Feketelistán a legnépszerűbb karácsonyi játékok

Idén Amerikában tombolt a Hatchimal-láz. A szóösszerántás a hatch és animal szóból jön, azaz egy olyan műanyag tojás, amelyben egy világító szemű madárféle lakik. Miután kikel a tojásból a szeme színének megfelelő állapotban van, azaz a gazdának azt kell tennie, amit  színből következtet (ehhez van egy színskála-leolvasó is mellékelve). A játék elemmel működik.
A gyártó cég tarolt, az ebayen percenként vásárolták az alapvetően négy-nyolc éveseknek való játékot, majd volt nagy bosszankodás 25-én, mert nagyon sok tojásból nem kelt ki a figura órák múlva sem, vagy mire kikelt, lemerült benne az elem.A játék 50 dollár körüli áron mozgott, ami odakint nem tétel, de a sok elkeseredett gyerek miatt a gyártó rengeteg megkeresést kapott volna, ha válaszol...



A másik bosszankodásra okot adó játék a Barbie Dream House legújabb változata. Hangra nyitja az ajtaját, viszi fel liften az utasokat, vagy éppen a lépcsőjét is hangra csukja össze, nyitja ki. Ráadásul összeköthető egy applikációval is, (de én ezt már nem értem, hogyan, és mivel potom 300 dollárért nincs nálam ilyen, így nem bocsátkozom találgatásokba, hogyan.) A legtöbb bajt az okozta, hogy ahelyett, hogy elindult volna bekapcsoláskor az elektronika, kiírt egy hibakódot.


Ilyenkor eszembe jutnak gyerekkorom egyszerű, elekronikamentes játékai, amelyek nem tudtak az első percben hibakódot produkálni, vagy elemtől függeni, mégis évekig jókat játszottam velük. Igen, tudom, az egy másik világ volt. De létezett.

6 dolog, amit NEM tudtál a Reszkessetek betörőkről :)

Van olyan? Kérdezed felhúzott szemöldökkel, miután megint túl vagy a három  négy(?) részen...
A brightside össszegyűjtött pár forgatási titkot, én pedig lefordítottam nektek, amit érdekesnek találtam a gyűjtésből, íme:

1. Talán a legemblematikusabb az Angels with Filthy Souls (és későbbi változatai a többi részben) amit Kevin előszeretettel nézett, és használt fel, hogy elkerülje a rossz arcokat, valójában nem film volt, hanem kifejezetten a Reszkessetek betörőknek lett forgatva, felhasználásra. Ez itt a második részből való:



2. Az első részben Párizsba utazó család a párizsi reptéren jön rá, hogy Kevin eltűnt. Valójában a film végig Chicagoban játszódik, és a párizsi reptéri jelenetei is a Chicago O’Hare International Airporton játszódnak. A luxus business class jelenetei pedig egy iskola kosárbadapályáján voltak felvéve, míg az a jelenet, mikor elázott Kevinék pincéje ugyanennek az iskolának az uszodarészében játszódott.

3. Kevinék házának valódi helye Illinois állam, Winnetka városa, címe: 671 Lincoln Avenue. Ma turistaattrakció.

© 20th Century Fox Film Corporation  

4. Harry szerepét (a betörők közül az ötletgyáros, alacsony fickó) eredetileg Robert de Nironak, majd John Jovitznak (Friendsben a marihuanafogyasztó étteremtulaj, Két pasiban reklámdalíró, a Save the Orphans szerzője) ajánlották fel, de visszautasították mindketten.

5. A New York-i kalandot feldolgozó részben, amikor a nagy család Floridába utazott, Kevin pedig rossz repülőre szállt, szerepelt Kevin testvére, méghozzá ő volt az unokatestvére ebben a részben.

© 20th Century Fox Film Corporation  

5. A Talkboy hangfelvevő nem valódi termék volt. Kifejezetten a film kedvéért alkották meg ( ez okozta a galibát a reptéren, elemet kellett benne cserélni, Kevin ezért tévedt el és szállt fel rossz gépre). Mindazonáltal annyira népszerű lett, hogy pár év múlva a rajongók követelésére megjelentek a boltokban ezek a készülékek! Imádom az ilyen sztorikat. Íme a reklámja a kilencvenes évekből:




6. Emlékeztek, az első részben, amikor Kevin felkészül a betörők fogadására? Az ablak alá üveg fenyőfadíszeket tesz, hogy a besurranó jól belelépjen és felsértse a lábát. Ezek a díszek valójában cukorból készültek!Ugyanakkor a Marvot játszó színész speciális "talpalávalót" hordott a mezitlábas jelenetekben, hogy véletlenül se érje baleset.

 (forrás:https://brightside.me/wonder-curiosities/13-secrets-about-the-movie-home-alone-252260/)

Ez rólad szól

Mielőtt fejest ugrom a karácsonyi ételkészítésbe (a halászlé már ott figyel a hűtőben, nemes egyszerűséggel megrendeltük, szóval nem kell sajnálni nagyon:), arra gondoltam, hogy egy nem hagyományos posztot fogok írni, hanem egyet, ami már régóta "érik".
Még hozzá arról, hogy a blog mennyi mindenkivel hozott össze, mennyi olvasót ismerhettem meg személyesen, és még barátságok is születtek a személyes találkozásokból. És talán ez az, amire nem számítottam, amikor valamikor 2009 november elején elkezdtem kigyűjteni más blogjaimból az amerikai jellegű irományokat, és megszületett a freeblogon az Élet Amerikában.
Pont tegnap előtt este gondolkodtam el ezen, amikor hazafele tartottam az általam csak "legrejtélyesebb blogolvasónak" aposztofált honfitársammal való találkozásból.Ő például a nevét csak tegnap árulta el nekem.
Két részre oszthatóak a blog kapcsán személyesen megismert olvasók: olvasták a blogot, és fúrta az oldalukat, ki a blogger, vagy olvasták a blogot, és angolul akartak tanulni, és amikor hazajöttem, felkerestek. Mindenkiben közös, hogy külföldön akar élni, vagy külföldön élt, vagy éppen külföldön él és néha hazalátogat. Többen elmondtátok, akik Magyarországról olvassátok a blogot, hogy egyfajta reménysugár a hétköznapjaitokban, különösen, amíg kint íródott, és többek mondták, hogy melankólikussá vált, mióta itthonról íródik. Ez utóbbiról sajnos nem tehetek, akörülmények alakítják a bloggert, és az írásait is.

Vannak olyanok, akikről már néha eszembe sem jut, hogy ő is blogolvasó, mert időközben a barátom lett. Az egyik, talán legkülönösebb barátság a blog szinte legelső olvasójához fűz, aki akkor még középiskolásként olvasta Szeged mellől a freeblogos posztokat, és rettentően lelkes Amerika-rajongó volt. Sőt az, a mai napig. Őt szinte (virtuálisan) láttam felnőni, ma már komoly, Európát megjárt fiatalember, akinek szintén van külföldi tapasztalata. Ja igen, és ő készítette el a blog emblematikus, Friends-őrült cover képét.

Van egy olyan olvasó, akinek egy ideig az angoltanára is is voltam, és meg kell mondjam, hogy nagyon sokat segített elviselni az igen rögös indulást itthon, mert mindig meg tudott nevettetni valamivel, amolyan rocksztár alkat, noha grafikusként dolgozik a való életben. Ő abszolút világpolgár, és remélem, a kanadai álma azért egyszer majd valóság lesz. Ő is élt külföldön.

Van egy olyan olvasó, akivel szinte együtt tértünk vissza az Államokból, és a legsötétebb és legreménytelenebb visszailleszkedési küzdelmeken támogattuk keresztül egymást, ma már ingázik London és Budapest között.

Van egy olyan olvasó, aki szintén még középiskolás diákként kezdte követni a blogot, nagyon ki akart menni nyári munkára az Államokba, és végül el is indult, sokat leveleztünk ebben a témában. Ő is komoly fiatalember lett közben, és abszolút egy húron pendülünk az életben is. Nagyon szürreális közös élményünk a Migration Aidhez kapcsolódik, egy nyári éjszakán én is kimentem segíteni a Keletibe szorult menekülteket, és ezt neki köszönhetem, imádom az emberbarát gondolkodását.

Van olyan olvasó, aki egészen közel lakott hozzám, mikor hazaérkeztem, és nagyon összebarátkoztunk, évekig készültek kifele Angliába, és végül ki is mentek, rossz volt elveszíteni egy éppen megtalált barátot, de tudom, hogy sokkal jobban érzi magát most, mint tette korábban.

Van olyan olvasó, aki még szállást is adott nekem, amikor átutazóban voltam az országban. És sokat köszönhetek neki is, mert a kapcsolatot azóta is tartjuk.

Van egy olyan olvasó, akinek Amerikában ajánlották a blogomat, amikor sok éve Baltimore-ba érkezett. Képzeljétek, se akkor, se később nem találkoztunk, viszont azóta is levelezünk, és igazi levélbarátság alakult ki köztünk. Ma már mindketten Magyarországon vagyunk, és nagyon remélem, hogy a két ünnep közt végre sikerül személyesen is találkozni, ennyi év online barátság után!

A sort nagyon sokáig folytathatnám.Tényleg.
Ezt szeretném nektek most megköszönni, hogy sok, hozzám hasonlóan gondolkodó, nyitott embert ismerhettem meg a személyetekben. Mert azt hiszem, aki egy ilyen témájú blogot olvas rendszeresen, vagy éppen hébe-hóba, az  hasonlóan nyitott a világra, érdeklődő, kíváncsi, mint az a grafomán, aki írja.
Boldog karácsonyt kedves olvasó!

