Egyik szemem sír, a másik nevet. Sok dolog kezd "beáramolni" a magyar köztudatba, ami amerikai. Ilyen volt a cupcake-láz (amikor a cupcake helyett komoly muffinreceptek jelentek meg, mert nem tudták, mi a különbség a kettő között), aztán már van magyar Halloween és Hálaadás is, igaz, semmi köze az eredetihez, most pedig nagyképűen kijelentették hogy nekünk is van Fekete Péntekünk ( ide keverve a Cyber Mondayt is)....a boltokban sok dolog elérhető lett, elsősorban a német üzletláncok bejövetelének köszönhetően (általában olyan termékek méregdrágán, ami odakint filléres kiegészítő, szintén enyhén bosszantó).
Mi ezzel a bajom?
A bajom ezzel a következő: az emberek azt hiszik, hogy ami ide valahogy bejött, az ugyanaz, ami kint van. Köszönőviszonyban sincs a kettő egymással ez esetek többségében. Az esetek háromnegyedében nem tudják a hátterét egy-egy átvett szokásnak, ilyen értelemben ez maximum majmolás. Néhány dolognak egyszerűen történelmi háttere van, és szerintem vicces lenne odakint mondjuk március 15-ét ünnepelni, úgy, hogy tetszik nekem a kokárda, és ezen a napon hordani akarom...Na kb ilyen a magyar hálaadás is.
A Fekete Péntek itthon gyakorlatilag nem létezik. Az, hogy néhány ravaszabb üzlethálózat felvette a nevet, és 20%-os ajánlatokkal szúrja kiaz emberek szemét, ez nem Fekete Péntek, nincs early bird akció, és hosszabbított nyitvatartás. Az újság olyat ír, hogy míg Amerikában egy napra korlátozódik, addig Magyarországon folyamatosak az akciók....ez egyszerűen nem igaz.
A Black Friday után is elképesztőek az akciók végig karácsonyig odakint, míg itthon örülök, ha az ötezer forintos holmiból leengednek 50 forintot, inkább ne tennék, mert ezzel nem segítenek rajtam, vásárlón, csak sírva röhögök magamban.
Egy hamis kép alakul ki a fejekben, valami, ami egyszerűen nem úgy működik a valóságban, mint ahogy ide eljön. Adjunk más nevet, és ne vessük össze valami mással.
Aztán megy a botránykeltés, hogy mekkora verekedés és lövöldözés jellemzi a Fekete Pénteket. Ilyen is akad, de nem ez az általános. Hat igazi Fekete Pénteket csináltam végig, mindenki birkatürelemmel állt sorba, senki nem rohant vagy tülekedett. Voltam early bird is (az üzletek éjfélig nyitva vannak, és hajnalban nyitnak újra, lehet menni hajnal hatra is vásárolni, a hajnali vásárló a "korai madár") mindenki kávéval felszerelkezve szédelgett ki a kocsijából, aki vállalta az előző esti pulykazabálás után. Ami durva volt, az az árak elképesztő leszállítása, más nem. A boltok jóval a péntek előtt már kiküldték az ingyenes prospektust, hogy az ember meg tudja tervezni a vásárlási körútját. Jöhet ide is ez a Fekete Péntek, én fogom a legkitörőbb örömmel üdvözölni. De ne hencegjünk már valamiről, ami nem is létezik előre.
Saturday, November 30, 2013
Közbiztonság Marylandben
Rendszeresen bemegyek a lakásba, és kint felejtem a lakáskulcsot az ajtóban. Mikor és éppen ki jár erre, a délután folyamán valaki finoman kopogtat.Kinyitom az ajtót, és valamelyik szomszéd figyelmeztet, hogy kívül maradt a kulcsom.
Néha-néha benne felejtem a slusszkulcsot az autóban. Van, hogy fél órára, van, hogy több órára, még soha semmi nem történt, a kulcs ott várt, az autóból pedig semmi sem tűnt el. Az már nem is kérdés, hogy az ablakot is lehúzva szoktam hagyni, ezt mondjuk mindenki csinálja errefele, tövig lehúzott ablak, soha nem volt ebből probléma.
