Ez most egy ilyen női poszt lesz,
mert általában otthon is a nők szeretnek turkálóba járni.Bár itt a férfiak is,
mindjárt kiderül miért.
Egy kis előzény:úgy tíz évesen
turkáltam ki az első saját (kék csíkos fehér fodros) blúzomat egy kora
csepeli bálás butikból.Anyám hihetetlen érzékkel tudta megtalálni a gyér
kínálatból az igényesebb darabokat, amikor a rendszerváltás után ez
elindult.Vitt minket a nővéremmel, aki hamar elunta az ácsorgást, és nem
szerette a nagy járókákban összedobott mindenféle ruhát túrni, hogy találjon
egy normálisabbat.Ő ma is inkább boltban vásárol.Engem viszont elkapott a túrás
öröme, és ez olyan, hogy egyszer elkapja az embert, utána már nem szabadul.A
különbség otthon annyi, hogy amikor megnyitottak az olcsó kínai üzletek, a
turkáló helyett inkább a hasonló árú új dolgokat választottam, mert a magyar
turkáló minőségben messze elmarad itteni társaitól.
Itt ugyanis minden van.Ezért járnak
a férfiak is, mert a hagyományos férfi/női/gyerek ruha, cipő, kiegészítők
mellett vannak még Tv-k, műszaki cikkek, ilyen-olyan kábelek, bútorok, és
rengeteg csetresz:gyertyatartók, kis tárolódobozok, szobrocskák, képek,
képkeretek, szezonális díszek; irodaszerek, DVD-k, könyvek, CD-k, ékszerek,
lakástextil, gyerekjátékok, edények.Gyakorlatilag minden, és még annál is
több.Az áruk többsége egész jó minőségű és márkás.
Az összes ruhám, a gyerek összes
ruhája és játéka, a lakásdíszek egytől-egyig onnan vannak.Ez az onnan ez a
Unique nevű hálózat, amelyik több boltot működtet, és legnagyobb szerencsémre
egészen közel van hozzánk.Nem minden thrift store ilyen gazdag választékban,
egy másik ismert a Goodwill, de azt valahogy nem szerettem meg.
Milyen?Nos, első ránézésre nem a
legszebb, a bolt maga nincs dekorálva, az üzlethelység nem a design-ról híres,
a legolcsóbb polcok, legcsúnyább PVC, és nagy tömeg fogad.De nem szabad
kifordulni az üzletből, mert ahogy elkezdünk nézelődni, rájövünk, hogy isteni a
hely!
Mennyire olcsó?Ez nagyban függ a
terméktől.Ma 69 centért vettem egy kis mikulás díszt, szintén ennyiért
képkeretet.Bőrkabátot lehet 10 dollártól 20 dollárig kapni, az jelzem, a
maximum és szarvasbőr, meg márkás.Cipőt lehet 3 dollártól 15 dollárig kapni, de
akkor az már Rotschild.Gyerekjáték 69 centtől mondjuk 4-5 dollárig terjed, de
az már kismotor, vagy nagyobb játék.Táska 1 dollártól 5 dollárig minden szín
típus, méret stb.Estélyi ruha, menyasszonyi ruha 6 dollártól 20-ig, de akkor az
már új, árcédulával.Edény 69 centtől max öt dollárig, attól függ mi.Könyvek
centes, pár dolláros tétel.A lakástextil viszonylag drága(na, mihez képest), de
még így is a bolti ár töredéke.Műszaki cikkel soha nem próbálkoztam.Babakocsi
6-10 dollár, etetőszék ugyanennyi.Csecsebecse, lakásdekor 69 centtől 5
dollárig, választéktól függ.
Kik járnak ide?Szoktunk poénkodni az
egyik magyar, szintén turkálásimádó ismerősömmel:a hispánok, a fekák és a
magyarok.Ez nem teljesen igaz, bár a szegényebb népréteg, és általában ez a hatalmas
mennyiségű hispán, és a feketék valóban ide jár, mert mindent megkap, amit csak
akar, fillérekért.De sok amerikai is jön, főleg a csetreszes részre, ugyanis ők
meg élnek-halnak az "antikért", és az eszesebbje rég rájött, hogy az
ilyen turkálókban sokszor ugyanazt kapják, mint az antik boltban, csak éppen
nem egy vagyonért.Aki szereti a régi bakelit lemezeket vagy könyveket, az is
gyakran benéz.
Én egyszerűen azért járok, mert
szeretem a turkálás feelingjét, mert a gyereknek olyan kabátja van onnan, hogy
mindenhol megkérdik honnan van, olyan szép, mert mindent percek alatt kinő,
ruhát, játékot, és újból negyed annyit sem tudnék megvásárolni. Mert mióta itt
vagyunk az én méreteim is megnőttek 6-ról 12-re, aztán vissza 8-ra, mert nem
engedhetnék meg magamnak újat, itt viszont nem tétel akár kéthetente is egy új
kis dolog.Mert mindig lehet valami kincset találni.Mert ha eltörik, tönkre
megy, nem sajnálom kidobni.És végezetül azért, mert az itteni igazán jó
dolgokat nem engedhetem meg magamnak, a tömegáruk, mint Target, Sears, Walmart
sokkal rosszabb minőségűek, és kevésbé tartósak, mint a gazdag réteg által
párszor használt, majd levetett gönc.Én pedig nem vagyok finnyás, viszont
szeretek öltözködni.
