Ez a poszt egy szomorú sorsról fog szólni, illetve arról, hogy a börtön mindenhol börtön. Kalifornia államban pedig még több az úgynevezett solitary confinement azaz a rab teljes elzárása a külvilágtól.
Az ember társas lény. Ha elzárva tartják a külvilágtól és azon kívül, hogy az ebédjét belökik semmilyen szociális inger, sőt semmilyen inger nem éri, napja nem stuktúrált, folyamatos a stressz a bezárás miatt, akkor még a mentálisan erős ember is összeroppan és pszichiátriai eset lesz. Nem véletlenül alkalmazzák ezt az agresszív rabokkal szemben, de sajnos túl sokszor és túl hosszú ideig, ami mentális állapotukat tovább rontja és akár egy életre megnyomoríthatja őket.
A kalifornai börtönszabályok szerint a maximum idő 60 nap a magánzárkában az elviselhetőség határa, persz akkor, ha a rabot előre tájákoztatják, hogy majd kiszabadul. Ekkor is kell biztosítani a rab számára háromszor egy héten fürdési lehetőséget,és udvari zárkában ötször hatvan perc "szabadidőt".A szabályozás lenneére az őrök hajlamosak a rabot nem elvinni háromszor fürödni, a kinti idejét lekurtítani, mondván, hogy aludt stb.
A magánzárka felér a fizikai kínzással.Komoly mentális problémák jelentkezhetnek, képzeljük csak el magunkat ha klausztrofóbiásak vagyunk, és tudjuk, hogy nem szabadulhatunk ki....gyakori a hallucináció, pszichózis, szorongásos zavarok megelenése, meglévő pszichiátrai betegség esetén annak teljes elharapózása.
Most szabadult 1001 nap (!) magánzárka után egy Észak-Karolinai börtönből, Devon Davis, a szomorú sorsú, mentálisan beteg, egészen kicsiny vétséget elkövető férfi. Majdnem 3 évet ült, 30 nap kivételével a magánzárkában mert megpróbált ellopni egy kocsit. Amíg próbaidős volt rablás gyanújával letartóztatták. Nyilván lopni és rabolni bűn, de ekkora árat fizetni érte, számomra megdöbbentő. Davis pszichiátriai beteg volt hat éves kora óta.
Anyja kokainozott, tehát kis súlyú újszülöttként jött világra, betegen, majd az anyját többször is lesittelték, és testvérével a nagymamához került, ahol szintén nem voltak szívderítőek a körülmények: a nagymama is drogozott, elhanyagolta a kicsiket, és volt pár "ügye" is.
Miután elvette az állam a nagymamájától Davis ideösszeroppanást kapott, és pszichiátrián kezelték, ekkor volt hat éves.A kórházban egy "kisember" hangját hallotta, illetve vizuális halluciánációi is voltak. Nem biztos, hogy mindez lett volna, ha normális anyával normálisabb családba nevelkedik.
IQ-szintje az elhanyagolás és a születési körülmények miatt nagyon alacsony volt, jellemzően 70-es IQ alatt valakit értelmi fogyatékosnak nevezünk, az övé 67 volt, majd a börtönben 74. Súlyosan elhanyagolt gyerekek gyakran lesznek retardáltak, ha a szenzitív periódusaikban nem kapják meg a megfelelő ingereket.
15 évesen egy nyolc éves szintjén volt, az iskolai kudarcok elől pedig iskolakerülésbe menekült, 18 évesen a 10. osztályból kimaradt. Mindez nem történt meg fele, ha normális családja van....Hólabdaként generálták az események ezután önmagukat, strukturált értelmes idő és normális háttér híján könnyen bajba került a kamasz Davis. Barátnőjével és gyerekükkel akartal belépni abba a házba, ahol amúgy is élt, éppen veszekedtek, a lány kihívta a rendőröket és kész volt a "bűntény".
Javítóintézetbe került, ahol hamar verekedésbe is az intézetben ott került először magánzárkába. A magánzárka komoly mentális stresszt okozott, azt mondta, ott valami végleg eltört benne.Legtöbbször verset írt, vagy rajzolgatott, de teljesen tönkrement abban, hogy senki nem látogathatta, ekkor már ordítani kezdett kínjában paranoiás lett, fekáliával kente be a falakat.A börtön válasza erre az ételmegvonás volt csak Nutraloaf nevű nagyon rossz ízű kenyeret adtak enni neki, ő pedig csak akkor fanyalodott rá, ha már nagyn éhes volt.Többször próbált öngyilkosságot ekövetni, saját magát megsebesíteni.Megpróbálta elárasztani a celláját vízzel.
A börtönpszichológus csupán egy hónapban egyszer látogatta, de akkor is a cellához ment, így a közeli cellákban lévő rabok kinevették Davist, amikor beszámolt a problémáiról, ekkor már a pszichológus segítségét se kérte.Az meg nem ment többet....
Amikor végre kiszabault, félt enni, félt az új mobiltól, hogy majd azon követik, végül húsz perc után felment a szobájába.
Íme egy ember, akit teljesen magára hagytak. Hol volt a terhesgondozás?Hol volt a szociális jelzőrendszer?Hol voltak a tanárok, az iskolai segítség?Hol volt az igazságos bírói ítélet?Hol voltak az orvosok?Mi a frászt csinált a börtönpszichológus? Miért hagyták ezt az embert teljesen magára? Miért kellett három évet magánzárkában ülnie? Miért tettek tönkre egy emberi életet?
Amikor a cikket elolvastam, komolyan megsirattam Davist, mert az egész élete sehol egyetlen egy ponton sem tudott a rossz kezdet után valahol elkanyarodni a jobb irányba. 24 éves, és teljesen összeomlott. Sajnos kétségeim vannak affelől, hogy valaha normális életet lesz.
(Forrás: http://www.miamiherald.com/news/nation-world/national/article80663437.html)
Monday, May 30, 2016
Friday, May 27, 2016
Üzenem....(a tolerancia pedagógiája)
"Lois iskolás csoportja bevándorló családokból származó, első generációs amerikai gyerekekből áll, akiknek a szülei különböző országokból érkeztek az Egyesült Államokba. Őshonos etnikai csoportoknak is sok képviselője jár ide.(...)A tanév mintegy négy hónapja kezdődött. Lois mostanra sikeresen kialakított egyfajta rutint, amellyel a gyerekek magukévá tehetik egymás kulturális jellegzetességeit, és annak együtt örülhetnek.(...)
A bejárati ajtóra hatalmas üdvöző felirat került, melyet a gyerekek alkotásaival díszítettek. A Köszöntő szövege így szól:"Isten hozott!" Emellé egy csoportkép is került, és az isten hozott kifejezést számos nyelven(...) felírták.
A terembe lépve bárhova nézünk, mindenhol az etnikai és kulturális sokszínűség hihetetlenul gazdag képi megjelenítését látjuk. A falon szembetűnő helyre került egy világtérkép és az USA térképe, alatta a szöveg: "Sok helyről származunk" Vékony vonalakat húztak az USA és azok közé az országok közé, ahonnan a csoportba járó gyerekek családja (..) származik. A terem egy másik sarkában "sok-sok arcunk van" címmel montázs található.
Az olvasósarok igazi példája a multikulturális gyerekirodalom gazdag lelőhelyének(...).Az olvasnivalók közé bőven került hang-és videokazetta is, melyek zenét, irodalmi hangjátékokat, meséket, televíziós programokat tartalmaznak.(...)Egy videokamera és egy felvevő is készen áll, hogy bármikor használják. De van itt még más is! Több ütött-kopott, sokat forgatott fotóalbumot halmoztak egy kupacba. Segítségükkel a gyerekek felfedező útra indulhatnak a múltba, elgondolkodhatnak a jelenen, és elképzelhetik a jövőt.
(...) Lois szerint ez elsősorban a szülők érdeme. A tanév elején mintegy szerződést köt a szülőkkel, melyben vállalják, hogy két könyvet vagy valamilyen más kommunikációs eszközt ajándékoznak a csoport könyvtárának.A két könyv közül az egyiknek a saját etnikai csoportjukról kell szólnia, a másiknak pedig egy másik etnikai csoportról, melyről otthon sok szó esik, vagy a szülők szeretnék, hogy a tanév során a gyermek tanulna róla. A családok elismerésben is részesülnek, az általuk ajándékozott könyvekbe pecsét kerül:"........adománya".Ha a gyűjtemény már túlságosan nagy a terem méreteihez képest, vagy ha a gyerekek valamelyik olvasnivalót "kinövik", akkor a feleselget továbbadják az iskolai könyvtárnak vagy a laóhely szerinti közösségnek. (...)
Lois a hű etnikai ábrázolás elkötelezett híve.(...) elmondja, hogy számára igen fontos, hogy a gyerekek rögtön felismerjék, hogy a szemléltetőeszközök kiket képviselnek(...)Emellett azért azt is kívánatosnak tartja, hogy a gyerekek a lehető legszínesebb skálájú képi megjelenítési formákkal találkozzanak, mert ezzel elkerülhető a sztereotípiák kialakulása. Az azonosítás elősegítése érdekében a teremben található összes, bármilyen etnikumhoz tartozó személyt ábrázoló képet személyes vagy etnikai szöveg is kísér: " A nevem......,.... vagyok.(...)
