Saturday, May 1, 2010

Woodley Park-Zoo/ Adams Morgan

Mostanában átmentem rinyablogba, valahogy minden bejegyzés a negatívumokra fókuszált, nem volt benne semmi akaratlagos, csak így jött ki a lépés, úgyhogy most beszámolok valami igazán kedvesről, a Nemzeti Állatkertről, ahol csütörtök délelőtt volt szerencsém csalingázni a gyermekemmel és a diákommal.Olyan ritka, igazi tavaszi nap volt, gyönyörű.
Az állatkerthez a címben feltüntetett kacifántos nevű piros metróállomásnál kell leszállni, és onnan egy kicsi séta felfele, de ha lusták vagyunk, akkor a Cleveland Parknál is leszállhatunk, és akkor kicsi séta lefele.
Az állatkert ingyenes.De egy nagyon érdekes dolgot mesélt az információban a hölgy, akitől térképet kértünk, és erre közölte hogy két dollár, amire én felháborodottan meghökkentem(nem mutattam, de meglepett).A hölgy azt mondta, hogy amíg ingyen volt a térkép, addig mindenki többet vitt, mint szüksége volt rá, majd összegyűrte, és elhajította, a végén már másból sem állt a személyzet dolga, mint a meggyalázott, elhajigált térképeket a jónép után szedegetni.Mióta két dollár a térkép, azóta nagyon vigyáznak rá a látogatók, egy család csak egyet vesz, és még haza is viszik.(Kiváló példa, hogy a kommunizmus miért nem tudna működni.)
Friss térképünkkel el is indultunk, láttunk minden tipikus állatkerti állatot, több helyen állatkerti önkéntes álldogált, és az éppen látott állat bőrét-szőrét hozta oda a kezében, hogy megsimogathassuk, milyen a tapintása.Kissé groteszknek éreztem eleinte ezt a dolgot, de végülis ez is hozzáad az élményhez. A Kid's Farm-hoz akartunk mindenképpen elmenni, az úgy képzeltem, mint a budapestiben az Állatsimogatót, de kissé csalódtam, mert a gyerek nem tudott bemenni a bocik, lámák, kecskék, nyuszik közé, ugyanúgy kerítés mögül leshette csak meg őket.A kecskéknek muris játszóteret építettek, a lányom meg is kérdezte, hogy hol a kecskék csúszdája, de az nem volt a játszótérhez.
Már jó darabot mentünk, a gyerek nyűgösködni kezdett, így az Amazonia nevű pálmaházszerű dolgot nem is tudtuk megnézni.Egy dolog volt, amire rácsodálkoztam, láttunk armadillot.Nos, én armadillot csak a Friends egyik részében láttam, amikor Ross beöltözik Holiday Armadillonak, mert nem kap Mikulás-ruhát.... Emiatt az embernagyságú armadillo-emlék miatt, teljesen meglepődtem, amikor egy kis kerek gömböcöt láttam meg, olyan szelvényes jószágot, az volt az armadillo, úgy összegömbölyödik, mint a sün.
Ilyen:

Az állatkertben minden nap van valamilyen állatbemutató, általában 11-kor és kettőkor.Hatalmas területe miatt nem egyszeri program, és mivel ingyenes, érdemes többször ellátogatni.
 Azt kevesen tudják, hogy az állatkertnek van ez a 163 holdas közönség számára nyitott területe, és egy másik, Virginia államban, 3200 holdas terület, amely nem látogatható, ez tulajdonképpen egy konzervációs kutató központ, és itt végzik a már kihaltnak minősített állatok újratelepítéséhez szükséges munkálatokat is. Az állatkert amerikai viszonylatban, de még magyar viszonylatban is nagyon régi, 1889-ben alapították, és 1890-től a Smithsonian intézmények része, és mint ilyen, igyenesen látogatható.1958-ban alapították a Friends of the National Zoo (FONZ) csoportot, amely megváltoztatta az állatkert anyagi ellátását is, és a közönséget is bevonta (adományokkal, önkéntes munkákkal) az állatkert mindennnapjaiba. A hatvanas évektől az állatkert kiemelten foglalkozik veszélyeztetett  állatok tenyésztésével és újratelepítésével.

(A kőoroszlán a bejáratot őrzi)

Friday, April 30, 2010

Fodrászhoz ne!