És azért is, mert a két és fél éves
lányom kisbaba korától jön velem, és ma már ő mondja, hogy menjünk a
Unique-ba.Imád turkálni.
Kimaradt egy régi bejegyzésem a
másik blogból, mert más kategória alatt tároltam, mint a többit.A
távolságtartás kapcsán jutott eszembe.Mert ez egy összetett kérdés.
A poszt címe az volt:
"Találkozás Amelievel
Hát hol találkozzon az ember a
csodálatos életű Amelievel, ha nem a metrón?
Felszállok dél körül a külvárosba
induló piros vonalra, és ott ül.Egy nagy horgolt takaró van az ölében, az
utolsó simításokat végzi rajta, és közben élénk beszélgetést folytat egy
kövéres fiúval, akinek kocsányon lógnak a szemei, arról, hogy ő nyári iskolát
szeretne nyitni, hogy ne kallódjanak el a gyerekek nyáron, amíg a szülők
hajtják a kenyérrevalót.Amelie félvér, abból a nagyon szép fajtából, és ámultan
hallgatom nagyratörő tervét, amit a metrón megismert Kocsányszeművel taglal.
Igen, kérem, ez nem Magyarország,
itt az emberek fél pillanat alatt elkezdik megváltani a világot, miután találkoztak.Annyira
lelkes, és annyira naív, hogy közben egy fekete, erősen homoszexuális külsejű
férfi is bekapcsolódik a beszélgetésbe, csakhamar a kocsányszemű félrevonul,
ugyanis most a designer képességek kerülnek előtérbe, miután megtudjuk, hogy a
fekete pasi negyvennégy éves, és AIDS-es, arról kezdenek beszélni Amelievel,
hogy mindketten szeretik a handmade holmikat.
Amelie sugárzik.Nem válogat,
mindenkivel elbeszélget, mindenkire mosolyog, mindenkihez van egy jó
szava.AIDS-es a következő megállónál balra el, Kocsányszemű visszaédesedik, és
elkezd arról beszélni, hogy ő utálja a metrót, csak azt szereti, hogy szép
lányok ülnek rajta.Amelie finoman tereli a beszélgetést a kevés megállójú
távolsági buszokra, meg sem hallván amit meg kell.
Majd leszáll.
Eltűnt, talán örökre a kötött
takarójával, az elbűvölő naívságával, és kedvességével.
Kocsányszemű pár megálló után beérné
velem is, de mihely megemlítem, hogy egyéves lesz a lányom nemsokára,
leereszt.Adok neki egy tanácsot:legközelebb ne hezitáljon, kérje el a szép lány
telefonszámát.Már csak két megálló van hátra, mikor Kocsányszeműből elindítom a
lavinát ezzel a mondatommal, és elpanaszolja szerelmi élete sikertelenségét, és
hogy milyen jól esik neki, hogy biztatom.Lazán bátorítom még egy mondattal, hogy
majd legközelebb ügyesebb lesz, és leszállok.Hm, lehet, hogy én vagyok
Amelie?"
Utószó: ebből a régi írásomból is
kiderül, hogy az amerikaiak nagyon is közvetlenek, kedvesek, mosolygósak, de
nehezen barátkoznak abban az értelemben, hogy igazi, mély barátságokat nem
kötnek sűrűn.Ugyanakkor nincs jobb egy olyan világban élni, ahol ha kimegyek az
utcára nem köpködő, ellenséges, fanyar arcok vesznek körül, ahol nem kell
tartanom attól, hogyha valaki lábára lépek a tömegben, akkor elküld melegebb
éghajlatra.Ahol senki nem fél tőlem, ha megkérdek valamit az utcán, hanem
kedvesen elcseveg velem.És ha elbúcsúzunk, mosollyal indulunk tovább, mert jó
érzés volt találkozni.Ez az első, amiért megszerettem az ittenieket.
Nagyon megörültem, amikor tegnap a
freeblog címlapján díszelgett ez az éppen csak elindult
kezdeményezésem.Meglepődtem, hogy mennyien ellátogattatok erre a blogra, és
hogy nyitottak vagytok, mert otthon valahogy mindig a negativitást éreztem,
amikor Amerika szóba került.Többen említettétek, hogy milyen jó lenne itt élni,
és hogy kipróbálnátok.
Ezért arra gondoltam, hogy a mai
poszt a többitől eltérően nem ismertető jellegű lesz, hanem egy kicsit személyesebb,
arról fogok mesélni, hogy milyen volt megszokni Amerikát, ami persze az én
élményem, de néhány kinti magyar véleményét is ismerem erről.