Fontos, hogy a gyerekek tudják, nincs abban semmi kivetnivaló, ha felismerik mások származását és elvárják, hogy a másik is tisztában legyen a származásukkal. Az etnikai hovatartozás a személyazonosságunk fontos jele.
"Sok mindenhez értünk" a különböző etnikai csoportok kézműves, művészeti, tudományos, technikai, gyógyászati és zeneti téren elért eredményeivel, alkotásaival kapcsolatos képek, példák, szimbólumok láthatóak itt.
Az ábécés sáv (...) Az ábécé minden betűjéhez más-más etnikai csoport nevét és valami jellegzetességét társították. A "j " betű alá például a jamaikai, japán amerikai és jazz került.
A gyerekek kis csoportokra osztva különböző készségeket igénylő feladatokon dolgoznak. Ma Carloson van a sor, hogy a mesemondáshoz mesét válasszon. Egy japán amerikai család történetét szeretné hallani. Lois megkéri, mondja el a többieknek, miért épp ezt a történetet szeretné hallani. Carlos elmeséli, hogy a hétvégén a McDonald's-ban találkozott Yukikóval (ugyanebbe a csoportba járó kislány) és azzal szeretne kedveskedni neki, hogy az ő könyvéből olvassanak fel. (...) és szeretne többet tudni róluk, mert nem olyanok, mint az ő környékén élők.
Mielőtt Lois belefogna az olvasásba elmond néhány dolgot erről az etnikai csoportról. Beszél a hivatalos elnevezésükről, hazájukról, megemlít néhány rájuk jellemző dolgot (...) és azt is elmondja, hogy az Egyesült Államok mely területein élnek. Megkérdezi, ki tudja megmutatni a térképen Japánt és Kaliforniát.
Matematikából a gyerekek a két nyelven való számolást gyakorolják. Angolul már tudnak számolni(...)Most spanyolul tanulnak meg tízig számolni. Lois megdicséri a gyerekek igyekezetét, és megnyugtatja őket, hogy megérti a kiejtéssel kapcsolatos aggodalmaikat. Emlékezteti őket, hogyha valaki idegen nyelven tanul, akkor a kiejtése nem lesz ugyanolyan, mint az anyanyelvűeké.
A szimbólumok a gondolatok rendkívül erőteljes közvetítői, mint Lois csoportszobája is jól bizonyítja. A gyerekeket szinte elárasztja az etnikai és kulturális sokszínűség pozitív képeivel és interakcióival. Önmaguk és mások identitástudatáról és képességéről egyszerre tanulnak, ugyanakkor lelkesen dicsérik is azokat.Mindez meleg, barátságos, megerősítést nyújtó tantermi légkörben megy végbe, ahol a kulturális pluralizmusra való utalások a tanulásban és a tanításban egyaránt megszokottak. Ez a fajta tanítás sok területen hozzájárul a magas szintúű tanulmányi teljesítmény eléréséhez, bármilyen etnikai csoporthoz tartozó gyerekről is legyen szó. "
(Kivonat: Geneva Gay: A kulturálisan érzékeny pedagógia lehetőségei in: Dr. Torgyik Judit: Kulturálisan érzékeny iskola).
A bejárati ajtóra hatalmas üdvöző felirat került, melyet a gyerekek alkotásaival díszítettek. A Köszöntő szövege így szól:"Isten hozott!" Emellé egy csoportkép is került, és az isten hozott kifejezést számos nyelven(...) felírták.
A terembe lépve bárhova nézünk, mindenhol az etnikai és kulturális sokszínűség hihetetlenul gazdag képi megjelenítését látjuk. A falon szembetűnő helyre került egy világtérkép és az USA térképe, alatta a szöveg: "Sok helyről származunk" Vékony vonalakat húztak az USA és azok közé az országok közé, ahonnan a csoportba járó gyerekek családja (..) származik. A terem egy másik sarkában "sok-sok arcunk van" címmel montázs található.
Az olvasósarok igazi példája a multikulturális gyerekirodalom gazdag lelőhelyének(...).Az olvasnivalók közé bőven került hang-és videokazetta is, melyek zenét, irodalmi hangjátékokat, meséket, televíziós programokat tartalmaznak.(...)Egy videokamera és egy felvevő is készen áll, hogy bármikor használják. De van itt még más is! Több ütött-kopott, sokat forgatott fotóalbumot halmoztak egy kupacba. Segítségükkel a gyerekek felfedező útra indulhatnak a múltba, elgondolkodhatnak a jelenen, és elképzelhetik a jövőt.
(...) Lois szerint ez elsősorban a szülők érdeme. A tanév elején mintegy szerződést köt a szülőkkel, melyben vállalják, hogy két könyvet vagy valamilyen más kommunikációs eszközt ajándékoznak a csoport könyvtárának.A két könyv közül az egyiknek a saját etnikai csoportjukról kell szólnia, a másiknak pedig egy másik etnikai csoportról, melyről otthon sok szó esik, vagy a szülők szeretnék, hogy a tanév során a gyermek tanulna róla. A családok elismerésben is részesülnek, az általuk ajándékozott könyvekbe pecsét kerül:"........adománya".Ha a gyűjtemény már túlságosan nagy a terem méreteihez képest, vagy ha a gyerekek valamelyik olvasnivalót "kinövik", akkor a feleselget továbbadják az iskolai könyvtárnak vagy a laóhely szerinti közösségnek. (...)
Lois a hű etnikai ábrázolás elkötelezett híve.(...) elmondja, hogy számára igen fontos, hogy a gyerekek rögtön felismerjék, hogy a szemléltetőeszközök kiket képviselnek(...)Emellett azért azt is kívánatosnak tartja, hogy a gyerekek a lehető legszínesebb skálájú képi megjelenítési formákkal találkozzanak, mert ezzel elkerülhető a sztereotípiák kialakulása. Az azonosítás elősegítése érdekében a teremben található összes, bármilyen etnikumhoz tartozó személyt ábrázoló képet személyes vagy etnikai szöveg is kísér: " A nevem......,.... vagyok.(...)
Fontos, hogy a gyerekek tudják, nincs abban semmi kivetnivaló, ha felismerik mások származását és elvárják, hogy a másik is tisztában legyen a származásukkal. Az etnikai hovatartozás a személyazonosságunk fontos jele.
"Sok mindenhez értünk" a különböző etnikai csoportok kézműves, művészeti, tudományos, technikai, gyógyászati és zeneti téren elért eredményeivel, alkotásaival kapcsolatos képek, példák, szimbólumok láthatóak itt.
Az ábécés sáv (...) Az ábécé minden betűjéhez más-más etnikai csoport nevét és valami jellegzetességét társították. A "j " betű alá például a jamaikai, japán amerikai és jazz került.
A gyerekek kis csoportokra osztva különböző készségeket igénylő feladatokon dolgoznak. Ma Carloson van a sor, hogy a mesemondáshoz mesét válasszon. Egy japán amerikai család történetét szeretné hallani. Lois megkéri, mondja el a többieknek, miért épp ezt a történetet szeretné hallani. Carlos elmeséli, hogy a hétvégén a McDonald's-ban találkozott Yukikóval (ugyanebbe a csoportba járó kislány) és azzal szeretne kedveskedni neki, hogy az ő könyvéből olvassanak fel. (...) és szeretne többet tudni róluk, mert nem olyanok, mint az ő környékén élők.
Mielőtt Lois belefogna az olvasásba elmond néhány dolgot erről az etnikai csoportról. Beszél a hivatalos elnevezésükről, hazájukról, megemlít néhány rájuk jellemző dolgot (...) és azt is elmondja, hogy az Egyesült Államok mely területein élnek. Megkérdezi, ki tudja megmutatni a térképen Japánt és Kaliforniát.
Matematikából a gyerekek a két nyelven való számolást gyakorolják. Angolul már tudnak számolni(...)Most spanyolul tanulnak meg tízig számolni. Lois megdicséri a gyerekek igyekezetét, és megnyugtatja őket, hogy megérti a kiejtéssel kapcsolatos aggodalmaikat. Emlékezteti őket, hogyha valaki idegen nyelven tanul, akkor a kiejtése nem lesz ugyanolyan, mint az anyanyelvűeké.
A szimbólumok a gondolatok rendkívül erőteljes közvetítői, mint Lois csoportszobája is jól bizonyítja. A gyerekeket szinte elárasztja az etnikai és kulturális sokszínűség pozitív képeivel és interakcióival. Önmaguk és mások identitástudatáról és képességéről egyszerre tanulnak, ugyanakkor lelkesen dicsérik is azokat.Mindez meleg, barátságos, megerősítést nyújtó tantermi légkörben megy végbe, ahol a kulturális pluralizmusra való utalások a tanulásban és a tanításban egyaránt megszokottak. Ez a fajta tanítás sok területen hozzájárul a magas szintúű tanulmányi teljesítmény eléréséhez, bármilyen etnikai csoporthoz tartozó gyerekről is legyen szó. "
(Kivonat: Geneva Gay: A kulturálisan érzékeny pedagógia lehetőségei in: Dr. Torgyik Judit: Kulturálisan érzékeny iskola).
