Öregjeink - szemléletkülönbségek

Érdekes beszélgetést folytattam egy amerikai ismerősömmel, aki hosszabb ideje él Magyarországon.
A magyar "csókolom" kapcsán jegyezte meg, hogy kissé paradoxonnak érzi ezt a tiszteletadó köszönést, amikor az öregek itt amolyan háziszolgává avanzsálódnak idősebb korukra, elvárás a nagymamák és nagypapák felé az unokákra való vigyázás, vagy a nagy kondér húsleves a családnak.
Elmondtam neki, hogy Magyarországon nincs pénz babyszitterre, így gyakorlatilag valóban elvárás marad a felnőtt gyerekek részéről, hogy a még jó egészségi állapotban levő szülő idős korában is segítség legyen. Sok idős ember nem is ágál ez ellen, hiszen annyira természetes ez itt ebben a miliőben. Ugyanígy természetes a szülők anyagi javainak megöröklése, és ezzel akár előre kalkulálás, ami Amerikában szocializált ismerősömnél szintén a nagyon furcsa kategória. Ahogy ő mondja, nem tartoznak a szülei semmivel neki, már felnevelték.
A magyar helyzetet ismerjük, részben anyagiak hiányából fakadóan, részben az idősek megítéléséből fakadóan alakult ki ez a szerepkör.
De milyen az amerikai?

Az amerikaiak nem öregszenek. Először is ez ott kezdődik, hogy a munkaerőpiacon sem lesz idejekorán öreg valaki, egy negyvenes ember épp a csúcson van és ott is tud váltani, nincsenek korkikötések az álláshirdetésekben. Nem várják a nyugdíjat, illetve nem úgy tekintenek rá, mint ahogyan Magyarországon, afféle itt a vége fuss el véle érzéssel. Sőt. Ott a nyugdíjnak nevezett félig önerős, félig állami juttatás nagyon hasonló életszínvonalat nyújt mint az aktív korban megkeresett pénz. Illetve igen jelentősek a megtakarítások ebben az életkorban már.
Sok nyugdíjast ismertem személyesen. Igen sokan még nyugdíjas korban dolgoztak, teljes munkaidőben, illetve rengeteg a részmunkaidős állás. Több nyugdíjas diákom volt, aki hetven fele vette a fejébe, hogy kéne tanulni a szülei nyelvét, amit ő soha sem tanult meg. Egyik ismerősöm exceltáblában vezette a napi dolgait, melyben nyelvóra, tenisz és egyéb elfoglaltságok kaptak helyet. Rengeteget utaznak, körutakon hemzsegnek a nyugdíjasok. Valóban aranykor ez, a gyerekek kirepültek, nagyon gyakori, hogy más államban élnek, így egy évben egyszer karácsonykor találkozik a család. Ebből a modellből is következik, hogy szinte minimális a mindennapos nagymama-nagypapaszerep.
Majdnem  két évig éltem együtt a mindennapjaim egy részét egy kedves nyugdíjas társasággal, akikkel együtt fazekaskodtam. Nem érezni a korkülönbséget. Nagyon keveset beszélnek a betegségeikről, az egyikről már csak akkor derült ki, hogy kezdődő Alzheimere van, amikor mondta, hogy januártól Alzheimer workshopra jár, mert diagnosztizálták (nem kenik el a diagnózist, és megmondják a paciensnek, sőt fel is készítik hogy minél tovább lehessen önellátó), és ameddig még jól lesz szellemileg, addig gyorsan a spanyolt is elkezdi, így most kihagy egy szemesztert a fazekaskodásból...
Nagyon tudatosak, rengeteg felvilágosító ingyenes program van időskori problémákról, általában kórházak szervezik ezeket workshop formájában, így nem feltétlenül az orvos szava szent és sérthetlen (Magyarországon elképesztő az idős emberek tudatlansága a betegségeikről, ennek egyik része az, hogy a netet sem kezelik sokan, a laikusoknak írt orvosi könyvek pedig eléggé elavultak a könyvtárakban), hanem ők maguk is tisztában vannak egy-egy kórkép életmódbeli javításának lehetőségével.
Nagyon gyakori az idős ember a konditeremben, személyi edzővel, rengeteg idősebb élvezi a jógát és előnyös hatásait. Természetesen az idős korban is ugyanúgy vezetnek, ahogy fiatalabb korukban, imádnak vásárolni, és meg is van rá az idejük, nagyon gyakori a nagy társaságok látványa éttermekben. Úgy mondják, mindent, amit a munkás évek alatt esetleg kevésbé tudtak művelni, azt most bepótolják az arany évek alatt.
Igen sokan önkénteskednek szabadidejük egy részében. Ahogy egy ismerős hetvenes hölgy fogalmazott, szeretné visszaadni a helyi közösségnek azt, amit kapott.
A technikával azért nekik is nehéz lépést tartani. Természetesen használják a netet és az alapvető programokat, de az érintőképernyős mobilos 72 éves néni diákom azért tudott érdekességeket produkálni a telefonjával, igaz ez 2006-ban volt, azóta biztos megtanulta használni.
Ami a legmeglepőbb, hogy nagyon rugalmasak. Még tartózkodásunk elején kaptunk meghívást egy idős párhoz, inkább hetven felettiek mint alattiak voltak, és kissé szorongtunk is, miről fogunk mi beszélgetni velük? Meglepetésünkre az egész vacsora olyan volt, hogy semmilyen generációs szakadékot nem éreztettek velünk, abszolút partnerként bántak velünk, és nagyon informáltak voltak az aktuális eseményekről, illetve örömmel meséltek a házfelújításról, a legutolsó utazásukról, a végén kicsit mi éreztük nyugdíjasnak magunkat hozzájuk képest harmincon innen és túl.
Sokak szeretnek nagy vendégségeket csapni, kortársaikkal. Valóban nem jellemző a magyarországi több generációs családi  (szinte kötelező jellegű) hétvégi látogatás, inkább a kortársaikkal töltik az időt. Szerintük ez így egészséges, mindenki élje az életét, szülő és felnőtt gyerek is külön.