Második New York-élmény

 2008 végén jártam másodszor New Yorkban, ezt írtam róla:
 Nem tudom hogy van ez, most egészen más érzés volt New York-ban lenni, mint először.Talán annyi az ok, hogy most nem egy városnéző buszból suhant el mellettünk az egész New York, hanem sétálva-metrózva kis szeleteit jobban átérezhettük, nem volt már teljesen vadonatúj a látvány, mindenesetre jobban az enyém volt, mint amikor először láttam.Azon gondolkodtam, hogy hányszor változhat a város, ha sokszor látod, vajon annyiszor mást mutat? Washington megszeretni, az egy hosszas folyamat volt részemről, Párizsba beleszeretni egy pillanat műve.Manhattan, még mindig titok.
 Szóval azzal kell hogy kezdjem, hogy az első napot beárnyékolta az a tény, miszerint, kb tíz kattintás után bekroccsant a fényképezőgépünk.Az a gép, ami a tavalyi karácsonyi ajándék volt, egy komoly Nikon.Ezután komoly idegbetegség lett úrrá rajtam, hogy nem lesznek képek, a férjemen, meg hogy mi lesz a féltett csodagéppel.  Így aztán a Time Square-ről lesétálva a Bergdorf Goodman felső tízezernek berendezett kirakatainál a szájtátás mellett nem kis para volt, hogy akkor egy darab képem sem lesz erről? Közel hozzá van a Tiffany and Co., ahova az emberek mint valami múzeumba mentek, persze volt, aki nem, nekem egy kis köves kolibrikitűző tetszett, cirka 75 ezer dollárért már meg is vehettem volna…
A Time Square a szokásos asszociációimat hozta elő, mint “embertelen szép”, és csak “emberuralta”, aztán eszembe jutott Boschnak a Gyönyörök kertje is, az ilyen kaotikusan fulladásosan szépen rettenetetes. Aztán jött a “sehol egy fa”, meg a Mátrix-érzés.És az ennél sokkal póriasabb, mindjárt szétrugdosom ezt a rengeteg embert az utamból….Ezután a fényképezési probléma, cifra magyar káromkodásoktól szépült Manhattan, majd nagy keservesen eleérkeztünk a FAO Schwarzhoz, New York és a világ egyik leghatalmasabb játékboltjához.
 Hát, annak aki a Triál választékán nőtt, bizony egyszerre szájtátós és szívszorító látvány ez a rengeteg játék.Bár sohasem éreztem gyerekkoromban, hogy a szocialista Triál ne elégítette volna ki az igényeimet, azért amikor a babaházas részhez érkeztünk, és megláttam a miniatűr porcelán festett készletet, meg a minikarácsonyfát a minipianínót, meg a mini szépséges kanapét, akkor csak beugrott a kis elsárgult műanyagágyról, meg a szomszédbácsi által összekalapált babaházamról a kép, aminek anno ugyan csodájára jártak a barátnőim, és én sem gondoltam, hogy ennél szebb lehet valami, de itt rá kellett jönnöm, hogy…lehet. Egyszerűen be sem bírtuk járni, olyan óriási az üzlet.A babáknál persze leragadunk, a lányom és én is, szépséges Middleton babák voltak, az újszülöttrészlegen a dolgozók csecsemőosztályos nővérkéknek meg orvosoknak voltak öltözve, és ha a szülő úgy döntött, hogy benyúl a pénztárcájába, akkor a gyerek a babával együtt egy születési anyakönyvi kivonatot is kapott, meg karszalagot.Nagyon komoly.Aztán egy idő után feladtuk a körbejárást, és mivel hatalmas betűkkel ki volt írva, hogy enni nem lehet, mi kerestünk egy eldugottabb részt, letáboroztunk, és nekiláttunk az otthoni szendvicsek elfogyasztásának.Magunk is röhögtünk saját abszurdizmusunkon.Az utazással, a sétálgatással, és a FAO Schwartzzal el is ment a nap, kidőlve érkeztünk kedvenc szállodánkba New Jersey-be, a Sheratonba.Istenkirályak az ágyak.Két éve, mikor itt szálltunk meg, akkor is csodálatos volt a hotel, de azóta felújították, nem igazán tudom, miért, akkor is új volt.A Sheraton Raritan, mivel kint van a pusztában, gyakorlatilag csóróknak tervezték, de Sheratonos minőséggel.
A FAO Schwarzból egy dolgot hoztunk, vettem magamnak egy plüssmajomanyát, gyerekével.A gyerek lóg a mamán, tépőzárasak a kezei.Ez annyira szimbóluma most a létemnek, hogy örök emlék marad, akkor is, ha a kismajmom megnő.
Második nap:Metropolitan Múzeum, avagy Met, ahogy az amerikaiak hívják Ezt a napot a Metropolitannak szántuk, bár nem voltam benne biztos, hogy rajtam kívül a család többi tagja is élvezni fogja, de nagyot tévedtem.Először is, a Met. egy nagy labitintus, ahonnan képtelenség kitalálni, és a bejárásához, itt értő bejárásra gondolok, minimum egy hónap kéne.Eredetileg az európai tárlatot néztük ki magunknak, azon belül is a klasszikusabb vonalat, aztán kb mindent láttunk, amit nem akartunk megnézni, mert nem sikerült az öt emeleten igazán kiigazodni.A gyerek egy ideig aludt, a nagy pedig meglepő érdeklődést mutatott a festett kultúra iránt, én pedig előbányászva középiskolai tanulmányaimat, és mútöri-imádatomat, amit tudtam meséltem neki.Jó érzés volt felismerni messziről egy képet, ezzel nagyot nőttem a férjem szemében, ő meg az enyémben, hogy a baktériumokon kívül más is le tudja kötni. A modern festményeknél és szobroknál jártunk, amikor a gyerek felébredt, és az örömtől visongva rohangált egyik képtől a másikig, én meg mondtam a férjemnek, hogyha fel akar vágni, akkor jegyezze meg azt a képet festőstül, amin két vonal volt, és mondja be legközelebb valami társasági eseményen, hogy épp most szemlélte meg kedvenc képét.komolyan, ezeken az absztrakt két vonalasokon még sok év tanulás után sem látok semmi értékelhetőt.A nap végére azt hittem leszakad a lábam.Jó volt eldőlni az istenkirály ágyon ismét.
 Harmadik nap:Central Park  Elmetróztunk a Columbus Circle-ig, onnan Central Parkoztunk, egy nagyon szuper játszóteret látogattunk meg:D, majd tovább sétáltunk az 5. és 6.sugárúton a Rockefeller Center érintésével a Time Square megállójához, és ezzel kb délután négy is lett, és mehettünk a komppal vissza a Staten Islandra, utána egy cirka hat órás vezetés várt még ránk.