Monday, May 23, 2016
11.22.63
Egész vasárnap, majdnem egy ülésben néztem végig a 11.22.63-at, a Stephen King regényéből elkészült sci-fi-thriller sorozatot, amely 2016 februárjában a Hulun mutattak be először a közönségnek. Nyolc részes sorozat. Én itt néztem.(Legutolsó értesüléseim szerint valamelyik magyar csatornán is megy már, és az utolsó rész még várat magára. Aki meg akarja nézni, az ne olvassa el az írásom, mert biztos lelövöm a poént.:)
Jake Epping azaz James Franco (az Annapolis óta toplistán van nálam) egy Maine, Lisbonbeli irodalomtanár kissé monoton életéből 2015-ben egyszerre időutazó lesz James Amberson néven. Igen, baromságnak tűnik, amíg le nem ülünk megnézni az első részt...
Az időkapu, ahogy a Narnia-ban is, egy closetben van, csak itt éppen a barátja Dinerjében nyílik ki, és akárhányszor is halad át rajta, mindig ugyanabban az időben pottyan le, 1960 októberében. Al Templeton, Jake barátja az elmúlt 35 évét azzal töltötte, hogy megpróbálja megakadályozni John F. Kennedy gyilkosságát abban a hitben, hogy akkor, ha ezt az egy történelmi eseményt megakadályozza,sok Amerika és a világ számára rossz esemény nem történik meg. Alnek nem sikerül, minden egyes visszatérésekor valami közbejön, noha éveket tölt a hatvanas években, az csak pár perc kiesést jelent a jelenből.
Al rákos beteg, és miközben beavatja barátját részletekbe menően a Kennedy-gyilkosság feltételezett elkövetői köréről, meghal. Jake egyedül marad a küldetéssel.
A Kennedy-ügy azért érdekes, mert többféle feltételezett konspiráció és elkövető (Castrotól és a KGB-től kezdve a CIA, a Maffia, az alelnök Lyndon B. Johnson és még jó néhány lehetséges elkövető van a listán), a hivatalos Warren-jelentés után is sok megválaszolatlan kérdés maradt fenn, mind a mai napig.
A történet Harryvel (Jake egy felnőtt tanítványával), indul...
Harry egész életét tönkretette 1960 Halloween éjszakája, Kentuckyban, amikor szadista apja kiirtotta egy baltával két testvérét és az anyját. Ő életben maradt. Jake 1960-ban először a Kentuckybeli Holdenbe látogat (ahol a madár se jár, kitalált helység), hogy megállítsa a mészárlást. Sikerül megállítani a szadista férfit, miközben ő maga is élete első gyilkosságát követi el a szadista családjának megmentése érdekében.
Itt Holdenben "szedi fel" Billt, akinek a nővérét és annak a gyerekét is megölte Harry apja, így Bill számára Jake tettével hősnek látszik. Jake beavatja Billt, és elmeséli neki, hogy a jövőből jött, a fiú pedig társává szeretne szegődni. Unszolásának Jake enged, noha Al többször elmondja Jake-nek, hogy senkit ne avasson a tervébe, és senkivel ne kerüljön közelebbi kapcsolatba, mert ezek mind akadályozzák a misszót.
Bill maga is akadály lesz, mert később beleszeret Oswald Szovjetunióból importált feleségébe, és innentől nem akarja megölni a férfit sem, Jake-nek nincs választása, egy elég etikátlan húzással az elmeosztályra juttatja társát, aki ott aztán hiába meséli, hogy Jake a jövőből jött, és ők meg akarják akadályozni a Kennedy-gyilkosságot....
Az egyszerűség kedvéért King a Lee Harvy Oswald-sztorit választja, Oswald lesz a gyilkos, de még maga Jake is három évet tölt az üggyel, mire Oswald alsó szomszédjaként tonnányi poloskával felvett beszélgetés alapján Billel arra a következtetésre jutnak, hogy Oswaldot kell megállítani (ki más is lehetne az, mint a Szovjetúnióból visszajött, ijesztően kommunista eszméket hangoztató ex-marine, ha az átlagos amerikai fejével gondolkodunk...).Az Oswaldot játszó színész meglepő hasonlóságot mutat Oswalddal.
Eközben persze Jake beolvad Jodie (nem létező texasi kisváros) életébe, sikerül tanárként elhelyezkednie, és hamarosan találkozik a könyvtárosnak oda érkező szőke Sadievel, akivel természetesen szerelmesek lesznek egymásba. Hogy ez se legyen egyszerű, Sadie elválófélben levő asszony, az akkori időkben páriaként kezelt nő, egy szexuálisan beteges férjjel....Elég véres a jelenet, amikor Jake leszámol a férjjel.
Jake-nek sikerül megállítani Oswaldot, Kennedy életben marad. De az ár nagy, amit Jake fizet: Oswald megállításakor Sadie meghal (nem értettem, hogy miért kell húsz centis sarkú cipőben magával hurcolnia a nőt a küldetéshez). Érdekes rész a filmben, hogy fel van graffitizve az "I am a patsy" szöveg a texasi School Book Depository épületében, ezek voltak a valóságban Oswald utolsó szavai.
Jake küldetését teljesítve, megtörve visszatér a jelenbe, ahol kb a Zongoristában látott pusztulatba érkezik vissza, házak helyett romok és emberek helyett néhány egymást pusztító nyomorék csóró meg egy veszett róka fogadja.
Miután látja, hogy a múlt megváltoztatásával a jelenben rettenetes állapotok urakodnak. Ráadásul a pusztulatban összetalálkozik Harryvel, aki bombázásokról és menekülttáborokról mesél neki,a családja így is meghal, az anyja influenzában, a testvérei közül az egyik eltűnik, a másik a miliciához csatlakozik, és soha nem látja viszont. A férfi családja tehát a szadista apa meggyilkolása ellenére is széthullik.
Jake ekkor úgy dönt még egyszer visszamegy, és "visszacsinálja" a dolgokat, azaz nem csinál semmit. Egy dolgot akar, ez pedig Sadie szerelme.
A sorozatban mindvégig jelen van egy furcsa alak (ha az ő angolját valaki száz százalékig érti, akkor le a kalappal, brutális magas, beteges hangon beszél), a sapkáján egy sárga cetli van, aki folyton megkérdi Jake-et mikor "leesik" 1960-ban, hogy miért van itt?Időnként előkerül, amolyan vészjósló figura. Valójában ő a kulcsa a történetnek.
A gyilkosság előtti éjjelen is megjelenik Jake kocsijában (előtte az autórádió adása zavarossá válik és a lámpa is csak pislákol), akkor meséli el, hogy a saját négy éves lánya halálát "jár vissza" megakadályozni de mindig közbejön valami, és neki újra és újra végig kell néznie, ahogy a gyerek meghal. A múlton nem lehet változtatni, az egyfajta hurok, újra és újra ugyanaz fog történni.
Jake persze nem hallgat rá, és később látjuk, hogy Kennedy életben maradása a jelenre nézve rettenetes következményeket generál.
Mikor utoljára visszatér Jake, hogy "ne csináljon semmit", csak Sadiet akarja újra megszerezni, a vészjósló figura újra megjelenik. Ezt a beszélgetést többször is visszajátszottam, mert a vészmadár szövege a hangja miatt alig érthető, de nem egyértelmű, hogy mi az üzenete,
"It ends the same, over and over and over.She'll always die."
Véleményem szerint itt a saját esetéről beszél, a saját kislányáról, de érthető úgy is, hogy Sadie fog meghalni, ha Jake megváltoztatja a múltat (hiszen a jelenben Sadie egy öregasszony, Jake pedig egy 37 éves férfi).
Nem végződik tehát sziruposan a sztori, Jake "otthagyja" Sadiet a múltban , még férjhez menés előtt álló lányként, majd a jelenben google-n rákeres, és elutazik a Jodie középiskola eseményére, ahol az öreg Sadie-t ünneplik, aki a texasi kormányzat kitüntetettje lett munkássága miatt. Jake meghallgatja az öreg Sadie beszédét, majd felkéri táncolni és megkérdezi, boldog volt-e az élete.
Érdekes kérdés, miért a JFK gyilkosságot választotta megváltoztatandó eseménynek az író. Mindenesetre a visszarepülés a hatvanas évek boldognak tűnő békebeli világába korántsem az. Látjuk, hogy a feketék jogai még erősen korlátozottak, ahogy a nők jogai is, kicsit sok a szadista-beteges hajlamú kisvárosi férfi száma is... Természetesen felmerül mindenkiben kérdésként, jó lenne-e változtatni a múltján, a saját, személyes múltján. A film megnyugtató tanulsága, hogy nem lehet változtatni rajta. Ennek ellenére én biztos változtatnék néhány dolgon, ha lenne egy gardróbszoba, amin keresztül távozni lehet. És ti?
Jake Epping azaz James Franco (az Annapolis óta toplistán van nálam) egy Maine, Lisbonbeli irodalomtanár kissé monoton életéből 2015-ben egyszerre időutazó lesz James Amberson néven. Igen, baromságnak tűnik, amíg le nem ülünk megnézni az első részt...
| avclub.com |
Al rákos beteg, és miközben beavatja barátját részletekbe menően a Kennedy-gyilkosság feltételezett elkövetői köréről, meghal. Jake egyedül marad a küldetéssel.
 |
| moviepilot.com |
A Kennedy-ügy azért érdekes, mert többféle feltételezett konspiráció és elkövető (Castrotól és a KGB-től kezdve a CIA, a Maffia, az alelnök Lyndon B. Johnson és még jó néhány lehetséges elkövető van a listán), a hivatalos Warren-jelentés után is sok megválaszolatlan kérdés maradt fenn, mind a mai napig.