Jön a Télapó és a Santa

Érdekes lenne tudni, hogy vajon mások hosszabb idejű külföldi tartózkodás után milyen külföldön tapasztalt ünnepeket építettek be a saját életükbe, és hosszabb távon visszatelepülve miket tartottak meg?
Kezdetben, az első évben szinte minden jeles amerikai napot követtünk: Martin Luther King Day, George Washington's Birthday, Memorial Day, Independence Day, Labor Day, Veteran's Day, Halloween, Thanksgiving.
Később, ahogy a hazahozott naptár egy év múlva elvesztette a szavatosságát leginkább a Halloween és a Thanksgiving maradt meg, valamint egy sajátosan kialakított december hat, ahol a magyar Mikulás mellett jött mindig a US Santa is.
Később a Thanksgiving is kikopott az életünkből, egyszerűen azért, mert körülöttünk senki nem ünnepelte, nem szerepelt a naptárban és már csak említés szintjén maradt meg.
Ami változatlanul maradt, az az igazi gyerekünnep, a Halloween, igaz, nem olyan formában hogy odakint ez jellemző, "farsangi beöltözés" és cukorkagyűjtögetés helyett leginkább valamiféle díszkészítés, mókázás, beszélgetés a Halloweenről, mókás ételek készítése, idén pedig Halloween-programokra való eljutás.
És persze idén is jött a kétféle télapó, már egyre jobban belezavarodunk ebbe a történetbe, hogy akkor hogy érkezik ide az amerikai ugyanabban az időben, mint a magyar, közben a tévében szó volt az "igazi finn télapóról", és néha jön a kétkedés, hogy "Anya, nem Te vagy az?". Mivel mikor öt éve hazajöttünk, bespejzoltam jó néhány egy-két dolláros apróságot, amelyeket rendszeresen a szülinapokon, karácsonykor és december hatodikán adtam át, így egészen sokáig tartottak, még idén is sikerült egy matricás füzetet átadni egy angol nyelvű levéllel, amit az amerikai Santa írt. Jövőre már bajban leszek, csak Halloween-dekorom maradt. :(
Volt egy idő, mikor az amerikai húsvéti nyúl is jött, talán az első egy-két évben, aztán kifogytam az ilyen jellegű ajándékokból, és maradt a magyar nyúl.
Sajnos az idő múlásával és az élő kontakt hiányával egyre inkább l'art pour l'artnak tűnik a kinti ünnepek, szokások tartása, vagy a gyerek kettős állampolgárrá nevelése. Ugyanakkor fontosnak tartom az érdeklődése megtartását, a tudásátadást, és a figyelme felhívását az amerikai dolgokra. Ha már ekkora esélyt kapott az élettől, ne én, vagy a nevelése legyen a kerékkötője annak, hogy egyszer visszatérjen a szülőföldjére.

Trump haja

Gondoltam, Trump haja megér egy posztot, és úgy vettem észre, mások is hasonlóan gondolkodtak, így egészen komoly "szakirodalmat" tanulmányozhattam a témában.
Trump, valljuk be, nem éppen a szép emberek csoportjához tartozik, és erre még rá is tesz egy lapáttal egészen furcsa, platinaszőkére(vagy inkább csirkesárgára) festett, hosszúra növesztett ritkás hajszerkezetével, melyről a legkülönfélébb képek és mémek terjednek a neten.

Fiatalabb korában még egész normális haja volt, természetes hajszínnel, igaz, sok hajjal akkor sem büszkélkedhetett, ahogy az idő haladt, Trump haja úgy lett egyre....furcsább.


(Photo credit:Odussey)

Hasonlították kukoricahajhoz, trollhajhoz, lósörényhez azt a haji kuszaságot, melyet több fodrász is megvizsgált, és képek alapján nem tudtak dűlőre jutni, mi a fene is ez az Elnök fején?

Egyes találgatások szerint kopaszságát próbálta eltüntetni mesterséges hajbeültetéssel, amivel nem is lenne gond, de itt a hajának fésülése az, ami valami egészen  elképesztő eredményt ad. Esetleg a rossz beültetés következménye a képtelen forgók kialakulása a fején és már nem lehet fésülni? Ez még sehol nem fordult elő magyarázatként, csak itt és csak most jutott nekem eszembe!:D

Egy fodrász szerint hátulról előre fésüli, és ha rövidebb lenne neki, akkor olyan lenne, mint George Clooney haja a Hail Ceasarban (imádtam, hogy egy félmondatban megjegyezte, kivéve Trump arcát, nos igen, abból nem lesz Clooney).



(Photo credit:Celebitchy)

Én nem vagyok fodrász, de Trump hajával nem ez a gond. Sőt, pont, hogy hátrafele fésüli, de előreesik neki egy része, nézzük csak:



Valamiért tetszik neki, hogy hátul elhanyagoltan hosszú, és a hajfestékválasztása lehetne kissé kifinomultabb... egyszóval, szüksége lenne egy normális fodrászra. Ugyanakkor kevés haja van, ergo ha nagyon rövid lenne, kiderülne, hogy annyira kevés, hogy fénylene alatta a kopasz(odó) fejbőre. Ezért inkább marad ennél a nem túl csinos fazonnál?

Trump haja még a #trumpyourcat hashtaget is életre hívta, és a Halloween jelmezként is nagy feltűnést keltett, igen, maga a haj volt a jelmez!

Az Ice Bucket Challenge-re is azért vállalkozott mert szerinte sokan akarták látni, hogy leesik-e róla a paróka, és nem, a haj maradt a fején. Megnyugtató.

Ő maga is nyilatkozott saját hajáról, nevezetesen, hogy nem paróka, még ha nem is tökéletes, de az övé. Még szerencse.
Ígérte egy riportban, hogyha elnök lesz, akkor változtat a hajstílusán (reméljük nem lesz ennél is gázabb.)
Idézem az elnököt:

"I would probably comb my hair back," Trump said of how he might change his hair if elected president. "Why? Because this thing is too hard to comb. I wouldn't have time, because if I were in the White House, I'd be working my ass off."(Des Moines regards)

Én nagyon várom, hogy betartja az ígéretét és picit változtat a haján (is). Egy olyan manökenszerűen stílusos és elegáns elnök után, mint Obama volt, nehéz lesz labdába rúgnia.

Clinton vagy Trump? Szamár vagy elefánt?

Nagyjából a fenti kérdés izgatja már hónapok óta az amerikai népet, és természetesen minket, amerikai eseményeket követő más nemzetek tagjait.
Holnap választ kapunk a kérdésre.
Vajon a Demokraták jelöltje, Hillary Clinton, vagy a Republikánusok jelöltje, Donald Trump lesz a következő elnök?
Jelenleg különböző bejósló eredmények vannak, ezek egymásnak némileg ellentmondanak, ahogy az események haladnak, ahogy egymásnak feszül a két oldal.
Az elmúlt tíz napban a Washington Post/ABC News által készített felmérés szerint a szavazók 47 %-a szavazna Clintonra és 43 %Trumpra, október 30-án ez már 46-45% volt.

Az Investor's Business Daily/ Technometrica Market Intelligence pollja szerint a mai napon, november 7-én Trump 43%-on áll, Clinton 41%-on (Johnson 6.3%, Stein 2.2% és egyéb 2.4%).

Érdekesség, hogy a fekete és hispán lakosság inkább Clintont támogatja 69%-ban. A nőknél nem ekkora nagy az aránykülönbség a rá szavazók 43 %-a nő és 38% férfi. Elég beszédes adat, hogy a legmagasabb jövedelemmel rendelkezők 50%-a Trumpra szavazna, míg a legelesettebb társadalmi réteg 48% Clintonra. Az iskolai végzettség vizsgálatánál nincs szignifikáns változás, de a városiak 52%-a Clintora adná a voksát, míg a vidék 55%-a Trumpra.

Holnap minden kiderül, mindenesetre nagyon megosztó az idei elnökválasztás. Én személyesen nagyon sajnálom, hogy Obama távozik a posztjáról, és igazából a két esélyes jelölt közül egyikre sem szívesen adnám a voksom. Szerintem Obama intézkedései és gondolkodása pacifikus, humánus és számomra értékkel bíróak voltak, még az amerikaiak által sokat bírált Obamacare-t is hasznosnak tartottam.

Halloween Special Edition

Idén arra vállalkoztam, hogy a Halloweent igazán megünnepeljük, a magyar körülményekhez képest. Hiszen nyilván nehezebb úgy ünnepelni, hogy minden évben menetrendszerűen jön a "Nekünk nincs Halloweenünk, nekünk Halottak Napjánk van" (link:az amerikaiaknak is van...) nyomasztás, és az egyéb utálkozások, a kevés dekor, hiányzik a Trick or Treat hagyomány, ami a gyerekek fő szórakozása ilyenkor.

Szerencsére azért egyre többen szeretik ezt az ünnepet, egyre többet látják benne a potenciált, hogy búslakodás helyett nevessük szembe a halált, ne féljük. 
A beöltözés, arcfestés is kezd már, leginkább a fiatalok körében terjedni, akik kihasználják az október végi töklámpás ünnepet egy jóízű közös bulira.
Ezért aztán úgy döntöttem, hogy körbejárok gyerekestül néhány meghirdetett budapesti programot, és megmutatom a gyerekemnek, mitől is igazán remek ez az ünnep.

29-én este volt a Hősök terére meghirdetve a Töklámpás Fesztivál, melynek végtelenül egyszerű szemlélelete van: vigyél egy töklámpást, gyönyörködj a többiben, esetleg hozz néhány konzervet a rászorulóknak. Évek óta nem éreztem a magyar tömegben ilyen jól magam. Tényleg ennyi volt a kijövő emberek célja, nem egymásra való acsargás valamelyik párt színeiben. Megnézni, mások miket faragtak.  Valljuk be, ritka. És bizony volt jó néhány nagyon tehetséges, klasszul megvalósított ötlet. Kicsi és nagy egyformán élvezte, ahogy a tér népét elnézegettem.

Aznap délután, ha nem is tökfaragásban, de festésben és ragasztásban mi is serénykedtünk, hogy legyenek ha nem is ijesztő, de kedves, hangulatos dekorációink. A Kifli és Levendula blog filléres gurigafiguráit állítottuk elő. Közben megbeszéltük a Halloween színeit, szimbólumait stb.

30-án egy leginkább külföldiek számára meghirdetett Halloween Food Truck Shown jártunk, méghozzá a Gundel kertjében. Ez számomra azért is volt különleges, mert a Gundel, brutális árai miatt amolyan bakancslistán szereplő, "majd egyszer azért talán elfogyaszthatok ott egy vacsorát" típusú helynek számított, és most jól esett, hogy a kertjében megrendezett Halloween a kaja jegyében eseményre ellátogathatok. Nem vagyok otthon ebben a műfajban, azért nem kifejezeten olcsó mulatság itt eszegetni. Az egyik helyütt a narancsos tökleves ugyan csak 590 volt cserében nem volt íze és nem leves sűrűségű volt, hanem a guargumit túltolták? A szenvdiccsel se jártunk jobban, a "pulled chicken" szétáztatta a ciabattát, mindez 1600 ft-ért (ketten azért legyűrtük) és ugyan ki hagyná ki ha végre ott jár a Gundel palacsinta Street Editionjét, végre valami, amit meg tudok fizetni az étlapról 990-ért. Finom volt, de nem estem ettől se hanyatt (ketten ettük meg). Talán nagy volt az elvárásom, vagy leginkább drágálltam a dolgot. Azért tetszett a hangulat, és elsősorban ezt kerestük.

Ezután elsétáltunk a Cirkuszba, ahol gyerekkoromban voltam utoljára, és a munkáltatói, sehol el nem fogadott ...kultúrautalványnak köszönhetően megint mehetek, legnagyobb meglepetésemre ez a látvány fogadott:

Mennyire profi már a fiatal vámpír úr és a kifaragott tökök is?

Ma, azaz Halloween napján az Állatkertbe mentünk, ahol Halloween-mulatságot ígértek az ifjúságnak. Nem mentünk be, annyira sokan álltak sorban, hogy előre láttam a szülők rémálmát, a gyerek azért megy, hogy valami kis Halloween-dekort készítsen, de annyira nagy a tömeg, hogy vagy oda se fér, vagy nem sok köszönet van benne, hogy bement. Letettünk erről a programról. Én az Állatkert helyében vagy fizetőssé tenném, vagy minden őszi szüneti napon megszervezném ingyen.

