Pride Month at Macy's

Olyan szerencsés lehettem ma, hogy egy nagyon kedves régi diákommal partnerével és a családjával találkozhattam a Centrál Kávéházban,
Washingtonból Belgrádba jöttek egy esküvőre, és így aztán útba ejtették Budapestet is. Még az 1990-es évek elején egyetemi ösztöndíjasként járt itt a diákom, és akkor beleszeretett a városba, időnként visszatér ide.
Nagyon jót beszélgettünk, és hozott nekem egy Charterclubos karperecet a Macy'sből, aztán ahogy hazaértem, elnosztalgiáztam a Macy's oldalán... és akkor láttam, hogy Pride Month van a Macy's-ben, azaz Amerikaszerte a melegek hónapja, rendezvényekkel, illetve emberi jogi kampányokkal.

Ez a Magyarországon igencsak vitatott és sokszor támadott esemény valójában -nem meglepő módon- Amerikából származik, és bizony több évtizedes múltra tekint vissza, talán azért is sokkal toleránsabbak az emberek arrafele.

Mi is a Pride (büszkeség) története?

1961-ben Illinois válik az első állammá, ahol a homoszexualitást dekriminalizálják.
1969-ben New Yorkban a Stonewall Inn-be , egy klasszikusnak számító meleg pubba a rendőrség jogalap nélkül betört, amellyel egyfajta lázadást váltott ki az ott szórakozókból, ez lett a gay pride mozgalom megszületése.
1970-ben a Stonewall incidens első születésnapján San Franciscoban, LA-ban, Chicagoban, New Yorkban melegfelvonulások kezdődtek.
1977-ben Harvey Milk, az első nyíltan meleg amerikai tisztviselőt beválasztják a megyei tanácsba.
1978-ban meggyilkolják Milket. Gilbert Baker  indítja útjára a szivárványszínű zászlót a San Francisco-i Gay Pride-on.
1979-ben már 75 ezer ember vesz részt a főváros első Gay Pride-ján.
1980-ban megalapítják a Human Rights Campaign-t a leszbikusok és melegek jogaiért.
1988-ban Robert Eichenberg létrehozza október 11-ei dátummal a National Coming Out napot, amit magyarra igen nehéz lefordítani, a coming out nem más, mint amikor valaki nyíltan felvállalja, hogy más.
1991-ben lesz a piros szalag először a HIV/AIDS szimbóluma.
1993, fontos dátum, bevezetik az amerikai katonaságban a Don't ask don't tell vezérelvet, lehetővé téve a melegek katonasági karrierjét, ugyanakkor megtiltja számukra azt, hogy nyíltan vállalják fel szexuális hovatartozásukat.
1996 a Defense of Marriage Act bevezetése gyakorlatilag annyit jelent, hogy az egyes államok visszautasíthatják az azonos neműek házasságának elfogadását más államokból. Ez egészen az idei évig uralkodott, idén eltörölték.
1998 Létrejön a Trevor Project, azért, hogy 24/7 megakadályozzon öngyilkosságokat a középiskolás meleg diákok körében.
2000-ben Bill Clinton június hónapot a melegek és leszbikusok hónapjának nyilvánítja. Ebben az évben lesz Vermont az első állam, amely elismeri a meleg élettársi kapcsolatokat hivatalos kapcsolatnak.
2008-ban California melegházasságtiltó törvénye alkotmánysértésnek minősül, és  Washington, New York, New Hampshire, Massachusetts, Iowa, Connecticut, Oregon, Vermont, Washington D.C, valamit Maryland államokban a melegházasság törvényadta jog lett.

Elképesztő utat tett meg a melegkérdés onnan, hogy a hatvanas évek előtt még bűnnek számító állapottal napjainkban legális, normális életet lehet élni. A diákom is boldogan mesélte, hogy gondolkodnak a házasságon.
 Amikor pedig kedvelsz valakit, ugyanúgy örülsz az örömének, hogy egybekelhet a párjával, a pár nemétől függetlenül. Én ma két intelligens, kedves, boldog férfit láttam, akik szuperül illettek egymáshoz, és fantasztikus emberek külön-külön és együtt is. Őszintén szólva fel nem foghatom, hogy kinek van ezzel baja. Ahogy megismeri őket az ember személyesen teljesen természetessé válik a helyzetük. Azt hiszem minden nemű idegenkedés és előítélet csak addig tartja magát, amíg nem szerzünk személyes tapasztalatot valamiről. Amerikában mindenképpen csak veszíthetünk az előítéleteinkből, sztereotípiáinkból.

Bea története, zárás

Beát tavaly ismertem meg, amikor visszajöttem Magyarországra, megkeresett angoltanulás ügyében. Egy kávézóban dolgozott, nagy gyakorlata van a vendéglátásban, és az angolján igazán minimális volt a csiszolnivaló. Akkor ő a fejébe vette, hogy kimegy Amerikába, mint bébiszitter. Nagyon céltudatos, szorgalmas, vagány lány, így nem is csodálkoztam, hogy alig fél évre rá már kint is volt Amerikában, igaz teljesen egyedi módon, én is meglepődtem a nem mindennapi munkalehetőségen, amit a szakmájában kapott.

