Van itt egy örökölt kávéfőzőm,
IKEÁS, és egy szintén örökölt lábasfélém, hosszú nyéllel. A kávéfőző úgy
öt-hat éve lehetett új, a nyeles lábos meg úgy nyolc.
Erre én, mint a szocialista
Magyarország exgyeremeke azt mondom, nem kor, a nagymamámnak harmincéves
edényei kiválóan működtek.Nem beszélve saját otthoni kotyogós kávéfőzőmről, ami
meg biztos, hogy több mint harminc évesen is nagyszerű kávékat csinált.
Akkor kijövök az új világba, és az
IKEÁ-s kávéfőző nyele lassan elválik a testétől, normál, heti négyszer egyszeri
használat mellett, a lábasom meg nyeletlen egy hónapja,és mind a kettő úgy néz
ki, mintha a háború előttről került volna hozzám.Kell-e nekem ez?Hogyha nem
sajnálnám, évenként lecserélhetném a dolgaim, mert egy év alatt a ruhák
tönkremennek(egy év sem kell, az itteni harisnya a felvétel pillanatában
szakad), az edényeim úgy néznek ki, mintha naponta az egész légierőnek én
főznék,a porszívót már egyszer cseréltem, mert két évet bírt, és a többi.
Ellenben otthon
Magyarországon a nyaralóból konyhaszékké avanzsálódott trombitaszék
kiválóan bírta a strapát, hasonlóan a nagyi ágyai, polcai az én gyerekkori
szekrényem, vagy a lomtalanításból hazahozott kiváló fotelom.Nagyszerűen
működik a nyolcvanas évek nyaralós hűtőszekrénye is, és még sorolhatnám, az én
lakásomban nem volt egy új darab sem, leszámítva a új mosógépet, amivel viszont
volt baj…
Nem véletlen, hogy az amerikaiak,
amikor mondom, hogy van egy 2001-es Toyota Corollánk, akkor mondják, hogy hát,
azt már le kéne cserélni, mert öreg.És tényleg az, mert kb átszámítva 300
ezerért vettük (2005-ben!, mert akkor is öreg volt!), otthon benne lett
volna minimum egy milkába.Nem akarom nekik mondani, hogy hála istennek a
Toyota Corolla made in Japan, és mint ilyen, nem kell kidobni a kukába két kör
után….
Utálom, hogy a fogyasszunk jegyében
minden egyre silányabb lesz, egyre hamarabb kell kicserélni, egyre több vele a
baj.Én nem bánnám, ha csak Tomi mosópor lenne a polcokon, meg ötféle kabát,
csak ne szakadjon el, ne mosson szarul, ne legyen vele a bosszúság.
Itt vannak olyan nevetségesen drága
dolgok, mint például az utazás.Egy BKV-hez szokott ember, főleg aki otthonosan
játssza ki az ellenőröket, meglepődik, hogy nekem a havi útiköltségem kb 25
ezer magyar forintnak felel meg, és ez teljesen átlagos.Csúcsidőben 1000
forintért megyek odafele…Annyi a jegy, amit itt nem lehet kikerülni az automata
rendszer mellett.Már írtam, hogy chipkártyás "Smart Trip"-kártya van,
azt húzzák le az automata ajtónál, akinek nincs, az nem tud bemenni.Párizsban
is ilyen a metró.Itt nincsenek ellenőrök, és az amerikai ismerőseim
meghökkenéssel néznek rám, ha elmesélem, milyen ügyesen tudok lógni a
BKV-n.Számukra ez ugyanolyan szentség, mint az adófizetés, eszükbe sem jut,
hogy ne fizessenek.
