Sunday, June 2, 2013

Bea története 1.

Beát tavaly ismertem meg, amikor visszajöttem Magyarországra, megkeresett angoltanulás ügyében. Egy kávézóban dolgozott, nagy gyakorlata van a vendéglátásban, és az angolján igazán minimális volt a csiszolnivaló. Akkor ő a fejébe vette, hogy kimegy Amerikába, mint bébiszitter. Nagyon céltudatos, szorgalmas, vagány lány, így nem is csodálkoztam, hogy alig fél évre rá már kint is volt Amerikában, igaz teljesen egyedi módon, én is meglepődtem a nem mindennapi munkalehetőségen, amit a szakmájában kapott. Az ő története aztán egy egészen romantikus fordulatot vett, de erről majd ő mesél, így egy év kintlét távlatából.

Kérdéseimre a válaszokat egy az egyben, ahogy ő fogalmazott, bemásolom a blogba. Íme az interjú első része (hátha ez inspirálja, hogy gyorsan küldje nekem a második blokkot...:)) .Annyira azért szeretnék elfogult lenni, hogy ahol úgy gondolom totálisan egyetértek, vagy nagyon hasonló a véleményem, azt kicsit megvastagítottam. A technikai részéért elnézést kérek, a Blogspot valamiért nagyon nem akar formázni ma.:(

1.  Miért akartál elmenni Magyarországról?

A kérdés, az én értelmezésem szerint helyből rossz, ugyanis az én esetemben nem azon volt a hangsúly, hogy el otthonról, hanem, hogy Amerikába. Ha nem jött volna össze se a Dunkin-os lehetőség sem pedig a bébiszitteres back-up plan, valószínűleg ma otthon magyar földön élvezném a nyarat. Ezt azért találtam fontosnak, hogy kifejezzem mert nekem Amerika egy gyerekkori álom, mint sok más embernek is, de mindemellett szeretem a hazámat és gond nélkül leélném az életemet otthon.

2.  Mi volt az eredeti terved és hogy lett Amerika? 

Mint ahogy mondtam, gyerekkori álom volt. Mióta az eszemet tudom amerikai filmeket nézek. Kicsi kislány korom óta csodáltam a hollywoodi filmek mesés világát, a szép embereket, csillogó autókat. Aztán ahogy nagyobb lettem és jobban beleláttam a felnőttek világába, rájöttem, hogy nem csak az életszínvonal de a mentalitás is teljesen más. 17 éves korom óta, sok helyen dolgoztam, mint egykori vendéglátós, mondhatom, sokféle emberrel és valahogy mindig azt éreztem, hogy nem vagyok idevaló.

 Más a felfogásom, moralitásom, lazábbnak tartom magam. Nincs bennem pesszimizmus, nem vagyok kárörvendő és rosszindulatú, nem éreztem magam teljes mértékig otthon mindamellett, hogy jó életem volt otthon sok baráttal. Miután hazamentem Görögországból, eldöntöttem, hogy valahogy, bárhogy, de én kijutok legalább egy évre Amerikába.
Saját szememmel kell látnom New York City mesésfelhőkarcolóit, Ocean City hullámzó csodálatos habjait, Washington DC. lenyűgöző múzeumait.

Emlékszem, mikor eljutottam New Yorkba tavaly nyáron, alig akartam hinni a szememnek. Nem sokat, összesen két napot töltöttem ott, de mintha egy álmomban sétáltam volna. A mai napig élénken bennem van a Time Square nyüzsgő képe este 11-kor annyian voltak, mintha hétfő reggel 8 lett volna a Deák téren. Az kávé és croissant, amit az egyik szállónk melletti Upper manhattani kávézóban fogyasztottam el, másnap reggel ahogy néztem a lassan ébredező várost. Nos igen, akkor fel sem fogtam teljesen, hogy ott vagyok mikor azonban felültem a visszafele Ocean City-be tartó buszra és néztem a távolodó Brooklyn Bridge-t, nem bírtam tovább, kicsordult a könnyem. Egy örökre szóló emléket azért hoztam magammal a képek mellett, mégpedig egy manhattani tetováló hölgy által készített feliratot a hátamra miszerint:

 ’What’s meant to be will always find a way.’ Ezt a mondatot egyik számomra legkedvesebb country film betétdalából vettem és hogy mi is a lényege azt a történetem során megfogod/fogjátok érteni.

