Néhány hónapja kérdezte tőlem valaki, mikor írok már Oprahról, mert a nevét már hallotta, és tudja, hogy itt nagyon népszerű, de túl sokat mégsem tud róla.
Nos, Oprah talán a Brangelinán kívül a pletykalapok legnépszerűbb szereplője, nincs hét, hogy ne lenne címlapon valamivel. A legújabb pletykák már nem a súlyváltozásait taglalják, hanem azt, hogy állítólag a nőket szereti. Na, de ki is az az Oprah Winfrey?
Amerika legnagyobb becsben tartott híressége, nemzeti ikon, egyik legjobban fizetett sztár, az ország legismertebb talk show vezetője, színésznő, producer...a sor még folytatható...az amerikai álom megtestesítője, a nagy szegénységből, körülményei ellenére felemelkedő hős.
Egy kis Mississippibeli városban született, nemakart gyerekként, a szülei soha nem is házasodtak össze. A nagyanyja farmján nevelkedett, az anyja Milwaukeeba (Visconsin) ment dolgozni, hátrahagyva a lányát a nagyira. Már három évesen tudott írni és olvasni, és ilyen idősen tűnt ki először, a helyi templomban beszélt, a beszédével mindenkit elbűvölt. Az intelligenciája miatt azonban nem tudott beilleszkedni a kortársai közé, korán izolálódott, és csak még rosszabbá tette a helyzetet, hogy a szülei sem voltak a közelben, lázadó, dühös gyerekké vált, akit a nagyanyja gyakran büntetett. Hétéves korára a nagyanyjának elege lett a makrancos gyerekből, így az anyja, Vernita vette magához, és Milwaukeebe költöztette.
Vernita bejárónőként dolgozott, és nagy szegénységben éltek. A kislány a dühét az anyja ellen fordította, így nyolc évesen az apjához küldte az anyja, Nashvillebe, (Tennessee). Az apja ekkor már családos ember volt két gyerekkel, a kislány itt sem találta a helyét, visszakerült az anyjához, aki sorra szülte a féltestvéreit. Elképesztően rossz magatartása miatt 14 évesen már egy speciális, nehezen kezelhető gyerekeknek kialakított intézetbe akarták adni, de nem volt számára hely.Közben rengeteg rossz élmény érte, nagybáytja molesztálta, 13 évesen megerőszakolták, 14 évesen terhes lett, a fia csecsemőként meghalt.
Senki nem gondolta volna, hogy egy ennyire zűrös körülmények közt felnövő, lázadó, nagyon szegény gyerekből lesz a nemzet egyik legnagyobb sztárja.
Megint visszakerült az apjához. Ez volt a fordulópont az életében, végre ekkor az apja is felismerte az igényeit, és a lány is beilleszkedett, az apja nagyon szigorúan vette a tanulmányait, egy nap csak egy óra TV-zést engedélyezett neki. Csakhamar jeles tanuló lett, és népszerű az osztályában. Oprah látta Barbara Walterst, a híres újságírót és riportert, és elhatározta, hogy ő is erre a pályára akar lépni. Még középiskolásként egy részidős rádiós munkát vállalt, hírbeolvasóként. A középiskola utolsó évében megnyerte a Tennesse szépségversenyt és egy négy éves ösztöndíjat a Tennesse állami egyetemre. Az egyetemi évek alatt egy helyi TV-társaság bemondónője lett. Így lett ő az első nő és az első fekete bemondó Nashville-ben. Később riporterré léptették elő, ekkor még mindig egyetemista volt.
Diploma után egy baltimore-i TV-csatornához került dolgozni. De hamar rájött, hogy nem elég számára csak a híreket megszerezni. mint riporter és beolvasni. Elkezdte az általa beolvasott híreket kommentálni, a saját véleményét hozzáfűzni. Elgondolkodtak a csatorna vezetői, mit kezdjenek vele. Végül egy kora reggeli talk show-t indítottak számára, People Are Talking címmel. A show hatalmas siker lett. Annyira sikeres lett, hogy egy még nagyobb show vezetésére kérték fel, az A.M. Chicago házigazdája lett. Kétszer szakította meg a pályáját mint talk show-vezető, hogy filmet készítsen (The Color People, Native son az előbbi a Broadwayre is ment musicalként).
1985-ben a megváltoztatták az A. M Chicago nevét, Oprah Winfrey Show-ra. Ekkor már az egész országban sugározták, és hamar a legnépszerűbb TV-show-vá vált. 35 éves korára Oprah Winfrey az egyik legnagyobb sztár lett Amerikában. Bekerülni az Oprah-showba egyenlő volt a népszerűséggel, így aztán színészek, zenészek, és más közszereplők is alig várták, hogy találkozhassanak vele.1993-ban készített egy interjút Michael Jacksonnal, ez volt minden idők legnézettebb eseménye az USA-ban.