Ha valaki erre járna, azaz DC-ben, egyet ne tegyen:ne itt akarjon még egy egyszerű hajvágást sem kivitelezni.
Öt éve minden fodrász után ejtek egy pár könnyet és verem a fejem a falba, hogy megint elmentem akármelyikhez is, de ki az a nő, aki tud öt évig fodrász nélkül létezni?
Voltam már tanulóknál, Hair Cuttery láncfodrászatban és méregdrága belvárosi fodrásznál is.Egyik sem volt jobb a másiknál, itt valahogy semmi érzékük az embereknek a hajvágáshoz, pedig egy nagyon egyszerű bubifrizurát hordok, amit otthon a legbénább tanuló is levág, és jól.
Tanulófodrászat: örök lutri, egyszer teljesen lekopasztottak, miután eleinte fél milimétert vágott a srác, mondom, azért ennél egy kicsit többet legyen szíves, a végeredmény olyan volt(2 óta szöszmötölés után), hogy annyira felvágta hátul a hajamat, hogy az utolsó szálakat, hogy ne álljanak égnek, hetekig zselével ragasztottam minden reggel a fejtetőmhöz....
Méregdrága belváros szalon:kékhajú meleg fodrász, hatalmas ego, olyan ár, hogy abból otthon háromszor elmegyek egy jobb helyre, végeredmény szalmasárga festés, amit végül a tanulóknál egy tónussal elnyomtak, azaz kétszer fizettem, de minek...
Hair Cuttery: mai nap, bemegyek 2:50-kor, 2:55-re megmosta a hajamat, úgy, hogy le is égette a forró vízzel, 3:10-kor már szárította....Közben vágott is!!! Szárítás után feltűnt neki, hogy a frufrumat nem simította el. Elkezdi a választékkal ellentétes irányban igazítani(!) és leáll velem okoskodni, hogy az ott úgy nagyon jó... majd mikor mondom neki, hogy nem úgy szoktam (sem én, sem más épeszű ember),megsértődve, hogy dolgoznia kell rajta, elfésüli ferdén, és úgy kezdi nyírogatni....Eredmény: hazajőve a kiegyenesített frufrum, ha a hároméves lányomra bízom kevésbé mutat eltéréseket, mint így, nem viccelek, totál girbegurba! És túl hosszú, hogy elfogjam egy oldalra, túl rövid és túl összenyirbált, hogy frufrunak hordjam!Most mi a fenét csináljak? Oldalt magam körömollóval utánaigazítok, és beszárítom, mert a hölgy nem ismeri a körszárítót, fésűvel egyenesítgette olyanra, hogy a tehén ha lenyalja a fejemet, akkor kb ilyen a hatás, de ha a fodrász nem szárítja be, akkor is jobban járok.Munkája végén közli saját megnyugtatására, hogy good job-ot végzett...Ez azt hiszi, nincs szemem?
Remélem elég elrettentő volt ez a bejegyzés, és senki nem fogja a dollárait itteni fodrásznál költeni!

Jól tanul a gyereked?

Akkor tedd ki mindezt matricán a kocsidra!Ugye milyen fura ötlet?
Az amerikaiak kocsijain, hátul, a rendszám mellett rendszeresek az ilyen feliratok:
I am a proud parent of an HONOR STUDENT of Whatchamacallit Highschool
My kid is an HONOR STUDENT of Whatchamacallit Highschool
A saját jó eredményeiket sem takargatják:
HONOR student of Whatchamacallit University
HONOR student of Whatchamacallit Highschool

A minap pedig egy kocsit a rendes rendszám mellett egy matuzsálemit is láttam felerősítve:
(számok) US Congress 1969
Pont azon gondolkodtam, hogy egy parkolóban majd a többi autó fejet hajt a US Congresses előtt?Mivel előtte parkoltam le, benéztem a kocsiba, nos azt a rendetlenséget és szemétmennyiséget nem vártam volna egy nagyembertől, amit benne láttam...
Amúgy ez is egy érdekes dolog, az amerikaiak egy része feltöltik szeméttel a kocsiját, enyhén szólva undorító.Van ott minden, reklámújságok, számlák, vagy egyszerűen használt eldobható poharak, némelyik képzelem hogy bűzölöghet.Ez a kultúrsokk akkor ért, először, amikor megérkeztem, de azóta is, ha ilyet látok, mindig elfintorodom.