Ilyen drága dolog még a fodrász, a
rendes fodrász megfizethetetlen, mondjuk átszámolva egy hajvágás 15 ezer
forint, másról meg ne is beszéljünk.A fodrászok itt rettenetesen ügyetlenek.A
kinn élő magyarok egy része rászokik az otthoni hajvágásra meg a hosszú
hajra.Vagy egy évben egyszer, mikor hazalátogat, tiszteletét teszi a
fodrásznál, a kozmetikusnál, és a fogorvosnál.(Fogorvosra kölün biztosítást
kell lötni, és még úgy is milliomosnak kell lenni, a kozmetikusok itt nem
ismerik a nyomkodásos arctisztítást, mert nem akarnak fájdalmat okozni a
vendegnek, így csak masszázs és arcradírozás van, esetleg nagyon drágán
hámlasztás van, ennyi.)Nem olcsó a lakhatás sem, magyar pénzben minimum 250
ezer egy két szobás lakásfélében.Igazából a fizetés magasabb ugyan, de minden
sokkal többe kerül.Főleg Washingtonban és New Yorkban minden drága.
Gondoltam leírom, milyen volt egyik
nagy álmom valóra vált formában..
A legdurvább az odaérés volt, évekig mentünk, a hatsávos autópálya fullra tele volt, voltak nagy limók is.A parkolás szintén nagyon hosszadalmas volt, és a stadion, nos hatalmas, főleg, hogy a legfelső sorban ültünk a lelátón, úgyhogy folyamatosan olyan érzésem volt, hogy jobb, ha erősen kapaszkodom a székbe, különben lezuhanok a mélybe.
Állati jó a színpad, ez az űrhajószerű cucc van minden koncertállomáson, aminek a kivetítóje többfunkciós, és a színpadról több helyen lehet kijönni.Az előzenekar a Muse volt, de róluk teljesen lemaradtunk, pedig vagy fél óra késéssel indult a koncert.
A legdurvább az odaérés volt, évekig mentünk, a hatsávos autópálya fullra tele volt, voltak nagy limók is.A parkolás szintén nagyon hosszadalmas volt, és a stadion, nos hatalmas, főleg, hogy a legfelső sorban ültünk a lelátón, úgyhogy folyamatosan olyan érzésem volt, hogy jobb, ha erősen kapaszkodom a székbe, különben lezuhanok a mélybe.
Állati jó a színpad, ez az űrhajószerű cucc van minden koncertállomáson, aminek a kivetítóje többfunkciós, és a színpadról több helyen lehet kijönni.Az előzenekar a Muse volt, de róluk teljesen lemaradtunk, pedig vagy fél óra késéssel indult a koncert.
Egyet megtanultunk: olcsó jegynek
híg a leve, visszhangzott Bono, mindent kétszer hallottunk, és a számok is
zsibongtak-bongtak.Sajnos csak a háromnegyedénél jött rá a férjemre a
pisilhetnék, akkor lejjebb mentünk, és mivel volt hely, ott is maradtunk, így
nem fagytunk szét, és a hangminőség klasszisokkal jobb volt, meg a zenekar sem
kis futkározó hangyákhoz hasonlított.
Az első tíz percben volt egy
techinkai malőr, a kivetítő lefagyott, de hamar túllendült rajta a
technikusgárda, aztán egyszer a Bono fülhallgatóit igazgatta valaki.Én többször
úgy éreztem, hogy Bono mindjárt szívinfaktust kap, főleg a vége fele, elég
keményen nyomták, és mindenki túl van az ötvenen.A kivetítő párszor úgy
mutatta, hogy nagyon kész van, de csak egy pillanatig tartott, utána ment
minden flottul.
Nem sok időnk volt előtte setlistát hallgatni, de nagyon szuperek az új számok is.És egyáltalán, az érzés, hogy végre valahára, ha egy életben egyszer is, de élőben ott ültem a világ többszörösen legjobbnak választott zenekara koncertjén, hát, az leírhatatlan volt.
Bono még mindig nagyon szexi, meg
nekem mindig nagyon bejött, abszolút az esetem a pasi, és valahogy nem
öregszik.A koncert ráadásában megkérte a tömeget, hogy mindenki vegye elő
a mobilját, és világítson.Hetvenezer mobiltelefon a sötét éjszakában, olyan
volt, mint a csillagos ég lefele fordítva.
