonyára nézőpont kérdése, egy londoninak meg az amerikai kifejezések tűnhetnek érdekesnek, mesterségesnek.
     Egyébként mostanra már sikerült annyira elrendezkednem, hogy aki anno jelezte, hogy szeretne angolt tanulni nálam, azt szeretettel várom, email-cím a felső sarokban.

    Sunday, November 27, 2011

    Black or bloody?

    Az idei Black Friday egy kissé erősebbre sikerült, mint kellett volna, a vásárlók szerzési szenvedélye egyes helyeken bizony átcsapott agresszivitásba.
    Az üzletekben eddig az early bird-ök, azaz a hajnalok hajnalán érkezők tarolták a legjobb deal-eket, de a boltok azért hajnal 5-nél, vagy hatnál előbb nem nyitottak ki. Idén már voltak boltok, amelyek éjféltől álltak a vásárlóközönség szolgálatára, azaz valaki éppen csak lenyelte a pulykáját, leöblítette egy borral, és már ült is a kocsijába, hogy ott legyen a filléres LCD-TV-ért, monitorért, okostelefonért, ruháért, cipőért, háztartási felszerelésért, játékért, könyvért stb.
    A Black Friday valójában két napos szokott lenni, sok üzlet két napos majdnem-ingyen napot tart, vannak azonban termékek, amelyek valóban pár óra alatt elfogynak, illetve üzletek, ahol a pénteki vásár valóban csak pénteken van.
    Az  idei túlkapásokat egyébként pont a rohanással, a korai keléssel, és az ezzel járó nyűgös hangulattal magyarázták, vásárlók egymás sprézték szemen, hogy előbb érkezzenek célba, lövöldözések is akadtak, a szokványos tülekedés nem éppen kötelező velejáróiként.
    Erős a fekete péntek pszichológiája: "If you don't get there in time, it's going to be gone."
    Az árak pedig olyan szinten vannak lenyomva, hogy nem csoda, hogy megőrülnek az emberek a szerzésvágytól. Az éjféli vásárlás azonban jó terep a rablóknak is, hiszen a sötétben könnyebb lesben állni a boltok körül, és azokat támadni, akik a több holmival igyekeznek a parkoló fele. Márpedig sokan, és sok cuccal jönnek kifele, ez olyan, mint amikor valamiféle mennyei országban bármit megengedhetsz magadnak, vagy majdnem bármit (főleg ha Kelet-Európából jöttél, és két pulóver egyidőben való megvásárlása már több, mint sok számodra).
    Aggódni pedig nem kell, ugyanis hétfőn Cyber Monday van, azaz online lehet elképesztően piti összegért hozzájutni a vágyott vagy kevésbé vágyott dolgokhoz. Cyber Monday 2005 óta létezik.
    Azért azt az anyukát nem tudom feledni, aki tavaly a gyereke összes társasát lecserélte a Targetben, mondván, kicsit  elhasználódtak... Igaz, más a Guess Who négy dolláros(tavalyi Targetes, kétszázas dollár-Ft mellett) egységára (800 Ft), és más az Auchanban, ahol "az árak a földön járnak", de azért ötezer forint körül van, jó, hogy lehet kapni. Úgyhogy szépen fogom a celluxot, és megragasztgatom, a lassan harminc éves Otthontól az Iskoláig társast, amivel még én is játszottam, meg a gyerek is fog. Mert vannak dolgok, amiket ott meg lehet tenni könnyűszerrel, itt pedig elképzelhetetlenek, vagy csak egy igen szűk réteg számára elképzelhetőek.
    (A poszt kiinduló pontja az AP cikke volt)

    Saturday, November 26, 2011

    Auchan, Ocean, Beach


    A gyerekem, annak ellenére, hogy majdnem két hónapja túl sok angol beszéddel nem találkozik, még mindig őrzi a kis megtanult szókincsét, intakt módon.
    Az új üzletek nem magyar neveit pedig angolosítja, hiszen ha magyarul nincs értelme, akkor angolul legyen. Így lett a kiejtett Auchan-ból (osan) Ocean (ósön). Ha pedig épp az Ocean nem jut eszébe, akkor lebeachezi a boltot.
    (Még mindig jobb, mint a Madarasteszkó:D.)

