Anyaszent vagy szingli?

Érdekes gondolatokat olvastam ebben a cikkben, melyekből egy rövid zanzát közreadok.

A "parenthood religion", azaz a gyereknevelés szentségéről szól a cikk, (miközben egy másik, erős tendencia is kialakulóban van: az egyszemélyes háztartások drasztikus növekedése.)

A parenthood religion valamikor az 1980-as évek elején úszott be az amerikai társadalomba, a Baby on Board matricával, amit az autók hátuljára biggyesztettek.Valahogy a babának lett a legnagyobb értéke, senki nem rakna olyat ki a kocsijára, hogy "középkorú könyvelő az autóban", ugye? Miért, arra nem kell annyira vigyázni?Meg sem kérdőjelezzük ennek a fontosságát.
(Talán ebből fejlődött ki a "büszkén viselem az autómon a gyerekem iskolai hovatartozását" címke, és  napjainkban a "hányan vagyunk ebben a családban?" matrica.)

Picture: fromthemom.com

A dolog folytatódott azzal, hogy semmi rosszat nem lehetett mondani a gyernekre: szép, okos és kedves, akkor is ha ronda, buta és elviselhetetlen. Ugyanúgy a gyerekek közt is megvannak ezek a típusok, hiszen belőlük lesznek ezek a felnőttek.
Volt olyan tapasztalatom odakint, hogy a játszótéren amikor rászólt az ember a gyerekekre a fülük botját sem mozgatták, igaz, hazaérve ugyanilyen nagy öntudatú, visszaszájalós kölkökkel találkoztam.

Az anyák csak szentek lehetnek, akik kizárólag a gyermekeik boldogságát tartják szem előtt és a szexre nem gondolnak, hiszen egy anya legnagyobb öröme a gyermek, a gyermeknevelésen kívüli örömök már önzés kategóriájúak.
A nagy baj ezzel az, hogy a mai gyerekek a világ közepének tartva nevelkednek, és ahogy elérkeznek a felnőttlétbe, kellemetlen szembesülni azzal, hogy bizony vége ennek az állapotnak. Azok a párok, akik minden a gyerekük köré építenek, könnyen kiüresedett kapcsolatban találják magukat, ha a gyerek kirepül.


Én azt hiszem, ez a jelenség Magyarországon is ugyanúgy jellemző.

Kevésbé elterjedt az a jelenség, amiről Eric Klinenberg: A magam útján (angol címe: Going solo: The Extraordinary Rise and Surprising Appeal of Living Alone) című, Magyarországon 2013-ban megjelenő művében szó van (szintén a lényegét megragadva a bevezetőnek:)

1950-ben az amerikai felnőttek 22 százaléka volt szingli.Az egyedül élés a nagy területű nyugati államokban, alaszkában, Nevadaban, Montanaban volt jellemző, ide jöttek jobb élet reményében a vándormunkások, először családjuk nélkül, ez az össze háztartás 9%-át jelentette.

Ma az amerikai felnőttek több mint 50%-a szingli.Az egyedül élők az összes amerikai háztartás 28%-át teszik ki, ami azt jelenti, hogy e háztartások a gyermektelen párok csoportjával együtt a legelterjedtebb családi formát alkotják.
Ma főleg nagyvárosokban élnek egyedül, Manhattanben a lakások felében egy emberes háztartás jellemző.
Oknak az időskori egyedülléten kívül (a nők átlagban két-három évtizeddel többet élnek a férfiaknál) , Amerikában a gazdasági okokat nevezi meg. Az emberek megtehetik, hogy egyedül éljenek, kényelmesen.
Ehhez még hozzájárul a nők felemelkedése, a szexuális szabadság, a szülési kor kitolódása, a közösség kultusza helyett az egyén kultusza. Az egyedül élő sokkal aktívabb szociálisan mint a családban élő, és a mai technikai vívmányokkal semmiképpen sem kell remete-életet élni.

Alapvetően azt gondolom, hogy Magyarországon még sokkal erősebb a gazdasági kényszer az együttélésre, a közös boldogulásra, még sokkal erősebb a társadalmi ítélkezés az egyedülállók felett, és kevesen engedhetik meg maguknak ezt az életformát, ezért sem annyira elterjedt.

Ha a két jelenséget összevetem, akkor valahogy érthető, hogy a gyermek szerepe ennyire felértékelődőtt, na és persze a gyermek évszázadának, a reformpedagógiák huszadik századi elterjedésének is nagy szerepe volt abban, hogy a gyerekek, a gyermeknevelés hitvallássá nőtte ki magát.