Voltak állatjó effektjeik, de a
Coldplay showt nem tudták felülmúlni effektileg, bár nekik nem is kell, ha négy
konyhaszéken ülnek, akkor is eladnak minden jegyet a koncertjükre.A koncert
bevétele megy az afrikai gyerekeknek.Ezt mindig szerettem bennük plusz, hogy
harácsolhatnának, ahogy mások teszik kőgazdagon, de rengeteg jótékonysági
dolguk van és volt.
Bizonyára mindenki látott már, ha
más nem képen nagyon kövér embereket erről a földrészről.És akkor jön az
általánosítás, hogy persze, mert McDonaldsba járnak, junkfoodot esznek, ülnek a
plazmatévé előtt stb.Ez egyszerűen nem így van.A gyorsétterembe szinte
kizárólag a hajléktalanok, a hispánok, és a nagyon szegény népréteg (meg a
magyarok) járnak.Az amerikaiak számára az étteremben evés teljesen természetes
hetente többször is, de figyelnek arra, hogy mit esznek.És a legtöbben
rendszeresen eljárnak testedzeni.Mi több, itt találkoztam a legtöbb
egészségfanatikussal.
Amerika nem öregszik.Ma egy hetvenen
túli bácsikát láttam a konditeremben, személyi edzőjével, amint emelgette ( meg
rezgette) a súlyokat. Mekkora lehet az edzőn a felelősség, hogy a bácsika a
pénzéért izmosodjon, de nehogy az edzés alatt patkoljon el. Imádom a
hozzáállásukat mindenhez.
Már néhány hónapja figyelem a
konditerem közönségét, és lassan kikristályosodik, ki és milyen céllal jön.
1. kategória: alfanőstény,
alfahím:ez a típus a legdivatosabb szerkóban jelenik meg, kigyúrt, izmos, ő
lehetne a reklámja a teremnek és a gépeknek.Ha nő, akkor sunyi
oldalpillantással semmisíti meg kevésbé fitt nőtársait, ha férfi, akkor
szóváltásba kerülhet egy másik kakassal azon, hogy melyikük tud nagyobb súlyt
megemelni.A vita végén mindkettő bemutató edzést tart az egyik erőgépen,
miközben elképesztő grimaszokat vág.
2.kategória:(ez valószínűleg
kishazánkban ismeretlen) papik és mamik személyi edzővel, ritkábban anélkül.Az
edző nélküli papik valószínűleg nyugalmazott katonák vagy pilóták vagy más
erőszakszervezet tagjai voltak, akik egész életükben megszokták, hogy edzésben
legyenek.Trottyos rövidnadrágban elanekdótázgatnak az elliptikuson.Az edző
nélküli mamik figyelemreméltóak, mert általában nagyon divatosan, mindent
láttatva öltözködnek, nyilván ők az alfanők megöregedett változatai, és nem
vették még észre, hogy konditerem ide vagy oda, szottyadt a seggük, és már nem
ők a sztárok.A személyi edzős idősek, vagy egyedül, vagy párjukkal edzenek, rém
komolyan véve a személyi edzőt.
3.kategória:kövérek, alaktalanok,
anyukák: a kategória sajátja, hogy nincs megelégedve a testével, és legritkább
esetben öltözködik divatosan, viszont gyakran látni a futógépen és az
elliptikuson hatalmas izzadságfoltokkal a T ujjú pólóján.Az alaktalanok
közt van egy nő, akin mindig megdöbbenek, állati jó kondija van, sokat jár
edzeni, és mégsem látszik a testén semmi.Illetve baromi izmos a lába, de
semmilyen testformálódás, vagy szépség nem akar belőle előtörni, pedig halálra
nyúzza magát.
4.kategória: szingli lányok, nők:
ennek a kategóriának két alkategóriája van, nevezetesen:a Csak-magával-törődős-pedométeres-Ipodos-gólorientált
szingli, illetve az a szingli, aki leginkább lézeng a gépek közül és lesi a
férfiakat, a Keselyű.A Keselyű a legritkább esetben ér célt így, ugyanis a
pasik a konditeremben kizárólag magukkal és az izmaik fejlődésével vannak
elfoglalva.A Keselyű általában ingyenes hetijeggyel jön, és amikor lejár a
jegye, huss, el is tűnik, mert ráébred, hogy itt nem fog lecsapni senkire.A
Cs-m-t-p-i-G szingli a legidegesítőbb típus.Konkrét programja van, állandóan
állítgatja az óráját, az Ipodját, a gépet, lesi a pedométerjét, igyekszik a
tükrös felületekhez közel dolgozni, nem a legdivatosabb, de divatos cuccot
hord, és alapjáraton megdobnám egy nagy medicinlabdával.