(photo:examiner.com)
Öt könyvet írt társszerzőként, saját magazinja van, az O, the Oprah Magazine. A zűrös gyerekek ügyét is felkarolta, jó ügyekben rendszeresen számítanak a segítségére.
Magánélete a gyerekkori hányattatások után hasonlóan nehéz volt, drog és férfiak, elhagyatottság és bánatevés, elhízás és csodálatos lefogyás, thyroidbetegség, sok mindennel küzdött.Soha nem ment férjhez, de állandó partnere van (noha az újságokban rendszeresen felbukkan a hír alkalmi szeretőkről.)
Az 57 éves sztár elképesztően népszerű Amerikában, rengeteg fontos közügyben részt vesz, a véleménye pedig meghatározóan hat az emberekre.
(Források:USA a cultural reader, 1995; The Michael Jackson interview,oprah.com)
2011. júl. 9. 12:12 - írta Phoebe
99 hét azaz kicsit kevesebb mint két év, ennyi bűvös szám, amennyi ideig az amerikai munkanékülieket az állam tartja el. Ez alatt az idő alatt kapnak munkanélküli segélyt, amiből meg lehet élni, ha szerényen is (heti 330 dollár), illetve a megtakarításokkal kiegészítve egészen normálisan. Ez a rendszer jól működött, és általában bőven volt idő új munkát találni ilyen hosszú időintervallumon belül, kapkodás, megalkuvás nélkül.
Ez már a múlté, mióta a válság az amerikai munkavállalókat is egészen érzékenyen érintette. 2010-ben 3.9 millió amerikai merítette ki a 99 hetes munkanélküli támogatását, vagyis több mint 14 százalék, az állam pedig a szociális hálót nem tudja már szélesebbre nyújtani. Annak, aki a 99 hetet túllépte, a pénz nem jár már, de kap még ételjegyet (food stamps), és Medicaid-et, ez a szegényeknek is járó egészségügyi ellátás. Sajnos a republikánusok ezen szociális juttatások csökkentéséért is lobbiznak, hogy máshol tudják betömködni a hiányokat.
46%-a azoknak, aki állást keresnek több mint 6 hónapja van már munka nélkül, és az átlag munkakeresési idő, amely sikeres felvétellel zárult, megduplázódott tíz hétre 2007 és 2010 között. Sajnos valaki minél tovább munkanélküli, annál kisebb az esélye arra, hogy felvegyék. A Bureau of Labor Statistics szerint annak, aki kevesebb, mint öt hete keres munkát, háromszor annyi esélye van arra, hogy felvegyék, mint annak, aki 27 hete vagy több ideje.
A szociális juttatásokra soha nem volt még ekkora kereslet, az ételjegyekre 1939-ban volt utoljára ekkora igény. Hétből egy amerikai kap ilyen jellegű segítséget. A Medicaid igénybevétele sem volt soha ilyen magas a program megszületése óta, 68.2 millióan szorulnak rá jelenleg. A kormányzat pontosan ezeken a kiadásokon fog spórolni az elkövetkező időkben, ezzel még nagyobb terheket rakva a munkanélküliekre. Azok akik rendszeres gyógyszerszedők majd az orvosi viziteken fognak spórolni, a gyógyszerükön nem tudnak.(Szerencsére itt nem feltétlen kell elmenni az orvoshoz a feliratás telefonon is megtörténhet.)
Nagy a gond abból is, hogy az amerikaiak soha nem tanultak meg spórolni, és nagyon nehezen tudnak a megszokott színvonal alatt élni, így aztán mikor elkezdődik az ördögi kör, még bőven költekeznek addig, amíg aztán már tényleg nincs miből és az állami támogatás valóban csak a minimum megélhetést tudja nyújtani. A munkanélküli segély célja az, hogy az emberek fizetésének kb a felét biztosítsa, de mivel a fizetések közt hatalmas szakadékok vannak, ez soha nem működött így, hiszen itt mindenki ugyanazt a pénzt kapja, illetve államonként változóan emelhetnek az összegen.
A megszokott amerikai életstílusról (eating out, konditerem, shopping) való teljes lemondáson túl a jelzáloghitelek fizetése a legnagyobb probléma, amikor jóval kisebb összegből kell gazdálkodni. Mindez persze rövid távon nem okoz akkor a gondot, mint akkor, amikor már teljesen kimerültek a spórolt tartalékok, és fizetés helyett még mindig csak annak 30-50%-a érkezik segély formájában.