Hogy ma is a Halloween nyomában maradjunk, a Körút üzleteinek kirakatait figyeltük, hogy hol tűnik fel  Halloween-dekoráció. Azt mondanám, úgy az üzletek harmadában már igen! Főleg az éttermek jeleskednek ebben.

Sőt, egy gyöngyszemre is rábukkantunk, valahol az Oktogon és a Wesselényi utca között, kifejezetten Halloween-bolt, nézzétek csak:

A kapuőrzőknél már sejteni lehetett...bár itt még lovasbolt, agy lóruhabolt(?) is lehetett volna :D

Beljebb lépve ez a látvány fogadott

Egy virágüzlet a Körúton ilyen kaktuszokat árult. Sokaknak talán nem tetszik, nekem annál jobban, hogy a Halloween így vagy úgy, de beágyazódott a magyar köztudatba. 
Ezzel a képpel kívánok mindenkinek boldog Halloweent! 

Az utolsó elnöki kampányvitában az abortusz került szóba

Múlt héten szerdán volt a harmadik és egyben utolsó kampányvita a két jelölt Hillary Clinton és Donald Trump között. Az amerikai közhangulatot én leginkább a cikkek alatt megjelent kommentekből és a Facebookon saját ismerőseim megnyilvánulásaiból valamint azokra adott kommentekből érzékelem, eléggé vegyes, körülbelül elmondható, hogy kellene egy harmadik jelölt, akire valóban szívesen szavaznának, most úgy áll a helyzet, hogy a két rossz közül a számukra kevésbé rosszat kellene kiválasztani.Rengeteg szerkesztett kép és gif kering a két választható elnökjelöltről, ami a cinizmust mutatja meg a választók részéről. Az Obama.kampány idején olyan kristálytiszta volt a levegő, most indulatokkal fűtött, elégedetlen, lemondó.

Amiről viszont ma akartam írni, az egy olyan jelenség, amit Magyarországon ha jól tudom, nem engedélyeznek, noha elolvasva a cikket elgondolkodtam, hogy ezt is ideje ellen átgondolni.
A kampányvita az abortuszról szólt, Trump természetesen ellene, míg Hillary mellette voksolt, (mégiscsak nő.) Az abortusznak azonban egy speciális formájáról, amely Magyarországon szóba se kerülhet, a késői abortuszról, tehát mondjuk egy nyolc hónapos terhes esetében.Kérdésként merülhet fel az olvasóban, hogy hát nem tudták megállapítani addig, hogy minden rendben van azzal a gyerekkel odabent? És ha körbenézünk magunk körül, akkor látjuk, hogy az ultrahang sem mindenható.
Jöjjön egy sztori. Egy egészséges gyereke már volt a cikkben szereplő asszonynak, de ahogy az lenni szokott, akartak kistestvért, és ezután néhány korán elment terhesség következett, nem sikerült teherbe esnie. Mikor végre újra sikerült, határtalan volt a boldogság. Amerikában jóval többször ultrahangoznak, mint idehaza, és ha az anyuka maga kissé aggódós, egyből mehet a több dimenziós ultrahangra is (én eléggé aggódós voltam), jóval előrehaladottabb eszközeik vannak, de mégsem lehet soha teljesen kiszűrni a szomorú eseteket.
Itt a sztoriban szereplő nőnél a 18. héten láttak valamit, ami nem tetszett az ultrahangosnak, így egy magasabb szintű ultrahangra küldték, ahol a gyereket egészségesnek ítélték.
A kismama az egész terhességet nehezebben élte meg, tovább tartottak a rosszullétek, a gyerek nem valamiféle minta alapján rugdosódott odabentről, hanem random módon, nem úgy reagált, mint az első gyerek, de az anya úgy gondolta, egyszerűen más, mégis volt végig egy kis rossz érzés benne... A 35. héten, hogy megnyugodjon ultrahangra küldték.
Valljuk be, az már nagyon a vége, az ember lánya készül egy egészséges kisbaba fogadására lélekben, várja, már szereti, kötődik hozzá,szenvedett, hányt miatta eleget, jól meg van hízva, vizesedik a lába, fáj a melle, jön a tej, készül a teste is a fogadásra stb. Szóval ekkor jött a hír, hogy a gyerek bizony Dandy- Walker szindrómában szenved, egy ritka és nehezen felismerhető, súlyos szellemi és testi fogyatékosságot okozó betegségben, se beszélni, se járni nem lesz képes, viszont gyakoriak lesznek nála az epileptikus görcsök. Az anyának egyből eszébe jutott, hogy mennyire furcsán rugdosódott odabent a cseppség. Őszintén, tegyük a szívünket a kezünkre, akarjuk-e ezt az életet a gyerekünknek? Magunknak és a családunknak? Egy kommunkálni nem képes lény, aki ágyhoz kötötten, kiszolgáltatottan, teljes súllyal nehezedik majd a családra..nem fogja látni örülni, nevetni, beszélni, iskolába menni, más gyerekekkel játszani...
Az anyát MR-re is elküldték, hogy a bébi agyát jobban meg lehessen vizsgálni, az kimutatta az agyban a holt tereket, és nem volt corpus callosumja sem.
Az anya könnyes, fájdalmas vívódás után úgy döntött, hogy elveteti a gyereket.Ez gyakorlatilag az eutanázia eszközével történik, a gyereknek olyan anyagot injekcióznak be, hogy lassítják a szívdobogását, majd elhal. Ezután meg kell szülni, ahogy egy egészséges gyermeket, csak éppen ez a gyerek halott.Természetesen a beavatkozást nem mindenhol végzik el, így az anyának még azt a terhet is fel kellett vállalnia, hogy az amúgy is utolsó pillanatban levő terhességet hol vetesse el, illetve az összege ennek 25 ezer dollár volt, nem fizeti a biztosító. A beavatkozás végül megtörtént.
Az anya sokáig gyászolta ezt a gyermekét, de tudta, hogy jobb, hogy nem hozta a világra. Két év múlva lett terhes újra, egészséges gyermeke lett.
Bennem mindig az a kérdés merül fel, hogy miért a férfiak kardoskodnak folyamatosan az abortusz ellen?Gyakorlatilag semmi közük a terhesség alatt átéltekhez, a szüléshez sem, és szinte mindig kisebb részt vállalnak a nevelésben, mint a nők?Miért kardoskodnak esetleg akkor is, ha a nő erőszak áldozata lett, vagy a gyerek ilyen súlyos terhet róna a családra és a társadalomra?Miért nem döntheti el a nő, és ő egyedül, hogy mit szeretne, ő aki a terhet viseli és viselni is fogja?

Öt év

Ez is eljött. Öt éve, hogy visszajöttünk, és hat évet voltunk kint.
Hm, visszailleszkedési folyamat ötödik születésnapja. Napok óta vártam, hogy jöjjön ez a nap, hogy majd miket fogok leírni. Aztán most semmi nem jut eszembe.
Most van a boldognak nem nevezhető hontalanság időszaka. Az ottani dolgok már emlékkonzervvé sűrűsödtek. Az itteni dolgoktól naponta kapok hányingert. Az ottani dolgok már jóval kevésbé vannak a tudatom felszínén. Az itteni balkáni állapotok nagyon bántanak, azaz már vége a külső szemlélő állapotnak, sajnos. De egyre kevésbé hasonlítok. Tehát nem úgy kezdődik minden, hogy bezzeg Amerikában, inkább csak a felháborodás szintje van, az elnyomott állampolgáré. Tegnap olvastam egy nagyszerű dolgot, ami egyből megértette velem, miért is érezzük mi magyarok a nagyszerűséget, akárhova tesszük ki a lábunkat. Íme az idézet Csepeli György könyvéből Hankiss Elemértől:

"Hankiss Elemér szerint „a magyar társadalom tagjai évszázadok óta élnek a társadalmi hierarchia minden szintjén erős és egészségtelen függőségben a fölöttük lévő hatalmasságoktól, s ez a történetileg állandósult függőségviszony rányomta bélyegét a társadalmi viselkedésformákra és a társadalmi tudatra” (Hankiss 1983c, 396). Hankiss infantilizmusként írja le a tanult tehetetlenség történelmileg áthagyományozott mintáját, mely lehetetlenné teszi a személy számára a szimmetrikus, kölcsönös függésen alapuló kapcsolatok kialakítását. Az infantilizálódott személy kapcsolatait a szélsőséges függés vagy szélsőséges függetlenség jellemzi. Az első esetben a személy képtelen szabadulni a szülő vagy a szülőt helyettesítő más személy, szervezet, csoport által képviselt tekintély hatalma alól. A második esetben a személyből teljes egészében hiányzik a függésre való készség, melynek következménye a valósághoz való alkalmazkodás képtelensége, a szituatív, spontán, „szalmaláng” típusú cselekvés dominanciája.

A közép-kelet-európai elmaradottság századokon át olyan hatalmi viszonyokat örökített át, amelyek lehetetlenné tették az alávetettek számára a teljes értékű felnövekedést. A közép-kelet-európai társadalmakban az emberek megtanulták és gyermekeiknek is áthagyományozták, hogy a túlélés záloga az alávetettség elfogadása, a kérés, a panaszkodás, a könyörgés, a hálálkodás, illetve a sértődés, a zúgolódás, a búslakodás. Mint Hankiss írja, ezekben a társadalmakban az alávetettek tudatlanságban, tehetetlenségben, kiszolgáltatottságban éltek, megfosztva jogaiktól és jogaik tudatától. Mindent felülről kellett kérniük, kikönyörögniük (Hankiss 1983c, 401)."

Kedves olvasók, ez nagyon fontos, hogy honnan jöttünk, és milyen sémák mentén próbálunk evickélni a nagyvilágban. És azért könnyen belátható, miért annyira más az amerikai gondolkodás a fentiek tükrében...
 Ma a cukrászdában ültünk, a gyerek meghagyta a süteménye felét, jó magyar belénk ivódott szokás szerint már szóltunk volna rá, hogy azonnal tömje be, amikor megszólaltam: A gyerek engedje meg magának azt a "luxust", hogy annyit egyen, amennyi jól esik neki. És itt a jól esik neki, az a kevesebb. Hát nem abszurd ez? Nemcsak itt, ebben az országban hangozhat ez el? Hogy itt még azt se dönthetjük el, hogy mennyit együnk, mert gyerekkorunktól belénknevelte a háborút átélt generáció, hogy mindent meg kell enni az utolsó morzsáig?És ez aligha változik, nagyon lassan csak.Csak akkor, ha tudatosan akarjuk változtatni. Nem könnyű.