    Thursday, November 24, 2011

    Csajfelszedő-tanfolyam


    Teljesen véletlenül találkoztam ezzel a tanfolyamtípussal a neten, és annyira ledöbbentem, hogy komoly emberek jegyzetelték a "tanár" mondandóját, hogy kezdtem gyanakodni, hogy a dolgot importálták Magyarországra.
    A szálak pedig természetesen hova vezettek?Az USA-ba.
    A professzionális csajfelszedőknek komoly angol nevük van, ők a Pick up Artist-ok, gyakran csak PUA-ként említve. Nos, Casanovától eltekintve a PUA community az internet hajnalán kezdett el formálódni, ekkor még nem megélhetési szándékkal, csak az internet lehetővé tette, hogy egyes forróvérű Joey Tribbianik tapasztalatot szerezzenek arról, hogy hogyan sikerül felszedni a nőket, mik válnak be, mik nem.
    A legelső professzionális PUA Ross Jeffries, az államokbeli life coaching technikákat csajozási technikákkal összeötvöző guru, aki ma már, "öreglegényként" a szakma atyja. Eredeti anyagokat az ő oldalán lehet megvásárolni, ráadásul most a Fekete Péntekre való tekintettel minden 50%-al kevesebb!:D
    Ross Jeffries volt az első, aki a témában könyvet adott ki. A csajfelszedés tudománya úgynevezett rutinokból áll össze, amelyet a PUA-k terepen próbálnak először ki, majd úgynevezett terepriportokat készítenek, és ezt fórumokon összevetik, azaz hamar kiderül, hogy a tudományosan felállított rutinokból az élő kísérletek mit szabotáltak el.
    Ahogy egyre jobban összeállt a csajfelszedés tudománya, egyre többen kezdtek magukban érezni kedvet ahhoz, hogy ebből megéljenek. Tanfolyamokat szerveztek kevésbé sikeres társaiknak, könyvek születtek hagyományos és e-formátumban is. 2007-ben reality show is született a dologból, The Pick Up Artist néven, ahol nyolc szeretnivaló lúzert verbuváltak össze, hogy a "rutinok" segítségével asszonyfej-elcsavaró fenegyerekeket neveljenek belőlük. Egyre több televíziócsatorna kapta fel a témát, és az egyéb reality-k is rendszeresen foglalkoztatni kezdtek hivatalos csajfelszedőket. Kialakult egy új szakma.
    2011 márciusától vetítik Amerikaszerte a Let the Game Begin című filmet, ami végképp megerősítette a "szakma" fontosságát. A csajfelszedő coach-ok száma, hála az internetnek, illetve az angol nyelv széles körű elterjedtségének, mára már világszerte megnövekedett. Magyarországon 2005-től létezik egy cég, a Nőcsábászakadémia.

    Én személy szerint nem hiszek a dologban, nekem vagy tetszik valaki és akkor az annyit szerencsétlenkedik, amennyit akar, vagy nem, és akkor hiába rutinozik, nem fog megmozdítani bennem semmit.Aztán ki tudja mire képes egy guru:D.