Íme az interjú vége, és jó néhány kép!
SAJNOS A BLOGGER NEM ENGED BE A KORÁBBI BEJEGYZÉSEKBE, tudom, nem látszanak a képek a második részben, sajnos nem tudok most belenyúlni, kárpótlásul felpakolok ide néhány másikat, és azokat, amelyek abban a bejegyzésben most nem látszanak!

10. Boldog vagy-e, és mit üzensz a blog olvasóinak?

Őszintén szólva ezt a kérdést tartom a legnehezebbnek az összes közül. Összességében igen boldog vagyok. Leginkább személyiségfejlődésen, változáson mentem keresztül. Sokan irigykednek és féltékenyek rám amiért ott tartok ahol tartok.
Itt hangsúlyozni szeretném, hogy én egy személy miatt jöttem és maradtam itt, ha ő nem lenne az életemben én sem lennék itt.
Amerika egy klassz ország de én az erkölcsi értékeket és emberi kapcsolatokat fontosabbnak tartom, odahúz a szívem ahol fontos valaki, és ahol szeretnek. Képtelen lennék csak azért kiköltözni bárhová, mert több pénzt akarok keresni vagy karriert akarok csinálni, mert ha érzelmileg nehéz időszakon megyek át, ugyan ki segít? Ki less, akit fel tudok hívni és ki less, akire számíthatok? Nekem a család és barátság mindennél fontosabb.

Akiket el kellett hagyni az új életért

El kellett jönnöm, mert nekem is saját családot kell alapítanom és aki valóban úgymond alkalmas rá, akit a másik felemnek tudok nevezni, ő itt van. Nem azért házasodtam, hogy meglegyen a zöldkártyám, azért lesz zöldkártyám mert csak így tudok legálisan nehézségek és hosszú évek várakozása nélkül együtt lenni azzal, akit szeretek. Ez hatalmas különbség.
Persze nem leszek álszent, és élvezem azt, ami juttatás ezzel együtt jár, ezért megragadom a lehetőséget, hogy tanuljak és az lehessek ami szeretnék, hogy megtaláljam önmagam.
 
Higgyétek el nem volt könnyű az elmúlt 8 hónap, nem dolgozhattam, nincs saját keresetem se saját autóm. Kiszolgáltatottnak és eltartottnak éreztem magam még akkor is, ha nem az én hibámból alakultak így a dolgok. Érzelmi válságon mentem keresztül, majd hogy nem depresszión, mert nem tudtam azt csinálni, amit szerettem volna, nem volt meg a szabadságom. Úgy éreztem magam, mint egy aranykalitkában, szeretettel körülvéve és mégis. De mint mindenből, ebből is tanultam és most hogy vége a várakozási időnek lendülettel csapok bele a tennivalók végtelen sorába.


Nektek kedves olvasók azt üzenem, tudom, sokan mennyire szeretnétek eljutni talán oda ahol most én tartok de én úgy gondolom, véletlenek nincsenek és minden eleve elvan rendelve. Mindenkinek meg van az ösvény, amin végig kell menni és ha ez nem Amerikába vezet, akkor sajnos el kell fogadni és máshogy kell boldogulni. Ha azt érzitek, hogy az út, ami odavezet tele van akadállyal, mennétek de nem találtok munkát, vagy nem jönnek össze a papírmunkák és minden tele van nehézséggel, az azt jelenti, hogy nektek akármennyire is szeretnétek, nem az usában kell leélnetek az életetek. Lehet, hogy otthon, vagy egy másik országban valami sokkal jobb vár rátok csak figyeljétek a jeleket.

Persze ha tehetitek én azt ajánlom mindenkinek legalább egyszer az életben legalább egy pár hétre érdemes kilátogatni mert ez az ország olyan amit látni, érezni és tapasztalni kell. 

Egy idézettel köszönném mindenkinek aki érdeklődve olvasta a beszámolom, és leginkább köszönet Phoebe-nek, a felkérésért. 
Sok sikert és még több boldogságot mindannyitoknak.

„Az élet nagy pillanatait nem feltétlen megcselekedjük. Van, hogy egyszerűen csak megtörténnek. Nem azt mondom, hogy nem irányíthatjuk a saját életünket... Kezünkben az irányítás. Legyen is!
De ne feledjük, hogy bármikor megeshet, hogy kilépünk otthonról, és az egész életünk megváltozik. Az univerzumnak terve van velünk. De ez a terv folyton változik. Egy pillangó megrebbenti a szárnyát és elered az eső. Ijesztő lehet, de csodálatos is. Folyamatosan dolgoznak a gépezet fogaskerekei, hogy te végül pontosan akkor, pontosan ott legyél, ahol lenned kell. Jó helyen, jó időben.”