Egy biztos, a hat év egyértelműen az identitásom részévé vált kint, nem elfelejthető, az ott elsajátított minták, ha egy részüket felül is írta az itthoni légkör, azért nem kitörölhetőek a személyiségemből, sőt, nem is akarom, hogy eltűnjenek.
Vannak dolgok, amik kikoptak, vagy nem annyira erősek már, például a kinti ünnepek megünneplése. Az első években erre odafigyeltünk, aztán halványodott, ma már említés szintjén maradtak meg csak.
A jóhoz könnyű volt hozzászokni, nagyon nehéz volt feladni, és visszatérni a kis takarékos középszerű élethez, sz*r fizetéssel. Eközben azért eléggé szembetűnő itthon is egyfajta luxusréteg kiépülése, akik biztos nem a nemzeti nettó átlagfizuból éldegélnek. Ezeket nehéz elengedni, nehéz a társadalmi igazságtalanságon, az egymás taposására, rokonok panamájára épülő társadalmat elfogadni azok után, amikor valami egészen mást is megtapasztalunk. Végsősoron ez az, ami nem tud eltűnni, elfelejtődni. Sőt, nem is szabad, jó arra gondolni, hogy működhet másképp.

Zika

Igen kevés szó esett a Tudtaplakátok országában a Zika vírusról, szerencsére messze van, nem érinti az európai térséget, egyelőre. Annak idején a rettegett H1N1 hype-ot személyesen is megéltem Amerikában, annak azonban nem voltak olyan társadalmi következményei, amelyet a Zika okozhat.

A Zika először komoly problémákat a "gazdaországban", Brazíliában okozott, majd az USA-ba is elkezdett terjedni. Nevét az ugandai Zika erdőről kapta, és először 1947-ben izolálták.

A Zika vírusa egy szúnyog csípésével terjed, Zika-lázat okoz. Ez önmagában egy nem túl súlyos, lázas állapot, néhány napos elesettséggel jár, pihenés és lázcsillapítás a gyógyszere. A Zika szexuálisan is átadható, a fertőzött személy által!

Azonban a terhes nőket kifejezetten veszélyezteti, a magzatban mikrokefáliát, azaz kisfejűséget okoz. A mikrokefália jelentős értelmi fogyatékossággal (idiotizmus) valamint egyéb  egészségügyi következményekkel jár, és egy életre meghatározza az újszülött és családja további sorsát. Társadalmi szempontból pedig nyilván szignifikáns probléma, ha a mikrokefáliás populáció növekszik, és róluk egészségügyileg és szociálisan gondoskodni kell, hiszen nem lesznek hasznos tagjai a társadalomnak.
Mivel a kisfejűség eléggé ritka betegségnek számít, tömeges előfordulása eddig nem volt jellemző,  a szakemberek nem tudják, hogy az elkövetkező évtizedekben hogyan kell kezelni a megszületett és később is állandó gondoskodásra szoruló egyéneket.

Az Obama-kormány már eddig is komoly összegeket különített el a vírus elleni küzelemre. 2016 januárjában az NIH Vaccine Research Center elkezdett dolgozni a Zika elleni oltóanyagon. Jelenleg nemzetközileg több kutatóintézet dolgozik az oltóanyagon, de még eleddig egyik oltóanyag sem került olyan klinikai próba szakaszába, hogy embereken teszteljék.
Februárban 1.9 milliárd dollárt kért a kormány a kongresszustól erre a célra, és az Ebola megfékezésére elkülönített összeg maradványát, 650 millió dollárt is elköltöttek a Zikára.
A pénzek azonban lassan jutnak el a Planned Parenthood nevű szervezethez, ahol a zikás szülőket gondozzák, elsősorban azért, mert a republikánusok gyűlölik a szervezetet, hiszen ez a szervezet segít az abortuszok ügyintézésében is.
Kérdés az is, hogy a Rióban tartott olimpia alatt mennyien fertőződhettek meg, akár úgy, hogy nem is tudnak róla, és ez globálisan a későbbiekben nem okoz-e egyes területeken komolyabb járványügyi kockázatot.

Trump meztelensége

És még az amerikaiakra mondják, hogy prűdek (amúgy szerintem azok).
A szenzációs ötlet (elképzeltem hazai körülmények között, még a három számmal nagyobb öltönynadrágnál is viccesebb lenne...) az Indecline nevű anarchista szervezettől származik, akik egy éjszaka alatt öt Trump szobrot állítottak fel, nevezetesen NYC-ben, San Franciscoban, Los Angelesben, Clevelandben és Seattle-ben. A szobrok teljesen egyformák, Trump nem túlságosan gusztusos meztelen testét ábrázolják, még arra is ügyeltek, hogy a fenekén megfelelő mennyiségű narancsbőr legyen.
A projekt neve "The Emperor has no Balls" (A császár töketlen) angolul a The Emperor has New Clothes azaz A császár új ruhája Andersen mesére utal, ahol a gazdagság bűvöletében élő, ruhamániás buta császárral csalók elhitették, hogy az új ruhája láthatatlan, és a levegőt vette fel, így vált nevetség tárgyává.
A szervezet nem először "támadta" Trumpot, amikor az rasszista kijelentést tett a mexikóiakról, akkor is megkapta a magáét tőlük, persze hasonlóan ízléses formában.
A szobor pénisze a képek alapján szimbolikusan mini, míg a hájas testet életnagyságban, "szépséges" sárga hajjal és fanszőrzettel dolgozták ki.

Ezen a videón láthatjuk, hogyan készült az ötösiker Trump.


Azért lássuk be, szép dolog a realista ábrázolás, de Michelangelo reneszánsz, csodálatos Davidját szívesebben nézzük:

Photo Credit:Nathan Rupert - https://www.flickr.com/photos/nathaninsandiego/6167932064

Fiatalabb is, izmosabb is, nincs sárga fanszőrzete, és semmiképpen nem töketlen :).

Jóska menni Amerika (2008)

A youtube-on lehet elérni a Jóska menni Amerika című örökbecsűt, amely egy 2008-as magyar-amerikai rajzfilm arról, hogyan próbál egy magyar orosz barátjával boldogulni Los Angelesben

Kiváncsiságból belenéztem, aztán meg már arra voltam kíváncsi, hogyan folytatódik...Nem tudom miért, de valahogy nagyon csúnyák benne a figurák, nekem az egésznek a hangulata emiatt olyan nyolckeres. Ugyanakkor Jóska angol hangja Hank Azaria,tudjátok, ő David, the scientist guy a Friendsből!

Picit furcsa volt a magyar-orosz barátság, de tetszett, hogy döntögetik a tabukat. Aztán az is vicces volt, hogy a magyar Jóska egy ideig nem tudni miből élt, míg orosz barátja kb minden aljamunkát elvállalt, hogy Anját, kamaszkorú lányát már taníttatni tudja. Ahogy el is hangzik, ha kemény a munka, bízd az oroszra.
Azzal is indul a film, hogy Take our Daughters and sons to work Day van, és az orosz Vlad szégyenkezik a szarmunkákon, amit végez, de szerencsére a lánya értékeli mindezt.
A két jó barát próbál valamiféle businesst indítani, hátha nekik is bejön az amerikai élet.
Először a tengerparton akarnak borscsot árulni, de valamiért senkinek nem kell a negyven fokban a gőzölgő leves.
Vlad nagyon elszánt és a Glutcoba is beállna dolgozni, ez utóbbi a Costco nevű diszkontlánc paródiája. A Costco lényege az, hogy hatalmasak a kiszerelések mindenből, emiatt nagyon olcsó árak vannak. A Glutcoban Vlad boldogan vesz meg egy egész évre való WC-papírt, és érzekeltetik, hogy a régi Moszkvában mindig hatalmas sor állt mindenért, és most itt egyszerre megvehet mindent több hónapra előre. Jóskával filozófiai vitába keverednek, mert Jóska szerint nem a mammutvállalatok tették naggyá Amerikát, hanem az emberek családi üzletei. Ezért aztán Jóska fogja magát, és kiáll a Clutco elé a Jóska shoppal, ahol kap egy törlésre való WC-papírt, akinek épp rajzol a vége, vagy adag mustárt, akinek csak annyi kell. Jóska nagyon menő lesz, még Christina Aguilera is vesz nála egy bikinit, ami aztán rendőri rajtaütéssel végződik.

A barátok nem adják fel, a Vista del Marban, ahol laknak jó kis bevándorlóközösségben mindenféle jó tanácsot vagy viselkedésmintát leshetnek el. Ott van a pakisztáni atomfizikus, aki éppen idegenvezető-buszvezetőként tevékenykedik, vagy a kínai étteremtulaj, aztán egy mexikói figura, és egy fekete strici.
Jóska egy ideig diszkós kidobóember-karriert fut be, egy magyar diszkótulajnál. Egészen addig, amíg a magyar diszkóban vodkaivó versenyt rendeznek, és Vlad lelkesen gyakorol, hogy megnyerjék a verseny fődíját, 5000 dollárt, a magyar diszkótulaj viszont nem akar fizetni Vladnak, mert "komcsi".Jóska kiáll barátja mellett, mert Amerikában végre mindegy, hogy ki milyen nemzetiségű, a barátság nem az előítéletek függvénye.

A srácok végül leragadnak az étterem gondolatánál, ehhez azonban nem kapnak hitelt, de bevásárolnak egy hatalmas adag húst, amit vissza már nem tudnak vinni, mert a húsüzlet óraüzletté változott egy fél nap leforgása alatt, mutatván, hogy nem olyan könnyű az amerikai álmot megtartani. Szóval nyakukon a rengeteg hússal romkocsmajellegű egy napos éttermet nyitnak a lakóház kertjében, amely majdnem óriási siker, de persze megint történik valami.

A srácok ezután picit félreteszik az egyéni ügyességen múló meggazdagodás koncepcióját, és rástartolnak a zöldkártyára, méghozzá ismerkedéssel próbálkoznak. Nagyon jó rész, és örültem, hogy belekerült, amikor nőt próbálnak szerezni, és rájönnek, hogy a zsíros, egészségtelen kaják, amiknek a szeretetét otthonról hozták, na meg a mértéktelen ivászat nem szimpatikus az itt élőknek, azok ugyanis egészségesen élnek és sportolnak. Végre nem a "hamburgerzabáló kövér amerikaiak " sztereotípia került elő, hanem a valóság egy szelete! Barátaink derekasan próbálkoznak a sportemberré válással, ugyanakkor a másik oldal is kap egy nagy adag kritikát, amikor már minden bio-null kalóriás- fűízű étel, és nincs semmi öröm a nagy egészségben.


A film alapvetően bemutatja a célt, ami minden kiköltöző szeme előtt lebeg, és azt, hogy milyen módokkal próbálkoznak a bevándorlók a beilleszkedésben. Jól látszik azonban, hogy mindenki az marad, aki volt, mindenki hoz egy másik életet, és meg is őriz belőle valamit, ha más nem azt, hogy mit eszik, vagy azt, hogy hogyan gondolkodik, annak ellenére, hogy nyilvánvalóan formálja őt a környezete, amibe belekerül. Kap kritikát bőven a vágyott világ is, legalább annyira mint a bevándorlók maguk.