5.kategória: a háziasszony:
általában negyvenes, viszonylag szolíd külsejű, nagy terepjáróval jön,
csoporttornán ügyetlen, mindig elkésik ha van még gyereke, fél órával előbb ott
van, ha már kirepült a fészekalja.Bratyizik az oktatókkal, ismeri a közönség
egy részét, napjának komoly szocializációs része a konditerem.Sokszor
hasonszőrű barátnőjével jön, és kizárólag egymás mellett akarnak lenni
csoporttornán.
6.kategória: elhanyagolt ötvenes
férjek: ezek kizárólag a szellemet is megnyugtató órákra a jógára és a
bodyflowra járnak.Valószínűleg öt kilós súlytól már összerogynának, csak azért
kezdtek ide járni, hogy megfáradt, megkínzott, elhanyagolt lelküket mentesítsék
a nejüktől.Nagyon komoly átéléssel ommoznak a jógán, nekidurálják magukat a
nyújtó, erősítő gyakorlatoknak, és akkor egy kicsit a feleségüket is megértjük egy
pillanatra:krákognak, harákolnak, szuszognak a jóemberek.Mininadrágban jönnek,
fehér és szőrös lábuk van.
7.kategória: a tisztaságmániás: ez a
kategória többet van a fertőtlenítős kendőt kiadó automata előtt, mint a
gépeken.Géphasználat előtt is törölget, géphasználat után is törölget, majd
kezet töröl.Ha csoporttornára jár saját matraca van.Ha le kell venni a zoknit
vagy a cipőt (jóga pl) a többi embertől a legtávolabbra, egyenes vonalban
helyezi el a dolgait.
Az a tapasztalatom, hogy itt nagyon
egyszerű dolgokkal érnek el nagyszerű eredményeket. Amerika kreatív, és ezt már
a legkisebb generációnak is tovább akarja adni.
Ma elmentünk a Brookside Gardenba,
ez egy közeli park, játszótérrel, tóval, ahol mindig van valami játékos
környezettudatos program a gyerekeknek. Most éppen azt próbálhatták ki, hogy
milyen jót lehet játszani a földön talált termésekkel. Építettek
három kis házacskát is a gyerekeknek újrahasznosított anyagokból. Azon mulattam
magamban, hogy az egyikben egy seprű volt, meg egy kosárban jó pár termés.
Mindegyik gyerek lelkesen sepert.Ebből látszik, hogy a gyerek mindig azzal
játszik, ami elérhető.Ez a termésekkel való építősdi a gyerekemnek
is nagyon bejött. Nekem a házacska cserepekből összerakott harangja
tetszett.
Nem vagyok egy hajdinát meg
mángoldot főző, kukoricacsuhé-babát készítő altianyuka, de ezek a programok
mindig megmelengetik a szívemet.
Először is, már maga a név
elgondolkodtatott, mert még soha nem hallottam angolul, ezért el is képedtem,
hogy a Niagara az “nájágra”, hangsúly a második á-n.Valahogy olyan hülyén
hangzik, nem?
A három napból igazából egy nap
mesélnivalóm van, mert két nap nagyjából kocsiban üléssel telt.Aki a Niagarához
készül, az jó ha tudja, hogy egy nap elég ahhoz, hogy kigyönyörködje magát a
vízesésénél.
