Gondolkodtam, hogy mint amerikai blognak illene hírt adnom a bostoni eseményekről, de éppen elég cikk születik ebben a témában. Akkor lenne ennek értelme, ha érdemben hozzá tudnék tenni valamit a hírértéken túl, mondjuk mert ott élek, és a közhangulatról, reakciókról valami többet és mást tudok leírni mint a sajtó.
Most inkább olyanról írok, amiről a a médiában biztos nem találkoztok, meg kissé érdekesebb és kellemesebb téma is. Egészen fura módon Szilvási Lajos egyik regényében találkoztam a GI kifejezéssel, ami persze a GI Joe kapcsán már ismert volt előttem, csak soha nem gondolkodtam el a hátterén. Most megtettem.
A GI azaz Government Issued az első világháború után egyszerűen a közkatona neve lett. Még Szilvási is így használja a regényében. Ráadásul a Joe erre még ráerősített, az amerikaiak joe-ja az átlagember, gyakran Average Joe. (Jelent még feketekávét is szlengben.) A GI másik lehetséges magyarázata, hogy az első világháborúban a katonai felszerelések nagy részére rákerült a GI bélyegző, ami egyesek szerint government issued, mások szerint galvanized iron.
A Hasbro által gyártott akciófigura kezdetben az amerikai hadierő egyes ágazatai képviselte a legkisebbek fele (az amerikai nemzeti identitásnak igen fontos része a hadsereg tisztelete), volt GI Joe katona, légierő, tengerészgyalogos. Mivel babának a hatvanas években hívni nem lehetett, hiszen a fiúk nem babáznak, márpedig nekik készült, akciófigurának nevezték el.
A figura kezdetben Rocky, Skip és Ace néven futott (Rocky volt a katona, Skip a tengerészgyalogos, és Ace a pilóta), de aztán a GI Joe név váltotta fel egységesen ezeket. A vietnámi háború utáni háborúellenes közhangulatban GI Joe egy időre űrhajós és mélytengeri búvár lett.
Amiért a GI Joe úttörő lett, még a Barbie figurák melőtt, az az, hogy mozgatható volt a teste 21 ponton, előtte ilyen babákat nem gyártottak. Így is reklámozták: America's movable fighting man.
Már 1965-ben megjelent a fekete bőrű változat, sőt 66-ban megjelent az európai és japán fejváltozat is.
GI Joe figurája az emberi test nem lehet szabadalom alapja, így a Hasbro egy sebet vésett a figura arcára. ennél is érdekesebb az a "szexepil", ami véletlenül tűnt fel, majd direkt így kezdték gyártani a babákat, nevezetesen, hogy a jobb hüvelykujj körme az ujj belső részére került a külső helyett,. (Annyi ilyen érdekes véletlen alapja egy-egy tudatos marketingfogásnak, mégis mindig elcsodálkozom, hogy mennyi ilyen furcsaság van.)
A figurák ruhái és katonai gépkiegészítői, autói folyamatosan fejlődtek az évtizedek alatt.
Míg manapság az akciófigurák egy-egy akciófilm kapcsán születnek meg utólag, az első akciófigura, a GI Joe esetében ez fordítva történt, a Real American Hero, GI Joe sorozat a nyolcvanas évek elején látott napvilágot.
A Hasbro az USA-n kívül egyedül Kanadában és Angliában dobta piacra a GI Joe-t. A GI Joe nemzedékek fiúgyerekeinek első hőse volt, és nagyszerű "nevelőeszköz", hiszen az amerikai hős az amerikai katona, ez nagyon erősen benne van az össznemzeti gondolkodásban, a hadsereg és a katonai karrier komoly presztizsű az Államokban.
Friday, April 19, 2013
Sunday, April 14, 2013
Csigainvázió
A csiga kedves állat. Igen, egészen addig nagyon kedves, amíg eső után lehet örülni néhány előmászó éticsigának, akik aztán a száraz időben felszívódnak, esetleg néhány üres csigaház jelzi, hogy valaha arrafele csiga járt.
Képzeljünk el egy csigahorrorfilmet! A kedves kis éticsiga megnő, úgy patkányméretűre, és a kis nyálkás csíkja is sokkal bővebb és szélesebb, na meg a nyálkás teste is jóval nagyobb és húsosabb, és ebből a típusból aztán százával bújnak elő, nemcsak eső után...Megesznek mindent, még a házfalat is megrágják. Éjjel arra ébredünk, hogy egy undorító nyúlós csiga nyáladzik végig az arcunkon, majd megfulladunk a súlyától, és tart a tapéta fele, amit azonnal rágni kezd...minden úszik a csigatakonyban...Húha, de belelendültem a csigahorrorfilm elképzelésébe, pedig a méretarányok valósak, meg az is, hogy százával támad a mindent elpusztító csiga- az afrikai óriáscsiga- Floridában.
1966-ban volt az első komoly invázió, amikor egy nyaraló kisfiú hazacsempészett hármat, és a nagyanyja elengedte őket a kertben, ennek eredményeképpen 7 év alatt 17000-re nőtt a csigapopuláció száma. Az állam tíz év alatt és egymillió dollár pénz beleölésével tudta őket kiirtani.