A történet Harryvel (Jake egy felnőtt tanítványával), indul...
 |
| avclub.com |
Itt Holdenben "szedi fel" Billt, akinek a nővérét és annak a gyerekét is megölte Harry apja, így Bill számára Jake tettével hősnek látszik. Jake beavatja Billt, és elmeséli neki, hogy a jövőből jött, a fiú pedig társává szeretne szegődni. Unszolásának Jake enged, noha Al többször elmondja Jake-nek, hogy senkit ne avasson a tervébe, és senkivel ne kerüljön közelebbi kapcsolatba, mert ezek mind akadályozzák a misszót.
Bill maga is akadály lesz, mert később beleszeret Oswald Szovjetunióból importált feleségébe, és innentől nem akarja megölni a férfit sem, Jake-nek nincs választása, egy elég etikátlan húzással az elmeosztályra juttatja társát, aki ott aztán hiába meséli, hogy Jake a jövőből jött, és ők meg akarják akadályozni a Kennedy-gyilkosságot....
Az egyszerűség kedvéért King a Lee Harvy Oswald-sztorit választja, Oswald lesz a gyilkos, de még maga Jake is három évet tölt az üggyel, mire Oswald alsó szomszédjaként tonnányi poloskával felvett beszélgetés alapján Billel arra a következtetésre jutnak, hogy Oswaldot kell megállítani (ki más is lehetne az, mint a Szovjetúnióból visszajött, ijesztően kommunista eszméket hangoztató ex-marine, ha az átlagos amerikai fejével gondolkodunk...).Az Oswaldot játszó színész meglepő hasonlóságot mutat Oswalddal.
Eközben persze Jake beolvad Jodie (nem létező texasi kisváros) életébe, sikerül tanárként elhelyezkednie, és hamarosan találkozik a könyvtárosnak oda érkező szőke Sadievel, akivel természetesen szerelmesek lesznek egymásba. Hogy ez se legyen egyszerű, Sadie elválófélben levő asszony, az akkori időkben páriaként kezelt nő, egy szexuálisan beteges férjjel....Elég véres a jelenet, amikor Jake leszámol a férjjel.
 |
| indiewire.com |
Jake-nek sikerül megállítani Oswaldot, Kennedy életben marad. De az ár nagy, amit Jake fizet: Oswald megállításakor Sadie meghal (nem értettem, hogy miért kell húsz centis sarkú cipőben magával hurcolnia a nőt a küldetéshez). Érdekes rész a filmben, hogy fel van graffitizve az "I am a patsy" szöveg a texasi School Book Depository épületében, ezek voltak a valóságban Oswald utolsó szavai.
Jake küldetését teljesítve, megtörve visszatér a jelenbe, ahol kb a Zongoristában látott pusztulatba érkezik vissza, házak helyett romok és emberek helyett néhány egymást pusztító nyomorék csóró meg egy veszett róka fogadja.
Miután látja, hogy a múlt megváltoztatásával a jelenben rettenetes állapotok urakodnak. Ráadásul a pusztulatban összetalálkozik Harryvel, aki bombázásokról és menekülttáborokról mesél neki,a családja így is meghal, az anyja influenzában, a testvérei közül az egyik eltűnik, a másik a miliciához csatlakozik, és soha nem látja viszont. A férfi családja tehát a szadista apa meggyilkolása ellenére is széthullik.
Jake ekkor úgy dönt még egyszer visszamegy, és "visszacsinálja" a dolgokat, azaz nem csinál semmit. Egy dolgot akar, ez pedig Sadie szerelme.
A sorozatban mindvégig jelen van egy furcsa alak (ha az ő angolját valaki száz százalékig érti, akkor le a kalappal, brutális magas, beteges hangon beszél), a sapkáján egy sárga cetli van, aki folyton megkérdi Jake-et mikor "leesik" 1960-ban, hogy miért van itt?Időnként előkerül, amolyan vészjósló figura. Valójában ő a kulcsa a történetnek.
 |
| Add caption |
Jake persze nem hallgat rá, és később látjuk, hogy Kennedy életben maradása a jelenre nézve rettenetes következményeket generál.
Mikor utoljára visszatér Jake, hogy "ne csináljon semmit", csak Sadiet akarja újra megszerezni, a vészjósló figura újra megjelenik. Ezt a beszélgetést többször is visszajátszottam, mert a vészmadár szövege a hangja miatt alig érthető, de nem egyértelmű, hogy mi az üzenete,
"It ends the same, over and over and over.She'll always die."
Véleményem szerint itt a saját esetéről beszél, a saját kislányáról, de érthető úgy is, hogy Sadie fog meghalni, ha Jake megváltoztatja a múltat (hiszen a jelenben Sadie egy öregasszony, Jake pedig egy 37 éves férfi).
Nem végződik tehát sziruposan a sztori, Jake "otthagyja" Sadiet a múltban , még férjhez menés előtt álló lányként, majd a jelenben google-n rákeres, és elutazik a Jodie középiskola eseményére, ahol az öreg Sadie-t ünneplik, aki a texasi kormányzat kitüntetettje lett munkássága miatt. Jake meghallgatja az öreg Sadie beszédét, majd felkéri táncolni és megkérdezi, boldog volt-e az élete.
Érdekes kérdés, miért a JFK gyilkosságot választotta megváltoztatandó eseménynek az író. Mindenesetre a visszarepülés a hatvanas évek boldognak tűnő békebeli világába korántsem az. Látjuk, hogy a feketék jogai még erősen korlátozottak, ahogy a nők jogai is, kicsit sok a szadista-beteges hajlamú kisvárosi férfi száma is... Természetesen felmerül mindenkiben kérdésként, jó lenne-e változtatni a múltján, a saját, személyes múltján. A film megnyugtató tanulsága, hogy nem lehet változtatni rajta. Ennek ellenére én biztos változtatnék néhány dolgon, ha lenne egy gardróbszoba, amin keresztül távozni lehet. És ti?
Friday, May 20, 2016
Hullahopp vagy húlahúp?
Időnként átnézem online, mi az aktuális kínálat a Dollar Tree-ben, kedvenc amerikai spórolós boltomban.
Most volt Luau Section, aki valaha járt már Hawaii-on, az egyből tudja, miről van szó (a luau hawaii nyelven ünnepet, party-t jelent). Sőt, Luau Apparel, Luau Party és Luau dekor is van így a nyár közeledtével. Mert Hawaii az örök nyár szimbóluma Amerikában, még Florida és California mellett is.
Egy dollárért megvásárolható a hírhedt Luau bikini top, plasztik kivitelben, melyben Rachel első és utolsó leszbi élményét szerezte (coconuts banging together):
És persze aki járt már Hawaiion, annak a Luau mellett az Aloha (üdvözlet), és a Hula szó is ismerős, ez utóbbi a híres hawaii csípőtánchoz, a hula dance-hez kötődik.
Innen már csak egy ugrás elgondlkodni, hogy gyerekkorom hullahopp karikája, valójában hula hoop (azaz húla húp lenne a megfelelő kiejtés(!) és talán Hawaii eredetű?
Utánanéztem, és igen, a szó a 18. században csapódott a hoophoz a hawaii nyelvből a hasonló csípőmozdulatok végett. De a hooping azaz karika forgatása a derék körül jóval korábbra nyúlik vissza, és például az amerikai indiánok történetmesélő táncában is nagy szerepe jut a karikáknak:
Az 1950-es évek plasztik karikája aztán az egész világon elterjedt, mint gyermekjáték. A plasztik hula hoop (ami nekünk csak hullahopp) pedig ausztráliai eredetű karikák ihlették, és olyan mennyiséget adtak el belőle az ötvenes években, hogy 1999-ben bevonult az amerikai National Toy Hall of Fame-be, azaz a legmenőbb, legtöbbet eladott játékok közé került fel.
Az 1990-es években a coloradoi String Cheese Incident nevű banda a koncertjein rengeteg karikát dobott be a közönség közé, hogy ezzel is növeljék a jó hangulatot. Még a Halloween koncerjeik is Hulaween néven futnak a mai napig is.
Létezik a húlahúp világnapja is, és elég sok ilyen jellegű fesztivál az USA-ban, Ausztráliában, az UK-ban de Európa más országaiban is.
A modern karikák már LED fénnyel is el vannak látva, sőt létezik Smart Hoop is, ami több mint 300 fényeffektre képes.
A magyar hullahopp nagyon jó példa arra, hogyan változtatta meg a népnyelv az eredeti hawaii-angol keverékszót valami olyanra, aminek magyaros hangzása van, mert külön a hulla és a hopp is értelmezhető, igaz, szerintem senki nem szokott elgondolkodni, honnan eredhet ez a furcsa szóösszetétel. Hát innen, az angolból ferdítettük át.
Most volt Luau Section, aki valaha járt már Hawaii-on, az egyből tudja, miről van szó (a luau hawaii nyelven ünnepet, party-t jelent). Sőt, Luau Apparel, Luau Party és Luau dekor is van így a nyár közeledtével. Mert Hawaii az örök nyár szimbóluma Amerikában, még Florida és California mellett is.
Egy dollárért megvásárolható a hírhedt Luau bikini top, plasztik kivitelben, melyben Rachel első és utolsó leszbi élményét szerezte (coconuts banging together):
És persze aki járt már Hawaiion, annak a Luau mellett az Aloha (üdvözlet), és a Hula szó is ismerős, ez utóbbi a híres hawaii csípőtánchoz, a hula dance-hez kötődik.