Nos, amikor kijöttem, friss
házasként, kalandvággyal tele, akkor azért mégsem rögtön éreztem magam
otthon.Mondhatni kínkeserves volt az első kb fél év.Nagyon-nagyon hiányoztak az
otthoniak, főleg anyukám, aki 11 éves koromtól egyedül nevelt, így nagyon
összeszoktunk.Hiányoztak a baráti beszélgetések.Már az első héten
szembetaláltam magam a távolság kérdésével, azaz, hogy autó nélkül
gyakorlatilag eltemethetem magam a lakótelepen, ahol lakunk.Egyedül a helyi
könyvtár volt közel, így szinte másnap jelentkeztem volunteernek(a volunteer
címke alatt olvashattok erről bővebben).Kedvesek voltak velem, csináltam a
munkám, mosolyogtam, How are you-ztam, de a how are you-n felül senkit nem
igazán érdekelt, hogy mi történik velem.Itt nem divat ismerni a közvetlen
szomszédot sem, amit akkoriban még sajnáltam, ma személyes szabadságomnak
tekintem.Mivel azonban egyik nap sikerült a furfangos ajtón kizárni magam, így
barátkoztam össze egy indiai lánnyal, az első szomszédunkkkal.Így aztán
hónapokig egy csepp Indiában éltem, és bár nagyon megszerettem az én indiai
barátnőmet, mégiscsak világok választottak el a gondolkodásmódjától.A férjem
korán indult, későn jött, egész nap egyedül az internettel üldögéltem, vagy a
könyvtárba vagy az indiai lányhoz mentem át.Egyedül voltam.
Azt kell mondjam ez az állapot addig
tart, amíg az ember nem talál magának egy normális munkát.Illetve nem tanul meg
vezetni, és persze előtte autóra is szert kell tenni.De jelzem, még autó és
munka mellett is, meg néhány magyar ismerőst beszerezve sem az igazi a
dolog.Mert itt nem választod a barátokat, mint otthon, itt adott egy kis
közösség, és ott vagy van olyan, aki majd barát lesz, vagy maradnak a felületes
beszélgetések, rászorultsági barátságok.A magyarok közt ez a jellemző.Meglepő
módon nagy az összetartás a kis közösségeken belül, de ez nem jelent igazi
barátságot.Ezt onnan lehet tudni, hogyha valaki hazamegy, megszűnik vele a
kapcsolat.
Ha valaki hazamegy...na ezt a
legnehezebb megszokni.Először az ember zokog, ha úgy érzi barátot veszített,
aztán már csak pityereg, végül akkora páncélt növeszt, mert kénytelen, hogy
legfeljebb egy könnycseppet ejt, és tovább lép.Nagy sokk volt, amikor ez az
indiai barátnőm hazament.Utána ismertem meg ez egyetlen választott barátomat
itt, egy brazil lányt.Ő tényleg igazi barátnő volt, közös gondokkal,
problémákkal, néha annyira közel éreztem magamhoz, hogy magyarul kezdtem beszélni
hozzá.Amikor ő is hazament(összesen vagy a tizedik itteni ismerős lehetett, aki
hazament), és tudtam, hogy többet nem látom, akkor megfogadtam, hogy többet nem
barátkozom.
Közben persze eltelt egy pár
év.Sokan azt mondják, az első év a legnehezebb, utána már nincs honvágy.Én a
harmadik évben éreztem először, hogy jól vagyok itt.Sokan azt mondják, az első
évben még megváltás hazalátogatni, és percek alatt visszarázódik az ember,
aztán minden hazalátogatás egyfajta csalódás.Én szívesen mentem mindig haza, és
mindig gyorsan otthon éreztem magam, de ahogy az évek teltek, már nem vártam
annyira, hogy mehessek.A régi barátok örülnek persze, de csupán egy epizód vagy
rohanó napjaikban, minden bizonnyal egy érdekes.Rengeteg kapcsolat számolódok
fel az évek során.Egyszerűen nem lehet mindenkivel levelezni, kapcsolatot
tartani, és ez oda-vissza működik.Néhány év múlva a család hazavár, és néhány
igaz barát.Kisebb a kötódés, jóval kisebb.Meg elkezdesz vigyázni, hogy hoy
beszélsz, mit mondasz, mert nem akarsz you know-nak látszani, pedig néha
könnyebben ráállna a szádra, nem akarsz "amerikázni" pedig neked csak
innen vannak élményeid, egy szóval mégsem illesz már be száz százalékig a
magyar miliőbe.Néha nem is akarsz.És jó volt otthon lenni, de még jobb a
visszafele repülőgépen ülni, és nem hallgatni a nyavalygást.Mert az
rettenetesen kezd szembetűnő lenni otthon.A rosszkedv, a pesszimizmus, az
irígység, és a nyavalygás.
Az amerikai izolált világban a
mindennapi érintkezésben az emberek kedvesek, mosolyognak, majd bebújnak a
könyvükbe, újságjuk mögé.Itt a legfontosabb a család.A munkahelyen sincs nagy
bratyizás, pedig az én munkahelyem nemzetközi, de itt sem jellemzőek a nagy
közös bandázások.Mindenki kedves, fúrást soha nem tapasztaltam, mindig
megkérdik hogy vagy, és ha egy mondatban összefoglalod, akkor jó, de
többre nincs idő, és nem is akarják tudni.Itt a magánélet szentség.emberek
évekig dolgoznak úgy együtt, hogy azt sem tudják egymásról, hogy családos-e a
másik, vagy van-e gyereke és a többi.Talán ridegnek tűnhet ez.Egyfelől, ezt a
fajta magányt meg kell szokni.Másfelől, ha ezt sikerül elérni, nagyon szabaddá
válik az ember.Nem kapja a bénító negatív hullámokat sehonnan, nem politizált a
légkör és a hiányzó baráti dumálásokat, beüléseket lecseréli tevékenységekre,
tanfolyamokra, konditeremre, stb.