A feledénységem néha extrémbe csap át, mint ma is, amikor kiszálltam a kocsiból, hátra mentem, és előkapartam a csomagtartóból a táskám és a mobilom, majd telefonálni kezdtem, be akartam menni a fodrászhoz, de nem tudtam belefér-e az időmbe, a párom is menni készült valahova.Mikor kedvező hírt kaptam, csapot-papot otthagyva berohantam a fodrászhoz, ahol két és fél órát töltöttem.Mikor új frizurámmal kijövök, leesett állal látom, hogy tárva-nyitva hagytam a nagy sietségben az autó ajtaját, ugyanis amikor hátramentem, hogy kivegyem a telefont a csomagtartóból, nem csuktam be az első ajtót. Az autóból semmi nem hiányzott. El sem hittem, hogy ekkora a szerencsém, hogy tárva-nyitva hagyott ajtó mellett két és fél óráig az autó ugyanúgy maradt, beleértve a GPS-t is a kesztyűtartóban...
Gyakran nyitott táskával közlekedem, mert elfelejtem visszahúzni, senkinek sem jutott még eszébe kiemelni a pénztárcám.
A múltkorában meg az MP3 lejátszóm elemborító részét hagytam a konditeremben.Ma vettem észre, na, gondoltam, arra keresztet vethetek, azért gyorsan végigrohantam a futópadokat, hát ott volt, ahogy pénteken maradt, az egyik futópad tartójában.
Állati nagy szerencsém van, hogy DC elővárosában ennyire szuper a közbiztonság. Ma beleborzongtam a gondolatba, hogyha a budapesti külkerületi panellakótelepen hagytam volna nyitva a kocsim, akkor is így megúsztam volna a szétszórtságomat?Kétlem. Mindenesetre kulcs,-és ajtókezelési feledékenységi bajnokságon, ha lenne ilyen, dobogós helyezést érnék el, sajnos.
Néha-néha benne felejtem a slusszkulcsot az autóban. Van, hogy fél órára, van, hogy több órára, még soha semmi nem történt, a kulcs ott várt, az autóból pedig semmi sem tűnt el. Az már nem is kérdés, hogy az ablakot is lehúzva szoktam hagyni, ezt mondjuk mindenki csinálja errefele, tövig lehúzott ablak, soha nem volt ebből probléma.
A feledénységem néha extrémbe csap át, mint ma is, amikor kiszálltam a kocsiból, hátra mentem, és előkapartam a csomagtartóból a táskám és a mobilom, majd telefonálni kezdtem, be akartam menni a fodrászhoz, de nem tudtam belefér-e az időmbe, a párom is menni készült valahova.Mikor kedvező hírt kaptam, csapot-papot otthagyva berohantam a fodrászhoz, ahol két és fél órát töltöttem.Mikor új frizurámmal kijövök, leesett állal látom, hogy tárva-nyitva hagytam a nagy sietségben az autó ajtaját, ugyanis amikor hátramentem, hogy kivegyem a telefont a csomagtartóból, nem csuktam be az első ajtót. Az autóból semmi nem hiányzott. El sem hittem, hogy ekkora a szerencsém, hogy tárva-nyitva hagyott ajtó mellett két és fél óráig az autó ugyanúgy maradt, beleértve a GPS-t is a kesztyűtartóban...
Gyakran nyitott táskával közlekedem, mert elfelejtem visszahúzni, senkinek sem jutott még eszébe kiemelni a pénztárcám.
A múltkorában meg az MP3 lejátszóm elemborító részét hagytam a konditeremben.Ma vettem észre, na, gondoltam, arra keresztet vethetek, azért gyorsan végigrohantam a futópadokat, hát ott volt, ahogy pénteken maradt, az egyik futópad tartójában.
Állati nagy szerencsém van, hogy DC elővárosában ennyire szuper a közbiztonság. Ma beleborzongtam a gondolatba, hogyha a budapesti külkerületi panellakótelepen hagytam volna nyitva a kocsim, akkor is így megúsztam volna a szétszórtságomat?Kétlem. Mindenesetre kulcs,-és ajtókezelési feledékenységi bajnokságon, ha lenne ilyen, dobogós helyezést érnék el, sajnos.