    Monday, November 21, 2011

    Gyakran összekevert szavak

    Nemreg egy kedves ismerosommel az o angoljarol beszelgettunk. Gondoltam a puding probaja az eves, beszelgessunk angolul. Sokkal jobban ment neki, mint ahogy o azt erezte, szinte alig hibazott.
    Ami viszont feltuno volt, es ezt nehez orvosolni, a magyarul gondolkodas, illetve magyar mondatok atforditasa. Egyreszt, persze, maskepp nem lehet, foleg egy bizonyos szintig. Masreszt pedig nagyon sokszor egyszeruen maskepp, mas szorenddel, mas nyelvtani szerkezettel, mas szavakkal hangzik el az angol megfelelo. Aztan elkeveredtunk valahogy az orvostemahoz, es akkor jott a kalamajka a recepttel. Mert magyarul recept az etelrecept is, meg az orvosi altal felirt gyogyszer is. De angolul nem!
    Recipe, receipt, vagy prescription?
    A recipe az nem mas, mint egy etelnek a receptje.Esetleg a siker, vagy akarmilyen atvitt ertelemben vett dolognak is recipe-je van.
    A receipt az a kis papirka, amit vasarlas utan kapunk, a vegosszeggel egyutt, azaz mondjuk blokk.
    A prescription pedig az orvos receptje. Az a gyogyszerrecept, amit felir.
    Elkepzelheto, hogy szotar megadja a recipe harmadik (szazadik) jelentesekent az orvosi receptet, de a koznyelv a prescription-t hasznalja, erti.
    Ha mar a magyarul/angolul gondolkodasnal tartunk, erdekes jelenseg, amit a lanykamon figyelek meg. Az olyan szavak, amikkel nem talalkozott eddig magyarul sokszor nem nyernek ertelmet szamara, es angollal helyettesiti. (Ez visszafele is mukodik, gondoljunk csak a nyolcvanas evek nagy slagerere, a "levelet kaptam life"-ra.)
    Mult het ota konnyiti meg az eletunket es kimeli a penztarcankat az izszerviz, es a futarra valahogy raragasztottam az izmester nevet. A gyerek csak Eastermesternek hivja, mert annak van ertelme szamara, az iznek meg nincs.

    Thursday, November 17, 2011

    Visszarévedés régi novemberekre

    (En mindennap fazom, (es viszonylag gyorsan meg is faztam, de ugy istenesen, hello, Augmentin Duo!). Elszoktam a hideg, kodos, magyar novemberektol.)
    DC eghajlata nedves szubtropikus, es az oszok es tavaszok ennek megfeleloen enyhek, a tel sem igazan hideg, mint inkabb havas, idonkent ugyebar rekord homennyiseggel, es aramkimaradassal.
    (Egyszeruen nincs is igazan ruhataram ehhez a rettenetes hideghez, ami Magyarorszagon van. Regi ruhaimbol szinte semmi nem jon ram, meg aztan az ido szet is mallasztotta az amugy is made in china minoseget, de ket meleg cuccot megtartottam, szinte mindig azt hordom.(Ha lattok egy not a kilencvenes evek vegerol itt maradt kinai minosegu ocska holmikban, aki nem tunik hajlektalannak, akkor az meg en is lehetek:d.)De meg igy is folyamatosan fazom!!!)
    Osszegyujtottem nehany regebbi kepet a kinti novemberekrol. Ami nagyon szembeszoko, az a brutalis lombozatszinek, olyanok, amilyenekkel csak ott talalkoztam. A piros fa nem messze a telepunktol minden evben ledobbentett.


    Ez a fa az erkelyunkrol is latszott, sajnos a kep nem adja vissza, a voros es a narancs sarga igen eroteljes keveredese.

    Aztan jol latszik a negyedik kepen, hogy a ferjem egyszal kardiganban van, november 18-an, pontosan harom eve keszult az a kep.

    A masfel eves gyerekre nem kellett sapka.

    A kerteszek is gondoskodtak arrol, hogy a sokfele szin osszeerjen a novemberi pompaban.Pedig ez csak egy lakotelep.

    Sokat vicceltunk, hogy DC-ben madarak helyett mokusok vannak, ezt a novemberi mokust is lefotoztam az olvasoknak. Ez a tipus, es a fekete mokus honos arrafele, de olyan mennyisegben, hogy tobb a mokus, mint a madar, ez igy igaz.