Aztán egyszer csak eljön a pillanat,
amikor elönt az érzés, hogy jó itt.És jön az érzés, hogy nem akarok
hazamenni.Úgy már nem, csak látogatóba.És akkor persze megdöbben az ember
lánya, hogy micsoda hűtlen macska az ember, aztán rájön, hogy valószínűleg ez a
dolgok rendje.Amerikában kinyílik a világ.Annyifajta náció van, annyi kultúra,
annyira más minden, könnyen lehet beszívni a jót, és elkerülni a rosszat.Talán
ez a legjobb Amerikában.
Annyit még hozzátennék, hogy a beilleszkedést
mindenképpen segíti, ha otthon nem luxuskörülmények közt él valaki(az emberek
legnagyobb része jobban él itt, mint otthon élt, de van olyan ismerősöm, aki
szuper körülmények közül jött és azt sírja vissza), az, ha már nagyon jó az
angolunk, és ha olyan munkát találtunk, amit szívesen csinálunk.A legjobb
dolog, amit Amerikától kaphat az ember, az az, hogy megtanul értékelni
dolgokat, megtanul átértékelni dolgokat, megtanul harcolni önmagáért, megtanul
dícsérni, megtanul lelkesedni, megtanul elfogadni és nagyon önálló lenni. És a
végén büszke lesz, hogy a gyereke amerikai állampolgár, ha már ő nem lehet az.
És ha meglát egy amerikai zászlót lengedezni, ami itt mindennapi jelenség,
akkor egyszerűen örül, hogy itt lehet.
Az egészségügyhöz tartozik, -csak
már nem akartam maratoni posztot írni-, a gyógyszerek és a gyógyszertár
kérdése.
Itt ez nagyon érdekes kérdés.Ugyanis
nem az egyes gyógyszercégek által kihozott "márkás" gyógyszereket
kapják az emberek, hanem a jóval olcsóbb generic-et.Mi a generic?Amikor lejár
egy gyógyszer védjoga, ez gyógyszerenként változó, öt, tíz év, vagy még több,
akkor az a gyógyszergyár, amelyiké a gyógyszer volt, leközli a gyógyszer
összetevőit, és más cégek is elkezdhetik gyártani.Így például van a mindenki
által ismert Prozac antidepresszáns, mert ez a márkaneve, de ezt ma már nagyon
kevesen veszik meg, mert sokkal olcsóbb, ha a genericet a Flouxetine
Maletate-ot veszik, azaz márkanév nélkül csak a vegyületet, amiből a gyógyszer
készül.Ezzel rengeteget spórolnak az emberek, és nem értem Európában miért
nincs még így.A generic az eredeti ár kb tizede.
A gyógyszertáros, hacsak az ember
nem kéri a bandname-t(márkanevet), automatikusan a genericet adja.Így nem
látunk egyéni kiszerelésű gyógyszeres dobozt, hanem a generic gyógyszerből
kiszámol a gyógyszerész-technikus annyit, amennyit az orvos felírt, az adott
gyógyszertár-hálózat saját dobozába teszi, ad hozzá egy leírást amely szintén
általános, az adott gyógyszertár-hálózaté, és már viheti is a beteg haza.Miért
jó ez?Mert takarékos.Ha három szem antibiotikumra van szükségem, nem kell egy
egész levéllel vennem, hogy utána a többit kihajítsam.Nem kell megvennem
mindegy egyes alkalommal a márkanevet, ugyanazt megkapom olcsóbban.Hogy
mennyiért, az már a biztosítástól függ.Én pl bármit veszek, egy havi adag
5 dollár, mert az én biztosítóm a többit állja.
Az is nagyon kényelmes, hogyha az
embernek állandó gyógyszert kell szednie, akkor nem kell havonta elcaplatni a
doktorhoz, hanem van az ígynevezett refill (újratöltés, de itt inkább a
gyógyszer havonkénti újra kiadása), amit az orvos előre előír, az rajta van a
dobozon, és akkor elég az üres gyógyszeres dobozzal visszamenni, és mutatni,
hogy kérünk még.A gyógyszertár kompjúteres rendszerében aztán benne van, mikor
jön el az idő az orvos újra látogatásához, általában három havonta, de van,
hogy elég a dokinak telefonon szólni, ő meg odaszól a gyógyszertárba.