Innen már csak egy ugrás elgondlkodni, hogy gyerekkorom hullahopp karikája, valójában hula hoop (azaz húla húp lenne a megfelelő kiejtés(!) és talán Hawaii eredetű?
Utánanéztem, és igen, a szó a 18. században csapódott a hoophoz a hawaii nyelvből a hasonló csípőmozdulatok végett. De a hooping azaz karika forgatása a derék körül jóval korábbra nyúlik vissza, és például az amerikai indiánok történetmesélő táncában is nagy szerepe jut a karikáknak:
Az 1950-es évek plasztik karikája aztán az egész világon elterjedt, mint gyermekjáték. A plasztik hula hoop (ami nekünk csak hullahopp) pedig ausztráliai eredetű karikák ihlették, és olyan mennyiséget adtak el belőle az ötvenes években, hogy 1999-ben bevonult az amerikai National Toy Hall of Fame-be, azaz a legmenőbb, legtöbbet eladott játékok közé került fel.
Az 1990-es években a coloradoi String Cheese Incident nevű banda a koncertjein rengeteg karikát dobott be a közönség közé, hogy ezzel is növeljék a jó hangulatot. Még a Halloween koncerjeik is Hulaween néven futnak a mai napig is.
Létezik a húlahúp világnapja is, és elég sok ilyen jellegű fesztivál az USA-ban, Ausztráliában, az UK-ban de Európa más országaiban is.
A modern karikák már LED fénnyel is el vannak látva, sőt létezik Smart Hoop is, ami több mint 300 fényeffektre képes.
A magyar hullahopp nagyon jó példa arra, hogyan változtatta meg a népnyelv az eredeti hawaii-angol keverékszót valami olyanra, aminek magyaros hangzása van, mert külön a hulla és a hopp is értelmezhető, igaz, szerintem senki nem szokott elgondolkodni, honnan eredhet ez a furcsa szóösszetétel. Hát innen, az angolból ferdítettük át.
Saturday, May 14, 2016
Toleráns kormányzat
Ahogy a linken levő cikket olvastam, arra gondoltam, édes istenem, ez Magyarországon soha nem történne meg, sőt, minden az ellenkező irányba halad.:(
A tolerancia magas fokáról van szó.Kormányzati szinten levő, magas fokáról.
North-Carolinaban egy ellentmondásos "bathroom-bill" jelent meg,melynek lényege az volt, hogy a transzneműeknek azt a WC-t kell használniuk, amilyen neműnek tűnnek kívülről, és nem amilyennek megélik saját magukat.
Válaszul pénteken az Obama-kormányzat mind az ötven állam public schooljába eljuttatott egy nyílt levelet. A levél tárgya a transznemű diákok támogatása volt. Egyből megugrott a google-ban a "transgender" szóra való rákeresés az USA-ban, ahol ugyan jóval nyíltabban és toleránsabban kezelik a nemiségből adódó másságokat, az átlagember szintjén mégis még mindig kérdéses, ki is az a transznemű. A kormány máris nyert, méghozzá azt, hogy sokan a tudásukat erről a kérdésről a levél hatására kissé pallérozták.
A másik nyereség pedig az, hogy egy "magasról" érkező toleránsságot hirdető direktívának jóval nagyobb ereje van, ráadásul mindenkire nézve kötelező érvényű. A transznemű tinédzsereknek a korukból adódóan így is sok nehézségük akad, és emellett nyilván jólesik a támogatás és az elismerés ilyen formája számukra, az ellenkező előjelű intézkedések, mint a bathroom-bill csak az irányukba mutató agresszivitást, intoleranciát növelheti meg, és erősítheti meg.
Dúlnak-fúlnak a texasiak a mindenkire kötelező érvényű toleranciát hirdető állami levél miatt, mondván, hogy Obama nem király, és harcolni fognak a transzneműek szerintük "előnybe" részesítése miatt. Ezzel Texas elesik azoktól a dollármillióktól amelyeket a kormány a public schooloknak utal ki, hogy a transznemű fiataloknak WC-problémáját megoldja.
Talán viccesnek hangzik elsőre, de gondoljunk bele, hogy a WC-n végzett tevékenységek mennyire a magánszféránkba tartoznak. A kormány támogatja a transzneműeket abban, hogy őket is megillesse a jog, hogy ezeket a tevékenységeket a számukra megfelelő helyen végezzék. Aki ezen mulatna, annak ajánlom, hogy képzelje el azt, mondjuk ha férfi, hogy mindig a női WC-be kellene járnia, vagy ha nő, akkor mindig a férfiba. Ugye így máris könnyebb átérezni a helyzetet?
A trangender WC jele nem a kis nőfigura vagy a kis férfifigura lenne, hanem a női és férfi szimbolikus jel, együtt, esetleg feliratozva, hogy inclusive (befogadó).Más jelek is vannak forgalomban.
Aki úgy érzi, hogy ez felháborító, és a transzgenderek és másságukat nyíltan felvállalók számára továbbra sem tolerálhatóak, azoknak ezt a filmet ajánlom megtekintésre: Boys don't cry, magyarul A fiúk nem sírnak. Angol verzióját itt tudjátok megnézni. Számomra annak idején egy életre eldöntötte, hogy toleránsan álljak hozzá az ilyen kérdésekhez, aztán Amerikában pedig közelről is megismerhettem "más"embereket. Azóta is úgy gondolom, minden ilyen híradás jól jöhet a magyarok szemléletének formálásához.
A tolerancia magas fokáról van szó.Kormányzati szinten levő, magas fokáról.
North-Carolinaban egy ellentmondásos "bathroom-bill" jelent meg,melynek lényege az volt, hogy a transzneműeknek azt a WC-t kell használniuk, amilyen neműnek tűnnek kívülről, és nem amilyennek megélik saját magukat.
Válaszul pénteken az Obama-kormányzat mind az ötven állam public schooljába eljuttatott egy nyílt levelet. A levél tárgya a transznemű diákok támogatása volt. Egyből megugrott a google-ban a "transgender" szóra való rákeresés az USA-ban, ahol ugyan jóval nyíltabban és toleránsabban kezelik a nemiségből adódó másságokat, az átlagember szintjén mégis még mindig kérdéses, ki is az a transznemű. A kormány máris nyert, méghozzá azt, hogy sokan a tudásukat erről a kérdésről a levél hatására kissé pallérozták.
A másik nyereség pedig az, hogy egy "magasról" érkező toleránsságot hirdető direktívának jóval nagyobb ereje van, ráadásul mindenkire nézve kötelező érvényű. A transznemű tinédzsereknek a korukból adódóan így is sok nehézségük akad, és emellett nyilván jólesik a támogatás és az elismerés ilyen formája számukra, az ellenkező előjelű intézkedések, mint a bathroom-bill csak az irányukba mutató agresszivitást, intoleranciát növelheti meg, és erősítheti meg.
Dúlnak-fúlnak a texasiak a mindenkire kötelező érvényű toleranciát hirdető állami levél miatt, mondván, hogy Obama nem király, és harcolni fognak a transzneműek szerintük "előnybe" részesítése miatt. Ezzel Texas elesik azoktól a dollármillióktól amelyeket a kormány a public schooloknak utal ki, hogy a transznemű fiataloknak WC-problémáját megoldja.
Talán viccesnek hangzik elsőre, de gondoljunk bele, hogy a WC-n végzett tevékenységek mennyire a magánszféránkba tartoznak. A kormány támogatja a transzneműeket abban, hogy őket is megillesse a jog, hogy ezeket a tevékenységeket a számukra megfelelő helyen végezzék. Aki ezen mulatna, annak ajánlom, hogy képzelje el azt, mondjuk ha férfi, hogy mindig a női WC-be kellene járnia, vagy ha nő, akkor mindig a férfiba. Ugye így máris könnyebb átérezni a helyzetet?
A trangender WC jele nem a kis nőfigura vagy a kis férfifigura lenne, hanem a női és férfi szimbolikus jel, együtt, esetleg feliratozva, hogy inclusive (befogadó).Más jelek is vannak forgalomban.
Aki úgy érzi, hogy ez felháborító, és a transzgenderek és másságukat nyíltan felvállalók számára továbbra sem tolerálhatóak, azoknak ezt a filmet ajánlom megtekintésre: Boys don't cry, magyarul A fiúk nem sírnak. Angol verzióját itt tudjátok megnézni. Számomra annak idején egy életre eldöntötte, hogy toleránsan álljak hozzá az ilyen kérdésekhez, aztán Amerikában pedig közelről is megismerhettem "más"embereket. Azóta is úgy gondolom, minden ilyen híradás jól jöhet a magyarok szemléletének formálásához.
Tuesday, May 10, 2016
Wow! Retro American Diner Budapest szívében
Nem írtam még étteremkritikát, úgyhogy a gasztrobloggerek remélem megbocsájtják, hogyha zöldfülűként megpróbálom.
A lányom kilencedik szülinapját akartuk egy kis Amerika idevarázslásával ünnepelni, és egy barátnőm küldte el emailben az étteremről szóló leírást. Gondoltam, megnézem magamnak a helyet, és megdicsérem, ha lehet, vagy építő kritikát írok róla, hátha eljut a tulajhoz.