Három év

Három éve vagyok Magyarországon, és hat évig éltem Amerikában.
A három év sem volt elég ahhoz, hogy itt újra otthon érezzem magam. Amerika még mindig hiányzik, az ottani évek még mindig kiemelkednek a többi közül, és még mindig gondolkodás nélkül repülőre ülnék egy kis kézitáskával, ha egy jó tündér jegyeket osztogatna.

Ami mégis változott, hogy nem a nap minden egyes percében foglalkozom ezzel, hanem leginkább akkor, amikor a reggeli kávémat kevergetve merengek az életem folyásán, vagy akkor, amikor jól felidegesítenek a munkahelyemen, vagy a villamoson, vagy a TV-ből ömlő ostobaságokkal.
Olyankor egy nagyot sóhajtok, és jön a jól ismert lemez, bárcsak ne kellene itt lennem....

Még mindig olvasok amerikai híreket, igyekszem valamelyest szinten tartani az angolt, ami egyre nehezebb, mert már nem tanítom, és nagyon keveset használom.

Feladtam a gondolatot, hogy hamarosan visszatérhetnék, erre nincsen esély. Éppen ezért kicsit jobban foglalkoztat a jövő Magyarországon.

Lélekben amolyan hontalannak érzem magam, ide már nem kötődöm, nem igazán sikerült felvenni a régi fonalat semmilyen szinten, sőt, mindent újra kellett kezdeni. Ott már nem vagyok, az emlékek fakulnak, a kapcsolatok felszámolódnak. Amerika afféle gondolatbeli menedékhellyé változott, ahova- legalábbis fejben- mindig vissza lehet vonulni, ha az, ami körülvesz, nem tesz boldoggá.

Hozzá kell tennem, hogy valószínűleg az, akit a családja támogat, sokkal jobban gyökeret tud újra ereszteni. Engem már sajnos nem tudott támogatni ez a hátország és ez minden bizonnyal erősen befolyásolja a jelenlegi helyzetemet.

Ilyenkor a legjobb minden napot külön egységként kezelni, és ráfeküdni a hullámra, ha jön. Visz az lefele, aztán meg felfele is. Tanulság meg nincs, nyájas olvasó.

Szerelem arc nélkül

Teljesen ledöbbentett az amerikai arc nélküli férfi esete: Dallas Wiens ugyanis 2008 és 2011 között arc nélkül élt. Az is hatalmas dolog volt, hogy három hónap kóma után az orvosok egyáltalán bőrrel be tudták fedni az arca helyét, több mint húsz műtéttel.
Egy nagyfeszültségű templomi vezeték égette le az arcát, csupán a szájnyílása maradt úgy, ahogy ép, emberi arcra nem emlékeztetett, ami maradt belőle. 2011-ben teljes arctranszplantációt kapott. A férfi így sem lát, de legalább az orrán tud levegőt venni, és emberi arcra hasonlító arca van. Döbbenetes képeket itt láthattok.

Mivel az eset rendkívül hátborzongató, elkezdtem utána olvasni angolul, és még nagyobb döbbenetemre a szerencsétlenül járt férfi köszöni, jól van: áprilisban megnősült, Az aráját az égési sérültek támogató csoportjában ismerte meg, a nő arca ugyan intakt, azonban testének 70 %-a összeégett, ő Jamie Nash. Egy autóbaleset érte, méghozzá úgy, hogy telefonjával volt elfoglalva, miközben vezetett. A "lecke"majdnem az életébe került, azóta járja az iskolákat és igyekszik mindenhol felhívni a figyelmet a vezetés és az smsezés összeférhetetlenségére.

A házasságkötésre abban a templomban került sor, ahol Wiens a balesetet szenvedte. Mindkettejüknek ez a második házassága, és összesen három, nem közös gyerekük van.


Rendkívülinek tartom, hogy ilyen hihetetlen szenvedés sorozat után megtalálták egymást, és normális életet tudnak élni.Ez Amerika!

Magasságfüggő receptek

Nyolc nap, és egyszem gyermekem megkezdi az iskolát. Őszintén, rettegek. Annak ellenére, hogy én magam szerettem a nyolcvanas évek elején  magyar iskolás lenni, nagyon nem tetszik, amit most érzékelek. De reménykedjünk, hogy biztos jó lesz.

Hogy egy kicsit bizakodjunk jobban, a novemberben lejáró, féltve őrzött Trader Joe's Truffel Brownie sütiporunkat megsütésre ítéltem.Ahogy olvastam a jól ismert sorokat, amelyek olyan hétköznapinak tűntek még pár éve, kicsit jobban kezdtett érdekelni az alján a High Altitude Instructions rész, azaz külön utasítás azoknak, akik magas hegyekben élnek és ott készítik a sütit, nevezetesen nekik még  külön lisztet írt elő a recept, amit nekem nem kellett beletennem. Hat évig - amíg kint éltünk Amerikában-, szinte minden félkész ételféleségen láttam ezt a kitételt, de nem érdekelt különösebben. Most viszont utánanéztem, miért is.