Az emberek sokszor nem gondolnak bele, hogy Floridában a hatalmas csigának nincs természetes ellensége, ezért igen gyorsan szaporodik, és rettenetesen kártékony, gyakorlatilag a házfaltól kezdve bármilyen fát, növényt megrág....
Az első óriáscsigát, hosszú idő után, 2011-ben találta meg egy floridai lakos a kertjében, azóta már heti szinten 1000 darabot fognak be belőle. Rettenetesen kártékony és annál is szaporább.
A háza annyira erős, hogyha autókerék megy át rajta, a gumi defektet kap tőle. Ez még hagyján, de imádják a házfalakat, ugyanis a bennük levő mészb kálciumtartalmára szükségük van a saját házuk táplálására, így aztán komoly veszélyt jelentenek a házak megrongálásában.Az is szép baleset, ha egy ekkora csigát elkap a fűnyíró, és frecseg mindenfele a hatalmas teste és a csiganyál. Sőt, egy olyan bélférget is terjeszt, amivel a fertőzés agyhártyagyulladással is járhat.
A helyzet annyira súlyos, hogy konferenciát hívtak össze a tudósok, hogy rájöjjenek, hogyan és honnan indult a csigafertőzés. Elképzelhető, hogy a csigák a Karib szigetekről kerültek át, ahol már elterjedtek, egy turista egyszerűen behozta, akár tudta nélkül a csigapetéket. Florida szubtrópusi éghajlata nagyon kedvez a más meleg országokból bejövő nem őshonos állat-és növényfajok elterjedésének.

Thursday, April 11, 2013
Know your audience
...avagy marketingbaki a tengeren túlról.
Az USA-ban az angolon kívül a második nyelv a spanyol, ezt tanulják az iskolában is több, kevesebb sikerrel. A lakosság jelentős része bevándorló hispán Dél-Amerikából.
Éppen ezért mindig oda kell figyelni egy-egy reklámfogás előtt, hogy ez a célközönség mi alatt mit ért....
A Target nevű népáruház ruhaosztályán februárban jelentek meg az Orina nevű szandálok. A név a Target szerint oroszul békét, békést jelent, (emlékeim szerint a MIR jelent békét, ez lett az űrállomás neve is, de orosztudásom pallérozása tíz éves koromban véget ért, szóval, nem esküdnék meg erre...), viszont spanyolul vizeletet, és ez bizony elég vicces, pisiszandálokat meg ki akar venni?
Így aztán a fogyasztók általános röhögésére a Target kénytelen átcímkézni a szandáljait, hiszen egy üzletóriás nem engedheti meg magának, hogy "butának" tűnjön. Még akkor sem, ha esetleg maga a vásárlóközönség olyan tudatlan, hogy nem ismeri az orosz szót, ami alapján elnevezték a terméket. De miért ismerné?
Szegény Target egy pisiszandálnál sokkal kisebb jelentőségű ügy miatt is kénytelen volt újracímkézni termékeket, egy nő azon háborodott fel, hogy egy ruha XL méretének szürke színe manatee greyként, míg a normál méretek dark heather greyként voltak feltüntetve. Ezt a "hatalmas diszkriminációt" twittelte, majd a Facebookra és a tumblr-re is kikerült. Más unatkozó nők is elképesztőnek tartották az esetet, így aztán a Target címkézhetett, ha azt akarta, hogy megvegyék a ruhát a fitymáló hölgyemények. Hatalmas problémák ezek, lássuk be.:)
Tetszik viszont a Target válasza a nevetséges problémára:
"We heard from our guest. We apologized and we are working to fix it ASAP."
Az igazi kereskedő bármilyen ostobaságot kellő udvariassággal kezel, hiszen a vevőnek mindig igaza van, mivel ő fizet.
Hasonló bakikba futottak már bele más üzletláncok is, az IKEA egyik terméke például Thaiföldön egy vulgáris szó a szexre, vagy a Bing netkereső a kínaiaknál bizonyos dialektusokban palacsinát, másokban betegséget jelent.