(Források:For America's "99ers," jobs crisis is hard to escape;Can you live on $330 a week? cikkek alapján írta Phoebe)
Ez már a múlté, mióta a válság az amerikai munkavállalókat is egészen érzékenyen érintette. 2010-ben 3.9 millió amerikai merítette ki a 99 hetes munkanélküli támogatását, vagyis több mint 14 százalék, az állam pedig a szociális hálót nem tudja már szélesebbre nyújtani. Annak, aki a 99 hetet túllépte, a pénz nem jár már, de kap még ételjegyet (food stamps), és Medicaid-et, ez a szegényeknek is járó egészségügyi ellátás. Sajnos a republikánusok ezen szociális juttatások csökkentéséért is lobbiznak, hogy máshol tudják betömködni a hiányokat.
46%-a azoknak, aki állást keresnek több mint 6 hónapja van már munka nélkül, és az átlag munkakeresési idő, amely sikeres felvétellel zárult, megduplázódott tíz hétre 2007 és 2010 között. Sajnos valaki minél tovább munkanélküli, annál kisebb az esélye arra, hogy felvegyék. A Bureau of Labor Statistics szerint annak, aki kevesebb, mint öt hete keres munkát, háromszor annyi esélye van arra, hogy felvegyék, mint annak, aki 27 hete vagy több ideje.
A szociális juttatásokra soha nem volt még ekkora kereslet, az ételjegyekre 1939-ban volt utoljára ekkora igény. Hétből egy amerikai kap ilyen jellegű segítséget. A Medicaid igénybevétele sem volt soha ilyen magas a program megszületése óta, 68.2 millióan szorulnak rá jelenleg. A kormányzat pontosan ezeken a kiadásokon fog spórolni az elkövetkező időkben, ezzel még nagyobb terheket rakva a munkanélküliekre. Azok akik rendszeres gyógyszerszedők majd az orvosi viziteken fognak spórolni, a gyógyszerükön nem tudnak.(Szerencsére itt nem feltétlen kell elmenni az orvoshoz a feliratás telefonon is megtörténhet.)
Nagy a gond abból is, hogy az amerikaiak soha nem tanultak meg spórolni, és nagyon nehezen tudnak a megszokott színvonal alatt élni, így aztán mikor elkezdődik az ördögi kör, még bőven költekeznek addig, amíg aztán már tényleg nincs miből és az állami támogatás valóban csak a minimum megélhetést tudja nyújtani. A munkanélküli segély célja az, hogy az emberek fizetésének kb a felét biztosítsa, de mivel a fizetések közt hatalmas szakadékok vannak, ez soha nem működött így, hiszen itt mindenki ugyanazt a pénzt kapja, illetve államonként változóan emelhetnek az összegen.
A megszokott amerikai életstílusról (eating out, konditerem, shopping) való teljes lemondáson túl a jelzáloghitelek fizetése a legnagyobb probléma, amikor jóval kisebb összegből kell gazdálkodni. Mindez persze rövid távon nem okoz akkor a gondot, mint akkor, amikor már teljesen kimerültek a spórolt tartalékok, és fizetés helyett még mindig csak annak 30-50%-a érkezik segély formájában.
(Források:For America's "99ers," jobs crisis is hard to escape;Can you live on $330 a week? cikkek alapján írta Phoebe)
2011. júl. 7. 13:30 - írta Phoebe
Az amerikai könyvtárról már többször írtam, mert mindig van valami, amiért érdemes megemlíteni.
Viszont a Könyvbarátok alapítványról még nem esett szó. A könyvbarátok komoly könyvesbolthálózatot működtetnek,- a könyvárakon belül. Arról volt már szó, hogy a könyvtárak kisebb-nagyobb vásárokat tartanak leselejtezett könyvekből, ezzel bevételt szerezve az újak megvásárlásához. Arról azonban még nem, hogy vannak kifejezetten könyveladásra szakosodott helyek, ezek általában a könyvtárak alagsorában működnek. Az eladók mind önkéntesek, leginkább nyugdíjasok, a könyvek ára pedig o.5o és 3 dollár közt van. Óriási a választék, és mindig kicsit változik, hiszen az emberek adományait is itt értékesítik tovább.Vannak relatív régi, mondjuk a nyolcvanas évekből maradt könyvek (számomra nagyon izgalmas összevetni a nyolcvanas évek amerikai hétköznapjait az általam ismerttel), és egészen újak is, a kilencvenes évek második feléből, és a kétezres évek elejéről.Isteni lehetőség ez a kedvenc regények filléres beszerzéséhez, vagy nyelvkönyvek, akár nyelvoktató rendszerek megvételére, vannak gyerekkönyvek, politikai, barkács-, útikönyvek, idegen nyelvű művek, minden, amire egy olvasó vágyhat. Egyszer még a Szovjetúniótól is találtam egy csodálatos képes bemutató könyvet:D, de vettem már két éve kiadott Washington DC gyerekeknek kiadást is.