    A november Amerikaban nagyon jo honap, a Halloween ad neki egy jokedvu kezdest, meg mindenutt erdemes az oszi fesztivalokra kimenni, sok helyen novemberben is var az oszi pompaju tokfesztival.Mikor mar igazan jon a huvos, a Thanksgiving hatalmas unnepe is eljon, pulyka minden mennyisegben, pl papirpulyka-keszites a gyerekeknek, filleres dekoraciotomeg. Ezt pedig szepen kiegeszito a Black Friday, amikor az ember addig vasarol, amig eldobja magat "shop 'till you drop", mondana az amerikai, es olyan arakon, amiket foldi halando remelni sem merne mondjuk idehaza.Ha pedig mindez lemegy, nincs mas hatra, mint keszulni a karacsonyra. Mindez a mozgalmas november olyan kivaloan eltereli az emberek figyelmet a rovidulo nappalokrol, hogy szinte karacsonyig fel sem tunik, utana pedig mar csak a januart es februart kell kibekkelni, es jon a jo ido.
    (Hat nekem ez most vegtelennek tunik innen nezve, a "shop till you drop" az a sarki kinai uzletben (vissza a gyokerekhez) fog egy sapka vasarlasaban kimerulni, de eddig meg mindegyik nagy volt a fejemre. Most vagy nekem van monyo fejem, vagy a kinaiak mereteztek valamit el. Eddig gyozott a hiusagom, de mostmar nem erdekel lassan, hogy ronda-e a kaphato sapka, vagy nem, mert megfagyok.
    Azon gondolkodtam, hogyha nekem ennyire rosszul esik ujra hozzaedzodni a klimahoz, milyen lehet ez egy indiainak, peldaul? Egyebkent ilyen szmogriadokra sem emlekszem regebbrol, de a levego minosege biztos nem kedvez a gyulladt hangszalaimnak, mert allando gombocerzetem van a gegemben. A komforterzetem ugy delben ugrik egyet, ha szepen sut a nap es nincs szel, akkor egesz turheto az ido Budapesten.)
     Ami meg erdekes, hogy DC-ben iszonyatosan nedves a nyar, az elviselhetetlen 100 % koruli paratartalommal, a tel viszont nagyon szaraz. Ennek tudtam be egy regi nyavalyamat, szem koruli ekcemat.Meglepodve tapasztalom itthon, hogy nem DC-specifikus a dolog, itt is nagyon szaraz a levego, itt is kuzdok a szememmel, es nem emlekszem, hogy regen ez igy lett volna.
    (Phoebe orvosmeteorologiai elemzeset nem szedtuk kurzivval, az egyeb nyavalyait igen, akit bosszant a visszaszokasi naplo negativ hangneme, az konnyen at tudja ugorni fagyhalal kozeleben leledzo, gege/hangszal/kozepfulgyulladasbol labadozo, meghasadt szemelyisegu (aka Phoebe es a szerk) bloggerunk szemelyes elmenyeit a magyar valosaggal, es egybol ugorhat a Washington DC novemberei tartalomra. - a szerk)

    Wednesday, November 16, 2011

    Performances

    Sokfelek vagyunk. Miota szo szerint egyik bajbol esunk a masikba, nulla szabadidovel, betegsegekkel, minden nap szakitok ki valahol egy negyed orat, ededidoben, vagy keso este, hogy visszamenjek az idoben, es fenykepeket nezegetek arrol az idorol, amikor meg volt normalis eletunk es korulmenyeink.  Jo visszanezni a kepeket, visszaemlekezni, visszarepulni az idoben, es vegre egy kicsit kiszakadni a mostanaban igen szomoru valosagbol. Akarhogy is szepitem, nagyon nem jol alakulnak a dolgaink, miota vissza kellett jonnunk Magyarorszagra.
     Szamomra sokat jelentenek a kepek, de tegnap belemhasitott, hogy lehet, hogy soha tobbet nem lesz valosag, ami egeszen a kozelmultig az volt. Ugy dontottem, csak azert sem adok hitelt ennek a realisnak tetszo lehetosegnek. Azzal a megtepazott optimizmusom utolso csirajat is eltaposnam.
    Elmelaztam peldaul a Central Parkban az egyik, ott elok szamara talan atlagos, vagy mindennapi, szamomra pedig orok elmenykent megmaradt delelotton, amikor a Bethesda Angyalhoz igyekeztunk, hogy meg egyszer megnezzuk Prior Walter szerint a legszebb helyet az Univerzumban, es egeszen meglepo dolog fogadott minket.
    A szobor kornyeken nem meglepoek a happeningek, maganyos jogakiralyok, vagy zeneszek, de a negy fekete srac minimum fel oras musora nagyon feldobta az amugy kisse melankolikus, edeni helyet.