Thursday, April 29, 2010

Poison Center

Előbb-utóbb mindenki vásárol a kenyéren és tejen kívül mosóport, gyógyszert, vitamint, fogkémet..Na, mi a közös a mosóporban, a gyógyszerben, a vitaminban, a fogkrémben?
Szabad a gazda?
Az olyan termékek, amelyek lenyelve, bőrre kerülve, kis vagy nagy mennyiségben károsak lehetnek, kötelezően el vannak látva ezzel a figyelmeztetéssel, de ezen túl, vastag betűvel szedve fel van tüntetve:contact a Poison Control Center right away.
Nos én már többször megtettem, egyszer, amikor bevettem egy gyógyszert, és éjjel képtelen voltam aludni. Reggel hétkor még mindig nem tudtam tőle aludni, de a szeren szerepelt, hogy ne vegyünk rá altatót. Felhívtam a PCC-t, és ők segítettek, megnézték a lehetséges altatóm és a gyógyszer kölcsönhatásait, valamint a gyógyszer mellékhatásait és ritka mellékhatásait, pl  hogy egy esetben húsz éve volt, hogy valaki hasonlóan járt ezzel a gyógyszerrel, mint én.
Aztán felhívtam őket akkor is, amikor a gyerekem az IKEA egyik filctollával szép csendben rajzolgatott...a saját nyelvére és szájára, majd megjelent kék szájjal, én meg a frászt kaptam, hogy most mi lesz vele?A  Poison Centerben utána kerestek a filctollban levő anyagoknak, és megnyugtattak.Csak a gyerek rohangált kék szájjal vagy három napig...:D
A legutolsó eset tegnap volt, fogkrémet váltottunk, és nem olvastuk el, hogy az a Colgate gél nem jó hat éven aluliaknak, míg a másik már két éven felülieknek megfelelő volt.Ráadásul egymás után kétszer mostunk fogat, mert az első fogmosás után eszébe jutott a kisasszonynak, hogy tejet kér a cumiüvegbe. Megitta, és mentünk még egyszer. A fogmosás után  elkezdett remegni, sírni, és hányingere volt, de nem hányt. Akkor néztem meg a fogkémet, melyen szerepelt, hogy hat éven aluliaknak nem ajánlott. Azonnal hívtam a Poison Centert, ahol elmondták, hogyha nyelt belőle, irritálhatja a torkát és a gyomrát, de ne aggódjak, nagy baja nem lehet, ha nem egy tubussal evett. Adjak neki kekszet, vizet, és figyeljem, ha fél óra után sem múlnak a tünetek, hívjam fel őket.
Mindhárom esetben másnap visszahívtak, hogy minden rendben van-e.Ez baromi megnyugtató szerintem, főleg ha az ember lánya aprónép anyja is.
A Poison Control Centerek 1958-ban létesültek, non-profit, országszerte létező intézményrendszer, összesen hatvan központtal. A hét minden napján éjjel-nappal elérhetőek. A vonal túlsó végén egészségügyi végzettségű, mérgezésekre és mérgek ismeretére szakosodott szakemberek ülnek és segítenek. Évente az esetek 70%-ban elég a Poison Center útmutatása az esetek megoldásához helyben. A Poison Centerekhez gyakran fordulnak kórházak is, hiszen a gyógyszerek nagyon részletes mellékhatás-listájával is bírnak.