Sunday, November 17, 2013
Back-to-school night
Részt vettem életem első Back-to-School Night rendezvényén. A BtSN nem más, mint az óvodákban és az iskolákban a tanítás megkezdése után körülbelül két hónappal egy esti rendezvény, kizárólag szülőknek.
Egyáltalán nem komoly szülői értekezlet jellege van, itt a szülő-pedagógus viszony sokkal barátibb és oldottabb jellegű, mint Magyarországon.
A BtSN hagyományosan az osztályok, - a mi esetünkben az óvodai csoportok - termeiben kezdődik, ahol a szülők bepillantást nyerhetnek a kicsik mindennapjaiba, a terem fel van díszítve, és el van rendezve úgy, hogy a szülő minél többet tudjon megragadni abból, ami napközben zajlik le a teremben.Ez főleg olyan apró gyerekeknél nagyon hasznos, mint az enyém, aki ráadásul most küzd azzal, hogy valamit felfogjon a körülötte angolul beszélő környezet jelzéseiből, és nem mindig tudja elmesélni, mi történt.
Megtudtam például, hogy már az óvodában is elmondják, zászlóval a kezükben minden reggel a Pledge of Allegience-t, amely így hangzik:
"I pledge allegiance to the Flag of the United States of America, and to the Republic for which it stands, one Nation under God, indivisible, with liberty and justice for all."
Magyarul:
Ígérem, hogy hű leszek az Egyesült Államok zászlajához, és a néphez, melyet jelképez, egy osztatlan nemzet, mely féli az Istent, mely minden tagjának szabadságot és igazságot biztosít.
Képzelem az én gyerekem mit érthet ebből...
Minden nap más a zászlófelelős, aki tartja az eskü alatt az amerikai zászlót, más gyerek a line leader, azaz aki a sorban elöl áll, amikor mennek az udvarra, más a block helper, aki a játék kockákat elrakja, más a caboose, azaz a játékvonat-felelős és így tovább.Tanulják a számokat, az aktuális évszakokhoz kapcsolódó ünnepeket, verseket, dalokat és meséket. Mindennap van kézműves foglalkozás, és játék a szabad levegőn.
A teremben való gyülekező és rövid körbenézés után az iskolákban a tanmenetről kapnak tájékoztatást a szülők, mivel itt ilyen még nincs, nekünk bemutatták az óvoda személyzetét, és egy slideshow volt a gyerekekről, zenei aláfestéssel, egyénenként és csoportban. Jól kitalálták, mert én bizony a könnyeimet morzsolgattam a sötétben, olyan megható volt látnom, amikor a kivetítőn az én kislányom vigyorgó arcocskája jelent meg. A képeket az úgynevezett room parents, vagy "csoport-szülők" készítették az elmúlt hónapokban, akik önkéntes alapon segítik az óvónők munkáját, és az ilyen eseményeken, mint a mai is, segédkeznek.
Az estét természetesen egy kis jó hangulatú eszem-iszom zárja, ahol a szülők egymással és a tanárokkal is kötetlenül beszélgethetnek. Ilyenkor az iskola/óvoda még egyszer felhívja a szülők figyelmét, hogy mivel segíthetik anyagiakban a munkát, például rendszeresen jelen vannak az iskola/óvoda pólói, amelyeket a helyszínen meg lehet venni, vagy egyéb olyan lehetőségek prospektusai, amelyek segíthetik az intézményt.
Összességében nagyon tetszett a BtSN, informálódtam, kicsit megnyugodtam a csemetém felől, tudtam beszélni az óvónőkkel, és az is tetszett, hogy senki nem kényszerített beülni egy padsorba huszadmagammal, és szónokolt órákon át, hanem kedélyesen és egyszerűen megünnepeltük - mindenféle hivatalos mellékíz nélkül-, hogy az iskola elindult, és minden gyerek megkezdte a beilleszkedést, vagy sikeresen folytatja a tanulmányait.
Egyáltalán nem komoly szülői értekezlet jellege van, itt a szülő-pedagógus viszony sokkal barátibb és oldottabb jellegű, mint Magyarországon.