Lényeg a lényeg, mikor eldöntöttem, hogy valahogy kijutok, jelentkeztem egy au pair céghez Budapesten és kb. fél év leforgása alatt megszereztem minden szükséges papírt, hogy belevágjunk a családkeresésbe, mikor is kaptam egy e-mailt unokatestvéremtől, hogy épp a minap ajánlottak neki egy munkát a tengerentúlon nem-e érdekel.
Kiderült, hogy a keleti partra! (ahova eleve szerettem volna menni az au pair cég által) keresnek embereket Dunkin Donutsba. Egy pillanatig se haboztam, összevetve a két munkalehetőséget úgy gondoltam, több esélyt ad egy eladói munka mint a gyermekfelügyelet így hát belevágtam.

 
1.  Mennyire tudtál angolul és hogyan készültél? 
Nos, ami azt illeti, 7 éves koromban kezdtem angolul tanulni a keresztapukámmal aztán jött az általános iskola, gimnázium és felsőoktatás. Mindig is jeleskedtem angolból, sokan mondták, hogy jó nyelvérzékem van és ezért nekem se okozott gondot a nyelvtanulás.
Gyerekként még fogalmam sem volt róla hova sodor majd a szél és mégis kedvenc tantárgyamként gondoltam az angolra. Emlékszem tiniként még az első külföldi (Görögország) munkavállalásom előtt minden alkalomma,l ha láttam Budapesten egy elkeseredett turistát lelkesen próbálgattam az angolom élesben, csakhogy segítsek neki eligazodni a közlekedésben. Szimpátiát és és kiváncsiságot éreztem a külföldiek iránt, kicsit úgy éreztem ha beszélgetek velük, közelebb kerülök más országokhoz és kultúrákhoz.
Ez rengeteget jelentett nekem. Aztán jött az OKJ-s képzésem első éve után a 4 hónapos gyakorlatom Korfun amiből 1,5 év kint tartozkodás és  egy szerelem lett. Most 6 év elteltével úgy gondolok arra az időre, mint felkészülés és tapasztalatszerzés az itteni életemre. Nem hiába a tetoválás: Aminek meg kell történnie, úgyis megtörténik. Szóval mondhatjuk, hogy folyékonyan tudtam angolul de nem hibátlanul, arról nem is beszélve, hogy 4 év telt el mielőtt kijöttem az államokba és sokat felejtettem meghát szégyenlős is voltam de az akaratom és úgy gondolom a sorsom végzetesen vitt előre anélkül, hogy komolyabb akadály elé kellett volna nézzek.
 


Mindenesetre megtettem a tőlem legtöbbet telhetőt és mikor jelentkeztem a Dunkinos munkára elővettem a régi angol tankönyveimet ismétlésre, újra elkezdtem filmeket felirattal (szigorúan angol) eredeti nyelven nézni és a
kedvenc zenéim szövegeit letöltve, szótárazva értelmezve készültem a nagy útra. Ez sokat segített mert amikor valamit muszájból kell csinálni mindig nehezebben megy, (lustaság) még akkor is ha valami olyasmiről van szó amit az ember elvileg szeret és valóban élvez.
Mindezek mellett magántanárt kerestem aki belekényszerítve az oktatás rendszerébe segített legyőzni a lustaságom. Kedves Phoebe, igen rólad van szó aki heti két alkalommal odaadóan és lelkiismeretesen segítettél nekem nemcsak nyelvtanilag de lélekben is felkészülni az útra a tapasztalataid és élményeid átadása által. Hálám örökké üldözni fog. Köszönöm.
Az angolom gyakorlása mellett másként nagyon nem készültem, hiszen annak idején az a másfél év amit Korfun töltöttem elég tapasztalatot adott az idegen országba való beilleszkedéssel kapcsolatban, úgyhogy inkább csak izgalom volt bennem az amerikai környezet által semmint az idegenség által. Próbáltam a családom, barátaim és környezetem felkészíteni a távollétemre mivel akkor már éreztem, hogy ebből lehet több is lesz mint 7 hónap ahogy az a Dunkin Donuts munkaszerződésén állt.
 