A Nagymező utcában van, egy kis sétára az Arany János utcai metrómegállótól. Ahogy belépünk, nagyon hangulatos, helyes kicsi helyre lépünk be, nos ettől már nem amerikai, azzal, hogy kicsi. De nem baj, hiszen itt mások a körülmények, itt "azzal főzünk, amink van", hogy idézzem egy barátomat.
A helység kialakítása viszont nagyon hangulatos, az ötvenes éveket idézi, ami Amerikában egészen különleges volt, leginkább a pin-up girl-ök képei adják vissza az életérzést. Van Juke box, igaz csak díszként, de az ilyen helyek kelléke, aztán neonfény, és nagyon szépen kimunkált faldekorációk, nem beszélve a fekete-fehér padlóról és a retro fekete-fehér és fehér piros berendezésről. A faldekorációk közül csak a köszöntés és az elbúcsúzás valamiért magyarul történt, értem én, hogy nem ott vagyunk, de szerintem a Welcome és a See ya soon alapszavakat azért ismeri a magyar közönség, ezt is angolul kellett volna kiírni. Sőt az étlapot is úgy írtam volna, vagy kétnyelvűen. Minden tiszta és rendes, még a WC is, ami újabb jó pont. Van etetőszék, ami szintén pozitív.Van légkondi, igaz, 25 fokra állítva, nem 20-ra, ahogy kint megszoktuk a 40 fokban.:)
A menü megfizethető. Tejturmixok mellett megtaláljuk a sós töltelékkel töltött amerikai palacsintákat, a sós töltelékkel töltöttt gofrikat, ugyanezeket édes töltelékkel, ahol nagyon sok piros pontot ér a karamellizált alma, a pekán dió, a juharszirup, mert ezek valóban az amerikai palacsintázók alapkellékei, de odakint az áfonya is az, és más piros gyümölcsök,valamint a Nutella, ezekből nyugodtan lehetett volna még kreálni néhány szépséget. Volt Hershley csokiszósz, szintén pluszpont.
Piros pont a bagelekért, amit sajnos nem kóstoltam, mert éhes voltam nagyon a hamburgeremre.
Négyféle hamburgert árulnak.
Az asztalon szép kivitelezésű nyomtatott tányéralátéteteken mesélik el, miért is választották ezt a témát, helyes azt étlapjuk, kedves a pincérjük is, a srác akár egy kaliforniai szörfről is hozzánk léphetett volna, de ugyanilyen kedves volt a kasszás leány is.
A lányom kilencedik szülinapját akartuk egy kis Amerika idevarázslásával ünnepelni, és egy barátnőm küldte el emailben az étteremről szóló leírást. Gondoltam, megnézem magamnak a helyet, és megdicsérem, ha lehet, vagy építő kritikát írok róla, hátha eljut a tulajhoz.
A Nagymező utcában van, egy kis sétára az Arany János utcai metrómegállótól. Ahogy belépünk, nagyon hangulatos, helyes kicsi helyre lépünk be, nos ettől már nem amerikai, azzal, hogy kicsi. De nem baj, hiszen itt mások a körülmények, itt "azzal főzünk, amink van", hogy idézzem egy barátomat.
A helység kialakítása viszont nagyon hangulatos, az ötvenes éveket idézi, ami Amerikában egészen különleges volt, leginkább a pin-up girl-ök képei adják vissza az életérzést. Van Juke box, igaz csak díszként, de az ilyen helyek kelléke, aztán neonfény, és nagyon szépen kimunkált faldekorációk, nem beszélve a fekete-fehér padlóról és a retro fekete-fehér és fehér piros berendezésről. A faldekorációk közül csak a köszöntés és az elbúcsúzás valamiért magyarul történt, értem én, hogy nem ott vagyunk, de szerintem a Welcome és a See ya soon alapszavakat azért ismeri a magyar közönség, ezt is angolul kellett volna kiírni. Sőt az étlapot is úgy írtam volna, vagy kétnyelvűen. Minden tiszta és rendes, még a WC is, ami újabb jó pont. Van etetőszék, ami szintén pozitív.Van légkondi, igaz, 25 fokra állítva, nem 20-ra, ahogy kint megszoktuk a 40 fokban.:)
A menü megfizethető. Tejturmixok mellett megtaláljuk a sós töltelékkel töltött amerikai palacsintákat, a sós töltelékkel töltöttt gofrikat, ugyanezeket édes töltelékkel, ahol nagyon sok piros pontot ér a karamellizált alma, a pekán dió, a juharszirup, mert ezek valóban az amerikai palacsintázók alapkellékei, de odakint az áfonya is az, és más piros gyümölcsök,valamint a Nutella, ezekből nyugodtan lehetett volna még kreálni néhány szépséget. Volt Hershley csokiszósz, szintén pluszpont.
Piros pont a bagelekért, amit sajnos nem kóstoltam, mert éhes voltam nagyon a hamburgeremre.
Négyféle hamburgert árulnak.
Az asztalon szép kivitelezésű nyomtatott tányéralátéteteken mesélik el, miért is választották ezt a témát, helyes azt étlapjuk, kedves a pincérjük is, a srác akár egy kaliforniai szörfről is hozzánk léphetett volna, de ugyanilyen kedves volt a kasszás leány is.
Az ételek alapvetően finomak voltak. De, ha ők jártak Amerikában, akkor tisztában vannak az amerikai adag fogalmával, márpedig ha én megittam egy tejturmixot, ami kint fél liternél indul (itt kb két és fék deci lehet),megettem a hamburgerem és még meg tudtam enni a gyerek által otthagyott sós palacsintát, meg a desszert felét, akkor az adag nem nagy, hanem kicsi. Az amerikai dinerben soha nincs papírtányér és kínaira jellemző műanyag evőeszköz! Ennyire nem instant ott sem a diner. Szóval ami hiányzott, a nagy adagok, és a normális étkészlet.
Valamint a gyorsaság, nagyon sokat vártunk a hamburgerünkre, amihez nem egyértelmű módon járt a sültkrumpli, ami kint alapvető, mondani sem kell. Majd elromlott a sültkrumplisütő, és naaaaaaaaaaaaaagyon sokáig vártunk a krumplira a gyerek sós palacsintájára meg majdnem egy órát. A desszertnek választott gofri finom volt, de az amerikaiak nem spórolnak a szószokkal és a tejszínnel sem, itt ez megint nagyon európaian volt kicentizve. A tejturmix finom és hideg volt, de kint alapvetően nincs ilyen turmix, inkább shake van, mondjuk nem tudom az ötvenes években is volt-e már shake.
Nagyon pozitív volt ugyanakkor a kasszánál tapasztalt előzékenység, elnézést kértek a lassúságért, és a sós palacsintát nem kellett kifizetnünk, ez nagyon amerikai volt!
Összességében jó élmény volt, és mindenkinek ajánlom, hogy látogassa meg őket, kóstolja meg a bagelt, amit máshol biztos nem kap, és valami juharszirupos, pekános, áfonyás csodát válasszon!
Hajrá Wow!
Hajrá Wow!
Sunday, May 8, 2016
Mit üzen az épített környezetünk?
A minap elméláztam az épített környezet pszichológiáján, akkor kissé abszurdnak találtam, hogy ilyen is létezik, de nem sokkal később kikristályosodott az, milyen fontos is az, hogy milyen üzeneteket hordoz a körülöttünk levő épített környezet.
"Állj meg, kívánj valamit, menj tovább és valósítsd meg a kívánságod" olvashatjuk New York utcáin.
Egyrészt, nyilván a szép környezetben jól érezzük magunkat, a szemetes, elhanyagolt, koszos, romos környezetben pedig nem, ez tiszta sor.
Aztán eszembe jutott az a réges-régi nap, amikor egy amerikai általános iskola kapuján belépve nem súlyos, gyerekek számára alig érthető versidézetekkel voltak a falak megtöltve, ahogy ezt Magyarországon megszoktam, hanem inspiráló, egyszerűen megfogalmazott, pozitív gondolatokkal, olyasmivel, amelyek mind-mind azt sugallták a belépő gyerekeknek, hogy ők egytől-egyig ügyesek, tehetségesek valamiben, ami nehezen megy, azt pedig ne adják fel stb.
Barátom, aki hat évig élt NYC-ban, és azóta is ingázik a két világ között, nemrég küldött sok-sok képet, amelyek egy része a kinti épített világ üzeneteiről szól:
 |
| Photo credit: A. F. |
Szeretem a "make it happen" részt, nagyon amerikai, szó szerint tedd megtörténtté, azaz tegyél érte.
Ugye mennyivel másabb, mint a "Geci X párt", vagy a "Rohadj meg XY", ahogy azt a magyar házfalakon lehet olvasni? Most döbbentem rá, hogy én még életemben nem olvastam semmi pozitívat a magyar épített környezetemben, amit random ismeretlenek írtak ki, csak és kizárólag agresszív mondatok veszik körben az utcán is az embert!És ez bizony számít, nagyon sokat számít, hogy a környezet fenyeget-e vagy elhiteti veled, hogy igenis jó dolgok történhetnek veled.