 

 

 

 

Sokkal több: minden

Jól emlékszem arra a napra, amikor 1995-ben megnéztük középiskolásként a Forrest Gumpot a Flórián moziban. Természetesen sikerült végigbőgni, hiszen olyan megható, hogy egy alacsony IQ-jú fiú ilyen sokra viszi, mint egy mese, aztán ott volt a szerelmi szál, meg a kedves mama alakja, és persze mellesleg Amerikában játszódott. Fogalmam sem volt arról, hogy szinte az egész második világháború utáni amerikai történelmen végighalad, hogy megmutatja az összes híres várost, nemzeti parkot, fel sem tűnt, hogy a beszédét DC-ben mondja, és voltak dolgok, amiket nem is értettem, egy üdítőitalról (Dr Pepper). Elvist felismertem, de az amerikai marketing működésére süketen mosolyogtam egyes jelenteken.

 A minap újra megnéztem a kilencvenes évek nagy sikerfilmjét. A Forrest Gump minden egyes perce sokkal több egy szirupos amerikai mozinál: minden, amit be lehet mutatni Amerikáról.


A történet ott kezdődik, hogy megtudjuk, Gump mama egyedül neveli egyszem kisfiát, aki "más" mint a többi gyerek, ahogy az iskolaigazgató megmutatja az elején egy ábrán, az IQ-ja jóval elmarad a normálistól. De a mama hisz a fiában, és machiavellista eszközökkel ugyan, de a normál iskolába kezdi járatni. Az, ahogy a kisfiúhoz beszél, nagyon tipikus az amerikai iskolában. Az átlaggyereknek a can-do attitűdöt nevelik a fejébe, azaz egy igen egészséges öntudatot, itt Forrest esetében azt tudatosítja a mama, hogy ő is ugyanolyan, mint a többi gyermek, azaz ugyanúgy képes lehet bármire.

És ahogy az sokszor előfordul, a gyenge szellemi teljesítmény kompenzálhatja egy kiugró tehetség, a főszereplő esetében a futás tehetsége. A magyarországi iskolarendszer  soha nem értékelte a sportban, vagy rajztehetségben, illetve más, "készségtárgyakban" való tehetséget, noha akkor nem lennének kiváló sportolók, festőművészek, vagy zenészek, Amerikában viszont az ezekben nyújtott kiemelkedő tehetség igenis előrevihet egy akár butább gyereket is. Tehát nem szirupos mese volt, hogy Forrest Gumpnak felajánlottak egy egyetemi helyet a focicsapatban egészen biztosan várható átlagon felüli teljesítményéért, hanem így működik az iskolarendszer odaát. Nem kell mindenkinek IQ-bajnoknak lenni, ahhoz hogy sikeres legyen.



Az egyetemi focicsapatból egyenes út vezetett a katonaságba- ez is jellemző, hogy a toborzók meglátogatják az intézményeket, és a valamiért tehetséges fiatalokat kiemelik. Ez már középiskolában elindul, sokan a katonaság ösztöndíján járnak egyetemre, és lesznek tisztek, akár egy történelem szakos végzettséggel is.

A hadseregben közlegényként kedvelik, hiszen nem kérdez, utasításra viszont tökéletes munkát végez, gyorsan összeállítja a puskáját, tudja kezelni a gépeket, gyors és erős, és talán éppen a bárgyúsága miatt van bátorsága Vietnamban megmenteni sok-sok társát. Valaki megmutatja neki a pingpongozást, és mivel a motoros képességei nagyon magas szintűek, hamar bekerül a nemzeti pingpongválogatottba. Teljesen elképzelhető karrier egy ilyen típusú tehetségnek.

Miután leszerel a seregtől -ekkor látogatja meg a Nation's Capitalt-, a film legszebb jelenete is itt játszódik.



Szerencsét próbál shrimphalászként, egyetlen kedves barátja, a háborúban meghalt Bobnak tett ígérete miatt. Eleinte jó ideig semmit sem fog, aztán egy hurrikán miatt a hajók nagy része odalesz a környéken, ő viszont jól behajózik, és megússza a rombolást, így már könnyű szerencsésnek lenni, hogy nincs versenytárs, elindul az üzlet.
Ahogy az életben lenni szokott, lesz egy üzlettársa, mellé szegődik egy okos valaki, aki még a pénz forgatásához is ért, katonai felettese, akit a háborúban ő ment meg a haláltól, a felettes azonban nagy árat fizet az életéért, amputálni kell mind a két lábát. Egy szelete a veteránok szomorú sorsának ez, a nagyon tipikus amerikai jelenségnek. A megkeresett pénzt az Apple részvényeibe fektetik, amiről Forrest azt gondolja, hogy egy gyümölcskereskedés (1995-ben fel sem tűnt nekem ez a poén, hol volt még akkor a magyar köztudatban az Apple.)
Könnyen lehet valaki Amerikában jómódú, igen hasonlóan, mint ahogy a főszereplő sorsa is alakult.