Thursday, April 4, 2013
Amerika, ahogy nem ismerted
Azt hiszem, elmondhatjuk, akár ennek a blognak az ismeretében is, hogy Amerika örök és kimeríthetetlen téma, és mindig van új és új elcsodálkoznivaló.
Ma például először hallottam a kukoricacsutka dzsemről, amely már inkább az amerikai dédik eledele volt, mint a mostani társadalomé.
Amerikában is felnőtt egy olyan generáció, - a század elején születettek- akiknek az életében a harmincas évek gazdasági válsága, majd a világháború olyan nyomot hagyott, ami igencsak hasonlít a magyarországi hetven körüli nyugdíjasok fiatalkorára. Közös vonás, hogy akkor bizony nagyon kellett spórolni, az az amerikai társadalom még nagyon messze volt a mai instant társadalomtól, ahogy nagyanyáink életstílusa is igen messze van már a plázázó fiatalokétól.
A kukoricacsutka dzsem is ennek a kornak volt az amerikai példája. Egy olyan időszakban, amikor az étel nem a kukában végzete, mert kevés volt belőle, igyekeztek a melléktermékeket, hulladékokat is hasznosítani, mint a kukoricacsutkát, amit ma leginkább kihajítunk a kukába. Legközelebb ne tegyük, érdemes kipróbálni a kukoricacsutka dzsemet, amely leginkább mézre fog hasonlítani ha elkészül.
Íme a recept:
12 kukoricacsutka
egy liter víz
két evőkanál citromlé
egy csomag zselépor
cukor
Az elkészítés nem túl bonyolult, fel kell forralni a vízben a csutkákat, majd forrástól számítva harminc percig főzni.Érdemes fedő nélkül, még koncentráltabb lesz az íze.Ezután ki kell venni a csutkákat, lehet szűrni a levet vagy úgy hagyni. A megmaradt kukoricalevet le kell mérni, és hozzáadni a citromlevet és a zselatinport, majd megint forralni. Eközben a lemért lének megfelelő cukrot lassan hozzáadagolni.Újra kell forralni, majd egy percig keverni forrástól számítva.Ezután lehet levenni a tűzről és még forrón üvegekbe tölteni. Úgy fog kinézni, mint a méz, és állítólag olyan íze is van.
Akinek van kedve, a kukoricaszezonban kipróbálhatja!
Elvileg kapható is, minden bizonnyal igen szűk körben, én hat év alatt nem találkoztam vele, még a Whole Foodsban sem...