Tuesday, April 27, 2010

Sicko

Legszívesebben másolnám és postáznám a filmet milliónyi példányban a világon, amit láttam.A teljes döbbbenet nemcsak a filmben szereplő átlagpolgárokat érte, de engem is.Ezt a filmet mindenkinek meg kell néznie, de elsősorban Magyarország amerikai mintát követő politikusainak, mert a jövő, ha így haladnak, rémisztő lesz otthon is.
A film Michael Moore Sicko-ja, amely az amerikai egészségügyi rendszert mutatja be.Tátott szájjal bámultam, és azon gondolkodtam, hogy lehet, hogy nem lett belőle hatalmas botrány itt. Hát úgy, hogy akkor jó sokan megnézték volna, és talán  a birkanép fellázad, és kifüstölik az erkölcstelen bagázst, amely életekről dönt.
Kérem szépen, egészségügy. Mint tudjuk, itt biztosítási cégek vannak, azaz profitorientált vállalkozások, akik fizetnek az egyes betegek után a kórházaknak és az orvosoknak. De, és itt jön a lényeg, nem mindenért. Csak azért, ami megéri nekik.Biztosításért folyamodni úgy, hogy valakinek a folyamodás előtt már van egy komolyabb betegsége, mondjuk cukorbeteg, rákos, AIDS-es, leukémiás, lehetetlenség. Az ilyen embert a biztosító elküldi, hiszen ez nagyon sok pénzébe kerülne....Pedig ugyan kinek lenne jobban szüksége az egézségügyi szolgáltatásokra, mint a betegnek...50 millió amerikainak nincs biztosítása a világ leggazdagabb országában.
Aztán vannak azok az emberek, akiknek van biztosításuk. És mondjuk levágja egy gép két ujjuk tetejét. A helyreállítás töredékrészét fizeti a biztosító, majd ír egy levelet a páciensnek, hogy a középső ujj visszavarrása 60,000 dollár, míg  gyűrűsujjé 12,000 dollár, melyiket választja, csak egyre van lehetőség visszavarrni....
Adott egy család, férfi és nő, pici gyerekek. A férfinek veserákja lesz. Jelentkezik kemoterápiára, elutasítja a biztosító a fizetést, a kórház pedig nem csinálja meg. Jelentkezik csontvelőátültetésre, tökéletes donor lehet az öccse, a biztosító megint elutasítja. Mindkét esetben elutasítás oka:talán sikerül meggyógyulnia, talán nem. A férfit végül eltemeti a felesége.
Másik család: felneveltek három gyereket, egyetemre küldték őket, középkorú pár, a férfi három infarktust kap, nem tud tovább dolgozni, a nő rákos lesz. A biztosító  túl kockázatosnak tartja a két ember betegségét, így az összeadott pénz, amit ki kell fizetniük, mert a biztosító az összegek egy részét rájuk terheli annyira sok lesz, hogy a házukat el kell adniuk, és hajlkéktalanná válnának, ha nem lakhatnának a három gyereknél felváltva....
79 éves bácsi, munkából hazajövet. WC-ket takarít, kukákat borogat, emel-cipel. Mint mondja, ez már így lesz, amíg meg nem hal, a felesége gyógyszerei olyan drágák, havi 2000 dollárba kerülnek, hogyha ő nem dolgozik, akkor nem tudná kifizetni, a biztosító pedig csak töredékét fizeti az árnak.
Moore megszólaltat egy orvosnőt, aki egy ideig az egyik nagy biztosítótársaság executive igazgatója volt. A nő elmondta, hogy nem tudta csinálni a munkát egy idő után, akkor sem, ha fizetése hat számjegyre rúgott...Meg volt előre határozva, hogy minimum tíz százalékban el kell utasítani az embereket. Minél több ember kérelmét utasíta el, annál nagyobb bónuszt kap a évvégén. Hiszen az elutasított embere természetesen fizetnek a biztosításért, viszont nekik nem kell fizetni a kezelésekért, azaz a biztosítónak ez tiszta haszon. Kérdezhetitek, akkor az emberek miért nem fizetik ki maguk a kezelést, miért halnak meg? Mert nem tudják. Olyan hatalmas összegeket fizetnek ki az orvosoknak, amit egy átlagember nem képes fizetni.
Egy telefonos operátor lány is megszólal, az interjú közben elsírja magát. Egy biztosítónál dolgozik, ahova az emberek betelefonálnak, hogy biztosításért folyamodjanak. Ő nem mondhatja meg nekik, noha pontosan tudja, hogy egy kisebb meglévő betegség, vagy akár egy meglévő terhesség esetén sem fogják elfogadni őket. Az a telefonhívás hetekkel később fog megtörténni. Ő csak hallgatja az emberek sorsát, és leginkább saját bevallása szerint bunkón viselkedik, mert akkor hamar le tudja tenni a telefont, mielőtt még megszakadna a szíve egy-egy sors hallatán.
Moore ezek után a Gitmo orvosi ellátásáról érdeklődik, kiváncsi, hogyha az amerikai polgárok egy része meghal, vagy olcsó gyógyszereken évekig szenved mert nincs pénze a drágára, mi a helyzet a világ terroristáival?Az orvosi ellátás és ellenőrzés kitűnő, büszkélkedik az egyik főkatona egy beszámolón, a rabokat minden három hónapban ellenőrzik, az ellátás teljeskörű, még operálóterem is van.
Mi a helyzet a 9/11 hőssé nyilvánított tűzoltóival? Azóta szenvednek a füstmérgezés következményeitől, a legtöbbjük már nem tud dolgozni, de a haza nem hálás eléggé, sem az orvosi ellátásukról, se a lerokkantosításukról nem gondoskodik. Moore a lehető legnagyobb pofont adja az amerikai egészségügynek, összeszedi ezeket az embereket, és elmennek Floridából a Gitmo-hoz.Miután nem jön válasz, kikötnek, és az egyik havanai közkórházban kötnek ki. Ahol a kubai orvosok a nevüket és a születési idejüket kérdezik meg, majd ingyen és bérmentesen kivizsgálják őket.Mindenki totál le van döbbenve a felszereltségen és az orvosok segítőkészségén és szaktudásán.Az egyik nő, aki heti gyógyszereiért kénytelen volt 120 dollárt fizetni amerikában, elsírja magát, amikor 2.5 pesoért megkapja ugyanazt, és még adnak neki egy jópárat a kórházban, hogy vigye magával. A kubai tűzoltók pedig kellő tisztelettel fogadják őket, nem törődve a nemzetiségükkel, mert szerintük minden tűzoltó a világon testvére a másiknak.
Moore ezután a nagyon erős csavar után körülnéz Európában. És azt találja, hogy Svédországban, Franciaországban, Dániában, és Kanadában is tökéletesen működik az ingyenes orvosi ellátás, és legnagyobb ledöbbenésére a francia orvos, akit az állam foglalkoztat egymillió dolláros házacskában, BMW-vel és és öt hét fizetett szabadsággal tengődik, és még bónuszt is kap, ha valakit leszoktat a dohányzásról...
Mindenki vonja le a saját következtetéseit, hogy jó-e az amerikai egészségügyi rendszer....
Nekem személyesen jelenleg semmi panaszom nincs vele, de ez azért van, mert a férjem ott dolgozik, ahol, és olyan vízumunk van, amilyen. Szeptembertől változik a vízum.