A könyvbarátok tevékenysége nem merül ki ebben, ők azok például, akik a szokásos story time-on túl (ezt mindig valamelyik könyvtáros csinálja) felkérnek előadókat, professzionális mesélőket, hogy a gyerekeknek nyárra izgalmas programokat tudjanak szervezni.
Ha már a könyvtárról írok, azt hiszem, azt sem meséltem még, hogy az itteni könyvtárak kötelező tartozéka a quiet (study) room, és a study room. A quiet room egy üvegfallal körbevett, ajtóval csukódó, boxokkal szeparált olvasóterem. Olyanoknak, akik tanulni akarnak, jegyzetelni szeretnének, és mindehhez az elmélyült munkához teljes csendre vágynak(és maguk is teljes csendben vannak.)
A study room pedig egy szuper lehetőség korrepetítorok, tanárok és diákjaik számára. A study room-ot az órák előtt le kell foglalni max egy héttel, és max két órára. Kisebb könyvtárakban egy-egy ilyen helység van, nagyobbakban akár négy-öt study room van, és nagy méretű quite room.Minden könyvtárban van internet és katalógus, persze ingyen. Vannak könyvtárak, ahol az angol nyelvnek külön kialakított tanulósarka is van. A könyvtárak gyerekrészén nemcsak könyvek, hanem játékok is vannak, legóasztaltól kezdve babaházig, kirakók stb.( Nagy öröm ez, hogy a könyvtár egyben kis játszóház is, és akár minden héten másikat lehet kipróbálni,-az olvasójegy az egész megyére érvényes-, és ingyen van.)
A könyvtárba érkeznek a megyei programfüzetek, és itt lehet az adózáshoz szükséges nyomtatványokat is elvenni, és önkéntes programokról informálódni.
Nagyon szívesen létrehoznék otthon egy ilyen alapítványt, mint a Friends of the Library. Azt hiszem azonban, hogy a feltételek hiányoznak, nincsen elég adomány, márpedig az mozgatja a vásárok kerekét, a magyar könyvtárakban régi könyvek vannak, az újakra nem telik, és nem tudnék önkénteseket sem megmozgatni, mert ez a fajta közösségi munka nem divat.Mindenesetre kísérleti jelleggel érdemes lenne legalább egy budapesti könyvtárban, ahol erre hely van, nyitni egy ilyen könyvesboltot. Nem tudom, ki lenne az illetékes ebben a dologban, a módszert egészen biztosan át tudnám adni, és az elindulásban is szívesen segítenék.Ha van valakinek művelődési házas ismerőse, akkor mutassa be neki ezt a bejegyzést, az emailcímem a sarokban. Jó lenne elindítani egy ilyen olvasóbarát könyvesboltot.
Viszont a Könyvbarátok alapítványról még nem esett szó. A könyvbarátok komoly könyvesbolthálózatot működtetnek,- a könyvárakon belül. Arról volt már szó, hogy a könyvtárak kisebb-nagyobb vásárokat tartanak leselejtezett könyvekből, ezzel bevételt szerezve az újak megvásárlásához. Arról azonban még nem, hogy vannak kifejezetten könyveladásra szakosodott helyek, ezek általában a könyvtárak alagsorában működnek. Az eladók mind önkéntesek, leginkább nyugdíjasok, a könyvek ára pedig o.5o és 3 dollár közt van. Óriási a választék, és mindig kicsit változik, hiszen az emberek adományait is itt értékesítik tovább.Vannak relatív régi, mondjuk a nyolcvanas évekből maradt könyvek (számomra nagyon izgalmas összevetni a nyolcvanas évek amerikai hétköznapjait az általam ismerttel), és egészen újak is, a kilencvenes évek második feléből, és a kétezres évek elejéről.Isteni lehetőség ez a kedvenc regények filléres beszerzéséhez, vagy nyelvkönyvek, akár nyelvoktató rendszerek megvételére, vannak gyerekkönyvek, politikai, barkács-, útikönyvek, idegen nyelvű művek, minden, amire egy olvasó vágyhat. Egyszer még a Szovjetúniótól is találtam egy csodálatos képes bemutató könyvet:D, de vettem már két éve kiadott Washington DC gyerekeknek kiadást is.
A könyvbarátok tevékenysége nem merül ki ebben, ők azok például, akik a szokásos story time-on túl (ezt mindig valamelyik könyvtáros csinálja) felkérnek előadókat, professzionális mesélőket, hogy a gyerekeknek nyárra izgalmas programokat tudjanak szervezni.
Ha már a könyvtárról írok, azt hiszem, azt sem meséltem még, hogy az itteni könyvtárak kötelező tartozéka a quiet (study) room, és a study room. A quiet room egy üvegfallal körbevett, ajtóval csukódó, boxokkal szeparált olvasóterem. Olyanoknak, akik tanulni akarnak, jegyzetelni szeretnének, és mindehhez az elmélyült munkához teljes csendre vágynak(és maguk is teljes csendben vannak.)
