Attila Amerikája

Vendégposzt

 

Üdv mindenkinek,

 

A blogomban már korábban többször is említettem, http://challengeoflearningusenglish.blogspot.hu  hogy hosszabb ideig az Egyesült Államokban éltem. Többen kérték, hogy írjak erről egy teljes bejegyzést. Nemcsak a saját blogom látogatói kérték ez, hanem ennek a nagyszerű blognak a szerkesztője, szerzője is. Ezért elhatároztam, hogy ezt a bejegyzést (nem szó szerinti fordításban) megírom magyarul és angolul is. Angol nyelven már az első rész meg is jelent. http://challengeoflearningusenglish.blogspot.hu/2014/01/my-american-life-part-one.html#more

Ez a blogom második kétnyelvű írása „A kommunista hadsereg és az angol nyelv” http://milstory.blogrepublik.eu/2014/01/17/464-az-angol-nyelv/ & “The Communist Army and the English Language” páros után.

Összefoglalni azt az időt, amit az Egyesült Államokban töltöttem rendkívül nehéz. Egész sorozatot írhatnék róla. Inkább a lehetetlen megpróbálva megfogalmaztam 8 kifejezést melléknévből (helyenként sorszámnévvel) és főnévből.

1. A legnagyobb kihívás

Mi mással is kezdhetném, mint a legnagyobb kihívás. A kihívás szó szerepel a blogom nevében, amelyet az első bejegyzésben meg is magyaráztam. http://challengeoflearningusenglish.blogspot.hu/2013/12/opening-why-began-writing-this-blog.html Mint ahogy a sikeres prezentációról szóló írásban említettem http://challengeoflearningusenglish.blogspot.hu/2014/01/my-presentation-in-english.html, 2013-ban egy nagyszerű lehetőséget kaptam: részt vehettem egy nemzetközi képzésen az Egyesült Államokban. A világ minden tájáról érkezett osztálytársaimmal, húszan elvégezhettünk egy több hónapos tanfolyamot. Nagyszerűen éreztem magam, ismét iskolás fiú voltam. Órákon kellett részt vennünk hétfőtől, péntekig, E-Learning vizsgákat kellett teljesíteni, szakdolgozat szerű összefoglaló dokumentumot kellett írni és végül, de nem utolsó sorban záró prezentációt kellett tartani.

Nem vagyok angol anyanyelvű, de angol nyelvű órákon voltam jelen. Nagyszerű osztálytársaim voltak és jó néhányan angol anyanyelvűek, akikkel lépést kellett tartanom. Eleinte ez kifejezetten nehéz volt, de napról napra könnyebbé vált. Nagyon jó érzés, hogy meg tudtam felelni a kívánalmaknak.

Az angol nyelvű órákon kívül, az életemet is ebben a környezetben éltem. Eleinte problémáim voltak a hétköznapi beszélgetések megértésével, mert nagyon gyorsan beszélnek és sok kifejezést (idiómát) használnak az amerikaiak. De Phoebe blogja sokat segített.

A nyelvi készségeim sokat fejlődtek, de nem értem el a végcélomat. Ez az egész egy lépés volt a tanulási folyamatban, amit azóta is folytatok, amióta haza tértem. Ez az út, mindazonáltal, óriási lökést adott.

 

2. Az első kellemes benyomás

Március végén érkeztem az USÁ-ba. A tanfolyam kezdete előtt volt egy napom, hogy megszervezzem az amerikai életemet, például kerestem egy élelmiszer boltot. A Trader Joe’s egyik üzletét a szállás közelében találtam http://www.arlnow.com/2011/11/18/trader-joes-opens-in-clarendon/ , amely a kedvenc boltommá vált. Az első napomon amikor betértem ide, hogy vegyek egy pár dolgot magamnak, problémáim adódtak. Próbáltam fizetni a kártyámmal, de nem tudtam hogyan kell. Ez könnyű lehet az amerikaiaknak, de eltér attól, ahogy Magyarországon csináljuk. Kicsit ideges lettem, de a pénztáros nyugodt maradt. A sorban senki nem kezdett el kiabálni, hogy „Menjen már” , „Idióta” vagy „Fizessen készpénzzel”. Sokkal inkább mindenki türelmesen várta a sorát. Végül ez nekem öt percig is eltartott, de megtanultam, hogy hogyan működik.

