Szokás, átszokás, leszokás

Kat Gal jó néhány éve kiköltözött Amerikába, és a Huffington Postban arról ír, milyen szokásokat hagyott el.
Ezt viszonylag pongyolán lefordította a HVG magyarra, de nagyon érdekes számomra, ahogy a Magyarországon élő fordító másképp értelmez néhány részt.
Eredeti:

"5. Dressing up to go to the supermarket.
Forget about make-up. In the US it is completely normal for people to go to the grocery store in their workout clothes or even in their pajamas. Heck, it is even normal to go to school in your PJ pants. In Hungary you would've never catch me in daylight walking into a store in my running shorts, but in the US I am absolutely not embarrassed about it anymore."

Fordítás:
"5. Kiöltözni még vásárláshoz is. Az USA-ban nemhogy melegítőgatyóban, még pizsamában is megjelenhetünk a helyi ABC-ben. A sminket pedig végképp mellőzhetik, akik az Államokban indulnak bevásárolni."

Ha elolvassuk az angolt, az egész kicsit más, nem? Ezért veszélyes összerántani két mondattá egy szöveget, mert azok a kis jelentéktelennek tűnő részletek, ha elmaradnak, más lesz az egésznek a sugallata. Egyébként nagyon üdvözöltem ezt odakint. A Westend City Centerben nem egyszer kinéztek, ha nem voltam eléggé "szalonképesen" kidekorálva, míg a Bloomingdale'sben olyan estélyiket próbáltam fel széldzsekiben érkezve, és olyan kedvesek voltak velem, mint soha. Az USA-ban nem feltétlenül annak van pénze, aki a legújabb divat szerint jár, ezért mindenki potenciális vásárlónak számít.

"3. Selecting your seats when buying a movie ticket.
In Hungary movie tickets are assigned to your seats. For popular films people generally tend to arrive early or buy their tickets ahead to assure good seats. In the US you select your seats once you are already in the theater itself. Unless the theater is full you would also leave at least a couple seat between you and others, while in Hungary you often get seats aside next to strangers even when other choices are available."
Fordítás:

"3. Helyjegyvásárlás a moziban. Míg Magyarországon a korán érkezők kapják a legjobb helyeket a moziban, az USA-ban aki kapja, marja alapon megy a mozizás. Magyarországon így is gyakran előfordul, hogy csak idegenek mellett akad hely, míg Amerikában gyakoribbak az üresen ásítozó székek."

Teljesen rossz a fordítása a mozijegyes példának, Magyarországon sincs "helyjegy", hanem leginkább az eladó megmondja, hogy hol van hely és oda ad, míg Amerikában megveszed a jegyet, bemész, és ahol szimpatikus leülsz, azaz pont, hogy a korán érkezők járnak jól, és nem úgy, ahogy a HVG írja.Nekem ez a dolog őszintén fel sem tűnt.

"10. Not asking "How are you?" from everyone.
Hungary is not much about small talk. You don't ask the cashier at a store how is she just to be polite. In fact, you only ask someone about their well-being when you are actually interested in their real answer. In the US "How are you?" is a routine, it is expected, and it certainly has not much meaning behind it. Anything but an, "I'm good, thanks. How are you?" would be an inappropriate answer."

"10. "Közömbösség" mások hogylétével kapcsolatban. Magyarországon nem nagyon divat az üres csevegés, nem szokás például a bolti eladótól udvariasan megkérdezni, hogy van. Itt többnyire csak akkor tesszük fel a kérdést, ha tényleg érdekel a válasz. Az Egyesült Államokban viszont ez annyira formaság, hogy erre a kérdésre kizárólag a "köszi, jól vagyok. És te?" válasz az elfogadható."