A study room pedig egy szuper lehetőség korrepetítorok, tanárok és diákjaik számára. A study room-ot az órák előtt le kell foglalni max egy héttel, és max két órára. Kisebb könyvtárakban egy-egy ilyen helység van, nagyobbakban akár négy-öt study room van, és nagy méretű quite room.Minden könyvtárban van internet és katalógus, persze ingyen. Vannak könyvtárak, ahol az angol nyelvnek külön kialakított tanulósarka is van. A könyvtárak gyerekrészén nemcsak könyvek, hanem játékok is vannak, legóasztaltól kezdve babaházig, kirakók stb.( Nagy öröm ez, hogy a könyvtár egyben kis játszóház is, és akár minden héten másikat lehet kipróbálni,-az olvasójegy az egész megyére érvényes-, és ingyen van.)
A könyvtárba érkeznek a megyei programfüzetek, és itt lehet az adózáshoz szükséges nyomtatványokat is elvenni, és önkéntes programokról informálódni.
Nagyon szívesen létrehoznék otthon egy ilyen alapítványt, mint a Friends of the Library. Azt hiszem azonban, hogy a feltételek hiányoznak, nincsen elég adomány, márpedig az mozgatja a vásárok kerekét, a magyar könyvtárakban régi könyvek vannak, az újakra nem telik, és nem tudnék önkénteseket sem megmozgatni, mert ez a fajta közösségi munka nem divat.Mindenesetre kísérleti jelleggel érdemes lenne legalább egy budapesti könyvtárban, ahol erre hely van, nyitni egy ilyen könyvesboltot. Nem tudom, ki lenne az illetékes ebben a dologban, a módszert egészen biztosan át tudnám adni, és az elindulásban is szívesen segítenék.Ha van valakinek művelődési házas ismerőse, akkor mutassa be neki ezt a bejegyzést, az emailcímem a sarokban. Jó lenne elindítani egy ilyen olvasóbarát könyvesboltot.
2011. júl. 5. 18:47 - írta Phoebe
Guinea Pig,-azaz tengeri malac- ez a megfelelője a kísérleti nyúlnak az angolban, azaz annak a személynek, aki orvosi kísérletekhez adja az idejét, a szellemi és a fizikai erejét, a testét.
A klinikai kísérleteknek pedig errefele se szeri, se száma, köszönhetően az NIH-nek, azaz a National Institute of Health-nek, amely a világ legnagyobb kutatóintézete és kórháza. Az NIH székhelye Bethesda, amely DC egyik elővárosának számít. Hazai és külföldi kutatók legjava dolgozik itt. A munka részei a különböző humán klinikai kísérletek is, amelyekhez bárki szabadon csatlakozhat, akár mint beteg, akár mint healthy volunteer azaz egészséges önkéntes. Az önkéntes szó ebben az esetben csak annyit jelent, hogy önként csatlakozik valaki, de az idejét és beavatkozástól függően az egyéb hozzájárulását megfizetik, méghozzá jól.Vannak olyanok, akik ebből élnek...
Egy study sokféle lehet, véradástól kezdve funkcionális MRI-n át, kísérleti stádiumban levő szerek kipróbálásáig, pszichológiai vagy szociális témákban való részvétel stb.Nyilván minél megterhelőbb vagy kellemetlenebb egy kísérlet, annál jobban fizetnek.
Ma először vettem részt egy study-n, elsősorban a 100 dollár miatt, amit fizettek érte, és egyáltalán nem bántam meg. Mondhatni, igen könnyen keresett pénz volt. Anyákat kerestek 4-5 éves gyerekekkel, akiknek az étkezési szokásait firtatta a kísérlet, sőt, virtuális büféből is kellett választani ételt a gyereknek.
Volt egy online része, és egy olyan, miért be kellett menni. Rövid felvételi adategyeztetés után megkezdtem a munkát a kutatóasszisztenssel. A dolog több részből állt, ismertetőt kellett elolvasni és meghallgatni számítógépen a gyerekkori elhízásról, aztán több körben kérdésekre válaszolni.