Kajaposztok

Cseberből vederbe estem.Nemrég egy kedves kommentelőm hívta fel a figyelmem a karobra, amely állítása szerint megegyezik a csokoládéval ízben, csak éppen koffein,-tej,- és hozzáadott cukortól mentes.
Na, (több sem kellett Gombóc Artúrnak) el is látogattam a Whole Food-ba, ez egy nagy élelmiszerlánc, amely igyekszik az egészséges élelmiszereket és a herbáriumokat, homeopátiás szereket előnyben részesíteni az üzleteiben.Egy hibája van, baromi drága...
Sajnos karobporon kívül karobchipsük is van, amit a csokichips helyett tesznek egyesek a süteménybe, én meg nagyon gyors tempóban tudom megenni....a karobchips alapja teljes kiőrlésű kukorica vagy árpa, ehhez keverik a karobport, palm kernel olajat és szója lecithint.Ezzel, számomra egy még a csokinál is vonzóbb kombinációt hoznak létre, ami ugyan kalóriában a fele a csokiénak, de nagy mennyiségben azért nem kevés kalória.
A karobról többet Hoxa portálján tudhattok meg magyarul, a porváltozata otthon is kapható egyes bioboltokban, ami azonban nem olyan finom, mint a karobchips.

Hogy miért karátos a karob?
(Forrás:wiki)
The word came to English from French, derived from the Greek kerátion (κεράτιον), “fruit of the carob”,[2] via Arabic qīrāṭ (قيراط) and Italian carato. The Latin word for carat is siliqua. In past centuries, different countries each had their own carat unit, all roughly equivalent to the mass of a carob seed. These units were often used for weighing gold.
Carob seeds were used as weights on precision scales because of their reputation for having a uniform weight.[citation needed] However, a 2006 study[3] found carob seeds to have as much variation in their weights as do other seeds (23% vs. 25%), though it seems that it is easier than with other seeds to recognize particularly large or small specimens and remove them.[4] Thus, the carob seed was used as a weight not because it was naturally more uniform in weight, but because it could be more easily standardized.