A BtSN hagyományosan az osztályok, - a mi esetünkben az óvodai csoportok - termeiben kezdődik, ahol a szülők bepillantást nyerhetnek a kicsik mindennapjaiba, a terem fel van díszítve, és el van rendezve úgy, hogy a szülő minél többet tudjon megragadni abból, ami napközben zajlik le a teremben.Ez főleg olyan apró gyerekeknél nagyon hasznos, mint az enyém, aki ráadásul most küzd azzal, hogy valamit felfogjon a körülötte angolul beszélő környezet jelzéseiből, és nem mindig tudja elmesélni, mi történt.
Megtudtam például, hogy már az óvodában is elmondják, zászlóval a kezükben minden reggel a Pledge of Allegience-t, amely így hangzik:
"I pledge allegiance to the Flag of the United States of America, and to the Republic for which it stands, one Nation under God, indivisible, with liberty and justice for all."
Magyarul:
Ígérem, hogy hű leszek az Egyesült Államok zászlajához, és a néphez, melyet jelképez, egy osztatlan nemzet, mely féli az Istent, mely minden tagjának szabadságot és igazságot biztosít.
Képzelem az én gyerekem mit érthet ebből...
Minden nap más a zászlófelelős, aki tartja az eskü alatt az amerikai zászlót, más gyerek a line leader, azaz aki a sorban elöl áll, amikor mennek az udvarra, más a block helper, aki a játék kockákat elrakja, más a caboose, azaz a játékvonat-felelős és így tovább.Tanulják a számokat, az aktuális évszakokhoz kapcsolódó ünnepeket, verseket, dalokat és meséket. Mindennap van kézműves foglalkozás, és játék a szabad levegőn.
A teremben való gyülekező és rövid körbenézés után az iskolákban a tanmenetről kapnak tájékoztatást a szülők, mivel itt ilyen még nincs, nekünk bemutatták az óvoda személyzetét, és egy slideshow volt a gyerekekről, zenei aláfestéssel, egyénenként és csoportban. Jól kitalálták, mert én bizony a könnyeimet morzsolgattam a sötétben, olyan megható volt látnom, amikor a kivetítőn az én kislányom vigyorgó arcocskája jelent meg. A képeket az úgynevezett room parents, vagy "csoport-szülők" készítették az elmúlt hónapokban, akik önkéntes alapon segítik az óvónők munkáját, és az ilyen eseményeken, mint a mai is, segédkeznek.
Az estét természetesen egy kis jó hangulatú eszem-iszom zárja, ahol a szülők egymással és a tanárokkal is kötetlenül beszélgethetnek. Ilyenkor az iskola/óvoda még egyszer felhívja a szülők figyelmét, hogy mivel segíthetik anyagiakban a munkát, például rendszeresen jelen vannak az iskola/óvoda pólói, amelyeket a helyszínen meg lehet venni, vagy egyéb olyan lehetőségek prospektusai, amelyek segíthetik az intézményt.
Összességében nagyon tetszett a BtSN, informálódtam, kicsit megnyugodtam a csemetém felől, tudtam beszélni az óvónőkkel, és az is tetszett, hogy senki nem kényszerített beülni egy padsorba huszadmagammal, és szónokolt órákon át, hanem kedélyesen és egyszerűen megünnepeltük - mindenféle hivatalos mellékíz nélkül-, hogy az iskola elindult, és minden gyerek megkezdte a beilleszkedést, vagy sikeresen folytatja a tanulmányait.
Friday, November 8, 2013
Jancsi és Juliskától a Büdös Sajtemberig
"Mi a fenének vannak már kint a karácsonyi dekorok az üzletekben?" -dohog kedvenc kolléganőm, miközben bevásárolunk a Sparban. Én csak mosolygok, és elnyomom a felkívánkozó mondatom, hogy látnád, Amerikában mi van már ilyenkor, amikor Halloween után befordulunk a Thanksgiving-Christmas szezonba...helyette bölcsen hallgatok, mert pontosan tudom, hogy őt ez a magyar valóságban egyáltalán nem érdekelné, majd megkérdezem, miért zavarja? (Én éppen ellenkezőleg, imádtam odakint a sokkal nagyobb karácsonyi kommersziális felhajtást...)Azt mondja, hogy elunja karácsonyig nézni a sok holmit.