A fiúk, teljes elkeseredésben, hogy nem sikerül beilleszkedni és amerikainak lenni, éhségtől és speciális vodka alapú energiaital hatására delíriumba kerülnek és három óriásplakát meséli el nekik, hogy nem kell ennyire erőlködni, jó az egészséges élet (jó az, ha próbálnak alkalmazkodni), de nyugodtan tartsák meg saját szokásaikat, csak mértékkel. Ez talán az a tanács, amit minden kifele igyekvőnek érdemes lenne megfogadni. Így senki nem esne a naponta gulyásleveseket posztolgató magyar vagyok lássátok típusú be nem illeszkedő, magát rosszul érző honfitárs csapdájába, de a másik oldal sem feltétlenül jó, amikor hirtelen elfelejt a  pár hete/hónapja kivándorolt delikvens az anyanyelvén, és már csak kritikán aluli angolja maradt, látványosan azzal kommunikál mindenkivel, mutatván, mennyire amerikai is lett ő.

Fegyverhasználat tiltása?

Az orlandoi tragédia kapcsán rengeteg sületlenség hangzott el a sajtóban, és persze máris kész volt a sztereotípia sokak fejében: "a hülye amerikaiak mindenhova fegyverrel járnak".

Mi ezzel a gondolkodással a baj?
Egyrészt Amerika 50 államból áll. 31 államban van lehetőségük a civileknek fegyvervásárlásra. Tehát, nem járnak mindenhova fegyverrel, és nem mindenkinek van fegyvere!
Sőt, a gun control movement, azaz a fegyverviselés erős kontrollját/tiltását kezdeményező társadalmi csoportok ott is jelen vannak, azaz nagyon sokan nem értenek egyet a fegyverek viselésével! Könnyű homogén masszát alkotni innen távolról és valami nevetségesen egyszerű sztereotípiát rájuk húzni (ugye mi se szeretnénk, ha a közszereplőink által ítéltetnénk meg a távolban, mert a hírekből ennyit ismernek belőlünk...?)
De nézzük tovább...
Vicces módon a 31 államban 24%-kal kevesebb a bűnözés, 19%-kal kevesebb az elkövetett gyilkosságok száma, és a kilenc legalacsonyabb bűnözési rátával bíró államban a civileknek joguk van fegyvert viselni.
Évente 2 millió esetben a fegyvereket önvédelemre használják, ez két-háromszor több, mint az erőszakos cselekedetek elkövetése a fegyverrel.
A másik érdekes kérdés, hogy vajon több-e az erőszakos bűncselekmény akkor, ha vannak fegyverek, vagy ha nincsenek. Svájcban és Izraelben is lehet fegyverhez jutni, mégis alacsony a fegyveres erőszak ezekben az országokban.
A 2015-ös Crime Index szerint a 119 vizsgált országból az USA (ötven állammal, hatalmas területtel, ne felejtsük) az 54-ik helyen áll. Az ázsiai, afrikai és dél-amerikai országok mind megelőzik, Sudan áll az első helyen. 51 helyen, az USA előtt áll Oroszország, és az 57. helyen Franciaország.

A szakértők szerint a tömeges fegyveres mészárlások elkövetői súlyos pszichés zavarban szenvedők emberek. Természetesen ez nem vigasztalja azokat, akik hozzátartozói gyászolják az értelmetlen halállal meghalt rokonaikat. A kérdés számomra inkább az, hogy a szociális jelzőrendszer miért nem működik megfelelően, ezek az emberek miért "kódoroghatnak" szabadon. Igaz, itthon sem kell messze menni, hogy az OPNI régi lakóival találkozzon az ember itt vagy ott. Jó dolognak tartottam, hogy akit tudtak visszaintegráltak a társadalomba, a mi lakóhelyünkön is éltek pszichiátriai betegek, akik el tudták magukat látni (engem előszeretettel találtak meg és majdnem mindegyiket ismertem). Mindazonáltal valahol mégis itt keresném a hibát. Az Obama-kormányzat például segíti a hátrányos helyzetű és halmozottan hátrányos helyzetű családokat családlátogatási programmal, hogy ezzel az otthoni agressziót csökkentsék, megtörténjen a szülők "megtanítása" a gyermek igényeire, de mindez önkéntes. Az a család vesz részt benne, aki szeretne. (Természetesen nem feltétlenül az szenved súlyos pszichés zavarban, aki hátrányos helyzetű, ezt ugye tudjuk...sok rá a példa.) A szociopaták például teljesen normális, sima modorú, kellemes embernek tűnnek...Valóban nem könnyű a szűrés.
A fegyverviselés mellett érvelők egyik érve például az, hogy a nők gyakran másképp meg sem tudnák magukat védeni a fizikai erőszak ellen. Ebben viszont nőként egyet kell, hogy értsek velük.

Úgy gondolom, a gun control nem fekete vagy fehér. Nem biztos, hogy azért mert a mi kultúránkban nincs fegyverviselése engedélye csak a rendvédelmi szerveknek, attól még a másik kultúra másként gondolkodása abszolút helytelen, főleg a fenti tények alapján. Ez ennél szerintem sokkal összetettebb probléma.

Aimee Copeland-sztori

Még mindig küzdök a rettenettel és a csodálattal, ahogy Aimee Copeland történetét olvasom. Mondjam azt, hogy ez is csak Amerikában történhet meg?

A 24 éves szépség épp diplomázni készült a Georgia Egyetemen pszichológiából, amikor barátaival a közeli folyóhoz mentek megmártózni, 2012 májusában. A fürdőzés után az erdőben találtak egy összetákolt drótkötélpályát.
A második csúszásnál Aimee nekiesett egy nagy kőnek és egy csúnya seb keletkezett a lábán. Húsz öltéssel bevarrrták a kórházban, majd hazaküldték. Három nap múlva a seb elkezdett rohadni és Aimee nagyon beteg lett. Kiderült, hogy húsevő baktérium támadta meg, amely nagyon gyors halálhoz vezethet, ha nem amputálják a szervet, amelyen megjelent, szó szerint megeszi a szöveteket.
A lány mindkét lábát és mindkét kezét amputálták.
Ahogy az lenni szokott, az akkori barátja eleinte nagyon támogató volt, azonban nem tudta feldolgozni a lány testének változását, és két év múlva elhagyta. A lány úgy érezte soha többet nem lesz kapcsolata senkivel, hogyha az élete szerelmének hitt férfi sem tartott ki mellette, és nem volt képes vele intimitásra.
A lány élete legnehezebb időszaka következett, de mivel a fiatalsága, az élni akarása erősebb volt, mint a rettenetes fizikai-lelki állapot, amibe került, nem adta fel. Már a rehabilitáción is más volt, mint a többiek. A kéz nélküli nőknek rövid hajat szoktak tanácsolni, hiszen nem tudják fésülni a hajukat. Aimee nem fogadta el, hogy szép szőke hosszú hajától megváljon. Még a rehabon megtanult kézcsonkjaival lófarkat kötni.
Az életéből három év telt el intim kapcsolat nélkül, hiszen testére nézve maga is visszaborzadt önmagától.
Aztán döntött.
Egy online társkeresőn felvállalva önmagát elkezdett kapcsolatot keresni. Végül összeismerkedett egy 29 éves tanárral, egy álló héten keresztül napokig leveleztek, mintha regényeket írtak volna meg egymásnak. "Úgy éreztük, mindent tudunk egymásról"-kommentálta a lány. Olyan harmónia volt köztük az első pillanatban, ami nem hagyott kérdést arra nézvést, hogy találkozzanak, és randizni kezdjenek. Egy éve vannak együtt, boldogan.

Mindenhhez hozzátartozik, hogy a lánynak a rehabilitáció során maximális mentális segítséget, és egy szuper minőségű önműködő rokkant széket biztosítottak, valamint az is, hogy családja maximálisan tudta támogatni ebben a helyzetben.
Angliában az ilyen embereknek 24 órás segítőik vannak. A megváltozott szexualitással kapcsolatos információkat is átadják ezeknek az embereknek.
Magyarországon jelenleg egy négyvégtagbénult fiatalembert ismerek, aki emberi körülmények között, módos szüleinek köszönhetően személyi segítőkkel felszerelkezve él, önálló cégei vannak, és próbálja a legtöbbet kihozni ebből az állapotból. A többiek sajnos valamelyik szociális otthonban tengődnek, semleges nemre ítélve, gyerekként kezelve, egy rossz minőségű, legolcsóbb finanszírozású, kézileg tolható tolószékkel, és teljesen függővé válnak a fásult kiszolgáló személyzettől, beleértve a napi két pelenkacserét is.

Titkok, amelyeket a Jóbarátok szereplőiről nem tudtunk

Noha úgy tűnt a hosszú sorozat alatt, hogy minden a legnagyobb rendben van a Friends háza táján, azért mégsem volt ez így.

Rachel- Jennifer Aniston egy évtizedig nem nagyon kommunikált az anyjával, a modell Nancy Dow-val. Az ok a mama 1999-ben megjelent könyve volt a Mother, Daughter to Friends, amelynek kapcsán Aniston több interjút is kényszerült adni. Noha úgy nyilatkozott, hogy minden rendben van közte és az anyja közt, nem hallgatta el, hogy bizony rengeteg konfliktus volt köztük, amikor Aniston gyerek volt: az anyja nagyon kritikus volt vele, és  nehezen bocsátott meg apróságok miatt. A mama elvált John Anistontól, aki a Days of our Lives (igen, volt ilyen, nem csak a Friendsben) sztárja volt, a papa Aniston egyik esküvőjére sem kapott meghívót. Sőt a Jóbarátaiból is csak a lányokat hívta meg, a fiúkat "elfelejtette".

Chandler-Matthew Perry évekig függőségben szenvedett (a részekben is hol nagyon sovány, hogy nagyon meg van hízva). Kétszer is volt rehabon a Friends forgatási idejében. A függőségnek köszönhetően három év forgatás törlődött a memóriájából...

Joey-Matt LeBlanc a Friends ideje alatt kétszer lett büntetve ittas vezetésért. Egy későbbi interjúban azt nyilatkozta jóval többször, mint kétszer büntették meg ittas vezetésért. 2006-ban elvált a feleségétől, ami az asszonyt és közvetlen környezetüket is sokként érte. A Friends után elkészült a Joey sorozat, és ott a kolléganőjébe szeretett bele, akivel aztán hamar nyilvánosságra hozták a kapcsolatukat és nyolc évet töltöttek együtt.

Monica-Courtnerey Cox lefújta a Cougartown nevű sorozatban való főszerepét a sorozat közepén családi okokra hivatkozva. 2009-ben egy hétig állt miatta a forgatás, de soha nem adott magyarázatot rá, hogy miért.
2010-ben elvált David Arquette-től, akihez a Friends ideje alatt ment feleségül.