A gyógyszertár intézményét sem
úgy kell elképzelni, mint otthon.Én mindig sajnáltam otthon a gyógyszerészeket,
hogy öt-hat év kemény tanulás után eladóvá silányultak.Itt mindenhol egy
képzett gyógyszerész van, a többi, aki magát a receptbevételt-kiadást rendezi,
gyógyszerész-technikus, nem képzett ember.Gyógyszertár önmagában nem létezik
úgy, mint otthon.Az egyes bolthálózatokon belül vannak gyógyszertári
részlegek.Pl nagy grocery store-ok(élelmiszerboltok) errefele a Shoppers, Giant
mind tartanak gyógyszertári részleget, ugyanúgy a nagy általános áruházak, mint
Walmart, Target, K-mart stb. Nagyon gazdag itt az OTC gyógyszerek választéka
is, az OTC az over-the-counter rövidítése, azaz olyan szereké, amikhez nem kell
recept:láz, fájdalomcsillapító, vitaminok, székrekedés, hasmenés-gyógyszerek,
szemcseppek, antiallergikumok, stb.
OTC-gyógyszereken belül is megvan a
brandname és generic variáció, például árulnak Zyrtec-et, de a Zyrtec-kel
azonos alapanyagokból az adott bolt is elkészíti a saját gyógyszerét.Ez olyan,
mint a Tesco-tej, mondjuk.Van százféle másik, de azoknak hangzatos nevük van,
ennek meg nincs, ezért ez olcsóbb.
Szerintem ez a rendszer sokkal jobb
és gyorsabb, takarékosabb és értelmesebb mint az otthoni.Ezt kéne eltanulni,
nem a biztosítási rendszert importálni, ami meg nem múködik itt sem jól.
Ma jó apropóját találtam, hogy szóba
hozzam az amerikai egészségügyet.Az Express-ben(ez a Washington Post
metróújságja) volt egy poll arról, hogyha valaki beteg lesz, először a google-höz
vagy az orvoshoz fordul-e?65% válaszolta, hogy a google-on keresi a
problémájára először a megoldást...
Nem csodálkozom, de otthon sem
csodálkoznék az ilyen eredményeken.Nagyon sok errefele a gyenge tudású
orvos.Még gyakoribb, hogy lévén ezek magánorvosok, és minden hónapban
ilyen-olyan follow-up címén(kórkövetés) visszarendelnek, akkor is, ha nem
tudnak mit csinálni a delikvenssel.Allergiásként és terhesként belestem ebbe a
csapdába, a bőrgyógyász ugyan semmit sem adott, mert ugye terhes voltam, de
minden hónapban odarendelt, hogy "lássuk, mi történik".Az történt,
hogy minden alkalommal kifizettem a co-payt(co-payment, az az összeg, amit a
biztosító a betegre terhel, biztosítóként, betegenként változó), és a biztosító
kifizette a többit.Neki meg tíz percébe került, hogy 150-200 dollárt játszi
könnyedséggel keressen.Ahogy megszültem, soha többet nem is látott.
Az éremnek azonban van másik oldala
is.Általában mindenhol tiszta, kulturált környezetbe megy az ember, ha orvosra
vár, időpontra.Ekkor is várni kell, de nem órákig, mint az SZTK-ban.A
hátulütője ennek, hogyha egy jó kis arcüregyulladásunk van, nem érdemes
orr-fül-gégészhez időpontot kérni, mert minimum egy hét a telefonálás
pillanatától a tényleges orvoslás.Mit tegyen ilyenkor az ember?Megy az
emergency-re, (kórházi ügyelet), még az én szuper biztosításommal is 50 dollár
per alkalom.Vannak éjjeli magánügyeletek is, ez már a rendes co-payment-el
megy.Mindkét helyen SZTK-szintű a sorbanülés, de általában nagyon kedvesek, és
a viszonylag egyszerű dolgokat,pl antibiotikum felírása könnyen el lehet
intézni.
Amin rácsodálkoznának nagyon a
magyar szülő nők például, az orvosok számára ismeretlen szó a hálapénz, vagy a
szolgáltatásért előre lefizetendő összeg.Amikor szültem, egy fényképet kért
tőlünk a doktornő, hogy kirakja a falra az én gyerekem képét is a többi nála
született mellé.Ebben a rendszerben nincsenek az orvosok a betegek pénzére
szorulva, a biztosítótól megkapják a nekik járó összeget.
Az megint más kérdés, hogy az
embernek mennyire jó a biztosítása.Ez munkahelytől függ.Ez az amit az
Obama-plan meg akar változtani, hogy ne csak annak járjon a
kielégítő ellátás, akinek a munkahelye ezt biztosítja, hanem a
munkanélkülieknek, szegényebb rétegeknek egyaránt.Az is a paciens munkahelyétől
függ, hogy az egyes biztosítási terveknél mennyit hárít havi befizetési
szinten a betegre a biztosító, ha hárít és nem a munkahely vállalja át.Állami
munkahelyeken a munkahely fizeti a havi díjat.Ingyenes ellátás nincs, minden
vizitnél kell co-payt fizetni, az összeg változó biztosítóként és biztosítási
tervenként(nem tudok jobb szót találni az insurance plan-re).
Vannak olyan esetek, amikor nem
fizet co-payt a beteg, pl az én biztosítóm, amikor terhes lettem, aláíratott
velem egy olyan papírt, hogy az ellátásom ingyenes, nem kell fizetnem(nem
hittem a szememnek).Az otthoni 500 ezer helyett nekem itt ingyenes volt a
terhesgondozás és az azzal járó vizsgálatok, ultrahang stb., hangsúlyozom,
ennél a biztosítónál és biztosítási tervnél.