Csütörtök öreg este volt már, mikor
elfoglaltuk a szállásunkat a Super8 nevű motelban, és azon frissiben
befizettünk egy ilyen szervezett túrára, mert nem tudtuk, hogy így dupla
annyiba kerül, mintha magunk mennénk.Este még gyorsan kiugrottunk a Nájágrához,
amiből semmit nem láttunk, csak a csücskit, és ki is akadtunk, hogy akkor
ennyi?Ráadásul mintha Indiába csöppentünk volna, a környék tele van indiaival,
és rettenetesen lepattant.Minden drága és mocskos.
Reggel jött értünk a túrabusz, és
egy csapat nyögdíjassal nekivágtunk a vízesés megszemlélésének
Ez úgy van, hogy van az amerikai
(vízesés)oldal, az a kisebb, és van a kanadai oldal, az a patkó alakú, jóval
nagyobb.A kettő közt sétahajózni lehet, de át is lehet menni egy hídon
Kanadába, és elsétálni a kanadai vízeséshez.Vagy befizetni mindkét túrára.
Mi csak az amerikaira fizettünk be,
ebbe beletartozott a “Cave of the Winds”, ami az egyik kisebb vízesés elé
kivisz, és ott esőkabátban lehet sétálgatni pallókon a vízesés előtt és
csuromvizesre ázni.Ha valaki igazán maradandóra akarja az élményt, vigye
kétéves gyerekét is, aki annyira félt, hogy a pofámba csapó vízesés,
csuromgatya mellett még egy igen csúszós tízkilós síró majmocskát is cipeltem
végig az út alatt.
Ezután jött a hajótúra, egy másik,
jobb minőségű esőkabátban (ott adják cipővel együtt).Ez a hajó elhalad az
amerikai vízesés előtt és belemegy a kanadai patkóba, amiből a hatalmas pára
miatt csak egy vakító vizes fehérséget látni, de azért izgi.Szegény síró
majmocskám már csak nyöszörögni tudott, meg hajtogatta, hogy “bíz nem, hajó
nem” és elaludt a kezemben, így valahogy még nehezebb lett és még jobban
csúszott a síkos esőkabátja.
A hajótúra után elvitt a busz az
Örvény nevet viselő részhez, ami igazából már csak egy kellemes séta volt, lent
a mélyben a Niagara folyó.A kanadai oldalon csináltak lanovkát, és azzal
szállították az embereket az örvény felett.A túrába még beletartozott egy
kisebb vízesésnéző állomás, na meg negyed óra az ajándékboltban, illetve a
környék éttermeinek részletes ismertetése( mert a tipikus amerikai evés és
ajándék nélkül nem is érzi a túra értelmét), aztán visszavitt a szállásra.
Délután átsétáltunk Kanadába.Kb
olyan, mint Komáromnál, van egy nagy híd, átsétálsz, és már ott is vagy.A
Kanadai patkóvízeséshez egy szép parkos részen vezet az út, meg is jegyeztem,
hogy tisztára olyan, mintha a Boráros tértől a Nehru parkban sétálnék a kettes
villanyoshoz…:D Jól látni a szemben levő amerikai oldalt:
Mire a patkóvízeséshez elértünk,
kezdett sötétedni.
Ilyen volt a Niagara-élményünk.Ma
reggel még ellátogattunk az Aquariumba, főleg a gyerek kedvéért, aki különösen
boldogan tapsikolt a fókabemutatón, ebéd a Hard Rock Caféban majd hosszú (10
órás) hazaút.
Minden évben a Montgomery
Fairground-on rendeznek egy mezőgazdasági vásárt, idén a 61-et.A Montgomery
Fairground egy közeli városban Gaithersburgben van, tőlünk húsz perc
autóval.Ez még mindig DC vonzáskörzete.Érdemes ellátogatni rá, nekünk nagy
élmény volt
Volt giccses vurstli, mint amiket a
filmeken szoktak mutogatni, tele mindenféle hátborzongató ketyerékkel, meg
plüssállatnyerő lövöldékkel.Hangulatnak nem volt utolsó, de kihagytuk.
A gyereknek a legnagyobb élményt a
mezőgazdasági része adta a vásárnak, a lovak, marhák, kecskék, nyulak,
bárányok. Isteni hely gyerekes családoknak.