Phoebe- Liza Kudrow igen sokat kellett, hogy kifizessen korábbi menedzserének, aki beperelte, mert pont a Friends miatt szereplése kapcsán nem fizette ki rendesen. Végül Kudrowt 2014-ben a bíróság 1.6 millió dollárt kifizetésére kötelezte, ami alig volt több, mint epizódonkénti keresete (!) 2004-ben a sorozat vége fele.

Ross- David Schwimmer, kiborította a szomszédainál a bilit, amikor elhatározta, hogy egy 1852-ben épített NYC-beli sorházat teljes egészében lebonttat, majd újra építteti, amivel nagyon felhergelte a szomszédjait. Közülük az egyik az egyik hangot adott haragjának, egy közeli kerítésre rágraffitizte, hogy "Ross is not cool". Ez már a sorozatból is kiderült. :)


Angol nyelvű forrásom volt:

Börtönsors

Ez a poszt egy szomorú sorsról fog szólni, illetve arról, hogy a börtön mindenhol börtön. Kalifornia államban pedig még több az úgynevezett solitary confinement azaz a rab teljes elzárása a külvilágtól.
Az ember társas lény. Ha elzárva tartják a külvilágtól és azon kívül, hogy az ebédjét belökik semmilyen szociális inger, sőt semmilyen inger nem éri, napja nem stuktúrált, folyamatos a stressz a bezárás miatt, akkor még a mentálisan erős ember is összeroppan és pszichiátriai eset lesz. Nem véletlenül alkalmazzák ezt az agresszív rabokkal szemben, de sajnos túl sokszor és túl hosszú ideig, ami mentális állapotukat tovább rontja és akár egy életre megnyomoríthatja őket.
A kalifornai börtönszabályok szerint a maximum idő 60 nap a magánzárkában az elviselhetőség határa, persz akkor, ha a rabot előre tájákoztatják, hogy majd kiszabadul. Ekkor is kell biztosítani a rab számára háromszor egy héten fürdési lehetőséget,és udvari zárkában ötször hatvan perc "szabadidőt".A szabályozás lenneére az őrök hajlamosak a rabot nem elvinni háromszor fürödni, a kinti idejét lekurtítani, mondván, hogy aludt stb.
A magánzárka felér a fizikai kínzással.Komoly mentális problémák jelentkezhetnek, képzeljük csak el magunkat ha klausztrofóbiásak vagyunk, és tudjuk, hogy nem szabadulhatunk ki....gyakori a hallucináció, pszichózis, szorongásos zavarok megelenése, meglévő pszichiátrai betegség esetén annak teljes elharapózása.

Most szabadult 1001  nap (!) magánzárka után egy Észak-Karolinai börtönből, Devon Davis, a szomorú sorsú, mentálisan beteg, egészen kicsiny vétséget elkövető férfi. Majdnem 3 évet ült, 30 nap kivételével a magánzárkában mert megpróbált ellopni egy kocsit. Amíg próbaidős volt rablás gyanújával letartóztatták. Nyilván lopni és rabolni bűn, de ekkora árat fizetni érte, számomra megdöbbentő. Davis pszichiátriai beteg volt hat éves kora óta.

Anyja kokainozott, tehát kis súlyú újszülöttként jött világra, betegen, majd az anyját többször is lesittelték, és testvérével a nagymamához került, ahol szintén nem voltak szívderítőek a körülmények: a nagymama is drogozott, elhanyagolta a kicsiket, és volt pár "ügye" is.
Miután elvette az állam a nagymamájától Davis ideösszeroppanást kapott, és pszichiátrián kezelték, ekkor volt hat éves.A kórházban egy "kisember" hangját hallotta, illetve vizuális halluciánációi is voltak. Nem biztos, hogy mindez lett volna, ha normális anyával normálisabb családba nevelkedik.

IQ-szintje az elhanyagolás és a születési körülmények miatt nagyon alacsony volt, jellemzően 70-es IQ alatt valakit értelmi fogyatékosnak nevezünk, az övé 67 volt, majd a börtönben 74. Súlyosan elhanyagolt gyerekek gyakran lesznek retardáltak, ha a szenzitív periódusaikban nem kapják meg a megfelelő ingereket.
15 évesen egy nyolc éves szintjén volt, az iskolai kudarcok elől pedig iskolakerülésbe menekült, 18 évesen a 10. osztályból kimaradt. Mindez nem történt meg fele, ha normális családja van....Hólabdaként generálták az események ezután önmagukat, strukturált értelmes idő és normális háttér híján könnyen bajba került a kamasz Davis. Barátnőjével és gyerekükkel akartal belépni abba a házba, ahol amúgy is élt, éppen veszekedtek, a lány kihívta a rendőröket és kész volt a "bűntény".

Javítóintézetbe került, ahol hamar verekedésbe is az intézetben ott került először magánzárkába. A magánzárka komoly mentális stresszt okozott, azt mondta, ott valami végleg eltört benne.Legtöbbször verset írt, vagy rajzolgatott, de teljesen tönkrement abban, hogy senki nem látogathatta, ekkor már ordítani kezdett kínjában paranoiás lett, fekáliával kente be a falakat.A börtön válasza erre az ételmegvonás volt csak Nutraloaf nevű nagyon rossz ízű kenyeret adtak enni neki, ő pedig csak akkor fanyalodott rá, ha már nagyn éhes volt.Többször próbált öngyilkosságot ekövetni, saját magát megsebesíteni.Megpróbálta elárasztani a celláját vízzel.

A börtönpszichológus csupán egy hónapban egyszer látogatta, de akkor is a cellához ment, így a közeli cellákban lévő rabok kinevették Davist, amikor beszámolt a problémáiról, ekkor már a pszichológus segítségét se kérte.Az meg nem ment többet....
Amikor végre kiszabault, félt enni, félt az új mobiltól, hogy majd azon követik, végül húsz perc után felment a szobájába.

Íme egy ember, akit teljesen magára hagytak. Hol volt a terhesgondozás?Hol volt a szociális jelzőrendszer?Hol voltak a tanárok, az iskolai segítség?Hol volt az igazságos bírói ítélet?Hol voltak az orvosok?Mi a frászt csinált a börtönpszichológus? Miért hagyták ezt az embert teljesen magára? Miért kellett három évet magánzárkában ülnie? Miért tettek tönkre egy emberi életet?
Amikor a cikket elolvastam, komolyan megsirattam Davist, mert az egész élete sehol egyetlen egy ponton sem tudott a rossz kezdet után valahol elkanyarodni a jobb irányba. 24 éves, és teljesen összeomlott. Sajnos kétségeim vannak affelől, hogy valaha normális életet lesz.

(Forrás: http://www.miamiherald.com/news/nation-world/national/article80663437.html)

Üzenem....(a tolerancia pedagógiája)

"Lois iskolás csoportja bevándorló családokból származó, első generációs amerikai gyerekekből áll, akiknek a szülei különböző országokból érkeztek az Egyesült Államokba. Őshonos etnikai csoportoknak is sok képviselője jár ide.(...)A tanév mintegy négy hónapja kezdődött. Lois mostanra sikeresen kialakított egyfajta rutint, amellyel a gyerekek magukévá tehetik egymás kulturális jellegzetességeit, és annak együtt örülhetnek.(...)
A bejárati ajtóra hatalmas üdvöző felirat került, melyet a gyerekek alkotásaival díszítettek. A Köszöntő szövege így szól:"Isten hozott!" Emellé egy csoportkép is került, és az isten hozott kifejezést számos nyelven(...) felírták.
A terembe lépve bárhova nézünk, mindenhol az etnikai és kulturális sokszínűség hihetetlenul gazdag képi megjelenítését látjuk. A falon szembetűnő helyre került egy világtérkép és az USA térképe, alatta a szöveg: "Sok helyről származunk" Vékony vonalakat húztak az USA és azok közé az országok közé, ahonnan a csoportba járó gyerekek családja (..) származik. A terem egy másik sarkában "sok-sok arcunk van" címmel montázs található.
Az olvasósarok igazi példája a multikulturális gyerekirodalom gazdag lelőhelyének(...).Az olvasnivalók közé bőven került hang-és videokazetta is, melyek zenét, irodalmi hangjátékokat, meséket, televíziós programokat tartalmaznak.(...)Egy videokamera és egy felvevő is készen áll, hogy bármikor használják. De van itt még más is! Több ütött-kopott, sokat forgatott fotóalbumot halmoztak egy kupacba. Segítségükkel a gyerekek felfedező útra indulhatnak a múltba, elgondolkodhatnak a jelenen, és elképzelhetik a jövőt.
(...) Lois szerint ez elsősorban a szülők érdeme. A tanév elején mintegy szerződést köt a szülőkkel, melyben vállalják, hogy két könyvet vagy valamilyen más kommunikációs eszközt ajándékoznak a csoport könyvtárának.A két könyv közül az egyiknek a saját etnikai csoportjukról kell szólnia, a másiknak pedig egy másik etnikai csoportról, melyről otthon sok szó esik, vagy a szülők szeretnék, hogy a tanév során a gyermek tanulna róla. A családok elismerésben  is részesülnek, az általuk ajándékozott könyvekbe pecsét kerül:"........adománya".Ha a gyűjtemény már túlságosan nagy a terem méreteihez képest, vagy ha a gyerekek valamelyik olvasnivalót "kinövik", akkor a feleselget továbbadják az iskolai könyvtárnak vagy a laóhely szerinti közösségnek. (...)
Lois a hű etnikai ábrázolás elkötelezett híve.(...) elmondja, hogy számára igen fontos, hogy a gyerekek rögtön felismerjék, hogy a szemléltetőeszközök kiket képviselnek(...)Emellett  azért azt is kívánatosnak tartja, hogy a gyerekek a lehető legszínesebb skálájú képi megjelenítési formákkal találkozzanak, mert ezzel elkerülhető a sztereotípiák kialakulása. Az azonosítás elősegítése érdekében a teremben található összes, bármilyen etnikumhoz tartozó személyt ábrázoló képet személyes vagy etnikai szöveg is kísér: " A nevem......,.... vagyok.(...)
Fontos, hogy a gyerekek tudják, nincs abban semmi kivetnivaló, ha felismerik mások származását és elvárják, hogy a másik is tisztában legyen a származásukkal. Az etnikai hovatartozás a személyazonosságunk fontos jele.
"Sok mindenhez értünk" a különböző etnikai csoportok kézműves, művészeti, tudományos, technikai, gyógyászati és zeneti téren elért eredményeivel, alkotásaival kapcsolatos képek, példák, szimbólumok láthatóak itt.
Az ábécés sáv (...) Az ábécé minden betűjéhez más-más etnikai csoport nevét és valami jellegzetességét társították. A "j " betű alá például a jamaikai, japán amerikai és jazz került.