Ergo ebben a rendszerben a orvosok
nem kiszolgáltatottak, azonban az emberek annál inkább.Nem mindenki tud magas
szintű munkát végezni, vagy állami helyen dolgozni, és akinek nincs annyi
pénze, hogy jó biztosítást vegyen, az szűk körű szolgáltatásból válaszhat.Itt
az orvos azzal a biztosítóval köti le magát, ahol megéri dolgoznia.Azaz nincs
szabad orvosválasztás, biztosító, és biztosítási terv által választott orvoskör
van.Az sem mindegy hogy egy-egy vizitért 10 dollárt (ez a legkevesebb), vagy
negyven dollárt fizetünk.
Az orvosok által zsebre rakott
összeget meg úgy kell elképzelni, hogy fogorvosi biztosítás hiányában egy
györértöméses esettel, ha nincs szezon, érdemesebb repülőre ülni és hazamenni
Magyarországra, mint itt megcsináltatni...
A mai nap itthon vagyunk, ugyanis
Veteran's Day van, ami állami ünnep, ezalatt két dolgot kell érteni, állami
mert egyes államokban ünnep(state holiday), és föderális, mert az összes
államban az(federal holiday).A különbség abban van, hogy ami állami ünnep, ott
az adott állam hivatalainak dolgozói nem dolgoznak, de a nagy egészhez tartozó
létesítmények(minden ami National-lal kezdődik) dolgozói dolgoznak.Ami
föderális, ott ez pont fordítva van.A magáncégeknél változó, hogy bemennek-e
vagy nem.A szolgáltató cégek nyitva vannak, ezért megyünk ma a
gyerekorvoshoz.Általában azonban minden nagyobb ünnep state és federal is.
A Veteran's Day ünnep 1919 óta,
amikor Armistice Day (Fegyverszünet az Antant és Németország közt 1918.
november 11-én) néven került először ünneplésre Woodrow Wilson
elnöksége idején.Legálisan 1938-tól lett bevezetve mint állami és föderális
ünnep.1953-ban egy kansasi cipőbolt tulajdonosa kampányt indított, hogy ezen a
napon az összes katonai veteránt ünnepeljék, ne csak az első világháborúban
résztvett hősöket.1954-ben a Kongresszus hivatalosan is elfogadta ezt a kérést,
és azóta Veterán Nap-ként ünnepelik.
Bővebben a wikin olvashattok erről.
Az európai espressohoz szokott
embernek furcsa a hosszú kávé, amit az itteniek két és fél decis vagy még
nagyobb papírpoharaikban isznak reggelente rohanva a munkába.Európában sem
ismeretlen ez a fajta kávé, Franciaországban találkoztam már vele.
Őszintén szólva az amerikai kávé
számomra nem jó, mindig "importálok" magamnak valami német kávét az
orosz boltból.Pedig kávéválasztékban nincs hiány, főleg a dél-amerikai kávék
széles választéka található meg az üzletekben.
Ha maga a kávé nem is olyan, amilyet
megszoktunk, könnyen szerelembe lehet esni a kávéház-hálózatokkal, és az ő jól
feljavított, édes és vonzó kalóriabombáikkal.Jó pár kilót köszönhetek a Starbucks egyik nyári sztáritalának, a Double Chocolate Chips-nek...A
Starbucks DC-ben leghangulatosabb kávézója a Dupont Circle szívében, a South
Exitnél található, mellesleg itt van a washingtoni Kossuth-Ház is.
Nekem mégsem a Starbucks lett a kedvencem,
hanem a Caribou Coffee, abból is a 15th Street-en található, mert ott dolgozik
TejeskávéPasi, aki mikor meglát, és még csak a sor végén állok, már
készíti előre a White Chocolate Mocha-t, a kedvencemet.És ha elfelejtek
bankkártyát hozni, akkor a ház vendége vagyok(ha ő épp ott van:).A Caribou
is hasonlóan hangulatos és kiváló nyugodt beszélgetésekhez, tanuláshoz, vagy akár
blogíráshoz egy kis hordozható laptoppal (ez még egy be nem teljesedett
álmom), mint a Starbucks.Mindkét helyen vannak szezonális dolgok, és nemcsak
kávé, de sütemények, szendvicsek, üdítők, reggeli bagelek elmaradhatatlan
creamcheese-zel, stationery áru(stationery-nek nevezik itt a papírtermékek
mindennapi használatban előforduló, és néhány ajándéknak adható részét)
stb.
Mindkét helyen hasonlóak az árak,
átlagban 2.50 és 4 dollár között(igen, nem olcsó!), függ a kávé méretétől(tall,
medium, large), és a keverék különlegességétől.A Starbucks jóval édesebb, főleg
ha valaki a Cariboura kondicionálódik, de mindkettővel óvatosan kell bánni a
kalóriák miatt(egy tall édes kávéital egy bagellel hozzávetőleg 950 kalória,
sajnos kalóriaszámolásban nagyon otthon vagyok, mert sokáig nem számoltam, és
meglett az eredménye...)