Tuesday, April 2, 2013
Japán cseresznyevirágzás itt és a tengeren túl
Évek óta beszámolok az amerikai főváros tavaszi nagy ünnepéről a Cherry Blossom-ról, ez az a nemzeti ünnepe az amerikaiaknak, amikor Tidal Bassin köré ültetett japán cseresznyefák egyszerre indulnak virágzásnak, és pompázatos látványt nyújtanak hatalmas területen a turisták és a helyiek nem kis örömére.
Ahogy szokták mondani, DC-be cseresznyevirágzáskor érdemes menni.Idén ez a bő két hét március 2o és április 14 között, azért írtam két hetet a három helyett, mert a virágzás eleje és a vége már nem ugyanolyan, mint a közepén a látvány.
Idén Budapesten is látható japán cserenyefa, igaz, csak egy és az is mű, de az Allee bevásárlóközpontban Japán Tavasz néven van egy kis kiállítás március 16 és április 14 között, programokkal egyetemben.(Eléggé sovány vigasz ez az "igazi" után számomra.)
Visszatérve a tengeren túlra, a virágzás ideje minden évben egy picit más. De hogyan állapítják ezt meg?
Kertész szakértő vizsgálja meg a rügyek állapotát, és a National Cherry Blossom Festival Sajtótájékoztatóján jelenti be a várható virágzási időt. A virágzás ütemét a rügyek növekedési üteméből és a várható időjárásból "jósolják". Ebben nagy segítség az előző évek időjárási statisztikája. Van egy jelzőfa is, amely igen különös segítség, ez a fa a Thomas Jefferson emlékmű mellett nő, és mindig tíz nappal a többi fa előtt borul virágba.
A virágzást akkor jelentik be, amikor a fák húsz százaléka már kinyílt virágokat produkál, a virágzás tetőzése az, amikor a Yoshino fák hetven százaléka virágban áll, ez általában április első hete, és innen számítva időjárástól függően négy-tíz napig a legszebb a látvány. A Yoshino típusú fák a legjellemzőbbek a Tidal Bassinban.
A képen jól látható, hogy a virágzás a Washington Monumenttől indul, és a medence tó partján körbe lehet sétálni megcsodálni a fákat.

Szépen szegélyezik a medencét :

Ha esetleg arra járunk, készüljünk lelkileg a hatalmas tömegre pár darab Xanaxszal.:)

Wednesday, March 27, 2013
Vigyázat! Csalok!
Felüleletes szemlélő számára a négy épület ugyanaz, a Washington DC US Capitol. Ha jobban megnézzük az első és az utolsó képet, azoknál a pálmafák, az old timerek és egyéb apróságok árulkodóak...az első és utolsó kép ugyanis az El Capitolio de Habana, azaz a kubai Capitol épülete, ami annak idején a húszas években a "Nagy testvért" akarta mintázni, de a kubai öntudat már akkor is ébren volt, és a kupolát magasabbra építették, mint az amerikai változatot.
Természetesen Fidel Castro nem tűrhette, hogy az amerikaira annyira hajazó parlamentje legyen, így 1959-től ez az épület természettudományi múzeum Havannában.
Ha külön-külön látom őket képen, és nincs környezet, meg nem teszem őket egymás mellé, bizony nagyon hasonlítanak.
Tuesday, March 26, 2013
Belopódzó szavak
Annak idején voltam olyan szerencsés, hogy Grétsy tanár úr diákja lehettem, sőt egyszer még az "évfolyam legszebb feleletét" is nála produkáltam, ezt ő mondta, miközben kezet fogott velem, (aznap estig nem mostam kezet és gyászban vonultam el fürödni.)
Imádtam az Álljunk meg egy szóra! műsort, mi is kerestük anyámmal a hibás feliratokat, be is küldtük időnként. Nagyon készültem nyelvésznek, aztán mint sok minden mást, ezt is elmosta az idő.
Így aztán meg tudja ütni a fülemet a mai napig az angol használata magyar környezetben magyarul beszélők körében, főleg, ha ez nem szükséges, vagy egyszerűen csak divat, mert semmi nem alapozza meg.
A kétnyelvű beszédnek kizárólag más nyelvi környezetben van egyáltalán szerepe.Ott van valódi szerepe, amikor az ember a saját anyanyelvi környezetétől távol él, de anyanyelvi partnerével kommunikál. Nagyon gyakori volt annak idején, például mikor friss anyuka voltam Amerikában, hogy a gyerek holmijait angolul neveztük meg, hiszen így vettük a boltban, egyszerűbb volt azt mondani, hogy hozz két csomag diapert, mint két csomag pelenkát. A termékekre angolul volt ráírva a nevük, így is kellett kérni őket, ilyen értelemben teljesen jogos és gyors volt a használat. Jogos akkor is, ha egy eseményen veszünk részt és nem fordítgatjuk át, illetve olyan szavaknál, amelyek szintén a napi használatban vannak és sokkal rövidebbek angolul, például -- pool, poolpass,-- a lakótelep szerves része volt a nyári medencehasználat. Hogy mennyire vegyes nyelvűek lettünk Amerikában, akkor tűnt fel, amikor az angolt nem beszélő rokonok meglátogattak, és mindenre oda kellett figyelni, hogy mit mondunk.
De ahogy visszatértünk Magyarországra, itt, ahol mindenki magyarul beszél, teljesen felesleges és haszontalan "menőzni" az angol kifejezésekkel, főleg, ha ezzel másokat kellemetlen helyzetbe hozunk. Tudatosan figyeltünk oda a visszamagyarodásra, ami egyáltalán nem nehéz, hiszen nincs más nyelvi input. Az a néhány óra, amit napi szinten külföldiekkel töltök, nem igazán jelentős ebből a szempontból. Ugyanakkor nem is könnyű teljesen, vannak beidegződések, de nagy részüket hamar levetkőzi az ember.
Miközben igyekeztem alkalmazkodni a megváltozott körülményekhez (pedig gyakran jönne másképpen a számra a szó), érdekes jelenségre lettem figyelmes, a 35 alattiak korosztályában. Ők bizony tdatosan(?) beépítettek szavakat a magyar szótárukba, igen gyakran fonetikusan átírva, de angolul használják. Nekem kicsit visszás és vicces a használat, főleg ha az illető amúgy középfokon beszéli az idegen nyelvet, mégis ez egy olyan jelenség, amiről érdemes megemlékezni, hiszen a blog egyik jelentős része az angol nyelv használatának kérdései.
Nézzük, mik azok, amik szinte beépültek a chatnyelvbe, és időnként a szóbeli kommunikációba is:
OMG Oh, my God azaz ó Istenem, te jó ég!
LOL Laughing out Loud azaz hangosan felnevetni
Btw By the way azaz apropó, ez így rövidítve is igen gyakori szóban, de az illetők bétévének hívják, azaz a dupla véről megfeledkeznek, hiszen akkor már rövidebb lenne az amúgy francia jövevényszó apropót mondani.
thanx, no thanx köszi, köszi nem, írásban szóban is gyakori
Sorry azaz bocs, ebben az esetben a magyar még rövidebb is!