Ami miatt az egész kísérlet állati menő volt, az a virtuális büfé, ahol ki kellett választanom a gyerekemnek egy ebédet a menüből, tálra tenni és kifizetni. Ehhez a fejemre tettek egy szerkezetet, amely egy körszemüveghez hasonlított, a kezembe kaptam egy távirányítóhoz hasonló készüléket két gombbal, az egyikkel tettem az ételt a virtuális tálamra, a másikkal pedig visszadobhattam, ha nem tetszett. Ahogy a hölgy elindított a programot, a szemüvegemmel egy másik mártixban találtam magam, egy büfében, kajákkal. Úgy mozogtam és viselkedtem, mintha ott lennék, valójában egy üres szobában voltam a fejemen ezzel a szerkezettel, és valószínűleg elég bután mutathattam, amint jobbra-balra szambázom, és kattintgatok. Miután ételt és ital választottam a gyerekemnek a büféből, egy kövér virtuális pénztáros fogadott, aki mondta, hogy fizessek, rá kellett kattintanom a pénztárgépre, és így léptem ki a programból, visszacsöppenve a valóságos szobába.Olyan volt, mint egy játék, egy olyan számítógépes játék, amiben ott vagyok 4D!
Az asszisztens (valóságos) hölgy kérdezte, hogy nem szédülök-e, aztán még voltak kérdései a számítógépen. Kb másfél óráig tartott ez az inkább nekem, mint szülőnek segítő program, és a menő virtuális játék. A hölgy megköszönte a részvételem, és biztosított, hogy hamarosan érkezik a csekkem.
Mit mondjak, szinte játékkal még nem vágtak hozzám száz dollárt... Mindenesetre nézegetni fogom mostantól a kísérleteket. Ehhez hasonló kísérletekben szívesen vagyok tengeri malac.:D
Update: idevágó irodalom...:D
A klinikai kísérleteknek pedig errefele se szeri, se száma, köszönhetően az NIH-nek, azaz a National Institute of Health-nek, amely a világ legnagyobb kutatóintézete és kórháza. Az NIH székhelye Bethesda, amely DC egyik elővárosának számít. Hazai és külföldi kutatók legjava dolgozik itt. A munka részei a különböző humán klinikai kísérletek is, amelyekhez bárki szabadon csatlakozhat, akár mint beteg, akár mint healthy volunteer azaz egészséges önkéntes. Az önkéntes szó ebben az esetben csak annyit jelent, hogy önként csatlakozik valaki, de az idejét és beavatkozástól függően az egyéb hozzájárulását megfizetik, méghozzá jól.Vannak olyanok, akik ebből élnek...
Egy study sokféle lehet, véradástól kezdve funkcionális MRI-n át, kísérleti stádiumban levő szerek kipróbálásáig, pszichológiai vagy szociális témákban való részvétel stb.Nyilván minél megterhelőbb vagy kellemetlenebb egy kísérlet, annál jobban fizetnek.
Ma először vettem részt egy study-n, elsősorban a 100 dollár miatt, amit fizettek érte, és egyáltalán nem bántam meg. Mondhatni, igen könnyen keresett pénz volt. Anyákat kerestek 4-5 éves gyerekekkel, akiknek az étkezési szokásait firtatta a kísérlet, sőt, virtuális büféből is kellett választani ételt a gyereknek.
Volt egy online része, és egy olyan, miért be kellett menni. Rövid felvételi adategyeztetés után megkezdtem a munkát a kutatóasszisztenssel. A dolog több részből állt, ismertetőt kellett elolvasni és meghallgatni számítógépen a gyerekkori elhízásról, aztán több körben kérdésekre válaszolni.
Ami miatt az egész kísérlet állati menő volt, az a virtuális büfé, ahol ki kellett választanom a gyerekemnek egy ebédet a menüből, tálra tenni és kifizetni. Ehhez a fejemre tettek egy szerkezetet, amely egy körszemüveghez hasonlított, a kezembe kaptam egy távirányítóhoz hasonló készüléket két gombbal, az egyikkel tettem az ételt a virtuális tálamra, a másikkal pedig visszadobhattam, ha nem tetszett. Ahogy a hölgy elindított a programot, a szemüvegemmel egy másik mártixban találtam magam, egy büfében, kajákkal. Úgy mozogtam és viselkedtem, mintha ott lennék, valójában egy üres szobában voltam a fejemen ezzel a szerkezettel, és valószínűleg elég bután mutathattam, amint jobbra-balra szambázom, és kattintgatok. Miután ételt és ital választottam a gyerekemnek a büféből, egy kövér virtuális pénztáros fogadott, aki mondta, hogy fizessek, rá kellett kattintanom a pénztárgépre, és így léptem ki a programból, visszacsöppenve a valóságos szobába.Olyan volt, mint egy játék, egy olyan számítógépes játék, amiben ott vagyok 4D!
Az asszisztens (valóságos) hölgy kérdezte, hogy nem szédülök-e, aztán még voltak kérdései a számítógépen. Kb másfél óráig tartott ez az inkább nekem, mint szülőnek segítő program, és a menő virtuális játék. A hölgy megköszönte a részvételem, és biztosított, hogy hamarosan érkezik a csekkem.