Miközben haladunk a sorral, látom, hogy egyre több süteménykészítő formaszettben van Gingerbread man. Tudjátok, az a klasszikus mézeskalács-figura, akit a magyarok leginkább a Shrekből ismerhettek meg.
Azóta már magyar neve is van, Mézi, nem egy magyar gasztroblogon látom, hogy készülnek ilyenkor a mézik, vagy mézeskalács-emberkék.
Amerikában ennél sokkal régebbi története van, valójában egybe esik az első mézeskalácsházak készítésének idejével. Az első mézeskalácsházak pedig Grimm testvérek Hansel and Gretel, azaz Jancsi és Juliska meséjének hatására kezdtek elterjedni, először természetesen Németországban. Aztán a pennsylvaniai német betelepülők szépen elvitték ezt a szokást magukkal az 1800-as évek elején Amerikába. Európában még Franciaországban lett hagyománya. A mézeskalács-figura viszont Pennsylvania gyermeke, és eleinte egy láb magas nagyságú (30 cm) nagy figurákat gyerekek vágták ki a mézeskalács tésztából, majd sütés után kiállították őket a ház elé karácsony előtt.
A Jancsi és Juliska mellett van egy másik, 1875-ös meseforrás, melyhez kötik a Gingerbread man készítésének népszerűségét.
A címe Gingerbread boy, és arról szól, hogy egy idős gyermektelen asszony mézeskalácsból szeretne sütni magának gyermeket. A mézeskalácskisfiú azonban a tepsiből elfut, az asszony és a férje utána. A kisfiú tanyák mellett fut el, és mindenhol egy kis rígmust mond el, végül már sokan kergetik, majd egy róka megeszi. Meglepően sok változata alakult ki, például a Hanukkah kultúrájában ugyanez a mese a krumplilángossal (The Runaway Latkes) 2000-ben jelent meg, de a kínaiaknél van menekülő rizssütemény (Runaway Rice Cake), az oroszoknál ugyanez a mese a gombóccal, (kiugrott a gombóc a fazékból, utána a molnár fazekastul).
Modern mesékben a mézeskalács kisfiú meggyászolása után sütnek a szülők egy mézeskalács kislányt (The Gingerbread Girl, 2006).
Szintén a mézeskalács kisfiú történeke ihlette a Büdös Sajtember posztmodern meséjét, amiben az a különös csavar, hogy ő fut félelmében, hogy megeszik, miközben mindenki kerülni igyekszik a szaga miatt. A mese "elkövetője" Jon Sciezka.
A mézeskalács kisfiúnak van cowboy változatú meséje is.
Sőt, a Vadnyugaton minden bizonnyal ez a verzió kerül a karácsonyfára:
Mindig ámulatba ejt engem a mesék hagyományteremtő ereje. Ne felejsük el a Diótörő is ilyen karácsonyi szimbólum Amerikában.
Miközben haladunk a sorral, látom, hogy egyre több süteménykészítő formaszettben van Gingerbread man. Tudjátok, az a klasszikus mézeskalács-figura, akit a magyarok leginkább a Shrekből ismerhettek meg.
Azóta már magyar neve is van, Mézi, nem egy magyar gasztroblogon látom, hogy készülnek ilyenkor a mézik, vagy mézeskalács-emberkék.
Amerikában ennél sokkal régebbi története van, valójában egybe esik az első mézeskalácsházak készítésének idejével. Az első mézeskalácsházak pedig Grimm testvérek Hansel and Gretel, azaz Jancsi és Juliska meséjének hatására kezdtek elterjedni, először természetesen Németországban. Aztán a pennsylvaniai német betelepülők szépen elvitték ezt a szokást magukkal az 1800-as évek elején Amerikába. Európában még Franciaországban lett hagyománya. A mézeskalács-figura viszont Pennsylvania gyermeke, és eleinte egy láb magas nagyságú (30 cm) nagy figurákat gyerekek vágták ki a mézeskalács tésztából, majd sütés után kiállították őket a ház elé karácsony előtt.
 |
| Halloween kosztüm-változat |
A Jancsi és Juliska mellett van egy másik, 1875-ös meseforrás, melyhez kötik a Gingerbread man készítésének népszerűségét.