Gyerekkorától hű kísérőtársa Jenny a szomszéd farmer lánya, időnként felbukkan a felnőtt Forrest életében, a nő sorsa jól bemutatja hogyan lehet elkallódni a hatvanas évek Amerikájában, a hippikommunáktól, a különböző politikai csoportulásokon keresztül a drogozás, éjszakai élet világát. A filmen nemcsak az összes politikus és elnök feltűnik és letűnik( sokakat lelőnek), a 45. alabamai kormányzó, Wallacetől kezdve a Kennedyeken keresztül, társadalmi problémák mint a feketekérdés és szegregáció, majd a deszegregáció.  Különböző amerikai vonatkozású hírességek, mint John Lennon, ráadásul nagyon vicces módon, Elvis, a hidegháború a Japánban való pingpongmeccsek kapcsán, ha jól figyelünk, szinte minden jelentős eseményt láthatunk Forrest szemüvegén keresztül.

Nemcsak eseményeket, helyszíneket is, a három évig tartó futása is egy klasszikus amerikai történet.


 Ő maga csak bánatától hajtva az anyja halála után, és Jenny iránt érzett reménytelen szerelme miatt elkezd futni. Látjuk Arizonát, Utahot, Alabamat, Santa Monica Beachet , Monument Valley-t, és még rengeteg híres helyet ahol fut, (már ha felismerjük, annak idején nekem nem mondtak a képek semmit, csak most, hogy magma is jártam arra).
Tipikus az a marketinghype, ami  egy ilyen esemény köré szerveződik. Eleinte csak felfigyelnek rá, hogy van egy ember aki huzamosabb ideje futkározik Amerikaszerte. Majd követői lesznek, és mivel nem beszél, valami komoly szellemi vezetőnek gondolják. Ezért mozgalom lesz a futásból, többen csatlakoznak hozzá. Például vele fut egy sárvédőmatricákra szakosodott vállakozó, aki valami inspirációt keres, mi legyen a következő eladható matrica, és mondja neki, hogy belefutott egy nagyadag kutyaszarba, erre Forrest csak annyit válaszol, ez megtörténik. Mi történik?-kérdezi a vállalkozó, Forrest azt válaszolja, a szar, az történik. A vállalkozó befut a shit happens matricájával.
A film a smile jelet és Elvis sajátos táncát is Forrestnek tulajdonítja. Ha végignézünk a marketingtörténelmen, csak ennek a blognak a bejegyzései közt láthatunk hasonlóan véletlenszerűen inspirált, mára hatalmas hírnévnek örvendő márkátat.

 

A filmben megjelenik az amerikai patriotizmus, a földhöz ragaszkodás, nagyvárosok vonulnak végig a szemünk előtt, látjunk a taxikkal teli New Yorkot, San Franciscot, Hollywoodot, sőt igen sok slágert is összegyűjtöttek.

A befejezés keserédes, Jenny visszatér Forresthez, mikor kiderül, hogy egy furcsa vírus emészti a szervezetét (nyolcvanas évek eleje, HIV?), és kiderül, hogy egy egyéjszakás együttlétükből született egy gyerekük.



Forrest álma teljesül, Jenny hozzámegy feleségül, de hamarosan meghal. Forrest élete viszont új értelmet kap, fel kell nevelni a fiát.

A Forrest Gumpot online eléritek a tubepluson például, érdemes angolul megnzéni, lassú beszéde miatt már középfok felett is érthető lehet. Számomra egészen mást jelentett most, mint 17 éve, teljesen a világtól, internettől elzártan, úgy, hogy akkor még külföldön soha nem jártam. A kinti évek után újra megnézett filmek  értelmezése megdöbbentően más már.

Bea története, folytatás

Beát tavaly ismertem meg, amikor visszajöttem Magyarországra, megkeresett angoltanulás ügyében. Egy kávézóban dolgozott, nagy gyakorlata van a vendéglátásban, és az angolján igazán minimális volt a csiszolnivaló. Akkor ő a fejébe vette, hogy kimegy Amerikába, mint bébiszitter. Nagyon céltudatos, szorgalmas, vagány lány, így nem is csodálkoztam, hogy alig fél évre rá már kint is volt Amerikában, igaz teljesen egyedi módon, én is meglepődtem a nem mindennapi munkalehetőségen, amit a szakmájában kapott. A tegnapi interjú folytatása.