Mit mondjak, szinte játékkal még nem vágtak hozzám száz dollárt... Mindenesetre nézegetni fogom mostantól a kísérleteket. Ehhez hasonló kísérletekben szívesen vagyok tengeri malac.:D
Update: idevágó irodalom...:D
2011. júl. 3. 21:43 - írta Phoebe
....egy lóval!(Pontosabban nekem már nem jutott belőle...)
Képes beszámoló itt !
Maryland ezen csodálatos helye,- a vadlovak szigete, az Assateague State Park- tőlünk három óra vezetésre van, egyike az itt megtalálható beacheknek. Már éppen panaszkodni kezdtünk, hogy lótrágyán kívül mást nem láttunk, és jóval közelebbi tengerpartra is mehettünk volna egyet fürödni...amikor a semmiből megjelent éhes barátunk, pillanatok alatt lecsapott a zsemlés táskára, aztán addig rázta a sörényes fejét, amíg a zsemlék a zacskóból szétszóródtak, majd nagy nyugalommal falatozni kezdett. Ugyan ki van írva, hogy rúgnak, harapnak a vadlovak, és ne etessük őket, mérgesíteni sem mertük őkelmét, mert egy iskolabusznyi távolság betartása a javasolt. Egy férfi odament hozzá, és megsimogatta, a sörényes nem ellenkezett. Egy ideig a papucsomban álldogált, mert "úgy esett szájra" neki a zsemle.Miután végzett, hálátlan módon tovább ügetett, hátha másnál is talál valami ehetőt...
Képes beszámoló itt !
Maryland ezen csodálatos helye,- a vadlovak szigete, az Assateague State Park- tőlünk három óra vezetésre van, egyike az itt megtalálható beacheknek. Már éppen panaszkodni kezdtünk, hogy lótrágyán kívül mást nem láttunk, és jóval közelebbi tengerpartra is mehettünk volna egyet fürödni...amikor a semmiből megjelent éhes barátunk, pillanatok alatt lecsapott a zsemlés táskára, aztán addig rázta a sörényes fejét, amíg a zsemlék a zacskóból szétszóródtak, majd nagy nyugalommal falatozni kezdett. Ugyan ki van írva, hogy rúgnak, harapnak a vadlovak, és ne etessük őket, mérgesíteni sem mertük őkelmét, mert egy iskolabusznyi távolság betartása a javasolt. Egy férfi odament hozzá, és megsimogatta, a sörényes nem ellenkezett. Egy ideig a papucsomban álldogált, mert "úgy esett szájra" neki a zsemle.Miután végzett, hálátlan módon tovább ügetett, hátha másnál is talál valami ehetőt...
2011. júl. 2. 11:22 - írta Phoebe
Mosolyogva olvastam egy amerikai hölgy megrökönyödött sorait a magyar üdvözlő pusziról.
Mi magyarok, ha barátokkal talákozunk, meg családtagokkal, akkor puszit adunk egymás arcára, gyakran jobbra is, meg balra is. Mióta David Minskben volt (Friends), tudjuk, hogy az oroszok egy harmadikat is adnak a szájra, de ezt onnan is tudhatjuk, ahogy Brezsnyev csókolózott politikustársaival a korabeli dokumentumokon.Ugye milyen gusztustalan volt?Mert nem vagyunk hozzászokva, mert más a kultúra. Ugyanilyen viszolyogva gondolnak az amerikaiak a mi puszijainkra.
Mi ezt a puszit nemcsak a családnak és a barátoknak, hanem távolabbi ismerősöknek is fenntartjuk, (na nem a főnökre gondoltam), de esetleg egy rég látott osztálytársra, vagy a gimis töritanárunkra, régi kollégára stb. Ez a hölgy szerint már eléggé furcsa.
Ahogy az is, hogy a magyarok kommunikációs távolságtartása kisebb, mint amerikai társaiké, ezért az amerikai érezheti azt, hogy bemászunk az aurájába, és hátrálni kezd. Így aztán az amerikai a legritkábban metrózik, mert nem bírja a tömeg közelségét a budapesti metrón. Megjegyzem, a washingtoni is tud heringesdobozzá válni, de valóban jóval szélesebb maga a kocsi is, és mindkét oldalon duplaüléses, az egymás mellett ülés, ahogy a magyar metrón van, nagyon kínos lenne elválasztó ülésüregek nélkül.(New Yorkban a metró viszont hasonló elrendezésű, mint otthon. A hölgy biztos nem utazott soha a kocsija nélkül...)