New York egyébként retkes.Egy itteni lakos észre sem venné a pesti szemetet.Nekem azért szúrt szemet, mert Washington és környéke nagyon szép tiszta, gondozott, sehol elhajigált szemét nincs.Itt a metrón oda lehet ragadni.Nem beszélve arról, amit szintén a metrón láttam, felszállt egy kerekesszékes fekete hajléktalan, tök udvariasan beszélt, majd elkezdett gurulni a sorok közt(olyan a metró mint a budapesti elrendezésileg), és akkor, ahogy leszegtem a fejem, hogy ne kelljen ránéznem, ha nem tudom segíteni, megláttam a lábát…ha azt egyáltalán emberi lábnak lehet nevezni…a bőre rég nem barna volt, hanem olyan szürkésfehér kőszerű, és a lábfején nem volt ebből a bevonatból, ott az élő hús látszott…Egy pillanatra elgondoltam, hogy milyen jó, hogy nem az orvosira mentem…Valószínű elfagyhatott, és elhalt, vagy mittomén, de nagyon ijesztő látvány volt.< Szóval van ez, meg a 75 ezer dolláros kolibri, vannak a lovaskocsis turisták a Centrál Parkban, Paris Hilton-szerű kikent-kifent díszpintyek, és vannak megfagyott nyomorékok, akik ki tudja mikor ettek utoljára.Mindez ott, ahol csodálatos ódon templom a nyolcszázas évekből kellemesen meghúzódik az ultramodern felhőkarcolók árnyékában.Ekkor jött a felismerés, New York akár Gulácsy Nakonxipánja is lehetne.

Karácsonykultusz

Nagyon is gyúrnak itt már a Karácsonyra, legalábbis az üzletek.Üzletekben járva végighallgattuk az összes riszáló-fejrázó-táncoló, éneklő télapót, szarvast, Mikiegeret, és társait.Ezeken mindig olyan jót tudok röhögni. A legjobbak még mindig a zenélő üveggömbök, amiben valami figura van, meg konfetti úszik, itt waterglobe-ként nagyon népszerű.
De szappantartótól zuhanyfüggönyig mindenből lehet karácsonyit kapni, minden árkategóriában, és a karácsonyfa-díszek évről évre elbűvölnek. Most láttam egy olyan készletet, ami a gyerek első karácsonyára készült, kár, hogy tavaly nem láttam meg.Nagyon szép adventi naptárok vannak, fából készült kis kockafiókokkal, van vagy tízféle, jó sokat el lehetne az ilyenekre költeni.
Az amerikaiak nagyjából minden évben meg is veszik újra és újra a dolgokat, náluk ez ilyen fogyó eszköz.Pedig emlékszem gyerekkoromban pont az volt a jó a fadíszítésben, hogy évről évre előkerültek a kedvenc díszek, rém öregek, például hatvanas évekbeli Moszkvából hozott csíptető üvegdíszek, azóta sem láttam olyan konstrukciót.
Idén nagy fánk lesz, itt nincs különbség a faárak közt, és a szokványos otthon megengedhető egyméteres nincs is.Soha nem tudtam megérteni azokat, akik nem állítanak karácsonyfát. Még ha az ember egyedül is él, akkor is lehet kellemes hangulat a lakásban.Nem tudom most otthon milyenek a műfenyők, a szomszédnénié az a nyolcvanas évekbeli nagyon mű.Itt vannak olyan műfenyők, amik megszólalásig hasonlítanak az eredetire, de ugyanígy műpozsgások, műkaktuszok is vannak.
 Ez az az időszaka az évnek, amikor a dallamtapadásban szenvedő emberek valóságos kínszenvedésen mennek keresztül, ugyanis ilyenkor kizárólag csak karácsonyi dalokat nyomnak a rádiócsatornák, amikből ugye olyan nagy variáció nincs, maximum minden évben egy új dal van, és az is az ocsmány fülbemászós, és fejbetapadós fajtából, ezért kb 20 dalt nyomnak egész nap, boltokban, mindenhol.
 Tavaly azt hittem, a Rudolf The Rednose Reindeer soha nem akarja már elhagyni a fejem, minden percben játszotta az agyam vagy két hétig.Ezzel a módszerrel a Gitmo-i rabokat is lehetne vallatni… Otthon soha nem volt időm üzletekben nézelődni, néha Karácsony előtt bementem valamelyik plázába csodálkozni, de ilyen választékot nem láttam sehol. Itt abszolút Karácsonykultusz van