    Ragyogo volt a delelott, meg meleg, husz fok koruli homerseklettel, az angyalt korbevevo kis medenceben tavirozsak, a ter csendes volt, de megis zsongott a napfeny fele fordulo, szepseges kornyezetet elvezo mersekelt sokasagtol.

    Ezen a kepen latszik, hogy valami mar keszulodik, valaki felakasztotta a kabatjat a keritesre, es egy piros nadragos ferfi rendezkedik. De mit is csinal ott?
    A rendezkedes csak resze volt az elokeszuleteknek. Hamarosan a sracok, mind a negyen egyszerre beszelve ugyanazt, elkezdtek toborozni az aznapi kozonseguket. Nem tudom, hogy tudtak szinkronban ilyen hosszan egyformat mondani, az esetek tobbsegeben rimeltek is, de ugyanakkor az is latszott, ez nem egy szerep, amelybol konnyen kiesnek, ugyanis a folyamatosan valtozo helyzethez igazitottak a poenokat, ahogy szerveztek a lepcsore a nezoket. Ez egyfajta adottsaguk lehet, vagy tul sokat gyakoroltak, de mintha egymas gondolataival ossze lettek volna kotve, teljesen erolkodesmentesen beszeltek korusban. Ez aztan nem keves nezot vonzott a lepcsore, de azt is lehetett tudni, hogy a sracok elsosorban valami kozos tornas-tancos dolgot fognak bemutatni.
    Mikor mar jo otven ember varta, hogy kezdjenek, kezdtek is. Sajatos humorral, minden egyes mozdulatsor elejen valami nyelvi poennal is gazdagitottak a szinten igen osszehangolt mutatvanyt.




    Sajnos a produkcio legizgalmasabb reszerol, az elolancrol nem keszitettem kepet. Ket holgyet, egy magas urat, es egy gyereket kertek meg, hogy jojjenek a rogtonzott macskakoves szinpadukra, egymas moge allitva oket. Igy korulbelul egy jo masfel metert tettek ki, plusz a ferfi magassaga minimum 180 cm volt.
    Meg jo, hogy az elolanc a nezokozonseg fele fordult (a kepen nem latszik, hiszen en is onnan fotoztam), es nem lattak, mi keszul. A sracok nekifutasbol atszaltoztak oket ebben a magassagban es szelessegben, amit fentebb irtam. Ekkorra mar hatalmas volt az ovacio, a sracok pedig tovabbra is rimes szinkronbeszedben nyomtak a kiseroszoveget.
    Ugyesen megoldottak a tiszteletdijuk osszegyujteset is, nagy reklamszatyrokkal jartak korbe a kozonseget, ugyelve arra, hogy valamelyikuk szorakoztasson is kozben, azaz ne oszoljon a tomeg. Mikor kello mennyisegu papirpenz osszejott, es a kozonseg lathatoan nem akart tobbet adni, megkerdeztek az utolso penzt ado ember nemzetiseget. Amikor az megmondta, akkor elkezdtek, hogy az az oszag a legjobb, az adakozott a legtobbet. Jo pszichologiai erzekkel csinaltak, mert erre meg akadt adakozo, aki nem turte, hogy az o hazaja mas orszag moge szoruljon. Ezzel elindult egyfajta licit es a sracok egeszen biztosan kaszaltak meg vagy otven-szaz dollart.
    Performance-okban nincs hiany mas helyeken sem, peldaul a Washington Square Parkban sem, ahol a Jobaratokbol elhiresult diadaliv all.

    Itt egyik este futottunk bele egy fuvos zenekarba. Na de nem valamilyen komoly, esetleg unalmasba, hanem egy olyanba, amelyik slagereket adott elo.


    A zeneszek nem mentek ra a dijazasra, egy igen szereny kalapocska fekudt csak a foldon. Emlekszem, eloadtak az Europe Final Countdown dalat, amin kicsit mosolyogtunk is, valahogy illett a helyzetunkre akkoriban.
    New Yorkban nem lehet unatkozni. Eleg, ha megyunk az utcan, mindenfele elore eltervezett program nelkul. A programok megtalalnak minket.