Az ugye egyértelmű, hogy a lapos kis Magyarországhoz képest az USA magas vidékekben jóval gazdagabb, de ettől még nem értettem a külön utasításokat. Az ok egyszerű, megdőlt az általános iskolában megtanult (már akkor sem volt itthon semmi multikulti) a víz száz fokon forr axióma, ugyanis ez megint csak Magyarországon van így. 

A víz nemcsak száz fokon forr. Ahogy a tenger szintjétől egyre távolabb kerülünk, azaz magasabbra az atmoszferikus nyomás csökken a víz pedig egyre alacsonyabb hőmérsékleten forr.Ez annyit jelent, hogy forráskor az alacsonyabb hőmérséklet befolyásolja a főzési időt: 500 lábnyi emelkedéssel 1 Fahrenheit fokot csökken a forráspont. A legtöbb tészta hét perces az Államokban, de high altitudenél 10 percig kell főzni.

3000 lábtól beszélünk magaslatokról, azaz a high altitude instructions azoknak írták, akik legalább ilyen magasan laknak (rengeteg államban van ennél magasabb pont pl: Alaska, Arizona, Colorado, Idaho, Kansas stb.)

Itt például több mint 20 000 láb magasságban vagyunk, Alaskában.

A sütés, grillezés, azaz a vizet nem igénylő technikák nem változnak nagy magasságban sem.Ugyanakkor, mivel a húsból nagyobb magasságban gyorsabban párolog el a víz, a hús szárazabb lesz, a lefedést sokkal inkább fontos gyakorolni.

Sütemény sütésnél a magasabb vidékek levegője gyorsabb kelést biztosít, gondolom ezért kell a lisztet még hozzáadni az én sütiporomhoz, több liszttel lassabban kel meg.

(Felhasznált forrás: http://culinaryarts.about.com/od/culinaryfundamentals/a/highaltcooking.htm)

Food stamps-story avagy hogyan csúszunk le villámsebességgel bárhol a világon

A jó öreg Washington Post.
Ott olvastam a friss történetet, ami megdöbbentő és elkeserítő és sajnos a válság óta az álmok országában is megtörténhet.
Egy biológia-újságírás diplomát szerzett hölgy meséli el, hogy milyen szuperül sikerült elhelyezkednie a diplomája után, majd úgy munkahelyeket váltania, hogy egyre komolyabb pozíciókba és egyre több pénzért dolgozhasson. Végül producere volt például a "Good Morning San Diego"-nak is. A leendő, szintén értelmiségi férje is a médiában dolgozott, hasonlóan jó fizetésért.
A férfi 2003-ban vett egy Mercedes Kompressort, az amerikai középosztály egy státusz szimbólumát. Minden meseszép volt.
A nő 2008 februárjában rájött, hogy terhes.Kiderült, hogy ráadásul ikrekkel. Semmi gond, mindketten jól kerestek, és vásároltak is egy házat a leendő családnak.


Aztán három hét alatt, a 240 ezer dolláros házuk már csak 150 ezret ért, ahogy a válság betört az USÁ-ba, de a hitelt ugyanúgy fizetni kellett. Ekkor is megrázták magukat, hiszen mindketten állásban voltak, és igyekeztek fizetni a hitelt, ahogy kell.
Mielőtt a gyerekek megszülettek volna, a férfi elvesztette az állását. Teltek a napok, a hetek, sőt, évek is, nem sikerült munkát kapnia.


Az ikrek idő előtt érkeztek, kis súllyal és problémákkal, és bizony nagyon sokba került az elátásuk. Két hónap alatt a pár 120 ezres évi jövedelme 25 ezer dollárra csökkent, felélték a megtakarításaikat is, és eljött a pillanat, amikor már csak szociális háló fel őket, ételjegyre (food stamps) szorultak.
Nagyon nehezen élték meg a bürokratikus utat, a rengeteg kérdést, és azt a megalázó érzést, hogy két fényes karrier lett a múlté, és egy hajóban eveznek tanulatlan szegény emberekkel.
Egyszer például a pénztárban a mögöttük álló nő beszólt, hogy ne root beer-t vegyenek (ami akkor akciós volt), hanem juice-t, mert az van ételjegyre az ilyen embereknek mint ők...
A Mercedes is hamar beszólás tárgya lett, még a család és a barátok is közölték, hogy adják el (pedig a kocsi akkor már öt éves volt, ez amerikai viszonylatban már réginek számít), nem beszélve a pillantásokról, amit a Social Service előtt kaptak, amikor az ételjegyért álltak sorba, és megérkeztek a kocsijukkal.Pedig akkorra már semmijük nem maradt jóformán a régi életükből, csak ez a Mercedes. (Meg a nő Hondája, de a "mamakocsi" természetes jelenség odakint.)
A házukat sikerült eladni, és az Obama által bevezetett adómentes ingatlan gyorseladásnak köszönhetően egész jól jöttek ki a kátyúból. A férj végül kapott munkát, és kikecmeregtek a szociális ellátottak köréből, de amit megéltek, átgondoltak és megtanultak ezekből az évekből egészen más emberré tette őket.
A történet itt olvasható részleteiben.
Tanulság nincsen.