A gyerekek kis csoportokra osztva különböző készségeket igénylő feladatokon dolgoznak. Ma Carloson van a sor, hogy a mesemondáshoz mesét válasszon. Egy japán amerikai család történetét szeretné hallani. Lois megkéri, mondja el a többieknek, miért épp ezt a történetet szeretné hallani. Carlos elmeséli, hogy a hétvégén a McDonald's-ban találkozott Yukikóval (ugyanebbe a csoportba járó kislány) és azzal szeretne kedveskedni neki, hogy az ő könyvéből olvassanak fel. (...) és szeretne többet tudni róluk, mert nem olyanok, mint az ő környékén élők.
Mielőtt Lois belefogna az olvasásba elmond néhány dolgot erről az etnikai csoportról. Beszél a hivatalos elnevezésükről, hazájukról, megemlít néhány rájuk jellemző dolgot (...) és azt is elmondja, hogy az Egyesült Államok mely területein élnek. Megkérdezi, ki tudja megmutatni a térképen Japánt és Kaliforniát.

Matematikából a gyerekek a két nyelven való számolást gyakorolják. Angolul már tudnak számolni(...)Most spanyolul tanulnak meg tízig számolni. Lois megdicséri a gyerekek igyekezetét, és megnyugtatja őket, hogy megérti a kiejtéssel kapcsolatos aggodalmaikat. Emlékezteti őket, hogyha valaki idegen nyelven tanul, akkor a kiejtése nem lesz ugyanolyan, mint az anyanyelvűeké.

A szimbólumok a gondolatok rendkívül erőteljes közvetítői, mint Lois csoportszobája is jól bizonyítja. A gyerekeket szinte elárasztja az etnikai és kulturális sokszínűség pozitív képeivel és interakcióival. Önmaguk és mások identitástudatáról és képességéről egyszerre tanulnak, ugyanakkor lelkesen dicsérik is azokat.Mindez meleg, barátságos, megerősítést nyújtó tantermi légkörben megy végbe, ahol a kulturális pluralizmusra való utalások a tanulásban és a tanításban egyaránt megszokottak. Ez a fajta tanítás sok területen hozzájárul a magas szintúű tanulmányi teljesítmény eléréséhez, bármilyen etnikai csoporthoz tartozó gyerekről is legyen szó. "


(Kivonat: Geneva Gay: A kulturálisan érzékeny pedagógia lehetőségei in: Dr. Torgyik Judit: Kulturálisan érzékeny iskola).

11.22.63

Egész vasárnap, majdnem egy ülésben néztem végig a 11.22.63-at, a Stephen King regényéből elkészült sci-fi-thriller sorozatot, amely 2016 februárjában  a Hulun mutattak be először a közönségnek. Nyolc részes sorozat. Én itt néztem.(Legutolsó értesüléseim szerint valamelyik magyar csatornán is megy már, és az utolsó rész még várat magára. Aki meg akarja nézni, az ne olvassa el az írásom, mert biztos lelövöm a poént.:)
Jake Epping azaz James Franco (az Annapolis óta toplistán van nálam) egy Maine, Lisbonbeli irodalomtanár kissé monoton életéből 2015-ben egyszerre időutazó lesz James Amberson néven. Igen, baromságnak tűnik, amíg le nem ülünk megnézni az első részt...

avclub.com

Az időkapu, ahogy a Narnia-ban is, egy closetben van, csak itt éppen a barátja Dinerjében nyílik ki, és akárhányszor is halad át rajta, mindig ugyanabban az időben pottyan le, 1960 októberében. Al Templeton, Jake barátja az elmúlt 35 évét azzal töltötte, hogy megpróbálja megakadályozni John F. Kennedy gyilkosságát abban a hitben, hogy akkor, ha ezt az egy történelmi eseményt megakadályozza,sok Amerika és a világ számára rossz esemény nem történik meg. Alnek nem sikerül, minden egyes visszatérésekor valami közbejön, noha éveket tölt a hatvanas években, az csak pár perc kiesést jelent a jelenből.
Al rákos beteg, és miközben beavatja barátját részletekbe menően a Kennedy-gyilkosság feltételezett elkövetői köréről, meghal. Jake egyedül marad a küldetéssel.

moviepilot.com

A Kennedy-ügy azért érdekes, mert  többféle feltételezett konspiráció és elkövető (Castrotól és a KGB-től kezdve a CIA, a Maffia, az alelnök Lyndon B. Johnson és még jó néhány lehetséges elkövető van a listán), a hivatalos Warren-jelentés után is sok megválaszolatlan kérdés maradt fenn, mind a mai napig.
A történet Harryvel (Jake egy felnőtt tanítványával), indul...

avclub.com

 Harry egész életét tönkretette 1960 Halloween éjszakája, Kentuckyban, amikor szadista apja kiirtotta egy baltával két testvérét és az anyját. Ő életben maradt. Jake 1960-ban először a Kentuckybeli Holdenbe látogat (ahol a madár se jár, kitalált helység), hogy megállítsa a mészárlást. Sikerül megállítani a szadista férfit, miközben ő maga is élete első gyilkosságát követi el a szadista családjának megmentése érdekében.
Itt Holdenben "szedi fel" Billt, akinek a nővérét és annak a gyerekét is megölte Harry apja, így Bill számára Jake tettével hősnek látszik. Jake beavatja Billt, és elmeséli neki, hogy a jövőből jött, a fiú pedig társává szeretne szegődni. Unszolásának Jake enged, noha Al többször elmondja Jake-nek, hogy senkit ne avasson a tervébe, és senkivel ne kerüljön közelebbi kapcsolatba, mert ezek mind akadályozzák a misszót.
Bill maga is akadály lesz, mert később beleszeret Oswald Szovjetunióból importált feleségébe, és innentől nem akarja megölni a férfit sem, Jake-nek nincs választása, egy elég etikátlan húzással az elmeosztályra juttatja társát, aki ott aztán hiába meséli, hogy Jake a jövőből jött, és ők meg akarják akadályozni a Kennedy-gyilkosságot....
Az egyszerűség kedvéért King a Lee Harvy Oswald-sztorit választja, Oswald lesz a gyilkos, de még maga Jake is három évet tölt az üggyel, mire Oswald alsó szomszédjaként tonnányi poloskával felvett beszélgetés alapján  Billel arra a következtetésre jutnak, hogy Oswaldot kell megállítani (ki más is lehetne az, mint a Szovjetúnióból visszajött, ijesztően kommunista eszméket hangoztató ex-marine, ha az átlagos amerikai fejével gondolkodunk...).Az Oswaldot játszó színész meglepő hasonlóságot mutat Oswalddal.

Eközben persze Jake beolvad Jodie (nem létező texasi kisváros) életébe, sikerül tanárként elhelyezkednie, és hamarosan találkozik  a könyvtárosnak oda érkező szőke Sadievel, akivel természetesen szerelmesek lesznek egymásba. Hogy ez se legyen egyszerű, Sadie elválófélben levő asszony, az akkori időkben páriaként kezelt nő, egy szexuálisan beteges férjjel....Elég véres a jelenet, amikor Jake leszámol a férjjel.

indiewire.com

 Jake-nek sikerül megállítani Oswaldot, Kennedy életben marad. De az ár nagy, amit Jake fizet: Oswald megállításakor Sadie meghal (nem értettem, hogy miért kell húsz centis sarkú cipőben magával hurcolnia a nőt a küldetéshez). Érdekes rész a filmben, hogy fel van graffitizve az "I am a patsy" szöveg a texasi School Book Depository épületében, ezek voltak a valóságban Oswald utolsó szavai.
Jake küldetését teljesítve, megtörve visszatér a jelenbe, ahol kb a Zongoristában látott pusztulatba érkezik vissza, házak helyett romok és emberek helyett néhány egymást pusztító nyomorék csóró meg egy veszett róka fogadja.
Miután látja, hogy a múlt megváltoztatásával a jelenben rettenetes állapotok urakodnak. Ráadásul a pusztulatban összetalálkozik Harryvel, aki bombázásokról és menekülttáborokról mesél neki,a családja így is meghal, az anyja influenzában, a testvérei közül az egyik eltűnik, a másik a miliciához csatlakozik, és soha nem látja viszont. A férfi családja tehát a szadista apa meggyilkolása ellenére is széthullik.
Jake ekkor úgy dönt még egyszer visszamegy, és "visszacsinálja" a dolgokat, azaz nem csinál semmit. Egy dolgot akar, ez pedig Sadie szerelme.
A sorozatban mindvégig jelen van egy furcsa alak (ha az ő angolját valaki száz százalékig érti, akkor le a kalappal, brutális magas, beteges hangon beszél), a sapkáján egy sárga cetli van, aki folyton megkérdi Jake-et mikor "leesik" 1960-ban, hogy miért van itt?Időnként előkerül, amolyan vészjósló figura. Valójában ő a kulcsa a történetnek.

Add caption

A gyilkosság előtti éjjelen is megjelenik Jake kocsijában (előtte az autórádió adása zavarossá válik és a lámpa is csak pislákol), akkor meséli el, hogy a saját négy éves lánya halálát "jár vissza" megakadályozni de mindig közbejön valami, és neki újra és újra végig kell néznie, ahogy a gyerek meghal. A múlton nem lehet változtatni, az egyfajta hurok, újra és újra ugyanaz fog történni.
Jake persze nem hallgat rá, és később látjuk, hogy Kennedy életben maradása a jelenre nézve rettenetes következményeket generál.
Mikor utoljára visszatér Jake, hogy "ne csináljon semmit", csak Sadiet akarja újra megszerezni, a vészjósló figura újra megjelenik. Ezt a beszélgetést többször is visszajátszottam, mert a vészmadár szövege a hangja miatt alig érthető, de nem egyértelmű, hogy mi az üzenete,
"It ends the same, over and over and over.She'll always die."
Véleményem szerint itt a saját esetéről beszél, a saját kislányáról, de érthető úgy is, hogy Sadie fog meghalni, ha Jake megváltoztatja a múltat (hiszen a jelenben  Sadie egy öregasszony, Jake pedig egy 37 éves férfi).
Nem végződik tehát sziruposan a sztori, Jake "otthagyja" Sadiet a múltban , még férjhez menés előtt álló lányként, majd a jelenben google-n rákeres, és elutazik a Jodie középiskola eseményére, ahol az öreg Sadie-t ünneplik, aki a texasi kormányzat kitüntetettje lett munkássága miatt. Jake meghallgatja az öreg Sadie beszédét, majd felkéri táncolni és megkérdezi, boldog volt-e az élete.

Érdekes kérdés, miért a JFK gyilkosságot választotta megváltoztatandó eseménynek az író. Mindenesetre a visszarepülés a hatvanas évek boldognak tűnő békebeli világába korántsem az. Látjuk, hogy a feketék jogai még erősen korlátozottak, ahogy a nők jogai is, kicsit sok a szadista-beteges hajlamú kisvárosi férfi száma is... Természetesen felmerül mindenkiben kérdésként, jó lenne-e változtatni a múltján, a saját, személyes múltján. A film megnyugtató tanulsága, hogy nem lehet változtatni rajta. Ennek ellenére én biztos változtatnék néhány dolgon, ha lenne egy gardróbszoba, amin keresztül távozni lehet. És ti?

Hullahopp vagy húlahúp?