0 (0)
Jelentkezz be a szavazáshoz!
2010. ápr. 27. 20:56 - írta Phoebe
Jó, a cím kicsit botrányszagúra sikeredett főleg mert Amerikában nincs is párizsi, legalábbis nem ez a neve.
A Főzni jó blog tulajdonosa felhatalmazott, hogy linkelhetem a bejegyzését, amit a Food Inc. című elrettentő dokumentumfilm után vetett papírra netre, és igen tanulságos kis bejegyzés volt, mindenkinek ajánlom.
Akinek van gyomra hozzá( nekem nem volt, mert úgyis itt kell étkeznem), az megnézheti a bemutatóját a film hivatalos oldalán is.
További botrány(dokumentum)filmek híradásai nemsokára várhatók.



Trader Giotto- Prostiszósz

2010.febr.24.
Ma megint jártam a Traderben, van ennek egy másik oka a szuper kajákon kívül, és ez anyugtató optimista hangulat, ami most nagyon rámfér...egy zabsem se...holnap lesz az első vizsgatanításom( az utolsó a jövő héten).

(Nagyon furcsa, hogy ennyi év tapasztalattal a hátam mögött, a tegnapi órán, amikor csak a magyarázós részt próbáltuk el, egyenlőre a csak magunk közt, nagyon nem ment.Zavart, hogy mindenki anyanyelvi a teremben(a tanárjelölt társaim és a tanárunk) és én nem, illetve rájöttem, hogy nem lezserkedhetek, ugyanis ez teljesen más, mint amit eddig tanítottam.
Szóval ma leültem igazán átgondolni a dolgot, és az összefércelt óravázlatomat szépen pontosan, mint anno az első időkben minden példával, nyavalyával telepakoltam.
Most már kicsit jobban érzem magam, de este a férjemnek órát fogok tartani, mert csak akkor nyugszom meg, ha minimum egyszer elpróbálom.:D Különben meg ez egy olyan téma, amit soha az életben sehol még nem tanultam, és ő sem, kiejtési szabályok az angolban, ugyanis vannak!!!)

Szóval, a Trader hangulata, visszatérve, amiről írni akartam...Ma körbenéztem a paradicsomszószos pulton, és megdöbbenésemre kismillió olasz paradicsomszósz van, nemcsak az az egy, amit az amerikaiak Italian-nek titulálva kiraknak más élelmiszerboltok polcaira.

Úgy vágytam egy könnyű és gyors ebédre, amihez eredetileg egy szószt akartam volna megvenni, de aztán, kivételt tettem, és elhoztam kettőt.Az egyik a Rustico, amit először választottam volna, a másik, amit nem tudtam otthagyni, mert a neve kíváncsivá tett, az a Puttanesce, azaz kurva-paradicsomszósz.
Ezeken felül még minimum háromféle Trader Giotto-s szósz volt, mert ha olasz különlegességeket importálnak, akkor megváltoztatják a Joe-t Giotto-ra.

És akkor jöjjön, mitől lett kurvás a szósz az üveg ismertetője alapján, nyelvtanulók, figyelem!
"Sugo alla Puttanesce, which originated near Naples Italy, is said to have been invented in the 1950s, by a restauranter who was tending to some late night guests.The restaurant was low on ingredients so the chef threw together what he had on  hand - tomatoes, capers, olives, anchovies and eventually Puttanesca was born.We used imported Italian tomatoes and combined this tangy, mildly spicy, very flavorful sauce to reflect its history and the bounty of the market.(..)"
A Rusticoról ez áll az üvegen:
'Trader Giotto's Rustico Pomodora Pasta Sauce is made with Italian Plum tomatoes.Italian tomatoes are very different from their American couisins.The inside pulp is more dense and meaty and the taste is sweeter and less acidic.We have taken these wonderful tomatoes and combined red and green peppers, mushrooms, onions, garlic and a splash of Chablis wine.(...)"
Amerikában az olasz konyháról is megtudhatunk sok mindent.
Trader Giotto, ha nagyobb lenne a blogom forgalma, sok pénzt kéne fizetned az ingyenreklámért...