Nemzeti Nőtörténeti Hónap

Az amerikaiak szeretnek  mindenféle napot, hónapot dedikálni a legkülönfélébb dolgoknak, van például Give up your shoulds (add fel egy napra a kötelező teendőket), vagy a National Unfriend Day, amikor a Facebookot lehet megtitsztítani az álbarátoktól a lista végtelen. (A novemberi listát egyszer kigyűjtöttem ide.)

Ma az I want you to be happy Day van (hátha ez a poszt fog hozzájárulni a boldogságodhoz, csak ezért írom:), március 6-a például a National Dentist Day (talán ekkor érdemes megejteni az eves fogorvosi vizitet?), 13-a pedig a Popcorn Lovers Day (popcorn imádók napja) stb.

Vannak témahónapok is, így a március a National Woman's History hónap, melynek prominens napja a Nemzetközi Nőnap.

Ebben a hónapban sok olyan esemény, kiállítás, workshop van, amely a nők világban betöltött szerepével, elért eredményeikkel foglalkozik.

1996 óta létezik gondolatban a National Woman'a History Museum, amely majd valamikor Washington DC-ben (hol máshol) fog felépülni, és egy nonprofit szervezet ugyanezzel a névvel már 96 óta gyűjti a pénzt, hogy sikerüljön a múzeumot felépíteni.

A világon egyedülálló a National Museum of Women in the Arts, amely szintén a fővárosban található, és kizárólag nők képzőművészeti alkotásait vonultatja fel.

Ha  a téma margójára sok képpel könnyen emészthető angol szöveget akartok olvasni, miért jó nőnek lenni, akkor ide klikk.

 (kép: art. alphacoders.com)

Gusztustalan marketing vagy csődközeli elmevesztés?

Egészen furcsa marketing(?) stratégiája van az American Apparel nevű ruhabolt-hálózatnak.
A téma újra és újra az a fajta természetesség, ami ugyanakkor takarnivaló, és gusztustalan.
Őszintén szólva én nem értem, hogy ez, a botrányon kívül növelheti-e egyáltalán az eladási számokat?Ti mit gondoltok?
Személy szerint biztos nem venném meg ezeket a termékeket. Még néhány elvetemültebb férfit el tudok képzelni, hogy ilyet felvegyen, de a termékek nőknek készülnek...
Miről van szó?
Az egész azzal kezdődött, hogy a fehérneműmodellek közt megjelentek a szőrösek.
Aztán ezt fokozták, amikor megjelent egy olyan pólójuk, amely egy vaginát ábrázolt, természetesen annak anyatermészet által megalkotott változatát, havi vérrel.

Ezek után pár hete megjelentek azok a kirakati babák, fehérneműket népszerűsítve, akiknek aztán hatalmas műpamacsot is tettek a bugyijukba.
Az emberek természetesen döbbenten tolonganak az üzlet előtt, mobiltelefonnal a kezükben, hogy lekattintsák a nem éppen ízléses fehérneműs babákat New York East Houston Street American Apparel üzletében.
Az amerikaiakról általában tudni kell, hogy a nők meglehetősen visszafogottan öltözködnek, magyar szemmel már-már prűd módon, legfeljebb a tinilányok, vagy a feketék körében gyakori a bájak közszemlére bocsátása. A szexualitás pedig egyáltalán nem téma a hétköznapokban. Ezért is tud akkora port kavarni egy-egy ilyen provokáció, mert megfelelően rigid a környezet hozzá.




Érdemes hozzátenni, hogy az üzlethálózat tulaja ellen jelenleg négy rendbeli eljárás folyik szexuális visszaélés miatt.
Az American Apparel dolgozóinak felvételi procedúrája tartalmazza azt, az amúgy Amerikában megengedhetetlen elemet, hogy teljes alakos fotót kell beküldeni, és csak szép embereket alkalmaz az üzleteiben.
A reklámkampányaiban rendszeresen elmarasztalást kapott rasszista képek miatt.
2010-től csődközeli állapotban van a cég, mégsem döntött a ruhák varrásának kiszervezése mellett, tartja magát a fair trade-hez. Még Soros György is megtámogatta a céghálózatot 80 millió dollárral.