4. Milyenek voltak az első benyomásaid? 
Elmondhatatlan izgalommal teltek az utazás előtti napjaim és mikor végre felszálltam a Washingtonba tartó gépre, csipkednem kellett magam, hogy valóban elhiggyjem, mindez élesben történik. Megérkeztünk Washington DC.-be, ahonnan is egy kisbusz vitt mindannyiunkat (7-en voltunk akkor) Ocean City-be.

Ocean City egy kis üdülőövezet, úgy kell elképzelni mint az egész Balatont felosztva Fenyvestől Balatonszépéig. Az átlaglakosság nem több mint 2000 míg nyaranként a turisták ezt a számot 500.000-re ! viszik fel. A keleti parton helyezkedik el és Maryland államhoz tartozik. Gyönyörű szép hiszen egyik oldalra az Atlanti óceán határolja a másik pedig az öbölre néz.
 
Ocean City, Maryland
2012 április közepén érkeztem a szezon azonban csak május végén kezdődőtt. Sokat addig amerikaiakkal nem nagyon találkoztam mivel magát a céget magyarok és leginkább kelet európaiak viszik tekintve hogy a Dunkin olyan mint a Meki, franchise cég arról nem is beszélve, hogy turista város. Mikor azonban tettem a kis köreimet bevásárlás terén, élelmiszer és mobilboltokban szembetűnt az amerikai mentalitás egy kis darabja. Az itteni eladók ellentétben a magyarokkal nagyon segítőkészek, mosolygosak és szimpatikusak. Ha valamit nem találsz, nem elmagyarázzák, hanem rögtön meg is mutatják, hol van. Nem próbálnak pénzzel lehúzni és rosszul visszaadni ,sőt mi több mindig megkérdezik mikor fizetni készülsz a pénztárnál: Did you find everything okay today? Mosolygnak és szép napot kívánnak ahogy elhagyod az üzletet.
A városok tiszták és rendezettek, az utcán nem nagyon találni szemetet, a közbiztonság is fokozott, rendőr autót látni szinte minden sarkon akik ellentétben a magyar rendőrséggel nem állítanak meg csak úgy, viszont fokozottan büntetnek. Nem lehet egyezkedni velük és nem korruptak, de ha nem sértesz törvényt nem kötnek beléd.
A megélhetés egyértelműen könnyebb, mint otthon, magasabbak a fizetések viszont a termékek is drágábbak. Mégis, valahogy nem okoz gondot mert a gazdaság jól megy (bár az utóbbi években az amerikai kormány és minimális válság alatt van). Az adót mindenkinek kötelező fizetni és mint a mellékelt ábra is mutatja ,ezt minden amerikai állampolgár szigorúan veszi, amivel azonban együtt jár az adójóváírás és visszatérítés, valamint mindenféle kedvezmények és juttatások.
Az amerikai nagyon patriota és összetartó nemzet, aminek rengeteg jó oldala van, ha amerikai állampolgár vagy, az első amit megtanulsz, hogy minden embernek joga van a jóléthez és szabadsághoz. A férjem által elég jól belelátok, hogy működnek a dolgok, lassan magam is megtapasztalom milyen amerikainak lenni és azt kell mondjam, hihetetlen. Olyan kedvezmények és pótlékok amiről otthon hallani sem lehet, betegszabadság, munkanélküli segély, iskolatámogatás, adókedvezmények, nyaralási jutattás (vacation fun) és még sorolhatnám. Ilyen feltételek mellett megéri tisztességes polgárnak lenni és keményen dolgozni, mert nagyon hamar kineveznek, előléptetnek és értékelik, ha pozitivan hozzájárulsz a társadalomhoz és a közeghez ahol dolgozol és élsz.
 