A címe Gingerbread boy, és arról szól, hogy egy idős gyermektelen asszony mézeskalácsból szeretne sütni magának gyermeket. A mézeskalácskisfiú azonban a tepsiből elfut, az asszony és a férje utána. A kisfiú tanyák mellett fut el, és mindenhol egy kis rígmust mond el, végül már sokan kergetik, majd egy róka megeszi. Meglepően sok változata alakult ki, például a Hanukkah kultúrájában ugyanez a mese a krumplilángossal (The Runaway Latkes) 2000-ben jelent meg, de a kínaiaknél van menekülő rizssütemény (Runaway Rice Cake), az oroszoknál ugyanez a mese a gombóccal, (kiugrott a gombóc a fazékból, utána a molnár fazekastul).
Modern mesékben a mézeskalács kisfiú meggyászolása után sütnek a szülők egy mézeskalács kislányt (The Gingerbread Girl, 2006).
Szintén a mézeskalács kisfiú történeke ihlette a Büdös Sajtember posztmodern meséjét, amiben az a különös csavar, hogy ő fut félelmében, hogy megeszik, miközben mindenki kerülni igyekszik a szaga miatt. A mese "elkövetője" Jon Sciezka.
A mézeskalács kisfiúnak van cowboy változatú meséje is.
Sőt, a Vadnyugaton minden bizonnyal ez a verzió kerül a karácsonyfára:
Mindig ámulatba ejt engem a mesék hagyományteremtő ereje. Ne felejsük el a Diótörő is ilyen karácsonyi szimbólum Amerikában.
Tuesday, November 5, 2013
Másképp kommunikálunk
Amikor valaki kikerül Amerikába, azt veszi észre először is, hogy mindenki kedvesen köszön.Ez az első és legmeghatározóbb élmény.
Az üzletben a vevő a király, az eladó pedig sohasem mutat negatív vagy ellenséges érzéseket. Magyarországon a vevő legfeljebb vendég a boltban, és bizony nem egyszer fordul elő, hogy az eladók nemtetszésüket fejezik ki.
A munkahelyen nemhogy nem az az első, hogy az amerikai kolléga a fizetésed felől érdeklődik, hanem ez az a tabutéma, amit jobb, ha te sem hozol fel, semmilyen körülmények közt. Fizuemelést sem azért kérek, mert lesántultam, meg négy gyerekem lett hirtelen és nehéz a helyzetem, erre nem jár emelés, a jó teljesítményre igen.
Amikor először elmész vacsorázni újdonsült amerikai kollégáiddal, meglepődve tapasztalod, hogy ők már tudják, hogy Magyarországról jössz, három kutyád, két macskád és négy nagynénid van, de Te még mindig nem tudsz semmit róluk. Nős? Férjezett?Van gyereke? Milyen a házassága?Mit csinált a múlt héten az anyósnál? A magyar jó kollegiális és baráti viszonyok alapja a "lelkizés". Az amerikaiak szinte soha nem beszélnek a magánéletükről, legalábbis nagyon belsőséges viszonyban kell lenni velük, és időnek is el kell telni, hogy erről beszéljenek. Az ember el sem tudja hinni eleinte, hogy akkor mi a fenéről beszélnek?Minden másról. Meglepően felszabadító az olyan beszélgetés, ami nem egymás bajainak a kitárgyalása.
Akkor honnan tudnak rólad mindent az amerikaiak?
A két kommunikációs stílus összetalálkozásának eredményeképpen. Az amerikaiak arra vannak szocializálva, hogy soha ne uraljanak egy beszélgetést, inkább kérdezzenek, mutassanak érdeklődést a másik iránt, és magukról ne beszéljenek hosszan, mert az unalmas lehet a beszélgetőpartnernek. A magyarok ezzel szemben mondják amit gondolnak, majd megállnak. Ez a szünet az, amikor a másiknak lehetősége van a saját hasonló élményét megosztani (kvázi elbeszélünk egymás mellett, mert nem fókuszálunk a másik gondjára, helyette a saját hasonlónkat osztjuk meg.) A magyarok nem kérdeznek, vagy ritkán. (Valljuk be, néha nagyon terjengősen tudnak a magyarok a saját gondjaikról beszélni, a partner nagy ásításaiból már lehet következtetni, hogy ideje témát váltani.) Ha egy magyar egy amerikaival találkozik, akkor a magyarnak furcsa a sok kérdés, és az, hogy az amerikai keveset oszt meg magáról, de sokat kérdez.