Tuesday, April 20, 2010

Amerika esete a nagyvilággal

Az előző bejegyzésre sokan reagáltatok, talán kissé megbántva is, ami a tényeken nem sokat változtat, sajnos. Ahogy írtam, nemzeti büszkeségem tehát több helyen csorbát szenvedett, amikor sok mindenről kiderült, hogy nem is hungaricum.
A másik, amit szoktam "szeretni", általában magyar országismertető lapokban, a "World-famous", "well-known all around the World", és egyéb ajánlások, vonatkozván az Unicumra, a borainkra a szaláminkra. Nos, mi ismerjük, hogy a világ ismeri-e, ezt ellenőrizni kéne..Egy biztos, Amerika nem hallott ezekről a dolgokról, tehát már nem állja meg a helyét jelző.Nem hallott sem a Pickről, sem a Tokajiról....Mert Magyarországról sem nagyon.Ezt kell látni, az újsághírek számára nemcsak Magyarország de Európa mint olyan, sem jellemző. Az újságban leginkább Ázsia alkotja az amerikaiak számára a világot, illetve Afrika. Ahol az érdekeltségeik vannak.Teljesen tájékozottak olyan országok politikájában, történelmében, földrajzában, problémáiban, amiben mi magyarok egyáltalán nem, mert a mi újságjaink leginkább Európával vannak tele, elvétve sztárhírek, és politikai döntések Amerikából, az ázsiai országok meg maximum technológiai és gasztronómiai szempontból, vagy természeti katasztrófa miatt nagy ritkán részesei a lapoknak.
Mióta itt élek, és olvasok újságot, kétszer volt otthoni hír a legátlagosabb, mindenki által olvasott népújságban, mind a kétszer a választásokról, mind a kétszer a rövid hírekben. Politikusaink neveiről csak nekünk van fogalmunk ( talán jobb is..).A nagyobb európai országok vezetői azért ismertek.
De tovább megyek, nemcsak mi nem létezünk számukra, de rengeteg európai dolog sem.Minden évben, minden diákom eljut a tankönyvben ahhoz a részhez, ahol Alain Delon és Belmondo szerepel, valami dialógus alapjaként.Minden diákomnak el kell mondani, hogy ezek francia színészek, és ebben és ebben a filmben játszottak. Mert nem ismerik őket. Az ok prózai, egészen a legutóbbi időkig nem jöttek be európai filmek ide, hiszen a hollywoodi hazai ipar kitermelte a látnivalót.Ugyanígy a nagy olasz filmek sem ismertek számukra, de most kapaszkodjatok meg, a Volt egyszer egy Vadnyugat sem, amiben Henry Fonda, Charles Bronson is játszott, de mivel maga a film olasz, ide nem érkezett meg....
Nem ismerik az európai irodalom nagyjait sem, akkor mit szomorkodom én, hogy mit sem tudnak a magyar irodalomról, talán egy-két francia költőnek ismerik a nevét, és ennyi. Ne kérdezzétek, mit tanulnak az iskolában, magukról tanulnak, vagy például Irán részletes földrajzáról. Más tudnak, és a tudásuk nem kompatibilis a mi műveltségünkkel. Számukra Európa nem különleges, és nem is nagyon fontos.
A boltok polcain nincsenek európai termékek, maximum gourmet boltban, és akkor is leginkább olasz ételek. Az ország akkora, hogy nem szorulna importra, de délről sok gyümölcs és zöldség érkezik. Gondoljatok a következőre:a magyarok is csak egy öt éve nagy mogyoróvaj-rajongók, amióta az Auchan meg a Cora behozta ezeket, és aztán meg a divat (ami az internet terjedésével egyre gyorsabban és egyre átfogóbban terjesztette a külföldi kultúrelemeket, gasztrokülönlegességeket), akkor hirtelen mindenki elkezdett ilyet tartani a polcán.
Egy olyan helyen dolgozom, ahol nem az átlag lakosság tanul.Az átlag feletti, az elit.Ez a poszt személyes élményeimen alapul. Az átlagembernek, amikor megkérdi honnan jövök, és mondom, hogy Magyarországról, (homályos szem, bamba arc) az utóbbi három évben már hozzáteszem, hogy ez egy kis ország Kelet-Európában. Akkor kezd nekik rémleni Csehország, Szlovákia, Ausztria, és ha mindez megvan, akkor azt mondom, na, azoknak a szomszédai vagyunk...