5. Mi tetszett nagyon és mi kevésbé?

Ami nagyon tetszett és a mai napig is tetszik Amerikában összességében az az összetartó egység mint nemzet. Féltékenység van bennem, hogy az én hazámban sosem lesz ilyen együttes erő mint itt. 
Imádom azt a közvetlenséget ahogy az emberek még az ismeretlenek is egymáshoz állnak. Sokkal könnyebb és egyszerűbb kapcsolatokat teremteni még akkor is ha ezek a kapcsolatok nem lesznek rögtön életre szólóak mégis az adott pillanatban felvillanyozzák a hangulatodat.  Ami nem annyira tetszik az a felületesség. Sajnos igen, van bennük egy nagy adag felszínesség, nem minden mosoly őszinte és nem minden szónak lehet hinni. Nagyon adnak arra, hogy milyen a külalak és kevésbé arra ami belül van, jól eltudják adni magukat de nem minden arany ami fénylik szokták volt mondani. A magyar ebből a szempontból szerény véleményem szerint más. Ha nem működik a házasság vagy párkapcsolat nem érdekel a látszat, kiteszem azt ami van vagy éppen nincs facebookra. Mi merjük vállalni magunkat és nem érdekel mit mondanak mások, ők ezzel szemben nem. (Phoebe itt röviden megjegyezné, hogy pepitában tudna magyar példákat hozni.)
Mindez persze semmit sem változtat azon, hogy alapvetően jóindulatú és kedves közvetlen emberek, akik jó barátok, ismerősök, haverok vagy éppen kollégák tudnak lenni. 
Mindent összevetve azt mondanám, ahhoz, hogy betudjon valaki illeszkedni kicsit olyannak kell lenni mint ők, fel kell venni a tempót és el kell fogadni azt ami van és amit látsz.


 .
6. Bejöttek-e az elvárásaid a munkával kapcsolatban?

Mondhatni igenis meg nem is. 
Kezdetnek nagyon jó volt hiszen az angolom gyakorlásában segített az, hogy csak és kizárólag európaiakkal dolgoztam akik szintén tanult angolt beszéltek. Leginkább diákokkal aminek volt hátránya is és előnye is. Hátránya, hogy mivel szezonális munka volt egy üdülőövezetben kevésbé vették komolyan aki viszont épp, hogy komolyan vette a munkavállalást az usában annak Dunkin másodállás volt és  mire arra került a sor addigra kifáradtak. 
A vendégekre nem nagyon volt panasz még a legnagyobb zsúfoltság közepette is türelmesen kivárták a sorukat a kávéért vagy fánkért. Persze nem minden habos torta a nagyvárosi emberek pl. New Yorkiak szintén türelmetlenek és negatívak az 50 fokban pláne egy olyan boltban ahol nincs drive through és ugyanúgy végig kell állniuk a sort. 
Én személy szerint kaptam hideget meleget egyaránt, konfliktust nehezen kezelek ezért inkább kerülöm, na meg aztán a vendég az első és neki mindig igaza van. Többnyire azonban pozitív visszajelzéseket kaptam és én is elégedett voltam/vagyok az akkori kollégáimmal és főnökeimmel. Egy jó élménynek és kellemes emléknek tartom, de az én esetemben semmiféleképpen sem életcélnak.



7. Hol találkoztál a férjeddel és hogy lett ebből szerelem?

Lehet már unjátok az ismétlésem de muszáj erre visszatérnem, hogy megértsétek az összefüggéseket: What’s meant to be will always find a way.’’

A páromat (véletlenek nincsenek) egy McDonald’sban ismertem meg szó szerint 3 nappal a Washington DC.-ben való landolásom után. 
Az első héten ugyanis még nem kellett beállni dolgozni így hát igencsak kapóra jött a pár nap amit a környék
megismerésével tölthettünk. Egy szombati napon mit sem sejtve izgalommal és honvággyal küszködve ültem le netezni a sajtburgeremmel mikor is 4 fiatalember ült le a mellettem lévő asztalhoz. Röviddel megérkezésük után az egyikük (férjem egyik akkori ismerőse) megkért, hogy csináljak róluk egy képet. Pár szót váltottam velük. Mikor indulni készültek mindenki mosolygott és búcsút intett mire a párom megállt és megkérdezte leülhet-e pár szó erejéig. Szóval lehuppant mellém én meg meghökkenve, gyanúsan mégis kíváncsian figyelve váltottunk pár szót. Facebook csere és már távozott is. Ha valaki annak idején azt mondja, hogy férjhez megyek hozzá egy év múlva tuti körbe röhögtem volna az illetőt ugyanis én minden csak házasságpárti nem voltam soha. Így kezdődött ugyan a kapcsolatunk de nem ment rögtön simán, hetekig leveleztünk FB-n míg végre találkoztunk. Minden passzolt bennünk, de nem csak ez hanem a tény, hogy várnunk kell egymásra mert nem tudtunk naponta találkozni még vonzóbbá tette a számunkra a másikat.
Aztán egyik napról a másikra nem volt több levél. Véget ért valami ami szinte el sem kezdődött. Pár hónapra rá kaptam tőle egy választ, hogy ne haragudjak de ő erre nincs még kész. 5 hónap telt el és nem tudtam magam túltenni rajta, ezért kitartóan na persze nem zaklatóan inkább barátként próbáltam vele újra felvenni a kapcsolatot míg végül reagált. Nyár vége volt mikor is úgy döntöttünk, hogy újra találkozunk. 3 csodálatos napnak indult és 2 és fél hét nonstop együttlét lett belőle. Az utolsó heteimet már itt Doverben töltöttem vele. 
Aztán eljött a hazautazás pillanata addigra mindketten tudtuk ennek többnek kell lennie, megint véget ér valami ami épp csak elkezdődött. Kivitt a reptérre ahol is életem legromantikusabb pillanatát élhettem meg, megkérte a kezem.