Ezeknek a használata valószínűleg a rövidségük, gyors kimondhatóságuk miatt terjedt el.
Gyakran látom a forever (örökre) szót a következőképpen leírva: forevör. Ennek is az lehet az oka, hogy rövidebb mint a magyar változat. ebben nehéz versenyezni a hárombetűs szavak nyelvével, amilyen az angol is.
Blogokban ez gyakran forever alone, ilyenkor nem írják át a forevert magyarra, talán mert akkor az alone-t is át kéne írni?
"Kedvencem" a riszpekt, (respect, tisztelet), mert ez olyan ronda így leírva, ráadásul ezt így soha ki nem ejti az anyanyelvi beszélő, mivel a szó eleje alig hallik, nem ott van a hangsúly. Nekem ez már nagyon művies, miért ne lehetne ez tisztelet?
A káromkodásokból a fuck továbbra is gyakori főleg írásban, de a dafuq (what the fuck?) is jellemző, ez a gifes mémek terjedésének köszönhető. (Gifes mém, de szép magyar kifejezés.)
Gyakori a true story kifejezetten írásban használva, amely valamely általában groteszk jelenség vagy folyamat jellemző mivoltát hivatott kifejezni.Szintén az amerikai angolból van átvéve a How I met your mother sorozat kapcsán.
Külön kasztot képeznek az angol nyelvű pozíciómegnevezések átszivárgásai a magyar nyelvbe, főleg, amikor magyarul ragozzák...ezt sokan érzik rajtam kívül is "érdekesnek" (részlet egy mai Facebook oldalas bejegyzésből):

A HPS senior accountot keres!
Reakció erre egy kommentelőtől:
Senior account? Nekem van egy régi freemail account-om az elég senior? :D

A sor tetszőlegesen folytatható....
Ti is észrevettetek ilyeneket? Feltűnt, hogy beépült a beszédetekbe, vagy tudatosan kezdtétek használni? Harcoltok ellene, vagy nem zavaró számotokra?
Subscribe to:
Posts (Atom)