Elnökválasztás, 2008

 Tanúja lehettem egy történelmi napnak egy történelmi helyen.
 Ma jó, hogy itt ébredtem, és a Washington Post, az ország vezető lapjának épületével szemben van a munkahelyem, és láthattam a tömegben kígyózó sort, akik egy darab történelmet akartak hazavinni, mielőtt az utcára kerül, és elkapkodják. (Kint volt a TV is, szóval még az is lehet, hogy az esti hírekben is felbukkanok:D.)
Jó volt kézbe fogni a reggeli újságot, első kézből értesülni, jó volt hajnalban nézni az végső hajrás exitpollokat a CNN-en, jó volt tudni, hogy az emberek ünnepelnek, hogy az emberek boldogak, hogy az emberek valóban elhiszik, hogy ez a félvér messiás valami nagyon jót jelent a világnak. És jó azt látni, hogy akárhogy is az ország egy része más elnököt akart, abban a pillanatban, ahogy kiderül a végső eredmény, ez az ország egyként felsorakozik az új elnöke mögött, nincs széthúzás, korrupciógyanú, fenyegetőzés, pitiánerkodás.
 És hadd emlékezzünk meg a vesztes félről, nagy tiszteletben tartom, hogy egy hetvenkét éves, öt év háborús fogságot Hanoiban elszenvedett, családi tragédiákat túlélt ember ringbe szállt, és szépségesen tudott veszíteni: “I urge all Americans who supported me to join me in not just congratulating him(Obama), but offering our next president our good will and earnest effort to find ways to come together.Whatever our differences, we are fellow Americans.And please believe me when I say no association has ever meant more than that.”
 (Minden amerikait, aki engem támogatott felszólítok, hogy csatlakozzon hozzám, nemcsak gratulálni, hanem felajánlani akaratunkat és határozott erőfeszítésünket az új elnöknek, hogy megtaláljuk a közös utat.Bármennyire mások vagyunk is, mindannyian amerikaiak vagyunk.És higgyék el, ha azt mondom, ez a szó még soha nem volt ennyire fontos, mint most.)

 Látva ezt, nagyon sok tanulnivalója van a magyar politikának, és nekünk, magyaroknak is.Mindenkinek kívánok az életében egy külföldi szakaszt, és más látásmódot, egy más életformát. Más példákat. Hogy elhiggyük, olyan is létezik

Coldplay, Viva la Vida tour, 2008, Verizon Center, Washington DC

 Itt fillérekért lehet koncertekre járni, és szégyen ide szégyen oda, nekem ez volt az első koncert az életemben, ami nem az ingyenes Tabán kategória. Otthon soha nem tudtam megfizetni.
Nem hittem volna hogy bármi különbség is lesz aközött hogy gyerekkel megyünk, vagy csak ketten, de nagyon nagy volt a különbség. Végre felszabadultnak láttam a férjem, nagyon várta a koncertet, és mivel kettesben voltunk, rám koncentrált a gyerek helyett. Még kis whiskey-s kólát is rejtegettünk a farmerkabátjában, hogy megiszogatjuk, amíg odaérünk, mert ott minden drága (magyar berögződés).Lényeg a lényeg odaértünk, tele volt Halloween jelmezbe öltözött tinikkel, és olyan szinten lejtett a stadion, mi pedig fent ültünk a legtetetjén, hogy halálfélelmem volt. Ki kellett jönnöm, amíg az előzenekar ment. Viszont utána sokkal jobb volt már, és a koncert úgy volt megcsinálva, hogy teljesen lekötötte a figyelmem, eszembe sem jutott lenézegetni a “szakadékba”.

Szóval rájöttem, hogy nagyon egyszerű elképzeléseim voltak a koncertekkel kapcsolatosan eddig.
Azt hittem, hogy ki van világítva a zenekar, és énekelnek. Ehhez képezt annyira látványos volt az egész, és olyan istenien illett a Coldplay nótákhoz, hogy szinte tátott szájjal bámultam végig. Először is volt egy hatalmas gömb, és több kisebb, arra rávetítettek forgó Jack-lámpákat, meg mindenféle mást. Három hatalmas kivetítő volt, és amikor a zenekar megjelent Delacroix A szabadság barikádokra vezeti a népet festménye jelent meg mögöttük. Utána mindig valami mást vetítettek mögéjük, így a két nagy kivetítőkön klipphatású volt az egész teljesen, ahogy a fényekkel eljátszottak. Minden dalnak más volt a stílusa, volt egy, ami japán beütésű volt, egy egész sztori váltakozott mögöttük, és utána őszi leveleket hullattak vastagon a színpad elé, annyira állati jól nézett ki, hogy megkövülve ültem és lestem.
 A zenekar egyszer kijött és a közönség sorai közt is játszott egy dalt, meg elképesztő egyéb megoldások is voltak, lézershow, unplugged. Az énekes meg olyan, mint House fiatalabb kiadása, Jude Law-val keverve. Az egyik dalban a vége fele beletették Washington nevét.A hatalmas embertömeg állva csápolt végig, noha minden jegy ülőjegy volt.

Őszi boldogság

Amíg otthon be kellett érnem két szép még napos, már avaros őszi héttel, mert utána csak esős kellemetlen idő jött, meg a hideg, itt mintha a kívánságaim lesnék fentről, csodálatos őszöm van, talán a legszebb.
Ráadásul az ősz itt nagyon mozgalmas, kezdődik a Back-to-School leárazásokkal, amikor boldog-boldogtalan az üzletekben nyomul, aztán jön a Labor Day, szeptember 1 és Columbus Day október 12 szabadnap, és így október vége fele itt még mindig gyönyörű tizenhét-húsz fok van, őszi fesztiválok, és rengeteg sütőtökvároska, ami egy sütőtök-őszivirág-vásár, állatsimogatóval, szalmalabirintussal, pónilovaglással, légivárakkal a gyerekeknek.
Sok helyen van almacider-kóstolás, forralt bor.És persze az elmaradhatatlan díszletek, a madárijesztők, és a Halloweenes csontvázak, és csúnyaságok.
Ma is voltunk egy ilyenen, ott volt a közelben, minket elsősorban az állatsimogató érdekelt a lányom okulására, de nem álltuk meg, hogy az egyik szörnyről, akinek yoda-feje volt ne vegyük le a maszkot és próbáljuk fel.A gyerek megütközve nézett ránk, és elkezdett biggyeszteni, gyorsan abba kellett hagyni a yodázást.Viszont látott igazi nyuszit, kecskét és malacot, még kutyázni is elfelejtett, úgy meg volt illetődve.Persze közelről nem nagylegénykedett, de olyan húsz lépés távolságból már kacagott és mutogatott a kecskékre. Lehet, hogy idén vájunk ki tököt Halloweenre.Aztán pedig hetek kérdése, és jön a hálaadási nagy zabálás, és a Black Friday.Utána pedig a csapból is a Karácsony fog szólni.Jó itt élni ebben az őszi-téli időszakban.