8. Mennyire volt nehéz végleg kiköltözni és miért?

Elsősorban a családom és a barátaim miatt. A nagyszüleim már nagyon idősek és ilyen távol lenni tőlük folyamatosan aggaszt. Édesanyámnak egyetlen lánya vagyok és mivel nincs testvérem én voltam és vagyok a mindene. Csak egy unokatestvérem van ő viszont olyan mintha a nővérem lenne. A volt kollégáim is csodaszéppé tették az utolsó együtt dolgozott napokat és még az akkori főnöknőm aki barátnőm is egyben könnyesen búcsúzott. A legnehezebb amikor el kell köszönnöd és akkor jössz rá, hogy mennyien is szeretnek és mennyi ember életében hagysz ürességet azzal, hogy kilépsz a mindennapjaikból. Azt kell mondjam ezen a mai napig nem tettem túl magam és eddig nem találtam ahhoz hasonló barátságot de még ismeretséget sem mint az otthoniak valószínűleg nem is fogok és talán nem is akarok. Könnyet csal a szemembe és most jöttem rá igazán mit is hagytam a hátam mögött. Szemét az élet, mert olyan nincs, hogy mindened meglegyen egyszerre amit szeretnél. De nekem jönnöm kellett, ez van megírva a sorsomban és egyetlen otthoni barátom sem családom egy szóval sem mondta, hogy ne menjek.



9. Hol tartasz most, mit csinálsz most, és mik a terveid?

Jelenleg lelkileg készülök vissza a munkás hétköznapokba. A múlt héten kaptam meg a EAC-mat (employment authorization card) magyarul ideiglenes munkavállalási engedélyem, míg meg lesz a zöldkártyám. Holnap épp állásinterjúra megyek, gondolom nem meglepetés ha azt mondom a Dunkinhoz. Remélem felvesznek, mert szerettem csinálni azt amit csináltam tavaly nyáron és hát kell a jövedelem hiszen terveink vannak. A héten lesz az utolsó lépcsőfoka a letelepedési folyamatnak a végleges döntés előtt vagyis, hogy jogosult vagyok-e a zöldkártyára. Későbbi leginkább nyár végi terveim között szerepel az egyetem, munka mellett szeretnék elvégezni egy sulit Criminal Justice szakot, ugyanis minden álmom teljesülne ha Crime Scene Investigator vagy legalábbis Forensic Scientist lehetnék.

Persze most biztos mondjátok, túl sok CSI-t néztem ami való igaz mégis úgy érzem ez a leginkább testhez álló munka számomra mivel minden benne van ami az igényeimet kielégítené mint például az ambiciózusomat. Na meg persze kicsit úgy tekintek az usára mint második hazámra és mint olyan valódi értékeket szeretnék szolgálni.

Bea története 1.

Beát tavaly ismertem meg, amikor visszajöttem Magyarországra, megkeresett angoltanulás ügyében. Egy kávézóban dolgozott, nagy gyakorlata van a vendéglátásban, és az angolján igazán minimális volt a csiszolnivaló. Akkor ő a fejébe vette, hogy kimegy Amerikába, mint bébiszitter. Nagyon céltudatos, szorgalmas, vagány lány, így nem is csodálkoztam, hogy alig fél évre rá már kint is volt Amerikában, igaz teljesen egyedi módon, én is meglepődtem a nem mindennapi munkalehetőségen, amit a szakmájában kapott. Az ő története aztán egy egészen romantikus fordulatot vett, de erről majd ő mesél, így egy év kintlét távlatából.

Kérdéseimre a válaszokat egy az egyben, ahogy ő fogalmazott, bemásolom a blogba. Íme az interjú első része (hátha ez inspirálja, hogy gyorsan küldje nekem a második blokkot...:)) .Annyira azért szeretnék elfogult lenni, hogy ahol úgy gondolom totálisan egyetértek, vagy nagyon hasonló a véleményem, azt kicsit megvastagítottam. A technikai részéért elnézést kérek, a Blogspot valamiért nagyon nem akar formázni ma.:(

1.  Miért akartál elmenni Magyarországról?

A kérdés, az én értelmezésem szerint helyből rossz, ugyanis az én esetemben nem azon volt a hangsúly, hogy el otthonról, hanem, hogy Amerikába. Ha nem jött volna össze se a Dunkin-os lehetőség sem pedig a bébiszitteres back-up plan, valószínűleg ma otthon magyar földön élvezném a nyarat. Ezt azért találtam fontosnak, hogy kifejezzem mert nekem Amerika egy gyerekkori álom, mint sok más embernek is, de mindemellett szeretem a hazámat és gond nélkül leélném az életemet otthon.