Megvan a félreértelmezése az utolsó pontnak is, a How are you?I am good, thanks, and you? típusú udvarias köszönésnek. Ez a magyar újságíró szerint "üres csevegés" egészen másféle napokat tud okozni, és lehet, hogy üres, ahogy ő fogalmaz, de ha napjában tízszer széles mosollyal megkérdezik tőled, az azért sokkal jobban tud esni, mint a mogorva "mivanbazdmeg" tekintet. A small talknak igenis van helye és szerepe, csak más az értelmezése a magyaroknál. A "jópofizást" általában akkor dobják be, ha valakit amúgy a fenébe kívánnak, de muszáj vele valamit beszélgetni. A small talk az USA-ban leginkább akkor jó, ha idegenekkel pár percre meg akarjuk szakítani a csendet, és gyakran pont egy ilyen "üres csevegésből" lesz érdekes beszélgetés.

Nagyon egyet tudok érteni Kat Gal névnapos pontjával, és komoly problémát okoz nekem a névnapozásra való újra odafigyelés. Mivel a lányom is kint született, itthon, évekkel később "tanultam meg" mikor van névnapja, bár nem igazán ünnepeljük. Kénytelen lettem névnap applikációt telepíteni a telefonra, mert annyira elszoktam ettől, ugyanakkor konfliktusba kerültem a családtagokkal, akiknek rosszul esett az, hogy elfelejtettem a névnapjukat.

Az ID-val való közlekedésnek van még egy oka, amit nem ír Kat Gal. Az újságíró tévesen az ID-t személyinek fordítja, pedig az ID egy sokkal szélesebb jelentésű szó és helytelen a személyinek való fordítás, ugyanis lehet bármi, amivel igazolod magad. Az amerikaiaknál  nincs személyi, mert a jogosítvánnyal igazolják magukat. A jogsira egyrészt alkoholvásárláskor valóban szükség van, de minden máshoz is, tekintve, hogy a kocsid nélkül nem mész sehova.

Nekem egész más szokások jutottak eszembe....
Pár hónap kinti munka után megértettem, miért fontos a szóbeli dicséret, hogyan tud szárnyakat adni a dolgozónak, ha megdicsérik és elismerik...
Megtudtam, milyen az, amikor a főnököddel bármikor beszélgethetsz, nem kell "bebocsátást kérned" és attól rettegned, hogy problémás vagy, ha lebetegedtél te vagy a gyereked...
Megtapasztaltam milyen érzés úgy dolgozni járni, hogy nem retteg az ember a késéstől, ha dolga van, elintézheti és senki nem néz rá ferdén, ha a gyerekét nem tudja hova tenni és esetleg beviszi...
Jó érzés, volt, hogy nem kell többet bliccelnem, mert a fizetésem lehetővé teszi, hogy bérletet vegyek, és amúgy meg a bliccelés ismeretlen fogalom odakint, egyszerűen nincs.
Rájöttem, hogy az önkénteskedés nem felesleges és furcsa időpocsékolás, hanem jó érzés.
Megtudtam, milyen az, amikor az orvos emberszámba vesz, milyen az, amikor normális körülmények között szülöm meg a gyerekem és nemhogy nem ordítoznak velem, hogy a kismama miért nem szoptat máááár, hanem kapok segítséget, a gyerekorvos meg rám zúdít öt hónapra elegendő tápszert, pelenkát, meg minden mást az első találkozáskor, és nem frusztrál azzal, hogyha valami nem megy.
Megértettem, hogy vannak szolgáltatások, amelyekért fizetni kell, és nem várhatom, hogy ingyen vigyázzanak a gyerekemre az óvodában, cserébe nagyon kedvesen bántak velem és a gyerekkel is.
Felvettem addig nem létező szokásokat is, például, hogy megvettem egyszerre két pólót is, és nemcsak akkor, ha a többi már kukába való lett, hanem mert megtehettem. Hazaérkezve láttam, hogy közben a "több cuccot veszünk egyszerre" szokás már itt is természetes lett, pedig évekig döbbenten figyeltem, minek vesznek az amerikaiak egyszerre öt farmernadrágot.
Megszoktam, hogy bizonyos dolgok olcsóbbak és jóval egyszerűbbek, ha megveszem, mintha megcsinálom (nem sokat főztem hat évig...)

A sor  végtelen.