Az Oraculo projectről nem sokat tudtam meg, egy ismeretlen brazil aszfaltművész először Rio de Janeiro utcáin, később Londonban és New Yorkban is inspirálta a tömegeket, mert ahogy a barátom is, más is megáll, és megmelengeti a szívét ez a gondolat, mielőtt tovább megy. Jó érzéssel folytatja a napot!
 |
| Phto credits: A, F, |
Barátom üzletekben és könyvtárban fényképezte a fenti üzeneteket. És nem véletlenül fényképezte le, azért, mert adtak neki valamit, mert abban a pillanatban, amikor elolvasta őket, úgy érezte, hogy van jövő, azért tenni kell és sikerülni fog, amit eltervez, hogy az élet nehézségein túl lehet lépni stb.
Az emberek, ahogy a Facebook-oldalak százai mutatják, imádják az ilyen gondolatokat. Jó lenne, ha a magyar épített környezetben gondolna egyet egy ismeretlen graffitis, és elkezdene minket inspirálni. Egészen könnyen lehetne belőle akár sztár is, mert nálunk sajnos az ilyen jellegű gondolatok nincsenek sehol leírva, legfeljebb a fejünkben hordjuk őket, meg-megkérdőjelezve, amikor körbenézünk magunk körül.
Pedig nagyon sokat tesz hozzá az ember komfort-érzetéhez, vagy éppen fenyegetettség-érzetéhez az, hogy mit látunk az óriásplakáton, mit fúj a graffitis a falra, milyen feiratok szerepelnek az intézményekben, azok milyen hangulatot árasztanak, mennyire barátságos egy orvosi rendelő (talán ez már felismerésre került, a gyermekkórházakban igyekeznek gyerekbaráttá varázsolni a falakat, de miért csak ott?), mennyire lepukkant a művelődési központ, milyen falfirkák vannak a buszmegálló bódéjában, vagy éppen mennyire van szétverve a környezet, ami akarva-akaratlanul is jelzi az agressziót. Nem látjuk az agresszort, csak a "művét", ettől még kellemetlenebb érzésünk lesz, jobban fogjuk a táskánkat, igyekszünk távozni az ilyen környékről.
Az épített környezethez pedig sokat hozzá lehet tenni, jó példa a szomszédasszonyom, aki imád kertészkedni, így a mi házunk kiemelkedik a lakótelepen a sok gazos előkertes ház közül, mert mindig szépen gondozott, virágos, jó ránézni.
Vannak jó példáitok?
Küldjétek el nekem Facebook-on, levélben (eletamerikaban@yahoo.com), közzéteszem őket!
Friday, May 6, 2016
Hogy hívják az amerikai gyereket?
Nem Gyereide,legalább is a statisztikák szerint.
Emma és Noah vannak a toplista élén. Emma már a Jóbarátok idején is menő volt, Rachel és Ross lánya is Emma lett.(Angolul inkább Ema ejtve, és Emma írva.) Sőt, az Emma népszerűsége 2004-ben kezdett komolyan emelkedni, miután Rachel így nevezte el a gyerekét!
Emma már 2008-ban is a legmenőbb volt, Noah pedig a harmadik éve már, hogy a topon van.
Noahot követi Liam, Mason, Jacob (gondolom nem kis szerepe van a csinos farkasfiúnak benne) és Williams a fiúnevek listáján.
Emma után következik a menő lánynevek sorában sorrendben az Olivia, Sophia, Ava, Isabella (Rachel utolsó pillanatban megvétózta az Isabella nevet, így lett Emma a Rachel-Ross szerelemgyerek.)
Érdekes az Isis név, amely elég gyakori női név volt egészen addig, amíg a szélsőséges iszlamisták előre nem törtek, 2015 óta gyereket nem kereszteltek az államokban Isisnek..
Laura Wattenberg, babanév-szakértő szerint még az Adolph név sem került ennyire hátra a listán a második világháború után is az 555. helyen zárt, szóval ez soha nem látott változás, ami az Isis nevet illeti.
Kedvelik a sok magánhangzós zenei neveket a mostani szülők, így az Alalia és az Adaline, valamint a Mia, Liam, Noah nevek is ezért kedveltek. Nagyot ugrott a népszerűégi listán a Riaan, igen, jól írtam, nem Ryan (közlegény), Riaan.
A Social Security Administration 1880-tól tartja nyilván az első 1000 legnépszerűbb újszülöttnevet évente.1880-ban a John és a Mary volt a legmenőbb, Mary most a 124 helyen végzett, John továbbra is jó helyen áll, a 26.
Egyszer olvastam valahol, hogy valamiféle kollektív életérzés alapján nevezik egyszerre a szülők a gyerekeket ugyanazon neveken, jóval kevésbé egymás majmolásáról van szó, főleg akkor, ha nevet adunk a gyermekünknek, különleges nevet keresünk, tehát nem azért adjuk ugyanazt, mint a szomszéd, mert majmolni akarjuk.
Amíg anyáink, nagyanyáink idejében az Erzsébetek és a Máriák megszámlálhatatlan anyakönyvön szerepeltek, addig ezeket a neveket ma már alig adják az újszülötteknek. Érdekes a párhuzam, hogy még egy másik földrészen is a Mary, azaz Mária az 1880-as években élte reneszánszát. Márpedig akkor nem volt még internet sem, tehát igaz lehet valami erről a kollektív tudatalattiról.
(Forrás:This Year’s Top Baby Names Are No Surprise-Yahoo)
Emma és Noah vannak a toplista élén. Emma már a Jóbarátok idején is menő volt, Rachel és Ross lánya is Emma lett.(Angolul inkább Ema ejtve, és Emma írva.) Sőt, az Emma népszerűsége 2004-ben kezdett komolyan emelkedni, miután Rachel így nevezte el a gyerekét!
Emma már 2008-ban is a legmenőbb volt, Noah pedig a harmadik éve már, hogy a topon van.
Noahot követi Liam, Mason, Jacob (gondolom nem kis szerepe van a csinos farkasfiúnak benne) és Williams a fiúnevek listáján.
Emma után következik a menő lánynevek sorában sorrendben az Olivia, Sophia, Ava, Isabella (Rachel utolsó pillanatban megvétózta az Isabella nevet, így lett Emma a Rachel-Ross szerelemgyerek.)
Érdekes az Isis név, amely elég gyakori női név volt egészen addig, amíg a szélsőséges iszlamisták előre nem törtek, 2015 óta gyereket nem kereszteltek az államokban Isisnek..
Laura Wattenberg, babanév-szakértő szerint még az Adolph név sem került ennyire hátra a listán a második világháború után is az 555. helyen zárt, szóval ez soha nem látott változás, ami az Isis nevet illeti.
Kedvelik a sok magánhangzós zenei neveket a mostani szülők, így az Alalia és az Adaline, valamint a Mia, Liam, Noah nevek is ezért kedveltek. Nagyot ugrott a népszerűégi listán a Riaan, igen, jól írtam, nem Ryan (közlegény), Riaan.
A Social Security Administration 1880-tól tartja nyilván az első 1000 legnépszerűbb újszülöttnevet évente.1880-ban a John és a Mary volt a legmenőbb, Mary most a 124 helyen végzett, John továbbra is jó helyen áll, a 26.
Egyszer olvastam valahol, hogy valamiféle kollektív életérzés alapján nevezik egyszerre a szülők a gyerekeket ugyanazon neveken, jóval kevésbé egymás majmolásáról van szó, főleg akkor, ha nevet adunk a gyermekünknek, különleges nevet keresünk, tehát nem azért adjuk ugyanazt, mint a szomszéd, mert majmolni akarjuk.
Amíg anyáink, nagyanyáink idejében az Erzsébetek és a Máriák megszámlálhatatlan anyakönyvön szerepeltek, addig ezeket a neveket ma már alig adják az újszülötteknek. Érdekes a párhuzam, hogy még egy másik földrészen is a Mary, azaz Mária az 1880-as években élte reneszánszát. Márpedig akkor nem volt még internet sem, tehát igaz lehet valami erről a kollektív tudatalattiról.
(Forrás:This Year’s Top Baby Names Are No Surprise-Yahoo)
Sunday, May 1, 2016
Diákhitel
Emlékszem, a kilencvenes évek végén beszivárgó diákhitelre Magyarországon. Én voltam annak a generációnak az egyike, akinek hozzá kellett járulnia az első évben tandíjjal az állami oktatáshoz, aztán a kormányváltással ennek vége is lett. Persze fiatalként, meggondolatlanul nagyon szívesen felvettem volna a hitelt, anyám azonban jó irányba terelt, elmentem inkább diákmunkába, voltam forgalomszámláló, telefonos operátor, levélnyitogató, irodai alkalmazott, fordítottam, szóval mindenfélét csináltam, ami arra elég volt, hogy otthon laktam,ettem, de a szórakozásomat, ruházkodásomat nagyjából tudtam fedezni.
Sokat tanultam ezekből a diákmunkákból. Rengeteg barátom volt, megtudtam magamról pár dolgot, mire vagyok alkalmas, és mire kevésbé. És persze jó volt az önálló kereset, amit egy az egyben magamra költöttem.
Ma már nem ennyire egyértelmű az ingyenes oktatás Magyarországon, bolognai rendszer van, sok a fizetős szak, azok számára, akik nem kerülnek be az állami keretekbe, nem tízezer a féléves tandíj, hanem 150-300 ezer, és a levelező képzés is súlyos pénzekbe kerül. Ma már lehet, hogy fel kéne vennem ezt a hitelt, nem tudom.