2.  Mi volt az eredeti terved és hogy lett Amerika? 

Mint ahogy mondtam, gyerekkori álom volt. Mióta az eszemet tudom amerikai filmeket nézek. Kicsi kislány korom óta csodáltam a hollywoodi filmek mesés világát, a szép embereket, csillogó autókat. Aztán ahogy nagyobb lettem és jobban beleláttam a felnőttek világába, rájöttem, hogy nem csak az életszínvonal de a mentalitás is teljesen más. 17 éves korom óta, sok helyen dolgoztam, mint egykori vendéglátós, mondhatom, sokféle emberrel és valahogy mindig azt éreztem, hogy nem vagyok idevaló.

 Más a felfogásom, moralitásom, lazábbnak tartom magam. Nincs bennem pesszimizmus, nem vagyok kárörvendő és rosszindulatú, nem éreztem magam teljes mértékig otthon mindamellett, hogy jó életem volt otthon sok baráttal. Miután hazamentem Görögországból, eldöntöttem, hogy valahogy, bárhogy, de én kijutok legalább egy évre Amerikába.
Saját szememmel kell látnom New York City mesésfelhőkarcolóit, Ocean City hullámzó csodálatos habjait, Washington DC. lenyűgöző múzeumait.

Emlékszem, mikor eljutottam New Yorkba tavaly nyáron, alig akartam hinni a szememnek. Nem sokat, összesen két napot töltöttem ott, de mintha egy álmomban sétáltam volna. A mai napig élénken bennem van a Time Square nyüzsgő képe este 11-kor annyian voltak, mintha hétfő reggel 8 lett volna a Deák téren. Az kávé és croissant, amit az egyik szállónk melletti Upper manhattani kávézóban fogyasztottam el, másnap reggel ahogy néztem a lassan ébredező várost. Nos igen, akkor fel sem fogtam teljesen, hogy ott vagyok mikor azonban felültem a visszafele Ocean City-be tartó buszra és néztem a távolodó Brooklyn Bridge-t, nem bírtam tovább, kicsordult a könnyem. Egy örökre szóló emléket azért hoztam magammal a képek mellett, mégpedig egy manhattani tetováló hölgy által készített feliratot a hátamra miszerint:

 ’What’s meant to be will always find a way.’ Ezt a mondatot egyik számomra legkedvesebb country film betétdalából vettem és hogy mi is a lényege azt a történetem során megfogod/fogjátok érteni.

Lényeg a lényeg, mikor eldöntöttem, hogy valahogy kijutok, jelentkeztem egy au pair céghez Budapesten és kb. fél év leforgása alatt megszereztem minden szükséges papírt, hogy belevágjunk a családkeresésbe, mikor is kaptam egy e-mailt unokatestvéremtől, hogy épp a minap ajánlottak neki egy munkát a tengerentúlon nem-e érdekel.

Kiderült, hogy a keleti partra! (ahova eleve szerettem volna menni az au pair cég által) keresnek embereket Dunkin Donutsba. Egy pillanatig se haboztam, összevetve a két munkalehetőséget úgy gondoltam, több esélyt ad egy eladói munka mint a gyermekfelügyelet így hát belevágtam.

 

1.  Mennyire tudtál angolul és hogyan készültél? 

Nos, ami azt illeti, 7 éves koromban kezdtem angolul tanulni a keresztapukámmal aztán jött az általános iskola, gimnázium és felsőoktatás. Mindig is jeleskedtem angolból, sokan mondták, hogy jó nyelvérzékem van és ezért nekem se okozott gondot a nyelvtanulás.

Gyerekként még fogalmam sem volt róla hova sodor majd a szél és mégis kedvenc tantárgyamként gondoltam az angolra. Emlékszem tiniként még az első külföldi (Görögország) munkavállalásom előtt minden alkalomma,l ha láttam Budapesten egy elkeseredett turistát lelkesen próbálgattam az angolom élesben, csakhogy segítsek neki eligazodni a közlekedésben. Szimpátiát és és kiváncsiságot éreztem a külföldiek iránt, kicsit úgy éreztem ha beszélgetek velük, közelebb kerülök más országokhoz és kultúrákhoz.

Ez rengeteget jelentett nekem. Aztán jött az OKJ-s képzésem első éve után a 4 hónapos gyakorlatom Korfun amiből 1,5 év kint tartozkodás és  egy szerelem lett. Most 6 év elteltével úgy gondolok arra az időre, mint felkészülés és tapasztalatszerzés az itteni életemre. Nem hiába a tetoválás: Aminek meg kell történnie, úgyis megtörténik. Szóval mondhatjuk, hogy folyékonyan tudtam angolul de nem hibátlanul, arról nem is beszélve, hogy 4 év telt el mielőtt kijöttem az államokba és sokat felejtettem meghát szégyenlős is voltam de az akaratom és úgy gondolom a sorsom végzetesen vitt előre anélkül, hogy komolyabb akadály elé kellett volna nézzek.

 

Mindenesetre megtettem a tőlem legtöbbet telhetőt és mikor jelentkeztem a Dunkinos munkára elővettem a régi angol tankönyveimet ismétlésre, újra elkezdtem filmeket felirattal (szigorúan angol) eredeti nyelven nézni és a

kedvenc zenéim szövegeit letöltve, szótárazva értelmezve készültem a nagy útra. Ez sokat segített mert amikor valamit muszájból kell csinálni mindig nehezebben megy, (lustaság) még akkor is ha valami olyasmiről van szó amit az ember elvileg szeret és valóban élvez.