Időnként átnézem online, mi az aktuális kínálat a Dollar Tree-ben, kedvenc amerikai spórolós boltomban.
Most volt Luau Section, aki valaha járt már Hawaii-on, az egyből tudja, miről van szó (a luau hawaii nyelven ünnepet, party-t jelent). Sőt, Luau Apparel, Luau Party és Luau dekor is van így a nyár közeledtével. Mert Hawaii az örök nyár szimbóluma Amerikában, még Florida és California mellett is.
Egy dollárért megvásárolható a hírhedt Luau bikini top, plasztik kivitelben, melyben Rachel első és utolsó leszbi élményét szerezte (coconuts banging together):


És persze aki járt már Hawaiion, annak a Luau mellett az Aloha (üdvözlet), és a Hula szó is ismerős, ez utóbbi a híres hawaii  csípőtánchoz, a hula dance-hez kötődik.
Innen már csak egy ugrás elgondlkodni, hogy gyerekkorom hullahopp karikája, valójában hula hoop (azaz húla húp lenne a megfelelő kiejtés(!) és talán Hawaii eredetű?
Utánanéztem, és igen, a szó a 18. században csapódott a hoophoz  a hawaii nyelvből a hasonló csípőmozdulatok végett. De a hooping azaz karika forgatása a derék körül jóval korábbra nyúlik vissza, és például az amerikai indiánok történetmesélő táncában is nagy szerepe jut a karikáknak:



Az 1950-es évek plasztik karikája aztán az egész világon elterjedt, mint gyermekjáték. A plasztik hula hoop (ami nekünk csak hullahopp) pedig ausztráliai eredetű  karikák ihlették, és olyan mennyiséget adtak el belőle az ötvenes években, hogy 1999-ben bevonult az amerikai National Toy Hall of Fame-be, azaz a legmenőbb, legtöbbet eladott játékok közé került fel.
Az 1990-es években a coloradoi String Cheese Incident nevű banda a koncertjein rengeteg karikát dobott be a közönség közé, hogy ezzel is növeljék a jó hangulatot. Még a Halloween koncerjeik is Hulaween néven futnak a mai napig is.
Létezik a húlahúp világnapja is, és elég sok ilyen jellegű fesztivál az USA-ban, Ausztráliában, az UK-ban de Európa más országaiban is.
A modern karikák már LED fénnyel is el vannak látva, sőt létezik Smart Hoop is, ami több mint 300 fényeffektre képes.
A magyar hullahopp nagyon jó példa arra, hogyan változtatta meg a népnyelv az eredeti hawaii-angol keverékszót valami olyanra, aminek magyaros hangzása van, mert külön a hulla és a hopp is értelmezhető, igaz, szerintem senki nem szokott elgondolkodni, honnan eredhet ez a furcsa szóösszetétel. Hát innen, az angolból ferdítettük át.

Toleráns kormányzat

Ahogy a linken levő cikket olvastam, arra gondoltam, édes istenem, ez Magyarországon soha nem történne meg, sőt, minden az ellenkező irányba halad.:(

A tolerancia magas fokáról van szó.Kormányzati szinten levő, magas fokáról.
North-Carolinaban egy ellentmondásos "bathroom-bill" jelent meg,melynek lényege az volt, hogy a transzneműeknek azt a WC-t kell használniuk, amilyen neműnek tűnnek kívülről, és nem amilyennek megélik saját magukat.
 Válaszul pénteken az Obama-kormányzat mind az ötven állam public schooljába eljuttatott egy nyílt levelet. A levél tárgya a transznemű diákok támogatása volt. Egyből megugrott a google-ban a "transgender" szóra való rákeresés az USA-ban, ahol ugyan jóval nyíltabban és toleránsabban kezelik a nemiségből adódó másságokat, az átlagember szintjén mégis még mindig kérdéses, ki is az a transznemű. A kormány máris nyert, méghozzá azt, hogy sokan a tudásukat erről a kérdésről a levél hatására kissé pallérozták.

A másik nyereség pedig az, hogy egy "magasról" érkező toleránsságot hirdető direktívának jóval nagyobb ereje van, ráadásul mindenkire nézve kötelező érvényű. A transznemű tinédzsereknek a korukból adódóan így is sok nehézségük akad, és emellett nyilván jólesik a támogatás és az elismerés ilyen formája számukra, az ellenkező előjelű intézkedések, mint a bathroom-bill csak az irányukba mutató agresszivitást, intoleranciát növelheti meg, és erősítheti meg.

Dúlnak-fúlnak a texasiak a mindenkire kötelező érvényű toleranciát hirdető állami levél miatt, mondván, hogy Obama nem király, és harcolni fognak a transzneműek szerintük "előnybe" részesítése miatt. Ezzel Texas elesik azoktól a dollármillióktól amelyeket a kormány a public schooloknak utal ki, hogy a transznemű fiataloknak WC-problémáját megoldja.

Talán viccesnek hangzik elsőre, de gondoljunk bele, hogy a WC-n végzett tevékenységek mennyire a magánszféránkba tartoznak. A kormány támogatja a transzneműeket abban, hogy őket is megillesse a jog, hogy ezeket a tevékenységeket a számukra megfelelő helyen végezzék. Aki ezen mulatna, annak ajánlom, hogy képzelje el azt, mondjuk ha férfi, hogy mindig a női WC-be kellene járnia, vagy ha nő, akkor mindig a férfiba. Ugye így máris könnyebb átérezni a helyzetet?
A trangender WC jele nem a kis nőfigura vagy a kis férfifigura lenne, hanem a női és férfi szimbolikus jel, együtt, esetleg feliratozva, hogy inclusive (befogadó).Más jelek is vannak forgalomban.






Aki úgy érzi, hogy ez felháborító, és a transzgenderek és másságukat nyíltan felvállalók számára továbbra sem tolerálhatóak, azoknak ezt a filmet ajánlom megtekintésre: Boys don't cry, magyarul A fiúk nem sírnak. Angol verzióját itt tudjátok megnézni. Számomra annak idején egy életre eldöntötte, hogy toleránsan álljak hozzá az ilyen kérdésekhez, aztán Amerikában pedig közelről is megismerhettem "más"embereket. Azóta is úgy gondolom, minden ilyen híradás jól jöhet a magyarok szemléletének formálásához.

Wow! Retro American Diner Budapest szívében

Nem írtam még étteremkritikát, úgyhogy a gasztrobloggerek remélem megbocsájtják, hogyha zöldfülűként megpróbálom.
A lányom kilencedik szülinapját akartuk egy kis Amerika idevarázslásával ünnepelni, és egy barátnőm küldte el emailben az étteremről szóló leírást. Gondoltam, megnézem magamnak a helyet, és megdicsérem, ha lehet, vagy építő kritikát írok róla, hátha eljut a tulajhoz.

A Nagymező utcában van, egy kis sétára az Arany János utcai metrómegállótól. Ahogy belépünk, nagyon hangulatos, helyes kicsi helyre lépünk be, nos ettől már nem amerikai, azzal, hogy kicsi. De nem baj, hiszen itt mások a körülmények, itt "azzal főzünk, amink van", hogy idézzem egy barátomat.
A helység kialakítása viszont nagyon hangulatos, az ötvenes éveket idézi, ami Amerikában egészen különleges volt, leginkább a pin-up girl-ök képei adják vissza az életérzést. Van Juke box, igaz csak díszként, de az ilyen helyek kelléke, aztán neonfény, és nagyon szépen kimunkált faldekorációk, nem beszélve a fekete-fehér padlóról és a retro fekete-fehér és fehér piros berendezésről. A faldekorációk közül csak a köszöntés és az elbúcsúzás valamiért magyarul történt, értem én, hogy nem ott vagyunk, de szerintem a Welcome és a See ya soon alapszavakat azért ismeri a magyar közönség, ezt is angolul kellett volna kiírni. Sőt az étlapot is úgy írtam volna, vagy kétnyelvűen. Minden tiszta és rendes, még a WC is, ami újabb jó pont. Van etetőszék, ami szintén pozitív.Van légkondi, igaz, 25 fokra állítva, nem 20-ra, ahogy kint megszoktuk a 40 fokban.:)

A menü megfizethető. Tejturmixok mellett megtaláljuk a sós töltelékkel töltött amerikai palacsintákat, a sós töltelékkel töltöttt gofrikat, ugyanezeket édes töltelékkel, ahol nagyon sok piros pontot ér a karamellizált alma, a pekán dió, a juharszirup, mert ezek valóban az amerikai palacsintázók alapkellékei, de odakint az áfonya is az, és más piros gyümölcsök,valamint a Nutella, ezekből nyugodtan lehetett volna még kreálni néhány szépséget. Volt Hershley csokiszósz, szintén pluszpont.
Piros pont a bagelekért, amit sajnos nem kóstoltam, mert éhes voltam nagyon a hamburgeremre.
Négyféle hamburgert árulnak.
Az asztalon szép kivitelezésű nyomtatott tányéralátéteteken mesélik el, miért is választották ezt a témát, helyes azt étlapjuk, kedves a pincérjük is, a srác akár egy kaliforniai szörfről is hozzánk léphetett volna, de ugyanilyen kedves volt a kasszás leány is.

Az ételek alapvetően finomak voltak. De, ha ők jártak Amerikában, akkor tisztában vannak az amerikai adag fogalmával, márpedig ha én megittam egy tejturmixot, ami kint fél liternél indul (itt kb két és fék deci lehet),megettem a hamburgerem és még meg tudtam enni a gyerek által otthagyott sós palacsintát, meg a desszert felét, akkor az adag nem nagy, hanem kicsi. Az amerikai dinerben soha nincs papírtányér és kínaira jellemző műanyag evőeszköz! Ennyire nem instant ott sem a diner. Szóval ami hiányzott, a nagy adagok, és a normális étkészlet. 

Valamint a gyorsaság, nagyon sokat vártunk a hamburgerünkre, amihez nem egyértelmű módon járt a sültkrumpli, ami kint alapvető, mondani sem kell. Majd elromlott a sültkrumplisütő, és naaaaaaaaaaaaaagyon sokáig vártunk a krumplira a gyerek sós palacsintájára meg majdnem egy órát. A desszertnek választott gofri finom volt, de az amerikaiak nem spórolnak a szószokkal és a tejszínnel sem, itt ez megint nagyon európaian volt kicentizve. A tejturmix finom és hideg volt, de kint alapvetően nincs ilyen turmix, inkább shake van, mondjuk nem tudom az ötvenes években is volt-e már shake.

Nagyon pozitív volt ugyanakkor a kasszánál tapasztalt előzékenység, elnézést kértek a lassúságért, és a sós palacsintát nem kellett kifizetnünk, ez nagyon amerikai volt!

Összességében jó élmény volt, és mindenkinek ajánlom, hogy látogassa meg őket, kóstolja meg a bagelt, amit máshol biztos nem kap, és valami juharszirupos, pekános, áfonyás csodát válasszon!
Hajrá Wow!