A hölgy azt írja, hogy nem elég, hogy rámászik a magyar, de még meg is csókolja, erre valakinek bizony figyelmeztetni kellett volna őt, mielőtt kultúrsokkot kap. Saját tapasztalataim alapján úgy vélem, hogy ennyire nem zavarja az amerikaiakat a magyarok üdvözlése. Soha nem éreztem a kommunikációs távolságomból kialakuló kellemetlenséget, valószínűleg azért, mert magam egy kicsit nagyobb távolságot szeretek tartani, és én vagyok a hátrálós típus otthon is. A puszi meg nem ennyire egyértelmű dolog. A gyerekorvosunk volt, hogy adott puszit nekem, mikor bejött a rendelőbe, igaz, spanyol felesége van. A katonáimat nem csókolgattam, de amikor már nem voltak a diákjaim, és meglátogattam őket Budapesten, barátként adtam nekik puszit, és nem volt gondjuk vele. Az tény, hogy egy férfi nem veregeti vállon a havernőjét, és ölelgeti, ahogy ez otthon szokás. Ez itt csak és kizárólag párok közt lehetséges.
Az biztos, hogy érdemes odafigyelni minden esetben külföldiekkel az auradologra, az indiaiaknak pl alig van erre igényük, a németeknek állítlag a legnagyobb a kommunikáció közbeni távolságtartásuk. Puszit meg ne adjunk, legfeljebb ha a másik kezdeményezi. Ha viszont szomszéd volt szocialista országokból vannak a barátaink, nyugodtan öleljük őket a keblünkre, mert ők nagyon hasonlóak hozzánk ilyen szempontból (is.)(Az amerikaiak nem kis megrökönyödésére:D).
Mi magyarok, ha barátokkal talákozunk, meg családtagokkal, akkor puszit adunk egymás arcára, gyakran jobbra is, meg balra is. Mióta David Minskben volt (Friends), tudjuk, hogy az oroszok egy harmadikat is adnak a szájra, de ezt onnan is tudhatjuk, ahogy Brezsnyev csókolózott politikustársaival a korabeli dokumentumokon.Ugye milyen gusztustalan volt?Mert nem vagyunk hozzászokva, mert más a kultúra. Ugyanilyen viszolyogva gondolnak az amerikaiak a mi puszijainkra.
Mi ezt a puszit nemcsak a családnak és a barátoknak, hanem távolabbi ismerősöknek is fenntartjuk, (na nem a főnökre gondoltam), de esetleg egy rég látott osztálytársra, vagy a gimis töritanárunkra, régi kollégára stb. Ez a hölgy szerint már eléggé furcsa.
Ahogy az is, hogy a magyarok kommunikációs távolságtartása kisebb, mint amerikai társaiké, ezért az amerikai érezheti azt, hogy bemászunk az aurájába, és hátrálni kezd. Így aztán az amerikai a legritkábban metrózik, mert nem bírja a tömeg közelségét a budapesti metrón. Megjegyzem, a washingtoni is tud heringesdobozzá válni, de valóban jóval szélesebb maga a kocsi is, és mindkét oldalon duplaüléses, az egymás mellett ülés, ahogy a magyar metrón van, nagyon kínos lenne elválasztó ülésüregek nélkül.(New Yorkban a metró viszont hasonló elrendezésű, mint otthon. A hölgy biztos nem utazott soha a kocsija nélkül...)
A hölgy azt írja, hogy nem elég, hogy rámászik a magyar, de még meg is csókolja, erre valakinek bizony figyelmeztetni kellett volna őt, mielőtt kultúrsokkot kap. Saját tapasztalataim alapján úgy vélem, hogy ennyire nem zavarja az amerikaiakat a magyarok üdvözlése. Soha nem éreztem a kommunikációs távolságomból kialakuló kellemetlenséget, valószínűleg azért, mert magam egy kicsit nagyobb távolságot szeretek tartani, és én vagyok a hátrálós típus otthon is. A puszi meg nem ennyire egyértelmű dolog. A gyerekorvosunk volt, hogy adott puszit nekem, mikor bejött a rendelőbe, igaz, spanyol felesége van. A katonáimat nem csókolgattam, de amikor már nem voltak a diákjaim, és meglátogattam őket Budapesten, barátként adtam nekik puszit, és nem volt gondjuk vele. Az tény, hogy egy férfi nem veregeti vállon a havernőjét, és ölelgeti, ahogy ez otthon szokás. Ez itt csak és kizárólag párok közt lehetséges.
Az biztos, hogy érdemes odafigyelni minden esetben külföldiekkel az auradologra, az indiaiaknak pl alig van erre igényük, a németeknek állítlag a legnagyobb a kommunikáció közbeni távolságtartásuk. Puszit meg ne adjunk, legfeljebb ha a másik kezdeményezi. Ha viszont szomszéd volt szocialista országokból vannak a barátaink, nyugodtan öleljük őket a keblünkre, mert ők nagyon hasonlóak hozzánk ilyen szempontból (is.)(Az amerikaiak nem kis megrökönyödésére:D).
No comments:
Post a Comment