Mindezek mellett magántanárt kerestem aki belekényszerítve az oktatás rendszerébe segített legyőzni a lustaságom. Kedves Phoebe, igen rólad van szó aki heti két alkalommal odaadóan és lelkiismeretesen segítettél nekem nemcsak nyelvtanilag de lélekben is felkészülni az útra a tapasztalataid és élményeid átadása által. Hálám örökké üldözni fog. Köszönöm.

Az angolom gyakorlása mellett másként nagyon nem készültem, hiszen annak idején az a másfél év amit Korfun töltöttem elég tapasztalatot adott az idegen országba való beilleszkedéssel kapcsolatban, úgyhogy inkább csak izgalom volt bennem az amerikai környezet által semmint az idegenség által. Próbáltam a családom, barátaim és környezetem felkészíteni a távollétemre mivel akkor már éreztem, hogy ebből lehet több is lesz mint 7 hónap ahogy az a Dunkin Donuts munkaszerződésén állt.

 

4. Milyenek voltak az első benyomásaid? 

Elmondhatatlan izgalommal teltek az utazás előtti napjaim és mikor végre felszálltam a Washingtonba tartó gépre, csipkednem kellett magam, hogy valóban elhiggyjem, mindez élesben történik. Megérkeztünk Washington DC.-be, ahonnan is egy kisbusz vitt mindannyiunkat (7-en voltunk akkor) Ocean City-be.

Ocean City egy kis üdülőövezet, úgy kell elképzelni mint az egész Balatont felosztva Fenyvestől Balatonszépéig. Az átlaglakosság nem több mint 2000 míg nyaranként a turisták ezt a számot 500.000-re ! viszik fel. A keleti parton helyezkedik el és Maryland államhoz tartozik. Gyönyörű szép hiszen egyik oldalra az Atlanti óceán határolja a másik pedig az öbölre néz.

 

2012 április közepén érkeztem a szezon azonban csak május végén kezdődőtt. Sokat addig amerikaiakkal nem nagyon találkoztam mivel magát a céget magyarok és leginkább kelet európaiak viszik tekintve hogy a Dunkin olyan mint a Meki, franchise cég arról nem is beszélve, hogy turista város. Mikor azonban tettem a kis köreimet bevásárlás terén, élelmiszer és mobilboltokban szembetűnt az amerikai mentalitás egy kis darabja. Az itteni eladók ellentétben a magyarokkal nagyon segítőkészek, mosolygosak és szimpatikusak. Ha valamit nem találsz, nem elmagyarázzák, hanem rögtön meg is mutatják, hol van. Nem próbálnak pénzzel lehúzni és rosszul visszaadni ,sőt mi több mindig megkérdezik mikor fizetni készülsz a pénztárnál: Did you find everything okay today? Mosolygnak és szép napot kívánnak ahogy elhagyod az üzletet.

A városok tiszták és rendezettek, az utcán nem nagyon találni szemetet, a közbiztonság is fokozott, rendőr autót látni szinte minden sarkon akik ellentétben a magyar rendőrséggel nem állítanak meg csak úgy, viszont fokozottan büntetnek. Nem lehet egyezkedni velük és nem korruptak, de ha nem sértesz törvényt nem kötnek beléd.

A megélhetés egyértelműen könnyebb, mint otthon, magasabbak a fizetések viszont a termékek is drágábbak. Mégis, valahogy nem okoz gondot mert a gazdaság jól megy (bár az utóbbi években az amerikai kormány és minimális válság alatt van). Az adót mindenkinek kötelező fizetni és mint a mellékelt ábra is mutatja ,ezt minden amerikai állampolgár szigorúan veszi, amivel azonban együtt jár az adójóváírás és visszatérítés, valamint mindenféle kedvezmények és juttatások.

Az amerikai nagyon patriota és összetartó nemzet, aminek rengeteg jó oldala van, ha amerikai állampolgár vagy, az első amit megtanulsz, hogy minden embernek joga van a jóléthez és szabadsághoz. A férjem által elég jól belelátok, hogy működnek a dolgok, lassan magam is megtapasztalom milyen amerikainak lenni és azt kell mondjam, hihetetlen. Olyan kedvezmények és pótlékok amiről otthon hallani sem lehet, betegszabadság, munkanélküli segély, iskolatámogatás, adókedvezmények, nyaralási jutattás (vacation fun) és még sorolhatnám. Ilyen feltételek mellett megéri tisztességes polgárnak lenni és keményen dolgozni, mert nagyon hamar kineveznek, előléptetnek és értékelik, ha pozitivan hozzájárulsz a társadalomhoz és a közeghez ahol dolgozol és élsz.

 

 

Beának küldtem még hat kérdést, hogy lássátok, hogy lehet idénymunkából szerencsével/sorsszerűséggel? akár végleg is maradni.

folyt.köv.