Mission impossible avagy álláskeresés külföldről hazatérve

Címkék: visszaszokas
Ez a poszt nem az én tollamból származik, hanem Karácsony Zoltán HR-újságírótól, akitől engedélyt kértem, hogy forrásmegjelöléssel átemelhessem az írását a "visszaszokási naplóba", amelynek feljegyzéseit a visszaszokás címke alatt találjátok.
Felhívom továbbiakban a figyelmet, hogy a blogon való keresés funkció a freeblog legutóbbi összeomlása óta nem működik. A címkéket a jobb sávon a C betű alatt találjátok, és címke alapján tudtok keresni, de keresőszó alapján sajnos nem.
És akkor jöjjön Zoltán írása, melynek ő egy beszédes címet adott:
"Visszatérés külföldről: nem leányálom
(...)
2005 áprilisát írta a naptár, amikor az interneten böngészve figyeltem fel a Project Retour nevű civil szervezetre, amely a külföldről visszatérni akaró magyar munkavállalók beilleszkedését volt hivatott segíteni. Azon nyomban telefont ragadtam és hívtam a szervezet vezetőjét, Saphier Reginát, aki azonnal következő klubestjükre invitált. El is mentem a kötetlen beszélgetésre egy belvárosi teázóba, ahol tucatnyi szimpatikus fiatal hölggyel és úrral találkoztam. Közös vonásuk: diplomások, hazatelepültek, de nem találnak állást. Abban a 3-4 órában szembesültem a külföldről visszatérés nehézségével. Azzal, hogy a munkaadók idegenkednek tőlük. Azt gondolják róluk, túlzóak a fizetési elvárásaik, nagyképűek, nem értik a magyar munkakultúrát, ők akarják megmondani a frankót. Korábbi egyetemi tanulmányaik, munkahelyeik pedig egy magyar cégvezetőnek, HR-esnek nem mondanak semmit.
Néhány hónapnyi sikertelen keresés után aztán persze elmegy az álláskeresők többségének a kedve, önbizalma, és tovább egyre reménytelenebb lesz az álláskeresés. Ekkor toppantak be Reginához, aki próbálta egyengetni sorsukat.
A kellemes este tapasztalataiból cikk született, majd évekig követtem a szervezet sorsát. Regina próbált nyitni a kormányzati döntéshozók és a munkaadók felé, ám süket fülekre talált. Pedig ő csak abban akart segíteni, hogy visszajöjjenek a tehetségek. Néhány év után feladta a próbálkozást és ha jól tudom, teljesen kiszállt, és a Project Retour is eltűnt. Pedig most is égető szükség lenne ilyen vagy ehhez hasonló szervezetre, netán valamilyen állami kezdeményezésre…
A második történetem személyes ismerősi körből való. Amikor 11 évvel ezelőtt elkezdtem munkás életemet Budapesten, vidékről érkező srácként albérletben indítottam. Egyik lakótársam két hónap után jelezte, elköltözik, mert putnoki és ózdi barátai visszatértek az Egyesült Államokból. Megunták ugyanis kint, honvágyuk van, és itthon szeretnének boldogulni. Össze is bútoroztak, de egykori lakótársam három hónap után egyedül maradt. Barátai leléptek, ismét elhagyták az országot, ezúttal Londonba távoztak. Ők abba a csapdába estek, hogy szakképzettség nélkül vágtak neki a nagyvilágnak. Floridában szállodát takarítottak, gyermekekre vigyáztak, étteremben mosogattak, és ebből jól megéltek. Magyarországra visszatérve azonban azzal szembesültek, ezzel a munkával még a létminimumot sem lehet megkeresni albérletben élve. Bármennyire is visszahúzta őket a szívük, egyszerűen annyira hozzászoktak a magasabb életszínvonalhoz, hogy nem tudtak lejjebb adni az igényeikből, és vissza kellett menniük. Az itteni 70-80 ezer forint nekik aprópénz volt, többet pedig szakképzettség nélkül nem nagyon lehet keresni.
Nem az volt a célom e két történettel, hogy elkedvetlenítsek bárkit is a Magyarországra való visszatéréstől. Csupán annyi, ne gondolja senki, tárt karokkal várják őket a magyar munkaadók. Nekik is meg kell küzdeniük az állásért.
Aki azonban jól felépíti magát, megtalálja azt a kört, aki nyitott alkalmazásukra, értékes munkaerő, nem a nyugat-európai fizetésekből indul ki, az sikerrel jár. Például úgy, mint Zsófi, aki amerikai egyetemen végzett, kint fejvadász cégnél dolgozott, majd egy amerikai multi magyar leányvállalata igazolta le. Vagy Ági, aki Németországban egy világhírű kutatóintézet alkalmazásában állt, végül egy magyar egyetem kutatóintézetéhez szegődött.
Ők is ott voltak a teázóban Reginánál..."
Nem tud nem eszembe jutni a Gyere haza nevű kezdeményezés, melyben a Túró Rudival és a pörkölttel érveltek a külföldön tartózkodók fele, hogy jöjjenek haza.Ez sajnos a mindennapi Túró Rudi megvásárlásához édeskevés, ahhoz fizetőképes munkára van szükség. Az pedig, ahogy a fenti írásból is kiderül, egyáltalán nem biztosított a külföldi tapasztalattal sem. Sajnos ahogy én látom, a magyarországi álláspiac még mindig Rokonok panamája, ez nem változott Móricz óta sem.