TrueBeauty

Amerika imádja a Reality Show-kat, és igen jó is abban, hogy fenttartsa az érdeklősét irántuk.Az itteni show-k nagyon változatos megmérettetést adnak a versenyzőknek.Azért persze vannak túlkapásaik.
 Egy újabb "nagyon értelmes" showműsort indítottak:TrueBeauty néven.
Kiválasztottak tíz emberkét, akik saját szépségüktől orgazmust kaptak, és összezárták őket egy bigbrother-szerű házba, hogy megnézzék, csak a külső szép vagy az alma belseje is.
 Első vizsga: szépségspecialista plasztikai sebész vizsgálta meg őket tudományos módszerekkel, és mindenki kapott egy pontszámot.A fickó gyakorlatilag méregette őket egy vonalzóval, meg mérleggel.Soha nem gondoltam volna, hogy a szépség ilyen egyszerűen detektálható, pontszámozható.Vajon a szépség egyenlő szabályossággal?

Nem hiányzik a magyar

 Amerikában az is jó, hogy van orosz bolt.Itt megtalálható a magyar savanyúság, meg a gyulai kolbász, karaj, kolozsvári szalonna, jó túró, és a kedvenceim, a szaloncukor méretű orosz töltött csokik, amelyek mellett a Cadbury meg a Lindt elbújhat, mert ezerszer jobbak.És nemcsak hogy jobbak, de ízükkel visszarepítenek a gyerekkorba, mert akkor ettem utoljára nem E222 ízű jó magyar szocialista csokit.
 Ezen kívül a Rodman's nevű gourmand bolthálózat tart még magyar dolgokat, illetve a New Jerseyben levő Bende cégnél lehet magyar termékeket venni.Persze, ahol nagyobb magyar közösségek vannak, magyar éttermek, és cukrászdák is megtalálhatók, pl New Yorkban.

Pillsbury, te drága!

Hétvégén egy szülinapon voltunk, ahol egy nagyon finom fokhagymás sósrudacska volt, amire esküdtem volna, hogy házi……Igen, a sütő sütötte, de ezen kívül semmi dolga nem volt a háziasszonynak, ugyanis a sós rudacska tésztáját egy hosszúkás konzervdobozban árulják, fel van tekerve a tészta, ki kell tekerni, de még felvágni sem kell, mert vannak rajta kiszaggatott jelek, ahol egyszerűen kézzel le kell választani a csíkokat, be a sütőbe, és 10 perc alatt aranybarnára és ropogósra sülnek.
 Soha nem mertem venni konzervsütit, mert azt hittem azzal még valami nagy dolgot kell cselekedni, hogy süti legyen belőle, de mostmár nem fogom vissza magam.Eddig itt szenvedtem, hogy jó lenne valami jót enni, de megsütni sohasem sikerül, na ennek vége. Ezek az amerikaiak gondolnak a gyengébb versenyzőkre is.

Cloth Drops, Mall vagy pláza?

Azon gondolkodtam, otthon miért nincsenek ilyen “ruhaszemetesek”, ahova a használt és már nem hordott ruhákat ki lehetne tenni. A hajléktalanok legalább ennyivel segítve lennének. Itt minden Plazanal vannak.
A plaza egy nyílt téren levő üzletsor, nem azonos a magyar értelemben vett szóval. A magyar pláza az amerikai Mall. A Cloth Dropsba bedobott ruhákat a szegényebb családoknak az egyházi  és állami szervezetek elosztogatják. Itt az emberek a ruhákat egy-két évnél tovább nem is hordják.

Amerikai iskola

Nem is írtam még a hétfői élményemről, nyílt napra látogattam be egy általános iskola harmadik és ötödik osztályába.
 Húha, nagyon más, mint otthon. A legszembetűnőbb azonban a szemléltetés teljes előrehaladottsága. Míg otthon a termek falain maximum porosodó költők vannak, meg egy faliújság, addig itt az egész teremben mindenféle színes oktatóábrák, kártyák, rajzok, tegnapi feladatok kifüggesztve, aznapi órarend kifüggesztve, mire lesz képes a gyerek a délelőtti foglakozások után, és mire a délutáni után, az olvasásteremben az abban az évben megértendő szavak listája, ez nekünk fura, de itt mondjuk ötödikes anyag annak a szónak a helyes használata, hogy “opinion”. Lehet, nem ártana otthon sem ilyesmi,mert bődületesen kezd butulni az általános iskolás társadalom.

 A gyerekeknek nincsenek tankönyveik, kizárólag a tanár által adott lapokkal dolgoznak.A tanár a táblát nem írásra használja, hanem mindent színes szemléltetőanyaggal mutat be.Pl matekórán vettek egy egyszerű példát, hogy ki hány kekszet evett meg, majd diagrammal ábrázolták, amit nem felrajzoltak, hanem kis cetlin voltak a gyerekek nevei, a diagrammot színes zsírkrétával egy kockás szemléltető lapra tették fel. Mindent együtt csináltak, ha a gyerekek hülyeséget mondtak, a tanár nem kezdte el az otthon szokásos, na Fiam, már megint nem figyeltél, hanem megkérdezte a többit, hogy biztos ez, vagy figyelmen kívül hagyta a választ. A tanároknak szerintem állati sok melójuk van ezzel, hogy nincs egységes iskolarendszer, ergo nemzeti alaptanterv és könyvek, hanem mindenki az adott szinten, de sajátból dolgozik.Ezért van a neten nagyon sok óratervbank.