Valamit még hozzá szeretnék tenni. Amikor beléptem egy üzletbe, az eladók hangos “How are you?”-val köszöntöttek. Gyorsan megtanultam a korrekt választ “Fine, and you?”. Az eladók általában segítőkészek voltak és ha nem tudtak segíteni, akkor kerestek olyat aki tudott.

 

3.         A leggyakoribb szó: sokszínűség

 

A tanfolyami osztályunkban, mint már említettem, húszan voltunk a világ minden tájáról. Különféle kulturális és vallási környezetből érkeztünk. Ki kell mondanom, hogy semmiféle probléma nem volt az osztály sokszínűsége miatt. Éppen ellenkezőleg! Az hiszem ezt mindannyian élveztük. Hasonlót tapasztaltam mindenhol máshol az Egyesült Államokban. Különféle emberek élnek és dolgoznak együtt. A bőr színe, a vallás és az anyanyelv nem számítanak. Mindenki tolerálja a másik hitét és a szokásait. Ők Amerikaiak és ez a legfontosabb dolog, amely összeköti őket. Ezen felül, persze mindenkinek van egy származása, amelyre büszkék is. Azt hiszem ez a sokszínűség és tolerancia teszi az Egyesült Államokat egy erős és büszke nemzetté.

 

4. A legszebb helyek

Az amerikai utam 120 napjának nagy részét (110 napot) Washington DC-ben töltöttem (az Amerikaiak DC-nek hívják a fővárosukat a hétköznapi nyelvben, amely a District of Columbia rövidítve). Jártam ezen kívül Philadelphiában, New Yorkban, Buffaloban, a Niagara vízesésnél és Baltimore-ban. Gyönyörű helyeket láttam és nagyon nehéz kiválasztani a legszebbeket, de megpróbálom.

 

 

Washington Monument and Reflecting pool from Lincoln Memorial

https://drive.google.com/file/d/0B8nq_Li_2GZ_M0huekN6V0ZJN00/edit?usp=sharing

Philadelphia - Independence Hall

https://drive.google.com/file/d/0B8nq_Li_2GZ_Q2dHbzRDdVRtSEE/edit?usp=sharing

New York - Statue of Liberty from the ferry towards Staten Island

https://drive.google.com/file/d/0B8nq_Li_2GZ_LVc1c3E4TVdXM1E/edit?usp=sharing

Baltimore – Fort McHenry

https://docs.google.com/file/d/0B8nq_Li_2GZ_V3lMSm5JbWRWQmc/edit

Washington DC - Lincoln Memorial

https://drive.google.com/file/d/0B8nq_Li_2GZ_TXhIVnNMZWV3MmM/edit?usp=sharing

Niagara Falls - The power of nature – Horseshoe Falls

https://drive.google.com/file/d/0B8nq_Li_2GZ_N2pfOUNhdnYwOUE/edit?usp=sharing

 

5. A legszebb nap

A Smithonian Fesztivál keretein belül  ”A magyar örökség, a gyökerek felelevenítése” című programon Magyarország bemutathatta a zenei, tánc, művészeti, kézműves, gasztronómia.