Ezért van az is, hogy a "Hogy vagy?" kérdést másképp értelmezzük. Az amerikaiak a "nem untatom a partnerem" jegyében annyit mondanak, jól, (így vált a kérdés egyfajta udvariassági formulává), a magyarokon pedig megnyomjuk ezzel a gombot, és elkezdik mondani....
Nagyon könnyű észrevétlenül "megtanulni" az amerikai kommunikációt, és meglehetősen hasznos is. Persze ennek az ember nincs tudatában, egyszerűen azt veszi észre, hogy hazatérve az ingyenpszichológus szerepét tölti be, megpöcköli a beszélgetőpartnereit néhány kérdéssel, és belőlük árad a szó. Valahogy én is úgy érzem, hogy sokat beszélni a saját dolgaimról az másnak unalmas, hogy régebben is így gondoltam-e, ezt nem tudnám megmondani, de mikor olvastam a két kommunikációs stílusról, akkor döbbentem meg, hogy mennyire belém ivódott ez a másfajta goondolkodás.
Az üzletben a vevő a király, az eladó pedig sohasem mutat negatív vagy ellenséges érzéseket. Magyarországon a vevő legfeljebb vendég a boltban, és bizony nem egyszer fordul elő, hogy az eladók nemtetszésüket fejezik ki.
A munkahelyen nemhogy nem az az első, hogy az amerikai kolléga a fizetésed felől érdeklődik, hanem ez az a tabutéma, amit jobb, ha te sem hozol fel, semmilyen körülmények közt. Fizuemelést sem azért kérek, mert lesántultam, meg négy gyerekem lett hirtelen és nehéz a helyzetem, erre nem jár emelés, a jó teljesítményre igen.
Amikor először elmész vacsorázni újdonsült amerikai kollégáiddal, meglepődve tapasztalod, hogy ők már tudják, hogy Magyarországról jössz, három kutyád, két macskád és négy nagynénid van, de Te még mindig nem tudsz semmit róluk. Nős? Férjezett?Van gyereke? Milyen a házassága?Mit csinált a múlt héten az anyósnál? A magyar jó kollegiális és baráti viszonyok alapja a "lelkizés". Az amerikaiak szinte soha nem beszélnek a magánéletükről, legalábbis nagyon belsőséges viszonyban kell lenni velük, és időnek is el kell telni, hogy erről beszéljenek. Az ember el sem tudja hinni eleinte, hogy akkor mi a fenéről beszélnek?Minden másról. Meglepően felszabadító az olyan beszélgetés, ami nem egymás bajainak a kitárgyalása.
Akkor honnan tudnak rólad mindent az amerikaiak?
A két kommunikációs stílus összetalálkozásának eredményeképpen. Az amerikaiak arra vannak szocializálva, hogy soha ne uraljanak egy beszélgetést, inkább kérdezzenek, mutassanak érdeklődést a másik iránt, és magukról ne beszéljenek hosszan, mert az unalmas lehet a beszélgetőpartnernek. A magyarok ezzel szemben mondják amit gondolnak, majd megállnak. Ez a szünet az, amikor a másiknak lehetősége van a saját hasonló élményét megosztani (kvázi elbeszélünk egymás mellett, mert nem fókuszálunk a másik gondjára, helyette a saját hasonlónkat osztjuk meg.) A magyarok nem kérdeznek, vagy ritkán. (Valljuk be, néha nagyon terjengősen tudnak a magyarok a saját gondjaikról beszélni, a partner nagy ásításaiból már lehet következtetni, hogy ideje témát váltani.) Ha egy magyar egy amerikaival találkozik, akkor a magyarnak furcsa a sok kérdés, és az, hogy az amerikai keveset oszt meg magáról, de sokat kérdez.