A gyerekek figyeltek, nem dumáltak egymással, de folyamatosan zizegtek, ami nálam már biztos egy-két megállást eredményezett volna.Ha azonban önálló munka volt, vagy megakadt az óra mert pl a tanár beszedett valamit, akkor dumáltak, de nem hangosan, de valahogy mindig végig figyeltek a tanárra.
Nem olyan padok vannak, mint otthon, hanem ilyen négyszemélyes sarokpadok, mint irodákba szokott lenni, de nagyon sokszor ülnek körben a földön, ha történetmesélés van, vagy dolgoznak csoportokban.

 Láttam egy olvasásórát is, négy csoport volt, mindenki különböző történetet kapott, és utána cserélgették az embereket.Ilyenen először egy kommunikációs tréningen vettem részt, Magyarországon, felnőttként, ahol a hangsúly nemcsak az egyéni megértésen, hanem a csapatkommunikáción volt.

Nincsenek is igazán órák, nem negyvenöt perces órák és szünet van, hanem szekciók vannak, reggel kilenctől délután fél négyig. Ebben a szekcióban benne van egy egy órás ebédszünet is.Math, Art, Science, Music, ilyen szekciók vannak, és az Art-on belül van az “irodalom” is. Azon mosolygok, hogy ez a rendszer teljesen olyan, mint a magyarországi “alternatív”-ként emlegetett , amit baromi nagy újításnak tituláltak a szaklapok, és nekünk is el kellett látogatnunk oda tanárjelölt korunkban.
Ami otthon alternatív, meg gyerekbarát, az itt teljesen hétköznapi. 
A legfontosabb, hogy a falon a címer helyett a következő üzenettípusok voltak:  I will not give up on you.You can do it.This is important.  Azt hiszem az egész amerikai önbizalomnak ez az alapja.Itt nincs rossz, csak jobb.Talán ettől boldogabbak errefele az emberek?

Talán a középút kellene, az otthoni, meg az itteni valamiféle egyvelege. És az itteni színes gimnáziumi gyönyörűségesen érdekes könyvek, szemléltető anyagok, tanulmányi kirándulások. Szeretném jobban látni ezt a rendszert, és a követelményeket, első látásra ennyi jött le. Az biztos, hogy az iskola sokkal érdekesebb itt, mint otthon. Sokkal gyakorlatiasabb is, itt projekteket kell a gyerekeknek megcsinálni, mondjuk gyűjtőmunkaként utána kell nézni a világító tornyok hasznának, majd csinálni egy minit megadott instrukciók szerint.Se szeri se száma az ilyen dolgoknak errefele.Az egyéni munka helyett gyakoribb a csoportos. Azért az érdekes, hogy reggelente mintegy imaként kötelező elmondani, hogy az Egyesült Államok fiaként mindenki igyekszik a legjobbat kihozni magából.Hogy is volt?Az úttörő úgy él, hogy méltó gyermeke legyen a magyar hazának…

Rugdoctor avagy padlószőnyegmizéria

Ma végre erővel vettem rá a férjem több hónap halasztgatás után, hogy az eredetileg világos bézs szőnyegpadlót, mely az egész lakást fedi, vessük alá egy kis vegyszeres tisztításnak, mert már nemcsak egészínű, de egérszagú is volt. Azt kéne ilyen lakásban lakatni, aki valaha is kitalálta a szőnyegpadlót.De csak miután megfojtottam, és a tetemén ugráltam egy jót.
Ki hallott már olyat, hogy ebédlőhelységbe, vagy bejárati ajtó elé is vastag szőnyegpadlót tegyenek?Még egy egyedülálló munkabuzinál sem maradna tiszta, nemhogy ott, ahol használva is van.

Nem értem az amerikaiakat.A parketta sem kerülne többe, vagy egy műanyagpadló.(Mert azt simán fel lehetne mosni.Nem kellene rá egy iparágat létrehozni, hogy rendben tartható legyen…)Minden lakásban ez az atkatenger van.Kicserélni persze egyrészt nem lehet a bérlő által, másrészt nem erre szeretném költeni a pénzem, hogy egy albérletben kicseréljem a padlót. Így marad az eltűrése ennek az undorító dolognak, és egy évben egyszer hosszú könyörgés után talán rá tudom venni a férjemet, hogy a százkilós RugDoctor nevű szerkezetet kikölcsönözze, vegyen vegyszert, és húzogassa végig a lakáson.Annyira drabális ez a szerkezet, hogy nem női meló a vele való munka. Persze az egésznek akkor van értelme, ha a bútorokat eltoljuk, kivisszük, utána pedig két napig a nedves szőnyegpadlón lehet járni, illetve lehetett, mert a napfényes előző lakásban ennyi volt a száradás, itt lehet hogy előbb lesz penész-szag, mint száraz szőnyeg.