 

Azt hiszem nem túlzás azt mondani, hogy ezekben a napokban Budapest után a második legnagyobb magyar város Washington DC volt. Jó érzés volt látni az amerikaiakat, hogy mennyire érdeklődnek Magyarország iránt.

https://drive.google.com/file/d/0B8nq_Li_2GZ_ZlZ0RVlSQnJJMW8/edit?usp=sharing

 

Az óriási puli szobor mindenkinek nagyon tetszett.

https://drive.google.com/file/d/0B8nq_Li_2GZ_QjE5aG9jN2VQYmM/edit?usp=sharing

 

A programot gyakran meglátogattam és többnyire nem voltam egyedül. Egyszer azok is velem tartottak akik segítettek a záró előadásom összeállításában http://challengeoflearningusenglish.blogspot.hu/2014/01/my-presentation-in-english.html. Nagyon tetszett nekik is a program. Amit csak tudtam tolmácsoltam, habár néhány népdal szövegét nehéz volt angolul visszaadni. Beszéltünk néhány mesterrel és igazán élveztem a fordítást. Remélem a kollégáim is jól érezték magukat. Nekem mindenesetre ez volt a legszebb nap az Egyesült Államokban.

https://drive.google.com/file/d/0B8nq_Li_2GZ_X2dwb0lyXzRBYlU/edit?usp=sharing

 

6. A legnagyobb kritika

Mielőtt az Egyesült Államokba utaztam nagyon tartottam a közlekedéstől. Nem tudtam, hogy fogok közlekedni a városokon belül. Később megtudtam, hogy Washington DC fejlett tömegközlekedéssel rendelkezik (metro és busz hálózat). Gyakran utaztam a metrón, amivel a város legfontosabb részei elérhetőek. Részben nagyon jó volt. Másrészről viszont nem szerettem a hektikus menetrendet (különösen csúcsidőn kívül), a majdnem állandó zsúfoltságot, az orwelli megállókat és a gyakori meghibásodást. A kritikám ellenére, használtam a metrót, mert így alig 30 perc alatt a szállodából az irodába értem. Mindez busszal több mint egy órát vett volna igénybe. Mindent egybevetve, a helybéliek és a turisták számíthatnak a metróra, de távol van a tökéletestől.

7. A legnehezebb dolog (ezzel nehéz volt megküzdeni)

Bár hiányzott a család és az otthonom, a program vége felé erőtt vett rajtam egy nagyon keserédes érzés. Többen mondták nekem, hogy a legnehezebb dolgokkal a hazatérés után fogok szembesülni. Az USÁ-ban kialakult egy mindennapos rutin amihez hozzászoktam. Ez stabil volt, igaz elég zsúfolt, de nagyon élvezetes magában foglalva a képzést és a szabad idős programokat.

Figyelmeztettek, hogy ami nekem élmény az másoknak semmit sem jelent. Frusztráló lehet mások számára, túl sokat hallani az USÁ-ról, főleg ha valamiről azt mondom milyen jó volt. Beleestem abba a hibába, hogy helyenként túl sokat beszéltem arról, hogy mit láttam az Egyesült Államokban.

Persze jó volt együtt lenni a családommal, de nagyon hiányzott az Amerikai életem, amit nagyon szerette. A hazatérés utáni napokban, amikor a volt osztálytársaknak, kollégáknak, barátoknak írtam, gyakran megtelt a szemem könnyel. Nehéz volt újra megszokni itthon. Ma már nem sírok. Az USÁ-ra gondolni mindig örömmel tölt el. Nagyon szeretek beszélni bárkivel, akinek köze volt a programhoz. Ráadásul újabb amerikaiakkal találkoztam az interneten keresztül a hazatérésem után. Jól eső érzés angolul (amerikai angolul) beszélni.

8. A leggyakoribb kérdés

Amióta hazatértem egy kérdést már számos alkalommal megkaptam. „Visszamennél az USÁ-ba, ha lehetőséged lenne rá?” A válaszom: TERMÉSZETESEN IGEN, feltéve ha a család együtt mehetne.

Végezetül annyit mondhatok, hogy óriási ajándék volt a sorstól, hogy az Egyesült Államokban élhettem hosszabb ideig. Szándékosan használom a szót „éltem”, mivel az jóval több volt mint egy turista út. Amit az Egyesült Államokban átéltem most is minden itt van velem. Most más újabb feladataim vannak: felhasználjam a munkámban és minden napjaimban azt, amit ott tanultam. És ez is egy érdekes, izgalmas és nagyszerű kihívás.