Hallgatásom okai

Talán észrevettétek,hogy a blog jó ideje már sokkal "szellősebben" frissül, mint régebben megszokhattátok.
Ennek több oka van, a legelső az, hogy sajnos bármennyire is szeretném, nem Amerikában élek, hanem Magyarországon, és a "téma nem hever az utcán", hanem keresni kell. A kereséshez idő kell, a talált anyagok feldolgozásához úgyszintén, a megírásához ihlet kell. Ihlet leginkább személyes tapasztalatok alapján szikrázik fel, amikor lázba hoz valamilyen téma, ez pedig leginkább akkor következik be, ha egy aktuális valamihez a múltban közöm volt, de arról meg lehet hogy már írtam, untatni pedig végképp nem akarnám az olvasót.

Másodszor, sokszor leülnék, és leírnám a véleményem egy magyar jelenség, téma, élmény kapcsán, ezzel viszont igazából felhagytam, mert amikor néhányszor megtettem, akkor jöttek az olyan kommentek, hogy én miért állítom kontrasztba a két helyet úgy, hogy abból mindig az jön, ki, hogy Magyarország maximum a túrórudi kánaánja. Nekem pedig nincs kedvem és energiám olyan emberekkel vitázni, akik a vármegye határain kívül esetleg turistaként jártak, de mégis igen határozott a véleményük mindenféle alap nélkül.Ennek alváltozata, amikor megkapom, hogy ugyan ne legyek ilyen negatív és próbáljak visszailleszkedni. Akkor hát hallgatok, és nincs vita.

Harmadszor, valamelyik nap egy rég nem látott barátnőm, (aki egyébként tíz évet Angliában élt, egy éve Németországban van, és most talákoztunk pár órára), nekem szegezte a kérdést: mesélj Amerikáról, nekem ez az időszakod kimaradt.Mintha ő pontosan nem tudná, hogy ezt a mesét nem lehet csak úgy elkezdeni és befejezni, nem lehet öt percben összefoglalni, amennyire még egy átlagos hallgatóságnak érdekes lehet. Bele sem kezdtem a mesébe. Egyre kevésbé érzem azt, hogy meg lehetne fogalmazni azt az élménykonzervvé összesűrűsödött időszakot, életem egyötödét, amit Amerikában éltem le. Mert a kint tartózkodásnak nemcsak karrier, vagy anyagi, vagy megélhetési, vagy utazási, nyelvi és kultúraszempontjai, folyamatai érdekesek, és órákig lehetne boncolgatni őket, inkább az az érdekes, mennyire mélyen és visszavonhatatlanul megváltoztatott ez az élmény.

Gyakran előveszem a régi képeket (már csak a lányom kiskora miatt is). Sok-sok még a történet, a mondanivaló, ami kimaradt. De nehéz erről írni, úgy, hogy mindez a múlté már, elővenni, feleleveníteni, egyszerűen fájó emlék, hiszen szívem szerint nem a múltam, hanem a jelenem lenne még mindig az a táj, az a város, az a kirándulás stb. Egészen biztosan ez is a reentry culture shock folyamatának egy állomása, biztosan túllépek majd ezen.

Még annyit, hogy hosszú idő után nyolc órában dolgozom újra, így az időm is jelentősen leszűkült.Ugyanakkor mióta Tinkmara blogja elhallgatott, úgy érzem, valakinek mindenképpen hírt kell adni az amerikai életről, hogy ne vesszen kárba az, amiért egykor mindketten elkezdtünk írni.

Az augusztus hátralevő részében igyekszem (ha napi rendszerességgel nem is), de sűrűn jelenkezni, képblog formájában. Nagy kép, kis "rizsa".

Hűvösebb napokat a kedves olvasóknak!