A Rugdoctort amúgy a helyi boltokban mindenhol ki lehet kölcsönözni, de a kölcsönzés úgy éri meg, ha egy másik családdal összefogunk, és felesben viszünk haza egyet.És kell bele a speciális szőnyegmosó folyadék,

Nem értem, hogy egy ilyen gazdag országban a lakhatási egészségi körülmények miért rosszabbak mint egy román faluban?Nulla szigetelés, penészes fürdőszoba, nulla szellőzés, padlószőnyeg, termeszhangyák, legkisebb szélre áramkimaradás, télen fűtésleállás…

Klíma

 DC klímája eleinte nehezen megszokható a magyaroknak.Sokan lesznek allergiásak egy-két éven belül, ahogy ide kerülnek.Sajnos velem is ez történt.Az időjárásról a weather.com-on lehet tájékozódni zip code(irányítószám megadásával). A hurrikánok és tornádók hatása is észlelhető errefele, bár komoly ilyen jellegű élményben szerencsére még nem volt részem eddig.
Ez volt a probléma 2008-ban: Nagy volt az izgalom a Hanna és Ike hurrikánok miatt, de mire Hanna hatása ideért, már csak trópusi esőre degradálták. 28 fok van, hajnali sötét reggel kilenckor, és dézsából öntik, ennyi.Férjem morog, hogy már megint lemaradt valami általa elképzelt eget-földet rengető dologról. Én nem rajongok az ötletért, hogy ilyen hurrikánok és tornádók hatása érinti ezt az amúgy is hülye időjárású helyet. Asszem tavaly előtt volt tornádóveszély, akkora szél volt, hogy azt hittem elviszi az autót, amikor hazafele mentem vele. Remélem ebben a szeptemberben ilyen nem lesz, és jön egy meleg de nem párás hétvégi nap. Nagyon magas a nyár és a koraősz páratartalma errefele.

Children's Museum, Long Island, NY

 2008-ban konferencián voltunk a családdal Long Islanden, New Yorktól nem messze.Ekkor látogattunk el a számomra azóta is legkedvesebb múzeumba.
Így írtam róla:
Ma végre eljutottunk az egyik helyre, amire nagyon kiváncsi voltam, a Gyerekmúzeumba.Férjem vezetett, még jó, hogy nem indultam neki egyedül, mert kanyarogni kellett egyik sztrádáról a másikra. Ez a hely telitalálat.Nem értem, miért nincsen ilyen Európában is, egyáltalán, minden muzeológust ide kellene küldeni tanulmányozni, hogyan lehet érdekes, minden korosztályt lenyűgöző tárlatokat létrehozni.Mert nem pénz kérdése, hanem ötletesség kérdése, hogy az amerikai gyerek alig várja, hogy mehessen múzeumba, a magyart meg úgy kell elrugdosni.

 Ennek a múzeumnak, vagy inkább interaktív játszóháznak a célja egyszerre szórakoztatni és megismertetni a gyerekeket egy csomó olyan dologgal, amivel a mindennapokban is találkoznak.
Két szintes, az alsó szinten van a nulla-négyéves korosztály paradicsoma, a Sandy Island, a Bubbles, és a School Bus, valamint egy barkácsműhely és két kézműves terem, a felső szinten, ahova fel is lehet mászni a vállalkozó szellemű negyvenkét inchnél magasabb gyerekeknek, vannak a zenetermek,  Ezzel kapcsolatban a TV-műsorok felvevőtermének gyerekesített változata, a különböző információátadó eszközök, a csőbeszélőn keresztül a morzegépig, mindet természetesen ki lehet próbálni, valamint időszakos kiállítás, ami bemutatja a fogyatékos emberek mindennapjait, szintén minden kipróbálható, fogyatékos kocsi, Braille-gép, fogyatékos kád,meg olyanok, amikre nem is gondol egy egészséges ember.

A Sandy Island egy kis homokos sziget, szülőknek napágyakkal, babáknak homokozófelszereléseel, nagyobbaknak mindenféle érdekességgel, pl tengerhullámzás szimulátorral.

 A Bubbles részről alig lehetett engem elhurcolni, középen egy lapos kádban hatalmas buborékfújók voltak, hogyha kiemelted a vízből, akkor bevásárló szatyor nagyságú buborékokat lehetett fújni  belőle, volt mindenféle vicces szerkezet, ahol hatalmasra lehetett nyújtani a szappanbubikat, a lányom ( egy éves) sikongatott  örömében.

  A Schoolbusba fél órás turnusokba engedtek be, kisközérttől (műanyag kaják, kosarak, pénztárgép) mászókás világítótoronyig minden volt.A lányom tízóraizni sem akart, annyira le volt nyűgözve.  A kis műhely is egy hatalmas ötleten és kis költségvetésen alapul.Mindenféle hulladékfákat, anyagokat, kartonokat, papírt és zsírkrétát lehet felhasználni a projektekhez, közben megtanulni az egyes védelmi szabályokat, és kisebb asztalosszerkezetek használatát.A gyerekek imádták.

 Én a Patterns nevű termet szerettem a legjobban, ahol mindenféle tükröktől, kaleidoszkópokon keresztül, kicsiknek virágsziromszurkáló játékig, vagy papírtéglarakosgató asztalig, mintagyártó softvereken keresztül minden volt.A legjobb, az egy kis ház volt, aminek a szobáit virtuálisan újra lehetett tervezni mintakészítő szoftverrel.

A gyerek a virágok után leakadt a papírtégláknál, felmászott az asztalra is, onnan dobálta le őket, alig tudtuk elvinni onnét.

A tükrös rész is nagyon király volt.Nem tudom ki élvezte jobban, szülők vagy a gyerekek.

 Ugyanilyen osztatlan sikere volt a zenetermeknek, ahol mindenféle dolgot meg lehetett szólaltatni,voltak például nagy fémtálak, amiknek a széléhez gumibotot kellett dörzsölni, és nagyon mély rezonáló hangot adtak. Az akusztikus élmények elvezettek egy régi filmstúdióba, ahol például megtudtuk, hogyan csináltak szélhangot régebben, egy nagy lenvásznat tekertek egy gépen, az adta a hangot, kísérteties volt.

És ez csak egy apró szelete volt annak a sokmindennek, amit elmesélni sem lehet, elsősorban az élményt, amit meg tudtak úgy komponálni, hogy érdekes, informatív, hasznos és mindenki számára szórakoztató legyen.

Minden európainak üzenem, jó lesz eljönni ide, megnézni, mások mit tudnak, megérezni, hogy mások sokkal jobbak, és tanulni egy kis belátást, és alázatot, rájönni arra, hogy a hamburgerevők  sok mindenben jók, egy valamihez meg főleg nagyon értenek, ez pedig a szórakoztatás, felsőfokon.