Hülyeségekben sem volt hiány: a
malacfuttató verseny mellett volt vécécsészedekoráló verseny is...
Tegnap voltunk Baltimoreban a Geppi’s Entertainment Museumban.Az
európaiak által nem létezőnek, vagy piacinak nevezett amerikai pop
kultúra múzeuma nagyon lenyűgöző volt.
Tulajdonképpen a késő 1800-as
évektől napjainkig végigjárja az amerikai játékipar termékein keresztül
leképezett amerikai kultúrát, és a történelmet is, hiszen a játékok mindig az
adott kor lenyomatai.Úgy a hatvanas évektől kezdve már nekünk is voltak
ismerőseink, amik úgy jó húsz, harminc év lemaradással érkeztek meg anno
Magyarországra is.Aztán volt egy csomó dolog, mint Dick Tracy, vagy Betty
Boop figurája, amiknek a neve ismerősen hangzottak, de azelőtt nem
tudtam hova tenni őket.
Az is kiderült, nekem, mint nagy
játék(baba)-rajongónak, hogy a legtöbb dolog prototípusa Németországból
érkezett,(hogy ne csak Barbiet említsem, de a játékvonatok, perselyek is
például, és még nagyon sok más dolog.)A legtöbb játék valamelyik
képregényfigurának a megelevenedése volt, utána arra a figurára több
játékvonalat terveztek (baba, kocka, kirakó, társas stb), és végül filmen is
megjelent, mint például Peter Parker, aki már a hatvanas évektől jelen volt,
mint képregényhős.
2009, május 21.
Nem nevezném magam koncertjárónak, a
két nagy koncerttel, amit eddig megjártam, de hogy nem lettem fiatalabb, az
biztos.
A DAR Constitution Hallba
negyed óra gyaloglás után kitikkadva(lihegve) megérkezve, gondoltam egy Bacardi
Mojito alkoholos üdítővel ontom a szomjam.Közben a fél nyolcas koncertkezdés
már húsz perce ment, gondoltam gyorsan lehajtom a cuccot, nehogy az előzenekar
helyett a Keane-ről késsünk.Szóval, beültünk a helyünkre, eltelt kb öt perc, és
olyan szinten elkezdett fájni az epém, valamint kivert a víz és rosszul lettem,
hogy nem volt mit tenni, bementünk a WC-be, és önkezemmel megszabadítottam
magam a megivott cucctól.Utána hihetetlen jól voltam, és elképzeltem, hogy nem
is olyan nehéz bulimiásnak lenni…
Na, ezek után azon törtem a fejem, hogy
mit is tehetnék, hogy ne érezzem fülsüketítően hangosnak a zenét…Hiába
biztattam magam, hogy majd hozzászokom, kb a feléig azon morfondíroztam, mikor
fogok megsüketülni.Veszett rossz volt a hangosítás.A Keane csak fél tízkor
jött, már azt hittük soha nem jönnek.Egyébként nagyon jó lett volna a koncert,
úgy félhangerőn, meg a mellettünk ülő kétszázkilós feka rajongók nékül, akik
minden dal után kötelezőnek éreztek egy kurjantást, közvetlen a fülünkbe…azt
végképp nehezen viseltem, ahogy a közönség rajongott, fülsüketítően hangosan
fejezték ki tetszésüket.A színpadi világításnak egyetlen igazi bravúrja volt,
egy gyors számnál annyira villózott, hogy az egész együttest filmkockákban
érzékelte a szem, a közönség állva tapsolt.Mindenesetre messze elmaradt a Coldplayétől,
ahol szájtátva bámultam két órán keresztül a látványt is.
Ezek után éjfélre hazaérve azon
lamentáltam magamban, hogy hatkor már kelhetek is.Másnap kb délig bírtam, utána
úgy éreztem meghalok, ha nem alhatok minimum három órát…egyszóval be kellett
látnom, nem vagyok már mai gyerek.És tényleg nem…
Aki bele akar hallgatni a koncertbe,
az itt megteheti,
ez a setlist.(A setlist, fontos szó, a koncertek számainak sorrendjét jelenti).