Ezért van az is, hogy a "Hogy vagy?" kérdést másképp értelmezzük. Az amerikaiak a "nem untatom a partnerem" jegyében annyit mondanak, jól, (így vált a kérdés egyfajta udvariassági formulává), a magyarokon pedig megnyomjuk ezzel a gombot, és elkezdik mondani....
Nagyon könnyű észrevétlenül "megtanulni" az amerikai kommunikációt, és meglehetősen hasznos is. Persze ennek az ember nincs tudatában, egyszerűen azt veszi észre, hogy hazatérve az ingyenpszichológus szerepét tölti be, megpöcköli a beszélgetőpartnereit néhány kérdéssel, és belőlük árad a szó. Valahogy én is úgy érzem, hogy sokat beszélni a saját dolgaimról az másnak unalmas, hogy régebben is így gondoltam-e, ezt nem tudnám megmondani, de mikor olvastam a két kommunikációs stílusról, akkor döbbentem meg, hogy mennyire belém ivódott ez a másfajta goondolkodás.
Saturday, November 2, 2013
Jött, látott, győzni fog?
 |
| Halloween parti 2008-ból, Budapesten |
A fiatalok partikultúrájába már évek óta beépült, a szórakozóhelyek hamar felismerték, hogy a buli még nagyobb lehet, ha Halloweennel reklámozzák.
A következő réteg, aki nyitott lett rá: a kisgyerekes szülők rétege, a programok egy része is őket célozta meg: Halloween-kézműveskedés, töklámpás készítése stb. Az idei állatkerti Halloween valójában nagyon szerény volt, a bejáratnál volt egy pad néhány tökkel, ott fotózkodott mindenki, és a nemrég megnyílt Varázshegyben volt egy-két foglalkozás, illetve néhány gyereket láttam elcsúfítva arcfestés következményeként. Igazából egy klassz nap az Állatkertben megbolondítva egy minimális fűszerrel, mint amikor a kávéhabra fahéjat kérünk, annyi volt a Halloween az Állatkertben ma.
 |
| Idei Állatkerti plakát |
Valójában még mindig kevés köze van ahhoz, ahogy ezt ünnepelni szokták, hiszen Amerikában jelmezes felvonulások, és az esti trick or treatezés mellett jelentős a dekoráció ereje is, aminek itt minimális még a jelentősége, néhány egy eurós, meg eurócentes boltban lehet kapni a német import tárgyakat, de az ilyen jellegű dekoráció elterjedése még azt mondhatnám láthatatlan. Az üzletek sem igazán reklámozzák a Halloweent. Amerikában a parti is inkább baráti összeröffenés, mint szórakozóhelyes buli. Ami még érdekes, hogy a Halloween hagyományával rendelkező országokban szigorúan október 31. a napja, míg Magyarországon három-négy nappal utána is hirdetnek ilyen jellegű programokat.
Azért azt hozzá kell tenni, hogy minden új dolognak ellenállunk, ez az ember természete. És minél idősebb valaki, annál inkább nehezen fogad újításokat. Ha a Valentinre gondolunk, valamikor a kilencvenes évek elején elég nagy volt az ellenállás, sokáig csak a középiskolások ünnepének tekintették, később egyre idősebb generációk is csatlakoztak, hiszen egy nagyon kedves ünnep a Valentin.
Ahogy visszafele, kötve hiszem hogy a komor Halottak Napját bármely nem-ünneplő ország felvenné a listájára, a Halloween terjedni fog, mert vidámságot hoz.
A Halloween amúgy ír (kelta) ünnep, és az ír éhinség idején kitántorgó írek vitték el az Államokba a 19. század közepén. Európában (az angolszász országok kivételével, ahol hagyomány) a kilencvenes évek elején kezdett el terjedni, először Franciaországban, később Belgiumban, Németroszágban stb. Ott is meg kellett küzdenie a Mindenszentekkel, és annak egészen más szemléletével, és 2007-2008-ban sok helyen vissza is esett az ünnep kellékeinek megrendelése.
Subscribe to:
Posts (Atom)