DC-metró

Dc-ben a metróhálózat összeköti Marylandet, Virginiával, és a DC elővárosokat a központtal.A hálózatban 2009 elejétől kizárólag smart trip chipes kártyával lehet közlekedni, és parkolni is az állomásokon.A buszvonalak is csak ezt fogadják el.Az óriás távolságok miatt a metró sok ember számára az egyetlen eszköz a munkahelye fele. Sokan autóznak, de a parkolás a metró többszöröse. Magyaroknak jó tudni, hogy kb 20 ezer forintba kerül egy pár havi bérlet ára itt. Lógás nincs, ajtós rendszer van a metró egész területén.
Ez a bejegyzésem 2008-ból származik, amikor Coelho Veronikáját olvastam utazás közben. Ma szokás szerint probléma volt a metróval. Mivel szeretek vagy húsz perccel előbb bent lenni az iskolában, ezért általában nem érint a dolog nagyon.Ma azonban Paranoidcityben füstöt érzékeltek a központi állomáson, ezért egy órát rostokoltam ezredmagammal három megállóra a célállomásomtól, ami bosszantó, mert Pesten még a lesétálható kategória, itt viszont egy megálló sem mindig az. Ezeknek a terroristák fognak az agyukra menni. Mikor még nem pánikoltam azon, hogy el fogok késni és mi lesz, kényelmesen kiolvastam a Veronikát, aki életben maradt, mert a mindenható szerelem ráébresztette, hogy élni érdemes.Kicsit olcsó a befejezés.  Az emberek birkatürelemmel vártak körülöttem, és egy pasi kétszer is szó nélkül kölcsönadta a mobilját, amikor az iskolát próbáltam elérni. Elképzeltem, hogy otthon állok ugyanebben a helyzetben a metróperonon, és mindenki morgolódik, és kurvanyázik, bazmegel, és senkitől sem mernék mobilt elkérni minimum egy százas ellenszolgáltatás nélkül, mert megütközve nézne rám, hogy fogyasztom a z egységeit, vagy/és azt hinné, hogy lopni akarok tőle. A BKV és a BKV összes dolgozójának anyja össznépi emlegetésnek lenne kitéve, utána meg egymással kezdenének mérgeskedni az utasok az összeszorult levegő és a helyhiány miatt.  Szeretem az itteniek nyugalmát.

Használt cikkek Amerikában

Amerikában nagyon érdekes, ahogy az emberek a tárgyaikkal bánnak.  Egy olyan országban, ahol nem egy nadrágot vesznek meg egyszerre, hanem tízet,(meg még két tonna egyéb ruhát,) azt gondolná az ember, hogy semmi értéke a tárgyaknak.Ez nem igaz.
 Először is,nagyon sokat adakoznak.Itt van például az a baby boutique, ahova én is járok, ahol ingyen lehet beszerezni MINDENt, a kisruhákkal, és a játékokkal, amit kiválasztok, még tápszert, és pelenkát is adnak.Mindezt azért, mert az amerikaiak az elképesztően szép gyerekholmikat odaadják.

 Aztán, van egy olyan oldal, ahol folyik a helyi adok-veszek, azon belül van egy rovat, az ingyendolgok. Általában szófákat, ágyakat, szekrényeket, de egy tonna más dolgot is ingyen ad a gazdája, ha épp költözik, ami az amerikaiaknál úgy kétévente megtörténik.A múltkor álmaim fehér komódja volt fent, csak épp messzire kellett volna elmenni, és nem fért volna be a kocsiba.

 Ugyanakkor nagy divat a yard sale, vagy garage sale, amikor a csetreszeiket a házigazdák kiárusítják. Leírnak egy napot, és egy időintervallumot, a címet, és lehet menni nézegetni, turkálgatni. Én még soha nem voltam ilyenen, de vannak, akiknek ez a hétvégi programjuk, hogy mások lomjait vásárolgatják.
 Van a moving sale, itt aztán még a fél flakon sampont is eladják, bár általában ezek nem amerikaiak, hanem mindenféle népség, aki ideig óráig itt lakik, él, dolgozik.Például a magyarok....
 Szóval, egyáltalán nem jellemző a kidobálás, bár azért a kuka mellett is érdemes néha körülnézni, mert az itt dolgozó tömérdek japán csak úgy kihajítja a két éves barcaloungerjét, ami azóta újabb két éve szolgál nálunk....A japánoknak semmi sem érték.
Az amerikaiak amúgy nagyon érdekesek, mert nem szeretnek semmit kidobni.Rendszeresen látok olyat, hogy rossz hajfestéket vett, és ahelyett, hogy visszavinné, kiteszi a netre, hogy valaki ingyen elviheti.Amikor rászánják magukat egy kitakarításra, na akkor tartanak yard sale-t.De általában egy hadseregnyi cuccot beszereznek, és amíg az óriási pincében van hely, addig tárolják.Sokszor a hirdető maga bevallja, hogy ja, ezt a dolgot most találta a pincéjében, jééé.De arra is volt már példa, hogy valaki kidobva talált valamit, és feltette a netre, hogyha valakinek kell, menjen érte.
 A dolgok nagy része olyan, amik a magyar átlag panelotthonokban rendes bútordarabnak számítanak.Ócskaság gyakorlatilag nincs. Craigslist nevű oldalon lehet adni-venni, ha valakit érdekel, itt vannak a yard sale-k is.