Remek a wiki bekezdése mindkét
hálózatról, így bővebben itt és itt lehet olvasni ezekről a
helyekről.Persze az igazi nem olvasni, hanem kipróbálni:D
Aki könnyen és gyorsan egyszerű
angollal megírt hétköznapi ember számára készült könyvet akar olvasni egy
témában, annak ajánlom(otthon amazonról megrendelhető) a Dummies és Idiot's
sorozatokat.Már a nevük is mutatja (dummy, idiot, azaz hülyécske, hülye), hogy
nem kell kétségbeesni a szakszövegek közérthetőségétől, mert nem tudósoknak lett
írva.Arra viszont kiváló hogy egy témát körbejárjon, méghozzá alaposan!
A dummies.com a könyvek internetes háttere, könyveket és tippeket az
égadta világon mindenről adnak, kategóriák szerint lehet böngészni.Tőlük lehet
rendelni.
A The complete Idiot's sorozatnak
nem találtam internetes hátterét meg, de nagyon hasonlóan rengeteg témában
íródik, mint a Dummies.
Nagyon ajánlom, hogy az angolul
olvasást ne regényekkel kezdjük, hanem valami számunka fontos érdekes terület
feltérképezésével.Sokkal könnyebb eleinte ilyeneket olvasni.Első évben
megvettem kedvenc Flaubert regényemet angolul, és három oldal után feladtam,
mert piszok nehéz volt.Akkor elkedvetlenedtem, de egy kis idő múlva egy mai
nyelven íródott limonádé-regény visszaadta a lelkesedésem.Aztán terhes lettem,
Amerikában, ekkor kezdtem gyereknevelési és szüléssel kapcsolatos könyveket
olvasni, és nagyon könnyűnek találtam őket, hasonlóan a craft(hobbiművész)
könyvekhez.Rengeteg Dummies és Idiot's könyvet is olvastam már, a yogától
kezdve a motorokon keresztül a filmekig minden témában.Aztán visszakanyarodtam,
megerősödve a regényekhez.
Kellemes olvasást!
Értelmiségiként, irodalmárként és
tanárként a könyvek életem szerves részei.Otthon is szerettem a könyvtár
csendjét, légkörét, üdvözöltem az újat és a régit, és nagy interetes
információ-habzsoló is vagyok.Ezért aztán igazán megörültem, amikor az amerikai
könyvtárakba betekintést nyertem, a kulisszák mögé is.Egy időben, a kezdet
kezdetén, amikor megérkeztem ide, önkénteskedtem a helyi könyvtárak egyikében,
így gyorsan megismerkedtem az itteni rendszerrel.
Az itteni könytárban háromféle
könyvtáros van: a tanácsadó, a könyvátvevő-könyvkiadó, és a háttérmunkát
végző.A könyvtári rendszer teljes mértékben számítógépes, chipkártyás
könyvtárjegy van, mint egy bankkártya.(Általában, mint minden más műanyag
kártyához, -mert ebben az országban az összes üzletnek saját diszkont,-vagy
pontgyűjtő kártyája van, -a nagy kártyához kap az ember egy kisebbet, amit a
kulcstartójára tehet, így a nagyot nem kell hurcolni.)Könyvkölcsönzéskor
a kártyát lehúzzák, ezzel lépnek be a könyvtártag számítógépes adataihoz, majd
a barcode-olvasóval a könyvön levő barcode-ot bevezetik az illető
oldalára.Könyv visszaadásakor nem kell a kártya, és várni sem kell,
barcode-olvasóval visszaemelik a számítógépes rendszerbe a könyvet.Magát a
rendszert is jól ismerem, mert sokat dolgoztam vele akkor.A legjobb, hogy nem
egy könyvtárba iratkozunk be, amikor a tagságunkat megkezdjük, hanem az adott
megye(county) összes könyvtárába.Ez azt jelenti, hogy bármelyik könyvtár
bármelyik szolgáltatását igénybe vehetjük, és a könyvet a legközelebbi
könyvtárba elég visszavinnünk, ők továbbitják majd a másikba. A tagság
ingyenes.
Valószínűleg ez a modern rendszer is
meglep majd sokakat, bár a pesti nagy könyvtárakban is már elektromos a
rendszer.A másik, amin álmélkodni fog a kedves erre látogató, a könyvek
elképesztő nagy piaca, és a könyvtárak könyvállománya.Magyarországon nem sok új
könyv érkezik sajnálatosan a könyvtárakba, szegények a könyvtárak, és bizony a
könyv-választékot is könnyen ki lehet nőni egy kerületi könyvtárban, ha az
ember sokat olvas.Ez itt nem fordulhat elő, naprakészek, utikönyvekből és egyéb
olyan szakkönyvekből, amiben fontos az, hogy mikor íródott, öt évnél régebbi
nincs, és természetesen az idei is megvan több példányban.Igazán régi könyvet
csak az évente megrendezett dolláros könyvvásáron lehet találni, amikor 50
centért, egy dollárért árusítanak könyvet.De ott is találtam már becsomagolt
állapotú soha nem használt World Fact Book-ot, 2007-ből...
