2009. nov. 8. 12:09 - írta Phoebe
2006-ban jártam egy különleges kurzusra, amiről akkor így írtam.:
"Tegnap volt az első Pronunciation and Usage órám, és nagyon vicces volt.
Azt már megszoktam, okulva az előző kurzusokból, hogy az embereket sokszor olyanokkal traktálják, amit jó esetben már kisiskolás korban készségszinten nyomtak.
Pl minden alkalommal az első óra azzal telik, hogy kiosztják a háziszabályokat, meg a tananyagról egy átfogó egyoldalas papírt, amit kb két perc alatt át lehet futni, és utána nem igazán kell róla többet beszélni, mint ami amúgy is ott van, mert annyira egyértelmű és lényegtelen...neeem, ezt bizony az első fél órában boncolgatni kell.
Mire már elkeseredtem, a na, itt se fogok újat hallani grimasszal a képemen, a néni(mert van már vagy hetven éves) belemelegedett a dologba, és egész érdekes aspektusokat világított meg.
(...)
Azzal is tisztában vagyok, hogy ha meggebedek sem tudok olyan magánhangzókat előállítani, mint az anyanyelviek
De hogy még a P betűm se hasonlít az ittenire, na ez már nem volt semmi.
Pedig, milyen sokat számít, ha hirtelen azt a típusú P-t mondom...Ugyanez áll a D-re, K-ra, és egynéhány olyanra, amiről az ember azt gondolná, univerzális a képzése."
Otthon azt hiszem, a kiejtés kérdése van leinkább elhanyagolva, és talán az az oka, hogy az angoltanárok fele is magyar kiejtéssel beszél.
No comments:
Post a Comment