Amerikában jóval kevesebb azon szerencsések köre, akik ingyen juthatnak a felsőoktatásba, ők a valódi tehetségek.
A többieknek bizony fizetni kell, és minél nagyobb a választott felsőoktatási intézmény ázsiója, annál többet. Olyan összegeket, amilyeneket nem lehet diákhitel nélkül kibekkelni.
Jól példázza ezt az, hogy egy kisgyerek születésénél már a kózházban kap útmutatást a szülő arra nézvést, hogy a college fund-ot azaz azt az összeget, amit már születéstől kezd spórolni a gyereknek, hogy majd továbbtanuljon, hova tegye, milyen lehetőségei vannak.
És még a szülők segítsége mellett is felveszik a fiatalok a hitelt és végigdolgozzák ezeket az éveket, ezért aztán szinte mindenkinek van pincéri, pincérnői tapasztalata, vagy eladó is volt minden későbbi diplomás, mert ott olyan jellegű diákmunka, mint itthon nincsen. Általában félállásban, illetve egyéni megbeszélés alapján mennek el dolgozni mindenfélét a diákok úgy, hogy a tanulásukkal összegyeztessék. Ez még így is kevés, a diákhitelt, a student loant a legtöbben fel kell, hogy vegyék, és aztán szépen fizetgetik is vissza, hosszú ideig.
Nemrég okozott egy kisebbfajta netes csörtét egy négy éves, színház szakon végzett lány, aki az Amerikai szépség mintájára a lejárt diákhiteltartozásaink felszólító leveleivel lepte el magát, mint a képzeletbeli Mena Suvari a rózsaszirmokkal. A vicc visszafele sült el.
Meglehetősen szkeptikusan reagáltak rá az emberek. Egy komment szerint ugyan ki tartott csőre töltött fegyvert a halántékához a lánynak, hogy egy ilyen semmi szakért, mint a színház, hitelt vegyen fel? Miért végzett ilyen felesleges szakot, miért nem választott helyette mást?Miért ment ilyen drága egyetemre?
Noha a felvetéseket érezhetjük jogosnak is, ugyanakkor meg kell jegyezni, hogy nem kényszeríthető valaki mondjuk kémikusnak, ha neki a színház jelenti a világot. És ha ezt akarja tanulni, akkor a legjobb iskolában akarja ezt megtenni. Más kérdés az, hogy a felvett hitelt hogyan fogja vissszafizetni, ez már az ő dolga. De kétségtelen tény az, hogy szinte minden amerikai fiatal jelentős hiteltartozással indítja az életét.
A savingforcollege.com-on könnyen és gyorsan ki is lehet számolni, mennyit kell a szülőnek virítani, hogyha a gyerekét nem akarja hitellel indítani.
Az én nyolc évesem esetében, ha 100%-ig akarom fedezni a kiadásait egy átlagos négy éves képzésen, akkor innentől havonta 726 dollárt kell félretennem, amennyiben az átlagos, éves felsőoktatási díjjal számolunk, ami a kalkulátor szerint 25 ezer dollár. Ebben szerepel a következő: tandíj, lakhatás, könyvek és egyéb eszközök, egyéb kiadások (szórakozás, kaja, ruha).
Míg az állami képzés 22826 dolláros átlaggal számol (6 217460 FT), addig a magánfőiskolákon duplán kell a zsebbe nyúlni, 44750 dollár (12 189228 FT) lesz a tandíj. Az amerikai gyerekek a magyarokkal ellentétben korán elköltöznek otthonról, gyakran más államba mennek tanulni, így mindenképpen komoly összeg a lakhatás.
Ha valaki a gyerek születésétől spórol, akkor havi 465 dollárt, ez jelenleg 126659 forintot tesz félre a gyerek iskoláztatására átlagosan.
A kalkulátor persze nem veszi figyelembe a körülményket, ahogy a gyerek felnőtt, amit megszokott, így csak egy nagyjábóli elképzelést adhat számunka arról, hogy mi mennyi, az átlagot mutatja. Ezért is lehet az, hogy noha a kalkulátor 25 ezer dollárra hozza ki a négy éves képzést, a legtöbb amerikai 29 ezer dolláros tartozással bír (7899165 Ft), amikor kikerül a rendszerből. Arról nem szól a fáma, hogy ebben a tartozásban mennyi szülői segítség volt, mennyi saját erejű diákmunka, és mennyi spring break méregdrága helyeken.:)
Sokat tanultam ezekből a diákmunkákból. Rengeteg barátom volt, megtudtam magamról pár dolgot, mire vagyok alkalmas, és mire kevésbé. És persze jó volt az önálló kereset, amit egy az egyben magamra költöttem.
Ma már nem ennyire egyértelmű az ingyenes oktatás Magyarországon, bolognai rendszer van, sok a fizetős szak, azok számára, akik nem kerülnek be az állami keretekbe, nem tízezer a féléves tandíj, hanem 150-300 ezer, és a levelező képzés is súlyos pénzekbe kerül. Ma már lehet, hogy fel kéne vennem ezt a hitelt, nem tudom.
Amerikában jóval kevesebb azon szerencsések köre, akik ingyen juthatnak a felsőoktatásba, ők a valódi tehetségek.
A többieknek bizony fizetni kell, és minél nagyobb a választott felsőoktatási intézmény ázsiója, annál többet. Olyan összegeket, amilyeneket nem lehet diákhitel nélkül kibekkelni.
Jól példázza ezt az, hogy egy kisgyerek születésénél már a kózházban kap útmutatást a szülő arra nézvést, hogy a college fund-ot azaz azt az összeget, amit már születéstől kezd spórolni a gyereknek, hogy majd továbbtanuljon, hova tegye, milyen lehetőségei vannak.
És még a szülők segítsége mellett is felveszik a fiatalok a hitelt és végigdolgozzák ezeket az éveket, ezért aztán szinte mindenkinek van pincéri, pincérnői tapasztalata, vagy eladó is volt minden későbbi diplomás, mert ott olyan jellegű diákmunka, mint itthon nincsen. Általában félállásban, illetve egyéni megbeszélés alapján mennek el dolgozni mindenfélét a diákok úgy, hogy a tanulásukkal összegyeztessék. Ez még így is kevés, a diákhitelt, a student loant a legtöbben fel kell, hogy vegyék, és aztán szépen fizetgetik is vissza, hosszú ideig.
Nemrég okozott egy kisebbfajta netes csörtét egy négy éves, színház szakon végzett lány, aki az Amerikai szépség mintájára a lejárt diákhiteltartozásaink felszólító leveleivel lepte el magát, mint a képzeletbeli Mena Suvari a rózsaszirmokkal. A vicc visszafele sült el.
Meglehetősen szkeptikusan reagáltak rá az emberek. Egy komment szerint ugyan ki tartott csőre töltött fegyvert a halántékához a lánynak, hogy egy ilyen semmi szakért, mint a színház, hitelt vegyen fel? Miért végzett ilyen felesleges szakot, miért nem választott helyette mást?Miért ment ilyen drága egyetemre?
Noha a felvetéseket érezhetjük jogosnak is, ugyanakkor meg kell jegyezni, hogy nem kényszeríthető valaki mondjuk kémikusnak, ha neki a színház jelenti a világot. És ha ezt akarja tanulni, akkor a legjobb iskolában akarja ezt megtenni. Más kérdés az, hogy a felvett hitelt hogyan fogja vissszafizetni, ez már az ő dolga. De kétségtelen tény az, hogy szinte minden amerikai fiatal jelentős hiteltartozással indítja az életét.
A savingforcollege.com-on könnyen és gyorsan ki is lehet számolni, mennyit kell a szülőnek virítani, hogyha a gyerekét nem akarja hitellel indítani.
Az én nyolc évesem esetében, ha 100%-ig akarom fedezni a kiadásait egy átlagos négy éves képzésen, akkor innentől havonta 726 dollárt kell félretennem, amennyiben az átlagos, éves felsőoktatási díjjal számolunk, ami a kalkulátor szerint 25 ezer dollár. Ebben szerepel a következő: tandíj, lakhatás, könyvek és egyéb eszközök, egyéb kiadások (szórakozás, kaja, ruha).
Míg az állami képzés 22826 dolláros átlaggal számol (6 217460 FT), addig a magánfőiskolákon duplán kell a zsebbe nyúlni, 44750 dollár (12 189228 FT) lesz a tandíj. Az amerikai gyerekek a magyarokkal ellentétben korán elköltöznek otthonról, gyakran más államba mennek tanulni, így mindenképpen komoly összeg a lakhatás.
Ha valaki a gyerek születésétől spórol, akkor havi 465 dollárt, ez jelenleg 126659 forintot tesz félre a gyerek iskoláztatására átlagosan.
A kalkulátor persze nem veszi figyelembe a körülményket, ahogy a gyerek felnőtt, amit megszokott, így csak egy nagyjábóli elképzelést adhat számunka arról, hogy mi mennyi, az átlagot mutatja. Ezért is lehet az, hogy noha a kalkulátor 25 ezer dollárra hozza ki a négy éves képzést, a legtöbb amerikai 29 ezer dolláros tartozással bír (7899165 Ft), amikor kikerül a rendszerből. Arról nem szól a fáma, hogy ebben a tartozásban mennyi szülői segítség volt, mennyi saját erejű diákmunka, és mennyi spring break méregdrága helyeken.:)
Subscribe to:
Posts (Atom)