A könyvtárak másik érdekessége a
változatos programkínálat.Amikor otthon voltam látogatóban, láttam, hogy ez már
Magyarországon is kezd kiszélesedni, de nem olyan mértékben, ahogy itt a
közkönyvtárak teszik.Minden héten van Conversation Club a külföldieknek, akik
nagyon keveset tudnak, vannak bébi és preschool(3-5 éves
gyerek) programok, regényklub stb.A gyerekekre olyan szinten is gondolnak,
hogy akár el is játszhat egy gyerek egy délelőttöt a könyvtárban, mert legótól
kezdve kirakókig minden van, nem beszélve a gyerekkönyvek hihetetlen
választékáról.
Ahogy írtam már, az évente
megrendezett könyvvásáron isteni dolgokat lehet fillérekért beszerezni, így van
már kismilliónyi nyelvkönyvem, idiómaszótáram,aranyszélű Shakespeare összesem,
szakácskönyveim, Magyarországról szóló angol nyelvű ismertetőim, és persze a
kedvenc regényeim angolul.
Ami a könyvtár nyelvét illeti,
spanyolajkú könyvtáros mindig van, spanyol könyvek szekciója nagy, de ezen
kívül a kínai könyveket is megtaláljuk.
Aki meg akar tanulni angolul, annak
kötelező a Friends, persze angolul.Jelenleg én vagyok a Guiness record holder
Friends-nézésben, ugyanis négy éve heti átlagban minimum egy season-t
megnézek, ha végére érek, elölről kezdem.Nagyjából kívülről tudom ki mit mond,
és mikor.Elmondanám azt is, hogy magyarul egy részét sem tudtam megnézni,
annyira gyenge, rossz a fordítás és a szinkronhangok, hogy utáltam az egészet.
Angolul eleinte felirattal, majd
anélkül néztem, és meg kell mondjam, a mostani felsőfok feletti nyelvtudásom
jelentős részét köszönhetem a Friends-nek.
Ami a szlenget illeti, sokat
anyanyelvi környezetben szed magára az ember, főleg, mert óvatosnak kell lenni
a használatával, pontosan fel kell mérni a szituációt, amiben elhangozhat,
nehogy sértőek legyünk.Addig nem is tanácsolom használni senkinek, amíg nem
érzi biztosnak a nem szlenges angolját.A Friends ebben is segít, hogy megfelelő
szituációban, szövegkörnyezetben mutatja a szleng sokféle szintjét.Így is volt
olyan, amit megkérdeztem anyanyelvitől, például nem tudtam, miért mondja
Joey-nak Chandler, miután elvitték az össze berendezésüket, és egy műanyag
kerti asztalnál és kempingszékekben ültek, hogy "Could we be more white
trash?"A white trash egy nagyon erős jelző az igénytelen fehéremberre,
mondjuk a kiáll a kapanyél a szájából magyar kifejezéssel tudnám
azonosítani.Elmondták az anyanyelviek, hogy nagyon vigyázzak ezzel a két
szóval, és véletlenül se változtassam a white-ot black-re.Legalábbis ne itt,
ahol a lakosság minimum 40%-a fekete.
Akit mégis érdekel a szleng, vagy
filmekben használt fordulatokat akar ellenőrizni, annak ajánlom az Urban dictionnary-t,
ez a magyar népszótárnak felel
meg, és rengeteg élő szleng van benne.Ez a másik dolog a szlenggel, mivel a
nyelvi divat folyamatosan alakítja a szlenget is, nehezen lehet up-date-nek
maradni anélkül, hogy adott környezetben élnénk.
Ezzel a poszttal elérkeztem a
jelenhez, áttettem az össze írásomat a másik két blogomból, úgyhogy innentől
kicsit lassul majd a posztolás tempója.Vidám nyelvtanulást mindenkinek!
Az amerikai-angolszász év vége
elmaradhatatlan kelléke a házicsoki, vagy fudge.Én tavaly próbáltam először, és
tényleg nagyon finom, főleg ha dióval, mazsolával gazdagítom.A receptet az
Activitytv.tv oldalon, a Christmas Fudge/Cooking részen találtam, de elhagytam
a marshmallowt, mert nagyon édes azzal.Az idén mindent az előírásnak
megfelelően csináltam, ráadásul vendégeket vártam, sok gyereket, erre mégsem
fudge-olódott megfelelő állagúra a dolog.Ilyenkor nem kell elkenődni, kis
lángon vissza kell olvasztani, és beletenni még tej-vagy étcsokit, és jól
elkeverni benne.Nem szabad újraforralni, a lángnak csak olvasztó szerepe van.Én
csak étcsokit használtam először, beledobtam még egy tejcsokinak a felét.Soha
ennyire még jó nem lett. Lehet, hogy ezután mindig kétszer főzöm!
Szerintem érdemes kipróbálni, főleg
ahol gyerekeket várunk vendégségbe, tuti siker. Kis celofánba díszcsomagolva
még Mikulás-meglepetésnek is jó.Sokáig eláll.Mondjuk nem fogyókúrás, az biztos…
Angilában a fudge karamelles
édességet jelent, Amerikában ez a csokoládé másik neve, mindig csokoládés.A
McDonaldsban a fagyihoz csokiöntetet is fudge-nak kell mondani.
No comments:
Post a Comment