Porky the litter eater

Posted on április 27, 2008 

“Hi kid, I am Porky the litter eater, and I sure like to eat,you can find me paper, cardboard, but never, never feed me bottles or broken glass, glass gives me stomachache,(……) I am hungry, hungry, hungry…”
Porkyval tavaly nyáron találkoztam előszőr, a Cabin John Parkban lakik, és arra tanítja a gyerekeket, hogy ne szemeteljenek.Porky egy nagy kuka, amelyik beszél, és malacarca van, és viszonylag mélyen be kell nyúlni a szájába a szeméttel.Szerintem annyira morbid, hogyha gyerek lennék, én bizony félnék tőle.A gyerekek viszont szemmel láthatóan szeretik, mert délutánonként tobzódnak Porky körül.Porky haverja a vizet adó viziló, akinek bele kell hajolnod a szájába, hogy vizet ihass.Ez is tanít?Arra, hogy tedd nyugodtan a viziló szájába a fejed?
Azt hiszem mindkettő őskövület lehet, mert a festék már rég lekopott róluk, ettől még misztikusabbak, a Víziló szája belül olyan koszos, hogyha szomjas is voltál sem kockáztatod meg a behajolást.Tegnap délután voltunk a Cabin Johnban megint, és meggyőződhettem, hogy Porky továbbra is nagy népszerűségnek örvendett a négy-öt éves lakosság körében.Ha játékkészítő lennék, biztosan tanulmányoznám.
Találtam egy videót a youtube-on róla, úgy tűnik más felnőttek is furcsállták Porkyt.Aki röhögni akar, annak kötelező.

Posted in Amerika | 7 Comments

Frosty Float

Edit

Posted on április 26, 2008 

Ez volt a neve annak a jégkémes rémségnek, amit tegnap a Wendysben meg mertem kóstolni.
Szóval azt hittem a Frosty Float valami vaniliafagylalt lesz, ami floatingol a kávéban.De az első önfelett szívószálazás belőle torz grimaszt csalt gyanútlan arcomra.Mi a fene???A jégkém valami romlott szeszesnek tűnő, szerecsendió-gyerekkori kanalas orvosság ízű, buborékos műkólában úszott, ami annyira rossz volt, hogy azonmód le is tettem róla, jégkrém ide vagy oda.
Persze a jégkrémet nem volt szívem később otthagyni, és óvatosan kikanalazgattam, de a kíváncsiágomat nem hagyta békén a lötyi, odamentem, és megkérdeztem a pasit, aki kiadta(biztos hülye túristának nézett), hogy miben úszik a jégkrém.Root beer, felelt ő.
Életemben ilyen rettenetes ízt nem éltem.Leszámítva a Vitacolan nevű, erős rózsaszín gyerekkori kanalas orvosságot.

Shopping

Az amerikaiak egyik kedvenc hétvégi időtöltése a vásárlás.Ez magyar szemmel elsősorban a megfelelő anyagiak miatt kivitelezhetetlen, másodszor ahhoz amerikai méretű családi ház kéne pincével, hogy a sok felesleges dolgot tárolni lehessen.
Nem is az amerikaiak élnek condo-ban(condominium, így nezevzik itt a lakótelepeket, amik inkább a magyar társasházak lakótelep-szerű elrendezését jelentik, mintsem a panel-rettenetet), hanem a külföldiek.
Azt azért érdemes tudni, hogy itt azért a fizetés-árak arány sokkal barátibb. Nekem nem volt könnyű ezt megszokni, de sokat fejlődtem...Mostanság egész jó vagyok már az eladókkal való bájolgásban, amikor úgy kell tenni, mintha már százszor vásároltam volna itt, és az egész életem a boltok teljeskörű ismeretéből áll.Holott most kezdek eljutni arra a szintre, hogy egyáltalán be merek ilyen boltokba menni, otthon mindig féltem az eladólányoktól.Ne röhögjetek.
A Mall-on minden amerikai bolt megtalálható.A Mall a magyar plázaáruház megfelelője.  Január elején még jobban leesnek az árak, hogy a karácsonyról megmaradt elfekvő készletektől szabaduljanak.Nem ritka a 80%-os árleszállítás.  Például a Gapban volt olyan leárazás, hogy a népek kígyóztak, aztán beérve láttuk, hogy azért, mert az 54 dolcsis gatyákat 12-ért adják, noná, hogy akartam egyet azon nyomban, noha a gatya felhajtása (mert persze, hogy hosszú) 14 dollár, szóval majd kibírja tavaszig, és akkor az anyu felvarrja otthon.
 Sephora, negyed óráig körbementem, és minden szemránckrémet rétegekben vittem fel tűzpiros és kiszáradt szemhéjamra, fél óra múlva még mindig tűzpiros volt, de legalább nem akart ráesni a szemgolyómra, mint a vénasszonyoknak.
 A Lushban nagy volt a kísértés, egy szappant veszel, hármat kapsz, aztán eszembe jutott, hogy van otthon egy szappanunk, azt sem használtam még el, szóval állati jó előadásmódban visszautasítottam a kiscsajt, akinek az arcára ráragasztották a mosolyt, nem úgy, mint kishazánkban.
Azért szeretném kipróbálni újonnan felszedett önbizalmamat az otthoni plázákban.Lehet, hogy ott nem vizsgáznék olyan jól.
 Olyan szinten olcsó minden, a boltok egyre lejjebb viszik az árakat, hogy válság ide vagy oda, mindenki hatalmas szatyrokkal közlekedik.Tőlem szokatlan módon, kezdek bekapcsolódni a körbe, egyrészt mindig ott a hátsó gondolat, hogy otthon majd csak ácsingózhatok, másrészt meg az  fizetésemelésem is csökkenti a nadrágszíj meghúzását, és van egy ilyen spejzolási dolog, is, szintén az otthonhoz kapcsolódik, hogy ki tudja, milyen lesz a helyzetünk, lehet hogy egy évig csak a gyereknek lesz ruha vásárolva.
Azt várom, hogy egyszer eljussak arra szintre, amikor nem ezek a hátsó gondolatok vezetnek vásárlásra, hanem egyszerűen van lóvém, és költeni akarom.Csak olyan lazán, ahogy az átlag amcsi tiniket látom.
Hiába, nem vagyok elég cool.Na majd gyúrok rá ebben az évben.