Első meglepetés, ami ért, hogy itt
Amerikában először mindenkinek BA-ja lehet, ami három de leginkább négy
év.Ezután lehet csak jelentkezni az MA-ra, ami három év.Tehár a magyar öt év
egyetemi szak helyett ezek minimum hat-hét évet tanulnak.A felvételi vizsgán
mindig van matek…
Ami akármennyire is legyen
egyszerűbb, mint amit a magyaroknak elviekben a középiskolában meg kellett
tanulni, én valahol általános hetedikben lemaradtam ebből a tárgyból, így
halvány lila gőzöm nincs arról, hogyan kell ilyen feladatokat megoldani.A SAT
az az érettségi után felvételizők vizsgája, a GRE meg a már diplomások egyetemi
felvételije, ergo, nem az van, mint nálunk, hogy van egy humán diplomám, akkor
humán területen csak beadom papírjaim a másoddiplomára, és már mehetek is.
Ami furcsa, és ezeknek itt ez a
mániája, hogy hülyébbnél hülyébb elegáns, és szakszavak jelentésének megértése
is képviseli a felvételi részét.Részint egyetértek, mert sajnos sokan úgy
végzik el a magyar egyetemeket, hogy az idegen csengésű szavak továbbra is
idegenként csengenek nekik, részint pedig ezt inkább egy első féléves tárgynak
tudnám elképzelni.A felvételi nem bemagolt anyagok visszaböfögése, hanem inkább
elgondolkodtatós itt.
Na, a lényeg az, hogy a tanítványom
tegnap tette le a GRE-t, mert neki BA-ja van és MA-ra most tud menni (rengeteg
pénz), és olyan jól sikerült a vizsgája, hogy akár a Harvardra is mehetne vele,
ha lenne 45 ezer dollárja amit ki tud csengetni most vagy évente, vagy
félévente nem emlékszem.
Azért az okos emberek itt is okosak.
Az emberek otthon két
legemlegetettebb szava.
Dc-ben az emberek tesznek a
swine flura, és úgy tetszik, a válságra is, mindenki a Mall-on nyomul és
vásárol, szórja a lóvét, és fél méterre áll egymástól.
Az egyik legkedvesebb esemény itt
számomra az évente három-négy alkalommal errefele megrendezett, amúgy
vándorvásár, a Sugarloaf.Nevét a Sugarloaf hegységről kapta, amely
Marylandben van.Aki szereti a magyar Művészetek vülgyét Kapolcson, az imádni fogja
a Sugarloaf-ot.
Általában három
napos.Ékszerkészítők, bőrösök, bútorfaragók, képárusok, festők, ruhakészítők,(a
teljesség igény nélkül) és igényes craft-termékeket kereső közönség találkozása
ez.
(A craft az angolban minden kézműves
dolog összefoglaló neve)
Ez a kép a kedvenc
harangkészítő-mesterem munkája, Ed Kiderának hívják, google-on meg lehet
találni.
Talán 12 éves lehettem, amikor az
egyik ismerős gyereknek hoztak Amerikából Silly Puttyt.Egy kerek műanyag
tojásban volt, első ránézésre egy bőrszínű gyurma volt.De ha összegyúrtuk,
akkor pattogó labda lett, a végtelenségig lehetett nyújtani, gyönyörűen visszaadta
a belenyomott minták negatívjét, újságra nyomva “lemásolta” a képet,nem
beszélve a gyurmafunkciójáról.
Egy jó időre elfelejtettem a Silly
Puttyt, anno csendes irígykedésem tárgyát.Tegnap azonban felbukkant e régi
csoda a bolban, és mondván, hogy a lányomnak kell, gyorsan megvettem.Nagy volt
a mulatság egész este, imádta nyújtani, nyomkodni, nyomdázni vele.Biztos,
hogy jön velünk a repülőn is, mert minimum fél órára leköti a gyereket, és kis
helyen elfér, más gyurmákkal ellentétben nem ragad, nem morzsálódik, nem szárad
ki, nem kell kezet mosni utána.És végre én is játszhatok vele.:D
No comments:
Post a Comment