 
Beának küldtem még hat kérdést, hogy lássátok, hogy lehet idénymunkából szerencsével/sorsszerűséggel? akár végleg is maradni.
folyt.köv.


8 comments:

  1. Nahát, milyen kicsi a világ:) Bea megtalált FB-on, (Magyar Feleségek Amerikai Férjjel néven csináltam egy csoportot, ott talált rám:) jót beszélgettünk, azóta már elmesélte romantikus lánykérésének történetét. Remélem, hamarosan megkapja az állást, amire pályázott.

    ReplyDelete
  2. Még csak annyit, hogy azok számára, akik "túl szépnek" találják, amiről Bea mesél, hozzá kell tenni, hogy - természetes módon ő még a kultur sokk "mézeshetek" stádiumában van, amikor szinte minden, ami a mi megszokott környezetünktől eltérő, sokkal jobbnak, szebbnek látszik. Ahogy egyre jobban megismerkedünk az itteni valósággal, jobban van rálátásunk dolgokra, észrevesszük azért a negativumokat is. Tudom, Phoebe te is, én is átmentünk ugyanezeken a tapasztalatokon :) Bea, neked sok sikert kivánok, és FB-on, ill. a MON csoportban ott vagyok, tobb honfitársunkkal együtt:) Várunk szeretettel egy kis csevegésre, v. ha konkrét kérdésed van (olyan "fontos" dolgokban, mint hol lehet túrót kapni, kinek van slow cooker receptje, hol a legjobb a téliszalámi stb. stb.:)

    ReplyDelete
    Replies
    1. En maskepp voltam, nekem nem volt az eleje mezeshetek, en pontosan az ido elteltevel jutottam azokra a kovetkeztetesekre amire Bea mar most!En azt hiszem, nagyon szerencses voltam, es bar jo ideig honvagyam volt, ez aztan teljesen elmult, es igazan elveztem ott az eletet.

      Delete
  3. Érdekes, engem kifejzetten taszít NY nyüzsgése, és közben meg látom hogy mindenki teljesen odavan érte. Lehet ha egyszer kiszabadulnék a városba engem is megfertőzne?

    ReplyDelete
  4. Kedves Susie :) lehet félrevezetőnek tűnik az eddig vallomásom de a java még hátra van, hamarosan küldöm a második részt is amiben bizony elmondom őszinte véleményem erről-arról minden elfogultság nélkül. Köszönöm szépen amúgy lehetőségeket a csoport által, mindenképp élni fogok vele! Leginkább a túra téma izgat. :D

    ReplyDelete
  5. Igen, lehet, hogy csak azert gondoltam igy, mert a 2. reszt Phoebe nem publikalta meg :)) Egyebkent erdekes, amit Ziebi emlitett, biztos egyentol is fugg, ki mennyire "szeret" bele egy varosba, meg talan attol is fugg, honnan szarmazik az ember. En Bp. kornyeken nottem fel, a "suburb" eletforma nekem nagyon bejott/bejon, mert a napkozbeni nyuzsi utan jolesik egy kis "pihenes" a zoldovezetben. Most is hasonlo a helyzetunk, LA kornyeken lakunk, igy van lehtoseg bemenni a varosba, ha az ember egy kis kulturara, v. nyuzsgesre vagyik, utana meg haza lehet menni a mi kis 15 ezres kisvarosunkba:)

    ReplyDelete
  6. Zsuzsi abszolút egyetértek veled. Én is Bp-n nőttem fel ezzel együtt simán eltudnám képzelni, hogy újra nagyvárosi életet éljek, talán még nem nyugodtam le teljesen. :) Ha viszont a másik oldalát nézem itt Doverben egy kertes házban lakunk, nyugodt csendes övezetben és személy szerint sokkal inkább eltudom képzelni, hogy itt neveljek gyereket mint New York-ban. Azért még vissza vágyom picit a nyüzsibe. Szerencsés helyzetben vagy, irigyellek. :D

    ReplyDelete
    Replies
    1. Nekem New York tipikus szinglivarosnak jo, de csaladdal, nehezen elkepzelheto.

      Delete